DRACO MALFOY ÉS A SÉRÜLÉSEK ÉVE

Pára ereszkedett a melegház üvegfalára. Az öles cserepekből hatalmas levelű növények burjánzottak.  Draco karját dörzsölgetve araszolt beljebb Blaise nyomában. Hófehér buja virágok nyíltak minden felé, csókos ajkakat formázó  vérvörös szirmok ringtak a feje fölött, Draco nyirkos bőrét igyekezett hűteni, Malfoy-címeres zsebkendőjével. A melegház belsejéből végre felcsendült a magas élénktiszta nőies hang.

-         Gyertek már fiúk, csak nem tévedtetek el, egy ekkora helyen? – Daphné hangján hallatszott ,hogy gurgulázón nevet közben. Ahogy az egészen sötétzöld lomha leveleket félrehajtották, egy vízmotívumos apró mozaikokkal kirakott hatszögletű medencére láttak, amiből éppen a karcsú, egzotikus Daphné emelkedett ki. Sötét hajából végigcsorgott a víz a testén, feszes mellbimbói előre meredtek, s a víz sebesen futott alá Daphné feltűnően szép köldökéig, le a formás combjaira. Blaise valami nyögésszerű sóhajt hallatott mellette, s magát a tényt, hogy Daphnén bikini van valahogy mindketten figyelmen kívül hagyták. Draco elhessegetett egy zümmögő rovart a füle mellől, s körbepislantott a növények sűrűjén. Pansy egy széles mélyerezetű levéllel legyezte magát, ében haját meg-megcsapta a szellő, amitől elöl könnyed szélfútta lett, és valahogy…kevésbé kislányos.

-         Miért kell nálatok állandóan ilyen párában lélegezni? – morogta Draco, újabb rovarerdőt hessegetve el a feje felől.

-         Szóltam, hogy öltözzetek könnyedebben – kapta magára virágmintás köntösét Daphné, s kicsavarta hajából a vizet.

-         Egy nőnek könnyű könnyedebben öltözni – mérte végig Blaise a lányt. Draco és Blaise is hosszú könnyű nyári szövetnadrágban volt cipővel. – Arról nem volt szó, hogy fürdőzünk – kacsintott a lányra, s mutatóujjával könnyedén átsimított Daphné állán. Draco Millicent hintaágyára ereszkedett, s együtt lökték el magukat a talajtól.

-         Nézd most fontam! – mutatta meg Millicent a csuklójára feszülő növényi szárakból font karkötőt.

-         Aha. Nézd engem meg most csípett meg – csapta le a nyakát szívó rovart Draco. – Ez fájt! – tette a tenyerét fájós nyakára Draco.

-         Sajnos elkerülhetetlenek a rovarok a melegházban – húzott közelebb egy széket hozzájuk Daphné.

-         Jöhet a kártyaparty? – vette ki a zsebéből a franciakártyát Blaise.

-         Mire játszunk? – nézett ki növényi legyezője mögül Pansy, aki cselesen suhintotta félre magától a röpködő állatokat.

-         Vetkőzésre – vihogott Blaise. – Neked nem is kell sokat vetkőzni, ahhoz, hogy teljesen meztelenül lássalak – kacsintott Daphnéra.

-         De Blaise! – csapott a fiú kezére Daphné, majd a mellkasához húzta a fiú kezét. – Annyira a szívemen viselném, ha veszítenél…

-         Akkor addig én keverek – húzta el a száját Draco, s ujjai között átpergette néhányszor a paklit.

-         A Roxfortban rengeteg változás lesz idén – tette le a legyezőjét Pansy is, s felemelte a neki osztott lapokat.

-         Nem is kicsi – nyalta meg az ajkait Daphné. – Változtatok egy kicsit az unalmas uniformison.

-         Mégis miféle változtatások lesznek ezek? – dőlt előre érdeklődve Blaise.

-         Én szeretem az iskolai egyenruhát. Szerintem pont jó úgy ahogy van. Büszke vagyok, hogy mardekáros vagyok és legszívesebben egész életemben zöld nyakkendőben , pepitamintás mellényben és mardekárcímeres talárban lennék. Az egységa  fegyelem, összetartozás és rend. Ennél jobb ruhát keresve sem találnánk. Kár, hogy csak a Roxfortban hordhatom – nézett sötéten Daphnéra, majd a lapjaira Pansy. Daphné beharapta a száját, s rántott egyet a vállán.

-         Beskatulyáz, és nem hagy kibontakozni! De idén teszek róla, hogy véletlen se hasonlítsak teljesen mindenki máshoz  - forgatta a szemeit határozottan Daphné.

-         Áruld el mi az! – fészkelődött izgatottan Blaise.

-         Titok. Majd meglátod – mosolygott pajkosan Daphné. – Draco te hogyan gondolkodsz erről?

-         Mi? – kapta fel a fejét Draco. – Büszke vagyok arra, hogy mardekáros vagyok persze.

-         És  az egyenruha? – vonta fel Daphné fél szemöldökét.

-         Hát… ruha – értetlenkedett Draco szürke szemeivel türelmetlenül a többiekre várva. – Persze alig van különbség így sárvérű és aranyvérű közt sajnos. Habár a színek azért utalnak rá. Folytathatjuk a játékot? – dobolt ujjaival az asztallapon.

-         Új tárgyaink lesznek idén – dobta el a lapját Pansy.

-         Választottatok már? Én még nem tudok dönteni – sóhajtott fel Daphné.

-         Én már választottam – mondta határozottan Blaise.

-         Én is – biccentett Draco és Pansy egyszerre.

-         Jaj Blaise azt hittem legalább te bizonytalankodsz egy kicsit. Melyik tárgyat veszed fel? – kérdezett rá Daphné, nagy smaragdszemeit Blaisere meresztgetve.

-         EZ az én titkom – mosolygott sejtelmesen Blaise.

-         Ó ne titkold el! – lökte el unottan a lapjait Daphné.

-         Miért izgat ez téged annyira? – húzott újabb lapot Blaise.

-         Mert…szeretném…azokat a tárgyakat én is felvenni, amiket te – pirult el Daphné ,s lehajtotta a fejét, s zavartan igazgatta a köntöse redőit.  Draco homlokráncolva nézte a kettőst, ahogy Blaise enyhén eltátott szájjal a piruló Daphnét nézi, Pansy viszont őt figyelte. Draco hirtelen nagyon fontos feladatnak tartotta a kezében tartott lapok állapotának vizsgálatát

-         Draco nagyon csúnya az a csípés nem fáj? – kérdezte Pansy aggódó hangon. Erre Blaise is Draco felé fordult s a nyakán egyre vörösödő csípést vizsgálta.

-         Hadd nézzem! – Blaise átnyúlt az asztal felett és ujjbegyével megtapogatta Draco nyakát.

-         Ne fogdoss! – tolta el Blaise kezét Draco, s elhúzódott tőlük.

-         Daphné cicám keressünk valami növényt erre a csípésre! – állt fel Blaise, s a lánnyal elindultak az ős dzsungelbe.

-         Sosem tudnám így alávetni magam valakinek. A tárgyak amiket felveszek a saját döntéseim és ebben senki sem tudna befolyásolni – mondta határozottan Pansy, ő is az asztalra ejtve a kártyalapjait, látva, hogy a játéknak vége.

-         Én azokat veszem fel amiket te Pansy, mert egyedül elveszett lennék egy órán  - mosolygott Millicent vállrándítva.

-         Igazad van tényleg nem vagyok valami jól – dőlt hátra Draco Pansyra nézve.

-         Hazamenjünk Draco? – érintette meg unokaöccse karját Millicent is sopánkodva.

-         Az lenne a legjobb – bólintott Draco, bágyadtan. Pansy felhős tekintettel figyelte Draco állapotát, amíg Blaise-ék vissza nem tértek.

-         Nézd találtam valamit, ami jónak tűnik  - Blaise gyorsan feltörte a levelet és a nedvét Draco nyakára akarta kenni.

-         Most megint fogdosni akarsz? – húzódott hátra Draco.

-         Odaadjam az egyik lánynak? – fordult körbe Blaise.

-         Nekem add ide! – kérte el Draco, s várakozva nézett barátjára.

-         Dörzsöld be! – mutatott a nedvedző levélre Blaise. Miközben Draco a nyakát kenegette összeszorított ajkakkal Daphné újabb témát vetett fel.

-         A varázserő első jelentkezése. Nos? Kinek mi volt? – nézett körbe Daphné.

-         Úh ez könnyű, könnyű – nevetett Blaise. – Felrobbantottam egy teáskannát, mert megijedtem tőle, ahogy fütyült.

-         Én tüzet gyújtottam – ecsetelte Daphné. – Elég durva lángokat. Valami bútordarab látta kárát a próbálkozásaimnak.

-         Én egy kötelet tekertem egy ellenszenves vendégünk lábára és egyből elvágódott én meg magamban jót nevettem rajta – mosolygott gonoszul Pansy.

-         Azt hiszem tényleg jobb ha mi megyünk Milly – tette forró homlokára a kezét Draco.már képtelen volt odafigyelni bármire is. Egyfolytában csak a fájdalmas csípés a lüktető nyaka és a tompa fáradtság járt a fejében. Nagyon melege lett, s olyan hirtelen és váratlanul. Ez a csípés. Nincs hozzászokva az egzotikus állatokhoz. És persze ki mást csípett volna meg ha nem épp őt.

-         Segítsek Draco? – állt fel Pansy is, féltőn a kijárat felé botorkáló fiúhoz lépve. – Összepakoljuk a dolgaid Millyvel?

-         Máris előállíttatok egy fiákert – pattant fel Daphné ,s elsietett a Greengrass villa kapufeljárója felé. Draco már alig emlékezett a részletekre, hogy pontosan hogyan került a virágmintás huzatú kocsiba, hogy kik pakolták össze a ruháit, a baglyát, és mindent. Kábán tűrte, hogy történjenek az események, hogy a társai intézkedjenek. Blaise még letépett neki néhány hűsítő levelet, s a lelkére kötötte, hogy használja is és a homlokáról le se vegye az egyiket amíg haza nem ér. Daphné erősködött ,hogy maradjanak és a házi gyógyítójuk pillanatokon belül betoppan, de Draco már csak egyet akart. A Malfoy kúria fenyveseinek illatát, az anyja nyugtató hűvös hosszú ujjait, az otthoni gondoskodást, és távol lenni ettől az egzotikus helytől, amit olyan nehezen viselt, a kábító buja virágok illatától, az aggódó tekintetű Pansytól és egyáltalán mindenkitől.

-         Miért pont engem kellett megcsípnie, utálok minden rovart és minden fájdalmat – panaszkodott Draco.

-         Mindjárt otthon vagyunk ne aggódj! – nyugtatta Millicent az ablakon kikémlelve. – Mellesleg nem árultad el mi volt az első varázsélményed. Pedig Pansy nagyon kíváncsi lett volna rá.

-         Pansyt csak az izgatta, hogy össze ne essek a szeme láttára – legyintett Draco fáradtan.

-         Persze, de azért visszautalt rá többször is, hogy pont nálad szakadt meg a kör. Miért nem mondtad el? – fordult Milly  az unokatestvére felé.

-         Mert kinevetett volna – hunyta le a szemét Draco, s a homlokára szorította a hűsítő levelet.

-         Nem tett volna ilyet. Túlságosan is komoly ahhoz hogy ezt tette volna. Nekem elárulod? – vigyrogott a fiúra Milly.

-         Hát, ha ragaszkodsz hozzá  - sóhajtott Draco, s kisandított a növény mögül az unokanővérére. – Karamellizáltam a cukrot.. Ott volt az asztalon a szép díszes értékes procelántartóba és éppen levették a tetejét, és amikor a teáskanállal szedni akartak, bumm…ott volt egy darabban az olvadt karamell.

-         Ó ez olyan aranyos! – tapsikolt Millicent. – Miért nem árultad sosem el?

-         Mert ez olyan…gyerekes. ÉS túlságosan is egyszerű. Csak csintalanság az egész.

-         Ez egy kedves gyerekes csíny! – lelkendezett Milly. – Még szeretnivalóbb vagy tőle! – karolta át unokaöccsét Millicent.

-         Mh, ha nem lennél az unokanővérem, most biztos, hogy már nem ülnél a kocsiban mellettem – mosolyodott el Draco.

A széles baldachinos ágya alatt  Millicent ott kuporgott a fény felé irányítva a pergament. Draco bekötött nyakát simogatta időnként, s várta unokanővére szóáradatát.

- Pansy írt! Érdeklődik, hogy hogy vagy – kapta a tekintetét a fiúra.

- Akkor írd csak meg neki, hogy olyan borzalmasan, hogy a látványa csak rontana a helyzetemen – felelte gonoszul Draco.

- Jaj, hogy lehetsz ilyen! Ő tényleg szétrágja a körmeit az aggodalomtól, te meg egy levelet sajnálsz tőle? – ellenkezett Millicent.

- Pansy és a körömrágás! – húzta el flegmán a száját Draco. – Pansynak olyan közömbös az én hogylétem, mint amilyen az övé nekem.

- Egyáltalán nem közömbös, mellesleg nem is értem, idén miért nem írtál neki egy sort sem. Tavaly leveleztetek nyáron nem? – fordult felé kíváncsian Millicent.

- Hol van már a tavalyi nyár? – tárta szét a karját patetikusan Draco. – Nem levelezünk és kész.

- Mindenki aggódik érted! – hordta le unokaöccsét Millicent.

- Had aggódjanak! Többet nem megyek a Greengrass- villába. Kész rémálom az a hely. Állandóan pára van, meleg,  erős illat, amitől csak tüsszöghetnéked van, ráadásul mindenféle fura rovar zümmög azokon a vacak melegházi növényeken. Hogy bírja ezt Blaise? ÉS még szerinte olyan Daphné hajának illata. Azt hiszem véletlen sem akarom megszagolni Daphné haját, mert már csak az illatától kiütéseim lesznek ezek után – mérgelődött Draco.

- Már megint beléd szorult egy kis méregzsák – figyelte Draco kitörését Millicent.

- Nem neked kell egy hete bekötött nyakkal feküdni itthon, ahelyett, hogy már seprűre ülhetnék kint a szabadban.

- Tudod, hogy nem érheti napfény és holnap leveheted  a kötést is – nyugtatta Millicent. – Figyelj jósolok neked megint! – kapta elő a kártyákat Millicent.

- Hülyeség! Csak magadat akarod kivetni Monstroval tudom, hogy erre megy ki az egész játékod. Nem is értesz a jósláshoz.

- Persze hogynem. És nem is fogok – sóhajtott lemondóan Millicent.

- Azt mondtad idén felveszed a jóslástant – morogta rosszkedvűen Draco.

- Ha Pansy is felveszi. De Pansy megírta, hogy nem azt veszi fel választható tantárgyként – lebegtette meg a levelet a fiú orra előtt Millicent.

- Mit vesz fel? – kérdezett rá Draco karba tett kézzel, s a kérdéshez gyorsan mellékelt egy közönyösnek szánt morcos nézést, mielőtt abba a gyanúba keveredik, hogy a lány után érdeklődik.

- Legendás lények gondozását és Rúnatant – nyafogta Millicent.

- Nahát! Akkor úgy néz ki, ő is azokat választotta amit én. Említetted neki, hogy én ezekre az órákra megyek? – nézett gyanakvóan unokanővérére.

- Nem – rázta a fejét Millicent. – Pansy már amúgy is hamarabb döntött. Pedig bíztam benne, hogy talán a legendás lények helyett a jóslástant választja.

- A jóslástan egy kamu. Oda azok járnak, akik nem tudnak mást választani, mert az semmire sem jó, és úgyis átengednek mindenkit. Nem lep meg, hogy Pansy sem azt választotta – bólogatott elgondolkodva Draco.  – Remélem elmúlik ez a duzzanat a nyakamról, semmi kedvem feldagadt nyakkal kezdeni a harmadik évet. Elég rossz nyitás lenne.

- Ahogy sápítozol itt kezdem azt érezni, hogy talán azért, mert nem akarod, hogy Pansy így lásson – kuncogott a markába Millicent. – de csípéses nyakkal is tetszenél neki nyugi!

- Kegyetlenül megnyugtattál Milly kösz – fintorgott Draco, s a másik oldalára fordult, hogy ne is lássa a lányt. – Menj Számmisztikára!

- Uh nem az nagyon nehéz! Vector professzor egy rabszolgatartó. Sosem tenném be a lábam azokra az órákra mert már arról sem értem mit beszél, sőt, hogy egyáltalán milyen nyelven – dőlt végig az ágyon Millicent, s lelkes cuppogás közben széthajtotta a Szombati Boszorkány magazin legújabb példányát.

- Mit olvasol? – kapta a fejét a lány felé Draco, de amikor meglátta a címlapot el is fordította a tekintetét. – Ah női magazin!

- Jaj mert Blaise nyáron a Transzformációs szemlét kezdte járatni, most már azt hiszed tudományosabbak lettetek? – vágott vissza Millicent.

- Úgyis tudom mit olvasgatsz hiába takarod előlem – dobta  párnáját az újságra Draco. – Blaise mutatta azt az oldalt.

- Melyiket? – paskolta le a párnát Millicent ,hogy kilásson mögüle.

- Hát azt! – forgatta a szemét Draco. – Nem tudom miért vagytok úgy bezsongva tőle.

- Mert olyan képeket nézegetni este az ágyban sokkal jobb mi? – feleselt rá Millicent. – Egyébként Blaise-el végigolvastátok, hogy miket írtak?

- Hogy jót röhögjön rajta – mondta unottan Draco.

- Egy aranyvérű nőről írnak most – követte ujjaival a sorokat Millicent. – Forró üstbe ült, hogy megpróbáljon megszabadulni a nem kívánt…babától. Ejha.

- Biztos, hogy aranyvérű volt? – ráncolta a homlokát Draco.

- Jah , lehet az apa viszont közel sem – bólogatott komolyan Millicent.

- Vagy úgy, úgy már mindjárt más – értett egyet Draco.

- Hát igen, de ez akkor is kegyetlenség, biztos képtelen lennék ilyesmire. Már csak a fájdalom miatt is – lapozott el Millicent. – Nos mi érdekel?

- Engem semmi. TE olvasod azt az újságot – ütögette meg a párnáját Draco, s a feje alá nyomta.

- Nos…engem az első élményes részek – suttogta Millicent bizalmasan.

- Mindjárt gondolhattam volna – dörmögte Draco.

- Téged nem? – sandított Dracóra.

- Nem engem nem, de Blaise teljesen rázuhant a témára és akárcsak te ő is úgy döntött velem a legjobb ezt megosztani. Figyelj beszélj erről a barátnőiddel…mondjuk Pansyval – nyögte ki az első nevet, ami eszébe jutott ,persze aztán homlokráncolva meredt maga elé, hogy ugyan miért éppen Pansy neve jutott elsőnek eszébe, de úgy döntött nem keresgél a válasz után, mert úgysem találná meg.

- Csak arra gondoltam, te mint fiú másképp látod ezt a dolgot és nincs más fiú ismerősöm – magyarázta Millicent.

- Kérdezd Blaiset őneki témába vág most a kérdésed nagyon és nyilván jobb választ tud adni rá mint én – tért ki a válasz elől Draco.

- Nem fogom Blaise-nek szegezni a kérdést mert félreértené – rázta meg az újságpapírt Millicent.

- Jah szóval merő könyörületből osztod meg most velem a kétségeidet pusztán azért mert én nem értem félre. Kedves tőled – bosszankodott kimelegedve Draco. – Nem szállnál le a témáról?  - kérdezte kipirulva.

- A Roxfortban már nem lehet ilyesmikről beszélni – morogta Millicent. – Túl sokan vagyunk egy hálóteremben öten is. Most legalább magunk vagyunk.

- NA jó zavarjuk le! Mit akarsz? – tapogatta meg a kötést a nyakán Draco.

- Szóval te mint fiú…várod az elsőt? – próbálta körülírni a dolgot Millicent.

- Mh. Hát…erre nem igazán tudok választ adni – ráncolta a homlokát komolyan Draco. – Eleve azért, mert nincs olyan személy akivel csak megfordult volna a fejemben bármi hasonló is. Nem is gondolkodom ilyeneken – fintorgott Draco. – De mellesleg ha lenne ilyen akkor sem várnám, mert semmi kedvem fájdalmat okozni bárkinek is mert hát ugye az azért…fáj szóval…most hogy megtapasztaltam milyen az maikor valaki merő élvezetből fájdalmat okoz neked azt hiszem nem akarok én is egy ilyen rovarhoz hasonlítani – magyarázta tőle telhetően minden gondolatát összeszedve Draco s tenyerével melengette fájó nyakát.

- Draco!  - nevetett Millicent. – Azt hiszem önmagadhoz hű választ adtál. Hagyjuk – merült el az SZMSZ oldal böngészésében Millicent.

- Mert te várod? Monstroval? – ráncolta a homlokát hitetlenkedve Draco.

- Hát…végülis a lányokkal beszéltünk valami ilyesmikről és mindenkinek volt valaki akivel szeretné…azt hiszem – bólogatott bizonytalankodva Millicent. Draco elgondolkodva hümmögött, s miközben délutáni alváshoz készülődött az ágyában  maga sem értette, hogy miért fordult meg a fejében a kíváncsi kérdés, vajon Pansy kit választhatott azon a titkos megbeszélésen? De ezt sosem kérdezné meg senkitől, még ha egy félelmetes hatalmas rovar közelítene újabb csípéssel fenyegetve akkor sem.