-         Bedobtad a neved? – harsant Daphné hangja a klubhelyiségben. Blaise körméval az ablaküveget pöcögtette, ahogy szokásához híven felkucorodott az ablakpárkányra ölében egy vastag fekete bőrkötéses ezüstcirádás Agrippa-kötettel. – Bedobtad a neved! – kérdezte éles, hitetlen hangon Daphné.

-         Ha annyira tudni akarod igen, még az este, mert nem akartam a szemed előtt bedobni, most gondold el, még elégett volna a tekinteted tüzétől – vigyorgott rá Blaise.

-         Hogy tehetted? – fújtatott Daphné. – És mi van azzal a Beatricével? – kérdezte féltékenyen. Draco szemét forgatva hallgatta a civakodást. Az egész klubhelyiség fültanúja lehet Daphné és Blaise szópárbajának.

-         Beatrice, egy kedves új ismerős – felelte kitérően Blaise, majd összecsapva a kötetet leugrott a párkányról. – Amúgy meg te is azzal az orosszal udvaroltatsz magadnak, azzal a Szergejjel – húzta közelebb magához Daphnét a derekánál fogva. A lány durcásan lebiggyesztett ajkaira nyomott egy csókot, majd tekintetével Dracót kereste.

-         Gyere nézzük meg Warrington látványos nevezését – kacsintott Blaise.

-         Mehetünk – hajtotta össze a bájitaltan házidolgozatát Draco, s a fiúhoz csapódott. A mardekár zöld talárban Warrington körül tömörülve hömpölygött le a nagyterembe. Crak és Monstro is félrelökték a bámészkodókat az útból, hogy helyet csináljanak a mardekárnak a látványosságra. A bűvös évgyűrű körül megálltak, s  halk lábdobogással adták az ütemet a fiúk a nagy eseményhez. Warrington kissé unott nyugalommal lomha mozdulatokkal lépett a lángoló serleghez, s a finom pergamenlapot a tűzbe hajította. A mardekár lelkes taps és üdvrivalgással fogadta a bátor vállalkozót. Draco is vigyorogva Warrington kezébe csapott, ahogy mindenki a mardekárból, a lányok puszit hintettek Warrington simára borotvált arcára.  Aki minden puszi után megsimogatta az arcát.

-         Hú ennyit csókot sem kaptam mardekáros lányoktól, mint ma – nevetett Warrington. – Már megérte nevezni. Hé lányok mit kapok ha megnyerem a kupát? – kérdezte huncutul. A lányok felnevettek, s néhányan kacsintottak a fiúra. Blaise azonban a mardekáros izgalmakból kiszakadva, a kék talárba öltözött Beatricének odasúgta, ahogy elhaladtak egymás mellett:

-         Aprés diner[1] – suhogta a lány füléhez. A lány továbbhaladt, de visszanézett Blaisere, s beleegyezően kacsintott.

-         Mit mondtál neki? – csapott le Daphné féltékenységi rohamával.

-         Csak köszöntem – lebbent Blaise szemhéja.

-         Lehet, hogy nem tudok franciául. De a Bon zsurt vagy mit még felismerem. Ne nézz hülyének! – csapta hátra sértetten fekete haját Daphné, s felkavaró csípőringással elvonult a durmstrangosok felé, a mardekáros lánysorból magához rántva Pansyt is. A két lány egymásba karolva haladt a vérvörös talárú magas, izmos fiúk felé. Draco értetlenül vakargatta a tarkóját, s a nagyterem egyik asztalához ereszkedett, s ő is figyelte a serleget, a többi diákkal együtt.

-         Ma este kiderül ki lesz a Roxfort bajnoka – révedezett Draco. – Szeretnél te lenni?

-         Különben nem dobtam volna be a nevem – húzta fel a lábait a padra Blaise, s közben lapos pillantással a beauxbatonosokat nézte. – Sokat dob a nőknél is. Nézd meg Warringtont! – vigyorgott Blaise.

-         Blaise szerintem neked eddig sem voltak problémáid a nőknél – harapta be a száját Draco. – Figyeld meg, Potter alkot valamit megint! Nem bírná ki ha az idei év is nem róla szólna. Eddig is minden év róla szólt. Azt hiszem csak úgy lehetne legyőzni, ha teljes érdektelenségben hagynák. Megoldható? – ráncolta a homlokát Draco.

-         Potter és az érdektelenség? Nem hiszem. Ő olyan akár egy ritka betegség. Ráadásul fertőz is – röhögött Blaise. – Nézd meg a griffendéleseket! Potter a minden, Potter a muglik közt a főmugli.

-         Nem tetszik nekem ez a Sasha – nézte Draco elsötétült szemekkel, hogy a durmstrangos már megint Pansy mellé telepedett, s a lánynak egyáltalán nincs ellenére a dolog. – Nem tetszik a képe.

-         Csak az nem tetszik neked, hogy Pansyra hajtott. Amúgy meg tegyél ellene – vágta Dracóhoz az igazságot Blaise kíméletlenül. – Neked itt van minden nap! Hívd el a bálra!

-         Megőrültél? Eszem ágában sincs Pansyval menni a bálba – utasította el egyenesen Draco. – Crakkal és Monstróval megyek.

-         Ne hülyíts már! Annyira gáz amit művelsz Draco – húzta el a száját Blaise, miközben a mellettük elhaladó viháncoló hollóhátasokat nézte. – Egy asztaltársaság leszünk. Tudod hogy minden asztalnál tizen ülnek majd. Ne mond, hogy a fél asztalt te és a fiúcsapatod alkotják majd. S ne feledd Monstrót meg akarjuk dumálni, hogy elhívja Millyt. Komolyan gyerekes vagy már! Szóval ne égess azzal, hogy egy nőt sem vagy képes elhívni a bálra. Állj a sarkadra és hívj meg valakit!

-         Most mit hősködsz? – vágta keresztbe a karját sértetten Draco. – Te sem hívtál még meg senkit! Egyébként is megvarrattad a ruhád Daphnéhoz harmonizálva erre mást fogsz meghívni? Mert kétlem, hogy Daphné ezek után  elmegy veled.

-         Eljön velem. Mert hamarosan elhívom. Pláne ha bajnok leszek. Illő a saját házamból párt választanom a bálra – mondta határozottan Blaise. – Figyeld meg, hogy elhívom ,s kövesd a példám!

-         De kit hívhatnék? – nézett körbe Draco. Millyt már elhívta és más lánnyal egyáltalán nem akart bálba menni, Az egész iskola azon csámcsogna. Hiszen mindenki megnézi, hogy ki kivel vonul fel. Anyjáék is épp eleget hangoztatták, hogy kiket kellene meghívnia, nem kell még Blaise szövegelése is hozzá.

-         Hívd őt! – bökött fejével a Beatrice mellett ülő lányra.

-         Terveid vannak vele is? – ingatta a fejét elborzadva Draco.

-         Hát…hosszú még az év – vigyorgott Blaise. – Tegnap beszélgettem vele is. Solange de Champagne. Ő egyidős veletek. Beatrice viszont velem. Tapasztalt nő.

-         Hát mert te aztán olyan tapasztalt vagy! – fintorgott Draco. – Nem fogom csak azért elhívni, hogy te két nővel is franciázzál egyetlen asztalnál. Mellesleg így eléggé egyoldalú mostanában a veled töltött időm. Nem kívánok fültanúja lenni a francia nyáladzásodnak. Elég hallgatnom az éjszakai lihegésedet Daphné fölött.

-         Egyetlen egyszer volt olyan – védekzett Blaise kivörösödve.

-         Kétszer – húzta el a száját Draco.

-         Azt hittük már javában alszotok – mentegetőzött Blaise nevetve.

-         Ó igen. Aludtunk is. De miután egyfolytában azt hallottam, hogy valaki hörög a hátam mögött felébredtem. A disznó módra horkoló Seaffyd után most már ez is. Remélem nem követitek Seaffy példáját, hogy időnként az éjszaka közepén, az én ágyamban köt ki – grimaszolgatott rosszkedvűen Draco.

-         Figyelj barátom! – karolta át Blaise Draco vállát.

-         Már rosszul kezdődik – sóhajtott Draco.

-         Ebéd után…úgy teszünk mintha fontos dolgunk lenne. Nem szeretném, ha Daphné nyomozna utánam. Ezért együtt megyünk.

-         Mi? Nem megyek légyottra veled! – horkant fel Draco.

-         Nem kell csatlakoznod, csak…elkísérsz – vihogta Blaise lepisszegve Dracót. – Nem szeretném ha a lányok gyanút fognának és hallgatóznának ennyi. Kérhetsz cserébe bármit! – tárta szét nagylelkűen a kezét Blaise.

-         Nem tudom mi az amit te adni tudnál nekem és meg is érné számomra – gondolkodott erősen Draco.

-         Tudod, mit amíg fedezel engem addig kitalálhatod – röhögött Blaise.

-         Egy porcikám sem kívánja…

Ebéd után a lányok Daphné hajthatatlanságára, de csatlakoztak a smaragszemű féltékenységtől tüzelő tekintetű Daphnéhoz. Milly játszotta a legtökéletesebben a szerepét, hogy felhőtlenül cseverésszen Daphnéval, mintha nem is a fiúkat igyekeznének lefigyelni. Csendesen osontak a Roxfort folyosóin. Mindenki a nagyteremben ebédelt még. Daphnénak az tűnt fel, hogy Blaise túl hamar fejezte be az ebédet. S amikor átnézett a hollóhátasok asztalához, a finnyás gyomrú beauxbatonosok már nem ültek ott. Daphnéban azonnal megszületett az elhatározás. Rá kell nézni Blaise körmére. Mert a gyanúja azt sugallta, hogy Blaise nem céltalanul bolyong a folyosókon.

-         Bejárjuk a fél kastélyt csak azért mert Blaise-nek mászkálhatnékja van? Egyértelmű, hogy csak Dracóval akart beszélni kettesben – suttogta ellenségesen Pansy, ahogy már folyosók óta kellő óvatossággal lemaradva a két fiú nyomában botorkáltak.

-         Ennyire ne vezessen meg titeket egy pasi se – felelte hűvösen Daphné. – Draco csak elterelő hadművelet itt. Ismerem Blaise logikáját! Pasi! S ráadásul totál ostobának tart! Hát téved!

-         Nem is tudom miért jó az, hogy kémkedünk Blaise után – mondta bizonytalanul Milly. – Ha mégiscsak találkozik ma valakivel…tényleg tudni akarod?

-         Igen! Mert tudom, hogy nekem is lépnem kell – mondta elszántan Daphné. Majd mielőtt a lányok kiugranak a kerengő biztos takarásából visszatartotta őket a karjával. Milly elszörnyedve kapott levegő után. Pansy kitágult szemekkel lesápadt. Daphné összeszorította a fogait. Draco két méterre lemaradt, s a kerengő belső falának dőlve úgy tett mint akit éppen lenyűgöz a bolthajtás  tökéletes csiszolása. Blaise pedig a kerengő külső napsütötte oszlopának tenyerelt a szőke beauxbatonos lányt a falhoz szegezve, kizárva ezzel a lehetőséget, hogy elmeneküljön előle. Mosolygós dülledő szemeivel a lány arcát fürkészte. Ajka körül apró mosoly jászadozott, ahogy  a saját nyelvükön beszélgettek. Főleg Blaise beszélt. A lány csak egy-két szót vetett közbe. Az őszi szél a lányok felé fújta a dallamos francia szavakat.

-         Ó nem hiszem el! – suttogta könnybe lábadt szemmel Daphné. Mielőtt elsírja magát idegesen a szájához emelte a kezét s tehetetlenségében a körmét rágta, le sem véve tekintetét a párosról.

-         Ton cheveux est tres beux. Laisse moi le toucher[2] – duruzsolta Blaise a lány fülébe, s másik kezével a lány vállához érve megemelte a szőke tincset s az orra elé emelte, hogy belélegezze az illatot. Szája körül megállíthatatlan mosoly bújkált. Miközben a lányhoz hajolt. A lány lesütötte a szemét, majd újra felnézett.

-         Non, Blaise…non – pihegte a lány, s megnyalta az ajkait. Blaise szinte teljesen rásimult a lány testére. Draco türelmetlenül topogott. A három lány a kerengő árnyékában az oszlopok takarásában pedig árgus szemekkel figyelték Blaise francia udvarlását.

-         Je suis amoureux[3]  - búgta Blaise a lány füléhez hajolva, s nyakára fújta a leheletét, majd belélegezte az édes francia parfümöt. A lány levegő után kapott. Égkék tekintetét Blaisere vetette, miközben mellkasa megemelkedett ahogy levegőt vett, s a fiúéhoz simult.

-         Est-ce vrai?[4] – kérdezte játékosan a lány, felmosolyogva Blaisere.

-         Quelle  question![5]  - felelte rá Blaise megemelt szemöldökkel. Szeme körül mélyültek a nevetőráncok, a kedves kis nevetőpárnák az arcán megemelkedtek. Alig néhány sötét tincs hullott a homlokába. Félelmetesen vonzó volt. A lány haját pörgette az ujjai között, miközben szinte a melleihez ért. Minden egyes mondatát a lány fülébe súgta, ajkai csaknem a nyakát súrolták. - Tu le crois?[6]

-         Allons! Allons![7] – nevetett fel könnyedén a lány, s tenyerét Blaise mosolygós arcához érintette, s átsimította a markáns férfiarcon. Blaise átbillentette a testsúlyát a másik lábára, s ezzel a lányt a napsütötte oszlpohoz szegezte. - Est-ce vrai que tu’m aimes tant?[8] – emelte meg a szemöldökét pajkosan a lány, miközben kutatva Blaise arcát csodálta. Blaise is a lányt falta a tekintetével.

-         Je ’t aime. Je’t aimée de tout temps…[9] - duruzsolta csábító mosollyal Blaise, miközben a lány haját átsimította, majd halkan felsóhajtott. - Moi, tu le remarques bien, je ne parle guére le francais[10] – nézett vissza a lány szép szemeibe Blaise. Persze elmosolyodtak a kijelentésen. A lány lecsúsztatta a kezét Blaise mellkasára.

-         Pourquoi des paroles?[11] – suttogta mély, édes hangon a lány, s most ismét komolyan nézett fel a fiúra.

-         Ta peau est tres soyeuse[12] – simogatta a lány vállánál a puha bőrt Blaise. A lány leeresztette a szemhéját, Blaise laposakat pislogott, s a lány füléhez hajolt ajkaival érintve a nyaknál a parfümpermet helyét. - Donne moi un baiser doux![13]- Blaise egyre közelebb hajolt a lány ajkához, s az utolsó pillanatban lecsúsztatta tenyerét a hűvös oszlopkőről, s a lány derekára simította, magához ölelve a légies karcsú testet. Egybeforrtak az ajkaik. Daphné csaknem rosszul lett a látványtól, a körméből egy egész darabot kiharapott most. Milly mielőtt felsikolt a szája elé kapta a kezét. Pansy pedig elsötétült tekintettel meredt a szerelmespárra. Mind a hárman az idegen lány karcsú ujjait figyelték, ahogy beletúr Blaise sötét lágy hullámú hajába. Ahogy Blaise egyre nagyobb indulattal birtokba veszi azokat a francia ajkakat. Egyikük sem értette miről beszélhetett a lánnyal, de kérdés sem volt. Egyértelmű volt a tett, az amit láttak.

-         Ma minette![14] – pihegte Blaise ahogy levegőt kapva elvált egy kicsit az ajkuk, hogy aztán annál hevesebb csókban forrjon össze.

-         Franciák! – sziszegte Daphné, s sarkon fordult kopogó cipővel elsietett a folyosón. Pansy és Milly másodpercekkel később ocsúdott s a sértett lány után loholtak.

-         Most mi lesz? – kérdezte sopánkodva Milly.

-         Agyő Blaise és Zdrásztvuj Szergej! – mosolygott negédesen Daphné. – Blaise tehát szabad kezet adott, hogy megismerjem a szerelem sokszínűségét, és ha ő megteszi én sem leszek rest! – mondta határozottan Daphné, szemében kegyetlen acélos smaragdcsillogással.  A nagyteremben Daphné lendületes léptekkel Szergej elé lépett, magas sarkú cipői koppantak a kövezeten ahoyg megállt. A magas széles vállóú orosz felnézett rá. Daphné felé nyújtotta a kezét, s a fiú elfogadva felállt, s hogy Daphnét kikísérve elvonuljanak a teremből.

-         Na szépen állunk! – ámult el Milly.

-         Kraszívaja Panzsí! – dördült a mély zengésű férfias hang a hátuk mögül. Pansy megpördült a tengelye körül. Sasha Antropov állt mögöttük, csillogó szemeit Pansyn járatva. Milly jó angolhoz híven távozott, hogy amikor Pansy rá akart nézni a lány már sehol sem volt. – Kak gyela?[15]

-         Normájla[16] – biccentett neki Pansy.

-         Pojgyet?[17] – kérdezte udvariasan a karját nyújtva a lánynak.

-         Da – felelte szárazon Pansy, s elfogadta a felé nyújtott kezet. Mire Draco végre visszatérhetett a nagyterembe a lányoknak már hűlt helyük volt. Blaise-el mióta francia invázió van a Roxfortban, azóta sajnos messze nem olyan élvezetes a barátság, főleg, hogy a fiú lépten nyomon most már smárol valakivel, mintha Daphnéval nem azt csinálta volna. Draco szemöldökét összevonva telepedett le Crak és Monstro közé. A fiúk még mindig a Tűz Serlegét bámulták bambán.

-         Krum hova lett? – nézett körbe Draco.

-         Azt mondta megy könyvtárazni – felelte Monstro unottan.

-         Könyvtárazni – gúnyolódott Draco. – Hova lett mindenki? Az egész évfolyam bekattyant néhány külföldi miatt? Milly? Pansy?

-         Hát…azt hiszem a Poljakov leöntötte magát vörösborral és Milly meg pont észrevette és… - Monstro elakadt a történetfonalban.

-         Jó mindegy, eltűntek… - legyintett Draco. Végképp kedvetlenül meredt maga elé. Itt ül a végletekig unalmas Crak és Monstro között, mert mindenki más…valaki mással van, csak éppen nem vele. Dracónak most kezdett először derengeni, hogy az összejövő párok között ő elég rosszul fog kijönni, mert mindenki azzal van elfoglalva, akije van. Márpedig ő még véletlen sem akart egy lánnyal sem lenni. Ez viszont olyan kényelmetlen tényezőkkel járt, mint hogy be kell érnie Crak és Monstro társaságával. Hogy lehet, hogy a negyedév csak a szerelemből és a köré gyűlő kapcsolatokból állhat és másból nem? Mindenki bekattant? Vagy ők a normálisok? – Nem, ő Draco Malfoy egészen biztosan nem tudná azt csinálni amit Blaise. Nem Draco Malfoy számára találták ki az ilyesmit. Magányos és unalmas év lesz az idei nagyon úgy tűnik! – sötétült el végleg Draco tekintete.