Igaz nem volt első órája, de Draco is felkelt a harmadéves fiúkkal, hogy együtt menjenek le reggelizni. Blaise kivételével mindenki más Rúnatanra fog járni. Vagyis Draco a hozzá csatlakozó Crak és Monstro, s a kissé elkülönült Nott is. A lányok választása elég vegyesen alakult. Daphné számmisztikára megy Blaise-el. Pansy és Millicent rúnatanon lesz a többi fiúval. Sally-Anne és Tracey viszont jóslástanra mennek, mert úgy hallották azt nem kell tanulni és legalább egy lógós tárggyal gazdagodhattak a választásukkal. A másik választott tárgy egyöntetűen a legendás lények gondozása óra mindenkinél, mert jól tudták a varázsvilágban elengedhetetlen hogy ezeket a fajokat megismerjék, hiszen köztük élnek. Tehát a védekezést ellenük, a sajátságaikat ismerniük kell. Bár a tény, hogy a kétes hírnévnek, sőt negatív előítéletnek örvendő vadőr fogja tartani az órát, hát ezért egy mardekáros sem repesett. Dracoék a reggeli után még a nagyterem kijáratánál maradtak, s hatalmas pisszegés, suttogás közepette, Draco eljátszotta kedvenc színjátékát, Potter elájulását a dementortámadás hatására.

-         Itt jön! Itt jön! – suttogták a lányok, s Draco megpördülve a tengelye körül szembefordult potterel.

-         Potter! Jönnek a dementorok! Húúú! – szólalt meg undokul Pansy, s ahogy elhaladt mellettük a fiú Draco szürke szemei csibészesen villantak össze Pansy barna szemeivel. Pansy intett a szőke Astoriának. – Nah mi mentünk, mi ez? Átváltoztatástan? – nézte Astoria órarendjét Pansy, s felsietett a lánnyal az éppen meginduló lépcsőn. Draco utánuk nézett, majd az ellenkező irányba vette a lépteit, s a klubhelyiségbe tért vissza. Épp összekészítette a könyveit, mire Pansy is visszaért.

-         Hol voltál? gondoltam jöhetnétek velünk Rúnatanra – szólt oda a lánynak foghegyről Draco.

-         Elszaladtam a könyvtárba és kivettem egy rúnaköves képsorozatot – csapkodta meg a fotóalbumszerű könyvet Pansy. Draco megemelte a szemöldökét, de nem válaszolt. Hatan indultak el a rúnatanterem felé. Draco szétnézett a folyosókon, ahogy kiértek a pincelabirintusból.

-         Arra kell mennünk – mutatott a megfelelő irányba Pansy.

-         Miből gondolod? – figyelte a mozgó lépcsők sorát Draco.

-         Mert Babbling tanárnő mindig onnan szokott érkezni, már láttam többször is onnan jönni – felelte Pansy.

-         Rendben arra megyünk – biccentett Draco, s a nyomukban szorosan Milly, Monstro, Crak és Nott lihegett.  A folyosó legvégén egy egészen eldugott beugróban ott volt a kőajtó. Vésett szöveg futott a kövezeten.

-         EZ lesz az! – érintette meg a követ Pansy.

-         Hogy jutunk be? – állt lábujjhegyre Milly, hogy belásson a két elöl haladó feje fölött. Pansy végigsimította ujját a rúnaszövegen.

-         „ Ki tudatlanul jössz, be sosem lépsz, de ha megtalálod gombom csak forgass balra, s kész” – olvasta el Pansy, s elégedetten Dracóra nézett.

-         Jobbra – morogta Draco.

-         Mi? – meresztette a fiúra a szemeit Pansy.

-         De ha meglátod gombom csak forgass jobbra, s kész – pontosította Draco. Pansy visszameredt a feliratra, s összepréselt ajkakkal állapította meg, hogy igaza van.

-         Nahát meg sem gondoltam, hogy azért így átnézted a rúnatant – jegyezte meg fitymálón Pansy.

-         Mellesleg ezt alapból gondolhattad volna minden zárat jobbra fordítva kell kinyitni – okoskodott Draco.

-         Egyáltalán nem biztos, hogy ezt is – sziszegte vissza Pansy.

-         Nos bemegyünk? Már csak tizenöt homokszemcse és becsengetnek – szólalt meg hátulról Nott.

-         Látsz gombot? – türelmetlenkedett Pansy.

-         Mert te igen? – keresgélte a rúnafeliratok között a gomb szót Draco. Egymás felett alatt kutakodták át az egész ajtót. Többször is összefejeltek, amire Pansy egyre erőszakosabban morgott és hangoztatta, hogy miért ne mfigyel oda. Végre a jobb felső sarokban megtalálták a gomb rúnajelet. Draco tapogatta, nyomkodta, s végre kiugrott egy kis kőretesz. Drao elforgatta, s az ajtó kinyílt. A sarkukban loholva egymegtömött táskás borzas lány pihegett.

-         Uh majdnem elkéstem – zihálta, s a mardekárosok mögött beoldalazott a terembe…Hermione Granger.

-         A francba is muszáj volt éppen a Rúnatant felvennie? – bosszankodott Draco.

-         Néz a jó oldalát legalább lesz aki a tanár minden fölösleges kérdésére válaszol és jelentkezik helyettünk is – jegyezte meg suttogva Pansy. Bearaszoltak hatan a hátsó padsorba.  Amit túlzás lett volna annak nevezni, mert kör alakú kőtömbök álltak mindenfelé, s egy homokos talajréteg állt középen. A tanárnő türelmesen bevárta a beözönlő diákokat, vászontalárjáról időnként leporolta a homokszemeket.

-         Harmadéveseim! Akik kiállták az első próbát és bejutottak az órámra azok maradhatnak, mert valóban alkalmasak és érdeklődőek a rúnatan iránt, vagyis már voltak előismereteik, ami elengedhetetlen ehhez a tudományághoz. A nevem Bathsheba Babbling és már több évtizede én tanítom a rúnaismeretet az iskolában. Reméljük egyszer lehetünk majd itt olyan meghitt viszonyban, hogy egyszerűen Shebának nevezzetek mint oly sokan – mosolygott a nő. – Bár sokan úgy vélik a rúnatan egy száraz és meglehetősen pergamenekkel és könyvtári kutatással elsajátítható tudomány, ami semmi másra sem jó, szeretném, ha tudnátok, hogy ez a téves feltételezés azoktól ered, akik sosem jártak rúnaismeretre és akiknek fogalmuk sincs a rúnákról – igazgatta meg fagyöngyből készült szép gyöngysorát Babbling professzor. Ekkor vették észre, hogy a nőn mindenütt rúnajelek vannak. A két csuklóján tompán összekoppanó csontköveken, a fülbevalója apró kövén, és a nyakában a fagyöngyökön is, sőt a talárja szélét is rúnajelek díszítik. Meghatározhatatlan korú nő volt. Vékony, középmagas, hullámos melegbarna hajú és szemű, s egy könnyed sarut viselt. – A rúnajel ugyanis. Kódrenszer. Üzenet. Üzenet a múltból. Üzenet a jelenbe. Nekünk. És a jövőnek. A rúna a legfontosabb dolog háborúban és békében egyaránt. Mert a rúnajelet mindig lehet variálni, s mindig lehet átértelmezni és mindig lehet vele üzenetet kódolni. A rúnatan sokszor ezt a kódfejtést jelenti. Megfejteni, hogymire gondolhattak, ki üzente kinek és miért. Miről szól, mit ír le vagyis mindent ami örökké számítani fog. ÉS rúnákkal, igazán fontos rúnajelekkel sohasem a könyvtárban találkozunk, hanem a természetben az életben ,a valóságban. Sosem tudhatjuk, mikor botlunk, egy áldozati oltárra, egy tűzrakó helyre, vagy egy titkosított levélre, egy templomra, egy kőfalra. Rúnájeleket véstek mindenhová. S év végén bevezetlek titeket a rúnavetés titkaiba is. Ami egy sokkal valósabb képet ad nekünk, mint a jóslástan ködössége. Bár ebben a két tárgy valóban sok tekintetben összecseng. De semmi másban nem! – Babbling professzor hátrarendezte hullámos haját a hátára, s izgatottan lehajolt, hogy felemeljen egy marék homokot. – Az első óránk legfontosabb feladata. A feltárás lesz. Ez a hely, amit varázsoltam ide a tanterem közepébe, most egy ásatási területünk. Egészen biztosan számos régi, titkos rúnajeleket rejtő tárgyakat fogunk találni  a mélyben. A szeptemberi teljes óraanyagunkat az ásatás az azon való hasznos munka kutatás feltárás értelmezés és rúnajelkeresés teszi ki. Tehát ásatunk keresünk észlelünk és megfigyelünk. Amikor ez megvan utána kezdünk értelmezni. Tehát most még csak megkeressük a jelt. És egészen decemberig a megtalált dolgokat fogjuk értelmezni fordítani és a többi. Lássatok munkához! Jaj és még valami! Ne feledjétek, nálam csak az utat találjátok meg a rúnaértelmezéshez, a valódi tudást magatoknak kell megszerezni. Tehát amit nem mondok el azt attól függetlenül tudni kell. A tankönyvben foglaltakat betéve tudni kell! Természetesen kaptok majd magyarázatot egy-egy rúnajel változásról eltérésről és jelentésről is, de ezt majd idővel. Jó munkát! – azzal Babbling tanárnő kényelmesen helyet foglalt egy puha karosszékben, s feligazgatta orrára a szemüvegét, s egy vaskos kötetet kezdett olvasgatni, miközben a könyvből fel, felpillantva figyelte diákjait. A hatos mardekáros csoport egy tömbben maradt, s a többi ház is külön tömörült tőlük. A kör alapú homokterületet négy részre szelték, egy Hollóhátas lány húzta meg a homokba a jelöléseket, s így pontosan egyenlő területen tudtak foglaltoskodni. Millycent kezdte a felső homokréteg lesepergetését, s sokan a többi hából is hasonlóan cselekedtek. A felső száraz homok lassan kezdett eloszlani a kör szélére, s a nedves alsó rétegből…Pansy megszorította a karját, s csak a szemével intett a sepregetők felé a körre. Draco biccentett, hogy igen, ő is mintha rendszert látott volna a homokból lassan kiálló tárgyak tengeréből. Mindketten egy pergamenlapot vettek elő ,s gyorsan kezdték felrajzolni a  kibontakozó jeleket. Senki nem vette észre rajtuk kívül az összefüggést. A tárgyak elhelyezkedése pontos rúnajelekben voltak. Minden vonáshoz odaírták, a lassan előkerülő tárgyak neveit is, hogy kancsó, vagy gyűrű stb. Draco elégedett volt az órával. Olyan, amilyenre számított, s olyan, amit éppen neki találtak ki. Amikor Pansyval végül összevetette a felvázolt tereprajzot, elégedetten mosolyogtak össze. Ezt a tárgyat nekik találták ki ebben biztosak lehettek. Millicent pontosan átrajzolgatta a kancsóról a rúnajeleket egypergamenre, s Draco és Pansy is egy egy kis ásót és ecsetet vettek elő, hogy lesepergessenek egy-egy tárgyról a fölösleges törmelékeket, hogy láthassák a rájuk vésett rúnajeleket. Túl hamar elrepült az óra. Draco még csak az első tárgy rúnajelét rajzolta le, s ki is csengettek. Mindenki letette a félbehagyott munkát, ahogy azt Babbling tanárnő kérte tőlük, hiszen a következő órán ugyaninnen folytatják. Ahogy kirontottak Rúnatanról mind izgatott beszélgetésbe csaptak.

-         Annyira bírom ezt az órát! – törölgette a homokszemeket a kezéről Millicent.

-         AZ egyik legjobb óránk, sokkal gyakorlatiasabb mint a mágiatörténet és ráadásul sokkal sejtelmesebb és titokzatosabb is – sóhajtozott Pansy.

-         Ühüm, meg sokkal mocskosabb is – egészítette ki Draco, végignézve poros talárjukon és kezükön. Rövid tisztálkodás után siettek le az ebédlőbe, ahol Daphné teljesen kikészülve ült.

-         Ne tudjátok meg ez a számmisztika! Nagyon brutál! – szorította az ujjait a homlokára Daphné.

-         Hát fájdalmas is a gondolkodás – vigyorgott Blaise, aki teljesen elégedetten ült, bár kicsit nyúzottabbnak tűnt az arca. – Egy egész képletsort oldottunk meg a két óra alatt.

-         Félelmetes volt – mondta teljesen komolyan Daphné.

-         Főleg, hogy Granger minden percben jelentkezett, hogy Vector professzor ugye ezt így kell csinálni? Totál lefárasztott minket! – bólogatott Blaise. – Szerintem Daphnénak is tőle fájdult meg a feje nem a számmisztikától.

-         Hát, azért egészen más gondolkodás ez a számmisztika – nyafogta Daphné. – Ebéd után kérek valami erős fájdalomcsillapítófőzetet Pitontól, mert máshogy nem fogom kibírni azzal a vademberrel.

-         Azt mondod ott volt Granger is? – néztek össze Draco, Milly és Pansy.

-         Igen, miért? – nézett fel a tányérjából Blaise is.

-         Mert Rúnatanon is ott volt – felelte Draco.

-         Az lehetetlen velünk volt jóslástanon – szólt közbe Sally-Anne áthajolva az asztal túlsó végéből. Kikerekedett szemmel néztek össze.

-         Granger két , vagy három órán is volt egyszerre? – csodálkozott el Blaise.

-         Időnyerőt használ – húzta el a száját Draco. – Máshogy nem tudja megcsinálni. Merlinre milyen egy konyvmoly! Undorító! És egész órán jelentkezik akár egybuzgómócsing ráadásul azt hiszi, hogy mert ő válaszol mindenre ő az évfolyam legokosabbja. Holott! – háborgott tovább, s most igazán nem volt senki sem, aki ellent mondott volna neki.

-         Fölösleges ennyit tanulnia és bejárni minden órára, attól úgyis csak egy kis felkapaszkodni készülő sárvérű marad – jegyezte meg epésen Pansy.

-         Jah – bólogatott mindenki az asztalnál.

-         Semmi kedvem Legendás lények gondozására menni ahhoz a mutánshoz! – dünnyögte Draco. – AZ egy félóriás!

-         Ne rágódj ezen ott lesz Potter, majd elszórakozunk rajta – kacsintott Blaise, s  jelezte, hogy részéről indulhatnak. Mindenki óvatosan pakolta a táskájába a Szörnyek szörnyű könyvét, Blaise a párnájával fogta közre és úgy paszírozta be a táskába,  Draco megpróbálta belerúgdosni, de erre megharapta a könyv a cipőorrát, s Draco fájdalmasan felkiáltott s levágódott az ágyára.

-         Au! U! A rohadék! – szorongatta a lábát Draco.

-         Beletegyem az én módszeremmel? – vigyorgott rá Blaise, s párnájával közelített Draco könyve felé. Ráugrott, majd a vadóckodó könyvet beleszuszakolta Draco táskájába.

-         Nah mehetünk is! – pihegte Blaise a homlokát törölgetve, ahogy kiemelgedett.

-         Nem fogom szeretni ezt a tárgyat – panaszkodott Draco.  A mardekáros évfolyam együtt vonult ki a vadőrlakhoz. A napfényben Draco haja vakított. – Hátha Potter meglát egy dementort és jelenetet rendez! – vigyorgott Daco, mire az évfolyam hangos kacagásba kezdett.

-         Mondjuk látványosan összeszarja magát! – röhögött Blaise, mire a lányok éles visításba kezdtek, a fiúk, pedig dörmögve nevettek hozzá.

-         Potter bizonyára első osztályú ájulást tud bemutatni – fokozta tovább Draco. – Lányok tanulhatnátok tőle! – nézett hátra, s a lányok siktozva nevettek, Millicent Draco vállát veregette jókedvében, Sally-Anne a hasát fogva görnyedezett, s többször is meg kellett állnia, hogy kifújja magát, annyira nevetett. Ettől persze tiszta naracssárgába virított az egész feje, amit nem győzött kiigazítani a jól bevált kellemes vörösre. – Kérjétek meg Pottert, hogy tanítson meg titeket is a legtökéletesebb ájulási fortélyokra!