17. Gondolatok egy bájital körül
callie 2008.06.28. 17:21
A gyengélkedőn látogatási tilalom volt, így azon az egy napon, amit a lányok bent töltöttek megfigyelés alatt, nem látogathatták őket. Viszont jó hírek is érkeztek. Újabb merénylet történt, s Draco levelet is kapott otthonról. „ Drága kisfiam! Örülök, hogy épségben vagy, és az időnyerővel együtt visszatértél. Az iskolában történő eseményekből vond ki magad, persze tudom, hogy hiába figyelmeztetlek minduntalan erre, mert ha a szükség úgy kívánja cselekednél és ez táplálja az én szüntelen aggodalmamat is. A merényletek egyetlen pozitív hatása, hogy apád a felügyelőbizottság tagjait végre meggyőzte, hogy Dumbledoreba vetett bizalmuk alaptalan. Az aláírásokkal ellátott felfüggesztés itt van már apád íróasztalán és nagy valószínűséggel még a héten apád közli a hírt Dumbledore-al is, egy a Roxfortba tett látogatása alkalmával. Ha bármire szükséged van, amit kis fülesbaglyod nem tud elvinni, írd meg és apád elviszi neked. Merlin vigyázza lépteid! Szerető Édesanyád” -Draco visszatette a bájitaltankönyvbe a levelet, s a belépő Blaise-re nézett.
- Túl éltem nem volt semmi megerőltető – dörzsölgette a tenyerét Blaise.
- Én is elvihettem volna a balhét – mondta bűntudatosan Draco.
- Közöd sem volt hozzá. Az egész amortentiás dolgot én egyedül én találtam ki – mutatott a mellkasára Blaise. Draco egy együttérző fintort próbált összehozni, hogy szegény Blaise vitte el az egész ügyet s tartotta a hátát, hogy Draco tisztán jöhessen ki belőle.
- Az adósod vagyok – préselte ki magából nehezen Draco, de tudta a kötelesség ezt diktálja.
- Ne marháskodj! – legyintett Blaise. – Piton egy tollvonással elintézett, hogy leküldött Fricshez. És ismered Fricset. Rámnézett, ah, mardekáros kifejezés és aztán egy rakás lécre mutatott.
- Leceket? Meg kellett javítanod?
- Lakkozott fekete fából készült szekrény… - kezdte Blaise.
- Az már hónapok óta ott lehet – derengett Dracónak egy halvány kép a szanaszét darabokra hullott szekrényről. – Fricsnek nem volt szíve kidobni? – nevetett fel Draco.
- Emlékszel rá? – keresgélte a szálkákat a tenyerében Blaise.
- Igen. Egyetértek Friccsel. Akárhol is találta azt a volt nincs szekrényt Hóborc, muzeális értékű – hajtotta szét a Reggeli Prófétát Draco. – Természetesen emlékszem rá. Az ilyesmi ritka tárgy. És többnyire feketemágiához kapcsolódik. Viszont. Az a példány szinte hasznavehetetlen – olvasta el a szalagcímeket Draco.
- Frics azt a remek feladatot találta ki számomra, hogy mint mardekáros bizonyára értek az ilyen bútorokhoz és próbáljam meg mint valami leletet ismét összerakni a kirakóst és felállítani az eredeti szekrényt – hunyorított Blaise, s egyerős rántással kihúzott a tenyeréből egy szálkát.
- Na és sikerrel jártál? – emelte meg a szemöldökét Draco.
- Összetákoltam neki, de működni már nem fog – hajtotta a háttámlára a fejét Blaise.
- Kár, hogy Hóborc földhöz vágta – sajnálta a ritkaságot Draco.
- Aha kilóghattunk volna a suliból – biggyesztette le az ajkát Blaise ahogy érezte ez a lehetőség már elúszott. – Talán mégiscsak meg kellene próbálni megjavíttatni. Na majd a következő büntetőmunkán – vihogott Blaise.
- Belegondolva mennyi felbecsülhetetlen értékű sötét tárgyat tehetett már tönkre Hóborc. Utálatos kis szellem – rázta meg az újságját Draco bosszúsan.
- Hiába őrködik a Véres Báró Hóborc kártékonysága felett, mindenütt még egy szellem sem lehet ott – szívta meg vérző tenyerét Blaise. – Unom, hogy mindig a Roxfort területén dekkolunk.
- Jó lesz hogy jövőre végre lemehetünk Roxmortsba – bólogatott Draco.
- Figyelj hova lett mindenki? – nézett körbe Blaise. – Millyt mindig itt eszi a fene körülöttünk. – Draco is körbenézett. Monstro és Crak robbantós snapszlit játszottak, s Milly tényleg se közelbe se távolba.
- Fogalmam nincs nem is szólt, hogy nem lesz itt – rántotta meg a vállát Draco.
- Pszt! – intette magához bizalmasan Dracót Blaise. – HA kiengedik a lányokat arra gondoltam megelőzzük a szóáradatukat és kiengeszteljük őket, mit szólsz? – leste várakozóan Draco reakcióját Blaise.
- De nem azért mert lányok, hanem azért mert véletlenül balul sült el ez az egész - tisztázta a helyzetet Draco.
- Igen-igen – intett türelmetlenül Draco körülményeskedésére Blaise. – szóval üzleteltem itt az egyik negyedévessel és ha feljössz megmutatom mire jutottunk – intett a fejével a hálóterem felé Blaise, s megindult. Draco kedv nélkül, de követte a fiút, aki kitárta a szekrényajtaját, s a fekete cipők közt egy ládában két cserép ezüstös csillogású virág pompázott.
- Ezek meg mik? – fitymálta le a tündöklő növényeket Draco.
- Nem tudom mi a neve, de ezüst – mutatott rá lelkendezve Blaise. – Egy mardekáros csajnak ha ez nem jön be akkor semmi – bólogatott Blaise magabiztosan.
- Miért nem vettél valami zöldet, sokkal több növény zöld és az is mardekáros szín – méregette becsmérlően a harmatos virágokat Draco.
- Tehát arra gondoltam ezzel fogadhatnánk őket, ha kijönnek… - nézte értékelően a két növényt Blaise.
- Na jó, mennyibe került ez a poshadt virág? - kapta elő a tárcáját Draco.
- Fejenként tizenöt galleon – bökte ki Blaise elégedetten.
- Tizen-öt galleon? Mi kerül ennyibe ezen a csökevényen? – mérte meg Draco araszmértékkel a növényt. – Két arasz sincs az egész növény. Csak azért mert ezüst?
- Jaj ne légy már ilyen kicsinyes. Daphné tizenkét órán át hányt például – magyarázta az áldozatot Blaise. Draco megforgatta a szemét, de leszámolta a galleonokat Blaise tenyerébe.
- Mellesleg ennyit soha nem költenék Pansyra! - sziszegte Draco, s ölbe kapta a cserepes virágot. – Neked meg még most is hányásszagod van! – szaglászta meg Blaiset.
- Hülye! – lendítette felé a lábát Blaise, ahogy imbolyogva kiemelte a virágot a ládából. – Ez az arcszeszem – mutatott a szantálos üvegcsére Blaise.
- Minek neked arcszesz, amikor nem is borotválkozol – nézett a fiúra fitymálón Draco.
- De borotválkozom – ellenkezett Blaise.
- Most azokra a pihékre gondolsz az álladon – indult meg a lépcsőn Draco. – Legalább hasznos ez a gaz? – méregette a virágot Draco.
- Fogalmam nincs. Nem azért vettem, hanem mert szép. Illetve hozattam Roxmortsból – javította ki magát Blaise.
- Minden baromságodba belerángatsz – dünnyögte Draco. – Jaj ne itt vannak! – torpant meg a klubhelyiségbe érve Draco. A lányok a szokásos helyükön ültek a kandalló előtt. Pansynak csak a sziluettje látszódott, a zöldeskék Fekete-tó fényétől. Az ablak előtt ült, de Draco biztos volt benne, hogy gyilkolásra kész óráspolip szemekkel mered rá. Blaise előresietett s Daphné kezébe nyomta a cserepet.
- Ne haragudj a kellemetlenségekért – mosolygott rá olyan lefegyverzően, hogy ettől nem csak Lochart, de még talán maga Voldemort is eldobta volna a pálcáját. Daphné kicsit furcsállva nézett a kezében a cserépre, de végül felmosolygott Blaisere.
- Figyelj legközelebb inkább máshogy szeretném a tudtodra adni, hogy majd meghalok érted – nevetett Daphné.
- Mh lesz még rá lehetőség ne aggódj – vigyorgott Blaise, s a hátra nézett Dracóra.
- öhm… ez a tied! – nyomta Pansy térdére a cserepet Draco, s gyorsan beszuszakolta magát Monstro és Crak közé a kanapéra.
- Kösz. Mit kezdjek egy cserép földdel? – kérdezte nyersen Pansy. – Ez a következő feladványod, amit túl kell élnem?
- Milyen föld? – Draco visszanézett a virágra, s megrökönyödve látta, hogy az nincs a cserépben.
- Te szemét mégis mit sóztál rám? – kapta a fejét Blaisere. De a virág Daphné kezében sem látszott.
- Gondolom azt akarják, hogy ültessünk bele amit szeretnénk – nézett csillogó szemekkel Blaisere Daphné, s ettől Dracónak az az érzése támadt, hogy a lányból még mindig nem tisztult ki az amortentia hatása, ellentétben Pansyval, akinek szúrós megjegyzése nem is maradt el.
- Akkor máris telepakolom gyilkos galócával – emelte meg a cserepet Pansy. – És ha kész lesz, majd készítek belőle meglepetést Dracónak – villantotta Dracóra a szemét. Na ebben aztán egy csepp amortentia nem maradt - gondolta magában Draco, s elhúzta a száját.
- Jaj ez előfordul ezzel a növénnyel – mentegetődzött gyorsan Blaise. – Csak akkor mutatja meg magát ha ő akarja. Nagyon kis öntörvényű. Én két órán át hízelegtem neki míg sikerült előcsalogatnom – mosolygott Blaise.
- Nagyon kitartó vagy, de ezt mindig is tudtam – pislantott Daphné a fiúra. Draco grimaszt vágva elnézett róluk. Rémes.
- Jobban járnánk, ha Pansyt ezentúl amortentián tűrnénk meg magunk között, mert egyébként elviselhetetlen – sziszegte Draco, s magára hagyva a társaságot elindult vissza a hálóterembe. Cipőkopogás csattogott a háta mögött s nem tévedett. Pansy futott utána.
- Itt van a hülye növényed! Majdnem kicsináltál te szívtelen dög! – nyomta Draco kezébe a virágot, s kielőzte. Draco talárjánál visszarántotta a lányt, s az ölébe erőszakolta a cserepet.
- Ne légy ennyire ostoba Pansy. Az amortentia nem mérgező és senki sem halt még bele abba, hogy kivételesen valami szerelemhez hasonlót érzett – sziszegte a lány arcába Draco, s leelőzve tovább haladt a hálótermek felé. Pansy apró sarokkoppanásai ismét beérték, s a mellkasához vágta a cserepet.
- Mert azt hiszed képtelen vagyok valami hasonlót is érezni? – csattant a lány sértetten.
- Nem hiszem, hanem tudom. Én legalább megpróbáltam, de lám alkalmatlan vagy rá – vagdosta kegyetlen szavait Pansyhoz.
- Ha még egyszer a gyengélkedőn kötök ki miattad, megkeserülőd –sziszegte Pansy.
- Minden áldott nap azt keserülöm, amikor itt vagy a klubhelyiségbe – felelte rá gúnyosan Draco.
- Hogy lehetsz ilyen utálatos?
- Ahogy te! Véletlen volt. És egyáltalán nem akartam neked rosszat. Önszántamból sosem adnék be ilyesmit senkinek – tette a lány kezébe a cserepet Draco.
- De megfőzted! – adta vissza ugyanazzal a lendülettel Pansy a cserepet.
- Te meg megittad! Odafigyelhetnél, hogy miket iszol. Az amortentia enyhe rózsaízt hagy utóízként, azt hittem az első kortynál rájössz. De lám mégsem vagy olyan jó bájitaltanból, mint ahogy gondoltam rólad – tolta vissza Draco, s most már mindketten fogták a cserepet oda- vissza tologatva egymás közt.
- Komolyan jónak tartasz bájitaltanból? – vette le a kezét Pansy a cserépről. Draco csak sejtette, hogy a lánynak most valami olyat árult el, amit nem akart, s ami a lánynak nagyon mélyen sokat jelentően jól esett.
- Persze…azt hittem észreveszed majd ezért is voltam nyugodt ,mindaddig amíg be nem fejezted aznap a reggelit. Fogalmad nincs mit éltem meg egész nap… - vett mély levegőt Draco.
- Miket mondtam alatta? – rágta a szája szélét Pansy idegesen.
- Hoztad a formád ne aggódj… - Dracónak eszébe jutottak Pansy akkori szavai, s reménykedett benne, hogy a lány nem vette észre az arca színe változását. -… nem mondtál semmi…kompromittálót – felelte Pansy feje felett elnézve Draco, s zárásként a lány kezébe akarta tenni a virágot.
- Hazudsz! – lökte Dracóhoz a cserepet elutasítóan Pansy, s továbbsietett.
- Hogyne hazudnék! Úgy mondod mintha nem tudnád milyen hatással van a szerelmi bájital – fakadt ki Draco s kielőzve a lányt szembefordult vele.
- Nehogy abban reménykedj, hogy a valódi érzelmeim fogalmaztam meg – próbálta megsérteni Pansy, de Dracóról úgy peregtek le a szavak, mintha a lányon hangnémító bűbáj lenne, rajta meg védelmi páncél.
- Eszem ágában sem volt ezt gondolni, de most hogy ennyire próbálod kimagyarázni kezd fölöttébb gyanús lenni. Lehet, hogy kezdem komolyan venni az akkori szavaidat. S közben azért vagy ilyen elviselhetetlen, hogy ezzel leplezd a valódi érzelmeidet. Nahát! – szorította sarokba a szavaival a lányt Draco. Tudta, hogy szemétség ezzel húzni a lányt, de mégsem tudta megállni, hogy ne tegye meg, mintha a kisördög bújt volna belé már megint, valahányszor Pansyval beszél.
- Nem magyaráztam ki semmit! De ha hasonlót éreznék irántad inkább elevenen elásnám magam – ostorozta szavaival Pansy, minden lehetséges módon igyekezve letörni Draco felbástyázott kizökkenthetetlenségét.
- Ebben az esetben igazán sajnálom, hogy nem érzed azokat, amiket a minap mondtál a saját szájacskáddal a tündéri hangodon az én fülembe - magasodott a lány fölé Draco teljes nyugalommal a hangjában, s meghátrálásra késztetve a kezébe nyomta a cserepet.
- Uh tudd meg, hogy egy felpöffeszkedett beképzelt utálatos alak vagy – sziszegte neki Pansy, s hátat fordítva a fiúnak beviharzott a lányok hálótermébe.
|