Draco érezte a lány visszatartja a levegőt, s  szinte ujjaival tapintotta a lány felgyorsult pulzusszámát, ahogy a csuklóját szorította.  A reflex éppúgy benne, mint ahogy Blaiseben is megvolt. Egyetlen villanással kapták elő a pálcájukat, s a férfira szegezték. A harmadévesek körében azonban teljes volt a zavarodottság.

-         Mit akar tőlünk miért követ minket? – rebegte Pansy, s közben észre sem vette, hogy Draco szorító ujjai adják a biztonságot, s a merszet, hogy egyáltalán megszólaljon.

-         Ki maga? És hogy kerül ide? – csattant vele egy időben Draco erőszakos támadó kérdése.

-         Pálcát eldobni! Ne próbáljon kicselezni! – harsant a kanapén félig fekvő Blaise-től. A férfi élveteg szemmel pislantott körbe a harmadéveseken, s végül Dracón állapodott meg a tekintete.

-         A nevem Peter Pettigrew a Sötét Nagyúr igaz szolgája vagyok és segítenetek kell eljutnom hozzá – mosolygott behízelgően a férfi.

-         Bizonyítékot! – sziszegte Draco. A férfi felhúzta szakadt talárja ujját, s a bal karját szabaddá tette. Pansy és Draco úgy meredtek a jegyre, mintha jelenést látnának. Enyhén szétnyílt ajkakkal csak bűvölték a különös fekete motívumot. Draco ocsúdott a révületből hamarabb. – Hogy jutott a kastélyba?

-         Mindig is itt voltam – vigyorgott rá foghíjas mosolyával Peter Pettigrew. – Három éve rendszeresen itt élek, s szedegetem az információkat a varázsvilágról. Most viszont veszélyben vagyok itt, egy ellenségem rendszeres látogatójává kezd válni az iskolának.

-         Sirius Blackre utal? -  harapta be az ajkát Pansy, s elhúzódott Dracótól és az undorító külsejű férfi közeléből, s visszahátrált a klubhelyiségbe.

-         Pontosan – bólintott Pettigrew.

-         Miért érdekelne ez az ügy minket? – szegezte még mindig a férfira a pálcáját Blaise.

-         Apám mesélt a maga eltűnéséről! Akkor jól sejtette, hogy életben van – nézett undorodóan a koszos férfira Draco. – Hogy érti hogy három éve itt él?

-         Egy évfolyamtársatok patkányaként éltem eddig és vártam a kedvező alkalmat. Most azonban Black tudja, hogy a kastélyban vagyok. S engem keres, hogy megöljön – nyalogatta az ajkát mohón Pettigrew.

-         Akkor ha legközelebb erre jár szólunk neki – jegyezte meg rosszmájúan Blaise. Neki tetszett a legkevésbé ez az egész helyzet. A férfi, a sötét jeggyel a karján, és hogy a sötét nagyúr helyét ismeri…

-         Mert őt küldte maga helyett az Azkabanba igaz? – húzta résnyire a szemhéját Draco. Pettigrew biccentett. Draco agya lázasan kattogott. Érvek és ellenérvek ütköztek egyetlen villanás alatt. A férfi, a bizonytalanság, a sötét Nagyúr, Apja és anyja intelmei. S mégis a késztetés, hogy mindent, a mai helyzetet megváltoztathatná talán ez az alattomos kis túlélő, szolgalelkű férfi. – Azt mondta tudja, hogy hol lehet!?

-         Egészen bizonyosan ott van – bólintott Pettigrew ügybuzgón, a kezét dörzsölgetve, s behízelgőn Dracóra mosolyogva. – Albániában, az erdőség mélyén  -Szavai hatására, Draco látta a szeme sarkából, hogy Pansy a könyvespolchoz lép, s leemel egy vastag atlaszt. Felcsapta az országnévnél, s belemélyedve keresgélni kezdett. Draco hátraaraszolt, s ő is lenézett a térképre. Találkozott a tekintete Pansy sötétségtől csillogó szemeivel. S tudta, hogy ekkor döntött végleg.

-         Mit keresne a Sötét Nagyúr éppen Albániában, mi vonzza vajon oda? – suttogta elrévedve Pansy.

-         Albánia fele erdő, lakatlan, és annyira félreeső és titokzatos és igen, tényleg vonzza az az ország – bólogatott Pettigrew.

-         Jah, gondolom oda viszi a nőit nyaralni mi? Jó a tengerpartja? – vigyorgott gúnyosan Blaise.

-         S mi közünk nekünk mindehhez? – egyenesedett fel Pansy a térkép felől.

-         A Roxfort veszélyes számomra, az egész birtok. De az animágiám nem a legszerencsésebb. Patkányként hosszú időbe telne eljutnom odáig. Segítsetek titokban kijutni a birtokról, s eljutni Albániába, s hamarosan hallhattok a Sötét Nagyúrról! Ki mást érdekelné ezt, ha nem titeket mardekárosokat! Akiknek a felemelkedését a nagyságát, az aranyvér védelmét éppen a kegyelmes úr adhatná meg újra. Draco hiszen a te apád is híve! Ha tehetné ő is megtenné ezt! – nézett izgatottan Pettigrew a fiúra. Draco habozott. Mindez szépen és jól hangzik. A férfi karján valóban ott a Sötét Jegy. Menekülőben van, hiszen itt nincsen biztonságban.

-         Miért akarja visszahozni a Sötét Nagyurat? – sandított a férfira gyanakvóan.

-         Ő hozza meg a mi biztonságunkat – lihegte ajkait nyalogatva Pettigrew.

-         Elsősorban a magáét ugye? Az árnyékában meghúzódni a legideálisabb élet a maga számára – látott át rajta Blaise gyűlölködve. – Én azt javaslom maradjunk ki ebből, menjünk aludni inkább – állt fel a kanapéról Blaise. – És jó lenne ha se emberi se patkány alakban nem zaklatna tovább minket – haladt el mellette Blaise. – Nem jöttök? – fordult vissza Pansyra és Dracóra nézve.

-         Nem – felelte rá hűvösen Pansy, s átlapozott a megbarnult Európatérképhez. Blaise megrántotta a vállát, s Daphnéval az oldalán eltűntek a fiúháló irányába. Milly még mindig megkövülten tátott szájjal bámulta a megjelenő férfit Monstróval és Crakkal egyetemben. Az egész diskurzus Draco, Pansy és Pettigrew között zajlott.

-         A legközelebbi roxmortsi hétvégén – ejtette ki lassan a szavakat Draco, miközben gondolkodott.

-         Az jövőhét lesz – bólintott Pansy. – Hajóval mehetne a Londoni Temzéről, vagy Dover? Southampton?

-         Emberi alakot nem ölthetek, mindenki azt hiszi halott vagyok, feltűnést keltenék – tiltakozott Pettigrew.

-         Igen, jogos – ingatta a fejét Pansy, s felhagyott a kikötők keresgélésével.

-         Akkor más úton kell megközelíteni a dolgot – sóhajtott elgondolkodva Draco. Szörnyen fájt már a feje. S egyszerűen nem forogtak az agykerekei. Igazán Pansytól várta a megoldást.

-         Van másik megoldás – tette keresztbe a karját határozottan Pansy. Ében haja a vállát súrolta, ahogy felnézett a felette várakozó Dracóra és Pettigrewra.

-         Mire gondolsz? – ráncolta a homlokát Draco rosszat sejtve.

-         Lemegyünk Roxmortsba. Méghozzá a Postára. S csomagként adjuk fel. Roxforti baglyot nem használhatunk. Roxmorts sokkal biztonságosabb, Dumbledoreban nem bízom – mondta sötéten Pansy.

-         Jó várj, ez túl veszélyes, hova címezzük? – elégedetlenkedett Draco.

-         Albánia fővárosába, Tiranába. Automatikusan a főpostára érkezik postán maradó csomagként – felelte Pansy.

-         Igaz, tényleg. Látszik mennyire nem használok,  közhasználatú postát, fogalmam sem volt róla, hogy ott az ilyesmit meg lehet oldani – vakargatta a fejét Draco, ahogy most olyan ostobának érezte magát és a lányt már megint annyira… ravasznak. – Ennél  közelebb nem tudjuk vinni. Elég lesz?

-         Tökéletes – dörzsölgette a kezét Pettigrew.

-         Mi a bizonyság, hogy ha mi teljesítjük a kérését maga elhozza a Nagyurat? – tért rá a tárgyalás rájuk vonatkozó részére.

-         Az életem – felelte rá Pettigrew. Pansy és Draco sötéten meredtek rá. – Ha nem Black öl meg, akkor majd a dementorok vagy még itt vagy már az Azkabanban, és akkor én sem tehetek már semmit azért, hogy visszahozzam Albániából azt, akinek a visszatérést annyira várjuk. Senki sem tenne meg ekkora utat. Senki sem kockáztatná a jó hírét egy ilyen keresésért. De nekem már nincs vesztenivalóm.

-         Folyamatosan tájékoztat minket a kutatása eredményeiről – szólt rá sötéten Pansy. – Levélben, nekem címezve – tett futó villanást Dracóra. Túl veszélyes lenne, ha Draco váratlanul Albániából leveleket kapna. Akár a Roxfortba, akár otthonra.

-         Ahogy kívánja a kisasszony, biztosíthatom ,ha ott leszek, kedvező információkkal szolgálhatok majd – mosolygott behízelgően Pettigrew.

-         Draco! Eskess fel minket! -  lépett ki az asztal mögül Pansy Petttigrew elé. Draco szürke szemeiben most őszinte rémület villant.

-         Nem! Azt már nem! – mérte végig mindkettőjüket Draco. Semmiképp sem akarta, hogy bármilyen mágikus kötelék kapcsolja össze ezzel a férfival Pansyt még akkor sem, ha ez egy megszeghetetlen eskü. Pansy olyan csúnyán nézett rá, hogy Draco mentegetőzésbe kezdett. – Nem tudom a varázsszöveget hozzá ,de tényleg. Anyámék soha nem engedték, hogy ilyesmit akár csak a kezembe is vegyek.

-         Ajánlom, hogy a Nagyúr felkutatásán ügyködjön, mert ha nem, maga után megyek Albániába és megtalálom, de ne számítson semmi jóra tőlem – fenyegette meg a férfit Pansy. – Hol lesz egy hétig?

-         Meghúzódom a Roxforti konyhában – simogatta kopaszodó feje búbját Pettigrew. Pany befejezettnek tekintette a beszélgetést, s biccentéssel várta, hogy a férfi távozzon a klubhelyiségből. Megvárta míg bezáródik mögötte a klubhelyiség ajtaja, majd elindult a hálótermek felé.

-         A Sötét Nagyúr! Tényleg megvan rá az esély, hogy hozzásegíthetünk a visszatéréséhez? Ez hihetetlen? – suttogta megrészegülten Draco.

-         Igen az. Remélem semmit nem hagytam ki a sakkban tartására. Nem bántam volna ha Blaise itt van és legalább hallgatólagosan figyelemmel követi a tárgyalásunkat – dörzsölte a homlokát gondterhelten Pansy.

-         Mert miért épp Blaise?  - háborodott fel Draco, némi féltékenységgel a hangjában. – Őt nem is érdekelte ez az egész! Azt hiszed én nem figyeltem volna fel…

-         Nekem anyáék nem engedik, hogy ilyesmit olvassak! – parodizálta Draco megjegyzését gúnyosan Pansy. – Merlinre Draco! Ilyen szöveggel akarsz megetetni? Hány éves vagy? – támadt a fiúnak Pansy.

-         Akkor sem tetszett ez az eskü, még ha a kifogás hülyén is hangzott  -morogta rosszkedvűen Draco.

-         Azzal viszont sakkban tarthattuk volna Pettigrewt. Úgy félti azt a hitvány kis életét, hogy biztos minden erejével az ügyön lett volna – harapdálta az ajkát Pansy. Bizonytalanul topogott fekete cipőjével a pincekövezeten. – Miért is nem volt ott Blaise!

-         Mi bajod Blaise-el?! Miért épp őt hiányolod? – mordult bosszúsan Draco. Miközben már leplezetlenül azok a gondolatok forogtak a fejében, hogy Blaise vetélytárssá lépett elő, a két évvel idősebb, férfiasabb, megfontoltabb, előrelátóbb és tapasztaltabb Blaise. Akit Pansy talán éppen ezekért a tulajdonságokért hiányolt most. S amik kétségtelenül jobb színben tüntették fel Blaiset, mint őt Dracót.  Blaise ráadásul  a legnagyobb bosszúságára tényleg verhetetlenül jól nézett ki. Bosszantóan helyes volt és ez minden mardekárosban kisebbségi érzést keltett. Dracóban főleg. Hiszen az ő barátja volt és nem volt olyan kellemes Blaise mellett végigvonulni a folyosón miközben minden lány Blaiset nézi kocsányon lógó szemekkel. S tessék, most már Pansy is kezdi.

-         Mondjuk azért őt hiányolom, mert ő elfogulatlanul és kellő hűvösséggel látná át a helyzetet, nem úgy mint mi, akiknek nagyon is fontos ez az egész! – nézett fel fagyosan Dracóra a lány.

-         Nem is érdekli! – csattant Draco.

-         Éppen ez az! Elgondolkodtál már ezen Draco? Tavaly? Amikor egy hajszálon múlott? És most? Blaise nem rajong a halálfalókért, és az egész ügyért sem. Élesen elhatárolódik tőle most is – sziszegte az esti csendbe Pansy.

-         Mert a bőrét, a pénzét és a pozícióját félti. Ráadásul családilag is mindig élesen elkülönültek minden szélsőségtől – vágta rá Draco dühösen.

-         Úgy van. Ha a helyzetek kiéleződnének…gondold át mit nyernél és mit veszítenél – emelte meg a szemöldökét Pansy.

-         Miről beszélsz? – hunyorított értetlenül Draco.

-         Arról, hogy ha nem tűnt volna fel Blaise most is visszavonulót fújt, amint a Sötét Nagyúr egyáltalán szóba került. Ha ténylegesen visszatérne, s te egyértelműen az ő oldalára állnál egy barátot biztosan elveszítesz. Blaise el fog határolódni tőled, ha megérzi rajtad a sötét jegy szelét – súgta merően a fiú arcába Pansy. Draco nem akarta a lány szemébe mondani, hogy igaza van. De be kellett látnia, hogy Pansynak lám feltűnt a dolog. Blaise azonnali visszavonulása. Kivonja magát minden olyan dologból, ami a Sötét Nagyúrral kapcsolatos. Tavaly mardekár eszméjéért és elveiért szálltak síkra, és az messze nem volt egyenlő Voldemorttal. Abban azért volt benne Blaise. Talán tényleg jobban át kellene gondolnia mit veszít és mit nyer ezzel a helyzettel, úgy ahogy azt Pansy mondta. De olyan bosszantó, hogy erre éppen a lány világította rá.

-         Kíváncsi lennék kit viselne meg jobban a társasága hiánya? Téged vagy engem?  És TE Pansy? Tisztában vagy azzal mit hívnál újra elő? Felfogtad egyáltalán, hogy mit szabadítanál a varázsvilágra újra? Vagy hevületedben erre ne mis gondolsz, mert csak a hatalom és csak az aranyvér eszem éltet. Talán észre sem veszed de hozzád is közelebb áll a mardekár eszme mint a Nagyúr eszme! MH? S a kettő nem ugyanaz! – vágta a lányhoz a tényeket Draco, s mindketten még egy dölyfös pillantást vetettek a másikra, majd srakon fordulva elindultak a saját hálótermeik felé. Daphné osont ki a fiúhálóból, s Draco még futólag utánanézve belépett. Örült, hogy Milly Crakkal és Monstróval lent maradt, s leköti a két testes fiút, emrt talán tényleg beszélnie kellene Blaise-el. Blaise éppen a bőrébe masszírozta a tisztítókrémet, de közben felnézett a belépőre.

-         Elintéztünk mindent  -szólt fojtott hangon Draco.

-         Ühüm ti dolgotok – törölte egy papírkendőbe a tenyerét Blaise.

-         Neheztelsz ránk miatta? – ült az ágya szélére Draco.

-         Figyelj Draco! A ti ügyetek! Nem akarok beleszólni, mert nem értek hozzá, mert nem érdekel és főleg mert véletlen sem szeretnék belefolyni ez az igazság – mondta komolyan Blaise, de a hangjában nemtetszés csengett.

-         Haragszol ránk? – figyelte, ahogy Blaise megigazgatja az ágyneműjét, amit szanaszét túrtak Daphnéval.

-         Nem az hogy haragszom! De  Belzebub vesszejére Draco vedd észre mit csináltok! A varázsvilágra újra sötétség és árnyék borul! A fél varázsvilág úgy fog élni mint az a patkány szolgalelkű állat, aki bepofátlankodott ide a ravasz agytekervényével! Engem nem érdekel, aranyvérű vagyok, nincs mitől tartanom. De akkor is! Amit ő tesz kegyetlenség te is jól tudod! Én gyógyító vagyok! És nem akarok egész életemben a zárt osztályon dolgozni, hogy agyoncruciózott dilisekkel foglalkozzam. Igen azt mondom, hogy csak a mi dolgunk lesz több ha visszajön az a kínzógép! Az én dolgom nehezíted meg és mit mondjak nem repesek az örömtől! – csattant rá Blaise. – Nem akarom, hogy abból álljon a szakvizsgám, hogy a sötét varázslatok okozta sérüléseket hogyan lehet kezelni és gyógyítani. Mert egészen biztos, hogy ha hatalomra jut akkor ez vár rám! – Draco tanácstalanul nézte Blaise kitörését. Igen, ebből a szemszögből ő egészen biztosan nem gondolt a dologra és Pansy sem. És senki sem. Blaise mindig mindent egy teljesen más aspektusból közelít meg és ez sokszor olyan meglepő és mégis Blaisetől valahogy ezt várja az ember. Pansy is ezt várta. S igen. Ezért hiányolta a megbeszélésről. Mert tudni akarta Blaise véleményét az ügyben.

-         De ez a világ a mi világunk! – erősködött Draco.

-         Jó, Draco hagyj ezzel!  - legyintett bosszankodva Blaise. – Véletlen sem akarok belefolyni ebbe az ügybe, sőt semmi Nagyuras dologba! Nekem vannak ennél fontosabb dolgok! Aki közel kerül a hatalomhoz az közel kerül az avadához is. És mindez az én életfelfogásomtól elég távol áll!  - tette a mellkasára védekezően a kezét Blaie, majd az ágyba zuhanva magára rántotta a takarót. – Ne haragudj Draco de erről ez a véleményem, és erről a te kedvedért sem mondanék le.

-         És más kedvéért?  - hunyorított féltékenyen Draco.

-         Kire gondolsz? – vonta össze a szemöldökét Blaise. – Ez helyzettől függ Draco. Most a mai helyzetben azt mondom nem.

-         Értelek rendben. Még egy kérdés – babrálta a baldachinja függönyét Draco. Blaise felkönyökölt, s szemöldökét megemelve várakozón Dracóra nézett. – Pansy. Milyen indíttatásból ment bele?

-         Mármint az érdekel, hogy miattad pártolja e az egész ügyet ennyire? – vigyorgott rá Blaise. Átdörzsölte az arcát, s közben gondolkodott. – Nem tartom kizártnak, hogy valamicskét ez is befolyásolja a dolgokban, hogy téged támogat benne, de valószínűbb, hogy ő maga is nagy Voldemort rajongó. Legalábbis nekem elég Nagyúr függőnek tűnt. Figyelj Draco lehet kutatnod kellene a rúnákon kívül a történelemben is.

-         Nem, én nem emlékszem Parkinsonokra – ingatta a fejét Draco.

-         Igen, igen. Öreg hiba. A történelem pergamenjein elsősorban férfialakok tűnnek fel. Én azonban nem tartom kizártnak, hogy a Parkinson-család azért maradt ennyire rejtjelesen ki   a fénykörből, mert a nők pártolják ilyen erősen ezeket az eszméket – bólogatott komótosan Blaise.

-         Úgy gondolod? – lepődött meg Draco.

-         Hát talán nem véletlen, hogy Pansyt annyira megfogta annak idején Valeria felbukkanása is. Nem csak a rúnatan van tele titkokkal, de a nőtörténelem is – mosolygott sokat sejtetően Blaise.

-         Te tudsz valamit? – kérdezte gyanakvóan Draco.

-         Semmit a világon, csak egy javaslat volt részemről! Amúgy sem érdekelnek ezek a hatalmi ügyeitek! Mint mondtam hagyj ki a dologból. Aludjunk, És ha jól hallom közeledik már megint a két testőröd is – ásítozott Blaise. Draco is belenyugodott, hogy későre jár és aludniuk kell. Monstro és Crak rávigyorogtak, ahogy beléptek, s Draco viszonozta a mosolyukat. Ma túl sok hatás érte. Peter Pettigrew feltűnése. A terv a segítésére, Pansyval és Blaise-el is a beszélgetése. Valójában tényleg nem érzékelte hogyan változnának meg a kapcsoaltai ha szerencsésen alakulna ez az egész helyzet. Blaise feszült hangjából azonban sejtette, hogy nagy indulatokat lobbantana a mardekárban is ha  történetesen a Nagyúr visszatérne.