17.

Draco a Fekete-tó partján sétált Blaise-el és a partról összegyűjtött köveket dobálták a tóba. Figyelték melyiküké jut messzebb. Draco elhajította a követ. Érezte magán Blaise kutató tekintetét. Feszült volt az arca, ezt biztos, hogy leolvashatta róla.

-         Még mindig az amortentiás dolog miatt emészted magad? – lendítette meg a követ nekiszaladásból Blaise.

-         Kit izgat az amortentiás dolog – feszült meg Draco nyaka, ahogy alsó dobással erős rántással eldobta a követ.  – Nincs kviddics, az idén már nem is lesz kviddicsmecs. Mennyit kell még várnunk? Ki lehet az utód? Bárcsak tudnám és segíthetnék neki. Oylan lassan halad. Még mindig nem ölt meg senkit.

-         Fogalmam nincs, de ez már tényleg fárasztó. Tanárok kísérgetnek minket az órára, nem mehetünk sehova sem egyedül, jóhogy nem az ágyam felett ne mvirraszt valaki. Az embernek nincsen magánélete – helyeselte Blaise.

-         Egyébként minket még nem is kísérnek olyan felügyelettel. Például Piton a múltkor is elengedett minket egyedül – hajolt le újabb kő után Draco.

-         Persze, nem figyeled hogy néznek ránk a tanárok? Tudják jól, hogy ránk nem veszélyes szörnyeteg. ÉS a tanárok most még a szokásosnál is jobban utálnak minket – méltatlankodott Blaise.

-         Persze, mert mi már szétunjuk magunkat, semmi izgalom és ez látszik is rajtunk, nekünk egy merénylettel több vagy kevesebb? Olyan mindegy. Miközben a suli háromnegyede becsinál a nadrágjába – nevetett kárörvendően Draco.

-         Mikor lesz már kész a muglivarázstalanító, hogy mi is akcióba lendülhessünk? – kérdezte Blaise.

-         Pansy nem bízza a véletlenre. Csak újholdkor meri csinálni, szóval még két hét és végre, használhatjuk és felavathatjuk, már alig várom – csillogtak vérmesen Draco szemei.

-         Bár Pansy úgy tesz mintha haragudna rád én tudom, hogy titkon az egész amortentiás ügy imponált neki – dobta fel a követ Blaise, majd elkapta, miközben Dracót figyelte.

-         Micsoda? – nézett rá vissza Draco, s a dobása elég gyengére sikeredett.

-         Ahogy mondom. Tetszik neki. Mert ez azt jelenti, hogy őt választottad. Hogy mégiscsak ő lett a te választottad. Hiszen neki adtad be a bájitalt.

-         Akkor majd ma felvilágosítom, hogy az totál véletlen volt, hogy éppen az ő töklevébe öntötted  - szuszogta Draco védekezően.

-         Szerintem ne önts most már olajat a tűzre – röhögött Blaise.

-         Nem érdekel, hogy Pansy mit gondol a bájitalos dologgal kapcsolatban – mondta elutasítóan Draco. Blaise lemaradt ,s nem is mondott semmit. Draco sokáig merdt rá de aztán meglátta miért hallgatott el a fiú. A Roxfort felől Lucius MAlfoy vágta át a parkot. Draco előresietett az apjához. Lucius Malfoy a távolból biccentett Blaise felé, majd a fiához fordult.

-         Dumbledoret már most eltávolítjuk a Roxfortból. Egyelőre nem nevezünk ki új igazgatót Draco. Írtál a naplóról.

-         Potternél volt. De a merényletek…hogyan segíthetnék? – nézte apja acélos szürke szemét Draco.

-         Egyelőre ne fejezd ki egyértelműen a véleményedet Draco. Légy résen! Amíg nem alakulnak ki teljesen és nem rendeződnek a dolgok!

-         Apa azt hiszem az egész mardekár hálás lehet neked azért amit tettél! Végre kirúgtad innen a lápvidékre Dumbledoret a mardekár legnagyobb elnyomóját. Ugye Piton lesz az igazgató? – kérdezte izgatottan Draco.

-         Hát ha ezzel kellemesebbé tettem az itt tartózkodásodat annak örülök. Remélem az oktatás színvonala most már megfelel majd annak, amit az igaz varázslók elvárnak egy Varázsló és boszorkányképző intézménytől. Ha rajtam múlna….akkor Piton lenne az igazgató. Van rá esély – nézett vissza a Roxfort felé.

-         Ó de jó is lenne! – sóhajtott fel Draco.

-         Mennem kell! Anyád forró csókjait kellene átadnom, de remélem megelégszel velük szóban – bazsalygott az orra alatt Lucius. – Igyekszem kézbe venni és rendbe tenni a Roxfort dolgait.  Ha már a felügyelőbizottság többi tagja alkalmatlan a döntéshozatalra. Üdvözlöm a barátaidat! – biccentett Blaise felé, megveregette fia vállát, majd nagy léptekkel visszaindult a kastélyba.

-         Ez az! – szorította ökölbe a kezét Draco.

-         Na, lekoptatták végre Dumbledoret? – figyelte a távoldó alakját Blaise.

-         Jah, most idén végre senki sem lesz , aki elvitatná tőlünk a házkupát – sziszegte Draco elégedetten.

-         Menjünk újságoljuk el a hírt a mardekárosoknak! Hátha a nyakadba ugrik Pansy – bökte meg Blaise Dracót, s előreindult.

A klubhelyiségben olyan örömujjongás fogadta a hírt, hogy félő volt az egész Roxfort hallotta.  A kanapékon ugráltak, egymás a nyakába borultak ,s várták, hogy mardekár utódja megszabadítsa a sulit a még fölösleges elemektől, most már úgy tűnt minden  az ő medrükbe tereli végre a folyóvizet. Emlékezetükben sem volt, mikor volt utoljára ilyen kedvező csillagzata a mardekárnak. Csak Flint arcán rezgett át egy futó ideg. Hogy a csapatát ne mtudta győzelemre vezetni idén, s a lefújt mérkőzések nem jártak ponttal viszont a lejátszott griffendéles meccs pontjai érvényesek maradtak, nem törölték el, s az most is a griffendél pontjait növelte. Holott ez teljesen igazságtalan volt. Legalábbis Flint annak érezte. Montague bizalmas sustorgásai azonban megnyugtatták a kviddicscsapat tagjait, hogy Cleo igyekezett kiengeszteli a vőlegényét. Amint Draco megvitte a hírt a mardekárosok majd szétszedték örömükben, sőt még Pansy is megeresztett egy mosolyt rá, amit Blaise odáig tupírozott fel, hogy szerinte Pansy alig bírta megállni, hogy a nyakába ne boruljon túláradó örömében és le ne smárolja érte. Draco behunyta a szemét a már megint használt kifejezésen, de inkább nem felelt semmit Blaisenek. Amikor ezen a héten bájitaltanra beült az évfolyam a mardekárosok és Piton között olyan meghitt bizalmasság érződött, mint még soha. Draco suttogva odáig merészkedett, hogy feltette a nagy kérdést a tanárnak.

- Piton professzor! Miért nem pályázza meg az igazgatói állást, apám mint a felügyelőbizottság tagja egészen biztosan támogatná a pályázatát – nézte kérlelően a mindig rosszkedvű tanárt, aki most  fanyar mosollyal csak ennyit felelt.

- Türelem Draco! Hiszen még nem rég távozott az előző igazgató – s azzal suhogó talárral továbbhaladt a sorok között. A mardekárosok csillogó szemmel néztek össze a hátsó padban.

- Hát mi ez ha nem ígéret a mennyországba? – suttogta Blaise, miközben meg kavarta az üstjében a bájitalt.

- Ne örülj előre, hogy ne sírj utólag, mosolyra gyanakvással felelj, s tartsd mindig a pálcádon a kart! – idézte a régi mondást Pansy.

- Ez még abból az időből, való, amikor… - Blaise nevetve kacsintott Dracónak, s a két fiú kezet fogott, de úgy hogy a másik alkarját markolták meg, vagyis a régi szokás szerint. A pálcát az alkarra erősített talárzsebben tartották, s innen rántották elő párbajra a pálcát.

- Amikor nem tökemelésedzésekre fanyalodtak az emberek. – Ma lesz a zárófeladatsor – sóhajtotta Daphné.

- Rájöttünk hogy becsaptatok minket fiúk! Szerintem nem fogom tudni megcsinálni azt a feladatsort – simogatta a tokáját Millicent.

- Legalább megpróbáltátok – mosolygott rá kedvesen Blaise.

- Na menjünk kicsengettek és át kell öltözni az edzésre – oltotta el az üstje alatt a tüzet Draco,s a végeredményt egy lombikba öntötte. Blaise-el lesiettek átöltözni az edzéshez. Ami mindig egy gyors mosdással kezdődött.

- Most már se kviddics, se tökemelés – paskolta meg a mellkasát Draco.

- Közelednek a vizsgák, most már beindul a hajtás – tárta szét a karját Blaise, gyorsan megcsapkodták amgukat a törülközővel, s már melegítőben  siettek a napsütötte tágas terembe.

- Fiúk bemelegítés! – szólt rájuk Flint. Draco oldalt nézett Blaisere, s mindketten guggolásokkal kezdtek. A szőnyegeken a lányok már javában a feladatsorokat végezték.  Ma csak a másodéveseket vizsgáztatják. Cleo belefújt a sípjába.

- Gyerünk lányok! Egy-kettő-három négy – sípolással adta az ütemet.

- Hát Millynek lehet tényleg nem lesz meg ez a feladatsor – nézte pihegő unokanővérét sajnálkozva Draco.

- Mindegy nem kap rá jegyet – nevetett vállrándítva Blaise, s a nyújtásokba kezdtek.

- Még két perc lányok! – kiáltotta Cleo. – Gyerünk gyerünk, olyan nincsen hogy nem megy! Ezen az évfolyamon ezt meg kell tudni csinálni! Ezek az izmok nagyon fontosak, hogy fogtok kisbabákat a világra hozni! Tessék erősíteni ezeket az izmokat – dorgálta őket Cleo. Draco leült egy tökre, s kikerekedett szemekkel a fekvőtámaszokat nyomó Blaisere meredt.

- Mi van? Melegíts be mert még megrántod valamidet – sürgette Blaise.- A lányok mindjárt végeznek.

- De ez? – Draco Cleóra bámult majd vissza Blaisere.

- Mi van mit gondolsz viccből csináljuk? – nevetett kifulladva Blaise. – Nem vetted észre, hogy a  mardekárban minden az utódlásért megy? És nem csak szerelmet, de a gyereket sem tudjuk máshogy csinálni, csak a jó bevált módszerrel.

- Látom humorodnál vagy – morogta Draco. – Mi sem csípőmozgásokat tanulunk.

- A kettő nem ugyanaz. Miért edzünk? Túlélés, harcok, küzdés, váratlan helyzetek, s mindemellett…jó hogy rákészülnek – nézett végig a lánysoron Blaise.- A mardekár is az élete tanít, jobban mint a Roxfort. A többi házban ki foglalkozik azzal, hogy mit fognak csinálni ebben a helyzetben. Jó hogy ráeddzik őket a szülésre – felelte felnőttes komolysággal Blaise. Draco nem tudott felelni, csak figyelte a pihegő lányokat, akik kifulladva hallgatták az eredményt, amit Cleo olvasott fel.

- Fiúk! – intett nekik Flint. – Draco már megint álmodozol akár a seprűdön – ingatta  a fejét Marcus. Amíg a lányok kifújták magukat addig a fiúk felmérése következett. Draco már unta a tökök látványát is, meg volt róla győződve, hogy egész tégladarabokkal van megtömve  mert már csillagokat látott olyan nehezek voltak.

- Jól van lányok csatlakozzunk! – sípolt Cleo. – Indamászás egy-kettő! – A lányok olyan kedvetlenül álltak fel, hogy Cleo néhányat maga ráncigált fel a földről. Két inda lógott le hosszan a hatalmas tágas tér mennyezetéről.  A másodévesek két csoportra oszlottak. Daphné és Pansy lépett hozzájuk Millicenttel.

- Had húzzunk kesztyűt – kérlelte Daphné Cleót.

- Hogyisne, gondolod, hogy az erdő közepén kerti party közben éppen kesztyű lesz a közelben? – szólt rá Cleo.

- Blaise ha bárhova elindulnék ezentúl kesztyű nélkül kérlek szólj! – nézett a fiúra Daphné smaragdszemeivel. – Ó megint tiszta hólyag lesz a kezem a szúrós szártól, utálom! – nézett nagyon csúnyán a kötélre Daphné. Blaise megtartotta a kötelet Daphnénak

- Indulj előttem! – vigyorgott a lányra.

- De már megint? – nézett a fiúra Dpahné csodálkozva. – Miért?

- Mert imádok utánad menni és alulról gyönyörködni abban a szép formás fenekedben na menj már! – tartotta a kötelet Daphné elé.

- Nem fogok tudni egyedül feljutni a csúcsra! – nézett a magasba Daphné.

- Majd segítek jó? – kacsintott Blaise a szófordulat pikantériáján, s figyelte, ahogy Daphné meghúzza a kötelet. Feljebb fogott ,megint megtartotta. – Mentem! – biccentett Dracóéknak, s megindult Daphné után, minduntalan felfelé meredve a lányra.

- Menj! – intett a fejével Draco Pansynak. A lány durcásan rámeredt, de szótlanul megfogta a szúrós, csalánszerű anyagot, s a fájdalomra behunyta egy pillanatra a szemét, de megindult a kötélen felfelé mászva.  Draco megfogta a kötelet, de mielőtt elrugaszkodott a földről még Milly felé tartotta az inda végét. – Jössz?

- Menj csak, úgyis feltartanálak – mosolygott rá Millicent. Draco ellökte magát a talajról, s megindult  felfelé a mászásban. Jól haladtak. Persze mind a négy en filigrán alkatok voltak. De a lányok gyorsan fáradtak ez várható volt. Amikor a kötél feléhez értek Pansy húzásai egyre lassabbak és nehézkesebbek lettek.

- Megvagytok odalent? – kiáltotta le Blaise.

- Igen – kiáltotta vissza Draco.

- Jól van fennakadás a láthatáron – kiáltotta vissza Blaise. – Daphnénak elvágta a tenyerét ez az akármi.

- Ó siessetek már mert nem bírom sokáig tartani magam – kiáltotta fel Pansy kimerülten, s  a karjának döntötte a fejét.

- Már orvosoltam a problémát! Haladunk, még ha nem is tűnik fel – zihálta erőtlenül le Daphné. Pansy újra megindult. Draco feljebb fogott. Hiába lökte volna fel magát hosszan a kötélen már nem tudta, mert az ujjai beleütköztek Pansy cipőjének a talpába.

- Haladsz? – szólt fel Pansynak.

- Haladok – morogta le a lány.

- Nem úgy veszem észre! – dünnyögte Draco.

- Akkor miért nem mentél előttem – csattant Pansy.

- Inkább ne beszélj mert azzal is fogy az erőd – szólt rá Draco. Pansy összeszorította a száját, s húzott egyet magán.

- De ne kézzel húzd magad, hanem a lábaddal segíts alá, úgy könnyebb lesz – nézett felfelé Draco. Pansy ében haja előrebukott ,de az erőlködéstől csillogó szempár így is találkozott a szürke pillantással.

- Úgy csinálom, pihenjünk egy kicsit – állt le Pansy.

- Jól van – pihegett Draco, s innen a magasból szétnézett a terem hosszában. –Fent vagytok már Blaise? – kiáltotta fel.

- Mindjárt! Még küzdünk érte – kiáltotta le Blaise.

- Blaise te mi a búbánatot művelsz odafent – ordította fel Flint. – Remélem nem a kötélen fogod megbaszni! – Draco és Pansy is felfelé néztek, s rájöttek miért mondta ezt Flint. Blaise átfogott Daphnén, s felmászva a felsőállványra, lenyúlt a lányért és már kézzel húzta fel. Valószínűleg Daphnénak már annyira fájt a vágás, hogy képtelen volt kézzel tartani magát, s az utolsó húzásoktól így kímélte meg Blaise.  Pansy lenézett Dracóra.

- Mehetünk? – kérdezte Draco. Pansy bólintott ,s megindult. Már a kötél háromnegyedénél jártak, amikor Pansy megindul lassan visszafelé. – Ne- nene! Pansy ne engedd el magad! – nézett fel Draco ,ahogy megérezte a lejjebb csusszanó Pansy lábát.  –Tartsd ott!- Draco alátámasztott a kezével PAnsy talpának, aki a támasztékot megérezve, ismét fél méterrel feljebb húzta magát.  De ahogy elveszítette a támaszt ismét vkezdett lefelé csúszni. – Szoríts a térdeddel! Szorítsd! – szólt fel Draco s utolérve, újra magtámasztotta a talpát. Pansy megint húzott egyet, fél méterre lfeljebb érve. Draco gyorsan húzta magát utána ,s a kezével feljebb fogva a kötelet gyorsan alátámasztott Pansynak. Sejtette, hogy Blaise is ugyanígy tartott alá Daphnénak.

- Már szédülök – szólt Pansy. – Nem bírom!

- dehogynem! – szólt rá Draco. – Ha elengeded magad tarolsz engem is és zuhanunk le a francba! Már nincs sok Pansy! – Draco megtartotta Pansy lábát. – Húzd meg! – a lány a kezének nyomva a talpát meglökte magát. S feljebb fogott. AZ utolsó tíz hűzás már maga a kínszenvedés volt. Dracót is kezdte elhagyni az ereje, de ő támasztotta Pansyt is ,ami duplán kivette az erejét.  Kezdte azt érezni, hogy hamarosan ő is ereje végére ér és Pansyval együtt akkorát koppannak a kövezeten, hogy szétloccsan a fejük. Blaise várakozó keze már ott volt és várta, hogy elkaphassa Pansy kezét, amint elére az emelvényről.

- Jól van cicám mindjárt itt vagy! – nyúlt le várakozóan Blaise. – Gyeregyere- gyere! – bíztatta a lányt, Pansy egy utolsó erőtlen húzással elérte Blaise kezét s szó szerint a kát fiú nyalábolta fel az állványra. Pansy hanyatt dőlt az állványon Daphné mellett és csak pilledtek, a kimerültségtől. Draco felmászott Blaise mellé s a lábukat a mélybe  lóbálva ültek egymás mellett mögöttük a két ziháló lánnyal.

- Soha többet kikészültem – törölgette Draco a karjába verejtékező homlokát.

- Heh, most még cipelhetjük is őket! – bökött a fejével a lányok felé Blaise.

- Alig várom – fújta ki a levegőt Draco fáradtan. – A könnyebbet kérem, nem érdekel, hogy ki az.

- hát Pansy az alacsonyabb – jegyezte meg Blaise.

- Vonszold csak Daphnét! – morogta Draco, s a csúszdán lecsúsztak a következő pályaszakaszhoz.

- Rendben, tehát akadálypálya nehezékkel lesz a következő – indította el őket Flint. Draco kedvetlenül nézett végig a terem túlsó végébe.   Blaise hátratartotta a kezét, hogy Daphné a hátára ugorhasson.

- Nem kell megint a vadulni jó? – szólt előre Blaise. – Ne ronts nekem oké. Nem szeretném ha megint tökön rúgnál – figylemeztette a lányt vihogva.

- Oké vigyázok – készült elő Daphné, hogy a megfelelő szökkenéssel jusson fel Blaise hátára.

- Na gyere! – nézett hátra Blaise, S megroggyantva a lábát, Daphné már fel is pattant rá. – Nah jól van, most vigyáztál – nevetett Blaise, s Daphné integetett még Pansynak, s megindultak a pályán.

- Mi lenne ha ma egyedül mennék végig rajta – reménykedett Draco.

- Milly vagy Pansy? – kérdezte Cleo kíméletlenül.

- Pansy jó lesz  -mondta gyorsan Draco, s már a lányhoz is lépett. Cleo biccentett s ellépett tőlük.

- Gyere ugorj! – intett a lánynak Draco.

- Nem fogok rád ugrani!  -tiltakozott hevesen Pansy, karba tett kézzel.

- Nyugi nem veszem kétértelműen! Tudom, hogy nem akarnál rám ugrani, de véletlen sem akarom az unokanővéremet végigcipelni itt, még ha őt engedem jelenlg az intim szférámbe egyedül akkor sem mert semmi kedvem kitörni a bokám. Na gyere már! – türelmetlenkedett Draco.

- Öröm veled tökemelésórákra járni – sziszegte Pansy, de a tenyerét Draco vállára tette. Már másodpercek teltek el de Pansy még mindig nem rugaszkodott el.

- Na mi van beijesztesz? A legváratlanabb időpontban akarsz felugrani, hogy eldőljünk? – nézett rá a válla felett Draco.

- Jól van mindjárt – szűrte Pansy a fogai között.

- Most mi van? – toporgott Draco.

- Most a …a lábam között leszel? – kérdezte bizonytalankodva Pansy.

- Hát igen, felemelő érzés lesz mindkettőnknek – sóhajtott Draco. – Na gyere már , mert mindjárt idejön Flint és leordítja a hajat afejünkről! – sürgette a lányt. Pansy  belekapaszkodott a vállába, s fellökte magát. Draco megérezte a hátának csapódó súlyt, s elkapta a lány lábait. – nAhát szuper, hogy erre még ma képes voltál! – morogta  Draco.

- Igyekezz a túlsó végébe, mert nem akarom, hogy sokáig fogd a lábam – csattant Pansy közvetlenül a fülébe beszélve.

- Bele ne halj, amiért hozzáértem a lábadhoz! – forgatta  szemét Draco, s megindult a mesterséges mocsáron keresztül. – Meg sem érdemled, hogy átvigyelek itt.

- Szűnj meg! – sziszegte Pansy.

- Muszáj így szorongatnod a nyakam? Mindjárt megfulladok! – mérgelődött Draco. Egyik kőről a másikra. Draco imbolyogva szökkent át egy lábon egyensúlyozva.

- A mocsárba ne boríts! – rémüldözött néhány bizonytalan megérkezésnél Pansy.

- Megtenném – felelte rá hidegen Draco.

- Tudom, azért mondom, hogy ne tedd – vágta rá Pansy.  –Ha akarod addig átismételhetjük a mágiatöri anyagot.

- Na attól tuti, hogy összeesek, szóval, inkább ne erőltesd! – rázta a fejét Draco.

- Csak gondoltam elterelem a figyelmedet a ténytől, hogy a combomat szorongatod – mondta bosszúsan Pansy.

- Kedves, hogy így foglalkozol az én figyelmemmel, de tudod nekem jelenleg épp elég egyéb dologra kell figyelnem – húzódott le egy nagy fadarab elől, ami nekik készülődött vágódni. – Szerintem a te gondolataidat akarod elterelni a ténytől, hogy zavar, ha hozzád érek.

- Hagyjuk abba a beszélgetést inkább jó!? – csattant Pansy.

- Én már az elején ezt akartam javasolni – Draco megállt a rács előtt. – Ó a kulcs, hova is…jaj ne.

- Mi van a rácson kell átmenni ugye nem akarod azt mondani hogy ott hagytad a kulcsot és vissza kell mennünk érte – szidte meg Pansy már előre.

- Itt van a felső zsebembe. Én vegyem ki vagy te? – nézett le a melegítőfelsőjére Draco.

- Majd én mert még ledobsz! – sietett a válasszal Pansy, s gyorsan lenyúlt Draco mellén kitapogatva a  zsebet.

- Meddig matatsz még ott? – türelmetlenkedett Draco idegesen. – Vedd már ki!

- Ne sürgess mert mindjárt leejtem és akkor keresgélhetjük a mocsárban.

- De jó is lenne! – háborgott Draco. – Megvan?

- Igen itt van – felelte durván Pansy, s Draco orra elé tartotta a kulcsot.

- Most mit gondolsz majd a szememmel kinyitom, nálad a kulcs nyisd ki! -  lépett a zárhoz közelebb Draco.

- Még hogy te vagy a könnyebb – lendített egyet Panysn, hogy jobb fogást találjon,mert a lány lábai már kezdtek kicsúszni a markából.

- Ne dobálj! – találta el a kulcslyukat Pansy, s elfordította a zárban a kulcsot.

- Annyit nyávogsz már megint – bújt át a kapun Draco s továbbsietett a  tökök közt szlalomozva. Flint várta őket a túlsó végében.

- Blaise-éknek messze jobb eredményük volt – nézett je a jegyzettömbre Flint.

- Blaise-nek messze nem kellett ennyi lelki akadályt leküzdenie mint nekem – vágta rá Draco.

- Ebben biztos vagyok – röhögött Blaise.

- Nah megcsináltuk a teljesítmény vizsgát?

- Flint szerint jók voltunk – mosolygott rá Blaise, s Draco elengedte Pansy lábait, mire a lány azonnal lecsúszott a hátáról, s olyna meszire lökte magát ,amennyire bírta.- Pedg azt hittem szétszeditek egymást út közben – vihogott Blaise.

- Holnap ki sem kelek az ágyból úgy kimerültem – dörzsölgette a karjait Draco. A másodévesek mind fáradtan csoszogtak vissza az öltözőkbe, s a pincehelyiségbe. Draco jól sejtette, hogy ma nem kell álomba ringatni, végigdőlt az ágyon, s azonnal elaludt.