-         Ó nem hiszem el Legendás lények gondozása már megint a griffendélesekkel! – elégedetlenkedett rosszkedvűen Draco. Blaise egyetértően bólogatott.

-         Így van! Milly minden rendben? – kérdezte Blaise, a kibillenő lányt figyelve.

-         Igen persze – mosolygott Milly zavartan, majd az egyik karosszék háttámlájában megkapaszkodott.

-         Milly? – Blaise gyanakodva figyelte a lányt, majd még időben elkapta az összeesni készülő szédülő lányt. A lányok egyszerre ugrottak fel a kanapéről, s Draco is lesápadva nézte unokanővérét, ahogy Blaise karjaiba csuklik. – Draco gyere segíts feltenni a kanapéra – nézett fel rá sürgető dülledt szemekkel Blaise.

-         Te jó ég! Mi történt? – rohant oda Daphné. Milly alatt tenyérnyi tócsa csillogott.

-         Elájult, a tartóizmok ilyenkor elernyednek semmi baj! – nyugtatta Blaise a lányokat. – Mit tudtok? Szed valamit Milly? Ivott bájitalt az elmúlt huszonnégy órában? – kérdezte sorjában a lányoktól Blaise miközben Milly csuklóján tapintotta ki az ütőeret.

-         Nem semmit – sietett a válasszal Pansy, majd összevillant a tekintete Daphnéval.

-         Igen? – kapta el a tekintetet Blaise.

-         Hát…ööö…. Milly fogyókúrába kezdett, már csaknem két napja semmit nem evett – ráncolta a homlokát Pansy.

-         Ó, nők! És a szeszélyeik! – forgatta a szemeit Blaise. Ápolt száraz tapintású tenyerével gyengéden pofozgatni kezdte a lányt. – pockoljuk fel a lábát!- utasította Dracót, s a lányok néhány díszpárnát hoztak a közelből. Blaise erősebben ütögette Milly arcát, mire a lány végre feleszmélt.

-         Ne ütögess! – fogta le Blaise kezét. – mi történt? Hol vagyok és miért néztek így mind rám? – forgatta körbe szemeit a fölé hajoló társai aggódó tekintetétől meglepődve.

-         Milly! Elájultál! És az hogy nem eszel semmire sem megoldás! Ha a bál miatt csinálod, akkor jobb lesz ha visszafogod magad, mert ha kiéhezteted magad, azal csak tönkreteszed a gyomrod s még arra sem lesz erőd, hogy a pincéből előkússz nem hogy táncolj is! Ne csinálj ilyen butaságokat, hogy mértéktelen inkvizíciós gyötrésekbe hajszolod magad! – beszélt a lány lelkére Blaise.

-         Jól van, jól vagyok, semmi bajom! – próbált felállni Milly.

-         Semmi esetre sem! – nyomta vissza Blaise a kanapéra. – Maradsz! Először is néhány falatot eszel és lepihensz! – utasította a lányt. – Majd elmeséljük mi volt legendás lényeken, bár szerintem túl sok mindenről nem maradsz le – lökte fel magát guggoló helyzetéből Blaise. – És nincs többé ilyen Milly értettük egymást? – fenyegette meg mutatóujjával a lányt.

-         Senki sem fog elhívni, mert kövér vagyok! – panaszolta Milly.

-         Én is elhívtalak! – szólt közbe Draco.

-         Jaj az megint más! – legyintett Milly.

-         Nem más te kosaraztál ki! – morcoskodott Draco.

-         Milly az akkor sem megoldás, hogy kikészíted magad! Most már odafigyelek az étkezésedre! – mondta Blaise komoran a lányt méregetve. – Gondom lesz rá, hogy elegendő táplálékot vegyél magadhoz, mert úgy látom te nem tudod kordában tartani magad. Menjünk! – intett a többieknek. Draco és a két lány utána csatlakozott.

-         Nem is gondoltam, hogy Millynek ennyire komoly gondjai vannak és így megviseli ez az egész – jegyezte meg döbbent hangon Draco. – Azt hiszem beszélek pár szót Monstróval, utalásszinten Milly érdekében – sóhajtott, s tanácskérőn a lányokra nézett. Pansy és Daphné is helyeslőn bólogattak.

-         Szegény, szegény Milly! – ingatta a fejét Blaise. – Annyira jólelkű lány, szegénykém mégis olyan sokat csalódik, s hiába reménykedik, Draco azt hiszem kezelésbe kell tényleg vennünk az ügyét – nézett össze Dracóval Blaise.

-         Meg sem gondoltuk, hogy idáig vezet, hogy beteg lesz, hogy elájul, szörnyű, pedig hát mondtuk neki, hogy egyen és ne vigye túlzásba – hitetlenkedett még mindig Daphné.

-         Kicsit jobban odafigyelünk Millyre az lesz a legjobb! – hozta meg a határozatot Blaise. A többiek rábólintottak, s elszánt, elutasító arckifejezéssel léptek ki a Roxfort épületéből.

-         Annyira nem vágyom erre a legendás lények gondozására! – sziszegte Pansy,

-         Szerintem egyikünk sem! – felelte rá metszőn Daphné. Daphné haladt a két fiú között, s Pansy Draco jobbján szélen. Ahogy kiléptek a szabad ég alá, szembecsapta öket a hideg őszi szél. Felborzolta a hajukat, megkapta talárjuk alját, s mellkasukra simította az iskolai fehér inget és blúzt. Egy vonalban, egymás mellett lépkedtek, egyenletesen, széles léptekkel, lendületesen, a szemükben a mardekáros elutasítással, a legendás lények gondozása óra iránti kedvetlenséggel az arcukon. Akik a vadőrlak felől látták a közeledő mardekáros kvartettet mind úgy érezhették, hogy nem hogy nem egy házba, nem egy társadalmi rangba, de még csak nem is egy korosztályba tartoznak. A lányok fekete bőrcipőjük magas sarkával erősen morzsolták a talpuk alatt a kavicsokat, s a fiúk is azzal a határozottsággal vetették meg minden egyes léptüket, amit az aranyvér kiváltságos jellegzetességgel itatott az ereikbe. A szélben hátralebbenő talárjuk, arcukból kisepert haj, az acélos kemény tekintet, az arcukra ülő elszánt kifejezés, szinte támadási és harci felállásra emlékeztethette őket. Lélegzetelállító, egyedi és most valahogy olyan összetartónak tűnő volt a négyesük. Egybeforrott, kiforrott, mardekáros és nagyon céltudatos. A mardekáros évfolyam négy legjobbjai voltak ők. Mind tanulásban, mind külsőben. Blaise sötét kissé hullámos hajában most egész labirintusnyi sövényeket formált a szél. Daphné fekete hosszú, egyenes haját, hátralebbentette, s szinte fésülte, Draco szőke tincseit kifújta a homlokából, akárcsak Pansy frufruját. Draco ahogy oldalt nézett a lányra, nem is tudta, hogy a hirtelen erős széllökéstől nem kap levegőt ,vagy azért, mert Pansyt tényleg annyira másnak és annyira máshogy látja most mint eddig bármikor is, vagy valaha is. Az erős légmozgástól Pansy egész hajstílusa megváltozott. Az elöl rövid frufrut ,most hátrafújta a szél, s a mindig rendezett ében hajat most finoman összekócolta és felborzolta az őszi lég, s ettől Pansy frizurája teljesen elvesztette korábbi kislányos formáját, inkább olyan fiatalosan csapzott lett, a tincsek hátrafelé simultak, kuszán estek vissza a fülére és keretezték az arcát, s Pansy is olyan nőiesnek és fiatalosnak és kissé vadabbnak tűnt tőle.  Egymástól mind a négyen arasznyi távolságban haladtak, Draco most mégis olyan vonzónak találta az ében hajú lányt. Lobogó talárban, karcsú lábakkal, szolidan nyakig gombolt blúzban, amelyet most teljesen a melleihez préselt a szél, kiadva a lányos domborulatokat. Pansy is résnyire húzott sötét szemekkel haladt, szép ívű fekete szemöldökét összevonva, s a szemébe csapó tincseket áttúrta, s hátraigazította.  Valahogy a mindig merev és konzervatív Pansy is most olyan lazábbnak tűnt, amit sosem tapasztalt a lánytól. Mi történhetett? Egyáltalán mióta gondolkodik ő ennyit Pansyn? S miért figyeli most is ennyire alaposan? S miért jutnak már megint olyan furcsa gondolatok az eszébe, hogy a lány az ágyban is hasonlóan ziláltan nézne-e ki? Draco Blaisehez hasonlóan zsebre dugott kézzel, lustán lépkedett, lába körül hullámokban táncot járó fekete talárjával. Mind zöld nyakkendőben, fekete nadrágban és szoknyában, bokáig érő talárral, sötéten és mardekárosan vonultak. Mindenki rájuk várt. Késtek. De egy cseppet sem zavartatták magukat. A belépőjük annál hatásosabbra sikerült. Egy kicsit sem lettek zavarban attól, hogy az egész griffendélévfolyam rájuk vár.

-         Várjuk be a mardekárosokat is ne maradjanak le erről – hallották Hagrid hangját. – Durrfarkú szurcsókok – mutatott a ládákra a vadőr. A mardekáros kvartett kedvetlenül torpant meg a griffendélesek mögött. Még sosem hallottak az állatokról, minek is tanulnak egyáltalán róluk.

-         Ti fogjátok felnevelni őket, ez lesz az idei év feladata – mondta büszkén a vadőr. Draco fintorgott egyet.

-         És miért jó az nekünk, ha felneveljük ezeket? – tette fel a mardekárosokban megfogalmazódó kérdést. Egy soha nem hallott állatot nevelgetnek egész évben, akkor legalább értelme legyen, valami haszna legyen. Ez a mardekár felfogás. – Úgy értem mi hasznunk belőle, mire jók? – emelte meg a szemöldökét Draco miközben a választ várta a tanártól.

-         Az a következő óra anyaga, ma csak etetni fogjátok őket – jött a kitérő válasz. Draco összenézett a mardekárosokkal, s ugyanazt olvasta le Pansy, Blaise és Daphné arcáról is. Teljesen haszontalan egy évük lesz legendás lények gondozásából, mert ezeknek az állatoknak semmi hasznuk sem lesz, s a tanár sem tudja mire lesznek jók. Szuper egy órájuk van!

-         Au ez megégetett! Felrobbant a farka! – kiáltozták ijedten, akik hozzáláttak az állatok etetéséhez. Pansy és Daphné azonnal tettek egy-egy lépést hátra, ahogy a negatív felkiáltások hallatszottak. Draco elhúzta a száját.

-         Ja most már világos, hogy miért babusgatjuk őket – mondta gúnyosan. – Ez a tökéletes kis házikedvenc: éget, csíp és harap egyszerre. – A mardekárosok helyeslően pislantottak rá.

-         A legegyszerűbb lenne még most agyontaposni őket -  morogta Pansy keresztbe tett karral. – Megnőnek és ránk fognak támadni én ugyan nem nevelek fel egy haszontalan állatot – sziszegte.

-         De morcos kedvében van valaki – tette hozzá felé mosolyogva Draco, ahogy látta Pansy úgy otthagyná az órát, s kedvetlenül méregeti a ládákban nyüzsgő állatokat.

-         Megnőnek és nekünk esnek! – méregette ellenszenvvel Pansy a csúnyaságokat.

-         Mintha csak rám néznél – jegyezte meg Draco Pansy fölött a láda felé hajolva, hogy csak a lány hallja.

-         Nem is igaz – nevetett fel rá csendesen a lány.

-         Amelyiknek tüskéje van az a hím –hallották a távolabbi ládák felől.

-         Vao! – vihogott közbe Blaise. – most még kicsik, de néhány hónap múlva….megnézzük, hogy mihez kezdenek a tüskéikkel – simogatta meg Daphné derekát, ahogy maga  elé engedte a lányt ,hogy belekukkantson a ládákba.

-         Blaise, olyan perverz vagy! – kacagott kéjesen Daphné, s hátra fordulta fiú felé.

-         Legalább valami hasznom is legyen belőle, ha etetem és nevelgetem őket – vigyorgott Blaise.

-         Ez az óra már megint olyan fölösleges – sóhajtotta Draco.

-         Hát az! – mérgelődött Pansy is kedveszegetten meredve a griffendélesekre, akik teljes beleéléssel kezdtek az etetésbe. – De órák után szórakozhatnánk is – tette hozzá Pansy, mire Dracónak teljesen leesett az álla. Pansy egy ilyen kijelentést mondjon? Szinte egyenesen neki célozgatva? Hiszen a lány olyan egyértelműen rá mered, hogy ezt még a jósgömbön keresztül is látná? Mit akarhat Pansy? Vagy vajon mit talál szórakozásnak? Dracón végigfutott a verejték és érezte, hogy a gondolatai már megint Blaise-hez hasonlatosan pajzán kanyart vettek. Pansy és a szórakozás egy lapon és egy délutánon együtt…

-         Nem olvastad a Reggeli Prófétát? – emelte meg egyik szemöldökét Pansy, látva, hogy Draco már másodpercek óta csak bambán félvigyorral a szája körül mered rá.

-         Mit? A Prófétát?....nem – ocsúdott a lelki szemei előtt megjelenő képekből Draco. – Mi áll benne? – figyelte ,ahogy a lány a táskájából előkap egy összehajtott prófétát, s az orra elé tartja. Draco átfutotta a sorokat. – Vagy úgy! – mondta komótosan Draco. Nem akarta elárulni, de kicsit csalódott lett. Egészen másfajta szórakozásra gondolt Pansyval. De hát honnan is merült fel benne, hogy a lány valahogy máshogy szórakozna vele? Draco Malfoy az ostobaság élő szobra vagy! – dorgálta magát. – Aham hát ez szuper! Kösz, hogy megmutattad, kimaradtunk volna egy kis szivatásból! – vigyorgott erőtlenül Draco.  Órák után ahogy a vacsorához igyekeztek hatalmas sor torlódott fel a bejárati csarnokban. Draco megfelelőnek tartotta a terepet Weasley megszégyenítésére ráadásul most sokan is hallhatják.

-         Olvastad Weasley, apádról írnak már megint az újságban! – kiáltott oda a vörös hajú és képű fiúnak.  Draco végigolvasta a Pansytól kölcsönkapott újságból a cikket. – Még képet is közöltek a szüleidről – mutatta a fiú felé a képet. – A kép torzít vagy az anyád tényleg ennyire kövér? – kérdezte Draco nevetve, majd eszébe jutva, hogy Milly is megpróbált tenni alkata ellen gúnyosan hozzátoldotta: - Anyádnak nem ártana fogyókúrázni nem gondolod? – dobta fel a labdát a fiúnak.

-         Fordulj fel Malfoy! – sziszegte Potter.

-         Tényleg Potter te nyaraltál is náluk. Nos tényleg csak a kép torzít, vagy ennyire kövér az anyja? – intézte a kérdést a szemüveges fiúhoz Draco.

-         A saját anyáddal foglalkozzál Malfoy – vágta hozzá a smaragdszemű Potter. – Mindig olyan az anyád mintha trágyát szagolt volna vagy csak ha  közelében vagy? – vágta hozzá a sértő kérdést potter.

-         Ne sértegesd az anyámat Potter! – sziszegte rá dühösen Draco. Mindketten vörös fejjel meredtek egymásra, majd potter megfordult . Draco előrántotta a pálcáját, de ekkor hirtelen kihullott a kezéből a pálca, a pillanat villanásnyi erejéig nem tudta mi történt vele, majd hirtelen minden olyan nagy lett ,szemeivel homályosan és kuszán látott, s amikor lenézett magára  rémülten látta, hog apró kis mellső mancsait hófehér szőr borítja,

-         Ne is álmodj róla fiacskám! – ordította Mordon. Draco rémülten forgott körbe a földön kis vadászgörény külsejében s a sorban állók mind rá meredtek rémülten, döbbenten, szóhoz sem jutva. Pansy a szája elé kapta a kezét. Blaise  megütközve nézett rá. Crak és Monstro igyekeztek őt felnyalábolni, de Mordon megállította őket. Mordon falábával megindult felé. Draco egyetlen gondolata volt ,hogy itt most azonnal el kell tűnni a rá csodálkozó szemek elől, akik mind láttákmár ki tudja hányszor az ő megaláztatását és tessék már megint már megint…Pansy is a szemtanúja mindennek. Fürge kis vadászgörény lábaival a pincelépcső felé iszkolt, de Mordon megállította. Pálcáját rászegezte majd a magasba lendítette, s hatalmas puffanással ejtette a földre. Draco tehetetlenül vergődött a varázslat hatása alatt a levegőben sé a földön, minden egyes talajérintésra úgy érezte eltörik a gerince, ordított ahogy a torkán kifért, de most csak olyan furcsa visításra futotta, amit vadászgörény mivoltában ki tudott adni. Nem gondolta volna, de megaláztatásának és pattogtatásának, s egyben görény voltának McGalagony professzor vetett véget, ahogy visszaváltoztatta őt. Nyöszörögve térdelt a kőpadlón szőke haja szanaszét kuszálva hullott az arcába, de most örült a hosszú szőke tincseknek, amely  mögé elrejthette szégyenpíros arcát és tekintetét, ahogy mindenki őt bámulja, ahogy görényként pattogtatta  Mordon. Mekkora szégyen! Milyen aljas mocskos megaláztatás! Átváltoztatni, egy görénnyé, Draco Malfoyt! Soha ekkora megaláztatásban még soha nem volt része. Nem akarta mégis könnybe lábadt a szeme. Itt sírt a nagyterem előtti kőpadlón a fél iskola szeme láttára, leggyűlöltebb ellensége és Pansy szeme láttára, megszégyenítve a fájdalomtól alig látva. S ó hányan voltak szemtanúi az ö görénnyé változásának! Szipogva szitkozódott.

-         AZ apád? Lucius Malfoy régi ismerősöm. A házvezetőd Piton igaz? Vele is volt már dolgom! Na gyerünk, lódulj! – emelte meg a karjánál fogva Mordon, s a pincelépcső felé lökdöste. Dracót már semmi nem érdekelte .Vigye Piton elé ha ezt akarja!

-         …Az ifjú Malfoy gerinctelen alak…hátbatámadni másokat….mégis hogy neveli a mardekárosait Piton…. – jutottak el a szófoszlányok Draco agyába. Szeme újra és újra könnybe lábadt, nem mer most már senki szeme elé kerülni, ilyen megszégyenítés után, amiben Mordon részesítette most.  Hogy mer ezek után mások szemébe nézni?  Miért van az, hogy mindig őt alázzák meg ennyire? Soha senki nem jár így! Mindig csak ő! És persze mindig Potter és a barátai miatt! Miért ilyen igazságtalan a sors és a világ? Miért mindig ő?

-         Draco? – kérdezte nyugodt vontatott hangján a házvezetője. Draco csak most eszmélt rá, hogy már csak ketten vannak a pinceteremben. – Minden rendben? – Draco nem felelt. Nem is bólintott. Erre mit lehet válaszolni? Persze Piton sem várt választ. Hogy lehetne jól, amikor a fél iskola előtt ismét a földig tiporták a tekintélyét, egy alig tizennégy éves fiúnak. A lassan nyíladozó személyiségén vajon mekkora sérülés lesz ez is? A többi mellé? Csak mert kinyitotta a száját, csak mert lázad az ellen, ami ellen kell is ami ellen neki kell, az aranyvérűek jelképesen is de vezérének itt az iskolában? Ki más szúrná a szálkákat a griffendél bőre alá, ha nem ő. S ezt mindig, mindig megjárja. Piton együttérzőn nézett kedvenc tanítványára. – Elmehetsz Draco! – engedte el a végletekig sebzett lelkű Dracót. Draco még mindig sajgó gerinccel elcsoszogott a klubhelyiségig. Ahogy benyitott, egyből az évfolyama rontott rá.

-         Az a mocsok Mordon! Kicsináljuk ne aggódj! Csak irigykedett, mert neki nincs egy ép testrésze, hát még a vére milyen mocskos lehet! De megálljon, még megkeserüli, hogy újat húzott a mardekárral! Majd mi megmutatjuk, hogy milyen diákok a tanárok rémálmai! Nem a mi legsötétebb rémálmaink válnak valóra ,hanem az övéi! – vágtak egymás szavába a mardekárosok. Blaise átcsapta a karját Draco vállán, s magához rántotta, s a kedvenc kaanpéjuk felé húzta.

-         Hozattam neked bort! Igazit! Mézbort! Ez mindig kiváló anyag, ha felejteni akarsz  -vigyorogta Blaise.

-         Jaj Draco! Olyan rettenetes dolgot művelt veled Mordon! – vinnyogta panaszosan Pansy.

-         És még közbe sem tudtunk lépni! – háborgott Daphné.

-         Jaj Draco az egész mardekár tüntetőlegesen elhagyta a nagytermet, senki sem vacsorázott miattad – sírta Milly.

-         Nagyon megalázó volt ?- nézett körbe Draco.

-         Hát eléggé – harapta be az ajkát Pansy.

-         Nekem tetszettél – vihogott Blaise Draco vállát veregetve. – Ha vadászgörényt szeretnék házikedvencként, akkor téged választanálak – kacsintott Dracóra.

-         Kösz. Akkor a mágikus menizsériából kihoznál? – mosolyodott el erőtlenül Draco.

-         Hogyne! Pórázt kötnék rád és minden este sétáltatnálak, nagyon kedves kis fehér vadászgörény voltál. Alapvetően egy nagyon nemes kis állat – kacagott fel Blaise.

-         Mellesleg én például nem is értettem, hogy ha azt akarja kifejezni, hogy gerinctelen vagy, akkor miért nem valami gerinctelen állattá változtatott? Mondjuk egy ízelt lábúvá? Vagy kígyóvá? Vagy…. – találgatta Pansy elgondolkodva.

-         Mert félt hogy megmarnám azon nyomban – vágta rá nevetve Draco.

-         Ja igaz ez logikus – értett egyet Pansy. – Akkor csiga?

-         Akkor inkább maradok görény – nevetett fel Draco. Érezte, ahogy lassan kienged  a gőz. S ezért nagyon hálás volt a barátainak.

-         Rendben leszel az én vadászgörényem? – röhögött Blaise.

-         Ne tegyél ajánlatokat nekem! – húzta fel az orrát játékosan Draco. – Mellesleg nem a te vadászgörényed akarok lenni! – tette hozzá ,s szeme megakadt Pansyn. A lény lesütötte a szemét.

-         Nem, hanem kié? – kérdezte behízelgően Blaise.

-         Figyelj öcsi, mi lenne ha kiegészítenéd a szerepköröket és most már játszhatnád önmagadat a pattogó görényt – kérdezte igazi mardekáros gonoszsággal Milly, miközben egy párnába kuncogott.

-         A hálátlan rokon! Tessék! – mutatott rá Draco, de végül biccentett. – Tehát Granger a jelentkező buzgómócsing, Potter a dementoroktól ájuló, és Én a pattogó görény – rugózott a kanapén Draco, mire a barátai felnevettek. A mardekárosok megnyugodtak, ne mhagyták, hogy Draco megszégyenülve érezze magát közöttük, s hogy a megaláztatás emléke lengje körbe. Lám ismét kibukott, hogy kik is ők, hogy azért mégiscsak mardekárosok s mégis náluk a legerősebb a házösszetartás, itt is most is…az éleződő politikai helyzetek között is. Ahogy Blaise és Draco is most ismét a mardekáros évfolyam két legjobb barátja volt csak és kizárólag, ahogy a fontos helyzetekben lenni kell.