Csütörtök reggel Draco korán ébredt, ha lehet egyáltalán ezt mondani, hisz az éjszaka nagy részét ébren töltötte. Agya folyamatosan zakatolt a tegnapi eseményeken. Olyan zsúfolt volt az egész számára. Az eleje… az felhőtlenül gyönyörű volt, mikor megcsókolta Pansyt, de aztán, minden felgyorsult bűbájtan órán. Victoria… még mindig elöntötte a düh, amikor csak eszébe jutott, mit tett a lány. Ő sem kis pályás, de Victoria túltesz még rajta is. Az is eszébe jutott már, hogy a lánynak bizony a Mardekárban lenne a helye. Nem tudott tovább az ágyában feküdni, így hevesen félredobva takaróját becsörtetett a fürdőszobába, s visszatért előző gondolataihoz.

Egy kis elégedettséget is érzett, amiért megalázta Victoriát, s ezzel visszaadta neki azt a csábító asztrológia órát is. Marta lelkét a bűntudat, és egy határozott mozdulattal hideg vízre állította a zuhany csapját. Ha ő nem teszi azt több éven keresztül amit, most nyugodt élete lenne Pansyvel az oldalán. Nem kellene a lánynak ilyen megalázást elviselnie, mint tegnap ebéd után. Onnantól kezdve jöttek a bajok. A levegőben lógás, majd az a tuskó miatti sérülés. Draco összeszorította a fogait, s a düh átjárva testét, önkénytelenül emelkedett jobb keze, hogy a méregzöld csempés falba üsse. Másik kezét is nekitámasztotta a falnak, lehajtotta fejét, hajából folyamként ömlött a hideg víz, de nem érdekelte. Elméjében egy világosbarna hajú lány képe lebegett. Hihetetlen gyűlöletet érzett iránta, hogy megkeseríti az életét. Mert abban biztos volt, hogy ő lógatta fel szerelmét a levegőbe. „Talán a baleset is ő miatta történt?” - fogalmazódott meg a fiúban, de el is vetette. Nem, arra azért nem képes, az csak egy ártatlan baleset volt. Csak, mert egymásra figyeltek, s nem a feladatra. Ezzel nyugtatta magát, majd elzárta a csapot is. Szája jéghideg volt a víztől, s egész teste vacogott, így gyorsan megszárította magát.

Erről eszébe jutott a meccs előtti utolsó kviddics edzés is. Szörnyen teljesített, holott most kellene igazán beleadnia mindent, hogy a Griffendél ellen is győzelmet arassanak. Igaz, csapattársai nem vetették a szemére, sőt, nem is merték, de így Draco csak rosszabbul érezte magát. Ne sajnálja őt senki! Egy Malfoyt soha! Nem szorul rá. Bár a Mardekárosok között mindig nagyobb volt az összetartás, mint a többi ház között, ezért a fiú nem is igazán törődött e kérdéssel többet. Persze azért az önérzetét csúfosan befolyásolta ez a nem megszokott teljesítmény, és ma ráadásul itt a Hugrabug-Mardekár meccs. Le kell győzniük, ezzel is letörve a hugrabugosok lelkesedését, köztük Victoriáét is. Halkan csukta be maga után a fürdő ajtaját, s felöltözve, egyenesen lesietett a klubhelyiségbe. Nem lepődött meg, amikor egy háztársával sem találkozott a helyiségen átvágva.

Kétszer olyan gyorsan szedte lépteit a kihalt folyosókon, mint alapjában véve szokta. Minél előbb oda akart érni a gyengélkedő kétszárnyú ajtajához. Még egyszer körülnézett a néptelen folyosón, majd halkan benyitott a helyiségbe. Madam Pomfrey-t sehol sem látta, így lassan a paravánnal eltakart ágyhoz lépkedett. Egy kis félelmet érzett, izgatottsága mellett. Szívverése hihetetlen ütemre váltott, ahogy egyre közeledett a paraván széléhez. Megkerülte azt, s meglátta a lányt. Ugyanúgy feküdt, mint ahogy itt hagyta tegnap, s még mindig nem ébredt fel. Kicsit megrémült, hogy így látja, hisz a Madam az ellenkezőjét mondta neki. Megnyugtatta magát, hogy biztos csak alszik, így fogott egy széket, odahúzta, s leült rá, szorosan az ágy széléhez. Előredőlve megfogta Pansy kezét, másik kezével térdén támaszkodott. Acélszürke szemei keresték a lány mogyoróbarna szempárját, de nem lelt rájuk. Fürkészte a szép vonású arcot, minden egyes négyzetmilliméterét bejárta már szemeivel, most pedig késztetést érzett, hogy ajkaival is végigjárja. Odahajolt Pansy arcához, kisepert egy ében tincset homlokából, s finom puszit nyomott bőrére. Majd lehunyva szemét, végig arcára, míg el nem érte a cseresznyepiros szájat. Érzéki csókot lehelt rá, s suttogva, szinte ki sem mondva ejtette ki száján.  

- Szeretlek – lehelte. Szemei kipattantak. El sem akarta hinni, hogy ezt ő mondta, de igen… Ő volt.

- Draco – jött a halk, elgyötört rebegés. Draco megállt a visszaereszkedés mozdulata közben, s most azon járt az agya, hogy Pansy hallotta-e azt, amit az előbb alig hallhatóan, de kimondott. A lány szempillái megremegtek, s félig fel-felnyitotta szemhéját. Draco megsimította a lány arcát.

- Én vagyok, Pansy – válaszolt a fiú, mire a lány már teljesen kinyitotta szemeit, s most fátyolos tekintettel fürkészte a csillogó, szürke szemeket. – Hogy vagy?

- Szerinted hogy vagyok? – próbált gúnyos mosolyt erőltetni magára, de nem igazán sikerült neki. Draco csal félmosolyra húzta száját. „Az én Pansym” – Mi történt pontosan? – A fiú magában megállapította, hogy szerelme nem hallotta azt a bizonyos szavacskát, amitől nagy kő esett le a szívéről.

- Beleállt a karodba egy tüske, és nekicsapódtál az üvegház falának – válaszolt halkan, torkát köszörülve. Próbálta visszanyerni eredeti hangját, és álarcát is.

- Ó… - szorította meg Draco kezét. – És… ki volt, aki… idehozott? – nézett fel újból a fiú szemeibe.

- Természetesen én – háborodott fel egy kicsit. – Ki más? – gúnyolódott. Pansy magában elmosolyodott a válaszon.

- Nem is vártam mást – mondta alig hallhatóan. Draco felvonta szemöldökét, lehet, rosszul hallotta. Rápillantott a falon függő órára, majd vissza Pansyre.

- Mennem kell – mondta váratlanul. Pansy sóhajtott egyet.

- Menj csak – kezdte kicsit csalódottan. – Győzd le a Hugrabugot – suttogta átszellemülten. Draco félmosolyra húzta száját, majd felállt a székről. A lány már azt hitte, hogy csak úgy kisétál a helyiségből szerelme, de a fiú csak fölé hajolt, s egy gyengéd csókot lehelt ajkaira, amitől a lány megrészegült. Ám Pansy sem engedte el, nyaka köré fonta karjait, s szenvedélyesen visszacsókolt.

- Egy kis inspiráció, amiért nem lehetek ott – húzta kacér mosolyra száját, s nézte, ahogy Draco elhagyja a helyiséget.

Draco nem tudta otthagyni Pansyt, húzta az időt, persze észrevétlenül, de muszáj menni. Így lépteit a gyengélkedő ajtajához irányította, majd még egyszer visszanézett az ágyban fekvő Pansyre, s eltűnt a lány szemei elől.

Még egy személy ébren töltötte az éjszaka nagy részét, a hugrabug hálótermében. Nem tudta elhessegetni a gondolatait. Még hátra van valami, amit el akar végezni. Hisz nem lehet tudni, mikor jár szerencsével. De ahhoz meg kell győznie valakit, ami nagyon rosszul ment a múltkor is. Kockázat nélkül nincs győzelem, tehát mindenképpen megpróbálja. Veszíteni már semmit sem veszíthet. Hosszan elnyújtózott a kádban, mint minden reggel. Világos haját feltűzte, hogy ne legyen vizes. Eltűnődve játszott a habokkal, bele-bele fújdogálva, mélybarna szemei ide-oda jártak. Félóra múlva ki is lépett a fürdőszobából, hogy megkezdje azt a bizonyos próbálkozást. Fehér ingjét nem gombolta be teljesen, fehér csipkés melltartójának széle már majdnem látszott, s ujját feltűrte majdnem könyökéig. Nyakkendője lazán lógott nyakában, domborulataira borulva, szoknyája alatt pedig nem viselt harisnyát. Világosbarna haját felborzolta, ajkaira szájfényt rakott, szemeit fekete szemceruzával hangsúlyozta. Charlotte látványosan eltátotta száját, ahogy végignézett eddig szemérmesnek hitt barátnőjén. Victoria magában mosolygott, és lépteit a klubhelyiségbe vezető lépcsőkhöz vette. A lépcső tetején megállt, egyedül volt. Mély levegőt vett, s egy „Most vagy soha” gondolattal ráfektette kezét a korlátra, s amilyen egyenes tartással csak tudott, levonult a lépcsőn. A meccs által, a helyiséget uraló zsivaj alábbhagyott, s mintha megfagyott volna az idő, minden szem rászegeződött, mikor leért az utolsó lépcsőfokra. Arcára magabiztosságot erőltetett, határozott lépésekkel bíztatta magát belülről, hogy végre Justin elé érjen. Örökké valóságnak tűnt, pedig csak egy-két méter volt köztük, de ez most sokkal többnek hatott.

Mikor odaért a fotelben ülő ledöbbent, vagy inkább elbűvölt fiú elé, két kezét megtámasztotta a karfán, s lehajolt hozzá, hogy dekoltázsába szép belátás nyílt barátjának. Látszott is a fiún, hogy nagyot nyel, aminek Victoria igazán örült, hisz sikerült elkápráztatnia őt. Közelített a fiú szájához, majd egy gyors irányváltás után, érzékien belesúgott a fülébe. Justin egy pillanatig mintha elgondolkozna, majd kajánul elvigyorodott, miközben Victoria egy kacér mosollyal szája sarkában, tüzetes szemek kereszttüzében kilépett a klubhelyiség ajtaján. Miután becsukódott mögötte az ajtó, nekidőlt a hűs kőfalnak, s lehunyva szemét lélegzett mélyeket, ezzel is csillapítva felgyorsult szívverését, ami úgy lüktetett, hogy majd kiugrott a helyéről. Kipattantak mélybarna szemei, s gyorsan szedve lábait a hetedik emeleti folyosóra sietett. Igyekeznie kell, ha még a meccs előtt meg akarja győzni a fiút. Ott háromszor elhaladt egy fal előtt, majd belépett a megjelent ajtón. Most jobban kell elsülnie, mint múltkor. „Muszáj.” Még egy valami kell a főzethez, vagy is kettő, ha Justint is beszámítjuk, de utána már nincs semmi, ami az útba állhatna. A szobát a sárga, s fekete színek uralták, ezzel is Justin önérzetét erősítve. Az ágyról baldachin omlott alá, s sárga selyemmel volt fedve. A szobában helyet kapott még két fotel, s egy üvegasztal is, egy fürdővel kiegészítve. Victoria elégedett volt az összhatással. Az ágyhoz ment, majd oldalról felfeküdt rá, s könyökére támaszkodva várta Justint.

Blúzát még jobban kigombolta, haját félig hátrafésülte ujjaival. Nem sokra rá, meg is érkezett a fiú, arcán még mindig a kaján vigyorral, szemei pedig majd felfalták Victoriát. Egy kicsit meg is rémült ettől a tekintettől, de gyorsan elterelte figyelmét a közeledő fiúra. Éhesen méregetve barátnőjét felmászott az ágyra, s egyik lábát átvetve Victorián átfordította a lányt, hogy egész hátán feküdjön alatta. A lány két kezét a feje fölött összekulcsolta. Victoria próbálta elrejteni arcára kiülni készülő félelmét, remélte, hogy nem fognak eljutni odáig, ameddig a fiú gondolja. Justin azonban biztos, hogy most másképp gondolta. Nyelvével már a lány szájában mászkált, s Victoria érezte is már feszülő vágyát. Justin áttért a nyakára, könnyed puszikkal hintette be érzékeny bőrét, akaratlanul is remegésre késztetve ezzel, ami persze a fiú hiúságának is jót tett. Egyre lejjebb haladt, elengedte a lány kezeit, hogy a kigombolt blúzt, még jobban megszabadítsa a felesleges gomboktól, s a laza, szexis nyakkendőtől. Victoria beletúrt a fiú hajába, ha már erre kényszerül, élvezze is. Ha bár nagyon nem tetszett neki, hisz nem az a fiú volt fölötte, akit akarna. Egyre hevesebben vette a levegőt, ahogy lassan látszódni kezdett fehér, csipkés melltartója. Justin megrészegülve figyelte a süllyedő-emelkedő melleket, a lapos hasat, ami kilátszott a szoknya takarásából. Csókokkal kényeztette a melltartó szegélyénél a halmokat, majd lejjebb haladva a lány köldökénél, amíg a szoknya engedte. Victoria elérkezettnek látta az időt, hogy végre megszólaljon.         

- Justin – nyögött fel Victoria elhalóan.

- Mi… mi az? – állt meg a fiú, s felnézett a lány mélybarna szemeibe. – Ugye nem azt akarod mondani, hogy hagyjam abba? – Victoria egy pillanatig eltűnődött, ha most azt mondja, hogy igen, akkor fuccs a tervének, de ha nemet mond, akkor másnak lesz fuccs. Justin elméjében csak az volt, még a meccs előtt, gyors, meghitt pillanatok barátnőjével, csak is javíthat a teljesítményén.

- Nem – mondta suttogva, mire a fiú elmosolyodott, s újból lehajolt a lány hasához. – Csak… - kezdte, de Justin most nem nézett fel -, csak, nekem… szóval… érted – folytatta halkan.

- Értem – mosolygott a fiú. – Vigyázok rád – nyomott csókot a lány ajkaira, majd lehámozta róla a blúzt. Victoria azonban megint megszólalt, mély sóhajt kiváltva ezzel a fiúból.

- Kellene a segítséged. –Victoria már átgördítette a fiút, s a nadrágjával bíbelődött. Justin szemei elkerekedtek, mind a lány kezeinek ingerlő akciójától, mind a kiejtett mondaton.

- Tessék? – kérdezte élesen.

- Csak egy kis segítséget kértem – nézett ártatlanul Victori, mire a fiú elvigyorodott. Persze, megint másra gondolt, mint a lány. Kicsit megemelte csípőjét, hogy a lány le tudja húzni nadrágját. Victoria magában elhúzta száját. De nem hagyta ennyiben.

- Van egy ötletem… - puszilta meg a fiút az alsónadrágja szélénél -, egy nagyon jó ötletem… - csúszott kicsit lejjebb.

- Mi… milyen… ötlet – nyögte a fiú, vágytól elhomályosult szemekkel.

- Egy apró… - simogatta a fiú combjait, be-benyúlva az alsónadrágjába -, de igen jó terv – húzta mosolyra száját.

- Mivel… kapcsolatban? – remegett a fiú hangja.

- Egy… mardekárossal – válaszolt beleakasztva ujját a fiú alsónadrágjába.

- Marderkáros? – pattantak fel Justin szemei, s felült az ágyon.

- Igen… még pontosabban, Pansy Parkinson – adta meg a döfést a lány. Justin elkapta Vic kezeit, s felvont szemöldökkel mustrálta őt.

- Nem mondtam, hogy hagyjál ki belőle? – támadt azonnal barátnőjének.

- De igen… csak ebből nem tudlak – sütötte le szemeit, majd feltérdelt, s lovagló ülésben elhelyezkedett a fiú ölében, majd mélyen belenézett annak tekintetébe. – Kellesz – suttogta, majd érzékien megcsókolta a fiút, de úgy, ahogy még sohasem. És úgy tűnt, most sikert fog elérni, s nem is tévedett.

- Rendben – sóhajtott a fiú, megadva magát.

Draco magába mélyedve menetelt Blaise, Daphne, Millicent, s testőrei mellett. A folyosó nyüzsgött a két „ellenséges” ház mágikus posztereitől, amiken a csapattagok szerepeltek különféle megnyilvánulásokban. Némelyiken Draco jót nevetett, főleg, ha az egyik hugrabugosról volt szó. A griffendélesek céljukként tűzték ki, hogy a marderkárosokat még rosszabb színben, s a lehető legmegalázóbb helyzetben tűntessék fel, de persze Dracóék ettől hamar megváltak. A tanárok próbálták megregulázni a diákokat, de nem igazán sikerült nekik. Elvégre a szabálymegszegők legtöbbje hetedéves diák volt, akik utolsó évükben győzni akartak, vagy épp azt akarták, hogy az egyik ház nyerjen a kviddicsben. Draco agyában két dolog volt most fontos: első helyen Pansy állt, s csak a másodikon a meccs. Bár élesen nem tudta elválasztani a „kettő” fontossági sorrendjét. Most nem lesz itt Pansy a meccsen, nem tud ránézni, mikor csak a levegőben tengődik a cikeszt keresve. Mint csapatkapitány, azért nem jelentené ki, hogy nincs dolga, hisz figyelnie kell a pontállásra, s társai épségére is. De ha egy pillanatra is ránézett szerelmére, erőre kapott, feltöltődött, hogy ott a lány, mogyoróbarna szemeivel fürkészi a meccs állását, s talán őt is. Most pedig… most nem lesz ott, hogy energiát merítsen már csak a látványából is.

A külvilágot már nem is igazán érzékelte maga körül. Egy szó zakatolt fejében, mikor Pansyt látta maga előtt. „Szeretlek.” Tényleg kimondta? És tényleg ezt érzi? Vagy is, igen. Ebben biztos volt, hogy érzi, hisz már volt, hogy egyszer ki is mondta, de azt… azt valahogy felindultságból mondta. Nem ilyen intim, belső pillanatban, a lány közvetlen közelében, úgy, hogy bármikor reagálhat rá. Igen, talán ez is benne volt, hogy mi lesz a reakciója Pansynek. Hisz teljes mértékben nem tudta, hogy a lány szereti-e, csak Blaise megjegyzése volt ez. Szerette volna, ha ki tudná üríteni elméjét, legalább a meccs idejére, de nem ment neki. Draco gondolatmenetét, egy apró, de igencsak érezhető kis szúrásféle szakította meg. Tejföl szőke hajába beletúrva, észrevétlenül megvakargatta az a részt, ahol érezte, majd fel is borzolta kicsit. Tisztára úgy tűnt neki, mintha… „Nem! Csak képzelődöm” – forgatta meg szemeit.  

- Jól vagy, haver? – szólalt meg mellette Blaise.

- Persze – válaszolt a lehető legtermészetesebb módon. Blaise csak megvonta vállát. Ő Daphne ölelő karjai között töltötte a megmaradt időt a meccsig. A folyosó másik vége felől a trió közeledett a mardekárosok felé. A fekete hajú fiú kézen fogva lépkedett Grangerrel, mellettük Weasley próbált fancsali, vagy inkább vicsorgó arcot vágni. Potter csak egy amolyan „Győzzetek, s találkozunk” tekintettel nézett Dracóra, aki értette a „titkos üzenetet”. Granger egy lenéző pillantással jutalmazta csak a mardekáros kviddics csapat két tagját. Weasley mellkasán Draco kivette a „Hajrá Hugrabug” kis jelvényecskét, amit egy gúnyos vigyorral konstatált. A vörös hajú fiú, már épp akart valamit beszólni, amit Draco szívesen meg is hallgatott volna magának, ha Granger nem torkollja le azonnal. Legalább megkímélte barátját egy átoktól, vagy egy büntetőmunkától, hisz szabotálná a meccset a mardekár csapatkapitányának megtámadásával. Weasley még egy grimasszal visszanézett Dracóra, aki Blaise-zel, s a lányokkal röhögve gúnyolták a griffendélest.

Lassan kiértek a Roxfort zárt falai közül, s szemük elé tárult a lelátókra szállingózó diákok sora, s a pálya. Millicent, Crak, Monstro, és Daphne leszakadtak tőlük, s elfoglalták helyüket a zöld-ezüst zászlók forgatagában. Draco és Blaise pedig bevonultak az öltözőbe. A csapat tagjai épp most vették át mardekáros kviddics talárjukat, így Draco és Blaise is igyekezett a műveletet elvégezni. Tapintani lehetett a feszültséget, s Draco meg is jegyezte magában, mi lesz akkor a Griffendél elleni meccs elején. Gondolataiból kiűzte most az arany-vörös talárokat, s a hozzájuk tartozó fejeket, majd összehívta a csapatot.      

- Nem kell mondanom, mennyi múlik ezen a meccsen – kezdte Draco higgadt, határozott hangon, a megszokott stílusában. – Sokat edzettünk, többet mind eddig valaha is, tehát elvárom, hogy mindent beleadjatok, amíg csak bírjátok! – Draco körbenézett a tagokon, akik egytől egyig bólogattak szavaira. – A szabálytalanságokat csak úgy, hogy ne lássa Hooch – röhögött társaival együtt. - Rendben. Az utolsó évünk, győzzünk le mindenkit! – emelte kezét középre, majd a tagok is ráfektették kezüket, s egy Mardekár kiáltással, a csapatkapitány vezetésével kiléptek az öltöző falai közül. Draco fülét megütötték a házak diákjainak őrjöngő, kiáltozó hangjai. Körbenézett a lelátókon, s acélszürke tekintete a zöld-ezüst zászlókon futott végig. Megint eszébe jutott a gyengélkedőn fekvő Pansy. Hogy ő vajon most rá gondol-e? Beletúrt szőke hajába, próbálta kiűzni elméjéből a lány képét, legalább a meccs idejére. A Hugrabug csapatkapitánya már ott állt Madam Hooch mellett. Draco határozott, fölényes léptekkel tette meg a távot, majd egy gúnyos vigyorral nézett farkasszemet ellenségével. 

- A csapatkapitányok fogjanak kezet! – kezdte a Madam, mire Draco jó erősen megszorította a másik kezét, hogy fintorba futott annak arca. – Szabályos játékot várok el mindkét féltől – nézett Dracóra a nő. – Seprűre készüljenek! – kiáltotta el magát Madam Hooch.

A csapat tagjai lábuk közé kapták seprűiket, s sípszóra felszálltak a magasba. A lelátókon ülő tömeg felbődült, ahogy meglátták a két csapatot felállni egymással szemben.

- Hugrabug a Mardekár ellen! Döntő meccs, hogy ki játsszon a Griffendél ellen – hallatszott az egyik hollóhátas hangja a mágikus mikrofonon keresztül. – A Mardekár megszerzi a kvaffot! Colmen szélsebesen repül a karikák felé. Á, ez egy nagyszerű passz volt Thomsonnak, aztán ismét Colmen kapja meg a labdát. Kevin Whitby, a hugrabug őrzője a karikák előtt keringve várja a támadást. Hát, ez lehet, hogy gól lesz – lombozódott le a hang, mire a mellette ülő McGalagony szigorú pillantással méltatta a kommentátort. Draco csak egy fintorral nézett a pódiumon ülő fiúra, majd visszatekintett az épp gólt lövő Colmenre. Vigyorra húzta száját, s körözni kezdett a levegőben, hisz minél előbb megtalálja a cikeszt, annál hamarabb mehet vissza a gyengélkedőre. Szerencséjére nem kellett a hangszálait megerőltetnie, csapattársai végezték a dolgukat a saját posztjukon. Fletchley vele szemben lebegett, szemeivel a cikeszt keresve. – Az állás Hetven-negyven a Mardekár javára! – szűrődött be elméjébe a hollóhátas hangja. A griffendéles szurkolók felbődültek a hugrabugosokkal együtt, míg a Mardekár pódiuma örömujjongásban tört ki, ezzel is bíztatva csapatukat.

Draco háromnegyed óra múlva már kezdte unni a levegőben körözgetést, és valljuk be, a mardekáros gólokat is. Most már csak is a cikeszt akarta elkapni. Pontjuk van elég, hogy megnyerjék a meccset. És végre Fletchley-t is porig akarja alázni, de ellensége is ugyanazt a tevékenységet művelte, mint ő. Blaise futólag rámosolygott, aztán küldte is a gurkót a hugrabugos csapat hajtójára. És ebben a pillanatban Draco egy apró, aranyszínű gömböt látott elsuhanni tőle jobbra. Rádőlt a seprűjére, s hihetetlen sebességgel szelte a levegőt. Fletchley is észbe kapott s rögtön követni kezdte Dracót, aki pár méterrel volt előrébb csak. Egyenesen száguldott, látókörében csak az aranylabda volt, ami egy hirtelen manővert tett balra. Draco kénytelen volt fékezni, mert az egyik gurkó eltalálta volna. Irányt váltva követte megint a cikeszt, mikor Fletchley is beérte, s most fej, fej mellett haladtak. A hugrabugos próbálta Dracót kihozni az egyensúlyából, lökdösve, könyökével bökdösve. Draco úgy gondolta, nagyobb kárt nem tesz a fiúban, de most megváltoztatta véleményét, s ő egy kicsit durvábban adta vissza ellenségének. Vigyorogva nézte, ahogy a fiú kitér jobbra, s csak egy perc múlva száll megint a nyomában. Draco már csak centikre volt a cikesztől, így kinyújtotta karját, hogy markába zárja a kis labdát. Hallotta a kommentátor hangját, ahogy a Mardekár ellen beszél, de nem törődött vele. Ujjai közt megérezte a diónyi méretű cikeszt, s ezzel egy időben egy karjába csapódó gurkót is. Összeszorította fogait, hogy kibírja a kínt, amit a kemény golyó okozott, s próbálta nem kiejteni markából a labdácskát. Nem is figyelt az üdvrivalgásra, ami kitört a meccs végeztével. Másik kezével elengedte a seprű nyelét, s fájó karját támasztotta alá, de sokáig nem bírta, hisz irányítania kellett a szállítóeszközt, hogy ne a pódiumok egyikében kössön ki. Azonban, alighogy megfogta a seprű nyelét, érezte, ahogy Blaise hátulról megfogja, s irányítja őt lefele a föld felé. Hálás volt barátjának, aki csak aggódó tekintettel fürkészte Draco sápadt arcát. A csapat többi tagja is körülöttük lebegett, nehogy valami baj legyen, de épségben leszálltak a földre. Draco azonnal ép kezébe fogta a cikeszt, s felmutatta, leginkább a mardekárosoknak, akik a győzelemnek hihetetlenül örültek. Esélyük van, hogy évvégén a Nagyterem a házuk színeiben pompázzon, s Draco erre most büszke volt, még ha nem is biztos a siker. A terelők felkapták vállaikra Dracót, s a mardekárosok egytől egyig körülujjongták. A fiúnak eszméletlenül növelte a hiúságát, de a karjába nyilalló fájdalom ezt besározta. Blaise rögtön mondta neki, hogy menjen fel a gyengélkedőre, ami ellen nem is tiltakozott, hisz az egész meccs alatt odavágyott. Közben az is kiderült, hogy Blaise, mikor észrevette a gurkót Draco felé száguldani, ő is meglendítette ütőjét, s ráküldte a másik gurkót az egyik hajtóra. Draco elégedetten mosolygott, amibe vegyült egy kis boldogság is. Bízott Blaise-ben, a legjobb barátja volt, és nem hagyta megtorlatlanul az ügyet. Draco és Blaise elindultak a kastély fele, hogy a gyengélkedő irányába haladjanak.

Justin a meccs végeztével egy szemvillanás alatt eltűnt. Sőt, talán még előbb is, minthogy a csapattagok leszálltak volna a pálya füvére. A kastélyba beérve, Victoria várta egy kis fiolával a kezében. A folyosók kongottak az ürességtől, még mindenki a meccs eredményét tárgyalta a kviddicspályán. A kis üvegcse sárszerű folyadéka ide-oda ömlött, mikor a fiú fintorba húzva száját szeme elé kapta. Victoria ekkor belenyúlt talárja zsebébe, s előhalászott egy kis papírba csomagolt valamit.

Mogyoróbarna szemeivel végigpásztázta Draco izmos testét, s mikor a fiú hátrafordult belenézett az acélszürke szemekbe. Majd a fiú kilépett a helyiségből. Pansy azon gondolkodott, hogy jól látta-e azt a csalódottságot Draco szemeiben, vagy csak a képzelete játszott vele. Talán Draco azért volt csalódott, mert ő, Pansy nem lehet ott a meccsen? Szerette volna ezt hinni, és lelke mélyén el is hitte. Ez pedig megnyugtatta. Nem sokra rá, hogy Draco elment, megjelent Madam Pomfrey, és a lányba tukmált valamilyen főzetet, amitől Pansy szemei elnehezültek, s le is csukódtak. Nem érzékelt semmit a külvilágból, nem hallotta a kommentátor hangját, sem azt, hogy Madam Pomfrey elhagyja a gyengélkedőt. Az álmok nyugodt, békés világában járt, ahol Draco és ő, talán boldog pár. Azt sem hallotta mikor körülbelül egy óra elteltével nyílott a gyengélkedő ajtaja, s belépett rajta Draco. Csapzott szőke haját hátrafésülte, lépteit az ágyon fekvő lányhoz irányította. Pansy még csak most ébredezett, igazán még fel sem fogta, hogy kinek a lépteit hallja. Szemei csukva voltak még, csak egy kéz érintését érezte arcán, majd meghallotta kedvese hangját is.

- Jó reggelt – mondta Draco félmosolyra húzva száját.

- Hány óra van? – kérdezte a lány álmosan, szemeit dörzsölgetve.

- Már öt óra körül – adta meg a választ.

- Akkor a meccsnek is vége? Mi lett az eredmény?

- Igen, már vége – futott át halvány fintor a fiú arcán, amit a lány észrevett, de nem tudta hova tenni. – Győztünk – mondta ki a fiú pár másodperc múlva, mire Pansy szája mosolyra görbült.

- Akkor hatott a csók – mondta Pansy kicsit elpirulva, de mosolyogva.

- Ó, öhm… igen – vigyorgott Draco. – De még most is jól hatna – vigyorgása átment kéjesbe, odahajolt a lányhoz, és rányomta ajkait a cseresznyepiros szájra. Pansy hagyta, hogy a fiú kényeztesse, vissza is csókolt, de valahogy fura volt neki. Elűzte gondolatait, csak is Dracóra összpontosított. A fiú keze lassan elindult Pansy nyakán, gyengéden simogatva bőrét, majd kezét szája is követte. Puha csókokkal fedte az érzékeny területet, megremegtetve ezzel Pansyt, majd a takarót elérve, lejjebb húzta, s szájával érintette a hálóing széléig. Pansy még mindig kellemetlenül érezte magát, de megmondani nem tudta miért. Jó persze, a gyengélkedőn vannak, de ez valami más volt. Kipattantak szemei.

- Draco… Ne! – tolta el a fiút, s megemelte fejét, hogy a szemébe nézhessen, amiben felfedezni vélte a… düh jelét?

- Mi a baj? – Draco próbálta elrejteni kitörni készülő dühét.

- Hát… szerinted? A gyengélkedőn vagyunk, és nem is szabadna – suttogta Pansy, s lelkében egyre csak nőtt a kétség.

- Pansy… - tettetett kétségbe esett arckifejezést. – Én nem bírom már. –S újból hevesen megcsókolta a lányt, amikor megint csak kinyílt a helyiség ajtaja, és belépett rajta valaki. Pansy persze nem látta, sem Draco.

A belépő először eltátotta száját a látványra, majd egy fogcsikorgatás után ingerülten, vagy épp dühösen megindult a párocska felé. Draco még mindig Pansy nyakát csókolgatta, a lány pedig lehunyva szemét próbálta élvezni, de nem ment neki. Kinyitva szemét megint csak eltolta magától a fiút, de ekkor azt hitte, el fog ájulni. Majdnem, hogy rajta feküdt egy Draco, s egy másik pedig most közelített feléjük hihetetlen tempóban. A másik Draco, fejét vesztve kapta le Pansyről a hasonmását, aki ijedten nézett a haragos, szürke szemekbe. A földön landolt, ideje sem volt felkelni, mert a vele – vagy inkább felette – álló Draco most rávetette magát, és egy bal horoggal az arcába ütött. Csak Pansy vette észre, mikor belépett a gyengélkedőre Madam Pomfrey, de a nő, azon nyomban el is ájult, hogy meglátta a két Dracót. Pansy sikkantására, mindkettőjük odanézett a nőre, s a földön fekvő Draco, egy hirtelen mozdulattal feldöntötte magáról vetélytársát, s kiiszkolt a helyiségből. Draco egy fájdalmas nyögés után felpattant a földről, de addigra már hűlt helye sem volt hasonmásának. Pansy ijedten húzódott hátra az ágy támlájának, mikor a helyiségben maradt Draco megindult felé. Pedig a fiú arca semmit sem tükrözött.   

- Draco? – kérdezte remegő, bizonytalan hangon.

- Ki a jó Mardekár volt az? – kérdezte gúnyos-ingerülten, miközben az ajtó felé mutatott ép kezével. Pansy sóhajtott egyet, felállt az ágyból, odalépett az igazi Dracóhoz, nyakába fonta karjait, s erősen magához szorította.

- Pansy… - suttogta Draco, bal kezével a lány hátát simogatva. – Au – nyögött fel fájdalmasan.

- Mi a baj? – nézett fel a lány, a szürke szemekbe.

- Csak egy kis sérülés – húzta el a száját. – Egy rohadt gurkó.

- Mi történt? Én már… - rázta meg fejét fintorogva -, nem értek semmit.

- A meccset megnyertük, és valaki vette a bátorságot ahhoz, hogy felvegye az alakomat – sziszegte dühösen. – Ha rájövök, ki volt, én esküszöm, hogy szétátkozom a fejét.

- Draco, úgy sem fogod megtudni. És azzal csak kirúgatod magad – sütötte le szemeit a lány. Kicsit hibásnak érezte magát, amiért nem ismerte fel, hogy nem az igazi Draco csókolja. Miért nem hitt az érzéseiben?

- Pansy… - Draco megemelte a lány fejét állánál fogva, s mélyen belenézett tekintetébe. A lány szemei megteltek könnyekkel, amik kibuggyanni készültek. – Cssszt – szorította magához.

- Sajnálom – bújt mellkasához a lány.

- De mit? – kérdezte értetlenül.

- Hogy-hogy mit? – távolodott el a fiútól. – Hogy… hogy… nem vettem észre – lehelte.

- Pansy, nem is vehetted volna. Gondolom százfűlé főzetet használt, és az teljesen hatásos is – mondta őszintén. Nem haragudott a lányra, de ez a százfűlé főzet csak most jutott eszébe. Pansynek még mindig Draco szemeibe kellett néznie, s most már nem bírta. Szabad utat engedett könnyeinek, amik két oldalt végigfolytak fehér arcán. Draco félmosolyra húzta száját, s lehajolt Pansyhez. Ajkaival szárította fel a sós könnyeket, majd áttért a lány szájára. Puhán érintette a cseresznyepiros ajkakat, gyengéden utat törve nyelvével. Pansy belesimult karjaiba, úgy érezte, teljesen átadta magát Dracónak. Most nem volt semmilyen kétség, vagy kellemetlenség, csak boldogság. Csókjukat egy torokköszörülés zavarta meg. Madam Pomfrey magához tért, most karba tett kézzel állt a fiatalok előtt, akik szétrebbentek a „zavaró tényezőre”. 

- Megtudhatnám, hogy mi a fene folyik itt? – kérdezte a javasasszony kipirult arccal.

- Elnézést, de előbb megnézné a karomat? – vigyorgott Draco idegesítően. Madam Pomfrey egy sóhaj kíséretében odament Dracóhoz, és megtapogatta karját, amit a fiú egy sziszegéssel fogadott.

- Jöjjön, adok valami kenőcsöt rá – mondta a fiúnak, majd Pansyhez fordult. – Maga meg feküdjön vissza az ágyba – nézett szúrós szemekkel a nő, majd Draco követte a polcokhoz, ahol sok kis bájital foglalt helyet.

Draco felkötött karral lépkedett a klubhelyiség felé. Nemrég jött el a gyengélkedőről, sajnos Pansy még mindig ott kell, hogy feküdjön. De így legalább nyugodtan gondolkodhat a mai eseten. „Százfűlé főzet” – minduntalan ez a szó zakatolt most agyában. Egy valaki már készített bájitalt, sőt, nem is egyszer fordult elő, hogy keresztbe tett neki Pansyvel kapcsolatban. Draco arca eltorzult a dühtől. Ha tényleg ő volt, akire gondol épp, akkor a lány nem húzza sokáig épségben. Legalábbis a gyengélkedőre fogja küldeni, az biztos. Más nem lehetett, ebben biztos volt a fiú, hisz meccs volt, azon pedig mindenki ott volt. Másnak pedig nem is volt indítéka erre a kis jelenetre. De vajon mit akarhatott, ha egyáltalán Victoria volt az? „Miért pont Pansyt… csókolgatta?” – futott át a gondolat, amit igencsak nem értett. És kissé nevetségesnek is tűnt.