Másnap reggel Draco ideges görccsel a gyomrában ébredt. Tanévkezdés, és ismét hosszú hónapokra távol otthonról, a Malfoy-kúriától, a szüleitől. Újra az iskolában a tanulás veszi kezdetét, ráadásul nem éppen a legkedvezőbb helyzetben. A tavaly évi eset miatt Dumbledore és az apja között végleg elmérgesedett a viszony. Hiszen apja ki akarta rúgatni az iskolábaól a jelenlegi igazgatót, s hajszál híján sikerült is a terve. De Dumbledore maradt az iskola élén s idén is az ő igazgatósága alatt kezdi meg a tanévet Draco a Roxfortban. Mégis milyen érzés egy olyan iskolába tanulni, ahol az igazgató és őközötte hatalmas ellentétek és ellenérzés feszül. Hogyan tekint egy igazgató arra az iskolai diákra, akinek az apja azon mesterkedik évről évre, hogy kifúrja a biztos igazgatói székből? Draco idegességének nem kis mértékben ez is volt az alapja. Hogy Dumbledore alapvetően pikkelt rá, és ki nem állhatta őt, Draco Malfoyt, akinek az apja a minisztériumban már számtalanszor keresztbe tett az egyesek szerint legkiválóbb mágusnak és megbecsült Roxforti igazgatónak. Dumbledore és Draco közötti feszültséget természetesen talán maga Lucius Malfoy okozta, de az iskola színvonalának jobbítása érdekében. Viszont bármily nemes lelkű tett vezérelte is, ármánykodásának Draco issza meg a levét évről évre a Roxfortban. S Draco nem kételkedik abban, hogy Albus Dumbledore idén még hűvösebb lesz irányába, mi több, levegőnek nézi, s egy nemkívánatos személlyel többnek, aki a Roxfortba jár. Ez pedig elkerülhetetlenül magával vonja azt, hogy Dumbledore cserébe még nagyobb hangsúlyt fektet majd kedvenceire, kivételezettjeire, a Griffendélesekre, s azon belül is éppen a Draco évfolyamába járó Harry Potterre a kis túlélőre és kiválasztottra, akinek olyan titkos képességeit sejti, amikkel bizonyos, hogy nem rendelkezik. Így hát Draco meglehetősen rossz szájízzel szállt fel idén a Roxfort Expresszre, s apja szája körül játszó ideg is jelezte, hogy apjának sincs ínyére, hogy a fiát éppen az Albus Dumbledore vezette iskolába kell visszaengednie, akinél több kárt tényleg senki nem tett még a Roxfortban. Nem a griffendélnek. De a mardekárnak igen. Mint száműzni kívánt utálatos kis kígyókra tekintett rájuk az igazgató, akik az iskola vérét szívják, mint holmi parazita. Kárt tesznek beépülnek és rongálnak, csupán mert nem szívelik a sárvérűeket magába szippantó iskolát s nem értenek egyet ezzel a fajta vezetéssel. Az iskola szemlélete Dumbledore szemlélete. Egy igazgató adja a fontos megfogalmazásokat és döntéseket a hátsó vezetésben. Ez pedig nem kedvez egyetlen aranyvérű jó házból érkező mardekáros diáknak sem. Lucius Malfoy évről évre pontosan ezt érezte. Ezért intézkedett már jóval előtte, hogy Draco iskolakezdése előtt eltüntesse a Roxfortból ezt a kétes hírnevű varázslót, s valamiért mégsem tudta még véhezvinni, pedig lelke rajta ő mindent megtett a ügyérdekében, amiért…minden mardekáros szülő hálás is volt Lucius Malfoynak. Az ő akarata, befolyása és valahol fia önfeladása is benne volt. S lám mégsem sikerült. Hiszen Lucius Malfoy pontosan látta a kártya mindkét oldalát. Ha nem jár sikerrel ármánykodása azzal fia iskolai éveit keseríti meg, egy olyan igazgatóval akinek személyes konfliktusa van vele ezáltal pedig…Dracóval is. Hiszen hogyan is tudná elválasztani az apa tettét a fiútól. Természetes, hogy Dumbledore legutáltabb diákja éppen…Draco Malfoy volt. Még ha kora meg is tanította arra, hogy ezt nem mutathatja ki sohasem. Lucius Malfoy gondos atyai ténykedésében pedig az idei nyáron komolyan felmerült, hogy Dracót kiveszi az iskolából. De erről fia semmit sem tudott. A titkos szülői megbeszéléseknek senki sem volt a fültanúja. Lucius érezte, hogy fia mennyire hátrányos és kitaszított helyzetben lesz, mennyi negatív élményben lesz része  a továbbiakban, ha a Roxfortban marad, de Narcissa Malfoy szintén a fiát féltette. Aki tudta, hogy Draco mennyire nehezen illeszkedik be egy közösségbe, s akárhogy is a mardekár házban Draco megtalálta a helyét. A kviddicscsapat fogója lett, a klubhelyiség egyik meghatározó mardekárosa, és ott volt neki Milly is, az unokatestvér, aki vér a vérükből. Aki mindig Draco mellett lesz akármi is történik. Egy rokon mégiscsak rokon, és sosem tagadná meg a segítséget tőle. S Draco jó kapcsolatát a mardekáros évfolyamtársaival hűen prezentálta az évről évre nyáron egymásnál nyaraló  kis csapat is. Narcissa Malfoy anyai ösztönnel érezte, hogy Draco életében végzetes törés lenne, ha kiszakítanák a megszokott közösségből, még akkor is ha az iskola szemlélete nem neki kedvez, a házvezető Piton, aki ízig-vérig mardekáros és foggal körömmel védi is őket, ebben biztosak lehettek. Tehát Draco érzékeny lelkének megmentője ismét az édesanyja volt. Aki rábeszélte Lucius Malfoyt, hogy hagyják a fiukat a Roxfortban. Narcissa Malfoy féltette is egy távolabbi esetleg idegen országban lévő iskolába küldeni a fiát, idegenek közé, ahová most már harmadévesként kellene beilleszkednie. Ami azért közel sem azonos azzal, amikor elsősökként mind újonnan érkeznek egy iskolába az évfolyamtársak. Draco tehát semmit sem érzékelve szülei hosszas tanakodásából, miközben anyja igyekezett elfújni a sötét fellegeket Draco feje felől, a Roxfortban bizonyos dolgok nem változtak. Draco rosszkedvűen szállt fel a Roxfort Expresszre, s egyetlen mentsvárának most az új izgalmakat jelentő Rúnatankönyvet tekintette, amit azonnal elő is húzott a szélső kis reteszből, s az első vonatfüttyel már bele is merült. Blaise unottan simogatta Seaffy vöröses szőrét, álmosakat pislogva hozzá. A macska az ölében volt, apró szőrpamacsokat hullatva Blaise fekete nadrágjára. Millicent és Pansy összebújva lapozták a  tegnapi Szombati boszorkány magazint. Crak és Monstro már félig bealudtak. A zakatolás hirtelen felerősödött, ahogy egy magas lány kinyitotta az ajtót. Hasított szoknyája egészen felfutott a combján, majdnem a derékövig. Combközépig érő fekete szoknya, és fekete bőrcipő, amelynek tökéletes úgy négy-öt centis vékony sarka majdnem Draco cipőjének bőrét súrolta. A felnyíló  fülkeajtóra kapta mindenki a fejét.  Az üveglapra lazán támaszkodó Daphné feltűrt ujjú karcsúsított blúzt viselt, a felső gombokat addig kiengedve, hogy a melltartója csipkeszegélye is kivillanjon az egyenruha mögül, s a mardekárcsíkos nyakkendőt, jól ismert nyakszorító kötés helyett, lazán hagyta a mellkasára borulni. A nyakán egy fekete selyemszalag feszült, s egy kígyóformát idéző zöld kő simult az apró gödörbe. Daphné homlokántól indítva a hajába túrt, s a fejtetőjén megtartotta a felfogott hajat. A könyökével és a másik kezével az üvegajtó két keretére támaszkodott teljesen kitöltve az ajtókeretet.

-         Üdv harmadévesek! Beroboghatunk hozzátok?! Ez a kis ragacs képtelen leszakadni rólam – bökött hátra a fejével, a háta mögött eltörpülő szende pillantású Astoriára. – Már negyed órája veszekszem vele, hogy húzzon be valamelyik elsős kocsiba és ismerkedjen a sajátjaival…de ragaszkodó típus…sajnos – húzta el a száját Daphné. Blaise tátott szájjal meredt a már iskolai egyenruhában feszítő lányra, aki annyira érzéki volt, hogy nem győzte áldani Seaffyt, hogy szokásához híven éppen legféltettebb testrészén pihegett, s most barnás szemeit ő is Daphnére meresztgette.

-         Te meg mit csináltál magaddal? – szaladt ki Pansy száján, ahogy végigmérte a lányt.

-         Jah, kifestette ma körmöm – kapta el az ajtófélfáról a kezét Daphné ,s méregzöldre lakkozott hosszú körmeit vizsgálgatta, holott az volt a legkevésbé feltűnő változás rajta. – Szerintetek Piton profi nagyon morcos lesz érte? – kérdezte ártatlan szemekkel Daphné, majd legyintett. – Egyébként ez nincs benne a házirendben vagy igen?  -  Daphné beillegett a fülkébe, és apró formás fenekével addig helyezkedett amíg Blaise és Millicent közé nem paszírozta magát, úgy hogy a fiút teljesen az ablakhoz szorította. Mindenki úgy nézett rajta végig akár egy jelenésen. Nem harmadévesnek nézett ki. Sokkal inkább egy hatodéves mardekárosnak tűnt. Smaragdzöld szemeivel csodálkozva nézett végig a társaságon.

-         Mi van Pansyn kívül mindenkin disaudió van? – kérdezte Daphné. – Úgy ültök itt mint akik megkukultak – Blaise hirtelen nagyon forrónak érezte a kupé levegőjét s vágyakozó pillantásokat vetett a fülkeablakra, de Pansy olyan szúrós szemekkel nézett rá a fülke másik végéből, hogy inkább meggondolta.

-         Ejha cicám, mondtad, hogy igyekszel kitörni az egyenruha adta lehetőségekből ,de hogy ennyire – nyögte vihogva Blaise.

-         Eredetileg nem mostanra terveztem a nagybelépőm, de ez a kis vakarcs tisztára lázban volt és ragaszkodott hozzá, hogy máris öltözzünk át, mert félt hogy egyedül már nem tud – nézett vissza a még mindig ajtóban álldogáló Astoriára. – Ülj csak le oda Crak és Monstro közé! – intett a még üres helyre Daphné, s a kislány behúzva maga után az ajtót beoldalazott a fülkébe. – Mesélj Blaise hogy telt a nyár utolsó pár napja? – fordult a fiúhoz Daphné, s féloldalra seperte fekete hajzuhatagát, hogy a fiúra nézhessen. Blaise dülledő szemei a lány mellein megfeszülő blúzra meredtek, s a kikandikáló csipkeszélre. Olyan hatalmasat nyelt, hogy az egész fülkében hallani lehetett.

-         Tudod cicám nélküled elég nehezen? – vigyorgott Blaise, s kész erőszak árán, de elszakította pillantását az oly kedvező kilátásról, s felnézett Daphné csillogó zöld szemeibe.

-         Daphné kimehetünk még a mosdóba? – kérdezte halkan Astoria.

-         Miért van az embernek testvére? – sóhajtott Daphné, de illegve feltipegett, s formás lábaival átlépkedett Blaise előtt, nem sajnálva tőle egy kis fenékbillentést, amitől alig tíz centire volt a feneke a fiú orrától, s kitipegett a közlekedőfolyosóra. – Astoria szívem lehet, hogy a nővéred vagyok, de nem az anyád ez jó lenne ha tudatosulna benned – mondta a szőke hajú lánynak, s a két Greengrass eltűnt a peronon. Blaise kiszáradt ajkait nyalogatta, s Draco kimeresztve a szemeit átült Blaise-el szembe, az ablakhoz, Crakot odébb lökdösve.

-         Láttad hogy nézett ki? – hápogott Blaise dülledő szemeivel még mindig Daphné helyét tapogatva az ülésen.

-         Mind láttuk, hogy hogy nézett ki – pillantott fel a Szombati boszorkány mögül Pansy.

-         Szerintem nagyon csinos és nőies lett – mosolygott Millicent a fiúkra. – Nagyon belevalós és vagány.

-         Belevalós? – fintorgott Pansy. – Milly te milyen szavakat használsz?

-         A Szombati boszorkányból szedte, szóval Pansy szerintem hagyj fel az olvasásával, mert Rúnatanon ezt a szókincset nem fogják értékelni – vágta hozzá Draco.

-         Rúnatanból idén messze lekörözlek Draco! – mosolygott Pansy. S a fiú elképedt arcát látva elégedetten hátradőlt az ülésen.

-         Ó igen? Talán benyaltad már magad Babblingnál? – feleselt vissza Draco.

-         Az a ti szokásotok. Mi több Malfoy-hagyomány! Miért nem jelenttettek meg egy ilyen könyvet Draco? – vágott vissza Pansy. – Hogyan nyaljuk tisztára főnökünk és befolyásos emberek s…ét? – mosolygott kegyetlenül Pansy.

-         Ha a könyvírásnál tartunk én már láttam a te megjelent könyvedet – dőlt hátra az ülésen Draco is de támadón Pansy felé fordulva. – Hogyan sértődjünk meg mielőtt megbántanának címmel, avagy a pityergő kisasszonyok magasiskolája – vigyorodott el Draco. Pansy mérgesen fújtatott rá, s hevesen rázogatva a Szombati boszorkány magazint sértetten elfordult, de a nagy rázogatásnak az lett az eredménye, hogy e belső lapok mind kihullottak, s beterítették az egész fülkét, a padlót Milly és Pansy ölét. Draco egy ideig felvont szemöldökkel nézte Pansy szerencsétlenkedését, hogy  igyekezett összekapkodni a lapokat ,de végül lehajolt ő is és segített összeszedni nekik. – Na áruld el, mi ez a rúnatan téma, mert tudom, hogy addig úgysem nyugszol? – kérdezett rá Draco.

-         A Parkinson birtokon van egy eredeti ókori szertartási oltárkő és több kisebb sírkő amikre rúnajeleket véstek, már mindet lefordítottam otthon. Fordításban egész rutinos vagyok mondhatni – tartotta fel a fejét beképzelten Pansy, s Draco kitágult szemeit elégedetten látva Millicenthez fordult. – Ha Daphnéék visszaértek, akkor menjünk ki mi is –  A két lány összehajtotta a magazint, s kivonultak a kupéból. Blaise és Draco összenéztek. Blaise megigazgatta az ölében Seaffyt, majd újra kényeztető ujjai kezelésébe vette, s Seaffy lelkesen dorombolt a becézésre.

-         Ez kihívás Draco! – nevetett Blaise.

-         Daphné neked is feladta a leckét! – felelte flegmán Draco.

-         Úgy érzem mindketten a maguk módján vetik be magukat idén – vakargatta meg Seaffy fültövét Blaise. – Daphné külsőleg, Pansy belsőleg. Mindegyik kidomborította az erősségét. Szóval Draco – sóhajtott fel Blaise. – Bele kell húznunk. Mert egyértelműen versengésre invitálnak. És nem hagyhatjuk, hogy ők győzzenek. Feküdj rá a rúnatanra! – tanácsolta Dracónak.

-         Te meg Daphnéra! Vagy lakkozd ki a körmeid – vihogott Draco.

-         Haha! Nagyon vicces. Pszt jönnek! – suttogta Blaise, s a belépő Greengrass lányokra néztek mindketten. Draco kerülte inkább a sokkoló külsejű Daphné látványát, s Astoriára nézett aki szemérmesen rámosolygott, ahogy látta a szőke fiú őt nézi.

-         Várod már a beosztást Astoria? – kérdezett rá Draco. A kislány kiseperte a szőke hajszálakat a szeméből, s úgy felelt.

-         Igen, nagyon. Daphné azt mondta élete egyik legnagyobb élménye  - mondta a halk szavú lány.

-         Ühüm. Mert amikor felült a háromlábú székre, majdnem eldőlt vele – vigyorgott Blaise.

-         Te meg kinevettél azt hiszed nem láttam? – tette lakkozott hosszú körmű lágybarna kezét Seaffyra, alig néhány milliméterre Blaise kezétől. Mindketten lenéztek a macskára. Blaise erős barna színe mellett eltörpült Daphné halvány barnasága. A férfi és a női kéz különbsége. Blaise keze inkább széles volt, pedig az ujjai neki is arisztokratikusan hosszúak és gondosan ápoltak, de Daphné apró karcsú keze, vékony ujjai az ő keze mellett még nőiesebbnek tűntek, mint amilyenek alapból voltak. Draco a torkát köszörülte, ahogy meglátta Daphné és Blaise ujjai a macskasimogatás közben egyre közelebb araszolnak egymáshoz. De hiába volt Draco burkolt célzása a két fiatal mintha meg sem hallotta volna az ő torokreszelését. Mindketten teljesen elmerültek Seaffy kényeztetésében vagy legalábbis abban, hogy addig merészkedjenek, hogy a másik kezéhez érjenek. Blaise nagyon belemelegedett a játékba, hüvelykujját mindig pontosan úgy tartotta, hogy súrolj vele Daphné kezének vonalát. Draco forgatta a szemeit, de csak akkor döntött úgy ideje gyorsan ismét beszélgetni, amikor hallani vélte a Daphné torkából születő nyögést, ami végülis egy halk sóhajként született meg.

-         A beosztás annyira nem nagy szám – szólalt meg Draco Astoriának címezve szavait.

-         Nagyon izgatott vagyok miatta – tördelte a kezét Astoria.

-         Lehet is! – kapta fel a fejét Daphné, s smaragd szemeivel körbenézett az ébren levőkön. – Anyám azt mondta, ha nem a mardekárba kerül kicsinálhatom – mosolygott gonoszul. – Szóval megvan a remény egy kedves testvérgyilkosságra. Hátha nem a mardekárba kerülsz Astoria – mosolygott kedélyesen a húgára Daphné.

-         Néha megijesztesz Daphné – nézett a nővérére a lány.

-         Csak néha? Milyen kár! Reméltem, hogy már az ijesztgetéseimtől is halálra rémülsz – nevetett gúnyosan Daphné. – Hát nem olyan édesen ijedősnek néz ki? – kérdezte Daphné a fiúkra nézve.

-         De igen, valóban – felelte Draco.

-         Astoria legalább néz át az elsősökhöz egy kicsit! – nézett most lágyan a húgára Daphné. – Órákon nem leszel velünk kicsim! Nem bújhatsz a fenekembe állandóan! Más hálóterembe leszünk más lesz az órarendünk nem szaladgálhatok állandóan utánad! Szokd egy kicsit a társaidat, mert így nagy gondjaid lesznek! Vedd észre magad, hogy nem mi vagyunk a korosztályod! Na menj! – hessegette a lányt kézmozdulatával Daphné. Astoria bizonytalankodva felállt. Olyan elveszettnek tűnt Daphné anyáskodása és támasza nélkül. Látszott, hogy mindig Daphnéra akaszkodott, s nélküle egy tapodtat sem tett sosem. Ugyanakkor Daphnénak igaza volt. Mind a lány után néztek. S Daphné felsóhajtott. – Féltem! Komoly gondjai lesznek, ha állandóan rám támaszkodik mindenben. Azt hittem majd megváltozik idővel, de ugyanolyan mint amikor kicsik voltunk. Túl érzékeny – Daphné a belépő Pansyra és Millicentre kacsintott. – Jó, hogy jöttetek lányok épp egy nektek való történetem van, amitől biztos hanyatt vágjátok magatokat.

-         Ne hasonlíts minket magadhoz – morogta Pansy.

-         Jól van, szóval nem mindennapi a lényeg az – kacarászott Daphné. Blaise Seaffyt Daphné ölébe nyomva intett Dracónak.

-         Menjünk mi is pisiszünetre – vihogott Dracónak. – Úgy tűnik van valami a Roxfort Expressz budiján ha idén mindenki ilyen lelkesen jár oda.

-         Vécére csak a nők járnak párosával – tiltakozott Draco. – Még azt hiszik együtt vagyunk.

-         Azt hisznek amit akarnak, na gyere már, nem a fütyim akarom megmutatni, azt tudom, hogy láttad már – röhögött Blaise, s Draco vállát meglökve kiszökkent a kupéból, s behúzta maguk után az ajtót. Ahogy a peronon haladtak Flint kiáltott ki rájuk.

-         Hé! Készüljetek! Második hét hétvége csapatválogatás! – Blaise megállt az ajtóban s benézett.

-         Helo! Cleo? – kérdezett rá.

-         Tudod ő végzett – sóhajtott Flint, majd megemelte jobb kezét. – Viszont… - megmozgatta az ujjait, amin ott csillogott a vékony karikagyűrű. – Már alig várom a csoroszlya vénkisasszony McGalagony képét, amikor meglátja. Bár lehet megint meghúz, csak hogy ne élhessek aktív házaséletet – mérgelődött Flint nevetve.

-         Pocsék is mi? – értett egyet Blaise. – Amúgy meg mit van úgy odáig magával? Te tudod, hogy akarsz e átváltoztatástannal valamit is  vagy sem!

-         Aha! Viszont legalább idén lesöpörjük a grifit a pályáról! Szóval edzés lesz keményen! – engedte el őket Flint. Blaise továbbhaladt a peronon, s berontott az apró mellékhelyiségbe Dracót is magával rántva.

-         Na mit akarsz? – nézett ki az apró ablakon Draco. Valamiért hirtelen olyan sötét lett a táj, eleredt az eső. És kezdett jégvirágosodni az ablak?

-         Hogy lásd mennyire komolyak a szándékaim – Blaise előkapta a farzsebéből a kis csomagot. – idén meglesz.

-         És ezt miért nekem mondod? Daphnét szerintem sokkal jobban érdekelné a téma! – mérgelődött Draco, hogy Blaise csak ezért elrángatta a rúnatanköny mellől főleg most hogy Pansy szó szerint versenyre hívta ki, hogy melyikőjük lesz jobb rúnatanból és nem engedheti, hogy a lány lekörözze. Ez férfibecsület és büszkeség is ezt diktálja. Egy férfinak okosabbnak kell lennie mint egy nőnek. Jobbnak erősebbnek, elvégre egy férfi a családfenntartó. Szóval nem engedi, hogy Pansy aki szinte talán szándékosan is ezt a tárgyat vette fel csak hogy megkeserítse az ő eddigi lelkesedését. Most aztán vért izzadva versengenek megint a jobb jegyért. Draco már megfigyelte, hogy Pansy szó szerint kiprovokálja tőle a versengést. Bájitaltanon, bűbájtanon, mágiatörin. A végletekig hajszolja a mércét, s Draco meg mindig beleesik a csapdájába, hogy belemegy az egész hajszába és egymást húzzák, hogy melyikük lesz jobb. Egész tanulási versengést rendezett elsőben is másodévben nem voltak vizsgáik. És most Pansy megint kezdi. Miért csinálja ezt? Miért jó neki, hogy állandóan azon mesterkedik, hogy őt lepipálja? Egy lány se csinálja ezt az évfolyamon, na kivéve Hermione Grangert, de ő egy kis senki. Neki kell is talpalnia, hogy nézzék is valamire a varázsvilágban. NA de Pansy? S Dracónak meg kellett állapítania, hogy sokszor Pansy tornázta fel az ő jegyeit is azzal, hogy elindította a versengést és Dracót ezzel motiválta a tanulásra, hogy már csak azért is megmutassa a lánynak. Őrület az egész.

-         Daphnénak mégsem egy óvszerescsomagot fogok mutogatni te lökött! – borzolta össze Draco szőke haját Blaise. Igaz reménytelen próbálkozás volt, mert egyenes haja ismét visszapergett a tarkójára. – Ha egy lánynak azt mondod komolyak a szándékaid akkor jegygyűrűt adsz neki! – bólogatott Blaise, s zsebrevágta a csomagot.

-         Ilyen erővel az én szándékaim is szörnyen komolyak mert nálam is van – felelte Draco.

-         Nem mondod? – döbbent le Blaise majd felnevetett. – Nem hiszek neked, csak azért mondod, mert azt hiszed ez velem is valami versengés mint Pansyval a rúnatan. De nyugi eljön a te időd is én egyáltalán nem azért mondom neked, mert be akarom mutatni mennyivel előtted járok vagy ilyesmi.

-         Egyáltalán nem azért mondtam! Itt van nálam tessék! – Draco is elővette a zsebéből a Malfoy-címeres zsebkendőt s  belebugyolált csomagot.

-         Hűha! – ámult el Blaise. – Érdekes év lesz ez! – kacsintott a fiúra, de ekkor hatalmas zökkenéssel megállt a kocsi. – mi a fene történt? – nézett ki az ablakon Blaise.

-         Dementorok lesznek – sóhajtott Draco, s kinyitott a mellékhelyiség ajtaját.

-         Dementorok? De hát itt? Nem az Azkabant őrzik? – sietett a fiú után Blaise.

-         Apám mondta, hogy a Roxfort körül is lesznek, mert arra számítanak Black itt fog feltűnni, kis túlélőke miatt – morogta Draco.

-         Váá itt jönnek! Húzzunk be ide! – kapkodott Blaise, s beiszkoltak Dracóval a leközelebbi kupéba.

-         Na mi van Malfoy eltévesztetted a kupészámot – vigyorgott az egyik Weasley-iker rá.

-         Tűnjünk innen! – morogta Draco, s kilépett a peronra.

-         Keressük meg a lányokat! Biztos megijedtek! – indult meg a kupéjuk irányába Blaise.

-         Aham igen! Siessünk! – vették szaporára a lépteiket. Draco és Blaise végigfutottak a peronon, s berontottak a kupéba.

-         Blaise mi a fene folyik odakint? – kérdezte remegő hangon Daphné, s felállt, hogy a fiúhoz siessen.

-         Minden oké cicám voltak már itt?

-         Kik jönnek? – nézett sötéten a két fiúra Pansy.

-         Meglepetést hívtunk nektek – mordult rá Draco.

-         Draco! Teljesen sötét van! Nem látni semmit! És majd megfagyunk! Miért állt meg a vonat? – szipogott ijedten Millicent. Már nem tudtak válaszolni, mert kitárult a fiúk mögött az ajtó, s két dementor kémlelt be a kupéba. Daphné élesen sikított, s szó szerint Blaise karjába bújt  szorosan markolva a fiú kezét. Crak és Monstro riadtan ébredtek fel a sikításra és akkorát rúgtak, hogy Dracót leverték a lábáról, aki egyenesen Pansy ölébe landolt eltakarva a lány elől a teljes kilátást így ő maga nem is látta a dementorokat. Millicent remegve kuporodott a sarokba. De a dementorok amilyen fürgén jöttek olyan gyorsan távoztak is, ahogy megérezték itt senki sincs akit keresnének. Ahogy elmúlt a dementorközelség és a rémület úgy kezdtek lassan ocsúdni a kupéban maradtak. Daphné elégedetten fogadta, hogy Blaise keze még mindig a derekán van, a másik a hátát simogatja, hogy megnyugtassa, s hagyja, hogy belefúrja az arcát Blaise  mellkasába, amelyből erős szantálillat áradt, s amilye teljesen elkábította. AZ érzés kölcsönös volt, mert Blaise ahogy maga is lehajtotta a fejét az orrát Daphné erős egzotikus illatú hajába fúrta, s aléltan lélegezte, s tűrte, hogy hozzásimuljon a karcsú feltűnően vonzó és szép lány. Az ő elégedettségüktől elég távol állt azonban Draco és Pansy. Draco az esés lendületétől Pansyt lesodorta az ülésre, ahol most csaknem három helyet elfoglaltak, ráadásul, támaszt keresve pont olyan szerencsétlen helyre került a tenyere, hogy szó szerint a lány mellét fogta.  Pansy az üléshez préselődve Draco szinte teljes testsúlya alatt feküdt kifacsarodott pózban, a haja szétterült az ülésen, és Draco egy pillantra láthatta a lány fektében kisimult arcvonásait. Az első döbbenet után, és főleg, hogy a dementorokból semmit sem látott, Pansy arcán gyorsan a szokásos összevont szemöldökű szigorú nézés jelent meg.

-         Draco mássz le rólam! – próbálta megemelni a fiút a karjával, ami kényelmetlenül  közéjük préselődött.- Eltörted a csípőcsontomat – morogta rosszkedvűen.

-         Egyáltalán nem törtem el – ellenkezett Draco.

-         Tök mindegy, de a teljes testsúlyod rajta van és rohadtul fáj! – csattant Pansy. A panaszáradata közben nézett végig magán, már amennyit látott magából, a rajta fekvő Dracótól, s ekkor szörnyülködött el, hogy a fiú keze éppen milyen testrészét fogja. Draco is rémülten érezte, hogy a lány puha  mellét tapogatja, s gyorsan lekapva róla a tenyerét az ülésre támaszkodott s feltápászkodott Pansyról, aki azonnal hosszas ruhaigazgatásba kezdett. Draco torokköszörülve fordult Crak és Monstro felé.

-         Hogy lehettek ilyen barmok, mint két disznó!  - morogta Draco, s  az ablak mellé rogyott a saját helyére. Draco és Pansy még sötét pillantásokat váltottak egymással, holott mindkettejük arcán futó pír szaladt végig.

-         Jaj Blaise olyan jó, hogy visszaértetek! – bújt Daphné a fiúhoz, s smaragd szemeivel felnézett a fiú markáns arcára. A szájuk alig néhány centire volt egymástól. Blaise zihálva kapott levegő után, ajkai résnyire szétnyílak, s dülledő finom nevetőráncos szemei most hol a lány smaragd szemébe, hol szétnyíló húsos piros ajkaira tévedtek, a lány megnyalta az ajkát, s Blaise érezte, ahogy keményedő testrésze egyre félreérthetetlenebbül nyomul előre Daphné alhasának nyomódva. Mielőtt a lány megérezte volna a vágyát, gyorsan ellépett tőle, elengedve a lány derekát. Daphnén olyan látványos csalódás látszott, mintha pofonvágta volna. De Blaise zavartan elmosolyodott. Nem, nem ez a legalkalmasabb időpont kettejüknek, egy Roxfort Expresszi fülke, ahol öten is vannak még rajtuk kívül, egy dementortámadás után. Úgy hogy a férfiassága a lány oldalát szúrja…

-         Mi van? – suttogta Draco, ahogy Blaise leült mellé az ülésre.

-         Semmi – morogta vissza Blaise, s Seaffyt gyorsan az ölébe kapta, s a vörös macska hasonlóan simult hozzá mint Daphné az előbb bár a macskát most úgy szorította az ágyékára, mint ahogy Daphnét még nem. Blaise felröhögött ettől a gondolattól, s hogy elterelje a kérdezősködést gyorsan beszélni kezdett.

-         Ez csak egy undok dementor volt. Nem is értem miért ijedtünk meg tőle ennyire. Mintha nem tudnánk hogy milyenek és kik. Ráadásul állandó vendégei lesznek a sulinak. Tök szuper, talán alapíthatnának ők is kviddicscsapatot és velük is versenyezhetnénk – bökte meg Dracót Blaise. Draco aki még mind Pansy gyilkos pillantásai kereszttüzében ült gyorsan csatlakozott a mentő témához.

-         Remek ötlet! Talán az első roxmortsi kirándulás alkalmával meg is beszélhetnénk velük – bólogatott Draco.

-         Én Roxmorts helytörténeti múzeumába megyek először – sepergette  szoknyáját Pansy, s Dracónak csak most tűnt fel, hogy amíg távol voltak Milly és Pansy is átvették az iskolai egyenruhát. Közel sem néztek ki úgy, mint Daphné, aki maga volt a megtestesült csábítás. Pansy szoknyája igaz ugyanolyan rövid volt mint Daphnéé, viszont nem volt oldalt felhasítva, bár…idén sokkal jobban feszült a csípőjén mint tavaly. Valahogy sokkal lányosabb lett a csípője, illetve ott úgy deréktájon.  Mellesleg meg mit foglalkozik ő Pansy csípőjével? Jah persze a lány azt állította, hogy eltörte, szóval lehet azért nézi most olyan feltűnően és azért nem tudja elszakítani most hirtelen a tekintetét. Bár ez elég sovány indok volt. Viszont Pansy is úgy reagált Draco tüzetes nézelődésére mint ahogy Blaise tette. Kivette a macskakosárból Karmillát és az ölébe ültette. A két macska lelkesen nyávogott egymásra. Afféle macskaüdvözlést bonyolítva le. Mindkettő apró kis mancsait nyújtogatta a másik felé. Blaise és Pansy összenéztek, s halványan egymásra mosolyogtak.

-         Szabad? – kérdezte meg Blaise, s Pansy csak szótlanul bólintott, s elengedte ő is a macskáját. A két cica szökkenve ugrottak össze, s játékos hempergésbe kezdtek egymással.

-         Huha nagyon hiányoztak egymásnak akárcsak ti nekem! – jegyezte meg Blaise a macskákat figyelve, s erre mind felnevettek. Valóban a macskák fejezték ki azt, amit ők egymásnak nem tudtak. Hogy akárhogy is leplezik, azért mind hiányoztak egymásnak még így is ,hogy a nyáron találkoztak a Greengrass villában. És az hogy nem borultak egymás  nyakába mind, ahogy viszont látták egymást, az nem jelenti azt ,hogy gondolatban nem e tették volna meg. Az állatok lám mennyivel őszintébbek és egyszerűbbek. Ők bátran kifejezik az érzelmeiket. A kupétársaság összemosolygott, s most távol minden nézeteltéréstől egyetértően viszonozták egymás pillantását. Blaise mondta ki, amit mind gondoltak. Mert egyedül…ő merte. Egyszerűen, őszintén…