Másnap reggel csaknem Piton professzor, a házvezetőjük ébresztette őket. Még az egész klubhelyiség álmosan kóválygott a mosdó és a hálótermek között. Draco annyira szédült volt a tegnap estétől, hogy a fogkeféjét mártotta a tintatartóba, s aztán csak bambán meredt a tintától csöpögő eszközre. Többször összeütköztek Blaise-el öltözködés közben, s Draco morcosan látta, hogy a fiú hozzá képest milyen fitt és kipihent. A lányok még ki sem bújtak az ágyból, de Piton minden hálóterem ajtaján bezörgetett és a diákjainak gyülekezőt tartott a klubhelyiségben. Így kissé kócosan, szemüket dörzsölgetve, de Milly és Pansy is letámolygott a klubhelyiségbe, s belezuhantak a legközelebbi kanapéba.

-         Mindenkit arra kérek, hogy legyetek nagyon óvatosak! Az éjszaka is itt a Tiltott rengeteg területén és az iskola körül szabadon kószált egy vérfarkas, akit ráadásul, ti is egészen közelről ismerhettek, hiszen tanít titeket – mondta vontatott mély hangján Piton. – Név szerint, Remus Lupin, a sötét varázslatok kivédése tanárotok volt az.

-         Az a nem semmi! Lupin? – hördültek fel a mardekárosok.

-         Akkor már értjük miért volt olyan furcsa!

-         Nem baj, legalább jövőre már nem tanít minket úgyse bírtuk mi se őt, meg ők se minket – nevettek fel a mardekárosok.

-         Tanár úr ugye ismét megpályázza az állást? Nagyon jó lenne, ha azt a tantárgyat is Piton professzor úr tartaná! – áradoztak  mardekárosai. Piton pengevékony ajkai felfelé görbültek diákjai túláradó szeretetének hangjaitól.

-         Kerüljék Lupint, amíg az iskolában tartózkodik, veszélyes fenevad! – morogta Piton, s biccentéssel, s talárlebbenéssel kivonult a klubhelyiségből.

-         Még mindig nem tudom elfogadni, hogy a hippogriff megszökött! Olyan idegesítő, hogy amiben igazán oda akartam vágni Potternek az nem sikerült! – bosszankodott Draco morcosan, rekedtes mély hangon.

-         De visszavágtunk neki valami olyanban, ami majd sokkal jobban meg fogja viselni – mosolygott rá gonoszul Pansy.

-         Igaz is – vigyorgott a lányra Draco. Azért ha Pottert meglátta nem tudta elfelejteni a hippogrifszöktetést, s ez mindig árnyékot vetett a hangulatára. Mit meg ne madott volna azért, hogy kinyiffantsák azt a dögöt és tessék az őt ért támadás ellenére a madár él? És virul és elrepült! De legalább az utálatos Lupintól megszabadultak! Még ezen a napon megkapták a pontos vizsgaeredményeket is! Draco és Pansy mágiatörténetből, bájitaltanból és rúnaismeretből hibátlan dolgozatot adtak be, s teljesen egyforma százalékkal zárták az évet. Vagyis a versenyben egyikőjük sem tudta legyőzni a másikat, Draco nem kis megkönnyebbülésére. Nem bírta volna elviselni, ha alul marad a lánnyal szemben. A többi tantárgy igaz nem különösebben izgatta őket és elég változó eredményeik is voltak. Dracónak jobb lett az asztrológia, Pansynak viszont a gyógynövénytan. Átváltoztatástanból viszont mindketten elég rosszul szerepeltek. Blaise eredménye mellett dicséret szerepelt gyógynövénytanból és számmisztikából is, a bájitaltanja Dracóékhoz hasonlóan hibátlan volt, bár Piton neki külön feladatlapot is készített. A dícsérete talán éppen azért maradt el, mert Pitonnak Blaise már említette, hogy milyen tervei vannak a jövőben, s Piton ezért sokkal keményebben követelte meg Blaisetől a tárgyat. Daphnét egyetlen dolog érdekelte, s az eredménylapját lengetve ugrott Blaise nyakába. Elérte az átengedéséhez szükséges százalékhányadot így Blaise-el együtt jövőre is belevetheti magát a számmisztika rejtelmeibe. A mardekárosok legnagyobb bosszantására a Griffendél idén is elnyerte a házkupát, amihez nem kis befolyást adott a kviddicsgyőzelmük. Így a nagyterem ismét az utálatos piros és aranyszínű zászlókkal és díszekkel volt felaggatva. Ha első évben nem látták volna néhány pillanatig a mardekáros díszeket, akkor meg mertek volan rá esküdni, hogy azért nyeri minden évben a Griffendél a házkupát, mert nincsenek is más díszek és zászlók a Roxfortban. S igazuk volt a felsőbb éveseknek, szépen lassan már kezdtek hozzászokni ahhoz, hogy a roxforti nagyteremben elköltött tanévzáró vacsorán kicsit kedvetlenül rágják a falatokat a gyűlöletteljes griffenéldpompában és díszek között. A mardekárosok többsége szándékosan csak a saját asztalukra és tányérjukra meredtek, s felfelé a lehető legkevesebbet néztek, mert nem bírták a Griffendél zászlók látványát sem. A mardekár asztalnál azért volt egy kis ünneplés is idén. Flintet átengedte McGalagony átváltoztatástanból, így a három éven át kitartó kiváló kviddicskapitányuktól végleg el kell most már búcsúzniuk. A vacsora még egy apró felfedezést tartogatott Draco számára. Már éppen készült elhagyni a nagytermet, amikor a szeme megakadt egy futólag villanó pálcán, ami el is tűnt a lila talár mélyében. De arra a villanásra elkapott róla egyetlen sort. Szinte bizonyosra vette, hogy látta a rúnavésetet a pálcában s a szót: FABULA. Úgy érezte egy rejtély ez, amire választ kell kapnia. A nagyteremben a kijárat felé tóduló mardekárosok sűrűjében a szintén rossz szájízzel elfogyasztott vacsora után, igazán mogorván vonuló Pitont pillantotta meg. Draco összeszedte a bátorságát, s a házvezetője után sietett a kérdés gondolatával a fejében.

-         Tanár úr! Piton professzor! – szólt a férfinak, a pincelépcsőn kerülgetve a háztársait. Piton a lépcső aljából visszafordult.

-         Mond Draco! – nézett fel megenyhült tekintettel a szőke diákjára Piton.

-         Kérdezhetnék valamit? – Draco zavartan körbenézett a mellettük elvonuló mardekárosok sűrűjében. – Négyszemközt…

-         Gyere a szobámba! – intett a fiúnak Piton, s kitárta a széles pinceajtót. Draco belépett a kissé nyomott hangulatú sötét helyiségbe.

-         Véletlenül láttam, valamit, ami összefüggésben lehet Bogar bárd meséivel – kezdett a történetébe Draco. – Emlékszik tanár úr azt mondta nekünk a sötét varázslatok kivédése órán, hogy a történetek a mondáknak és a meséknek is van valóságalapjuk. Nos elgondolkodtam ezen…és…. – habozott bizonytlanul Draco.

-         És utána néztél a bodzapálcának igazam van? – tette keresztbe a karját Piton, miközben szája még mindig rángott a Lupin-Black- Potter okozta bosszúságtól.

-         Igen így történt – nézett nagy szürke szemekkel a házvezetőjére Draco.

-         Rájöttél a sors pálca titkaira, s megtaláltad a rúnaszövegeket is – biccentett Piton a fiú szemébe mélyedve. Draco zavartan lesütötte a szemét, megszakítva ezzel a szemkontatkust.

-         Lehet, hogy tévesen, de úgy hiszem a saját szememmel láttam azt a pálcát, már talán régebben is láttam, csak akkor nem ismertem fel. De most elolvastam róla egyetlen szót. Elképzelhető…hogy…

-         Nagyon is elképzelhető, hogy az a pálca itt van a Roxfortban ó igen. Kinél láttad azt a pálcát Draco? – kérdezte kissé ironikus hangon Piton. Draco felnézett a házvezetője sötét szembogarába.

-         Az igazgatónál láttam, Dumbledorenál. Az ő birtokában van a pálca igaz? – nézett kérlelőn a tanárra Draco. Piton túl feszült és túl dühös volt Dumbledore-ra s ez éppen elég volt ahhoz, hogy ne csak Lupin titkát ossza meg a mardekárosaival, de hogy Dumbledore titkát, aki végig segítette Potteréket egészen biztos, mert állandóan Pottert segíti, tehát most az igazgató titkát is kiadja az egyik legkedvesebb diákjának.

-         Így van, a bodzapálca minden idők egyik legnagyobb mágusánál van, itt az iskolában – sziszegte Piton de most inkább irónia csengett a hangjából és keserűség, és talán egy csipet gyűlölet is. Törni zúzni tudott volna, azért mert tudta, hogy igaza volt a tegnap estével kapcsolatban, Potterrel Lupinnal, és Blackkel kapcsolatban, s az igazgató ismét csak rendre intette. – Kellemes nyári szünidőt Draco! – fordult el Piton, s Draco értett a szóból. Piton professzor sok mindent elárult most neki. Túl bizalmas információkban erősítette meg, s ezért is engedte most el ilyen hirtelen és gyorsan. Draco miközben visszasétált a klubhelyiségbe végiggondolta a dolgokat. Ha Pansy rákérdez megosztja vele a titkot, de ha nem…akkor megmarad ez a titok a házvezetőtanára és közte.

A Roxfort Expressz másnap délelőtt indult. A szokásos mardekáros társaság egy kupéban gyűlt össze, Daphné és Blaise most végképp elviselhetetlenek voltak, hogy érezték a közeledő elválást teljesen egymásba borultak és csaknem egész úton csókolóztak. A vonattal egy hosszon az ablakuk előtt csapkodó szárnyak zaja hallatszott. Pansy megbökte Draco térdét. Draco oldalt nézett, s a peronablaknál ott repült a fülesbaglya. Pansy arcáról is ugyanazt a feszült izgalmat olvasta le, mint amit ő érzett. Szó nélkül felálltak, s behúzták maguk mögött a fülke ajtaját. Draco beeresztette az ablakon a madarat, s lesegítette lábáról a gyűrött levelet. Pansyval együtt olvasták el a csúnya írással vetett sorokat.

„Kedves Miss Parkinson!

Remélem, hogy úgy fogadják a levelemet, mint amilyen sürgető gyorsasággal én írom. Ez lesz az első és az utolsó levél tőlem, ugyanis ezt az információt a lehető legnagyobb titokban kell tartani, hogy váratlanul a megfelelő időben robbanjon a híre. Ezért kérem, hogy amint elolvasták e levelet égessék el, s amit írok, arról se szóban, se gondolatban ne tegyenek említést.  Szerencsésen megérkeztem Albániába, belevetettem magam a kutatásba, s itt egy sűrű sötét erdő közepén…ráleltem arra, akit kerestünk. Részleteket nem mondhatok, de hamarosan visszatérünk a mi szigetünkre, Nagy-Britanniába. Most már az ő szolgálatában állok ezért csak azt tehetem, amire ő utasít. Nem írom, hogy hamarosan, de hallatni fogjuk a hangunkat, tudni fogják, mikor jön el ismét a vihar. Készüljenek, s tudják, az eszme él és örökké éltet, a mágia: hatalom! Köszönök mindent!

P.P.”

Pansy kezében remegett a levél. Ahogy a végére értek Draco gyorsan előkapta a pálcáját, s meggyújtotta a levelet. Pettigrew kusza sorai eltűntek a szemük elől, s még egy apró pergamenmorzsa sem maradt a levélből. Pansy felé fordult, s a szemében öröm csillogott, ugyanaz a lelkesedés, ami Dracóéban. Nem beszélhettek róla, most még nem. Sehol és semmikor. Pansy félredobott minden észérvet, s Draco nyakába vetette  magát. Mindkettejük teste rázkódott a visszafojtott örömtől és nevetéstől. Hát sikerült! Elérték, amit akartak. Draco zavartan tapintotta ki a lány derekát, hogy ő is magához szorítsa egy pillanatra. Örömmámorban úsztak, amit senkivel sem oszthattak, meg s ami nem is látszódhatott rajtuk.  Pansy haja a karácsonyi szünet óta már csaknem a válláig ért, mindketten otthon nyiratkoztak, s most már ismét itt volt az ideje, hogy visszavágassák  a hajukat. Pansy ében hajszálai csiklandozták Draco orrát, ahogy a lány szorította magát hozzá.  Ahogy el akart húzódni mindketten a másikra villantották a mosolyukat ,s Draco megbillentve a fejét a lányra hunyorított, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve egy mozdulattal a lányt derekánál fogva visszarántotta, s alig néhány centire, de megemelte a talajtól. Pansy hangtalanul nevetve kapaszkodott a vállában, s a lábait lóbálta tiltakozva Draco emelése ellen. Draco leeresztette a lányt a peronra, s ugyanazt a visszafojtott mosolyt látta az arcán, mint amilyet ő is produkálhatott. Most kivételesen nem voltak zavarban. Mert most sokkal fontosabb dolgok kötötték le a gondolataikat, mint történetesen az, hogy a másik ellenkező nemű-e vagy sem. Most az örömük volt közös és nem más. Három mély levegő vétellel csillapította magát Draco, s Pansy is az elsuhanó tájat figyelte. Amikor ismét egymásra néztek, már mindketten ugyanolyanok voltak, mint mindig. Draco flegma, ajakbiggyesztéssel, Pansy kissé gonoszkodón összeszorított ajkakkal. Draco felrántotta a kupéajtót, s előreengedte a lányt.

-         Na mi van ti meg mit csináltatok odakint? – figyelte a belépő párost Blaise.

-         Semmit – mordult Draco.

-         Láttam, hogy alig bírtatok elszakadni egymástól ne tagadjátok! – vihogott rájuk Blaise. A kupéban mindenki kíváncsian várta Draco és Pansy reakcióját.

-         Csak búcsúzkodtunk ugye Draco?  - tett keresztbe a karját Pansy.

-         Igen, Igyekeztük megfojtani a másikat, de lám nem jött össze – húzta el gúnyosan a száját Draco.

-         Nekem jobban tetszett amíg nem volt hangja – jegyezte meg Milly. – Addig olyan kis aranyos kisfiú voltál Draco. Szót fogadtál meg minden – nevetett Milly.

-         Igen ezzel egyet kell értenem – bólogatott hozzá hevesen Pansy.

-         Ne is foglalkozz velük! – legyintett Blaise, akit most Daphné magára hogyatt, amíg kiment a mosdóba. – Idén nyáron lesz a Kviddics világkupa! Megyünk ugye Draco?

-         Hogyne mennénk itt rendezik! És ez az év legnagyobb kviddicseseménye! – terelődött el Draco figyelme.

-         Hamarosan megkapjátok tőlem a meghívót ne feledjétek – mutatott körbe Blaise figyelmeztetően. – Idén hozzám jöttök, és nincs kibúvó! Majd egyenesen tőlünk megyünk a kviddics világkupára! Ha akarjátok lehetünk egy közös sátorban mindannyian – kacsintott Pansyra Blaise. – Én benne vagyok! Remek orgiákat csaphatnánk négyesben , mh? -  vihogott Dracóra Blaise.

-         Pansy és az orgia? Halálra kacagom magam – gúnyolódott Draco.

-         Pukkadj meg! – sziszegte rá Pansy.

-         A lényeg a lényeg, készüljetek, mert nem mindennapi nyaralásban lesz részetek – húzta magához a belépő Daphnét Blaise. A lány kéjesen elhelyezkedett Blaise ölében s egész úton turbékoltak. Draco elrévedve szegezte tekintetét a tovasuhanó dombokra. Észre sem vette, a kupéablak előtt elhaladó hosszú szőke hajú lányt, ki beintegetett nekik. Astoria Greengrass volt, de csak Pansy és Milly integetett vissza a lánynak. Daphné túlságosan elfoglalt volt Blaise nyelvével, Draco a kviddicskupa felőli várakozással. Crak és Monstro meg a mindenízű drazsé majszolásával. Draco egészen biztos volt benne, hogy Blaisenek köszönhetően idén végleg elkezdődnek a nem mindennapi nyarak…talán…kezdenek felnőni....vagy hasonló…