A sötétzöld Malfoy-címeres sátorban Draco cipőjét egy szorgos kis koszos ruhájú házimanó tisztította. A fekete maszatos ronggyal gyorsan dörzsölgette a fénylő cipőorrot. Draco elhúzta elől a lábát, ahogy anyja türkizes talárja belibbent a sátorrszobába.

- Vendéged érkezett – mondta lágy hangon, s egy apró kézikefével még átfésülte fia haját.

- Jaj, hagyj már anya! – húzta el a fejét Draco. – Ne fésülgess!

- Apád tárgyal a dolgozószobájában, úgyhogy ne zavard – követte fia mozdulatait Narcissa Malfoy. – Légy óvatos odakint, mindenféle népség tolong, a varázsvilág minden tájáról, nehogy összeszedj valami betegséget!

- Jó, majd senkivel sem érintkezem – vigyorgott ironikusan Draco. A fekete bőrfotelekben sötét taláros alakok ültek, ahogy Draco elhaladt a résnyire meglibbenő sátorajtó előtt.

- Gyere már haver, ne búcsúzkodj órákig! – topogott a Malfoy-sátor előtti fedett részen Blaise.

- Üdv, egyedül vagy!? – nézett Blaise körül szét Draco.

- Daphnéval majd később találkozunk – indult meg a forgatagban Blaise. Draco felvette vele az ütemet, s együtt kerülgették a varázslók csoportjait.

- Hogy találtál meg minket? – ráncolta a homlokát Draco, a közelben állomásozó szerecsen varázslókat elkerülve.

- Nem volt nehéz ne aggódj – vigyorgott Blaise, s kihúzott a mellényzsebéből egy ezüst tárcát. – Mindenki visszakérdezett! Jaj, az az impozáns ezüstcímeres zöld sátor? Mi is elmentünk előtte…nagyon elegáns! Talán valami hercegeké lehet…Arra lesz! - idézte az útbaigazítók megjegyzéseit Blaise. – Na ezt kapd ki! Mindenkinek feltűnteket Draco – vette az ajkai közé a barna sodrású vékony szálat Blaise, s egy gyújtóval meggyújtotta a végét.

- Te meg mit művelsz? – döbbent le Draco, s figyelte, ahogy Blaise kábító erős férfias szantálfüstöt ereget.

- A nyáron kipróbáltam még otthon és nagyon bejött – vigyorgott Blaise.

- De hát… - hebegte Draco.

- Ne feledd én nagykorú vagyok, azt vásárolok és azt teszek, amit akarok – emlékeztette Blaise a szantálillanót Draco felé mutatva. – de én megengedem neked, hogy kipróbáld.

- Kösz, nem az én műfajom –tolta el a füstölgő szálat Draco.

- AZ illanó sem? – rázta a fejét nevetve Blaise.

- Nem, hanem a szantál – felelte rá Draco.

- Találnál magadnak valót a Stadion előtt felállított vásárban rengetegféle holmit lehet beszerezni, és mellesleg itt nem foglalkoznak azzal, hogy igazold magad, hogy hány éves vagy, meg a nemzetséged legalább három visszamenőleges tagját sorold fel meg a többi, mint mondjuk Roxmortsban, kiborító egy hely az a falu. Nah szóval, kereshetünk neked valót – bökte meg Dracót, miközben letüdőzte az illanóját.

- De miért épp a szantál? – figyelte, ahogy Blaise illata után már zsinórban a harmadik nő fordul utánuk.

- Ez illik hozzám – felelte egyértelműen Blaise. – Azt tartják, hogy a szantál….a szerelem kiteljesedése…a viszonzott és beteljesült szerelem illata…

- PFh! – tette hozzá válaszként Draco. Blaise megindult a bazársoron, s közben árgus szemekkel figyelte az illanós árúst. Draco közben kedvére szemlélődhetett. A világ minden tájáról érkeztek varázslók és boszorkányok, Egyeseken vastag prémszerű talár volt, másokon, lágy fehér redőzetű, süveggel, vagy, kendővel takart fejjel, néhányan arccal is, az egész olyan gyomorforgató egyveleg volt, hogy Draco már tényleg szédült. Két testvér teljesen meztelenül szaladt el előttük, alig voltak két évesek, az anyukájuk pedig pálcát rántva lengette feléjük a köntöseiket, hogy rájuk erőszakolja. Draco kimeresztett szemmel nézte a kislány puha kislányos szeméremajkait, Blaise meg elismerően füttyentett a kisfiú pennavékony, ám annál meredezőbb legalább ujjnyi hosszú himbálódzó testrészére.

- Ejha! Még felnőttek is megirigyelnék, amije van – nevetett Blaise, majd karjával megállította Dracót. – itt lesz! Milyet szeretnél megveszem neked – szólt Blaise s farzsebéből előkapta mokebőr pénztárcáját, úgy csörögtek benne a vaskos galleonok, s Blaise olyan laza kézmozdulattal keresgélte közöttük a megbújó knútokat, hogy mérföldekről ki lehetett szúrni, hogy mérhetetlenül gazdag.

- Akkor maradok a fenyőnél – harapta be az ajkát Draco.

- Akkor egy doboz fenyőillanót kérünk –biccentett Blaise, s kifizette Draco első illanós dobozát. Blaise megunta a knútok keresgélését, s egy galleont dobott az asztalra az árúsnak, s tovább is vonta magával Dracót, megkímélve magát az értéktelen pénzek újabb beszerzésétől.

- Fogalmam nincs miért ne mvonják már ki a knútot a pénzforgalomból. Én annyira nem értem miért van rá szükség – sziszegte Blaise.

- Hogy a Weasleyfélék is megélhessenek még – vigyorgott Draco.

- Na rágyújtassz? – kacsintott csábítóan a barátjára Blaise.

- Anyám felpofoz, ha ezt megtudja – figyelte a fenyőillatú vonzó dobozba csomagolt luxuscikket Draco.

- Nem mondod el neki és kész! Nem köthetsz mindent az anyád orrára – tépte fel a zárócsomagolást Blaise, s Draco felé tartotta. – Én sem közöltem anyámmal, hogy Daphnéval miket műveltem, nah? – Blaise meggyújtotta Dracónak az illanót, s Draco belélegezte a kellemes gyantaszagot. Az első slukk olyan volt akár egy fenyvesekkel teli erdő. Lehunyta a szemét, s szinte látta maga előtt a havas zöld ágakat, a tobozokat, a kissé hűvös illatot, ami mégis olyan melengetően kedves volt a számára. Elegáns, fess, zöld és ezüst…Mint amilyen ő maga. Hűvös és nemes.

- Igen, ez az enyém! – emelte meg lassan a szemhéját Draco, s a fátyolos még gyantás illanótól megrészegült szemein keresztül egy smaragdszempárral találkozott a tekintete.

- Annak örülök – szűrte halk búgó hangon a lány. Szőke hosszú hajába belekapott a szél, s hátralebbentette. Érzéki ajkain úgy formálta a szavakat, hogy Dracónak úgy tűnt a lány puha ajkai adják a hangokat nem is a hangszalagja. Nedvesek, a fehér telt színű fogai is olyan különösen villantak elő, ahogy mosolygott.

- Nem vagy véla Astoria szívem hiába is szeretnél erről álmodozni – bökte meg a lányt a fagyos hangvételű Daphné.

- Heló Draco, beszívatott ez a kéjenc igaz? – vigyorgott Daphné.

- Csak jót tett neki – csúsztatta ujjait Blaise Daphné farzsebébe. Mindkét lány feszes sötét nadrágban volt, amely kidobta a lábuk karcsú formáját. Astoria alacsonyabb volt kissé Daphnénál, szűziesebb és szőke. Egyébként a két Greengrass lány feltűnő jelenség volt mindkettő a maga nemében. Ahogy Daphné a kacérságával, úgy  Astoria ezzel az ártatlan tisztasággal, ami belőle sugárzott.

- Szia Daphné! Astoria! – biccentett a lányoknak Draco, miközben úgy döntött elszívja a fenyőillanóját.. Blaise a csípőjéhez húzta Daphnét, s miközben ajkai közé vette az illanóját megindult Daphnéval a vásári tömeg felé. Draco összenézett Astoriával, s követték az előttük haladó összeölelkezett párt. Daphné is Blaise farzsebébe dugta méregzöld lakkozott körmeit, s időnként puszit nyomott Blaise férfias arcára. A bazárról letértek egy ösvényre, s Draco egy ideig értetlenül figyelte miért nézik meg őket annyira. Elől Blaise és Daphné sötét hajjal, a maguk nemében valóban elsöprő vonzó külsővel és mögöttük a két szőke, zárkózott, visszafogott páros, amit látszólag alkotott Astoriával.

- Láttad már belülről a stadiont? – kérdezte Draco a lánytól.

- Még nem! De biztos hatalmas és látványos az egész – kapcsolódott össze a smaragd tekintet Draco szürke szemrebbenéseivel.

- Igen az – szorította össze a száját Draco, s lerázta a hamut az illanója végéről. – Apámmal körbejártuk, még a tartószerkezeteket is megmutatták nekünk, az egész olyan, akár egy széles kagyló egyre szűkülő ellipszisekkel, a páholyoknak így biztosítják a fedettséget, ha rosszabbra fordul az idő.

- Kértek zászlót? – fordult hátra Blaise, az egyik mozgó árust megállítva.

- Nem kösz – nézte a kacatok halmát Draco.

- Mi veszünk egy- egy ilyen süveget – kacsinott Blaise, s Daphné fejébe nyomta a táncoló lóherékkel díszített süveget, majd a sajátjára is nyomott egyet. – Be kell szerezni a vásárfiát Draco!

- Akkor egy omniszkópot kérek! – szólt a kereskedőnek Draco, s elővette saját bőrtárcáját.

- Daphné egy Krum alakú nyalókát szabad? – mosolygott előre nővérére Astoria.

- Majd én megveszem! – legyintett Draco, s átnyújtotta a lánynak a  nyalókát.

- Fantasztikus leszel Astorai szívem ,ahogy Victor Krum mogorva arcát nyalogatod – nevetett vissz a gonoszul Daphné.

- Szerintem is! – kapta az ajkai közé az édességet Astoria. – Köszönöm! – pirult el, ahogy Dracóra nézett.

- Draco véged! Astoriát végleg levetted a lábáról ezzel a kedvességgel – vonta össze a szemöldökét Daphné ,ahogy hátranézett rájuk. – Astoria fülig szerelmes beléd, beavatott a kis titkába! – kacsintott húgára Daphné.

- Nem is mondtam ilyesmit! – vörösödött el Astoria, s meghúzta nővére haját.

- Ne kezdj ki velem megmondtam! – rántotta meg Astoria szőke haját Daphné.

- Lányok, hagyjátok abba! – húzta el Astoriától Daphnét Blaise. Draco az omniszkópját állítgatta, méregette.

- Remélem nem valami olcsó vásári bóvlit sózott ránk az a sunyi képű – morogta Draco.

- Ideiglenesen persze, hogy jó, de ne várj sokat egy vásári kacattól – mosolygott rá Blaise. Astoria élvezettel fogyasztotta Victor Krum nyalókás képmását, amitől már cseresznyepiros volt a szája.

- Nem fog esni – jegyezte meg Astoria.

- Tessék? – kapta fel a fejét az ominszkópvizsgálatról Draco.

- Arról beszéltünk az előbb, hogy fog-e esni a kupa ideje alatt – magyarázta Astoria.

- Honnan tudod, hogy nem esik? Időjósnak készülsz? – vigyorgott rá Draco, miközben figyelte ,ahogy Astoria szájából cuppanva előbukkan Victor Krum eléggé megolvadt maradványa.

- Nem – nevetett fel Astoria. – Hanem leveli békám van – mosolygott fel a fiúra, majd ismét elpirult.

- Az jó…nekem meg információim, és egészen biztos ,hogy vihar lesz – dobta a földre az illanóját Draco, s a cipője talpával elnyomta a füstölgő maradék fenyővéget. Astoria értetlenül várt, hogy folytatja, de Draoc nem kívánt többet szólni az ügyről. – Vissza kelle menne ma sátrunkba – szólt előre Blaise-ékhez.

- Máris? – lepődött meg Blaise, majd visszatartotta a fiút. – Daphné menjetek előre egy kicsit – nézett a két lányra Blaise. Daphné karon fogta a húgát, s manökenlépteivel elvonult a sátorok között, valószínűleg a Zabini sátor felé. – Hallottam hírét a dolognak? TE sugalltad apád felé? Kiengesztelés? Burkolt célzás nekem? Mit akartatok ezzel Draco?

- Fogalmam nincs mire célzol – zárkózott el Draco, Blaise dülledő kutató szemei elől.

- Apád bőkezű adományokkal támogatta a Szent Mungót. Mit beszéltél vele? – sziszegte Blaise.

- Csak megemlítettem neki, hogy gyógyítónak készülsz és hogy…sokat gondolkozol azon, mi lenne ha megváltozna a varázsvilág…öhm….politikai berendezkedése? – húzta résnyire a szemeit Draco.

- S apád lelkiismerete felébredt? Nagyon megható – súgta Blaise. – De nem tudja elfeledtetni velem, hogy mire készül és mit akar tenni, még egy ilyen látványos gesztussal sem, ami persze burkoltan valahol értem, hogy nekem szólt,  még ha a miniszter meg is lesz győződve róla, hogy apád hogy foglalkozik a köz jólétével.

- Ne vidd túlzásba! Apám éreztetni akarta, hogy igenis fontosak nekünk is ezek a dolgok, mint egy közkórház – nézett flegmán a fiúra. Blaise arcán rángott egy ideg.

- Felcsaphatnál Bogar bárdnak Draco – préselte az ajkai közül. – Nem fogja apád és a cimborái elvenni a szórakozásomat és az örömömet, én sejtem mi szél lebeg, végig itt vagyok a közeledben Draco azt hiszed nem tudom!? De tudod mit? cseszek rá! Nem érdekel mire készültök! A sátramban fogok borozgatni és végignézem a meccset teljes lelki nyugalomban sőt, Walpurgist fogok bömböltetni egész álló éjszaka, mert ne képzeljétek azt, hogy tietek a világ! Éppannyira az enyém is! – bökött Draco mellkasára majd a sajátjára. – Ezt vésd a csökött agyadba! Ha gondolkodni támad kedved a szőke tincseid mögött! – zihálta, s faképnél hagyta a teljesen elképedt Dracót. Blaise indulatán érződött ,hogy talán ő az egyetlen az évfolyamból aki sejt is valamit. Bár…az aranyvérűeken érződött a nyugtalanság. Cselekedni kellett itt volt az idő. Ezt Draco is tudta. Draco, aki már hónapok óta dédelgeti amgában a titkot, hogy a Nagyúr hamarosan visszatér. Magába mélyedve sétált vissza a sátor felé, de egy lány a nyakába ugrott.

- Draco! Már voltam nálatok és azt mondták eljöttél Blaise-el? Minden rendben? – vette két tenyere közé Draco arcát.

- Persze Milly minden okés veled? – révedt fel gondolataiból Draco.

- Ha Pansy miatt szomorkodsz ne tedd – mosolygott rá megértően Milly. Draco csak meredt Milly arcára. Pansy? Kinek forgott most a gondolataiban a lány? Egészen más dolgok vannak most itt, sokkal fontosabbak, mint a szigorú tekintetű, rókaképű, gonosz, rosszkedvű s örökösen indulatos Pansy.

- Itt van? – kérdezett rá meglepődve, s a fejébe ezer újabb gondolat cikázott át, hogy ez mit is jelent.

- Nem,a többiek előtt nem akarta elmondani, de a gyenge átváltoztatástan jegye miatt az anyjáék nem engedték el! Ezért nem jöttek! Voltaképp büntetésben van otthon – tárta szét tehetetlenül húsos karjait Milly.

- Aham akkor minden rendben – nyögte ki Draco. – Figyelj Milly most, sietnem kell, anyámk már nagyon várnak.

- Persze menj csak! – intett neki Milly, de közben még figyelte a lehajtott fejjel baktató Dracót. Valami nincs rendjén. Akár Pansy, akár más miatt. Milly résnyire húzta a szemhéját. Blaise-el volt? Akkor egészen biztos, hogy a Greengrass lányok is ott voltak…

Eközben Draco fellebbentette a sátruk függönyét és belépett. Anyja és apja a fekete bőrfotelekben ültek, keresztbe tett lábakkal, hűösen és halkan beszélgettek. Ahogy belépett Draco mindketten  feléjük fordultak.

-         Minden rendben kisfiam? – kérdezte Narciss azonnal megérezve Draco rossz hangulatát.

-         Miért adományoztad azt az összeget az Ispotálynak apa? – kérdezett rá Draco.

-         Ettől biztos lecsillapodik az az izgága ZAbini gyerek! Lám, hódolunk mi a gyógyítás szép tudománya mellett is! És ez jól jön. Fényezi a Malfoy nevet, mindenképpen kapóra jött! Egyébként miattad tettem fiam! Nem szeretném ha elveszítenéd a barátaidat! A legfontosabbak az életben a barátok!

-         A család nem? – vonta fel a szemöldökét keresztbe tett kézzel Draco.

-         A család fontosabb. A barátokat kihasználni érdemesebb. Kapcsolatépítés, a vak is látja, hogy a Zabini gyerek eszes, ravasz és impulzív. Nem szeretném ha részegen eljárna a szája mint ahogy szokta. Most itt a kviddicskupa előestéjén. EZ végzetes lenne. Az adomány ötlete az ő elhallgattatására született bennem. Így megnyugodhat ő is. A Szent Mungónak jól jöttek a Malfoy-galleonok. Blaise megérti, hogy a gesztus neki szólt És csendben marad. Ez a hallgatólagos politika Draco. A Zabini kölyök érti én tudom jól – felelte hűvösen Lucius, s belekortyolt a borospoharába.

-         De hát Blaise! – hápogta Draco.

-         Nem hülye gyerek. Érti, amit értenie kell – legyintett Lucius. – Ezért támadt neked, mert megértette. A pénz, amit a Szent Mungónak adta maz az ő hallgatásának az ára. Mivel őt megsértettem volna ezzel és pénzre amúgy sincs szüksége, így kerülő úton értettem meg vele a dolgot. A Szent Mungóban fog gyakorlatozni, érti ő nagyon is, hogy a pénzt miért adtam éppen most a kórháznak. Szóval ne aggódj, eredj öltözz át! – Draco szájtátva meredt az apjára. Túl sokat elárult volna arról, hogy Blaise-el mostanában konfliktusai vannak. S megmelítette azt, ami feltűnt Pansyval mindkettejüknek, hogy Blaise élesen kivonja magát minden szélsőséges ügyből. Lucius Malfoy pedig tisztában volt vele, hogy ez mit jelent. Mit jelent a koraérett, már nagykorú Blaisetől. Ezért kellett lépnie gyorsan sietve, úgy, hogy Blaise ZAbini legérzékenyebb pontjára hasson. A gyógyításra. AZ ellenfélnek mindig a gyenge pontjait kell megtalálni. Ezt tanította neki mindig is az apja. S lám rátapintott Blaise leggyengébb pontjára. Ezért fájt annyira Blaisenek. Ezért támadt most itt neki. S Draco csak most értette meg, hogy a politika mennyire meghatározhatja a kapcsolatait, ahogy a sértett és tehetetlen Blaise most nekitámat. Tud valamit, ám kapott egy gesztust, egy nagy gesztust, amit nem utasíthat vissza, s amit nem is árult volna el, de ez a sértés, azért hpgy tartsa a száját….ez gyomron aluli ütés volt a Malfoyoktól. Csatát vesztett. A saját szakterületén. A Mungo érdeke az ő érdeke is anélkül, hogy odatartozik e most vagy még sem…