Bosszúsan, kialvatlanul ébredt szerda reggel. Elméjében még mindig a tegnapi események zajlottak le. Megalázták, kiröhögték, megszégyenítették, méghozzá a szerelme előtt. Ezt nem hagyhatja annyiban. Nem! „Parkinson… az a kis cafka.” Hevesen dobta félre ágytakaróját, majd becsörtetett a fürdőszobába. Az se érdekelte, ha szobatársai felébrednek, s kifejezik nemtetszésüket. Némító bűbájt bocsátott az ajtóra, hogy senki se zavarja a hosszas áztatásában a kád kellemes vízében. Ledobálta pizsamáját a fürdő csempéjére, s beszállt a kádba. Fejét hátradöntötte, kezeit pedig kirakta annak peremére. Lehunyva szemét jutott eszébe a párbaj minden egyes mozzanata, a mardekárosok, s hugrabugosok vigyora, Parkinson elégedett arca. Ökölbe szorította kezét, fogait összepréselte, annyira gyűlölte az ellenséges lányt. Nyugtatva magát elernyedtek megfeszült izmai, és csakis a bosszúra összpontosított. „Kell egy terv, egy olyan… amivel… megalázom Parkinsont. Igen, amivel sárba tiporhatnám az iskola minden diákja előtt, a nagy, mardekáros Parkinsont” – mondta ki magában gúnyosan. „De olyankor kell, mikor Draco nincs a közelében. Á, az lehetetlen. Tegnap óta, biztos együtt vannak, ha nem hatott már a bájitalom” – mosolyodott el. „Ma ki fog derülni, ha pedig nem jött volna be az A tervem, még ott a B is, amit átrakok C-nek. És most jöhet a B. Vagyis a párbaj miatti bosszúm. Egy pici közbeiktatás” – húzta gonosz mosolyra száját. „Gondolkodj Vic, okos vagy… mivel alázhatnád meg Parkinsont úgy, hogy Draco ne szenvedjen sértést, vagy sérülést? Hm… ha esetleg kviddicsedzésen csinálnék valamit? Nem, ott van Draco is, és akkor fuccs a tervnek. Előtte? Az sem jó. Biztos, hogy Dracóval megy le a pályára. Mostanában gyakran ott van” – fintorgott Victori. Egész fürdőzése alatt gondolkodott a legjobb, és legegyszerűbben kivitelezhető megalázáson, de semmi olyan nem jutott eszébe. A tükör előtt állt, hatástalanította a bűbájt. Világos, barna haját copfba fogta, frufruja a szemébe lógott, amit most igazítgatott, amikor hirtelen megállt a mozdulat közben, s ördögien elvigyorodott.

- Megvan – suttogta tükörképének, majd dobott magának egy boldog puszit, s most már örömmámorban lépett ki a fürdőszobából.

- Na, végre, hogy kijöttél – ballagott oda álmosan Charlotte. – Mitől van ilyen jó kedved? – lepődött meg, s egy pillanatra megtorpant Vic mellett. – Csak nem a tegnapitól?

- Hehe… - fintorgott Vic. – Nem mindegy mitől van jó kedvem? – támadt a lánynak váratlanul.

- Jól van, na. Már kérdezni sem szabad? – húzta el a száját Charlotte, és tüntetőleg berobogott a fürdőbe. Vic vállat vont, s egykedvűen levonult a klubhelyiségbe, ahol most kezdett felélénkülni a társalgás. A lány észre is vette barátját, s egyenesen felé vette az irányt. A többi fiú körében nevetgélt, mikor odaért hozzá. Justin szokásához híven lehúzta magához a fotel karfájára, átkarolta derekát, és egy reggeli, köszöntő csókot nyomott szájára. 

- Menjünk valahova, ahol kettesben lehetünk – súgta érzékien a fiú fülébe, mire Justin elmosolyodott, s aprót bólintott. – Felmegyek a cuccomért, mindjárt jövök.

Miután a lány visszaért, Justin elköszönt barátaitól, s elindultak ki a helyiségből.

- Hova menjünk? – kérdezte a fiú pár lépés után.

- Mondjuk a Szükség Szobájába. Ott nyugodtan tudunk… - hagyta befejezetlenül a mondatot, s kacéran rákacsintott Justinra. A fiú kéjesen elvigyorodott, ha bár nem is tudta, Victoria nem ugyanarra gondol, mint ő. A hetedik emelet már teljesen kihalt volt, csak egy lány cipő koppant a kövezeten, ahogy háromszor elhaladt a fal előtt. Beléptek a szobába, s Justinnak majd nem elakadt a lélegzete. A szobában ugyan is nem volt ágy, csak egy kanapé, egy kerek asztallal.

- Vic, mért is jöttünk ide? – kérdezte, miközben a lány odahúzta a kanapéhoz, s leültette rá.

- Hogy beszélgessünk – adta meg a választ, a fiú kezét fogva. Justin fintorra húzta száját. – Gondolom hallottad, hogy mi történt tegnap sötét varázslatok órán. Ugye?

- Igen – felelt a fiú, mosolyát türtőztetve.

- Bosszút akarok állni Parkinsonon – mondta teljesen komolyan a lány, egyenesen a fiú szemeibe nézve, amiből Justin tudta, hogy őszintén beszél.

- Az óra miatt? – döbbent le a fiú.

- Igen – vágta rá Vic, bár ez nem teljesen volt igaz, de azt nem kell tudnia Justinnak.

- És mit akarsz tőlem? Mért mondtad el?

- Hogy-hogy mért? – forgatta meg szemeit a lány. – Hogy segíts nekem.

- Na, nem. Nem veszek részt a bosszúhadjáratodban – tiltakozott Justin. Belegondolva egyszer is elég volt neki Draco haragja.

- Justin – kezdte Victori közelebb húzódva a fiúhoz mézes-mázos hangon -, így te is bosszút állhatnál Dracón – búgta fülébe sejtelmesen.

- Nem, Victoria – kelt fel a kanapéról. – Sajnálom, de nem. - Vic fújtatott egyet dühösen, s elviharzott a fiú mellett, ki a helyiségből. A fiú lemondóan sóhajtott. Igazából annyira nem volt ellene a dolognak, de nem is repesett egy ilyen kis hadjáratért.

Victoria mérgesen vágtatott a folyosón. Akkor rögtönözni fog ma. Erre a gondolatra kicsit megnyugodott, s újra megjelent arcán a gonosz mosoly.

Draco nehezen aludt el tegnap este. Ő és Blaise tudták, vagy is sejtették, hogy ki volt az, aki szerelmi bájitallal töltött csokoládét küldött neki. Más nem jöhetett szóba, s ezt mindketten tudták. „Vagy inkább ő volt az utolsó, akit megaláztam. Igaz, hogy Pansy meg tudja védeni magát, de nem hagyom mostanában egyedül” – fűzte gondolatban a szálat Draco, miközben fogat mosott. Ahhoz képest, hogy nem sokat aludt, jól nézett ki. Acélszürke szemei csak úgy csillogtak, hogy még ő maga sem hitte el. Habár az okát tudta. Végre valahára nem szúrta el, nem mondott olyat, amit meg kellene bánnia, vagy, amivel Pansyt elüldözné maga mellől. Határtalan boldogságot, elégedettséget érzett szétáradni a mellkasában, amit még sosem érzett ezelőtt. Megigazította tejföl szőke haját, magabiztosan rákacsintott tükörbeli mására, s üde frissességgel kilépett a fürdőszoba ajtaján. Crak, Monstro még durmoltak baldachinos ágyukban, Blaise pedig most ébredezett.

- Na, mi van? Ennyire lefárasztott Daphne? – vigyorgott Draco barátjára jókedvűen. 

- Így is mondhatjuk – vigyorgott álmosan a fiú. Felborzolta fekete haját, mikor felült ágyában, majd ránézett a pakoló Dracóra. – Lemaradtam valamiről? – kérdezte értetlenül. Draco hátrafordult az ágyból kikecmergő Blaise-hez. 

- Mért kérded? – vigyorgott még mindig.

- Csak mert… - kereste a szavakat a fiú, miközben barna szemeit dörzsölte -… olyan… fura vagy ma – röhögött fel Blaise, s belenézett a szürke szemekbe.

- Reggel még nem vagy humorodnál – nevetett Draco. – Egyébként igen, lemaradtál, de nem számolok be róla. – Draco elröhögte magát, ahogy Blaise fancsali képére nézett.

- Na de, Draco! – biggyesztette le a száját.

- Semmi de. Ez csakis Pansyre és rám tartozik – kezdett el megint pakolni. – Vagyis… - fordult vissza megint, de nem fejezte be. Blaise mindentudóan elmosolyodott, s Draco tudta, hogy most elszólta magát. Egy sóhaj kíséretében befejezte könyvei elpakolását. Blaise pedig elballagott mellette be a fürdőbe. Draco vállat vont, majd felcsapta táskáját a vállára, s lement a klubhelyiségbe. Elfoglalta az egyik fekete bőrfotelt, táskáját ledobta maga mellé, s a lányok hálóterméhez vezető lépcsőre fókuszált. A helyiséget pár izgatott elsős beszélgetése, s harmad, negyedéves diákok házi feladatukat összekapkodott mozdulatai töltötték be. Felkönyökölt a fotel karfájára, s lazán hátradőlve figyelte mindegyik lányt, aki a lépcsőn lejött. Egy valakit várt, de helyette csak Blaise hangja törte meg csendes várakozását.

- Még mindig nem jöttek le a lányok? – huppant le a kanapéra a fiú.

- Amint látod, nem – válaszolt Draco ironikusan. – De úgy látszik, csak mondanod kellett – jegyezte meg még gunyorosabban, szemét le sem véve Pansy sziluettjéről. Még az iskolai egyenruhában is úgy vonult le a lépcsőn, mint egy királynő. Észrevétlenül végigmérte a lányt tetőtől talpig, pedig már nem először látja. Vonzotta a vékony, harisnya nélküli lábak, a keskeny, ringó csípő, ahogy talárja minden lépésnél kileng. Szemei feljebb siklottak a fehér ingen feszülő domborulatokra, s eszébe jutott az érzés, mikor kezével cirógatta a halmokat azon az estén, sóhajokat, s nyögéseket kiváltva vele Pansyből. Fátyolos tekintete összeakadt a mogyoróbarna szemekkel, mire félmosolyra húzta száját, s fejével apró, majdnem láthatatlan jelet küldött Pansy felé.   

Pansy azt hitte, menten megbotlik a lépcső utolsó fokán, mikor belemélyedt a csillogó szürke szemekbe. Daphne előrement Blaise-hez, így csak is Dracóra figyelhetett. Alig látható, de Pansy számára érthető volt a fiú jele, vagy épp akarata. A lány lassan, vontatottan lépkedett Dracóhoz, s mikor odaért, a fiú lehúzta magához az ölébe. Kicsit rémült, barna szemekkel meredt a feneketlen ezüsttó mélységébe. Draco lágyan karolta át derekát, s beletúrva ében hajába követelte bársonyos ajkait, s ő engedett a kísértésnek. Lehunyta szemeit. Nem törődött azzal, kik és hányan látják őket. Úgy is tudják már, hogy jegyesek, a mardekárosoknak pedig ismerős a „szerződéses házasságkötés”. De ebben a pillanatban semmi sem érdekelte, az érzésre koncentrált. Nyilvánosan még nem csókolóztak, s ez valahogy izgalommal is töltötte el. Karjait Draco nyaka köré fonta, teste remegve hevült a bizsergető szenvedélytől. Érezte a fiú leheletfinom simítását csípőjén, majd combján, ahol megállapodott. Már nem az első csókjuk, mégis, Draco technikája megint lehengerelte, felizzította benne szunnyadó vágyát. Amilyen váratlan volt a lány számára ez a csók, olyan váratlanul is szakadt meg. Szemeit még mindig csukva tartotta, hogy az élményt még egyszer átélje, s közben légzése csillapításán fáradozott. Mellkasa hihetetlen ütemben emelkedett, s süllyedt. Kinyitva szemét nem tudta megállni, hogy halványan el ne mosolyodjon, ahogy ránézett Draco boldogságtól sugárzó arcára.

Most hagyta félbe, míg képes volt rá. Érzékei tompultak szerelme parfümjének illatától, a Pansyn végig futó remegéstől. Tudta, ha tovább folytatja a játékot, már nem bírja magát leállítani. Keserves ez a hat hónap, még így is, azzal az estével. Most megint érezni akarta maga alatt, selymes bőrének minden apró milliméterét. Nehezen, de elszakította tekintetét a csókjától duzzadt, cseresznyepiros ajkakról, s rátévedt Blaise mosolygós arcára. Draco elvigyorodott, kezével közelebb húzta magához a lány törékeny testét, hogy érezhesse őt.  

- Lassan kellene órára mennünk – szólalt meg pár perc múlva Blaise, vigyorogva. Igazán örült, hogy két barátja végre egyenesbe jött.

- Igen, mehetünk – köszörülte meg a torkát Draco. Pansy egy kis mosolyt küldött Daphnénak, s felállt szerelme öléből. Draco is komótosan feltápászkodott, felkapta táskáját, majd megindult a többiek után. Kiérve a klubhelyiségből beérte Pansyt, s derekára csúsztatva kezét lépkedtek első órájukra. A bűbájtan teremnél már minden diák ott volt, s most minden szem a mardekáros kis csapatra terelődött. Blaise és Daphne kapcsolata nem volt újdonság, csak Draco és Pansy nyilvános felvállalása. A hollóhátasok szájukat tátva meredtek hol Dracóra, hol Pansyre, majd összesúgtak társaikkal. Draco vigyorgott csak rajtuk, míg meg nem érkezett Flitwick professzor. Draco szeme megakadt egy lányon. Összenézett Blaise-zel, majd aprót intett a fejével a lány felé. Barátja is megnézte a lányt, s biccentett Dracónak. Pansy kérdő tekintetére csak megrázta fejét, majd beléptek a terembe, s elfoglalták helyüket. Amint elkezdődött az óra, Draco Blaise-hez fordult. Előttük Daphne, és Pansy jegyzetelt szorgalmasan. 

- Az a csaj adta oda a csokit – súgta Draco.

- Akkor tőle megtudhatjuk ki a feladó – bólintott Blaise, követve Draco gondolatmenetét.

- Pontosan erre gondoltam – húzta mosolyra száját.

- Óra után kikérdezzük? – kérdezte Blaise halkan.

- Igen, de… - nézett egy pillanatra Pansyre -, nem kéne látnia.

- Értem – bólintott Blaise, majd elővett egy kis pergamen darabot, s ráírt valamit. Összehajtogatta egy kis madárkára, kezébe vette, s ráfújva előreküldte Daphnénak. A lány mosolyogva olvasta el a levelet, majd hátrakacsintott a vigyorgó Blaise-re. 

- Mit írtál neki? – kérdezte Draco némi türelmetlenséggel hangjában.

- Csak annyit, hogy csajos ügyben az óra végén, sürgősen ráncigálja el Pansyt innen – mondta még mindig vigyorogva.

- Ó, ez jó ötlet volt – felelt elismerően Draco.

- Tudom, az enyém – húzta ki magát, mire Draco csak megforgatta szemeit. – Csak még magyarázkodhatok majd Daphnénak – fintorgott. – Na, én gyorsan leszerelem a csajt, te meg addig foglalkozz Pansyvel, míg Daphne el nem rángatja.

- Jó – adta meg magát Draco. – De azért én vagyok az ötletgazda… - vigyorgott rá Blaise-re.

- Persze, persze. Az egoizmusodat táplálni kell – nevetett halkan.

Az óra további részében Draco hol Pansyt, hol pedig Oliviát nézegette. Ki akarta szedni a lányból, hogy Victoria volt-e, aki a szerelmi bájitalt rá akarta sózni. Szinte nem is figyelt a tananyagra, annyira várta, hogy vége legyen ennek a gyötrelemnek. Mikor kicsengettek, Daphne lerohanta Pansyt, csacsogott neki valamit, amit Draco nem értett, majd csak Pansy bocsánatkérő, mogyoróbarna szemeit látta. Blaise ez időben odaoldalazott a hollóhátasok asztala mögé, s mikor Olivia megfordult, a fiú karon ragadta.

- Csak kérdezni szeretnék valamit – mondta halkan a lánynak, mire Olivia bólintott, s egy apró biccentéssel elküldte barátnőit. Ekkor Blaise gyengéd, mégis határozott mozdulattal kituszkolta a lányt a folyosóra, ahol Draco már várt rájuk. Közrefogták a megszeppentnek tűnő lányt, s a folyosó egy félreeső részéhez cipelték, egy lovagi páncél mögé. Megvárták, míg teljesen kihalt lesz a folyosó, majd nekiszegezték Oliviát a falnak, hogy ne tudjon menekülni. Draco az egyik, míg Blaise a másik oldalán.

- Szóval, Olivia… - kezdte Draco ingerülten. Mégis csak segített ez a lány „az elkövetőnek”. – Ki adta neked a csokikondért? – bökte ki kertelés nélkül.

- Senki… - vágta rá a lány. – Mondtam, hogy a hollóhátasoktól van – vette szaporán a levegőt. Draco és Blaise összenéztek. Blaise látta a szürke szemekben felizzani a haragot, így megelőzte barátját.

- Olivia, ugye? – A lány bólintott. – Mi csak azt akarjuk kideríteni, ki volt képes Amortentiával töltött csokit adni Dracónak, figyelembe se véve, ki esik neki áldozatául – mondta a fiú elfojtva mérgét. Hisz majdnem ő is egy áldozat lett. Olivia ledöbbenve meredt a két fiúra. Most fogta csak fel, mire vették rá, mibe keveredett.

- Victoria – suttogta a nevet alig hallhatóan. – Ő kért meg, hogy adjam neked – nézett könnyes szemekkel Dracóéba. A fiú dühösen beleütött a falba, s elviharzott a színről.

- Nyugodj meg – próbálta csillapítani a lányt Blaise. – Köszönjük, de most mennem kell. – Azzal Draco után szaladt. Egy emelettel lejjebb be is érte. A fiú nem titkolta dühét, az elsősök ijedten ugrottak félre útjából, még Potter sem húzta fel idegeit ennyire, mint Victoria. Blaise megállította Dracót.

- Draco, mit akarsz csinálni? – állta útját, s próbálta nem elengedni maga mellett.

- Mit? – kérdezte ironikusan. – Mondjuk, kicsit ráijesztek, hogy ne merjen velem többet szórakozni – mondta mérgesen, majd kikerülte barátját.

- Ne csinálj semmit – tartotta vele a lépést.

- De fogok – vágta rá ingerülten.

- Gondolkodj egy kicsit. Victoria még nem tudja, hogy te tudod. – Draco megtorpant. Ezt akár fel is használhatja a lány ellen. Gonoszan elvigyorodott, majd rendezte vonásait, s Blaise felé fordult.

- Nagyon jó ötletet adtál, Blaise – veregette meg vállát. – Ha szeretnéd nézni a műsort, akkor gyere velem. Megkeressük Victoriát – mondta gúnyosan, majd elindult, de most már arcán nem a düh vicsora, hanem a bosszú íze húzta fanyar mosolyra száját. Gyorsan megtalálták a hugrabug kis csoportját a sötét varázslatok kivédése teremnél. Minő meglepetésként, épp a hollóháttal volt órájuk. Draco nem látta Oliviát, így azt feltételezte, hogy vagy nem jár, vagy még nem heverte ki a kis lerohanásukat. Nem igazán foglalkoztatta a kérdés tovább, mikor meglátta Victoria világosbarna haját. Megállította Blaise-t.

- Na, most figyelj. Leégetem a kiscsajt, hogy év végig nem akarja kidugni a fejét a hálóterméből – mondta mérgesen, de szája szegletében vigyor bujkált. Draco összekócolta kicsit a haját, majd megköszörülte torkát, s kilépett a lépcsőfordulóból. 

- Victoria! Szerelmem! – kiáltott fel megjátszva szerepét. A lány hátrafordult Draco hangjára, s elképedve, talán kicsit reményteli szemekkel nézte a fiút, amint elhomályosult tekintettel fókuszálva rá, egyre közelebb ér hozzá.

- Életem szerelme! Merre jártál eddig? Téged kerestelek fent a csillagok közt, s itt lent a földön is – kiáltott félhangosan, öles léptekkel szedve a fennmaradó távolságot. Most már mindannyian őt, vagy inkább Victoriát nézték. Dracót azért, mert tudták, ilyet soha az éltben nem tenne, Victoriát pedig azért, mert róla nem hitték, hogy Draco szerelmes is lehetne belé. Vic egyre kényelmetlenebbül érezte magát. Mégis hatott volna az Amortentia? De ő nem így képzelte el. Így Draco csak lejáratja őt… megint. Feszélyezve pillantott körbe, s csak is az őt figyelő szemeket látta. Draco is csak egyre közelebb ért hozzá, folyamatosan mondva a „szerelmes” mondatait, Blaise hűen követte barátját, olykor megpróbálta lefogni, s visszafordítani a helyes irányba. De Draco ilyenkor fennhangon elutasította, hogy a szerelméhez tart, mit képzel ő, Blaise, hogy feltartja. Victori most már elbújt volna szégyenében. Draco odaért elé, elkapta kezét, s egy csókot nyomott kézfejére. Aztán derekára helyezte karjait, s ledöntötte Victoriát a lábáról, mintha csak egy tánc befejezése lenne. Közelített a lány szájához, mintha meg akarná csókolni. Blaise csak meredten nézte Dracót, nem tudta mit akar ebből kihozni, de várt. Bízott a fiúban, hogy nem lesz durva, hisz mégis csak egy lányról van szó. Draco szája már csak centikre volt a lány ajkaitól. Victori lehunyta szemeit, s várta a fiú érzéki ajakainak érintését, mint akkor azon az estén, mikor nem sikerült neki. De most! Most eljött az ő ideje. De csak nem akarta megérezni a fú száját. Ehelyett egy kisebb puffanással földet ért. Nyögve nyitotta ki mélybarna szemeit, s meglepődve nézte Draco dühtől eltorzult arcát. „Ajaj…”

- Mit képzeltél? Hm? – kezdte ordibálva Draco, hogy mindenki hallja. – Amortentiával akartál meghódítani. Nem sikerült! – mondta gunyorosan. – Ha nem vetted volna észre, mardekáros vagyok. Nem ismered a mardekárosok jellemét? Ilyen könnyen nem tudsz engem, egy Malfoyt átverni! – ordibált még mindig, a lány előtt állva. – Victoria Jehnsen bájitalkereskedése. Még sajnos dolgoznod kell a tökéletes siker eléréséhez – mondta gúnyosan, majd megfordult, s a vigyorgó Blaise-zel otthagyták a bambuló diákokat, és az elsüllyedni készülő Victoriát. Draco elégedetten menetelt vissza a pincehelyiség felé, még egy kis idejük is van óra előtt. 

- Hát ez nem semmi volt – mondta elismerően Blaise. – De nem aggódsz, hogy most még jobban megkeseríti majd az életed? – nézett rá aggódva.

- Szerinted egy ilyen megalázás után képes lenne rá? – vigyorgott Draco, miközben megigazította tejföl szőke haját. Nem is ismerte Victoria igazi arcát, azt, ami most csak még jobban szenved, s bosszúért kiált.

Blaise csak sóhajtott egyet annak jeléül, hogy fogalma sincs a válaszról. A klubhelyiségbe belépve a lányok rájuk vártak, hogy elindulhassanak mágiatörténetre.

- Hol voltatok? – támadt azonnal Pansy Dracónak, de a fiú egy váratlan csókkal beléfojtotta a szót. Blaise füttyentett egyet a többi, pár mardekárossal együtt. 

- Majd elmondom – súgta halkan a lánynak, majd elindultak.

- Ez meg mi volt? – segítette fel Charlotte, Victoriát a földről.

- Semmi – morogta dühösen a lány, a hollóhátasok, s hugrabugosok vizslató, és megvető szemeinek kereszttüzében.

- Na, ne mondd – torkolta le barátnőjét. – Neked az Amortentia semmi? – kérdezte ingerülten.

- Jaj, mit kell úgy felfújni? – fújtatott mérgesen. – Hatodikban Demelza is használt bájitalt.

- Igen, de ő nem a legerősebbet a világon! – támadt neki újból.

- Charlotte! Hagyj békén – vágta oda egyre dühösebben Victoria. Arca megirigyelhette volna most a Weasleyk hajszínét is, a szégyentől, és a dühtől egyaránt. „Most jön először a B, aztán a C terv kivitelezése” – jegyezte meg magában Victoria. Szörnyen dühös volt. Draco most nagyon megalázta. S már csak azon volt, hogy tönkre tegye Draco és Parkinson életét. Az sem érdekelte, ha nem kaphatja meg a fiút, csak ne legyenek boldogok.

Ebéd után a mardekárosok a folyosón verődtek össze. Az üvegházak felé vették az irányt gyógynövénytan órára. Egyiküknek sem volt túl sok kedve hozzá, tekintve, hogy a griffendélesekkel lesznek együtt. Draco, Pansy, Blaise és Daphne elöl mentek, őket követte Crak, Monstro és Millicent. Draco és Pansy kéz a kézben lépkedtek egymás mellett, amit Blaise mosolyogva meg is jegyzett nekik. Vigyorogva fogadták barátjuk lelkesedését, mikor különös dolog történt. Draco csak egy húzást érzett Pansy felöl, na meg három sikkantást is a lányok felől, s Pansy a levegőben lógott fejjel lefelé, mintha egy kötél a lábánál fogva tartaná. Draco és Blaise ösztönösen néztek össze, majd Draco előrántotta pálcáját a talárzsebéből, s elmotyogta a Liberacorpus bűbájt, majd elkapta a leeső Pansyt. Karjaiban tartva nyugtatta a rémült lányt, aki szaporán lélegezve bújt Draco mellkasához. Mogyoróbarna szemeiben a félelem gyenge harmatja csillogott. Draco a lány arcára nyomta száját, apró puszikkal próbálta nyugtatni az izgatott Pansyt. Meg tett volna mindent azért, hogy elkaphassa, aki ezt csinálta. A diákok egy része röhögve kerülte ki őket, mások pedig mintha kicsit megsajnálták volna a lányt, megint mások csak szánalmat árasztottak feléjük. Draco és Blaise legszívesebben mindegyik bámészkodó diákot elhajtotta volna melegebb éghajlatra. Draco azonban most mással volt elfoglalva. Pár perc után leállította a lányt a földre, barátnői rögtön ott termettek, hisz addig nem akarták őket zavarni. Draco és Blaise a folyosót figyelte, hátha látnak valakit, aki suttyomban próbál menekülni a tett színhelyéről, de semmi és senki gyanúsan viselkedő személyt nem láttak. Pedig hihetetlenül el akarta kapni azt, aki megalázta szerelmét. Draco közelebb húzta magához Pansyt, átkarolta, így mentek tovább. Minél közelebb akarta tudni, érezni magához, amennyire csak lehetséges.

Eközben az egyik lovagi páncél mögött, kapkodva vette a levegőt egy barna hajú lány. Majd miután látta elhaladni a mardekárosokat maga mellett, kitört belőle a halk nevetés. Lerogyott a fal tövébe, és csak rázta a nevetés. Victoria végre egy kis elégedettséget is érzett, nem csak a megalázottságot. Igaz, hogy Draco hősiesen elkapta a lányt, de hát akkor is kinevettette a diákok előtt. És ez akárhogy is, de jól eső érzés volt számára. Még mindig vigyorogva rakta el pálcáját talárja zsebébe, majd mintha mi sem történt volna, kilépett a páncél árnyékából, s a következő órája felé vett az irányt. 

Pansy csak egy rántást érzett a lábánál fogva, s már a levegőben is volt. Sikkantással jelezte rémültségét. Draco hamar észbe is kapott, s nem kellett sokáig szoknyáját fogdosnia, hogy ne látszódjon ki mindene. Azt hitte, nagyot koppanva esik le a földre, de Draco elkapta, s karjaiban tartotta őt. Most nem igen ért rá a fiú tettén ámuldozni, megrémült. Senki nem csinált eddig vele ilyet. Csak kerülne vele szemtől szembe. Érezte Draco puha száját, amitől gyorsan megnyugodott. De nem akarta, hogy a fiú lerakja. Biztonságban érezte magát ölelő karjai között, ezért kicsit csalódott is, mikor a fiú egy gyengéd mozdulattal ezt végrehajtotta. Barátnői, mintha eddig ott sem lettek volna, csak most értek be a látókörébe. Eddig csak is Dracót érezte, az illatát, az erős karjait, majd látta Blaise aggódó, barna szemeit is. Egy félmosollyal tudtára adta, hogy jól van. Rápillantott szerelmére, aki szemeivel valószínűleg az elkövetőt kereste, aztán továbbindultak, s Draco szorosan magához húzta, s védelmezően átkarolta derekát. Pansy mélyet sóhajtva gondolt arra, mi jöhet még ma.

A hármas számú üvegház előtt Bimba professzor már várta a griffendéles, s mardekáros tanulókat.  

- Jó Napot, mindenkinek! A mai órán egy kis ismétléssel kezdünk, méghozzá a görcsös morgacstuskóval. – A diákok egytől egyig elfintorodtak a hír hallatán. Utálták az indás növényt. – Na, de nagy a lelkesedés – jegyezte meg Bimba professzor. – Gyerünk, a csoportokban vegyesen legyetek. – S a tanárnő elkezdte beosztani a tanulókat, griffendélest a mardekárossal.

Draco és Pansy szerencsétlenségükre külön csoportba kerültek, aminek a fiú nagyon nem örült, tekintve a szünetben történteket. De nincs mese, nézi a jobbik oldalát, hogy nem Potter van mellette, csak egy kis jelentéktelen griffendéles. A tuskó még mozdulatlanul állt, Draco felvette a védő szemüveget, a fogvédőt, miközben csakis Pansyt figyelte, aki ugyanígy tett. Mellette a griffendéles hozzáférkőzött a tuskóhoz, ami most életre kelve hosszú, tüskés indákat eresztett. Draco, feleszmélve Pansy figyeléséből elkapta fejét egy indaág elől, majd a másikat kezével gyűrte le. Pansy sem állt jobban, ő is elbambult Draco irányába. Csoporttársa már beledugta kezét a tuskó nyílásába, hogy kivegye a termését, míg Pansyt megtámadták az indák. Próbálta legyűrni az egyiket metszőollóval, a másikat simán a kezével. Majd mikor végzett ezzel, megint Dracóra nézett, aki szintén ezzel foglalatoskodott, és így nem vette észre, hogy az egyik inda, most hatalmasat süvít felé. Pansyt úgy eltalálta, hogy a tüske belemélyedt karjába, s hátra esett az üvegház falának. A lányok felsikoltottak, főleg Daphne, és Millicent. Draco és Blaise pedig rögtön ledobták védőszemüvegüket, és odarohantak az ájult lányhoz. Draco szívverése egy másodperc alatt a duplájára gyorsult fel, ahogy látta Pansyt a földön feküdni. Ekkorra már Bimba professzor is odaért, de Dracót nem tudta eltuszkolni onnan.

- Mr Malfoy! Vigye fel a gyengélkedőre! – utasította a professzor, de Draco akkor már ölbe kapta kedvesét. Blaise is indult utána.

- Mr Zabini! Maga hova megy? – állította meg a fiút a tanárnő, mikor követte Dracóékat.

- Hát… utánuk – mondta nemes egyszerűséggel.

- Jól van, jöjjön. A többiek addig menjenek vissza a klubhelyiségükbe – mondta a professzor és Blaise-zel elszaladt a gyengélkedő felé.

Draco nem kímélve magát rohant a gyengélkedő felé, karjaiban az ájult Pansyvel. S a kviddicsedzések meg is adták neki a kondíciót hozzá, bár a hosszú táv után már kifulladva rontott be a gyengélkedő ajtaján.

- Madam Pomfrey! – kiáltott a javasasszonyért, aki a második ilyen után ki is ért.

- Mi történt?

- A… görcsös… morgacstuskó… indájából a tüske… és akkorát ütött… hogy még hátra is esett… - vette szaggatottan a levegőt Draco, miközben próbálta kinyögni mi is történt. Ekkorra ért oda Bimba professzor, és Blaise. 

- Rakja arra az ágyra – mondta a Madam, és elszaladt az üveges polcokhoz. Draco gyengéden ráfektette Pansyt az ágyra, s csak nézte szerelme kisimult arcát. Blaise kezét érezte vállán, majd a Madam tuszkoló kezeit.

- Menjenek arrébb, gyerünk! – szólította őket fel. Bimba professzor elhúzta a paravánt, s míg arréb álltak, annyit láttak, hogy tanakodik a Madammal. Draco legszívesebben ott lenne Pansy mellett, fogná a kezét, simogatná selymes arcát. A Madam és a professzor gyors mozdulatokat végeztek Pansyn, amit a fiúk nem láthattak, majd kis idő múlva – ami Dracónak több órának is tűnt –, abbahagyták a gyógyítást, s Pansy immár betakarva feküdt az ágyban. 

- Hogy van? – kérdezték egyszerre Madam Pomfreyt.

- Jól van a kisasszony, de pihennie kell, és egy darabig itt fog sajnos feküdni. A tüske mérgének ellenszerét beadtuk neki. Nem lesz baja – nyugtatta őket.

- Itt szeretnék maradni – jelentette ki Draco.

- Nem hinném, hogy jó ötlet lenne, Mr Malfoy – rázta fejét a javasasszony.

- Adjon egy kis időt – mondta Draco kérlelőn.

- Rendben, de maximum tíz perc – adta meg magát a nő, s visszament a gyengélkedő hátsó részébe.

- Értesítem a többieket – mondta Blaise együttérzően. Draco bólintott, majd a fiú kiment a helyiségből.

Draco odalépkedett Pansy ágyához, odahúzott egy széket, s leült. Megfogta a lány kezét, arcából kisöpört egy ében tincset. „Mi jöhet még, Pansy?” – kérdezte magától a fiú. Mért nem volt ott, hogy megvédje, mért kellett külön csoportba kerülniük? Mért történik mindez velük? Dracót gyötörte a bűntudat szinte mindenért. Tíz percig nézte a lány rezdületlen arcát, simogatta kezét, mikor Madam Pomfrey is megérkezett.

- Mr Malfoy. Most már hagyja pihenni a kisasszonyt. Holnapra már felébred – mondta szelíden a nő, mire Draco bólintott. Az asszony újra eltűnt szürke szemei elől. Felkelt a székről, s odahajolt a lány fölé. Gyengéd csókot nyomott ajkaira, majd még többször hátranézve kiment a helyiségből. Halkan rakta be maga után az ajtót, majd kezeibe temette arcát, s fáradtan átdörzsölte szemeit, s beletúrva hajába megigazította azt is. Vontatottan, magába roskadva menetelt a klubhelyiség felé. Addig nem lesz képes aludni, míg szerelme fel nem ébred. Ebben biztos volt.