Kellemes tavaszi idő köszöntött be márciusban, mikor a mardekár kviddics csapata szombat délután edzett. A füves, ellipszis alaprajzú kviddicspályán Draco parancsára felszálltak a tagok. Vészesen közeledik a Hugrabug elleni meccs, ami a csapatkapitányt még inkább feszélyezte. A másik ok pedig szerelme volt. Azóta az este óta, csak kis mértékben változott a kapcsolatuk pozitív irányba. Bár Draco már ennek is örült, na meg annak, hogy nem tette meg azt, mégis csalódott volt. Pedig akkor, abban a percben lejátszotta az események alakulását. Egy érzés is kavargott minduntalan lelkében. A bűntudat. Hogy elment a Szükség Szobájába, hogy megcsókolta Victoriát, hogy egyáltalán a lányhoz ért, s nem Pansyhez. Sosem érzett még ilyet, és ez nagyon dühítette is. Leginkább el akarta mondani Pansynek, hogy könnyítsen lelkén, de akkor elveszíti. Ebben az egyben biztos volt, és abban is, hogy azt nem akarja. Azt nem élné túl. Hiába hangzik egy Malfoyhoz nem méltónak, de jelenleg ezt érezte. Persze nem mutatta ki, az már végképp nem illene hozzá. Blaise kiáltása zavarta meg gondolatait.

- Draco! – kiáltott barátja a magasból. – Jössz? – kérdezte Blaise a lemaradt fiút. Draco egy horkantás kíséretében felpattant seprűjére, s felszállt a magasba csapattársai mellé. Az edzés során Draco mint minden alkalommal, rettentően kifárasztotta a csapatot. Különböző manőverekkel, minél nehezebb, az ellenség számára kifürkészhetetlen passzolgatásokkal, s végtelen óraszámnak tűnő repüléssel kivívta a többiek elismerését, s egyben rossz kedvét is. Draco maga is részt vett teljes mértékben az edzésben, nem csak a parancsokat osztogatta. Neki, mint fogónak a legjobb teljesítményt kell nyújtania, hogy megnyerhessék a meccset. Ezt tudta jól, s bizonyítja is a hozzáállása. Biztos volt, a győzelem mámorító ízét fogja a meccs után érezni, nem pedig az ellenkezőjét. Az öltözőben már csak Blaise, és Draco maradtak. Pár perc múlva a két fiú lassan, kimerülten ballagott a kastély felé. A nap még jól esően ontotta magából forró sugarait, így az edzés után feltörő szellő hűsítőleg borzolta fel hajukat.

- Régóta nem láttam a közeledben azt a csajt – szólalt meg Blaise belevágva a közepébe.

- És? Nem te mondtad, hogy hanyagoljam? – kérdezte a fiú kicsit flegmán.    

- De, igen. Csak fura. Történt valami, ami miatt már… - kezdte barátja, de nem fejezte be a mondatot. Ránézett Dracóra, várta, hogy ő fejezze be.

- Ami miatt már nem mászik rám? – röhögött fel fájdalmasan Draco. – Nem. Nem történt semmi a varázsló világon – nézett rá Blaise-re egy pillanatra, majd lehorgasztotta fejét, s a cipőét bámulta kedvtelenül.

- Lehet, hogy pont az volt a baj – mondta a fiú halkan.

- Na ezt most már végképp nem értem – torpant meg Draco. – Ezt biztos, hogy te mondtad, Blaise? – kérdezte gúnyosan.

- Igen, én. Ne érts félre – állt meg Blaise is. – Gondolj csak bele. Volt már ilyen? A nagy Draco Malfoyjal történt már ilyen? – váltott át ő is egy kicsit gunyorosra. Draco értetlenül nézett rá.

- Mit akarsz ebből kihozni?

- Igazából nem tudom… csak… olyan – kereste a szavakat Blaise -, különös – vont vállat, majd továbblépkedett. Barátja is megindult mellette. – Főleg, hogy most azzal a Fletchley-vel láttam.

- Mindegy. Nem érdekel. Csak Pansy – motyogta Draco inkább magának, de fekete hajú barátja is meghallotta, s elmosolyodott.

- Nem mond el neked, Daphne valamit? – kérdezte halkan Draco.

- Hm? Mire gondolsz, barátom? – Draco csak elfintorodott.

- Tudod jól, mire gondolok – sziszegte felborzolva nedves, szőke fürtjeit.

- A válasz nem. Daphne sosem árulná el a barátnőjét. Biztos vagyok benne, hogy tud valamit, de azt nem szeded ki belőle, ahogy én sem – tárta szét karját tehetetlenül Blaise. – Különben is. Mért mástól akarod megtudni? Mért nem magától, Pansytől?

Draco megforgatta szemeit, s egy mély sóhaj után válaszolt csak.

- Úgy csinálsz, mintha nem ismernéd egyikünket sem – morogta vissza válaszképp.

- Nem csinálok úgy, de olyan egyszerű lehetne az életetek – tört ki Blaise-ből ingerülten. – De azt sem értem, hogy te, akinek annyi barátnője volt, hogy-hogy nem veszed észre azt, ami az orrod előtt van?!

- Ha most Potter lennél, szétátkoznám a fejedet – sziszegte Draco dühösen. – Mi az, hogy nem veszem észre azt, ami az orrom előtt van? – kelt ki magából.

- Nyugi, a te oldaladon állok. A legjobb barátom vagy, de erre neked kell egyedül rájönnöd – válaszolta Blaise. Már a pince felé lépkedtek, így Draco nem válaszolt. Igazából nem is tudta erre mit mondjon. Bár sértett éne visszavágott volna valamivel, de most nem jött nyelvére semmilyen csípős válasz sem. Barátja túl jól ismeri, s túl jó kapcsolata van Daphnéval is, amit irigykedve nézett. Hiába akarta elfojtani magában, nem tudta. Ő is ilyen kapcsolatot szeretne, csak Pansyvel. Beléptek a klubhelyiségbe, ahol már csak a szokásos banda várt rájuk: Crak, Monstro, Millicent, Daphne és Pansy.

Pansy hallotta a klubhelyiség ajtaját, s tudta, hogy a fiúk jöttek vissza az edzésről. Könyvébe temetkezett, addig sem kell Draco sziluettjét néznie. Bár szeme sarkából akaratlanul is a fiú lépteit követte nyomon, s hozzá elképzelte annak őrjítő, izmos testét, szőke fürtjeit, igéző acélszürke szemeit, ami szapora légvételre késztette. Nem bírta megállni, hogy ne nézzen fel, akár csak egy pillanatra. Szembe találta magát a megbabonázó tekintettel, ami őt fürkészte, majd gyorsan visszatemetkezett a könyv soraiba. Érezte, amint barátnője felpattan mellőle a kanapéról, majd hallotta az üdvözlő csók csattanását is. Nem akarta hallani, nem akart a csókolózásra gondolni, mert eszébe jutott Draco. Aztán megcsapta orrát a férfias menta illat, s kicsit oldalra dőlt, amikor leült mellé a fiú.

Draco végignézett a kanapén ülő lányon. Lábait keresztbefonta, térdei kivillantak az egyen szoknya alól. Acélszürke szemei tovább siklottak Pansy süllyedő-emelkedő domborulataira, amik kitűnően látszódtak a megfeszülő, fehér ingjén, s csak mardekáros nyakkendője takarta el némiképp. Ölében egy könyvet tartott, mogyoróbarna szemei falták a sorokat. Ében haja minduntalan szemeibe hullott, s egy kecses kis mozdulattal mindig visszaigazította füle mögé. Draco érezte, ahogy elönti testét a vágy. A lassú léptek alatt odaértek barátjával a kanapéhoz. Pansy egy pillanatra felnézett könyvéből, egyenesen Draco szemeibe, majd gyorsan el is szakította tekintetét. Daphne a szokásos módon csókkal köszöntötte a fotelbe ülő Blaise-t, aki rögtön átkarolta derekát, s lehúzta magához, beleültetve ölébe. Daphne kiscica módjára simult Blaise karjaiba, s belefúrta arcát a fiú nyakába.

Draco miközben figyelte a párocskát, leült Pansy mellé a kanapéra, s elképzelte, hogy a lány is így üdvözli őt egy edzés után. A kép gyorsan szertefoszlott, s helyette felidézte magában az első csókjukat. A legeslegelsőt, mikor ajkaival érintette a lány cseresznyepiros száját. Mély levegőt vett, s beszívta szerelme illatát. Daphne, és Blaise elköszöntek tőlük, s felmentek a hálókörletbe. Nem sokra rá Millicent is odament Pansyhez, hogy fáradt, s lefekszik. Pansy csak ekkor nézett körbe a helyiségben. Crak, Monstro, mellette Draco, és ő voltak már csak ébren. A lány is barátnője után akart menni, de Draco megfogta karját, hogy maradjon. Szemeit belefúrta Dracoéba, de egy pillanat múlva a fiú elnézett.  

- Crak, Monstro! Késő van. Menjetek fel a hálókörletbe. – Draco ezt parancsnak szánta testőreinek, akik egy vállrándítás után teljesítették is. Hiába, ismerték már Dracót annyira, hogy ne kérdezzenek, hanem tegyék.

Draco visszafordult Pansyhez, lassú mozdulattal kiszedte a könyvet a lány kezéből, s ráhajította a közeli kisasztalra, mindvégig tartva a szemkontaktust. A lány ugyanúgy ült, ledermedve Draco közelségétől. Szívverése megint felgyorsult, ahogy a fiú végigsimított lábszárán, aztán áttért karjára, felfele derekán, mellkasán, egészen a tarkójáig. Beletúrt ében hajába, miközben egyre közelebb hajolt arcához. Draco nem teketóriázott, a pár centi távolságot megszűntette, magához húzva a lányt. Ajkai mohón követelték a cseresznyepiros száj ízét. Pansy először tiltakozni akart, s próbált is, de a régóta érzett, kielégületlen vágy hajszolta a viszonzásra, szinte lángba borult teste, annyira kívánta a fiút. Szenvedélyesen falták egymás ajkait, a lány karjai szerelme nyaka köré fonódtak. Régóta, talán túl régóta csókolták meg egymást, hogy most ne tartson addig, míg szusszal bírják. Draco gyengéden hátradöntötte az elveit megadó lányt a kanapén, s fölé hajolt, egy másodpercre sem szakítva el száját. A fiú nem bírt magával, puszilva kipirosodott arcát áttért Pansy megfeszülő nyakára. Szívta, csókolta a selymes bőrt, a fül mögötti érzékeny területet, borzongást váltva ki szerelméből. Pansy érezte az elmosolyodó szájat, ami lassan, de biztosan halad ingje nyakáig. A fiú ujjai a nyakkendővel babráltak, mikor a lány feleszmélt, hogy hol is vannak, s mire is készül Draco.

Elhomályosult szemei felpattantak, lélegzete bennakadt, majd egy határozott mozdulattal legördítette Dracót magáról, egyenesen le a földre. A fiú egy nyögéssel „jutalmazta” a kedves gesztust, s értetlen, talán kicsit felháborodott szürke szemekkel nézett a felkönyöklő lányra, miközben az asztalba beütődött karját fogta. Pansy mogyoróbarna szemeiben mintha félelem csillogott volna. Draco nem tudta eldönteni, hogy azért e, amire készültek, vagy annak a következményeire. Vagy esetleg mindkettőre. Tanácstalan volt, már megint.

- Ezt most mért kellett? – tört ki belőle mogorván.

- Mert nem akarok… - kezdte hevesen Pansy, de inkább nem fejezte be a mondatot, mert azt csak felindultságából mondaná. Nem a teljes igazságot.

- Mert nem akarsz? Ha már elkezdted, fejezd be, Pansy! – mondta dühösen Draco, s közben felült a padlón. 

- Mert nem akarok a szeretőid közé tartozni – fejezte be mérgesen a lány, miután meggondolta mit mondjon, majd felpattant a kanapéról, s elindult a hálókörletek felé. Draco egy pillanatra ledermedt, arcára is kiült döbbenete, de most szerencsére senki nem látta. Amilyen gyorsan csak tudott - ami a kviddicsnek hála, a másodperc tört része volt –, felugrott a kényelmetlen padlóról, s a lány után sietett. Épp elkapta karját, mielőtt még rálépett volna az első lépcsőfokra. Maga felé pörgette, s testével a kőfalhoz nyomta, s mint eddig hatásosan tette, becsúsztatta egyik lábát a lány combjai közé, elvágva a menekülési útvonalat. Muszáj kideríteni, hogy értette ezt a lány, s másképp bizony nem ment.

- Ezt meg, hogy a fenébe értetted? – kérdezte halkan, pár centire a lány szájától.

- Mit nem értesz ezen, Draco? – kérdezett vissza gunyorosan. – Nem akarok a szeretőd lenni – tagolta lassan, mint egy ötévesnek, amitől Draco haragra gerjedt.

- Igen, mert ha a szeretőm lennél, nem lehetnél a feleségem – mondta ő is gúnyosan. – Ha özvegy vagy, legalább a vagyonomból kapsz. – Draco tudta, hogy ezt nem kellett volna, de amit kimondott, már nem csinálhatja vissza. A lány érezte, hogy szemeit menten elöntik könnyei.

- Szemét, egoista barom – sziszegte a lány dühösen, megalázottan, nedves szemei szikrákat szórtak. – Mit képzelsz magadról? Pontosabban rólam? - Pansy szabad kezével pofonvágta a fiút, amit Draco is jogosnak érzett. Valahogy helyre kell hoznia. Csak ez járt Draco fejében. Hát még egyszer megcsókolta, de ez most nem volt szenvedélyes, inkább bocsánatkérő, s erőszakos. Pansy tűrte a csókot, érezte rajta, hogy mit akar vele a fiú, ám megbántotta, s ezt nem lehet egy csókkal elintézni. De aztán Draco annyira gyengéd volt, amennyire a lány még sohasem érezte csókját. Bevetette ellenállhatatlan technikáját, mire a lány megtörten viszonozta nyelve játékát.

- Sajnálom. Sosem akartam, hogy a szeretőm légy. Csakis feleségemként bírlak magam mellett elképzelni – suttogta a lány szájára, nedves ajkaival leheletnyit érintve Pansyét, szemeit bűnbánóan lehunyva. Majd ellépett a lánytól, mélyen belenézett a barna tekintetbe, próbálta szemeivel elmondani, hogy őszinte volt, majd elfordulva felsietett a fiúk hálótermébe. „Már megint elszúrtam! Jól mondta, egy barom vagyok, aki mindig, mindent elcsesz. Főleg, ha jó útra terelődött a dolog. Mért kell így alakulni? Mért nem tudom egyszerűen csak szeretni? És ő mért nem tud megbocsátani, és viszont szeretni?” – Draco dühöngött, trappolt felfele a lépcsőn, majd a fiúk hálótermébe érve, hangosan bevágta az ajtót. Szerencséjére még senki sem aludt, bár így szájukat tátva bámulták

Dracót, aki gyorsiramban beviharzott a fürdőszobába. Blaise ledermedve ült ágyán. Tudta, hogy csak akkor ilyen Draco, mikor összeveszett egyetlen szerelmével. Kényelmesen hátradőlt baldachinos ágyán, s egy kicsit későbbre halasztotta ezt az ügyet, míg legalább barátja ki nem jön a fürdőből. Gondolatait átterelte egy hosszú, fekete hajzuhatagra, s a hozzá tartozó gyönyörű arcra. 

Draco belenézett a mosdó feletti tükörbe. Arca eltorzult a méregtől. Magára volt dühös, s ezt nem tudta elviselni. Megengedte a hideg vizes csapot, s rálocsolta arcára. Homlokába hulló tejföl szőke haja a víz hatására sötétebb árnyalatot vett fel. Hátrasimította haját, majd elfintorodott, s meggondolta magát. Inkább felborzolta. Emlékeztette még elsős korára, és az még inkább nem tetszett neki. Elzárta a csapot, s tehetetlenségében ráült a kád szélére. Fürdeni nem akart, hisz edzés után azt már megtette, így csak ült a kád szélén, könyökeit megtámasztotta térdein, s beletemette arcát.

„Ezt most megint, hogy hozzam helyre?” – sóhajtotta elkeseredetten. „Gondolkozz, Draco! Mi az, amiről Blaise beszélt? Mit nem veszek észre? Forgassuk csak vissza az időt… Amikor Victroriával először találkozott, s Pansy is ott volt. Mikor is volt? Legendás lények óra. Igen. Akkor figyelte fel legelőször Victorira. Na igen, de Pansy akkor mit érzett? Emlékezz vissza… El-elkaptam néha egy szemvillanást, egy meglepődött, vagy inkább féltékeny mogyoróbarna szemeket. Talán. Ah!” – lélegzett mélyet. „Mért nem figyeltem akkor jobban Pansyre? Na jó, menjünk tovább. A következő, amikor mind a két lány ott volt a közelemben… a… az asztronómia óra. Ó, igen. Arra igazán emlékszem…” – nyögött fel halkan. „A francba, akkor nagyon el akart csábítani Victoria. Azok az ártatlannak tűnő dörgölőzések. Koncentráljunk Pansyre. Pansy mellettünk volt pár teleszkóppal. Most, hogy így belegondolok, tényleg mintha féltékeny lett volna. Sőt, a sötét varázslatok kivédése órán meg is mutatta Victoriának” – Draco elvigyorodott, ahogy felidézte az emlékképet. „Rendben. Idáig megvagyunk. Tehát Pansy féltékeny. Mire is? Vagy inkább kire? Victoriára? Hát, végül is flörtöltem vele. Vagy is hagytam, hogy flörtöljön velem. Az nem mindegy. Na jó, mit nem veszek észre? Pansy nem bocsát meg. Miért?” – Draco homlokon csapta magát felismerésében. „Mert nem bízik bennem. Hogy lehettem ilyen hülye?” – elkezdett fel alá járkálni a helyiségben. „Na. Akkor már csak azt kell kitalálnom, hogyan bizonyítsam be neki, bízhat bennem. A francba!” – hirtelen abbahagyta a járkálást, belenézett a tükörbe, s magabiztosan elvigyorodott. „Ez az” Mikor kilépett a fürdőszobából társai már elaludtak. Halkan lerakta pálcáját éjjeli szekrényére, majd átöltözve bebújt baldachinos ágyába. A sötétben nem látta, de halotta Blaise halk sóhaját. Draco teljes szívéből elmosolyodott, tudta, hogy barátja Daphnéról álmodozik. Elnyúlt ágyában, s észre sem vette, mikor átlépte az álmok földjét. 

Leroskadt a kőfal tövében, hagyta, hogy könnyei kibuggyanjanak, s eláztassák fehér bőrét. Pansy térdeit felhúzta, ráhajtotta fejét, s zokogott. Most kitört belőle a sírás, olyan intenzitással, hogy rázkódott tőle. Régen volt már, hogy így sírt valaki után, vagy épp valaki miatt. Még magán is meglepődött. „Hogy mondhatott ilyet? Még, hogy én a vagyonára hajtok. Mintha nekünk nem lenne elég. Ahogy kiejtette… szörnyű volt. És én meg ezt a barmot szeretem. Hülye vagyok. Miatta sírok. Meg sem érdemli. Sajnálom. Sosem akartam, hogy a szeretőm légy. Csakis feleségemként bírlak magam mellett elképzelni - visszhangzott fejében a mondat. „Csak a feleségeként. Milyen aranyos volt, mikor lesütve szemeit ezt suttogta szájára. – Pansy megborzongott, ahogy felidézte azt az utolsó csókot. „Hihetetlen gyengéd volt, és érzelmes. Egyszerűen nem lehetett ellenállni. - Pansy felnézett a homályos klubhelyiségben, s feltápászkodott a padlóról. Megtörölte szemeit, s elindult fel a lépcsőn. „A francba, hogy így szeretem” – halkan nyitott be a szobába, majd a fürdőben megmosta arcát, és beomlott ágyába. Sokáig nem jött álom a szemére, hallgatta a mellette szuszogó barátnőit, gondolkodott az előbb történteken, s a másik pillanatban már aludt is. 

Egy világos barna hajú lány ült egy üst mellett, Hisztis Mirtyl elhagyatott, harmadik emeleti vécéjében. Körülötte három szál Ádenisis, hat főnixtoll, két citrom, egy ezüst kés, lépia, rózsaszín fwoopercsőr, kákalagcsáp- és bőr, rózsaszirmok, teák, s egy nyers occamyfej. A lány egy régebbi kiadású könyvet olvasott, majd végignézett a hozzávalókon. Előkészítette a jávateát, amibe előzőleg három főnixtollat tett. A teába belerakta a három szál Ádenisist, a főzet legfontosabb alapanyagát.  Aztán fogta a fwoopercsőrt, és a földbe karcolt egy szív alakot, majd belelocsolt főnixnyálat, és a benne áztatott lépiát. Kezébe vette az ezüst tőrt, s felvágta vele a két citromot, amit az üst aljába facsart. Pálcájával tüzet gyújtott az előzőleg karcolt szív közepébe, majd az Ádenisis jávateát beleöntötte az üstbe, s a tűzre tette. Mélyet sóhajtott, gondolatai egy személy körül forogtak. Majd belenézett a könyvbe, s folytatta az utasításokat. A főzet lassan rózsaszín színt öltött fel, gyorsan megkeverte háromszor. Ekkor elkezdett párologni a főnixnyál, így fogott egy üvegcsét, s begyűjtötte a bűbájjal. Majd elfintorodott, mit kell tennie. Az ezüst tőr ott pihent kezében. Léket vágott az occanamy fejen, s bele tette az üveget, a kákalag-csápot, s a bőrt is. A főzet gyöngyházszínűvé vált. Ezt követően az üstbe beledobta a fejet, majd a tetejére rózsaszirmot szórt, s az utolsó lépésként beleöntötte a rózsateát is. Megdörzsölte szemeit, mélyen beszívta a levegőt. Még maga sem hitte el, hogy mit csinált, s még mire készül. Bár ha ez nem jön össze, ott lesz a második, a B terv. Becsapta a könyvet, majd pálcájával összetakarított. Mielőtt még kilépett volna a zsebében gondosan elrejtett fiolával, még egyszer körbenézett a vécében, ahol bájitalát főzte. Szerencséjére Hisztis Mirtyl nem zavarta meg, így gyorsan becsukta maga után az ajtót, s sebes léptekkel a klubhelyisége felé vette az irányt. Biztos volt benne, hogy ott már senkit sem fog találni, de mikor belépett szembe találta magát Justinnal.

- Hol voltál Vic? – kérdezte értetlenül.

- Csak büntetőmunkán – mondta a lány lehangoltan, elszontyolodva, amit úgy látszik bevett a fiú, mert magához húzta, s csókot nyomott szájára. A lány nem tudta kiűzni elméjéből, hogy nem szerelme csókolja.

- Gyere, felvidítalak – búgta a lány nyakába, szorosan ölelve. Victoria elhúzta fejét, s próbált kibújni az ölelésből.

- Hagyjál. Fáradt vagyok – mondta halkan, miközben kezeit a fiú mellkasára rakta, hogy eltolja magától.

- Rendben – sóhajtott a fiú lemondóan. – De kérek, egy jó éjt csókot – vigyorgott a lányra. Victoria teljesítette a fiú kérését, majd elslisszolt mellette, fel a lányok hálótermébe. Szobatársai már aludtak, így gyorsan átöltözött, s bebújt ágyába. Már nem sokat kell kibírnia, s akkor talán végre az övé lesz a fiú. Ezzel a gondolattal ringatta magát álomba, hogy egy új, sikeresebb nappal kezdjen.

Draco vasárnap korán ébredt. Tervét szövögette, s az ahhoz szükséges hozzávalók beszerzését. Bár rájött, hogy a Szükség Szobája megad neki mindent, ami kellhet a kivitelezéshez. Hogy ne ébresszen fel senkit, lement a klubhelyiségbe. Egyedül ült kedvenc bőrfoteljában. Felidézte azt az emléket, s megint rátört a bűntudat, amitől csak egy féleképp szabadulhat. Kis idő múlva léptekre lett figyelmes. Acélszürke tekintetét a lépcsőfordulóra szegezte, s várta, hogy a zajok forrása megjelenjen. Csalódottan vette észre barátja álmos, kócos fejét.

- Jó reggelt! – biccentett Blaise, s lehuppant mellé a fotelbe.

- Neked is – viszonozta Draco csüggedten.

- Csak nem mást vártál? – vigyorgott Blaise, még csipás szemeit dörzsölve. Draco csak morgott egyet.

- Blaise… - kezdte Draco, s miután barátja ránézett komoly arcára, mély levegőt vett, s folytatta -, kellene a segítséged – fejezte be halkan.

- A segítségem? De hát miben, Draco? – döbbent le a fiú.

- Khm – köszörülte meg torkát -, emlékszel még év elején egy találkozó megszervezésére, úgymond? – feszengett a fiú, s zavartan beletúrt szőke fürtjeibe.

- Köze van ennek a kérésnek a tegnapihoz? – kérdezte Blaise mindentudóan.

- Mondjuk – bólintott Draco. – Megint elcsesztem, és most van egy tervem, hogy helyrehozzam – kerülte barátja barna tekintetét.

- Inkább nem kérdezem meg, hogy megint mit csináltál – húzta el a száját Blaise. – Mondjad, mit terveltél ki – adta meg magát. – Bár év elején is elszúrtad – nevetett.

- Kösz – fintorgott Draco. – A lényeg, hogy valahogy megint el kellene csalnunk Pansyt a Szükség Szobájába, akár Daphnéval, akár Millicenttel. Az mindegy – dőlt előre a fotelben.

- Jó… - gondolkodott el Blaise. – Mi lenne, ha például Pansy segítségét kérném egy Daphnénak szánt romantikus meglepetés elkészítésében? – mosolygott a fiú.

- Nagyszerű. Tudtam, hogy nem hagysz cserben – fogott kezet barátjával.

- Persze, hogy nem – vigyorgott a fiú.

Victoria kellemesen aludt, sőt még korai keléssel sem siette el. A kis fiola, aminek tartalmát tegnap este félelemmel, s reménnyel kevert érzelmekkel készített, most csendben, eltitkoltan lapul ládájában. Gondosan levédve különböző bűbájokkal, melyek az üvegcse épségét védik. Mai napját a kívánt személyhez vsló, minél tökéletesebb eljuttatásának gondolatát fogja kielemezni. Okulnia kell a hatodikban történt kis baleset árán, mikor Romilde Vane próbálkozott Potterrel. De az övé hatásosabb lesz, csak bírja eljuttatni a címzettnek. Vic felöltözve a klubhelyiségbe ment, ahol már javában folytak a játékok, s beszélgetések. Ahogy leért a lépcsőn észrevette Justint is, és Charlottét is. Hát persze, hogy megint egymás közelében vannak, hogy neki oda kelljen mennie, s egyszerre mindkettőjüket elviselnie.

Jól nézett ki a fiú, ezt el kellett ismernie, de egy valakin nem tesz túl, s Vic pont azt az egy valakit szeretné maga mellett. Mosolyt erőltetett arcára, mikor a fiú megtalálta szemeivel, s elindult hozzá. Justin egy fotelben ült. Vic előre tudta, mi lesz a fiú első mozdulata. S nem tévedt. Lehúzta magához, az ölébe ültette, amit a lány kényelmetlen helyzetnek érzett a jelen pillanatban, s az egész klubhelyiség előtt szenvedélyes csókot adott „szerelmének”. Elrejtette arcára kiülni készülő fintorát, amit a nyálas csók váltott ki belőle, s átkarolta Justin nyakát. Kedvesen rámosolygott, majd odafordult Charlotte-hoz.   

- Nincs kedved rendelni Csokikondért, esetleg egy kis csokibékát? – kérdezte mézes-mázos hangon a lánytól, ugyanis ő el tudta intézni, hogy be tudják hozni az iskolába.

- Hm… - húzódott mosolyra Charlotte szája. – De igen, van. Neked is szerezzek?

- Persze – mosolygott Vic. – Mikor tudsz? – próbálta nem követelőzően kérdezni.

- Mondjuk a héten valamikor – töprengett el Charlotte. – Minél hamarabb.

- Szuper – vigyorgott a lány. Első lépés kész.

- Ha valami édességre vágysz, csak kérned kéne, drága – simította meg Victori kezét Justin, s kisebb puszikat hintett bőrére. Charlotte rávillantotta szemeit a párosra, leginkább a fiúra.

- Kézzel fogható csokit akarok – mondta picit gúnyosan a lány, mire a fiú abbahagyta a puszilgatást. Magában Victori sóhajtott. – Reggeliztetek már?

- Még nem. Menjünk – válaszolt Charlotte, s elindult kifele a helyiségből. Justin, és Vic követték.

A nap eseménytelenül telt el. Draco nem mutatta, de ideges volt. Most vagy nagyon elszúrja az életét, a kapcsolatát Pansyvel, vagy épp az ellenkezője. Azzal nyugtatta magát, hogy kockázat nélkül nincs győzelem. Tehát várni fog. Míg el nem jön az este. A reggeli alatt, figyelte a lányt, aki megint hallgatási fogadalmat tett vele szemben. Végül is nem csodálkozik, ő adta meg az okát. De annyira nehezen viseli. És mi fog még történni, ha megnézte az emléket.

Draco csak turkálta az ételt, inkább a mellette ülő lányt nézte szeme sarkából. A látszatot fenn tartják, de legbelül teljesen más a helyzet. Megszokták már a szúrós tekintetek kereszttüzét, s a fiút most nem is érdekelte a dolog. Egy idő után megunta az üldögélést, szerencséjére barátai is végeztek. Így visszamentek a klubhelyiségbe. Blaise próbálta elterelni figyelmét a megszokott robbantós snapszlival, de most ez sem fogott a fiún. Sőt, Draco úgy érezte, Blaise simán meg tudná verni most, amennyire összpontosít a játékra. De meglepődésére mégiscsak ő nyert. Ránézett a sejtelmesen vigyorgó barátjára, s tudta. Tudta, hogy hagyta nyerni.

Draco elméjébe beszökött a gondolat, hogy azért e, mert így több csókot kap Daphnétól, vagy mert nem akarta megalázni. Mindegy is neki. A kártyaparti után áttértek a sakkra, amivel több órát is elütöttek. A délutánt Draco, s Blaise a kviddicsben felvetett ötleteit beszélték, hogy milyen cselekkel próbálják legyőzni ellenfelüket. Kínkeservesen vánszorgott az idő a fiú számára, mikor végre valahára eljött az este hét óra. Szemével intett barátjának, majd észrevétlenül kislisszolt a klubhelyiségből. Sietve rótta a folyosókat, míg el nem érte célját. Háromszor elhaladt a fal előtt, eszébe jutott, mikor ezt utoljára tette, nem is oly rég. Megrázta fejét, s belépett a szobába. Nem volt sok minden benne, csak egy kanapé, fotel, egy fürdő ajtó – legalább is ezt gondolta Draco -, s egy üvegasztal, rajta egy ezüst merengővel. Becsukta az ajtót, s oda lépett az asztalkához. Elővette talárja zsebéből pálcáját, és halántékához emelte, majd elkezdte onnan húzni. Pálcája végén egy hosszú, ezüstfehér csíkot, amit beleejtett egy kristályüvegcsébe, majd odarakta a furcsa jelekkel televésett kőtál mellé.

Még egyszer végignézett a szobában, s egy mély sóhaj kíséretében kilépett onnan. Megmasszírozta halántékát, beletúrt hajába, miközben menetelt. Mikor visszaért a klubhelyiségbe Blaise már megkereste Pansyt, s szóval tartotta. Draco megnézte a lányt, megint késztetést érzett rá, hogy odamenjen, s megcsókolja, de jelen esetben ez botránnyal járna. Így némán leült az egyik fotelbe. Pansy vetett rá egy pillantást, amit Draco inkább elfelejtene, majd visszafordult Blaise-hez.

- Rendben, Blaise. Menjünk – mondta halkan a fiúnak, majd elindultak. Draco végigkövette szürke szemeivel útjukat, míg nem becsukódott a helyiség ajtaja.

Pansy furcsállta Blaise kérését, de már majd nem rászánta magát. Elvégre még is csak Daphne meglepetésében segédkezne. A barátnője, ezért döntött. Kitárult a klubhelyiség ajtaja, s belépett rajta Draco. Szívét szorongás fogta át. Mért nem lehetne olyan egyszerű az életük, hogy semmi nélkül megcsókolják egymást? Nem tudta a választ, s nem is akart ezen most filózni, sőt, nem akart beleveszni a fiú szemeibe sem. Így visszafordította tekintetét barátjára.

- Rendben, Blaise. Menjünk – sietett elhagyni a helyiséget Pansy. Kint a folyosón beszélgetést kezdeményezett.

- És mit szeretnél Daphnénak csinálni? Valamilyen elképzelésed biztos van – mosolygott Pansy.

- Öhm… - Blaise elgondolkodott. Erre nem talált ki előre választ. – Hát talán egy vacsora? – kérdezte egy vigyor kíséretében.

- Nem rossz. Daphne olyan romantikus – felelt a lány. – És mért pont a Szükség Szobájában?

- Hát ott senki sem zavarna meg minket – röhögött fel a fiú kétértelmű válaszán. Ha bár nem is annyira kétértelmű, csak ki hogy értelmezi.

- Ó, Blaise – nevetett Pansy. Ismerte a fiút, hogy tudja mi jutott eszébe. – Na jó, akkor te gondolj egy szobára, majd én átalakítom, ha nem jó – mondta nevetve Pansy, mikor odaértek a hetedik emeletre.

Blaise ugyanazt csinálta, mint az előbb Draco. Előre megbeszélték, hogy milyen szobára gondoljanak, így Blaise-nek nem esett nehezére elképzelni a merengős helyiséget. Kinyitotta a lánynak az ajtót, s maga előtt beterelte. Pansy elismerően nézett körbe a helyiségben, ahol nem volt ágy. Meg mert volna esküdni rá, hogy a fiú azt is kíván a szobával együtt.

- Ez mi? – kérdezte Pansy a merengőre mutatva.

- Kedves, azt hittem ezt egy ilyen boszorkány tudja – nevetett Blaise, de Pansy tekintete lehervasztotta. – Kérlek, nézd meg! Az első csókunk.

- És mért akarnám én azt megnézni? – nézett értetlenül a lány.

- Jaj, nem nyálas, vagy ilyesmi – vigyorgott a fiú, s beletúrt hajába. – Csak, hogy esetleg valami hasonlót kellene elterveznünk meglepetésként is. Ahhoz pedig meg kellene nézned – kérlelte a fiú barna szemeivel.

- Rendben – adta meg magát a lány.

- Szuper vagy, Pansy kedves – puszilta meg a lány arcát. – Addig én beszerzek egy két hozzávalót – kacsintott, majd kilépett a szobából. Mély sóhaj szakadt fel torkából. Hazudott már megint a lánynak, de csak is barátai érdekében. Ha ezzel segíthet nekik, hogy jobbá tegyék a kapcsolatukat, akkor lenyeli ezt a kis hazugságot.

Pansy megforgatta szemeit. Most végig kell nézni Daphne és Blaise első csókját. Sokkal inkább nézné meg az ő és Draco csókját. Fogta a kis üvegcsét, s beleöntötte a ezüstfehér emlékképet, ami felfénylett, s örvényleni kezdett. Pansy nagy levegőt vett, s belemerítette arcát a kőtál tartalmába. Rögtön érezte, hogy lába felemelkedik a Szükség Szobája padlójáról. Vakító sötétség vette körül egy kis ideig míg zuhant, majd talpa földet ért szintén a Roxfort egy folyosóján. Körülnézett a félhomályban, megállapította, hogy már estefele lehet. Aztán megpillantotta őt. Lassan lépkedett a folyosón vele szembe. Szőke sziluettje megborzongatta a lányt. Mikor elhaladt mellette követni kezdte. Hajtotta a kíváncsiság, hogy-hogy kerül ide a fiú, Blaise emlékébe. Egy ismerős helyen állt meg, mélyet sóhajtott, majd háromszor elsétált a fal előtt. Belépett az ajtón, Pansy is vele együtt.

Ami a szobában fogadta, arra nem volt felkészülve. Majd nem összeesett, mikor megpillantott egy világosbarna hajú lányt egy fotelben ülve. Agyába befurakodott a gondolat, hogy úgy is tudja mi fog történni, el is mehetne, de valami késztette arra, hogy ott maradjon, s végig nézze. Vagy legalább is elkezdje nézni. A szoba mardekáros beállítottságú volt, ami köszönhető volt a fiúnak, s egy kis sárgával vegyítve a lány részéről. Fintor futott át arcán, mikor Victoria megindult Dracóhoz. Csónak kivágású blúza feszült a lány mellein, magas szárú, tíz centis sarkú csízmája karcolta a padlót. Haja leengedve hullott szemeibe. Pansy elhúzta száját, s a fiú mellé állt, hogy jobban lássa az „eseményeket”. „Lotyó” – gondolta magában. Victoria megállt Draco előtt, felemelte kezét, s szerelme tarkójánál beletúrt a tejföl szőke hajba. A lány megnyalta ajkait, s azzal egy időpontban közelebb hajolt jegyeséhez, s rányomta száját Dracóéra. Pansy elfordította fejét, könnyek szöktek szemeibe. Sosem kellett még végig néznie, ahogy Dracót, a szerelmét megcsókolja egy lány. Fájt neki. Fájt az, hogy nem őt izgatja. Így még rosszabb volt, mintha csak tudná az egészet. Visszanézett a párocskára. Draco áttért Victoria nyakára. Csókokkal hintette be bőrét, amire Pansy dühösen megtörölte nedves arcát, de tűrte, s nézte. Aztán meglepődött. Draco hirtelen abbahagyta a lány kényeztetését. Victoria szemei felpattantak, s Dracóra szegezte őket.

A fiú állt ott egy másodpercig, aztán se szó, se beszéd otthagyta a felhevült lányt a szobában. Pansy érezte, hogy lábai megint elhagyják a talajt. Ott találta magát ugyanabban a szobában, ahol ez történt, annyi kivétellel, hogy másképp nézett ki, s más időpontban. A lány leroskadt a legközelebbi fotelbe, s keservesen sírni kezdett. Megint a fiú miatt. Tengerként öntötték el elméjét kétes gondolatai. Miért mutatta ezt meg neki Blaise, vagy inkább Draco?

Olyan ismerős volt a lánynak, s rá is jött, hogy volt már egy ilyen év elején. S annak sem volt jó vége. Hát ennek? Ennek sem. Miért csinálja ezt vele Draco? Hogy képes megmutatni neki? Nem elég az, hogy megcsalja? Pansy itt másik fonalat vett fel. De hát mégsem csalta meg… Vagy is csak majdnem. Egy csók még nem a világ vége. Az még megbocsátható lenne. De akkor is elment, s puszilta, kényeztette a lányt, ami rohadtul fájt Pansynek. Az egyik énje most rohanna a fiúhoz, hogy megcsókolja, s talán újra élje a szünet perceit, másik énje pedig örökre itt maradna a szobában, hogy még csak ne is lássa. „Nem bírok, most ezen gondolkozni. Túl sok ez így” – a fürdőben megigazította magát, megmosta arcát, majd visszament a klubhelyiségbe. Már csak pár diák lézengett ott, így felment a hálótermébe. Bebújva ágyába sokáig gondolkozott még a mai napján. Nehezen aludt el, s nem is tudta, hogy a másik szobában a fiúknál, egy acélszürke szempár meredten nézi a plafont, s rá gondol.