Az egész mardekár túlhevült kviddicslázban égett. Mindenki bizodalma a sápadt, vékony szőke Dracóban volt. Az egész klubhelyiség készült a transzparensekkel.  A lányok ezüst kígyókat hímeztek a sötétzöld zászlóanyagba.  S minden zászlóra egy-egy csapattag neve került. Természetesen a harmadévesek készítették Blaise és Draco zászlóját. Ahogy a többiekét is a saját évfolyamuk.  Dracónak egyre kevésbé tetszett ez a lelkesedés, mert annál nagyobb volt rajta a nyomás. Néha úgy érezte képtelen elviselni ezt a terhet, amit a mardekárosok rónak rá. Ideges volt. Rosszul aludt. És végre most ezen a héten már sem rúnákkal, sem női alsóneműkkel, sem Pansyval nem álmodott. Helyette viszont állandóan kergették, menekülnie kellett, és a cikesz mintha megkergült volna minduntalan kicsúszott a kezei közül. Amikor elérkezett a nagy nap Draco már szinte betegre idegeskedte magát. Képtelen volt egy falatot is leerőszakolni a torkán. Állandóan izzadt a tenyere s kicsúszott minden a kezéből, amikor az öltözők felé igyekeztek már az ajtónak is nekiment. AZ éhségtől homályosodott a látása, vagy az idegességtől, vagy mi baja van? Most amikor olyan fontos hogy észrevegye a cikeszt, a szervezete minden gonosz dolgot produkál. Blaise főzni akart neki egy nyugtató teát, de Draco már inni sem mert, mert félt hogy Blaise valami titkos doppingszert kotyvaszt neki és akkor meg az miatt veszítenek. Flint olyan elszántan indult utolsó általa vezetett mardekáros csapata élén mintha ő egymaga is képes lenne végigvinni a meccset. Draco bármit megadott volna érte, hogy tényleg inkább Flintet sokszorozzák meg mert ő már csak a T betű gondolatára is megrémült, ha tűz vagy villám szót hallott bárhonnan akkor meg már egyenesen reszketett. Blaie röhögve meg is jegyezte, hogy Dracóból egy hét leforgása alatt idegroncs lett, és nem kellene ennyire túlreagálnia a dolgot. Flint bátorítón végignézett a kviddicscsapatán. Draco tényleg szerette volna Flintnek megnyerni ezt a meccset. Három éve volt ő a csapatkapitány, s ez a búcsúmeccsük. Az utolsó közös meccsük. Flint jó kapitány volt. Mind szerették, még akkor is, ha sokszor leordította a hajat a fejükről. S idén tényleg esélyesekként repülhettek fel az utolsó nagy meccsre. A meccs csaknem vérre ment. Törtek zúztak, nem ismertek kíméletet. Nyerni akartak bármi áron. Se más se a saját testi épségük nem érdekelte most őket. Draco sokért nem adta volna ha valaki leátkozza Pottert a seprűjéről vagy legalább a seprűt Potter alól. A mardekár szurkolótábor tiszta zöldben volt. Még Piton is a mardekárosok közé ült szintén zöld talárban! Ami nagy ritkaság Piton professzortól, akit többségében fekete talárban láttak. De most ő is zöld talárt öltött, s nem a tanári lelátóról nézte a meccset, hanem a szurkolótáborból a diákjai közül. Mindenki nagy elvárásokkal nézett a meccs elé. S Draco pont ezt utálta! Hogy most minden rajta dől el. Hogy nyernek vagy elbuknak! Ekkora tétet az ő nyakába varrni! Éppen Potterrel szemben!  Draco lázasan kutatott a levegőben a cikesz után. Az egyetlen cél, hogy hamarabb kapja el a cikeszt. A cikeszt csakis a fogó kaphatja el senki más. EZ az ő feladata. Senki sem fogja helyette elkapni a golyót Potter elől.- Győzködte magát Draco. Igyekezett Pottert minden lehetséges módon akadályozni, visszahúzta a Tűzvillámjánál fogva, belekapaszkodott. Potter viszont minden cikeszszerző útján belerepült újra és újra szemberepült vele ezzel félelmet keltve benne, egy Tűzvillámmal szembe mégsem repül csak az aki őrült ,vagy legalábbis öngyilkos hajlamai vannak. Márpedig Dracónak az volt a legkevésbé.  Draco végre meglátta az aranycikeszt. Megsarkantyúzta a Nimbusz kétezer-egyesét s száguldott lefelé a pázsit irányába, hogy megszerezze az aranycikeszt. Méterekkel Potter előtt volt ,aki még csak most vette észre a cikeszt. A mardekárból mindenki látta Draco előnyét, a gyorsuló Tűzvillámot ,s minden erejükkel Draco segítségére siettek, Potter felé lendítették a gurkókat.   Draco kinyújtotta a kezét a cikesz felé! Ez az ez az ! Gyerünk! Már csak néhány centi! Draco izgatotan kimeresztette a szemét, de mielőtt az ujjaiba zárhatta volna a cikeszt…Potter, aki Tűzvillámjával beérte, félrelökte a kezét, s megmarkolt a szárnyas golyót. Draco úgy nézett rá, mint egy kisgyerek, akinek elvették a kedvenc játékát! Millimétereken múlott. És mindenki nagyon is tisztában volt vele, hogy a seprűkön. A Tűvillám gyorsulása messze jobb volt ezért érte be ezért tudta leelőzni, ha a régi Nimbusz kétezresén repül Potter, akkor Draco most simán legyőzi! Tisztán ő nyeri a meccset! Elkapta volna a cikeszt!  Draco örült, hogy közel a pálya talaja, mert úgy érezte a csalódottságtól, a majdnem elért győzelem elvesztésétől lefordul a seprűjéről. A mardekár csalódottan kullogott le a pálya szélére miközben a Griffendélesek már a kviddicskupát csókolgatták és szorongatták. A mardekáros szurkolók egy emberként tódultak le a lelátóról s Piton jött az élen hozzájuk.

-         Mindent megtettetek fiúk! – fogott kezet egyenként a csapattagokkal Flinttel a csapatkapitánnyal kezdve a sort. Amikor Dracóhoz ért, aki lehajtott fejjel sírásra görbült szájjal tűrte a mardekárosok tekintetét Piton atyáskodva megveregette a fiú vállát, amitől Dracónak még jobban sírhatnékja támadt. A mardekárosok úgy összebújtak, mintha nyalogatni készülnék ténylegesen is egymás sebeit. S senki sem hibáztatta Dracót. Mindenki látta azt, ami ellen Draco sem tehetett. A jobb seprű jobb seprű. Egy Tűzvillám Tűzvillám marad. S tudták, hogy hajszálon múlott az egész.   

-         Mi büszkék vagyunk rátok fiúk! – sírta Milly Draco és Blaise nyakába borulva. Ahogy unokatestvére ölelését érezte Draco sem tudta visszatartani a könnyeit.

-         Hé fiúk-lányok! – nevetett szemét törölgetve Flint. – Menjünk le a pincébe, ne adjuk meg ezt az örömet a griffendélnek! – s a mardekárosok elvonultak a pince felé a kíváncsi tekintetek elől.  Draco könnyei megállíthatatlanul záporoztak, mikor Flint odajött hozzá!

-         Jó voltál Draco! A legjobb! Sosem láttalak még ilyen elszántan repülni! És tényleg minden tőled telhetőt megtettél! Köszönöm neked! – fogott kezet vele, s ők is összeérintték a vállaikat. A kviddicscsapat tagjai egymás után összeborultak egymással. Egyszerre búcsúztak, sírtak és szomorkásan mosolyogtak. Fájó búcsú volt és fájó veszteség.

-         Nem rajtunk múlott! – törölgette a szemét Blaise is, ahogy Draco vállát paskolta.

-         Nem rajtunk múlott! – mondták a többiek is, s könnyes szemmel mosolyogtak egymásra. Mindent megtettek. De van, hogy ez nem elég. Küzdöttek, egy hajszálon múlott a kupa, s mégis…ők maradtak a vesztesek. EZ ilyen. Ez a szerencse. Ez az amit nem lehet kiszámítani, s amiről senki sem tehet. Draco a szemére boruló könnyfátyolon át már semmit sem látott. Csak azt érezte, hogy egy puha kéz simítja át vigasztalón a fejét, s amikor az illető vállára hajtotta a fejét, akkor érezte meg a nyugtató levendulaillatot. A homloka még ott pihent a lány kicsi törékeny vállán, s a lány szőke tincseit simogatta nyugtatóan, ahogy a fiú búsan a vállára hajtotta a fejét. Draco felemelkedett, s  nagyokat pislogva szipogott. Pansy is kisírt szemmel, piros orral próbált mosolyogni rá ,de csak egy sírásra álló facsart mosoly sikeredett belőle. Kifejezetten csúnya volt már pirosra dörzsölt orral, vörös szemekkel, és sírásra görbülő szájjal, de Draco most valahogy mégis olyan szépnek látta a lányt.

-         Mit számít, hogy ki nyerte a kviddicskupát – legyintett Flint fáradtan. – Akkor is mi vagyunk a jobbak – csapta össze a tenyerét Montagueval. A mardekárosok szipogva nevettek. Mindenki tudta a következő évben Montague lesz a csapat kapitánya, Flint utódja. Flint átadja a stafétát a kevésbé csapatkapitányos Montaguenak. Ahogy az elvesztett kviddicskupán pityeregtek így együtt a mardekárosok egy emberként mégis büszkén a csapatukra, s a csapattagokra sírva egymásra mosolyogva igazán most is azt érezték, amit mindig. Oda a kupa, oda a győzelem. De azért ők mindig együtt vannak, erősebb kötelékek ezek közöttük, mint a nyereség. Mert ők tudják együtt siratni azt, amit elvesztettek. Ó mennyiszer érezték már ezt a mardekárosok. Nem ez a hetven fő, akik most itt sírnak az elúszott győzelem után. Hanem a történelem lapjain, a régiek, a mardekárosok is. A rokonok, ősök, akik mind ugyanezt érezték az évtizedeken át. Ez jutott nekik. Egy eszme, egy nagyszerű terv, egy világ, amit elvesztettek, amit leptiportak, amit legyőztek. S ők csak kisírt könnyes szemmel mosolyoghattak össze, s mondhatták: Mi mindent megtettünk! – Ez az amit soha senki nem fog érezni a varázsvilágban. Ezt a közös múltat! A fájó keserédes emlékeket! Az álmokat, és a kudarcokat. Amik erősebben élnek bennük, amiktől testvérekké váltak rokoni kapcsolatok nélkül is. Pedig hát egyre erősebbek a rokoni szálak, hiszen fogynak az aranyvérűek. De ez a közös tudat élteti őket. Szinte külön nemzetet alkotnak a varázsvilágban. Az aranyvérűek nemzetségét. S ezt senki sem veheti el tőlük, ez marad igazán az övék, amihez foggal-körömmel ragaszkodnak. Lám most sem keseregtek és búslakodtak. Csak néhány könnycsepp a majdnemért. Ennyit kell ejteni. Ennyivel adóztak egy elvesztett kviddicskupáért. De nem hibáztattak senkit, s nem vonultak félre, hanem ellenkezőleg éppen a kudarcban voltak együtt, vigaszként egymás számára. S beletörődve kedélyesen mosolygott még Flint is. Ilyen az élet, ilyen a Roxfort, s ennyi jutott nekik! 

A könyvtárban jóleső csend honolt. Draco még sokszor felidézte magában azt a néhány ezredmásodpercet, ami elválasztotta a cikesztől, és  kviddicskupától. De büszkén és felemelt fővel viselték a vereséget. Ő is. Szőke haja előrebukott ahogy a rúnaszöveg felé hajolt. Kétágú gyertyatartón lobogó gyertyák adták a világosságot a könyvtári tanulóasztalra. Egymással szemközt ült Pansyval, aki ide-oda csipegetett. Hol az Átváltoztatásról haladóknak kötetet olvasta, hol a rongyos bőrkötéses régi rúnakódexet. Olyan teljes megértésben, csendben tanultak, mint kevesen a Roxfortban. Draco először nem kicsit lepődött meg, amikor a lány megállt az íróasztalánál lent a klubhelyiségben s kijelentette, hogy vonuljanak fel a könyvtárba tanulni. De nem ellenkezett. Így kettesben helyezkedtek el a félreeső könyvtári tanulóasztalnál. Pansy is időnként a füle mögé igazgatta ében haját, s Draco is néha átseperte szőke tincseit, ahogy a könyv fölé görnyedt.

- Kezd aggasztani, hogy Pettigrew már hetek óta eltűnt – suttogta Pansy át a könyv fölött.

- Aham, félek, hogy valami nincs rendben! Hogy fogjuk így kijuttatni? – suhogta vissza Draco, s lehelete meglebbentette a gyertyalángokat.

- Pontosan. Roxmorts óta nem láttuk. Félek, hogy valaki elkapta – nézett rá Pansy ijedt szemekkel, s szemében táncot járt a gyertyaláng.

- Talán a gazdája. Weasley patkánya volt nem? – nézte a lány arcát kutatva Draco.

- Igen. Lehet hallgatózni kellene Potterék környékén egy kicsit, hogy mit tudnak a patkányról – lehelte Pansy.

- Nem túl szerencsés, én eléggé megjártam velük az utóbbi időben – ingatta a fejét Draco.

- Majd én kicsit körbekémlelek náluk, jó lenne kideríteni, hogy hol lehet – lapozott az átváltoztatástan könyvben Pansy, s felsóhajtott. – McGalagony gyűlöl annyira hogy elvágjon Átváltoztatástanból! Rettegek ettől a vizsgától! – nézett kétségbeesetten Pansy.

- Átenged! Most repes az örömtől, hogy a dolgozószobájában van a kviddicskupa ne aggódj! – morogta Draco nyugtatóan a lánynak.

- Az az igazság, hogy McGalagonnyal kölcsönösen nem bírjuk egymást én már rájöttem. De ez olyan mély és eredendő ellenszenv, ami már életveszélyes fenyegetés – harapta be az ajkát Pansy.

- Aham nekem ilyen élményeim vannak Potterrel kapcsolatban – jegyezte meg Draco, mire titokban összemosolyogtak.

- Minden átváltoztatástan vizsga kész rémálom, de az a legbosszantóbb, hogy Átváltoztatástant nem lehet leadni, mert ez alaptantárgy – mérgelődött Pansy.

- Ah hagyd már azt az átváltoztatástant! Nézz rám én már régen feladtam az egészet! – forgatta meg a rúnakötetet Pansy előtt.

- Igazad van! Elég volt az átváltoztatástanból! Ha nem enged át, akkor majd megyek a Zsebpiszokközbe mérgeket árulni! – csapta össze az Átváltoztatástanról haladóknak című tankönyvet és mintha  a főfogást húzná maga elé a vacsoránál rávetette magát a rúnakódexre.

- Akkor ne aggódj sok ismerőssel fogsz találkozni – vigyorgott rá Draco. – Bár Flintet táncsak átengedi már most, elvégre megkapta az elégtételt az a gonosz boszorka!

- Na de Draco! Ne dicsérd ennyire! – feddte meg a fiút Pansy mosolyogva.

- Jaj igaz ez túl kedves jelző rá! Szóval az a kontyos jó boszi! – vihogott a rúnakötetbe Draco.

- Na látod ez már sokkal sértőbb! – bólogatott elégedetten Pansy ,de a szája sarkában mosoly bujkált. Mindketten belemerültek a keresgélésbe. A rúnaszövegeket időnként rövid magyarázatok szakították félbe, de a többsége a köteteknek eredeti rúnaszöveg volt. Draco nagyokat pislogott, ahogy kezdett száradni a szeme. Hosszú és fárasztó fejben fordítás volt ez. Túl sok mindent kellett volna leírni ezért mindketten csak fejben fordították le a jeleket, ami nagyon megerőltető agyi tevékenység volt. Főleg, hogy a kódexek többségében szívesen váltogatták a nyelveket is. Így észrevétlenül folyt át a régi kódexben a germán rúnaírás az angolszászba, ahogy a kódexírónak eszébe jutottak a szavak, a jelek, és amelyiken esetleg jobban tudta a szót. Így résen kellett lenni, mert az előző jel még lehet, hogy skandináv volt, de a következőben már lehet, hogy ismét angolszász. A régiek nem foglalkoztak ilyesmivel, hogy egy szöveget lehetőleg egy nyelven vigyenek végig egy jelrendszeren. Ahogy kényelmes volt, ahogy eszükbe jutott úgy vésték le a gondolataikat, az adatokat, a megjegyzéseket, magyarázatokat. Pansy megrázta a kezét.

- Hüm?  - nézett fel álmatagon a rúnajelekről Draco. Mintha a vízből rángatták volna ki úgy érezte magát, annyira belemerült a fordításba.

- Olvasd el ezt! – fordította át a kódexét Pansy. Draco az adott bekezdésre irányította a figyelmét. „ Sorsciklusú minden. S e ciklus 18 évet ölel fel. Ami tizennyolc éve történt az lesz hatással a jelenre. Az összefüggések mindig így épülnek egymásra. Az edzés is tizennyolc évet ölel fel. Ez teszi legyőzhetetlenné.” Draco újra és újra átolvasta a bekezdést.

- Biztos, hogy ez arra vonatkozik? Én nem igazán látom át, nekem ez egy sportszövegnek tűnik – mondta meg őszintén Draco.

- Sorsciklus – sorspálca. Nem tűnt fel? A sors pálcája. Az edzés pedig nem csak a kviddiccsel lehet kapcsolatos. A fákat is meg kell edzeni! Hogy feldolgozzák! Én nagyon is el tudom képzelni, hogy a Végzet pálcája egy olyan bodzapálca, amit a sorsciklus alapján pontosan tizennyolc évig edzettek, s ettől tartották legyőzhetetlennek, mert így lesz a sorsciklusa teljes! – mondta a rúnajeleket fürkészve Pansy. Sápadt fehér bőrén sárgás fényt vetett a gyertyaláng, és ettől még rejtelmesebbnek tűnt ahogy suttogva beszélt. Draco megborzongott.

- Vagyis arra gondolsz, hogy egy olyan pálca történetét kell keresnünk, ami tizennyolc éven át készült?

- Tudsz ilyen hosszú ideig készült pálcáról? – emelte meg a szemöldökét Pansy. Draco a fejét rázta. – Na látod. EZ lesz a nyomra vezető. Keressünk valami olyan köteteket, amikben a Sorsciklusról van szó! – s azzal a könyvespolcokhoz lépett.

- Vagyis elképzelhető, hogy rejtjelezve a bodzapálca, vagy Végzet pálcája, esetleg Elder Wand kifejezést azért nem találtuk meg…mert…hogy ez túl egyértelmű lett volna. Helyette burkolt utalásokat tettek magára a pálca megnevezésére – bólogatott Draco. – Tizennyolc…sors… Várjunk csak! – Draco kimeresztette a szemét, s felnézett a létrán felfelé mászó Pansyra. – Rájöttem valamire, maradj itt! – suhogta Draco s egy szökkenéssel elrohant.

- Mármint itt a létrán? – kiáltotta utána erőtlenül Pansy ,de Draco már nem válaszolt, hanem egyenesen a klubhelyiségbe rontott.

-         Blaise! Szükségem van rád gyere! – bökte meg a Daphnét simogató Blaiset. A fiú értetlenül fogadva a gyors sürgetést, de követte.

-         Kedves, hogy ezt mondod! Jó érzés tudni, hogy fontos ember vagyok – vigyorgott rá Blaise.

-         Számmisztikailag mondj nekem valamit a tizennyolcról – lihegte Draco kifulladva.

-         Lássuk csak. Ha egyetlen számra vezetjük le akkor kilenc – gondolkodott az állát a tenyerébe támasztva Blaise. – Ez a Mars. Az egyes a Nap a nyolcas a Szaturnusz. Színek szerint Pedig vörös, rózsaszín és arany, az egy nyolc, kilenc.

-         Jól van le tudnád nekem számokkal írni a SORS szót? – kérdezte Draco, s az íróasztalról leemelt egy papírt.

-         Persze – lepődött meg Blaise, s a tintába mártva a pennát, leírta a négy számot:1691 Tessék! De miért kell ez neked? – nyújtotta át a pergament Dracónak.

-         Majd később elmondom! – szökkent  máris sarkon fordulva Draco, s kiviharzott a klubhelyiségből. Draco felrohant a könyvtárba. Madam Cvikker szúrós szemmel meredt rá, ahogy rohanva végigfutott a sorok között ,ezért Draco fékezte a tempót, s leszorítva a karjait gyorsan befordult a Rúnakötetes sorok közé. Pansy még mindig a létrán állva várta.

-         Jaj te még ott vagy? – döbbent meg Draco.

-         Azt mondtad maradjak itt – morogta Pansy. – Most már lemehetek? – kérdezte felvont szemöldökkel.

-         Jah igen! – nyögte Draco, s szürke tekintetével követte Pansy lábát, ahogy a szemmagasságába került. Végigstírölte a harisnyába bújtatott szép vékony karcsú lábat, s közben csaknem elfelejtette, hogy mit is akart. Pansy szembefordult vele, s most merőn nézte.

-         Nos? Elárulnád hová rohantál? – nézett szigorúan a fiúra Pansy, mert Draco még mindig olyan kábán meredt rá.

-         Jaj igen! Szóval erre jöttem rá! – s a pergamenfecnit Pansy elé tartotta.

-         Ezerhatszázkilencvenegy? – olvasta fel értetlenül a számot Pansy.

-         Ezt kell keresnünk! Egy kötetet, amit 1691-ben adtak ki! – ütögette a pergamendarabot a polcosszekrényhez Draco.

-          Nos ezt így elég nehéz lesz megtalálni – húzta el a száját Pansy. – Jobb ha a katalógusban keressük – sietett a könyvtár sarkában lévő szekrényekhez Pansy.  Kihúzta az 1691-es rekeszt, s végigpergette a lapokon az ujjait. Draco olyan megbűvölten nézte a gyöngyházfényű szép körmöket, hogy Pansy végül dühösen bevágta a katalógusfiókot.

-         Nem keresed? – meredt rá elbambulva Draco.

-         Semmi rúnajellegű könyvet nem adtak ki akkor! – csattant Pansy.

-         Ó nem hiszem el az nem lehet! -  Draco is kihúzta a katalógusfiókot. Átpergette a lapokat.  Trollvadászat. Jogi jegyzőkönyv az unikornisokról. Középkori történelem…Draco továbblapozott…Gyógyító filibuszter…Asztrológiai tanulmányok…Nem ,valahogy egyik sem tűnt túl meggyőzőnek. Draco felvonta a szemöldökét s sóhajtott. Ide-doa lapozgatta a katalóguscédulákat. Mit nem jól csinált? Talán a kilencessel kellene valamit kezdeni? Esetleg a tizennyolccal? Vagy lehet, hogy az 1691 a katalógusszám? – Draco felnézett a lányra. Pansy várakozón dőlt a katalógusszekrénynek.

-         S ha ez egy anagramma? Lehet az 1961-ben kellene keresni valami utalást? – tippelt Draco. Pansy kétkedőn felvonta a szemöldökét ,de kikereste az 1961-es fiókot, s átlapozta a katalóguscédulákat. – Nos?

-         Itt valóban van néhány rúnakiadvány, de egyik sem túl meggyőző címmel – Pansy felírta a katalógusszámokat, s elindult, hogy megkeresse a rúnaköteteket. Draco még egyszer átlapozta az 1691-es fiókot. A keze megakadt egy pillanatra az Asztrológiai tanulmányoknál, s továbbolvasta a katalógusleírást: Naprendszerünkben a Mars – Draco szeme megakadt a feliraton. Mars! Draco lefirkantotta a katalógusszámot a papírra, s elsietett az asztrológiai részleg felé. 511 – Draco lefordult a könyvtársoron. Hunyorítva keresgélt a polcon sorakozó kötetek között. Majd egy szinte megfeketedett bordó vékony kötet arany feliratára esett a tekintete. Asztrológiai tanulmányok- 1691 – Draco lekapta a könyvet a polcról, s visszatért Pansyval közös asztalukhoz.

-         Találtál valamit? – kérdezte izgatottan Draco.

-         Még semmit – rázta fejét Pansy lehangoltan fel sem nézve a rúnagyűjteményből. Draco átpörgette a száraz szikkadt áporodott szagú pergamenlapokból álló kis könyvet, végül felütötte a tizennyolcadik oldalon. Maga kötet elég értékelhetetlen tanulmánynak bizonyult. Viszont valaki aktív széljegyzetelőnek bizonyult. Ami felkeltette Draco érdeklődését. Ugyanis rúnajelek voltak a kezdőbetűk: NPSPV. Az asztrológiaelemzés szövegében pedig egy latin megjegyzésre mutatott a nyíl. A szavak kezdőbetűi pedig pontosan ezek voltak: NPSPV. Draco megszorította Pansy kezét.

-         Segíts nekem! Mit jelent ez? – mutatott a latin szövegre Draco.  Pansy kíváncsian odadugta a fejét.

-         Hozz egy latin szótárt! – szólt a fiúra, s kezébe vette a kis bordó bőrkötéses könyvet.  Draco villámgyorsan visszatért egy kézreálló latinszótárral, s az öt szót gyorsan kikereste.

-         Nunquam Periclum Sine Periclo Vincitur – olvasta fel hangosan Pansy a latin mondatot.

-         Vagyis: Veszély le nem győzhető veszélytelenül – fordította át a mondatot Draco. Pansy a harminchatodik oldalra lapozott, s amikor meglátták az újabb rúnajeleket kikerekedett szemmel néztek össze. Pansy lázasan kereste ki a következő latin mondatot.

-         Effugere non potes necessitates potes uncere – Draco fellapozta a szavakat a latin szótárban.

-         A nehézségeket ki nem kerülheted ám legyőzheted – Draco várakozón nézett Pansyra, hogy lapozzon a következő tizennyolcas oldalra. Pansy továbblapozott az ötvennegyedik oldalra. S a várt rúnajelzés ismét ott volt. S az oldalon latin mondat állt.

-         Aurum igne probatum est – olvasta fel Pansy.

-         Az aranyat tűzben próbálják ki – fordította át gyorsan Draco. – Már csak egy lesz. A sors is négy betűs szó. Biztos, hogy csak négy lesz.

-         Dete fabula narratur – olvasta az utolsó idézetet Pansy, ami valóban az utolsó oldalon volt. Mindössze hetvenkét oldalas a könyvecske. És újra kezdődik a tizennyolcas kör.

-         Rólad szól a mese – lepődött meg Draco.

-         Hát persze a mese! Ez is arra utal, hogy a mese valóság! És mindez létezik! Vagyis a Végzet bodzapálcáján ez a négy idézet áll latinul rúnajelekkel felvésve! – mondta ki hangosan Pansy a szörnyű gyanújukat.

-         Mit kerestek itt! A könyvtár mindjárt bezár! Nektek meg takarodó van már réges régen a klubhelyiségetekben kellene lennetek! – rikácsolta rájuk Madam Cvikker. Draco és Pansy összerezzentek, s Pansy és Draco gyorsan leírták a négy idézetet egypergamendarabra, s kimenekültek Madam Cvikker haragja elől.

-         Biztos, hogy jó úton járunk? – bizonytalankodott Pansy.

-         A pince felé? – kérdezett vissza vigyorogva Draco.

-         Tudod hogy nem! – bökte meg Pansy a fiút.

-         Szerintem igen. Sors. 1691. Négy idézet, minden oldalon ott voltak a rúnajelek. Mind a tizennyolcadik oldalon vagyis a sorsciklus periódusai szerint – sorolta az érveket Draco. – EZ nem lehet véletlen egybeesés.

-         Nem valóban nem lehet az – értett egyet Pansy. – A kérdés csupán az, hogy ki jött minderre rá előttünk? – emelte fel a szemöldökét a fiúra lesve a szeme sarkából Pansy.

-         Hogyhogy előttünk?

-         Nagyon valószínű, hogy egészen az ezerhatszázas évekig a bodzapálcáról mindent tökéletesen tudtak. Akkor viszont valaki megrémült, hogy talán el fogják felejteni, mindazt a pálcáról ismeretes, de egy ilyen fegyvert nem tehetnek csak így közkinccsé, hiszen így is mai napig is gyilkoltak érte, hogy megszerezzék. Ezért kiadtak egy könyvet 1691-ben vagyis a sors betűkből keletkező számok évében. Az oldalszámot pontosan a tizennyolcas ciklusnak feleltették meg. Minden soron következő tizennyolcadik oldalon elrejtettek a szövegben egy-egy latin idézetet, amely a sors pálcájára felvésett idézet volt. De a széljegyzet rúnajeleit valaki később jegyezte fel. Valaki aki a Roxfortban volt és valaki aki rájött erre. Valaki aki annyira okosnak és annyira bölcsnek tartotta magát mindenki más felett, hogy fel sem merült benne, hogy bárki más rájöhetne erre az összefüggésre. Hiszen ehhez számmisztikai tudás is kellett, sőt rá kellett akadni a sorsciklusra is és mindezek mellett alaposan egybe kellett esnie mindennek, sőt annyira érdekelnie kellett a bodzapálca rejtélye mint amennyire minket érdekel.

-         Talán….talán éppen a széljegyzetek rúnajeleit leíró tulajdonában van ma a bodzapálca? – torpant meg Draco a sötét pincefolyosón.

-         S talán az illető éppen itt van a Roxfortban? – kapott levegő után Pansy. Miközben egymást kapkodták a gondolataik a másik arcát fürkészték, mintha tőle várnák a választ.

-         Ne nézz így rám nincs nálam! – mentegetőzött, s mosolygott rá Draco, s megmutatta saját pálcáját, amin egyetlen rúnavéset sem volt. Pansy felnevetett, s a fiúnak dőlt.

-         Jaj Draco! Néha meglepően humoros tudsz lenni  - suttogta halkan, de ahogy észrevette, hogy a fiú intim szféráját zaklatja zavartan elhúzódott.

-         Nos az biztos hogy a holnapi átváltoztatástan vizsgán nem leszek ilyen humoros – sóhajtott Draco az előttük álló megpróbáltatásra gondolva.

-         Ne is emlékeztess! – mondta lehangoltan Pansy. – Azért közben erősen gondolkodom kié lehet az a pálca és te is tedd ezt!

-         Jól van én is töröm rajta a fejem! Jó éjt! – ért a lépcsőfordulóhoz Draco. Pansy bizonytalanul állt a folyosón, s ahogyegymásra néztek hirtelen nagyon zavarban lettek mindketten.

-         Öhm…akkor jó éjt! – nyögte ki Pansy, s gyorsan sarkon fordulva besuhanta lányháló ajtaján. Draco egyideig még meredt a csukott lányháló ajtajára, majd ő is a fiúhálóba ért. Blaise még az ágyban olvasgatta Paracelsust könnyű olvasmányként.

-         Eredményes volt a könyvtári kiruccanás? – kérdezte Blaise kétértelműen a belépőre. Draco meglepődve bámult rá, majd végül kipréselte magából a rövid választ.

-         Aham – felelte elgondolkodva, s gyorsan pizsamára öltözött, s elfújta a gyertyát a feje felett. Blaise is néhány percen belül elfújta saját gyertyáját, s Draco még sokáig feküdt nyitott szemmel a Végzet pálcáján merengve, meg Pansyn is merengve, s közben nem is gondolta, hogy a lány egészen hasonlóan tesz odaát a harmadévesek lányhálójában.