A Potter – Rezidencia London egyik régies, kertvárosi kerületében állt. A takaros ház szemérmesen bújt meg a kerítés helyettesítésére szolgáló magas csipkebokorsövény mögött, mely eltakarta az udvart is a kíváncsi, és botrányra éhes tekintetek elől. Ezen a koraesti órán békés, és megnyugtatóan csendes volt az előkelő környék. Az egész héten át tartó esőzés után, szombatra a levegő kristálytisztává, és csípőssé vált, a talárt cibáló szél elült, s úgy tűnt, ahogy dühödten végigsöpört a házak között, magával sodort minden apró kis porszemet. Az égbolt sötétlő palástján lassan kigyúltak a csillagok, s a díszes homlokzatú villa tetején ólálkodó macskakolónia domborodó árnyat vetett a nedves, csúszós cserepeken.  

A fáklyákkal megvilágított, gondozott kertben már hetekkel ezelőtt elvirágoztak az őszirózsabokrok, s az ezüstfenyők ágain megült a még reggel rájuk hulló dér és zúzmara. Visszafordíthatatlanul közeledett egy újabb hosszúnak és hidegnek ígérkező angliai tél…

A vörös téglás épület vastag falain zöld levelű borostyán futott végig, a göcsörtös indák körülölelték az ablakokat, és átfonták a széles párkányokat. A bejáraton oroszlánfejforma réz ajtókopogtató függött, s a felvezető lépcsőfokokon főnixmadár - mintás kővirágtartók díszelegtek. A kéményből most sötétszürke füstfelhő gomolygott felfelé, s csak a földszinti konyhaablakból szűrődött ki barátságos gyertyavilág… 

A Potter család otthonában finom fahéj, alma, és frissen sütött piskótatészta édeskés illata terjengett. A tágas konyhában a színes tányérokkal, és bögrékkel roskadásig zsúfolt tálalószekrényen apró mécsesek égtek. A táncoló lángnyelvek aranysárga árnyalattal vonták be a tojáshéj színű falakat, és az egyszerű, világos fenyőfa bútorokat. A lágy fények még hangulatosabbá és melegebbé varázsolták helyiséget. Az étkezőasztal körül egy csapat fiatal boszorkány üldögélt. A vidáman csacsogó lányok előtt csordultig töltött vajsörös korsók várakoztak, az asztal közepén egy gőzölgő teáskanna pöfögött, és a tálcákról egész halom édesség csábította a vendégeket.    

- Hmm… igazad volt, Lily! Tényleg nagyon finom ez a süti! Majd feltétlenül kérem a receptet! - szólt csillogó szemekkel Perla, és kéjesen harapott bele újra a csoki mázzal leöntött, kávéskrémes finomságba.

- Molly nagyi csak a Kicsi Lilynek süt ilyesmit – biggyesztette le ajkait, sértettséget mímelve Rose Weasley.  - Tudod Perla, hogyan működik ez! Ő meg az öcsém, a két kis kedvenc!

- Rosie, ez egyszerűen nem igaz! – ellenkezett Lily, s közben gyilkos pillantásokat lövellt Rose felé. – Mindig ezt vágjátok a fejemhez, pedig a Nagyi egyformán imádja az összes unokáját, és ezt te is nagyon jól tudod. Olyan igazságtalan vagy!

- Jól van, na! Vedd már észre, hogy csak ugratlak, Lily! – vihogott Rose, s kedveskedve, mintegy engesztelésképpen jól megszorongatta unokatestvérét. - Imádom, hogy mindig felhúzod magad ezen! De… azért azt kell ismerned, hogy mindig is kivételezett veled… persze csak egy ici – picit!

- Esküszöm, Rose Weasley, kupán váglak, ha nem fejezed be! - fenyegetőzött Lily, de az arcára telepedő hamiskás, kislányos vigyorgás elárulta, hogy csak megjátssza a haragvót. - Undok kis béka vagy! Nem is értem, hogyan lett belőled gyógyító! Inkább rosszul lesznek tőled a betegeid, ahelyett, hogy meggyógyulnának.

- Ó, a bátorság bajnoka, a kis auror! – vágott vissza csípőre tett kézzel, a magas, kócos, göndör hajú boszorka. - Képzeld, Perla, mikor Lily még kicsi volt, akkor is állandóan Ő, a legkisebb akarta megvédeni a nálánál sokkal nagyobbakat, és erősebbeket. Anyáék mondják is mindig, hogy Lily tiszta apja. Ginny szerint Harry vérével együtt örökölte ezt a krónikus megmentési kényszert!  

Lily meleg fényű, aranybarna szemei dühösen villantak, majd a nyomatékosítás kedvéjért finoman megcibálta Rose loboncos, barna tincseit, melyek hosszan tartó, gondos fésülés után is, leginkább egy sebtében összehordott szalmakazalra emlékeztettek.

- Au… Lily! – húzódott el a boszorka, majd egy jól irányított pálcamozdulattal a szeplős arcú bűbájoshoz röptetett egy habos csodát. A sütemény a lendület sodrásában véletlenül megbillent, azután bukfencet vetett a levegőben… s végül egyenesen Lily ölében landolt. A tejszín végigfolyt a boszi sötétlila ruháján, és ragadós pacát hagyott a vékony selyemkelmén. 

- Úgy is ki akartam már dobni ezt a göncöt… csak megkönnyítetted a dolgom, Rose! – húzta fel az orrát Lily.

- Jaj, ne haragudj! Nem akartam tönkretenni a ruhádat! Bocsika!  – Rose először ijedten az ajkai elé kapta a kezét, majd az alaposan megrakott asztal fölött átnyúlva hiábavaló tisztító bűbájokat szórt Lily teljesen hordhatatlanná vált viseletére. A vörös hajú boszi próbált mérges arckifejezést erőltetni magára - de látva Rose ügyetlen, és reménytelen küzdelmét, amellyel igyekezett jóvátenni a kárt, amit az előbbi elbaltázott desszertes akciójával okozott - nem bírta tovább, és halkan felnevetett.

- Légy szíves, hagyd már! - szólt rá Rose-ra, és egy gyengéd rántással kitépte a szoknyarészt a boszorkány kezei közül. – Ennek vége! Nem lehet rajta segíteni, Rosie!

- A futóféreg egye meg! Olyan ügyetlen vagyok! – mérgelődött Rose, majd Perla felé fordult, s az orrnyergét vakargatva magyarázta. - Köztudott rólam, hogy a háztartási varázslásokban nagyon béna vagyok.

- Nem gond, Édesem! – legyintett Lily. - Így legalább kénytelen leszel jövő héten elkísérni az Abszol útra! Úgyis be kell szereznem valami dögös estélyi ruhát a Minisztérium Télköszöntő Báljára, úgyhogy vedd tudomásul, hogy büntetésül elcibállak magammal, és végignézheted, ahogy felpróbálom az összes, kiállított dísztalárt Madam Malkin szabászatában.  

Rose erre fájdalmas fintort vágott, s szenvedő arckifejezéssel, kétségbeesetten a plafonra emelte csillogó, mogyoróbarna szemeit.   

- Ó, tényleg a Bál… - csapott a homlokára hirtelen. - Már teljesen meg is feledkeztem róla. Az utóbbi napokban akkora volt a pörgés odabent a Szent Mungóban, hogy nem egy nagy csoda, hogy máshol járt az agyam. Egyébként meg minek akarsz új ruhát venni? – mérte végig Rose irigykedő tekintettel Lily nőies, formás alakját. - Ha a bájitalraktár ajtaját veszed magadra, akkor is kocsányokon lógnak majd a varázslószemek utánad.

- Rose, lehet, hogy Lily kiszemelt magának valakit, és valami különleges öltözéket szeretne bevetni, hogy még csábítóbb legyen – jegyezte meg futólag Perla, s mélyreható, sejtelmesen sötét pillantással fürkészte Lily bájos babaarcát.

- Mégis kit? – kérdezte döbbenten Rose, s a választ várva félszemmel Lilyre sandított, de unokatestvére legalább olyan értetlen arckifejezéssel meredt Perlára, mint ahogy ő rá. 

Rose túl jól ismerte Lilyt, és egészen biztos volt abban, hogy a lány elsőként osztotta volna meg vele, ha valóban tetszene neki valaki, vagy ha csak egy pillanatig is komolyabban érdekelné egy mágus. Amellett, hogy rokoni szálak fűzték szorosra a kapcsolatukat, egyben legjobb barátnők is voltak. Rose el sem tudta képzelni, hogy esetleg lehetnek titkaik egymás előtt. Érezték egymás legapróbb rezdüléseit is, értették egymás ki sem mondott, titkos gondolatait, s mindketten tudták, hogy tökéletesen megbízhatnak a másikban… 

- Ugyan már, Perla! Nem is találkoztam mostanában egyetlen normális, valamire való varázslóval sem. Jóformán egész nap a Minisztériumban ülök, vagy terepszemlét tartok valami ócska, szakadt kocsmában, mint ahogy a múltkor is. Nincs nekem időm… randizgatni, meg ilyen értelmetlen… érzelmekre, vagy mikre… mint a… szerelem!

- Tényleg? – húzta fel kérdően a szemöldökét Perla, majd komótos mozdulattal áttúrta mélysötét haját, s ártatlan arccal hozzátette. - Nem is tudom… hm… én azt hiszem, hogy például… nézzük csak, ki is… öhm… mondjuk… á, meg van, igen… mondjuk, Scorpius Malfoy biztos értékelné, ha valami ellenállhatatlan, szexi cuccban látna téged a Bálon…  

- Uh… Perla, ez nagyon pálcatartón aluli ütés volt! – kuncogott fel Molly Weasley Finnigan. - Amúgy Scorpius szerintem is tök helyes pasi! Nincs Angliában olyan boszorkány, aki ne lenne odáig, meg vissza érte! Jaj, ne nézettek már rám ilyen megrovó tekintettel! Természetesen rám már nincs hatással egyetlen férfi sem! Csak a férjem… meg a születendő kisfiam! - Molly gyengéden végigsimított hordóméretűvé gömbölyödött pocakján, s arcán szelíd mosollyal fogadta kisbabája rugdosódását odabent.

- Csak az a bökkenő, hogy ha közel akarsz kerülni az ifjú Malfoyhoz, a vérednek minimum 24 karátosnak kell lennie - fűzte hozzá kaján vigyorral Molly húga, Lucy. – És hogy elég aranyvérű vagy – e, azt maga Astoria Malfoy ellenőrzi, és csak ha megfeleltél, és Ő rábólintott, utána bújhatsz a kisfiacskája ágyába. Úgyhogy nekünk, vérárulóknak semmi esélyünk sincs! Főleg nem neked, Lily… nem elég, hogy az anyád egy Weasley, az apád ráadásul maga Harry Potter! Ez bizony alighanem kizáró ok, Kicsi Lily! – sóhajtott szomorkodva a szöszke boszorkány, majd lemondóan széttárta karjait.

- Pedig hidd el, tutira bejössz Scorpiusnak – vetette oda Perla újfent olyan hangsúllyal, mintha nem is lenne jelentősége annak, amit mond, és mintha egész másról, egy érdektelen semmiségről lenne szó.

- Miből gondolod ezt? – kapta fel a fejét hirtelen Lily, s igyekezett úgy tenni, mintha nem is akarná olyan nagyon hallani újdonsült barátnője válaszát, mintha nem is számítana, hogy mire alapozza, hogy Ő, Lily Potter tetszik Scorpius Malfoynak. A vörös hajú lány azon kezdett el töprengeni, hogy talán Scorpius mesélhetett valamit Perlának a Háromlábú macskában történtekről, említést téve a romantikusnak épp nem nevezhető körülmények között elcsattant csókjukról is…

- A szem a varázsló lelkének tükre, ugye tudod? – felelt komoly hangon Perla. - És én Scorpius tekintetében mindig azt látom, akárhányszor csak belenézek, hogy egy libbenő, tűzszínű hajtenger lenyűgöző látványa kísérti. Valaki, akitől fél. Fél, hogy felkavarja a nyugalmát. Valaki, aki senkihez sem hasonlítható… Elhomályosítod a látását… vagy úgyis mondhatnám se nem lát, se nem hall mást melletted, és szemei olyan színűek, ha a közelében vagy, mint mikor egy magas hegyek között fekvő tó sima felszínét a vihar fodrozza… na, szóval csak… csak ebből. 

- Te is észrevetted? A tekintete olyan… beszédes, és ártatlan – csúszott ki önkénytelenül is Lily száján egy apró sóhaj, majd azon nyomban észbekapott, hogy mit is mondott, és megpróbálta menteni a menthetőt. - Jaj, Perla, ezt a monológ tisztára olyan volt, mintha Trelawney egyik jóslatát hallottuk volna.

- Csak nehogy valóra váljon az, amiről Perla beszél, mert abból… á, inkább bele sem merek gondolni, hogy mekkora kalamajka kerekedne – vihogott fel Lucy két csámcsogás között.  

- Jól van lányok, mára vége a Boszi Napnak, meg a „szívassuk együtt Lilyt” délutánnak! Elég volt, de tényleg! – emelte meg a hangját Lily, és ajkait összepréselve, megkeményedetett vonásokkal válaszolt a többieknek. – Tehát visszatérve Perla báli ruhával kapcsolatos felvetésére… mert, ha jól emlékszem valahol ott akadtunk el… Scorpius Malfoy miatt még bugyit sem cserélnék, nemhogy azzal foglalkozzak, hogy miben tetszek annak a fennhéjazó, nagyképű Mr. Aranyvérűnek.

- Hát, ha Malfoy körülöttem lebzselne, azt hiszem nem is nagyon lenne szükségem bugyira… úgyis csak arra várnék, hogy mikor veszi le rólam - szólalt meg réveteg hangon Roxanne Weasley, aztán zavartan sütötte le szemeit, s meghúzta az ősi Griffendél – címerrel ellátott söröskorsóját. Éjfekete, vékony afrofonatokba rendezett haján megtört a halvány gyertyafény, s miután ivott egy kortyot, égő, kipirult orcával nézett fel a rászegeződő, csodálkozó tekintetekbe. A lányok mind Roxanne felé fordultak, és a néhány másodperc erejéig beálló, dermedt csend után, előbb kissé visszafojtott, majd egyre viháncolóbbá váló, féktelen, „tini boszis” vihogásba kezdtek. 

- Na, de Roxanne! – törölgette nevetéstől könnyes szemeit Lily, s két görcsös fulladási roham közben még nagy nehezen kinyögte. – Én… én, nem hiszlek el!

- Miért, Lily? Tulajdonképpen a lányoknak igaza - fordult Lilyhez Rose, mikor már kissé lecsillapodtak, és volt ereje újra megszólalni. - Malfoy eszméletlenül jól néz ki! Gazdag, okos és művelt is! Ráadásul nap, mint nap együtt vagytok, közös munka, közös iszogatás egy helyes kis fogadóban, ennél egyszerűbb már nem is lehetne a képlet. Ha minden igaz, nem is olyan rég bontotta fel az eljegyzését.

- Az eljegyzését? – kérdezte egyszerre, elképedt arccal Lily és Perla.

- Nem is tudtam, hogy Scorpiusnak menyasszonya volt - tűnődött el a számára igencsak meglepő információn Perla. -  Sem Ő, sem Mr. Malfoy nem említette ezt előttem sohasem.

- Merlinre, ki lehetett az a szerencsétlen, aki képes lett volna feleségül menni Malfoyhoz? - érdeklődött csúfondáros grimaszt vágva a legfiatalabb boszorka.

- Divine. Divine Lestrange - érkezett a gyors felelet Roxanne - tól. - Aztán történhetett köztük valami… valami kellemetlen… és egyszer csak váratlanul vége lett a románcnak. Divine nem sokkal később el is hagyta Angliát. Azt rebesgették akkoriban, hogy a Lestrange család romániai birtokára költözött a testvérével, Diossal együtt. A varázslót állítólag már az aurorok is keresték, valami fekete mágiás bűntett miatt, tehát neki is kapóra jött a szakítás a Malfoy bagázzsal.

- Hú, nem is tudom, melyiket sajnáljam jobban… - húzta gúnyos mosolyra ajkait Lily, majd a homlokát ráncolva hozzátette. - Persze, már a Roxfortban is folyton együtt láttuk Őket, és ha jól emlékszem a végzős bálotokon is Divine volt Malfoy partnere, igaz Rose? Brr… Attól a boszorkától még a hideg is kiráz… Nem volt valami kedves teremtés… és rémlik, hogy Apa is emlegetett valamit az idősebb Lestrange gyerekkel kapcsolatban… Jól van Boszikáim, most már szerintem végképp zárjuk le ezt a Scorpius Malfoy témát. Valóban jóképű a srác, és oké, elismerem… igen… talán még vonzó is a maga hűvös, flegma módján… de nem az én esetem. Nekem túlságosan is… olyan… tudjátok… olyan… nagyon… Malfoy.  

A vörös hajú boszorkány kínos zavarában beharapta alsó ajkának szélét, s pillantását szaténcipőjének orrára szegezte. Érezte, hogy magyarázkodása finoman szólva is gyengére, és nyögvenyelősre sikeredett, s nem is volt minden kétséget kizáróan meggyőző. Hogy Scorpius Malfoy… túlságosan Malfoy? Tudta, hogy ennél nagyobb badarságot még akkor sem mondhatott volna, ha véget nem érő órákat tölt azzal, hogy a megfelelő válaszon gondolkozik… a boszorkának nem voltak sem észérvei, sem valós, alátámasztott kifogásai. Talán az igazság hihetőbb lett volna? Talán árulta volna el azt, hogy miért is ragaszkodik görcsösen ahhoz a megállapításhoz, miszerint Scorpius egy öntelt, arrogáns, és lehetetlen alak? Valaki, akinek halálfaló vér folyik az ereiben, valaki, aki sohasem feledkezhet meg arról, hogy honnan jött…

Vallotta volna be, hogy attól fél, hogy menthetetlenül megkedvelné, ha nem lenne ez a hajszálvékony kapaszkodó? És akkor még egy pillanatra meg is feledkezett a jeges szürke szemek hívogató tisztaságáról, és rabul ejtő örvényléséről…   

Rose szokásához híven késlekedés nélkül és csípősen reagált Lily imént elhangzott hebegő – habogó szóáradatára.  

- Olyan nagyon Malfoy… - utánozta kényeskedve a boszorka Lily hanghordozását, majd hangosan csettintett egyet az ujjaival, s rákacsintott a lányra. – Nahát, ez merőben hathatós érv! Köszönjük kedves Lily Luna Potter! Esetleg hallhatunk még ilyen több Dumbledore Professzorhoz méltó bölcsességet tőled? Például, azért értünk a varázsláshoz, mert boszorkányok vagyunk… vagy, hogy azért használjuk a pálcát, mert az egy varázseszköz…

- Én azért megnézném, hogy Harry és Ron vajon milyen arcot vágna, ha Lily közölné velük, hogy Scorpius Malfoy élete szerelme, és hogy semmire se vágyik jobban, minthogy a Malfoy kúrián élhessen sok kis apró, ezüsthajú gyerekeket nevelgetve, teljes egyetértésben az egész Malfoy klánnal. Már csak ezért a poénért is megérné összeszűrni vele a bájitalt – kotnyeleskedett bele a beszélgetésbe megint Lucy.

- Haláli vicces lenne! – röhögött fel Rose. -  Szó szerint az lenne, mert azt hiszem, hogy Apa, Harry, és Malfoy szülei puszta kézzel tennék el láb alól mindkettőjüket. És ez olyan fix, minthogy Piton pincéjében egy Weasleynek sem terem boszorkánydió koszorú!

- Lehetetlenek vagytok mind! - zsörtölődött méltatlankodva Lily, s közben vasvillapillantásokkal meredt Rose – ra. - Te pedig, ne forgasd ki a szavaimat, Rose! Azért mert te és Molly már elkeltetek, nem kellene folyton az én szerelmi életemmel foglalkoznotok! Azt majd megoldom én, egyedül, ha megengeditek!

- Rose elkelt? Ezt meg hogy érted, Lily? – tudakolta Perla, s mandulaforma szemeit kíváncsian kapkodta a két huszonéves boszorkány között. - Miről maradtam le?

- Persze, te nem is tudhatsz róla… - gondolkodott el Lily egy pillanatra, majd sugárzó mosollyal újságolta Perlának a nagy hírt. - Képzeld, Perla, a mi Rosie – k a nyáron végre igent rebeg Frankie Longbottomnak. Nem igazán értem, hogy egy ilyen rendes srác, mint Frankie mit eszik ezen a kis Cinikuson, de az tény, hogy már évek óta kitart mellette - bökött egyet Lily vékony ujjaival Rose karján. Rose erre sértetten nyelvet öltött Lilyre, majd megragadott egy újabb adag süteményt, és a tányérjára halmozta.

- Nahát, gratulálok, Rose! - mosolyodott el őszinte örömmel Perla. - És mikor lesz a nagy nap?

- Még nem tudjuk biztosan – pirult el a füle tövéig a bozontos – fürtös gyógyító, s boldogan, fülig érő szájjal pislogott a körülötte ülőkre. – Júliusra tervezzük, de addig még annyi minden történhet. 
 

Albus Potter hatalmas robajjal rontott be a kétszárnyas bejárati ajtón át a szülői házba. A kócos, fekete hajú fiú tempós lépteit egy fiatal varázslókból álló mágushad követte a sötét előszobába. A fiúk fülsüketítő hangorkánnal kísért eszmecserébe bonyolódtak a legújabb versenyseprű típusokról, és Albus nem mindennapi sportteljesítményéről, amit a délutáni, igencsak megerőltetőnek bizonyuló, alapozó edzésen nyújtott. 

- Nem semmi volt, amit ma a karikák között műveltél, Al! Jobb voltál, mit az öreg Viktor fénykorában! És ez nagy szó ám! - veregette meg James, öccse keskeny, mégis izmos hátát, s elismerősen nézett bele a szikrázó smaragdszemekbe. – Ha így folytatod, akkor könnyűszerrel bekerülhetsz a Nemzeti Válogatottba is. Merlinre, Anya tisztára kész lenne tőle!

- Az biztos! - válaszolt nevetésre álló ajkakkal Albus, s közben égszínkék, a Tornádók emblémájával megbélyegzett talárját levetette magáról, és felhajította a fogasra. – De te is mindjárt készen leszel Bátyus, mert az az érzésem, hogy Hugo leátkoz, ha még egyszer Krumot emlegeted a jelenlétében.  

A hórihorgas, esetlen testtartású, égővörös hajú Hugo Weasley csak nemtörődöm módon megrántotta a vállat, s dörmögő hangon felelt.

- Engem nem nagyon hat meg Krum, de Apa őrjöng, mikor Anya baglyot kap tőle.

- Meghiszem azt! – rikkantotta Frankie Longbottom. - Én sem örülnék, ha Rosie a volt pasijaival levelezne.

- Nem is kell ilyesmitől tartanod, Frankie! Rose a hűség mintaképe – szólalt meg a csokoládé bőrű, gyapjas mikrofonfrizurát viselő Fred Weasley, s a háta mögött álló aranyszőke hajú Salamander ikrekhez fordult, s suttogva folytatta, hogy szavai még véletlenül se hallatszódjanak be a gyertyafényes konyhába.

- Tényleg fiúk! Állítólag Lily meghívta valami új munkatársnőjét a Minisztériumból. Azt mondta, hogy egy csodaszép boszorkány, és nagyon remélem, hogy nem csak etetett engem. Hát nem tudom ti, hogy vagytok vele, de én személy szerint nagyon kíváncsi vagyok már erre a fincsi kis „csemegére”!

- Még jó, hogy Scorpius Malfoyt nem hívta meg a házunkba - morgott haragosan Albus. - Tudniillik együtt melóznak ezen a titokzatos nyomozáson, és ez nekem nagyon nem tetszik. Az a kis szemét épp olyan, mint az apja, meg a nagyapja… meg az egész rohadt halálfaló famíliája! Ha csak egy rossz szót is szól Lilyre, vagy bárkire a családunkból, én esküszöm… 
 

- Ne légy ennyire gyerekes, Al! Bár nem ismerem túlságosan közelről Őt, lehet, hogy Malfoy nem is olyan gázos, mint amilyennek te hiszed! Amúgy meg inkább azzal foglalkozz, hogy ne kavard össze, hogy épp melyik boszorkánnyal van találkád! – utasította rendre James a testvérét. – Elég ciki lenne, ha összekevernéd a lányok nevét a legromantikusabb pillanatban.

- Mit tudsz te erről a témáról James, hm? – röhögött fel az ifjabb Potter fiú. - A Roxfortban nem csak a hamvas diáklányok tapadnak a jóképű Sötét Varázslatok Kivédése professzorra? – James csak egy elutasító, és morcos pillantásra méltatta a vigyorgó Albust, majd közelebb lépett a boltíves konyhaajtóhoz.

- A Minisztériumról jut eszembe - szólalt meg komoly ábrázattal Frankie. - Ti is hallottátok, hogy az elmúlt hetekben muglikat is megtámadtak, nem csak kiöregedett halálfalókat?

- Igen – válaszolt sötéten Lysander. – Elég nyomasztó, ami mostanában történik! Egy kedves szomszédunkat is megölték épp egy hónappal ezelőtt, és semmilyen értékelhető nyomra nem bukkantak a varázstalan rendőrök.

- Ja - kotyogott közbe az ikerpár másik fele, Lorcan. - Rögtön tudtuk, hogy csak valaki közülünk tehette el a hölgyet láb alól. Mármint úgy értem, csak egy mágus lehetett az elkövető. 

- Srácok… srácok! Ne ma mentsük meg a varázsvilágot! Azt hagyjuk inkább az aurorokra, ez az ő feladatuk. Merlin áldjon meg benneteket, hisz szombat este van - karolt bele a két varázslóba Albus, s zöld szemeiben hamiskás fény csillogott. - Egyrészt bent a konyhában egy csomó boszi vár arra, hogy belépjünk… másrészt, ahogy elnézem Frankie – t, Rose - elvonási tünetei vannak, és nem venném a lelkemre, ha nem csókolhatná meg azonnal a kis menyasszonyát… harmadrészt pedig abban egyeztünk meg, hogy ma végre bulizunk egy fergetegeset.

- Egyetértek az előttem szólóval! – harsogta lelkesen Fred, és tett néhány leginkább mugliboxra hajazó, bizonytalan tánclépést.  – Ma este kő kövön nem marad! És nincs az a halálfaló szerveződés, ami az utunkat állná ezen az éjjel, igaz, Albus?

- Naná! – helyeselt bólogatva a megnevezett. – Tudtam, hogy egyedül benned bízhatok Fred, ha partizásról van szó! Legszívesebb a Kígyófészekbe mennék! Pezseg a vérem egy kis… balhé után. Ott akár össze is akaszthatnánk a pálcáinkat a Zabini fiúkkal. Úgyis mindig ott eszi őket Merlin haragja!

- Mivel az apjuké az étterem, Te okos tojás! - csóválta a fejét James. - Már a hét elején megbeszéltünk, hogy Hannah - hoz megyünk a Foltozott Üstbe, és nem merészkedünk veszélyesebb vizekre! Mert hogyha nem tűnt volna fel neked Öcsi, mi meg mindig az Üstben kötünk ki, mivelhogy az meg Frankie szüleié. Te nagyszájú párbajhős!

- Hát, nekem sem igazán fűlik a fogam ahhoz, hogy összefussak Zabiniékkal! – motyogott maga elé Frankie. – Az eddig is rosszul sült el. Mindig mi húzzuk a rövidebbet!

- Na, megszólaltak a mama picuri kedvencei! – dörmögte maga elé gúnyosan Albus.

- Figyelj, Al, nem szeretném az este további részét fölösleges vitatkozással tölteni – torpant meg az idősebb Potter fivér, és megrovó hangon megjegyezte. - Akkor inkább itthon maradok.

- Hát. Bátyus, szerintem kár lenne kihagynod ezt a mulatságot.  Pedig milyen szép is lett volna… földre kényszeríteni azt az elkényeztetett Malfoy görényt… - álmodozott Albus, s szinte már látta is maga előtt a padlón fetrengő – hentergő ősellenség meggyötört, és legyőzött alakját. James erőteljesen hátba vágta a teljesen gondolataiba mélyedt Albust, aki erre megindult, s benyitott a konyhába vezető boltíves ajtón, s egyenesen a lányok által körülült asztal felé csörtetett. – De oké… nem bánom, menjünk az Üstbe. De csak, hogy neked legyen igazad, Bátyókám!  
 

- Sziasztok, fiúk! – köszönt kissé meglepetten Lily, ahogy kinyílt az ajtó, és meglátta, hogy szép sorjában belép a konyhába az ismerős bűbájosokból álló varázslóbrigád. - Hát ti hogy kerültök ide, Al? Nem azt mondtad, hogy… jaj, James… - Lily felpattant a székéről, mintha darázs csípte volna meg a fenekét, és egyetlen tigrisugrással James karjaiba vetette magát. - Nem is tudtam, hogy hazajössz! Nekem senki sem szólt! Fogadjunk, Al, hogy te tudtál róla, és direkt nem árultad el, hogy James is itthon lesz! Olyan piszok vagy!

- Kicsi Lily, Merlin ősz szakálla – nyöszörgött James keservesen szenvedve húga szorításában, s óvatosan megpróbálta lefejtette magáról a lány fojtogatóan ölelő karjait. - Megfulladok, Drága! Elhiszem, hogy örülsz nekem, jól esik… meg minden, de ha kinyuvasztasz, akkor ma valószínűleg mindkét bátyádat elveszted, mert ez a gurkóvalütött a Kigyófészekbe szeretne menni… mert harcolni akar Corbin Zabinivel, meg Malfoyjal. Szerinted?

- Sose volt ép szegénykém, de amióta minden reggel más boszorka ébred az ágyában, azóta teljesen zizi. Meggárgyult! Agyára ment a sztárság, meg a hancúrozás! – fűzte hozzá Lily, s újra belecsimpaszkodott James karjába. – Egyébként lassan én is bedilizek James, főleg ha te is Scorpius Malfoyt hozod fel beszédtéma gyanánt. Nem is értem, de annak a fiúnak hirtelen nagyon megugrott a népszerűségi indexe. – Lily morcosan nézett végig a még mindig cinkosan össze-összevigyorgó boszigyülekezeten.

- Hogyhogy?

- Á… mindegy, nem érdekes. 

- Na és, hogy vannak a varázsvilág legszebb boszorkányai? – mosolygott James, férfias tenyerében szorongatva Lily apró kezeit, mikor már végre levegőt is kapott, s az anyjuktól örökölt, aranybarna tekintete végigsiklott a húga arcán, majd pillantása az asztalnál pihenő többi lányra terelődött.

- Örülök, hogy itthon vagy James! És köszönjük kérdésed, mindannyian jól vagyunk! – válaszolt Rose, és a hatalmas pocakkal közlekedő Mollyra mutatott. – Nézd csak meg Mollyt, már csak napok vannak hátra, és itt a kis trónörökös!

- Ó… Molly… hát óriásit nőtt… izé… óriásit nőttél, mióta nem láttalak - kerekedtek el James szemei, és fel – felpillantva a kismamára, finoman megcirógatta a görögdinnyeforma hasat. 

Albus töltött magának egy korsó vajsört, maga elé pakolt egy hatalmas krémes hegyet, majd lehuppant a Perla melletti, üres székre, eközben Frankie egy forró, és heves csókcsatát követően Rose-t az ölébe ültette, a Salamander ikrek, és Fred pedig miután üdvözölték a boszorkákat, a fal mellett álltak meg. Albus egy – egy perzselő itallal teli serleget röptetett a vendégek kezébe, s még egy íncsiklandozó sütikkel borított tálca is a magasba lendült.

- Hugi, olyan egy neveletlen boszorkány vagy! Be sem mutatod nekünk a barátnődet? – villantotta meg legcsábosabb, és legcsibészesebb mosolyát a fiú, miközben kendőzetlenül bámulta Perla karcsú testének körvonalait, melyek épp hogy csak átsejlettek a fényes, sötétzöld taláranyagon. A fiatal nő észrevette a mohón vetkőztető tekintetet, és válaszul titokzatosan, kacéran elmosolyodott.

- Igazad van, Al – lépett el Lily James mellől, és Perlához lopózott. – Ne haragudj, Perla! Tényleg figyelmetlen vagyok. Fiúk, ez a szépséges boszorka itt a jobbomon, Perla Vraiemount. Perla is a Minisztériumban húzza az igát, akár csak én… méghozzá diplomáciai területen - Lily jobbnak látta, hogy most még nem avatja be a mágusokat, hogy Perla kinek is a keze alá dolgozik… - Tehát Perla, ez a fess fiatalember mellettem az idősebb bátyám, James… akkor nézzük csak tovább… aki most épp szájból szájba lélegezteti Rose-t, Ő Frankie Longbottom… tudod, Rosie vőlegénye. Az a gyapjas hajú fiú, aki folyton vigyorog ott a falnak dőlve, az unokatestvérem, Fred. Ő Roxanne bátyja mellesleg. A szőke ikrek, akik Fred mellett állnak, Lorcan, és Lysander Salamander. Már a szüleink is barátok voltak, még a Roxfortban… mondhatni megörököltük egymást… Az a kócos varázsló pedig… 

- Albus. Albus Potter. A Tornádók csapatkapitánya, szolgálatára! – hajolt meg mélyen a bűbájos, majd mit sem törődve az illendőséggel, a formalitásokkal, vagy az etikettel, a fiatal nő arcára nyomott egy leheletfinom csókot.

- Perla Vraiemount vagyok – mondta kissé meglepetten a sötéthajú szépség, és hátrált egy lépést.

- A húgom ezúttal nem hazudott, mikor azt mondta, hogy ma egy különlegesen gyönyörű boszorkányt lát vendégül a családunk – bókolt Albus. - Merlin hozott köztünk, Perla.

- Ó, köszi, nagyon kedves vagy! – búgta érzékien a boszi. - Egy ilyen felkapott, nagymenő kviddicsjátékost, mint amilyen te vagy, egész biztos körülrajongják a szebbnél szebb boszorkák. Egy egész kis háremed lehet azokból a szurkolókból, akik bármit megtennének, csak hogy egy kicsit kényeztethessenek Téged!

- Nem panaszkodom – válaszolt a mágus egy kicsit közelebb húzódva Perlához. – De egy vadásznak az igazi zsákmány az, aki nem adja könnyen magát… akit le kell teríteni.

- Hm… még jó, hogy nem vagyok vadmacska.

- De azért még rajongó te is lehetsz… - Perla mandulavágású szemei megrebbentek a kétértelmű megjegyzést hallva, de aztán kihúzta magát, s visszaadta a nem kért kölcsönt.

- Nem szeretem se az aranycikeszeket, sem a vadászatot… csak a nemes küzdelmet, két egyenrangú, egymást tisztelő ellenfél között.

- Egy párbajozó boszorka… nagyszerű – Albus olyan arcot vágott, mint aki a tökéletes megoldáson töri a fejét, s felborzolta a tarkójánál amúgy is összevissza álló, koromfekete tincseit. - Nem felejtem ám el! Tehát csak akkor hódíthatlak meg, ha hosszú, kitartó és fáradságos munkával két vállra fektetlek? Ezzel nem lesz gond, legalábbis részemről bizonyosan nem. De nem tudom, jól értettem – e…

- Miért, Albus? – vette a lapot Perla, s sietve visszavágott. – Szerinted egyenrangú felek lennénk, ha harcról lenne szó? Én nem hinném…

- Hát, ha esélyt kapok rá, hogy megméretessem magam… hogy bizonyítsak… – vigyorodott el szélesen Albus. – A harcban vagyok a legjobb, főleg ha egy ilyen vonzó hölgy az, akit meg… vagyis le kell… hogy is mondtad… győznöm?! 

Perla tekintete egy pillanatra még találkozott Albus szikrázó, zöld szemeivel, majd pillantása végigszaladt a fiú sármos, karakteres arcán. A boszorkánynak ez alatt a pár perc alatt, ami jelen helyzetben az ismerkedésre jutott, határozottan megtetszett az ifjú varázsló kissé szertelen – szemtelen stílusa, s lehengerlő fellépése. A következő épkézláb gondolata pedig az volt, hogy milyen kár, hogy Albus Potter jó néhány évvel fiatalabb nála… hiszen mintha Scorpius említette volna, hogy egy évfolyamba jártak annak idején a varázslóiskolában…  

- Hé, Te boszorkaszívek gaz tiprója! Igazán nem szeretnélek megzavarni, Drága Barátom, de engedd meg, hogy halkan megkérdezzem, nem kellene nekünk lassan lelépni, ha még ma az Üstbe akarunk érni? – kiáltotta oda Fred, s lábaival türelmetlenül dobogott a vöröses kövezeten.

- De, igen! Gyorsan lezuhanyozok, és már mehetünk is – pördült meg Albus a saját tengelye körül, és még küldött egy utolsó, utánozhatatlan Albus Potter féle csábmosolyt Perla felé. - Remélem, láthatlak még, Perla!

- Hát, ha éppen nem küzdesz a rajongó, sikítozó boszorkányok ijesztő seregével, akkor biztosan – Perla biccentett még egyet búcsúzásképpen, Albus pedig ezután rohamléptekkel kirobogott a konyhából. Perla ránézett az órájára, és nem akart hinni a tulajodon szemének.

- Merlinre, nagyon elszaladt az idő! Sajnos nekem mennem kell – állt fel a boszorka az asztaltól, és gondosan kisimította az egész délután át tartó ücsörgésben kicsit meggyűrődött talárját. – Lányok, fiúk, örülök, hogy megismerhettelek titeket, és ha már teljesen berendezkedtünk Londonban, akkor szeretettel látom a csapatot a mi otthonunkban is.

- Mi is örülünk, hogy itt voltál, Perla! Vigyázz magadra hazafelé, és hát akkor legközelebb… - köszönt el Perlától Rose.

- További jó estét, és legyetek jók!

- Szia Perla! – dörrent a többi bűbájos egybehangzó kórusa.

-  Várj, kikísérlek – ajánlkozott Lily, s az előszobába vezető konyhaajtó felé terelte Perlát. 
 

Lily a pálcájával fényt varázsolt a derengő, félhomályos helyiségbe, s szélesre tárta Perla előtt az üvegezett bejárati ajtót.

- Köszönök szépen még egyszer mindent! – puszilta meg Perla Lilyt. – Nagyon jól éreztem magam nálatok.

- Ugyan, nincs mit köszönnöd, Perla! Inkább én szeretnék bocsánatot kérni a családom miatt. Néha elviselhetetlenek tudnak lenni, főleg Albus… ha egy csinos, fodros aljú talárt lát, teljesen megkergül…

- Nehogy szabadkozz, Lily. Albus elbűvölő, és kedves fiú, csak nem szabad Őt túl komolyan venni – somolygott rejtélyesen Perla, majd szomorú arccal hirtelen önmagáról kezdett el mesélni. – Tudod, kicsit irigyellek ám. Neked van családod, van kihez fordulnod… tudod, hogy ki vagy, kitől örökölted a tulajdonságaidat, a külsőd… de nekem csak az édesanyám van… mi csak egymásra számíthatunk, bármi is történik velünk. Nem ismerek senki mást a rokonaim közül, és Anya sem hajlandó mondani semmit sem arról, hogy miért élünk begubózva a világunkba, távol mindenkitől… Mindig csak annyit felel, ha kérdezek arról, ami régebben, a fiatalságában történt, hogy még nem jött el az ideje, hogy beszéljen. De ha a pillanat alkalmas, akkor majd fény derül mindenre. Nem értem egész egyszerűen… Ne érts félre, nagyon jó a kapcsolatom Anyámmal, de néha… jó lenne, ha lenne mihez kötődnöm, ha ismerném a múlt titkait…

- És az édesapád? – kérdezte Lily csöndesen, együtt érzően. – Őróla sem tudsz semmit? 

Perla óvatosan megrázta a fejét, s belenyúlt a táskájába, hogy megkeresse a lapos, ezüstös cigarettatálcáját. Előhúzott egy vékonyra sodrott cigit, és s nagyokat pöfékelve rágyújtott.

-  Csak annyit, hogy meghalt, mielőtt megszülettem. Jóval idősebb lehetett anyámnál, hisz Anya alig múlt 18 éves, mikor a világra hozott. Apám egy előkelő, tisztes családból származó aranyvérű varázsló volt, és… ha minden igaz, francia. Ennyi, semmi többet nem voltam képes kihúzni belőle. De az is elképzelhető, hogy hazugság az egész, Lily! Lehet, hogy teljesen másképpen történt. Valami mindig ezt súgta nekem… és hogy itt kell az igazságot keresnem Angliában… különben minek ez a ködösítés, nem igaz? És miért akart Anya hirtelen ide költözni? Próbálok rábukkanni a válaszokra, de egyelőre mindhiába!

- Nem tudom, Perla… azt hiszem, időt kellene adnod mindkettőtöknek… - tanácsolta elgondolkodva Lily. – Különben is, mi oka lett volna elhallgatni előled a valóságot, és kitalálni egy elképzelt, hamis történetet? Lehet, hogy anyukád csak azért nem árul el többet, mert nincs is mit elmesélnie.

- Igen, ez is lehet egy megoldási kulcs, de akkor is gyanús – zárta le a témát sietve Perla. – Bocsáss meg, hogy így lerohantalak, nem kellett volna.

- Ugyan, semmi baj – mosolygott Lily. – Erre valók a barátok, nem igaz?

Perla visszamosolygott, bólintott egyet, s nagyot szippantott a kezében tartott cigarettából, majd lassan, karikánként kieregette a füstöt a tüdejéből.

- És még valami, Lily – nézett merően Lilyre Perla, s mandulaszemei résnyire szűkültek. - Megkérhetlek, hogy erről ne beszélj senkinek? Csak két embernek hoztam fel ezt a témát. Neked… és… Scorpiusnak.

- Ne aggódj! Remek titokgazda vagyok – nyugtatta meg Lily a másik boszorkát.

- Jól van, most már tényleg megyek, mert a levegő rettenetesen lehűlt – húzta Perla reszketve összébb magán a talárt. - Még összefagyom a seprűn, amíg hazaérek. Te is siess be a házba, mert megfázol idekint a fagyban.

- Oké! Akkor hétfőn a Minisztériumban – intett Lily a sötét égbolt felé nyílsebesen cikázó Perla után. 

Lily figyelte még egy darabig az időközben egészen apró ponttá zsugorodott, kecses, női alakot, majd belépett az épületbe. Dideregve dörzsölgette jéggé dermedt kezeit, s az ajtónak döntött háttal azon gondolkozott, vajon igazak – e Perla megérzései, és tényleg elhallgatott titkok, és meg nem értett félelmek övezik a születését? Tényleg Angliában találja meg majd a boszorka azokat a sorsdöntő válaszokat, melyeket az évek során a feledés és a csönd sűrű, és áthatolhatatlan homálya fedett?  

És végül az, ami a leginkább izgatta, ami róla szólt… vajon Scorpius Malfoy tényleg nincs is róla olyan rossz véleménnyel, mint ahogy azt ő eddig sejtette?