A Mardekár klubhelyisége nyüzsgött a tanulók átbeszélt érdemjegyei miatt, amiket nemrég kaptak meg. A felsőbb évfolyamon mindenki elégedett volt RAVASZ minősítésű teljesítményével.

- Hát nem hittem volna, hogy McGali megadja a várakozáson felülit – mondta a bőrfotelek egyikében ülő Blaise.

- Én tudtam, hogy megkapom a kiválót – szólalt meg Draco öntelten. A kanapén ült Pansy mellett, jobb kezével átkarolta a lány vállát, aki odabújt a fiúhoz.

- Na, megszólalt, Mr. Egoista – röhögött Blaise. – Van egyáltalán olyan tantárgy, amiből rosszabb jegyet kaptál?

- Öhm… - tettetett töprengő arcot Draco, miközben vigyorra húzta száját. – Csak legendás lényekből, de az kit izgat – vonta meg bal vállát.

- Jó, hogy végeztünk a sulival, ha így folytatnád, rosszabb lennél, mint Granger – nevetett Blaise, majd megcirógatta az ölében ülő Daphne mosolygós arcát. 

- Blaise, ne feledd, már betöltöttem a tizennyolcat – vigyorgott Draco -, bármikor megátkozhatlak, akár nyáron is – fejezte be gúnyosan. 

- Te mással leszel elfoglalva a nyáron – vigyorgott Blaise is, mire Pansy is elmosolyodott.

- De neked ahhoz már semmi közöd – mondta a lány.

- De Pansy, drága! – rázta meg fejét a fiú. – Meg vagyok hívva.

- Tényleg? – kérdezte Draco gúnyosan. – Nem is tudom, ki volt az, aki meghívót küldött neked.

- Hát… ha jól emlékszem anyám szavaira, Mr. és Mrs. Malfoy fiatalabb kiadásban – nevetett fel a fiú. – Egy Malfoy esküvő mindig nagy felhajtással jár.

- Jól mondod, egy Malfoy esküvőről van szó. Nem holmi középosztályú varázslók egybekeléséről – húzta ki magát Draco fölényesen.

- Na, megint előhoztuk  Malfoy egoizmusát – mosolygott Pansy, mire Draco csak magához húzta, s futó csókot nyomott ajkaira.

- Vigyázz magadra, a leendő férjedről beszélsz – mondta gunyorosan Draco.

- Te meg a leendő feleségeddel – vágta rá Pansy.

- Nem lesz könnyű dolgod, Draco – röhögött Blaise.

- Neked sem, drágaságom – folyt bele Daphne is a beszélgetésbe, miközben hátradobta fekete hajzuhatagát.

- Hajjaj, Blaise. Rövid póráz? – vigyorgott Draco.

- Daphnénak mindent – vigyorgott rá a lányra a fiú, majd megcsókolta szerelmét.

- Csak ne vigyorogj - fordult Draco felé Pansy -, nálad sem lesz az a póráz hosszú – mondta gúnyosan. - És nálatok mikor lesz esküvő? – kérdezte sejtelmesen Blaise-t, és összemosolyogtak barátnőjével.

- Hohó. Mi volt ez lányok? – kapta egyikről a másikra a szemét a fiú. – Lemaradtam valamiről? Mert akkor az nagy gáz lenne – vigyorgott.

- Dehogy, kedvesem – simította meg Blaise arcát Daphne. – Csak anyukáddal beszélgettem egy jót – nyomott puszit a ledöbbent fiú szájára.

- Anyámmal?

- Jaj, Blaise… - kezdte Draco -, mit nem értesz ezen? – vigyorgott szélesen.

- Hát én… csak nem gondoltam, hogy már ilyen korán tervezgetik az esküvőmet, a tudtom nélkül – húzta el a száját, amit Daphne is észrevett.

- Szóval ez azt jelenti, nem akarsz elvenni? – háborodott fel a lány, s fel akart kelni barátja öléből, de Blaise erős karjaival visszatartotta.

- Nem úgy gondoltam, cicám – próbálta kiengesztelni szerelmét.

- Pedig nekem elég egyértelműnek hangzott – húzta fel orrát Daphne, mire Blaise lemondóan sóhajtott.

- Hm… na, ezt magyarázd ki, barátom – kárörvendett Draco, de Pansy szúrós pillantása elhallgattatta. Nem kockáztat most semmit, ami kettejük között konfliktust okozhat netalántán. Így visszafogta magát.

- Kösz, Draco. Bíztam benned – vigyorgott Blaise. – Daphne, tudod jól, hogy szeretlek – fordult vissza a sértett lányhoz.

- Igen? – villantotta smaragd szemeit a fiúra. - Eddig még sosem mondtad – világított rá a tényekre a lány.

- Szeretlek – suttogta a lány fülébe, amitől kedvese megborzongott, s mosolyra húzta száját.

- Én is szeretlek, Blaise – csókolta meg a fiút egy sóhaj után.

Draco csak vigyorogva nézte legjobb barátja boldogságát, s most már nem érezte az irigységet sem. Ránézett Pansyre, s hihetetlen melegség árasztotta el belülről, ami még sosem esett ilyen jól neki. Még egy Potter megalázás sem. Persze, ezt az információt megtartotta magának.

Pansy elégedett volt a jelenlegi helyzettel. Draco is, és ő is sokat változtak, s év eleje óta nem is gondolt olyanra, hogy ők ketten így fognak egymással viselkedni.  Na meg, hogy ennyi minden kiderül kettejükről. De most, hogy érezte Draco menta illatát, kezének érintését, s csókját, elszálltak rossz gondolatai. S ez így is van jól. A vizsgái is kitűnően sikerültek, ami elvárható egy aranyvérű lánytól, s egy leendő Malfoytól.

A Nagyterem elvarázsolt mennyezetén látni lehetett a júniusi napok fülledt melegségét, az ég kékjét eltakaró szürke felhők gyülekezetét. Draco és társai, ahogy beléptek, asztalukhoz vették az irányt. A többi mardekáros már mind megszokott helyén ült, s Draco önkéntelenül nézett végig a soron. Valahogy rosszul is érezte magát, hogy az utolsó éve, sőt az utolsó évzáró lakomán vesz most részt. Hiába a sok megalázás ellensége felől, hiába a sok baleset, vagy rosszakarás. Most mégis furcsa ez a helyzet. Itt hagyni a kviddicset, az unalmas órákat, a klubhelyiséget, amiben hét évig lakott az iskola idő alatt. Leültek a helyükre, s egymásra néztek. A fiú megállapította, hogy Blaise-nek is hasonlókon járhat az agya, sőt még a lányoknak is. Keze Pansy combján pihent, amolyan apró jelként, hogy hozzá tartozik. Ez pedig nem csak birtokló mozdulat volt tőle, saját magának is jól esett. Pansy is gondolataiba merült, csak akkor nézett fel, mikor megérezte Draco acélszürke tekintetét. Sokáig csak néztek egymás szemébe, mintha nem is lenne rajtuk kívül más a teremben. Azonban Dumbledore hangja megszakította a néma kontaktust.  

- Hát eljött ez a nap is – kezdte az igazgató a csendben. – Egy újabb év ért véget, s újabb rendkívüli tanulóktól kell megválnunk. De nem szaporítom tovább a szót, úgyis mindenki a pontok állására kíváncsi – mosolygott az igazgató derűsen. – Tehát kettőszázharminc ponttal a negyedik lett a… Hugrabug. – Dumbledore is megtapsolta a házat a többi diákkal, majd folytatta. – Háromszáznegyven ponttal harmadik lett a Hollóhát. – Újabb taps következett. A mardekárosok, s griffendélesek lélegzetvisszafojtva várták az igazgató további szavait. Dracóék már annak is örültek, hogy megnyerték a kviddicskupát, de nem voltak benne biztosak, hogy így a házkupa is az övék. És hát a Griffendél is ezen az állásponton volt.

 – Akkor most pedig következzen a két első ház. – Dumbledore tartott némi hatásszünetet, hogy az idegek pattanási feszültek. – A második helyen négyszáztíz ponttal… - húzta még az időt, s kiélvezte a diákok zúgolódó moraját -, a Griffendél! – Szavait döbbent csend, majd kitörő tapsvihar, s ujjongás követte, méghozzá a zöld-ezüst asztaltól. Dracóék most már biztosan tudták, hogy ők lettek az elsők. Akik megnyerték a házkupát. – Nos… - emelte fel kezeit Dumbledore, mire mindenki elhallgatott -, az első ház pedig így, négyszázhúsz ponttal a Mardekár! – Az igazgató összecsapta kezeit, mire a Nagyterem falain, és a levegőben a Mardekár címerei lógtak a tanulók feje fölött. A Mardekár asztala most nem titkolta el örömét. Minden diák felkiáltott, sapkájukat feldobták a magasba, már, akinek volt, a hetedikeseket pedig vállon veregették, tekintve a kviddics győzelmük mennyit nyomott a latba.

A griffendélesek lemondóan sóhajtottak, leginkább a kisebbek. A felsősök elfogadták, hogy most az egyszer, jobb volt náluk az ellenséges ház. Az igazgató újabb kézemelése azonban lecsillapította a kedélyeket. Draco is és Blaise is összecsapták tenyerüket, majd futó csókot nyomtak kedvesük szájára. Aztán Draco szeme a griffendéleskre esett. Potterre, és a kezét szorongató Grangerre. Apró bólintással megadták egymásnak a tiszteletet.

- Akkor már csak jó étvágyat szeretnék kívánni! – mosolygott, félhold alakú szemüvege mögött megcsillantak égszínkék szemei, majd helyet foglalt McGalagony mellett, s egy tapsára az asztalok roskadásig megteltek étellel. Draco szeme megakadt a Hugrabug asztalánál, ott is egy világosbarna hajú lányon, s a vele beszélgető fiún. Azóta sem derült ki pontosan, mi történt, de Dracót már nem is igazán izgatta. A lényeg, hogy Pansy itt van mellette, és nem csak azért, mert muszáj.

Victoria elkapta Draco pillantását, de el is fordította róla. Már kezdte elfelejteni a fiút, s ebben, meglepő módon, de Justin segített neki. Most is itt volt mellette, változott ő is, ahogy a lány is. Victoria ránézve Dracóra, elméjébe fájó, ugyanakkor mindent megváltoztató emlékképek szöktek be. Arról a bizonyos estéről, mikor könnyeivel küszködve lépkedett a Szükség Szobája felé.

- Mindegy. Már elfogadtam, hogy mást szeretsz – sóhajtott a fiú lemondóan. Victoria most már végképp elvesztette a fonalat. Nem ilyennek ismerte meg a fiút, s megint csalódott, de most is kellemesen.

Victoria agyában azóta is zakatolt ez a mondat. Ránézett a mellette ülő Justinra, s elmosolyodott. A fiú, mintha csak megérezte volna felnézett, és visszamosolygott rá. Victoria közelebb hajolt barátjához, s gyengéden megcsókolta. Akkor, azon az estén döbbent rá, hogy Justin szereti, s csak azért volt vele olyan, mert tudta, nincs esélye másként mellette lenni.

A lány szembefordult vele, és nagyon halkan ezt mondta Justinnak. 

- Victoria… - sóhajtotta bele a lány csókjába. Miután elváltak ajkaik, Vic a fiú nyakába fúrta fejét, s teljesen belesimult a fiú karjaiba. A lány most érezte, hogy biztonságban van, hogy nem kell semmitől sem félnie, mert Justin megvédi.

Hosszasan ízlelte barátja száját, majd levegőhiány miatt kénytelen volt elválni tőle. Justin megnyalta alsó ajkát, jeleként, hogy nagyon is tetszett neki ez a cselekedet szerelmétől.

- Szeretlek – suttogta Victoria, miközben belenézett az elkerekedett szemekbe. A fiú nem akart hinni a fülének. Hát elérte, s nem is kellett hozzá sok idő, hogy elnyerje Victoria szívét. A lányt ebben a hónapban elkényeztette, mindig a kedvében járt, mindig ott volt mellette, mikor szüksége volt rá, s Victoria lassacskán beleszeretett.

- Én is szeretlek – mondta vigyorogva Justin, s megint megcsókolta a lányt. Victoria pedig végre boldogságot érzett. 

Gyönyörű, forró júliusi napnak nézett elébe. Korán ébredt, izgatottsága kihatott álmaira is. Eljött a nagy nap, a régóta várt esküvő napja. Mogyoróbarna szemeivel körülkémlelte a még homályos szobáját. Innentől kezdve már nem látja többet, nem ez lesz az otthona. A sötétítőfüggönyök elegánsan lógtak alá a hatalmas ablakokon, a napfény csak csíkban szűrődött át. Felkelt ágyából, s végigsimította a kis éjjeliszekrényét, az ágya támláját, miközben odalépett az ablakokhoz, és széthúzta a függönyöket. A nyári nap sugarai vakítóan töltötték be a szobát, amitől hunyorgott kicsit, de élvezte arcán a meleget. Egy halk pukkanás kíséretében megérkezett a lány házimanója.

- Kisasszony, a fürdője elkészült – hajolt meg Anni Pansy előtt, mire a lány csak bólintott. Lassan lépkedett a szobájához tartozó fürdőbe, hogy ott elmerülhessen a kellemes vízben. A kádban hátradőlt, fejét annak peremére vetve, elméjét emlékek özöne árasztotta el. Kezdve az év eleji rosszakkal, amik fokozatosan mentek át a jó végletébe. Majd onnan megint zuhanyként lefele, s végül a legvége… már a csúcspont. Nem sok idő telt el azóta, hogy utoljára találkoztak, hisz többször volt Draco a Parkinson birtokon látogatóban. De akkor is hiányzott a jelenléte Pansy számára. Mindig maga mellett akarta tudni, s ezzel a nappal, ha minden jól megy, be is teljesül ez az érzése, vagy inkább kívánsága. Nem kell attól tartania, hogy Draco megcsalja, vagy egy elvetemült, mindenre képes lány elveszi tőle. Nem. Ez már a múlté. Mosolygásra késztette az eszébe jutó gúnyos mondatok, a vágytól elbódult acélszürke szemek, a táncos pillanatok. Fél óra hosszat áztatta magát a vízben, s az emlékek tengerében, mire hajlandó volt kikecmeregni onnan. Kilépve a fürdőszobából anyja, manója, az ágyán az esküvői ruha már ott vártak rá. Az öltözködés, sminkelés, s egyéb dolgok jóval tovább tartottak, mint a fürdőzés. Ám Pansy teljesen meg volt elégedve az eredménnyel. Nehezen hitte el, hogy mennyasszony, de így a ruhában úgy érezte, Malfoy feleségnek illő.

- Gyönyörű vagy, lányom – szólalt meg anyja, könnyeivel küszködve.

Délutánra megérkezett a Parkinson birtokra a Malfoy címeres hintó. Szüleivel beszálltak, s már indultak is. A ceremónia természetesen a Malfoy birtokon lesz, annak a hatalmas, lélegzetelállító kertjében. Pansy figyelte az alattuk elsuhanó tájat, a nyüzsgő várost. Észre sem vette, hogy megérkeztek kitűzött céljukhoz. Az inas kinyitotta az ajtót, s anyját is, s őt is lesegítette a hintóról. Az ominózus ajtó előtt a Malfoy szülők, s Pansy barátnői vártak rájuk, s miután köszöntötték őket, a kert felé vették az irányt. Anyja közben kezébe nyomta a jázminokkal teli csokrot.

- Meseszép vagy, Pansy – súgta Daphne a lány fülébe, Millicent bólogatott hozzá. Pansy pedig csak visszatartotta könnyeit, megszólalni nem tudott.

Pansy apja oldalán lépkedett, miközben a gyönyörű díszítést figyelte. A kavicsos ösvényt virágok sokasága lepte be, ami elvezetett a szökőkút irányába, ami előtt kibővült egy körbe. Bal és jobb oldalt fehér székek sorakoztak, amin a vendégek foglaltak helyet. Manók sertepertéltek a rengeteg vendég között, hogy kielégítsék kívánságaikat. Szinte mindegyik varázsújság fotósa, és riportere is elvegyült, folyamatosan fényképezve az ifjú Malfoyt. Mágikus hangszerek nyugodtak a szökőkút mellett, előtte pedig egy kisebb emelvényszerűségen ott állt egy pap, s mellette Draco és Blaise. Megálltak a kis ösvény előtt, míg a Malfoy szülők, s Mrs. Parkinson is elfoglalják helyüket. Pansy addig végignézett Dracón. Tejföl szőke haja csak úgy világított a napfényben, acélszürke szemei boldogan csillantak fel, ahogy meglátták őt. Ajkai résnyire szétváltak a látványtól. Egyenes tartással, fessen állt a pap mellett.

Pansy nagyon vonzónak találta fekete színű öltönyében, feszülő fehér ingjében. Csokornyakkendőjét most egy apró mozdulattal meglazította, majd kezét hátrarakta. Mélyeket lélegezve indult el apja vezetésével, mikor felcsendültek a dallamok. Minden vendég szeme rászegeződött, s azokban Pansy felismerte az elismerés ragyogását.     

Draco már kezdte unni a várakozást, a sok kattogást, amivel a fényképeket készítették. Nem látszott rajta, de rendkívül ideges volt. Látni akarta Pansyt, azt akarta, hogy végre kimondják az igent, s mindenki eltűnjön, s csakis kettesben legyen vele. Mióta vár erre a napra… s most izgatottan áll a pap mellett, s őt várja. Draco szívverése kihagyott egy ütemet, mikor meglátta szerelmét az ösvény végén. Ajkait résnyire eltátotta, nyakkendőjét kénytelen volt meglazítani. Semmihez sem volt fogható a látvány. Tetőtől talpig végigmérte Pansyt. Ében haja szoros kontyba volt fogva, miben kék köves fejék díszelgett, abból kiindulva omlott fátyla arcára. Draco magában kicsit csalódott. Szívesen elmerült volna Pansy mogyoróbarna szemeiben, de mivel ezt nem tudta megtenni, szürke szemei tovább siklottak a lány ruhájára. Nagyon jól választottak a Parkinsonok menyasszonyi ruhát, ismerte el magában a fiú. Az egész ruha finom selyemből készült – amit Draco szemei azonnal felismertek -, s csipke borította a felsőrészt és a szoknya alját is. Ujjai bővebb háromnegyedesek voltak, csónak alakú kivágással, amit szintén csipke fedett. A felsőrész karcsúsított volt, így teljesen rásimult a lány domborulatira, szépen kiemelve alakját. Deréktól lefele fokozatosan bővült, hosszú uszállyal a lány mögött, melyet Daphne és Millicent fogott. De ami legjobban felkeltette a fiú figyelmét, s megadta a ruha szépségét, az a halványkék virágok körbefutása mind a felsőrészen, mind alul a bő szoknyán. Egy örökkévalóságnak tűnt, míg odaért hozzá Pansy. Mr. Parkinson egy félmosoly kíséretében kezébe adta lánya kezét, majd odalépett felesége mellé. A dallamok elhalkultak, Draco és Pansy csak álltak egymással szemben, hallgatva a pap mondókáját.

A két fiatal nem is igazán figyelt az elhangzó dolgokra, keresték egymás tekintetét, amit zavart a fátyol. Draco már csak azt várta, mikor dobhatja hátra a tárgyat a lány arcáról, s csókolhatja meg. Arra eszméltek fel, hogy már mondják az eskü szövegét, s Blaise Draco kezébe nyom egy kis párnácskát, amin a gyűrűk foglaltak helyet. Draco gyengéden felhúzta a lány ujjára a gyűrűt, majd Pansy is így tett. A lány addig megnézte, körbeforgatta ujján. Egyszerű, mégis lélegzetelállító volt. Arany karikagyűrű volt, fehérarannyal viszont egy cikornyás D és P betű volt belekarcolva, s a lányéban még egy smaragd kis kő is volt. Pont olyan, mint az eljegyzési gyűrűjében.       

- Mostantól férj és feleség. Megcsókolhatja a menyasszonyt – hallotta meg a pap hangját Pansy, s felnézett Dracóra. A fiú lassú mozdulattal emelte kezeit, hogy megfogja fátylát, s hátradobja. Draco végre meglátta a mogyoróbarna szemeket, melyek csillagokként ragyogtak rá. Lehajolt Pansyhez, rácsúsztatta kezét a lány tarkójára, s lágyan megcsókolta ajkait, amik résnyire szétváltak. Ízlelgették egymás száját, puhatolóztak, mintha csak az első lenne nekik. Tapsvihar, s fényképezőgépek kattogása húzta őket vissza a valóságba. Az örömszülők rögtön ott termettek, s köszöntötték őket, majd jöttek sorra a barátok, s számukra idegen vendégek is. 

- Végre elvetted – vigyorgott Blaise Dracóra.

- Igen – sóhajtott Draco. – Most már csak te vagy vissza – vigyorgott ő is, mire Blaise ránézett az épp Pansyt pusziló Daphnére.

 - Meg is lesz – kacsintott Blaise, majd tovább lépett Pansyhez.

A gratulációk után sor került a menyasszonyi csokor eldobására is, amit Daphne kapott el, vigyorgásra késztetve ezzel Blaise-t is, és Dracót is. A násznép az ifjú pár vezetésével ezután átvonult a kúria báltermébe, mielőtt azonban Pansy átlépte volna a küszöböt, Draco megállította.

- Csak ne, olyan sietősen, kedvesem – vigyorgott a fiú, miközben egy hirtelen mozdulattal felkapta Pansyt a karjaiba. – A hagyomány megkívánja – suttogta fülébe, s a lány szemeibe nézve lépte át küszöböt. Blaise és Daphne vigyorogva követték barátaikat a hatalmas bálterembe. A helyiség is ugyanolyan pompában tündökölt, mint a kúria többi része is. Egy emelvényen foglalt helyet a zenekar. Sok kis asztal, megannyi székkel sorakozott a fal mellett, nagy teret hagyva a bálterem közepén. A falakon körbe sötétzöld gobelin függött, ezüsthímzéssel futva. Az asztalokat szintén zöld terítő borította, melyeknek az alján ezüst virágok szárai fénylettek. Pansynek, ami a legjobban tetszett, hogy a helyiségben mindenhol felfedezhető volt a kedvenc virága, a jázmin.

- Tetszik? – duruzsolta Draco hátulról a lány fülébe. 

- Csodaszép – nézett a szürke szemekbe, s Draco is elmerült a barna szemekben. 

- Meg kellene nyitnunk a bált – köszörülte meg a torkát Draco, s elkezdte húzni Pansyt a terem közepére. Ott megálltak, szembefordította magával kedvesét, kezét rácsúsztatta a vékony derékra, másik kezét pedig felemelte. Pansy belecsúsztatta tenyerét Dracóéba, s bal kezét ráfektette a fiú széles vállára. Draco közelebb húzta magához a lányt, hogy érezte kellemes parfümjét. Felcsendültek a keringő dallamai, amire Draco lágyan megkezdte a tánc lépéseit. Gyakorlott táncosokként nem kellett minden figyelmüket a ritmusra összpontosítani, így belefeledkezhettek az észrevétlen súrlódásokba, leheletnyi érintésekbe. Még a fényképek villanása sem szakította meg a szemkontaktust köztük. Lelkük mélyében felizzott a régóta érzett vágy. Itt vannak egészen közel egymáshoz, mégis távol, a táncparketten, az esküvőjükön, ami akadályozza őket most. Pansy légzése kezdett felborulni, minden lépésnél megcsapta Draco menta illata, tejföl szőke haja folyamatosan acélos tekintetébe hullott. Egyszerűen nem tudott elszakadni a fiú szemeitől, fogva tartotta őt, ahogyan erős karjaival is, s nem engedi.

- Fiam, felkérhetném a feleséged? – jelent meg Lucius a párnál. Draco egy apró bólintással átadta Pansy kezét apjának, aki egy meghajlással kérte fel táncba. Draco addig felkérte édesanyját, de folyamatosan Pansyt nézte, a lány lépései nyomán redőző lágy selyemruhát. S mikor tekintetük összeakadt, alig bírták ki, hogy ne mosolyogjanak rajta. Elfojtották, felvették jól megszokott álarcukat, s sorra fogadták az ismerősöket, akikkel illő volt táncolni. Draco magában most átkozta kicsit a szüleit, hogy ennyi előkelő, varázsló famíliát hívtak meg, s csak távolról szemlélheti feleségét. „Feleség” – ízlelgette magában a szót Draco, miközben az egyik ismeretlen vendéggel táncolt, aki folyamatosan csacsogott. A fiú nem figyelt rá, csak Pansy járt az agyában. Milyen furcsa kimondani… feleség. Végre már nem csak a jegyese, vagy barátnője. Nem. Összekötötték az életüket, örökre, vagy amíg a halál el nem választja őket. Draco még csak most gondolt bele, hogy milyen súlya van annak az egy szócskának. Annak az igennek, s a szimbolikus gyűrűnek. Tekintete megint csak Pansyre siklott, aki most Blaise-zel táncolt. Csak nézte őket, nem öntötte el féltékenység, mint az eljegyzési báljukon. Magában elvigyorodott erre az emlékre. Most már el se tudta hinni, hogy lehetett akkor féltékeny. Draco megint váltott, s most Daphne volt partnere. A lánnyal elbeszélgetett, de még így sem terelte el gondolatait Pansyről. Hosszas várakozás után, hogy végre Pansy közelébe férkőzhessen, megunta a tétlenséget, s egy apró meghajlással átadta Daphnét az épp érkező Blaise-nek, s egy vigyor kíséretében Pansy felé vette az irányt.   

Pansy is már unta a sok táncot, főleg, hogy Draco végigmegy a teremben fellelhető összes lányon, nőn. Magában leszidta magát, hisz a fiú nem önszántából táncol mindenkivel, hanem mert így kívánja az arisztokrata illem. Minden lépésnél, forgásnál Dracón járatta szemeit. Hihetetlenül vágyott az érintése után. A fiú most még elegánsabb volt, pedig nem öltözött át, de a fekete öltöny, a meglazított csokornyakkendő, néhol kusza tejföl szőke haj egy lezser stílust is kölcsönzött neki. Pansyt pedig ez a stílus fogta meg, az összhatás. Szívverése egyre gyorsult, mikor Dracót közeledni látta.

- Szabad? – kérdezte Draco némi éllel a hangjában a Pansyvel táncoló fiatal fiútól. Draco őt sem ismerte, de nem is akarta, neki egy volt a lényeg. Hogy minél előbb kettesben lehessen Pansyvel, s ránézve a lányra, megállapította, hogy ő is ezt szeretné már. Draco a lehető legközelebb húzta magához Pansyt, s finom csókot nyomott a lány szájára.

- Egész szép ruhát választottatok – súgta érzékien Draco a lány fülébe.

- Hol marad a gúny, kedvesem? – kérdezte játékosan a lány.

- Nem vagyunk kettesben – vigyorgott a fiú, mire Pansy is elmosolyodott. – Bár most már… - hagyta befejezetlenül a mondatot.

- Most már mi?

- Lassan eltűnünk – húzta félmosolyra száját, s elkezdte öles tánclépésekkel kifele vezetni a lányt. A sokadik tánc után úgy gondolta, most már ideje lelépni a színről.

- Draco…

- Igen, szívem? – kérdezte picit gunyorosan.

- Hova tartasz? – rémüldözött Pansy.

- Csak a szobámba – vigyorgott, majd kihúzta Pansyt az ajtón, s egészen a hálószobáig meg sem álltak. Draco kitárta az ajtót a lány előtt, ő pedig csak meglepődve nézte a hatalmas szobát. Lassan beljebb lépkedett, miközben Draco becsukta az ajtót. Körülnézett a hálószobában, ami teli volt virágokkal, s gyertyákkal. Draco egy pálcaintésére a szoba függönyei bezárultak, kizárva így a lemenő nap sugarait, a gyertyákat pedig meggyújtotta. Homályos, kicsit romantikus fénybe vonva a helyiséget. A baldachinos ágyat virágszirmok hintették be. Pansy megszólalni sem tudott. Sosem hitte volna, hogy Draco… lehet ennyire… romantikus? Alig bírta kimondani ezt a szót. Olyan furcsának hatott, de így van. A fiú az ő kedvében akar járni, s a lehető legszebbé tenni az első alkalmat. A nászéjszakájukat. Draco hátulról átölte a lányt, s puhán belecsókolt nyakába.

- Hm… tetszik a hálószobánk is? – búgta lágyan a lány fülébe, majd megpuszilta fültövénél, amibe Pansy beleborzongott. Draco nem igazán várt választ, hisz magától is látta szerelme reakcióját, ami nagyon a kedvére volt. Szerette volna, ha Pansynek gyönyörű lesz ez az éjszaka, s ő tenni fog azért, hogy ez be is teljesüljön.

Pansy lehunyta szemét, s elmosolyodott, testén jól eső, bizsergető remegés futott végig. Hagyta, hogy Draco kényeztesse, hisz erre várt már a karácsonyi szünet óta. Mellkasa egyre gyorsabban emelkedett-süllyedt, ahogy Draco fokozatosan hámozta ki ruhájából. Draco szembefordult vele, s eszelős hévvel lecsapott ajkaira. Beletúrt a lány ében hajába, lesimogatta róla a még rajta lévő tüllszoknyát. Pansy sem tétlenkedett, kigombolta Draco öltönyét, s leejtette vállairól. Hangtalanul ért földet a ruhadarab, amit követett a hófehér ing is. A lányt megint csak letaglózta a fiú arisztokratikus, kidolgozott felsőteste.  Draco csókokkal hintette Pansy nyakát, s egyre lejjebb haladt dekoltázsa felé, míg Pansy letépte Dracóról az övet, s egy kecses mozdulattal elhajította a szoba másik végébe.  

- Most már… megengedett a… Malfoy örökös, sőt… kötelező – vigyorgott pajkosan a csókok közben, s gyengéden hátradöntötte Pansyt az ágyra.