Draco ásítozva rogyott Blaise mellé a reggelinél. Barátja már napok óta ugyanazzal a művelettel foglalatoskodott minden reggel. Késével szép cikkekben felaprított egy pirospozsgás almát, s a tányért Milly elé tolta.

-         Megenni, addig hozzád sem szólunk míg el nem tüntetted mindet! – mosolygott a lányra. Milly durcásan méregette a gondosan elkészített reggelijét. Blaise válogatta össze Milly minden étkezését, s addig nem engedte felállni, míg a lány el nem fogyasztotta.

-         Nekem is vágd fel! – nyafogta Daphné a fiúnak.

-         Mit aprítsak eléd? – vigyorgott rá Blaise, szemében huncut fény villant.

-         Blaise?! – búgta gyanakvóan Daphné. – Mire gondolsz? – Blaise a lány füléhez hajolt, s belesúgdosott valamit, mire Daphné felnevetett, s elpirult. – Blaise! – suttogta, s a fiú combjára csapott. Draco unottan kortyolta bögréjéből a tejet, s a szüleitől kapott csomagból csipegetett néhány hazai péksüteményt. Homlokráncolva találgatta, hogy mi lehet a mai reggelben olyan szokatlan. Felpillantott a reggeli pirosas napfényben fürdő nagyterem mardekáros asztalánál végigszántva tekintetét. Nehezen derengett, hogy a reggeli aktuális varázsvilágbeli tájékozottságukról mindig gondoskodó Pansy ma nincs az asztalnál és nem hümmög, nem rázza a fejét, s nem sóhajtozik miközben a híreket olvassa, a címszalagokat nézi, s most nem is vitatják meg közösen a híreket.

-         Hol van Pansy? – fordult unokanővére felé, aki rosszkedvűen rágcsálta az almát, amit Blaise felaprított neki.

-         Öhm…jah igen fent maradt a halóban… - nyelte le a falatot Milly.

-         Na mi van hiányolod? – vihogott rá Blaise.

-         Nem – morogta oda neki foghegyről Draco.

-         Miért nem jött le Pansy? Ő is hipergyors fogyókúrába kezdett, mert versenyeztek ki tud többet fogyni a bálig? – vonta össze a szemöldökét Blaise. – Ő azzal próbálkozik kibújni figyelő tekintetem elől, hogy le sem jön reggelizni?

-         Nem…azt hiszem Karmilla van a dologban – ráncolta a homlokát Milly.

-         Karmilla? – nyögte Draco értetlenül.

-         Csak nem most ellik? – ráncolta a homlokát Blaise.

-         Nagyon úgy tűnik. Pansy egész hétvégén az elletőkosarat készítette neki – bólogatott Milly.

-         Ó ez tök izgalmas, miért nem szólt?! – mérgelődött Blaise. – Akkor máris felmegyünk hozzájuk! – törölte át a száját a szalvétával Blaise. – Miután megetted a reggelid! – ült vissza Blaise, ahogy látta Milly máris csatlakozni akar hozzájuk.

-         Karmilla nem akarja elengedni, egyfolytában Pansy körül sündörgött reggel és nem hagyta békében! – sóhajtotta Daphné.

-         Akkor ideje, hogy segítsünk neki! – Blaise megvárta, míg Milly lenyeli az utolsó falatot is, majd csak azután indult meg a pincehelyiség felé. Ahogy kiléptek a nagyteremből a márványlépcső tövében Blaise visszalépett, s tenyerét a falnak támasztva a hirdetőtáblára meredt.

-         Ezt nézzétek! – intette őket Blaise. Draco átnézett Blaise válla felett, s végigfutotta a sorokat : „ Trimágus tusa – A Beauxbatons és a Durmstrang delegációi október 30-án, pénteken 18 órakor érkeznek meg az iskolánkba. A fenti napon a tanítás fél órával korábban ér véget. A tanulók visszaviszik felszerelésüket a hálótermekbe, majd felsorakoznak a kastély előtt, s ott fogadják a vendégeket az érkezésük tiszteletére rendezett ünnepi vacsora előtt.”

-         Ó! – formálta húsos ajkaival Daphné.

-         Ööö… - nyögte elkeseredetten Milly.

-         Hűha! – füttyentett Blaise, s Dracóra kacsintott, aki csak vállat rándított, s tovább haladt a pince felé.

-         Megismerhetjük személyesen Igor Karkarovot és diákjait…sőt talán a módszereiket is. Remek tapasztalatcsere lehetőség a sötét varázslatokról bizonyára tudnak néhány mai tanácsot adni – summázta a gondolatait Draco. Blaise tenyerét izgatottan dörzsölgetve benyitott a lányhálóba.  Pansy az elletőkosárnál guggolt, aggódó szemekkel figyelve az erősen ziháló Karmillát.

-         Jaj mit csináljak vele, szegénykém – nézett fel kétségbeesetten Blaisere.

-         Szerintem teljesen normális amit csinál – nyugtázta az állatot Blaise. Pansy idegesen lepillantott aranykarórájára.

-         Ó mindjárt kezdődik az óra – türelmetlenkedett Pansy.

-         Meddig tarthat egy macskának világrahozni a kölykeit? – sürgette volna az állatot Pansy.

-         Azért eltart egy ideig az állatoknál is – mondta komolyan Blaise. – Figyelj Pansy, menj nyugodtan órára, én Karmillával maradok! – ajánlotta fel. Pansy tanácstalanul kapkodta tekintetét hol a macskára, hol Blaisere. Draco beharapva az ajkát figyelte Pansy ideges tekintetét. Tudta, a lány fontosabbnak tart azért egy órát, mint az ügyeletet egy macskaszületésnél, amit ráadásul egyáltalán nem kívánt.

-         De azonnal szólj, ha gond van! – sziszegte neki Pansy.

-         Persze berontok McGali órájára, siess Pansy a macskád…!  Kezdetű felkiáltással. El tudom képzelni, hogy néz majd az öreg McGalagony – vigyorgott Blaise. – Na menj már! – Pansy még vissza-visszanézve a cicájára felkapta a táskáját, s kirontott a hálóból. Draco és Milly követték csak. Daphné Blaise-el maradt. A méreg téma nagyon felkapott lett az utóbbi időkben. Mordon a gemma titkát tárta fel, Piton pedig folyamatosan ellenméregkutatásokra ösztönözte őket. A negyedév a Roxfortban sokkal nehezebbnek ígérkezett. A legborzalmasabb óra természetesen még mindig a legendás lények gondozása volt.  Dracónak most is kijutott a rosszból. Kedvetlenül méregette az egyre termetesebb undorító szurcsókokat, amikor a tanár, Hagrid kijelentette, hogy ezentúl a fejlődésüket folyamatosan figyelemmel kell kísérniük. Pansy szörnyülködve összenézett Dracóval, mire Draco már nem állta meg szó nélkül.

-         Hát nekem tökéletesen elég hogy ezeket a rusnya dögöket az órán babusgatjuk – morogta fennhangon. – Eszem ágában sincs még esténként is bámulni őket! – remélte, hogy felháborodása és elégedetlenkedése eléri a kívánt hatást, de csak griffendéles választ kaphatott.

-         Azt csinálod amit mondok neked! Különben kipróbálom rajtad Mordon professzor módszerét. Úgy hallottam csinos kis görény voltál Malfoy – dörmögte rá Hagrid. Draco elhúzta a száját és nem felelt, de a füzete felett átsandított Pansyra, aki csak intett neki a szemével, hogy hagyja. Úgysem érdemes beszélni velük. Óra végén Daphné szaladt feléjük zihálva.

-         Pansy….Pansy – lihegte Daphné ,s megkapaszkodott a lány karjában, ahogy kifújta magát. – Blaise küldött. Azt mondta jobb ha mégis Karmillával vagy! – Pansy futásnak eredt, s Draco és Daphné is a nyomába iramodtak. Pansy berontott a klubhelyiségbe, s felrohant a lányhálóba. Blaise a cica kosaránál guggolt az állatot figyelve.

-         Mi történt? – pihegte Pansy, megsimogatva az állatot.

-         Visszatartja – állapította meg Blaise. – Úgy látszik nélküled nem hajlandó megszülni a kicsiket, inkább megvár. Ezért küldtem le hozzád Daphnét! Sose lesz vége, ha nem vagy itt!

-         Akkor maradunk! – döntött Draco, s a beérkező Milly mellé ült, az ágyra. Blaise Daphné és Pansy a földön kuporogtak a cica körül, s körülöttük somfordált Seaffy is, időnként nyávogva néhányat. Karmilla ismét erőteljes zihálásba váltott, puha selymes fekete szőre le-fel mozgott, ahogy vette a levegőt.

-         Ó jaj milyen izgalmas! – suttogta Milly a körmét rágva.

-         Ühüm…megindult – figyelte a macskát Blaise. Teltek a percek. Mindenki visszafojtott lélegzettel figyelt, s várta a kiscicák születését.  – Ez az! Már látom a fejét! – mosolygott vidáman Blaise. – Mostantól tíz perc. Ha addig nem lesz kint a cicus, akkor…

-         Akkor? – kérdezett rá félős aggodalommal Pansy.

-         Majd segítünk neki – legyintett Blaise. Zihálás, küszködés, Milly izgatott fészkelődése. Draco Pansy arcát figyelte titokban. Ismét lesápadt. Mint mindig. Rémült szemei kitágultak, ahogy féltette a macskáját. Blaise teljes nyugalommal támaszkodott a térdén. Várt és várt. Időnként az órájára pislantott. Daphné Blaise fenekét bámulta.

-         Sejthettem volna, az első ellésnél ez van – bólintott Blaise. Leemelte Pansy éjjeliszekrényéről a vízzel teli üstöt, amit az előbb készített oda, s letépett egy darab gézt.

-         Mit művelsz? – kapott levegő után Pansy.

-         Muszáj segítenem nekik! – sóhajtott Blaise. – Túl sokáig van a szülőcsatornában. Egyedül nem bírja kitolni – magyarázta Blaise, majd gyengéden megfogta a gézdarabbal a kiscica fejét, s figyelve Karmilla reakcióit, óvatosan húzni kezdte a kicsit. Segített a cicának kijutni, majd elengedte az apróságot. – Gyerünk tessék lenyalogatni! – súgta Karmillának. A macska szuszogva fordult kölyke felé, s rózsaszín nyelvével megtisztogatta kicsinyét.

-         Fuj de undorító! – nézett el Draco. A kicsi koszos és ragacsos volt.

-         Nem igaz, olyan édesek! – mosolygott Blaise. – Közeledik a következő kiscica! – jelentette be.

-         Ó jaj de picike! – csapta össze a tenyerét Milly. Mind suttogtak, mintha valami nagyon bensőséges dolog történne, vagy legalábbis összeesküvés elméleteket eszelnének ki. Draco az állát támasztva várt és várt. Karmilla csak zihált és zihált.

-         Mit szenved még? – nézte értetlenül az állatot.

-         Vajúdik. Egy-két óra eltelik két kiscica születése között. Ez teljesen normális – felelte Blaise.

-         Várjátok a delegációkat? – vetett fel a témát addig is Daphné de szeme sarkából Blaise reakcióját figyelte.

-         Egy biztos a mardekár hagyománynak megint lőttek, október harmincadika. Nem lesz megint körjáték, és párválasztósdi – húzta el a száját metszőn Pansy.

-         Az nem is baj – vágta rá Draco, majd gyorsan elnézett, mielőtt találkozik a tekintete Pansyéval.

-         Kapcsolatépítésre mindenképpen hasznos lesz – felelte diplomatikusan Blaise. De természetesen kilehetett belőle érteni, hogy Blaise sokféle kapcsolatokra gondol itt.

-         Legalább elterelődik a figyelem egyéb ügyekről, mint a Sötét Jegy és a többi – jegyezte meg Daphné. Karmilla észrevétlenül fialt le újból. A két kiscica csukott szemmel pihegett anyjuk szőre alatt. Karmilla időnként megnyalogatta őket.

-         Hagyjuk magukra őket ne zavarjuk a kicsiket! – lökte fel magát a földről Blaise. A mardekár klubhelyiségben minden évfolyamból lézengtek, s a szót a felsőbb évesek vitték. Akár egy nagy család mindenki a klubhelyiség közepe felé fordult. Ahogy meglátták a lefelé lépkedő negyedéveseket egy mély férfias hang csattant.

-         Hé Blaise! Igaz, az hogy te leszel a másik jelöltünk a mardekárból? – kérdezte egy ötödéves srác.

-         Miért ki még a bátor vállalkozó? – lepődött meg Blaise.

-         Ha egyedül akartad az örök hírnevet és dicsőséget, akkor nem jártál sikerrel – nevetett rá Warrington.

-         Csak nem te? – mutatott rá megbillentve mutatóujját Blaise, ahogy zsebre vágott kézzel araszolt lefelé.

-         De bizony Warrington is nevez a tusán – kotyogta Pucey. Blaise belecsapott Warrington tenyerébe.

-         Zabini és Warrington a mardekár két jelöltje! Ez az! – rikkantották a hetedévesek. – háromszoros juppííí  a mardekár bajnokainak! – a hetedévesek egymás kezét fogva lehajoltak, majd felegyenesedtek.

-         De Blaise nem nevez, ugye Blaise? – szólt közbe hűvösen Daphné.

-         Daphné! – szólt figyelmeztetően Blaise. – Ezt már megbeszéltük.

-         Nem beszéltünk meg semmit! – csattant hisztérikusan Daphné. – Dicsőséget akarsz? Azért csinálod?

-         Nekem nem kell a dicsőség. Az én dicsőségem itt van, a zacsimban – s Blaise pimaszul és kihívóan Daphnéra meredve tenyerével megigazgatta a lába közötti halmot. Daphné fújtatva csapta tenyerét a fiú arcára.

-         Arcátlan vagy – sziszegte, s szikrázó smaragszemekkel harcias pózban megállt az ablaknál.

-         Komolyan miért neveztek? – fordultak többen a leendő jelöltek felé. – Van pénzetek, a varázsvilágban elég elismert a családnevetek. Miért viszitek vásárra a bőrötöket?

-         Az izgalom, a kihívás a játék, harcban megmutatni a tudásunkat és az erőnket, összemérve a legjobbakkal. Ez egy férfi dolga. Ez az, amitől férfi a férfi – felelte Blaise vigyorogva.

-         Baromság. Esztelenség és felelőtlenség! Csak az ostobák neveznek! Család, egészség, s minden odaveszhet egyetlen próba miatt! – ellenkezett Daphné. – A tusán többen meghaltak, ezt mindenki tudja! A halálra neveztek be! – zihálta Daphné. A szemében félelem és féltés csillogott.

-         Az életet így kell élni cicám! Veszélyesen! Csak így érdemes! – erősködött Blaise.

-         Ijesztően hangzik – jegyezte meg Pansy.

-         Szerintem nagyon menő, az egész sulinak egyetlen bajnoka lesz. Ti lehettek a mardekár sztárjai a Roxfort kiválasztottja az egész iskola bajnoka! – lelkesedett fel Draco, mire Daphnétól kapott egy sötét pillantást.

-         Figyelitek, hogy készülnek a suliban? – vihogott kárörvendően Montague. – Be vannak tojva mert jön a másik két nagy iskola és sehol sincs a roxforti tanítás színvonala, meg ez a takarítási mánia. Még a cipőm talpát is köpködjem meg mielőtt belépek  a Roxfortba? Eddig meg trágyagránátot dobáltak a folyosókon – szűrte gúnyosan a fogai közül.

-         Na jah, persze az intézkedések ellenére sem vakarhatjuk le magunkról hogy kik járnak közénk – dühöngte Draco.

-         Főleg, hogy a Beauxbatonosok rosszul lesznek, ha meglátják, hogy a többi ház milyen talárokban jár – tett epés megjegyzést Blaise is. – A franciáknál elképzelhetetlen, hogy az utcán egyszerű és selejtes olcsó anyagú ruhákban jelenjenek meg. A finom anyagokat viszont a mardekáron kívül egyik ház sem részesíti előnyben. Pedig azért nem mindegyik Weasley. Égni fog az egész suli az ilyen jöttmentek miatt – Draco elismerően nézett Blaisere. Meg sem gondolta, hogy rajta kívül Blaise is eléggé sznob. Habár a külsőségekre Blaise is igencsak adott.

-         Nem akarom ezt mondani de a többi ház miatt égünk mi is. Hogy lehet, hogy ilyen ciki az egész? Mindig a többiek miatt szívunk mi! Sem tudásban sem megjelenésben nincsenek ott mint mi, de azért mi vagyunk a kitaszítottak és a megtűrtek az iskolában – háborgott Draco. Az egész mardekár egyetértett. A másik két iskoláról folytatott tanácskozások estékbe nyúltak. S a mardekár klubhelyiség egy nagy fórummá változott, ahol kitárgyalhattak mindent, ami a közelgő eseményekhez kötődött. Draco vitte a szót, a tanárok kritizálásáról, s egyedül Pitonnal volt elégedett a mardekár. Draco pedig fennen hangoztatta sötét jóslatát, hogy Potter be fog nevezni a tusára, mert nem bírja megállni, hogy ne tűnjön ki megint valamivel. Egyszerűen imádja mutogatni magát, Feltűnési viszketegségben szenved – hajtogatta fennhangon, s Blaiset kérdezgette, hogy nem e akarja kezelni. Blaise  inkább kimaradt a beszélgetésekből, mert állandóan nyílt összetűzésbe keveredett Daphnéval ,ahogy közeledett a delegáció érkezése. Így Blaise inkább Agrippa kötetekkel a kezében, az ablakpárkányra ült, egyik lábát a párkányra téve, másikat leengedve, s lóbálva a levegőben, a Fekete-tó fényeiben olvasgatott. Draco egy kanapén végignyúlva osztotta meg nézeteit a különböző éves mardekárosokkal akik a fórumban vitték a szót, a nagy többség vagy csak egyetértően mormogott, vagy időnként közbevetettek egy-egy megjegyzést, majd visszatértek házidolgozataik pergamenjei felé. Nem tagadhatták, hogy mind várták a delegációkat. Egyformán mindkét iskolából. Ez tartotta lázas izgalomban az egész iskolát. A várakozás és a készülődés izgalma.