-         Arra lesz! – mutatott a felfelé emelkedő járatra Draco. Végigsiettek a folyosón. S valóban ott volt ugyanúgy a repedés a falon, ami jelezte, az ajtó és a zár helyét.  Draco futtában vette elő a kabátja alól az athamét.

-          Várj! – állította meg Blaise se visszahúzta őket  a folyosó árnyékába. Az oldalfolyosóról egy sötét zöldaranytaláros  fátylas karcsó nő lépett elébük. Olyan nesztelenül haladt a folyosón, mintha szellem volna. Pedig élő volt nagyon is. Megcsapta az orrukat a talárjából áradó illat.

-         Valeriána – súgta Pansy.

-         Már éreztem valahol – jegyezte meg Draco.

-         Piton raktárában – jegyezte meg Pansy, mind a hárman a falhoz lapulva figyelték, ahogy a nő előhúzza köpenye zsebéből.

-         Jesszusom az athamé! – nézte Draco a saját kezében lévő boszorkánytőrt. A kettő pontosan megegyezett.

-         Piton raktárában női illatot?  - kétkedett Blaise.

-         Nem. De az élő halál esszenciájának egyik alapanyaga – felelte Draco.

-         Igen. Hasonló illata volt annak a bájitalnak is – bólintott Pansy.

-         Valerie?! – egy másik női hang hallatszott. – Keresel valamit? – A nő megfordult s a spáadt gyertyafényben megláttak a fehér fátyol keretezte sápadt arcot. Fiatal nő volt, szívalakú arcán az érzelmeiből semmi sem tükröződött.

-         Hedwig! – biccentett a nő, s visszacsúsztatta az athamét a zsebébe.

-         Ahhoz képest hogy a középkorban él, tök jó nő – mérte végig Blaise Valeiret.

-         Keresel valakit? – fogalmazta át a kérdést Hedwig. Az alapítót bár nem látták, a hangja hidegen és tisztán csengett a folyosó másik végéből.

-         Malazár….

-         Nincs itt! Nem jött vissza a Roxfortba – felelte elutasítóan a nő.

-         Épp átutazóban vagyok ,a faluba tartok – indult meg kedvetlenül Valerie, s átsimította  szoknyáját.

-         Szívesen lekísérlek – Valerie eltűnt a látószögükből, csak az árnyékokból látták, hogy a másik nő belekarol Valeriebe és elhúzza a pince felől, le Roxmorts irányába. Mindhárman összenéztek.

-         Ki volt Valerie? – kérdezte Blaise.

-         Fogalmam nincs, de Hollóháti megakadályozta, hogy bejusson Mardekár irodájába – sietett a folyosó végébe Pans,y de már nem láthatt a két nőt.

-         Visszajöhetett – vetette fel Draco.

-         Nem jött – lélegezte be a nyugtató Valeriánaillatot Pansy.

-         Honnan tudod? – kapott aszón Draco.

-         Nem vettétek észre? Valéria évekkel később jött vissza. Mardekár már évek óta nincs a kastélyban. A nő egyértelműen titokban jött vissza, de Hollóháti megérezte, hogy le kell jönnie a pincébe, pedig a pince ekkor már lakatlan. Senki sem jár erre. Tehát Mardekár valamit itthagyott.

-         Tehát visszaküldte a nőt az athaméval, hogy utánavigye, amit itthagyott – gondolta tovább Draco. – Miért ne jöhetne vissza?

-         Először is azért, mert Hollóháti most is leleplezte, másodjára mégis milyen indokkal jött volna? – sóhajtott Pansy. – A másik. Hogy Valerie gyermeket várt.

-         Na ezt meg miből következtetted ki? – tette karba a kezét Draco.

-         Nem vettétek észre. A mozdulatot, amikor átsimította a hasát. Ilyet csak terhes nők szoktak tenni.

-         Most, hogy mondod tényleg volt valami ruhasimító mozdulata – dörzsölgette az állát Blaise.

-         Gondolod, hogy az íróasztalon hagyott  bájitalreceptért jött? – súgta Draco, s átnyújtotta az athamét Pansynak. Pansy áthúzta a résen  a kést.

-         Hihetetlen! AZ athamé ugyanabban az időpontban most itt volt kétszer is. Ez normális dolog? – vonta össze a szemöldökét Draco.

-         Semmi sem normális, amit most teszünk, ha nem vetted volna észre – hordta le Draco. – Mit bénázol nyisd már ki! – sürgette Pansyt.

-         Nem jó nem megy – nézett csodálkozva a fiúkra.

-         Add ide! – vette ki a kezéből Draco. Ő is megpróbálta, de semmi. Blaise is.

-         Ó jaj ne! – billentette meg a fejét keseregve Draco.

-         Mi az? – szeppent meg Pansy attól tartva, hogy beletört a kés.

-         Vér kell, anélkül nem nyílik! – nézett segélykérőn Pansyra. – A mi ajtónk azért nyílik ki mindig, mert még rajta a vérfolt.

-         Most miért nézel rám? – mordult Pansy. – Nem tudok önkéntesen vért adni nektek. Valamelyikünket meg kell vágni.

-         De mivel csak te tudsz vágni – adta át a kést Draco. S a fiúk várakozva nzték Pansyt a kezében tartott athaméval.

-         Mi? Ugye nem gondoltátok komolyan, hogy megvágom magam! – tolta el a kést Pansy. Draco Blaisere nézett.

-         Jól van, de ne okozz fájdalmat – tartotta a kezét Pansy elé Draco.

-         Biztos? – nézett fel kétségbeesetten Pansy.

-         Csináld! – tolta közelebb a kezét Draco. – én akartam az egész athamés dolgot ,szóval, ha muszáj, hát…

-         Én ezt nem merem megtenni – kezdett könnybe lábadni Pansy szeme.

-         Márpedig neked kell csinálni, mert mi nem tudjuk – vette ki a kést Pansy kezéből Blaise, de hiába nyomta az élét Draco kézfejére, az mintha teljesen tompa lenne, lesiklott a bőréről. – Nesze! Használd! – nyomta Pansy kezébe.

-         Nem akarok sérülést okozni rajtad! – ellenkezett Pansy, nézegetve Draco sápadt, szép kezét.

-         Igyekezz, mert mindjárt visszajön Hollóháti és mi meg itt ácsorgunk a falnál. Kicsit sem leszünk feltűnőek – bíztatta Draco. – Nyugi, nem átkozlak le érte – mosolygott a lányra. Pansy kezébe vette Draco kezét, s ráhelyezte a pengét. Draco összeszorította a szemhéját, de ne mérzett semmit. Csak a hangos koppanást hallotta, ahogy Pansy kezéből kiesik a kés. Kinyitotta a szemét, s látta, amint Blaise felemeli az athamét.

-         Pansy! Draco beleegyezett! Csak egy egészen finom felső bőrsérülés kell semmi több – nyugtatta Blaise a lányt, egyenesen a szemébe nézett. – Segítek rendben? – Pansy bizonytalanul bólintott ,de a könnyeitől már nem is látott. A kézfejével törölgette le a könnycseppeket. Blaise Pansy ujjai közé igazgatta a boszorkánytőrt, majd megfogta Pansy kezét. Draco Blaise hűvös nyugalmat árasztó meleg szemeibe nézett, s bólintott, hogy csinálják. Pansy szipogott, s hagyta, hogy Blaise irányítsa a kezét.  Blaise végigsimított az ujjbegyét a kiválasztott bőrfelületen. A hüvelykujj külső felén  nem messze a csuklótól, a csonton megfeszülő bőrt váasztotta.

-         Jól van itt leszünk. Készülj Draco!  Pany! Lassan, nem lesz semmi baj! – Blaise eligazgatta a pengét Pansy kezében, hogy pontosan feküdjenek rá a bőrre, majd egy finom előretoló mozdulattal, megnyomta Pansy kézfejét előrevezetve, s ahogy tolta, Pansy erősen szorongatott markában athamé megindult Draco bőrfelületébe. Blaise visszahúzta a kezét, s elvette Draco kezéről Pansyét. Mind lenéztek a sérülésre.

-         Nem is vészes – állapította meg Draco. Alig néhány milliméter karcolás volt a bőrén, szinte ne mis vérzett , csak szivárgott belőle halványan a pirosló csillogás – jól van ezt szépen csináltad – mondta Blaisenek, aki maga is megnézte az apró ejtett sebet.

-         Tökéletes lett – nyugtázta Blaise. Draco a réshez fordult hozzádörzsölte a kezét, majd odaengedte Pansyt, aki az athamét a résbe csúsztatva azonnal felnyitotta a dolgozószoba ajtaját. Beléptek a már most poros dolgozószobába. Éves porok.  Minden ugyanúgy volt. Mint évszázadokkal később, amikor kinyitották. Pansy felsietett az emelvényre. –

-         Keressétek meg a fiolát! – szólt Dracónak, s Draco azonnal leemelte azt a kódexet, amiből kiesett a boríték. S mint ugyanakkor, most is kiröppent a boríték, viszont most éles koppanás is kísérte.

-         Ó ne! – dörmögte az orra alatt Draco, s ahogy lenyúlt a borítékért már tudta mi történt. Amikor alig néhány héttel korábban lehajolt ezért a borítékért benne a fiola már törtött volt. Azért mert éppen most törte el.

-         Mi történt? – nézett fel Pansy.

-         Én törtem el a fiolát – tüsszentett Draco. Hiába emelte már ki a borítékból, a víz sisteregve folyt végig az ujján, a törött fioladarabokból. Visszacsúsztatta a  borítékba, s a kódexet visszatette a helyére.

-         Nem tudom miért, de gyere ide Draco, mert nem vagyok nyugodt, amíg az a víz ott csorog az ujjadon, amit megvágtam – intette idegesen magához Blaise, s kapkodva keresett  valami steril anyagdarab után. - Várj csak! – Blaise lekapott  a polcról egy díszes dobozkát. Feltépte az anyagdarabos papírt, s egy fehér vászonanyagot, tekert Draco hüvelykujja köré. – Jól van. Csomózta meg a kötést, s  ösztönösen a legközelebbi helyre tüntette, egy ládába. Ahogy koppant az alján, Blaise is megdöbbenve nézte a tűsdobozt a láda alján.

-         Ó basszus! – hunyta le a szemét Blaise, s a hajába túrva lehajtotta a fejét.

-         Mit kínlódtok még ott? – topogott Pansy, ahogy a fiúk összenéztek.

-         A tűsdoboz, amit ezer év múlva megtalál Daphné a ládában! Merlinre! Én hajítottam oda! Itt a múltban! – dülledtek ki Blaise szemei.

-         Mindegy, de siessünk, mert Leicesterbe el kell jutnunk még ezen a napon – tette zsebre a levélnehezéket Pansy.

-         Mi…mit csináltál ott? – kérdezte Draco, s mint a tettenérés színhelyét kivette a levélnehezéket, s úgy érezte elájul. Ugyanazt látta ott, amit ezer évvel később látni, fog illetve amit már ott látott alig néhány hete. A belekarcolt nevet, ami most még friss vésésként fehéren és morzsalékosan lát itt, a felirat. A név. Valerie.

-         TE vésted rá? – rökönyödött meg Draco.

-         Igen én – nézett szét Pansy. – Most mi van végzetes bűnt követtem el?

-         Nem – sóhajtott Draco. – Csak ezt a nevet…már megtaláltam. És azt hittem, talán maga Mardekár véste bele.

-         Nem, én, hogy nehogy elfelejtsem, nincs nálam papír, és valahova fel kellett jegyeznem – mondta ártatlanul.

-         Ez Mardekár levélnehezéke, így kell mindent hagynunk, ahogy volt – erősködött Draco, s visszatette.

-         Persze, azért törted el a fiolát és Blaise azért hajingál minden használati tárgyat össze vissza, mert  mindent ugyanúgy kell hagynunk ahogy volt – támadt Dracónak Pansy.

-         Add ide azt a nehezéket! – csavarta ki Pansy kezéből a kődarabot, amit Pansy megint el akar tenni. S visszanyomta az asztalra.

-         Tűnjünk innen hangokat hallok – morogta Blaise.

-         Gyerünk Pansy! – intett Blaise, ahogy a hangok végre elhaltak. Draco talárjánál fogva húzta a lányt le az emelvényről.

-         Elfogom felejteni a nevét! – és utána akarok otthon nézni, hogy ki ez a nő! _ nyávogta Pansy.

-         Figyelj hárman vagyunk itt, táncsak nem felejtjük el mind a hárman – morogta Draco.

-         Biztos? – rázta meg magát Pansy, hogy lerázza Draco kezét a karjáról.

-         Blaise te emlékszel még a névre? – kérdezte vissza Draco.

-         Valerie. És olyan az illata mint a Valeriánának – vigyorgott ár Blaise.

-         Látod megjegyeztük. Na tűnjünk innen! – zárta be Draco az ajtót.

Szerencsére a kastélyból minden fennakadás nélkül kijutottak, s ami a legmegdöbbentőbb volt, hogy Valerie-re akadtak Roxmortsban, aki láthatóan olyan nyugodtan várakozott egy fogadóban, mintha mindig is ezt tenné. Pansy megállította a fiúkat.

-         Menjünk be a fogadóba! – mondta ösztönösen.

-         Pansy! Leicesterbe igyekszünk elfelejtetted? – emlékeztette Draco.

-         Azt érzem, hogy be kell ide mennünk – mondta határozottan Pansy.

-         Te csak azt érzed, hogy majd megöl a kíváncsiság, hogy kicsoda Valerie – csattant idegesen Draco.

-         Én bemegyek – tért be a rozoga faházba Pansy. Draco és Blaise tehetetlenül követték, s a sarokba húzódtak közel Valeriehez. A nő előtt apró kocka sajtok voltak és egy pohár vörösbor. De igazán csak a sajtdarabkákat szemezte a fatányérból. Időnként észrevétlenül körbekémlelt.

-         Beszélgessünk – súgta Pansy a fiúknak, akik bent ültek az jobb oldalán a lócán.

-         Oké! Remélem hagy a sajtból, mert szörnyen éhes vagyok – szorította korgó gyomrára a kezét Blaise.

-         Szerintem feltűntünk neki – fészkelődött bizonytalanul Draco. – Figyelj Pansy játszunk valami középkori ülős  gyerekjátékot jó? – nézett segélykérőn a lányra.

-         Jó, mit szóltok penna-pálca-papiros játékra?   - javasolta Pansy.

-         Jó lesz az mindegy – sürgette Draco.  Blaise kezdte a számolást. Egy-kettő- Három.

-         Penna – lebegtette meg az ujjait Pansy. Draco morcosan nyújtotta a kezét Pansynak, mert az övé a papiros  volt. A penna és a papíros pedig ha találkoznak mindig pörgő táncot járnak. Összeérintették az ujjaikat, s kapkodó érintésekkel futtatták át  az ujjaikat a másikén. Valerie olyan hirtelen pattant fel, hogy majdnem lemaradtak róla.

-         Megszökik! – suttogta Draco felpattanva a lócáról. Pansy is azonnal elrántotta a kezét, s a nő után iramodtak, Blaise még gyorsan a markába öntötte a maradék sajtot Valeria táljáról, s ahogy futott utánuk a szájába dobálta a sajtkockákat. Döbbenten látták, hogy a nő egy gránitalma festménybe lép, s azonnal el is tűnik.

-         Utána! – sietett a festményhez Pansy.

-         Ne várj! Mi van ha! – kapta el a mellette elsiető Pansy karját Draco.

-         Menjünk, elveszítjük szem elől, lépett a gránátalmába Pansy.

-         Siessünk mert szerintem ez csak egy ideiglenes átjáró, a nő csak a jelre várt! – nyomta a szájába az utolsó kockaszemeket Blaise s magával húzta az átjáróba Dracót. Ahogy átléptek eltűnt a fogadó, Roxmorts, s helyette…egy harangzúgástól hangos téren álltak.

-         A leicesteri templom – suttogta izgatottan Pansy, s belépett a halvány napfényben megvilágított templomba.  Draco is követte. Ahogy belépett erős penészszag csapta meg. A fekete sötét fából készült templomsorok és székek a vörösmárvány kövezeten álltak.  A keresztes oltárfelé vezetett egy nyílegyenes út. A sötétben nem látszottak, de a hangtalanul lépő Valerie zöldarany ruhája megcsillant a napfényben. Az oszlop takarásából, pedig egy zöld taláros magas erős férfilépett ki. Kezet csókolt a nőnek, majd  magához húzta, s az ajkaihoz hajolt.

-         Féltem, késtél az átjáróval, azt hittem bajod esett – suttogta a nő.

-         Soha Valeriem. Sikerrel jártál? – kérdezte  mély hangján a férfi.

-         Nem Hedwig megakadályozott – hajtotta le a fejét a nő.

-         A hárpia! – sziszegte a férfi, s karon fogva a nőt kivezette a templomból. Blaise rántotta le a kábán bámészkodó Dracót és Pansyt a sötét nyomasztó hangulatú székek takarásába. Kiegyenesedtek. Pansy végigsétált a templomhajón. Kezével végigsimította a faragott komor székeket. Draco a kis tálkához sietett ,s gyorsan megtöltötte a magukkal hozott üvegcséket.

-         Pszt! Pszt! – súgta Blaise vigyorogva. Draco kérdőn megemelte a fejét. – Mi lenne, ha Pansyra öntenénk szerinted sisteregne? – vihogott Blaise.

-         Nem tudom!  -motyogta vissza Draco, s felsietett Panyhoz az oltárra.

-         Nem mehetünk Valerie után – figyelmeztette a lányt, amikor az levegőt véve megfordult.

-         Nem is akarnám zavarni őket – rázta fejét Pansy, a vászonhoz lépett, s megnyálazta az ujjbegyét.

-         Mit művelsz? – kérdezte Draco, s figyelte, ahogy a nedves ujjbegyét Pansy végighúzza az oltáron, s azon fekete égett csík jelenik meg Pansy  ujja nyomán.  Mindketten tátott szájjal bámulták az anyagot.

-         Azt hiszem nem szeretnék közelebbről megismerkedni a nyáladdal – grimaszolt Draco, az égésnyomokat figyelve.

-         Hüm – húzta el a száját Pansy, s ellépett az oltárképtől. Kiléptek a napfényre.

-         És most hogyan tovább? – nézett körbe Draco az idilli középkori csendes leicesteri templom előtt.

-         Visszamegyünk  - kérte el az időnyerőt Pansy.

-         Leicesterben vagyunk, hogy jutunk vissza a Roxfortba? – nézett rá Draco.

-         A Kóbor Grimbusszal – érte be őket Blaise.

-         AZ legyen egyelőre a legnagyobb gondunk, hogy jó időben legyünk – tett a nyakába a láncot Pansy, majd Draco mellé lépett, s átlendítette a fiú fején is. Amint Blaise is belépett Pansyhoz préselődve, Draco azonnal megkezdte az időutazás előkészítését. Átbillentette az ablakot, s pontosan tízszer visszafelé forgatta a  pörgettyűt.  Ugyanazon a helyen álltak, ahova még Cleo tette le őket  a Leicesteri utcán. A kapualjból pedig ,Meglepetésükre Millicent és Cleo lépett.

-         Huh de aggódtam értetek – könnyebbült meg Millicent, aki már véresre rágta a körmét idegességében. – Elráncigáltam Cleót, hogy készenlétben legyünk.

-         Honnan sejtetted, hogy itt leszünk? – lepődött meg Draco.

-         Nos hát gondoltam, hogy Leicesterből nem jutottok vissza egykönnyen a Roxfortba – mosolygott rájuk Millicent.

-         Huh ,elmondani se tudjuk, hogy milyen hálásak vagyunk. Nem kellett Kóbor Grimbuszra várnunk – vigyorgott Millicentre Blaise.

Draco este odalépett Pansyhoz ,s nem szólt, csak az athamét csúsztatta a kezébe. A lány nem kérdezett semmit. A még mindig élményeit ecsetelő Blaisere pislantott, majd kiléptek a folyosóra. Csendesen léptek be Mardekár irodájába. Draco megemelte a levélnehezéket. Felfordította, s Pansynak nyújtotta. A lánynak elakadt a lélegzete.

-         Miért erősködtél akkor ,hogy tegyem le? – kérdezte halkan Pansy.

-         Mert emlékeztem, hogy ezt itt és így találtam meg. Féltem…hogy mi lesz…ha nem lesz itt… - köszörülgette a torkát Draco.

-         Megváltozott volna a múlt? – nézett fel rá kérdőn Pansy.

-         Nem tudom. Lehet. Lehet, hogy nem. De néhány héttel ezelőtt  itt volt az a kő. Ezért ragaszkodtam hozzá, hogy tedd vissza. Mert tudtam, hogy nekem kell lebeszélnem téged róla. Rajtam múlt ,hogy ott maradjon az a kő. – Draco leült mardekár karosszékébe, s a kristálygömb füstjébe révedt a szürke tekintete. – Döbbenetes Pansy. Emlékszel mit mondtam? Amikor először beléptünk ide? Hogy valaki járt már előttünk. Fel sem fogtam. Hogy mi jártunk ott. S amikor visszamentünk…én ezt nem akarom többet átélni – rázta a fejét Draco ,s a tenyerébe temette az arcát. Pansy az íróasztalnak dőlt, Draco mellé állva, szembefordulva vele.

-         Mit? – lebbent puhán a kérdés. – Nem akarod beteljesíteni azt ami megtörtént? Vissza kellett mennünk, hogy mindent úgy rendezzünk el, ahogy alig néhány  hete megtaláltuk.

-         Éppen ettől rettegek! Ott a kőnél döbbentem rá. Hogy… mostantól minden lépésemet pontosan úgy kellene csinálnom, ahogy annak lennie kell de hát honnan is tudhatnám hogy mikor hibázok és mikor cselekszem helyesen? – nézett fel kétségbeesetten Pansyra.

-         Amíg ösztönösen cselekedtél addig pontosan azt tetted – nyugtatta Pansy.

-         Igen…de a kő…? Az nem volt ösztönös! – Draco ajkai megremegtek. – Érted? Azért tetettem veled vissza, mert  tudtam, hogy itt találtam meg. Te el akartad hozni! – Pansy visszatartotta a lélegzetét, s a torkához kapott.

-         Arra gondolsz….?

-         Igen arra gondolok, hogy mi van ha éppen ezzel avatkoztam a dolgok menetébe? Mi van ,ha a követ magaddal kellett volna hoznod?  - temette vissza az arcát Draco. – Nem tudom, de életemben nem féltem még ennyire. – Érezte, hogy szeme sarkából szivárognak a könnycseppek, de most nem érdekelte. Sokáig hallgattak, s egyszer csak megérezte a  fején a puha lánykéz simítását.

-         Szerintem jól döntöttél Draco! Amikor azt mondtad, mindent úgy kell hagynunk, ahogy megtaláltuk rádöbbentem, hogy igazad van, hogy nincs jogom elhozni Mardekár egy személyes tárgyát a múltból. Az volt a feladatod Draco, hogy lebeszélj és te megtetted. Elképzelhető, hogy ott akkor is vitáztunk, s úgy került vissza a helyére.