A mardekár első számú közellenségnek minősítette Mordont. Ez a soron következő sötét varázslatok órán azonnal meg is mutatkozott. A sötét erők. Önvédelmi kalauz borítójára minden negyedéves akasztófarajzot készített, s látványosan kivégezték Mordon tanár urat. A pad szélére látható helyre tették, hogy ahogy a tanár végigvonul közöttük mágikus szeme nélkül is észrevegye közutálat tárgya a mardekárosok körében.  Mordon megnyalogatta húsos ajkait, s mohó tekintettel bámulta meg minden egyes mardekárosát.

- A varázsvilág… dicsőségei… vagytok! A vérvonal… büszke… fiai – tartott lihegős élveteg szünetet minden egyes szava után. – Ki használt már főben járó átkot közületek? – forgatta mágikus szemét izgatottan. – Bátran bátran! Fel a kezeket! – a mardekárosok ledöbbentek a kérdésen. Egymásra nézegettek, forgolódtak. – Büszke, hamis, romlott fattyak! Na mi lesz? Senki sem meri felvállalni, a titkos kis próbálkozásait? – vigyorgott gúnyosan rájuk. – Nem mertek ilyesmiről nyilatkozni igaz? Féltek? Mitől féltek? Dumbledoretól? A szüleitektől? Netántán a Nagyúr haragjától? Tőlem? – vigyorgott fel Mordon, majd ráordított a csoportra. – Azt mondtam fel a kezeket! Kezdjük akkor a könnyedebb műfajokkal! Ki olvasta a legsötétebb mágia titkait? – Pansy, Ted, és Tracey mellett Draco legnagyobb megdöbbenésére Blaise is nyújtotta a kezét. Egyszerre méregették bizalmatlanul és elutasítóan a tanárt. Nem tudták miért készül narancssárga szavakkal kiugratni nyiszinyuszit a bokorból. S ezekben az időkben, amikor mindenki érzi, hogy készülődik valami a háttérben, hogy a Sötét jegyet alig pár hete fellőtték, hogyan is reagálhatnának. Otthon mindenkit rendre és óvatosságra intettek. – Jól van, jól van – lihegte Mordon. – Látom nem vagytok locsifecsik, mint a mesebeli fatönk – nevetett fel Mordon öblösen. – Következő kérdés! – nézett végig a rá kikerekedett szemmel meredő mardekárosokon. – Ki főzött már mérget, s próbálta is ki? – üvöltötte a következő kérdést Mordon. Draco és Milly összevillantották a szemüket s mindketten jelentkeztek, ám egy harmadik kéz is a magasban volt már. Daphnéé. Blaise halkan füttyentett, s elismerően nézett a mellette ülő lányra. – Újabb kérdés – vigyorgott rájuk Mordon.  – van nálatok itt most méreg? – senki sem reagált. – Gyerünk, gyerünk csak bátran! Elő a kis igazán mardekáros titkokkal – halkította le a hangját Mordon. – Fel a bal kezeket fiúk! – Mordon falábát nehézkesen vonszolva maga után fürgén mágikus szeme elé rántotta a mardekárosok bal gyűrűsujján csillogó pecsétgyűrűt. Draco kezét is durván megrántotta, s vizsgálgatta a gemmát.  Minden egyes gemmára hümmögött néhányat, kivéve az utolsóra. Blaise pecsétgyűrűjére. Mordon végigmérte a fiút, megrázogatta a kezét, majd mágikus szemével pörögve bámulta a gemmát. – Hol van? Zabini? Miért  üres a gemma? – zilálta Mordon. Blaise szemtelenül állta a tekintetet.

- Ez egy régi szokás – felelte hűvösen Blaise.

- Egy régi mardekáros szokás – nyomta meg a mardekár szót Mordon. – Nem mardekáros férfi az, akinek a gemma mögötti rész üres! – fordult el Mordon s körbenézett. A lányok értetlenül bámultak rá, a fiúk zavart lesütött szemmel maguk elé meredtek.

- Miről beszél? – értetlenkedett halkan Daphné Blaisetől várva a választ.

- Úgy van helyes, világosítsuk fel aranyvérű társainkat, hiszen magunk között vagyunk! – forgatta gyorsan a nyelvét Mordon. – Hiszen a hölgyeknek fogalmuk sincs róla, igazam van? Vegye le a pecsétgyűrűjét Zabini! – utasította a fiút Mordon, s vaskos tenyerét várakozón a fiú elé tartotta. Blaise indulatosan, de larántotta gyűrűsujjáról a Zabinipecsétes gyűrűt, s a férfi kezébe nyomta. – Malfoy! – intett a másik tenyerével Dracónak. Draco kedvetlenül, de lehúzta ujjáról a családi kincset. – Úgy jól van! Avassuk be a hölgyeket a titokba! – s Mordon a gyertyafény felé fordítva a két gyűrűt a magasba emelte. – Malfoy, mi van a gemma mögött?

- Méreg – szűrte halkan a fogai közül Draco.

- Pontosan. Egy nagyon erős méreg. Alig egyetlen korty, amennyi egy pecsétgyűrű drágaköves gemmája mögötti kis résen elfér. Az eredmény azonnali halál – lihegte körbe Mordon. A lányok közül többen is a torkukhoz szorították rémületükben a tenyerüket. – Olvastunk róla mindannyian igaz lánykáim? – mosolygott gúnyosan a lányokra. – Csupa vékonybőrkötéses kígyócsíkos könyvecske, szerelmes regények, amelyeket a fiúk nem is mertek a kezükbe venni. Ha azt hisszük mardekáros örökségünk, az igazi aranyvér irodalma legenda és fantáziaszülemény hát tévedünk! Bogar Bárd meséi a szerelmes lányregények mind-mind valóságalapon nyugszanak.

- Romantikával átszőtt idealizált lányregények – szólt közbe Daphné.

- egyáltalán nem. Olvasott a gemmáról, tudja milyen funkcója van a pecsétgyűrűnek évszázadok sőt évezrednyi távolság óta? A gemma hagyományát a pecsétgyűrű szokását maga Mardekár Malazár vezette be. Emlékszünk lánykáim ki a sorozat első női szereplője?

- Valerie – mondta halkan Pansy.

- Úgy van, úgy van, a nőtörténelem titkos lapjai, a lányregényekben jelennek meg. Kik vannak még? – csapott le Mordon a lányra.

- Hát Morgan la Fay…Artemisia Lufkin, az első női mágiaügyi miniszter…

- Birdget Wenlock számmisztikusról is írtak – szólt közbe Blaise. – és Laverne de Montmorencyről – vigyorodott el Blaise.

- Nem mondhatjuk, hogy-e történetek egyikében sem említették meg a gemmát, amelyet kivétel nélkül minden mardekáros férfi hord – Mordon Pansy orra elé dugta a két gyűrűt. – Tessék Miss Parkinson szemlélje meg alaposabban, úgy, ahogy még sosem nézte… - Draco figyelte a lányt, ahogy az előtte levő padban sötét szemekkel egyik gyűrűről a másikra pislant. A fiúk mind tudták mit vár Mordon a lányok viszont feszült figyelemmel várták a vizsgálat eredményét. – Látja Miss Parkinson…a fények hogyan törnek meg az egyiken és hogyan a másikon? – Draco smaragdköves gemmáján a kristály fényét tovább mélyítette a mögötte úszó folyadék. Éjfekete volt, s olyan titokzatos fényhatásokat adott a pecsétgyűrű belsejének, ami Blaise-éből teljesen hiányzott. Blaise pecsétgyűrűjén a gemma rubinkő volt, szinte borostyánosan barna lágy színnel. Mindkettő husszonnégykarátos aranygyűrűbe foglalva, a gemma motívuma mestermunka mindkét ékszeren. De a belsejük…egészen más volt. A folyadék tovább fokozta a gyűrű sokszínűségét, megfejthetetlenségét, a fények játéka gazdagabb lett tőle ,hiszen szüntelen folydogált a szűk helyén, ahogy Mordon forgatta Pansy szeme előtt. Blaise gemmája alól viszont a méreg hiányzott. – A pecsétgyűrű nem csupán egy szárazmást jelölő, mondhatni…felségjelvény, ékszer és egyben gazdagság kifejezője…hanem annál sokkal több. A hithű mardekárság jelképe.

- Bolondság! Ez egy régi szokás a méreggel együtt – rántott vállat Blaise.

- Egyáltalán nem az Mr Zabini. Nem merült el a teljes mélységében a gyökerei legaljára a föld mélyébe az ősök titkaiba. Mert ez is egy őseink titkai közül. Amit csak a mardekár képvisel. Az aranyvérűek hagyományát gazdagítja, méreggel együtt Mr Zabini.

- Ősi és elavult, a méregnek ma már nincsen funkciója! – csattant Blaise.

- Mert funkció nélkül maga semmit nem csinál igaz Mr Zabini? Persze, akinek  nincsenek is gyökerei nehezen találja meg az ősöket – felelte metszőn Mordon, miközben körbevitte a lányoknak a két gyűrűt. Mindenki alaposan megnézte.

- A hagyományokat ápolni szokás Zabini! S nem elfelejteni! – méregette a fiút makacs arckifejezéssel Mordon.- Bár nyilván nem volt apád, aki megtanítsa ezt!

- Látom az idei Sötét varázslatok kivédése tanárunk érti, hogy hogyan kell megaláznia a mardekárosokat. Draco után tehát én következtem? – emelkedett fel Blaise, s összecsapta a könyveit,s a táskájába dobta. – Számomra ennek az órának vége Mordon professzor. Kérem adja vissza a tulajdonomat! – nyújtotta a tenyerét fagyosan a tanár felé. Mordon hozzábicegett, s forgó szempárral figyelte a zaklatott fiút. –

- Elmehet Zabini, mert elengedtem gyenge idegrendszere miatt az órámról – adta meg a kegyelemdöfést a fiúnak Mordon, majd miközben a fiú tenyerébe nyomta a pecsétgyűrűt sziszegve a fiú arcába vágta: - Ne feledje a süveg ide osztotta be! Ebbe a házba! Ide tartozik! Ide köti a vére! Próbáljon asszimilálódni Zabini, vagy a lázadó gondolataival megjárhatja itt a mardekárban…azt kapja, ami a lázadóknak jár! – Blaise a fenyegetést hallva csak ráharapott az alsó fogsorára, s ettől megfeszültek arca izmai, s feltolva a pecsétgyűrűjét az ujjára nagy léptekkel átszelte a termet, s a háta mögött döngve bevágta az ajtót. A csattanás még visszhangzott az SVK terem falain. Mindenki megrezdülve ült. Mordon megköszörülte a síri csendben a torkát. – AZ utolsó kérdésem, az első ismétlése. Ki használt már főben járó átkot közületek? – nézett körbe a termen. Draco értetlenül nézte, hogy miért vár tőlük ilyen tettet Mordon. De megrökönyödésére, három kéz is a magasba lendül. A mardekárosok közt legjobban meghúzódók keze. Monstróé, Craké, és Salle- Anne Perksé. Dracónak is leesett az álla. Ezt az egyet meg sem gondolta volna, az eddig olyannyira ostobának hitt Crak-Monstro párosról. De az egész mardekár úgy nézte a három most is csendben, nyugodtan ülő alakot, mintha egy értékes ritka példányt látnának egy rezervátumban. Mordon semmit nem reagált, csak elengedte őket. Draco lökte ki a teremajtót. Blaise a falnak támasztva vállát várta Daphnét óráról. Nem nézett a többiek szemébe. Daphné belehelyezte tenyerét a fiú kezébe, s elindultak a számmisztika különórájukra. Milly megbökte Dracót.

- Beszélj vele! – súgta neki.

- Most mit mondhatnék? – nyögte bambán Draco, de Pansy szúrós tekintetére sóhajtott egyet, s a fiú után sietett. – Hé Blaise várj már! – kiáltotta a fiúra. Blaise hátrafordult, s a kezét szorongató Daphnéval együtt ránézett. – Ez köcsögség volt tőle!

- Nem érdekel Mordon és a hülye gondolatvilága. Exauror? Mi köze hozzánk? Mit papolt itt nekünk?

- Hát épp ez az! –lépett közbe Pansy. – Nem tűnt fel nektek Mordon erre játszik rá! Előbb Dracót haragította magára, most Blaiset! Engem is lecseszett! Szándékosan arra megy ki, hogy megutáljuk! Valami nekem bűzlik Mordon körül! – vágta keresztbe a kezét Pansy.

- Fogadni mernék, hogy nem az, akinek kiadja magát! – jegyezte meg Blaise is.

- Nekem tudjátok mi volt fura? – mondta ki Draco az első megérzését, ami eszébe jutott. – Emlékeztek…amikor Piton tartotta a sötét varázslatok kivédése órát, ő is a régi irodalmi művekhez tért vissza, amit csak a varázsvilágban nevelkedők ismernek. Az aranyvérűek irodalmát, Bogar Bárd meséit. S most Mordon, a sötét varázslatok  órán ismét felhozta…a kígyómintás kötettekkel együtt. Nektek nem különös ez? – nézett körbe a társaságon Draco.

- Mordon egyértelműen maga ellen hangol minket, de talán tényleg jobb is ha távol tartjuk magunkat tőle – jegyezte meg sötéten Daphné. – Szenilis az öreg. Össze-vissza beszél.

- Meg sem gondoltam, hogy Greg már kipróbált tiltott átkokat, nahát! – ámuldozott még mindig Milly.

- Tiltott átkokat? Nem is érdekel! – rántott vállat Blaise. – Daphné menjünk mert lemaradunk számmisztikáról! – húzta maga után a lányt Blaise.

- Milyen titokzatos és közben félelmetesen határozott fiú! – áradozott Milly. – Azt hiszem ez a plusz kis titka még vonzóbbá tette előttem – sóhajtozott Milly Draco és Pansy között.

- Nem tartom helyesnek, hogy olyan használ sötét átkokat, aki nincs tisztában a saját varázserejével – ingatta a fejét nem tetszően Pansy. – Szerintem negatív vonása ez.

- Szerintem meg szimplán ostobák – jegyezte meg Draco. – Vajon miket hallgathatnak még el előlünk? Hiszen sosem beszélnek! Mindig csak helyeselnek, közben meg egy egész fekete halálfalósereget képviselnek! – húzta el a száját Draco.

- Nem is tudom, látjátok, olyan rejtélyesek, annyi mindent ne mtudok még róla, talán egyszer végre elérem, hogy megnyíljon nekem, s megtudhassam minden kis titkát! – harapta be ajkát izgatottan Milly.

- Titokgazdának lenni veszélyes!  - emlékeztette Draco. – Inkább ne pályázz ilyen szerepre.

- Ebben egyetértek! – fordult be a rúnatanterembe Pansy. A lányok előreültek a padsorban. A terem elsötétített ablakain halványan szűrődött be a napfény. Vetítés lesz egész órán.  Rúnajeleket figyelnek meg tárgyakon és természeti jelenségeken, élővilágban. Draco a sötétben a lágy fényhatásokra teljesen beálmosodott. Babbling professzor kellemes monoton hangja pedig még inkább hozzásegítette, hogy Draco a karjára feküdve csak pilledjen egész órán álmosakat pislogva figyelve a kivetítést. Ami rúnatanon még sosem történt meg vele az most igen. Elkalandoztak a gondolatai. Az ablakon beszűrődő fénysáv ugyanis éppen Pansyra esett, s a lány árnyéka a Draco melletti falra vetődött. Draco látta a profil árnyékképet, a szép búbos frizurát, ami a lány álláig ért. Most kissé oldalt fordult s így az árnyékban kirajzolódott Pansy kerek arcformája, a kezét most az állához emelte, s ökölbe szorított kezére támasztotta az állát. Figyelte a lány apró ujjait és kézmozdulatait. Az árnyjátékot a falon, amit Pansy alkata vetített. Tetszett neki a lány rövid haja, a szép kerek arcvonások, és el tudta volna így nézegetni más órán is. Hiszen le sem bukhatott most, mert nem a lányt nézte, csak a falat. Senki sem gondolja, hogy valójában Pansy árnyékát bűvöli. Draco annyira megörült saját leleményességének, hogy nem bírta megállni, hogy a sötétben ne mosolyodjon el. Kényelmesen hátradőlt és sunyi lapos tekintettel egész órán Pansy árnyékát nézte, amíg a nap fénye tovább nem kúszott a terem falán, s teljesen eltűnt. Csalódottan keresgélte Pansy sötét árnyékát, de sajnos a sárgás fényforrás már teljesen szétoszlott. A sötétben a lány körvonalait se nagyon látta, így ismét a rúnajelekre emelte tekintetét. Lelki szemei előtt azonban még mindig Pansy árnyjátékának a képe lebegett. A lány halvány sápadt bőre és a sötét szemei. Egész órán valami ehhez hasonlatos kusza ábrándjai voltak a lány körül járó gondolatokkal, mikor Babbling tanárnő lekapcsolta a vetítőt, felcsap a sötételőket, s  a diákok mind hunyorogva szoktatták szemüket az erős napfényhez. Draco álmatagon araszolt kifelé a teremben a padsorok között, Pansy ében haját figyelte, ahogy előtte halad. A lány visszafordult.

- Mi az? Olyan furcsán nézel? – ráncolta a homlokát Pansy.

- Jah éhes vagyok! Menjünk ebédelni – nyögte flegmán Draco, s kielőzte a lányt.