Az elkövetkező napok Draco számára meghozták azt az apró örömöt, hogy kedvére gúnyolódhatott kedvenc céltábláján: Harry Potteren. A Reggeli Próféta egy egész számot Potternek áldozott, s Draco lépten nyomon ahogy belebotlott a fiúba megjegyzésekkel traktálta.

-         Hé Potter nem kérsz egy zsepit? Hátha elbőgöd magad a következő órán is – vágta Potterhez elégtétellel a hangjában.  – Ma úgy mióta tartozol az iskola éltanulói közé? – egészítette még ki a legbosszantóbb állítással Draco. Mert hogy Pottert éltanulónak nevezni azért már tényleg sok volt.  Az egész mardekár körberöhögte az egész cikket, főleg ,hogy Pottert olyan fényben tüntette fel mint egy különlegesen ritka állatfajt. Dracóhoz azonban a gúnyolódás arénájába egy lány is társult. Aki a maga saját szemszögéből tartotta valótlannak az írást.

-         Hogy Granger elragadóan csinos? – mérte végig sötét kritikus szemekkel évfolyamtársukat a lány. – Mihez egy mókushoz képest? – mosolygott gonoszul, s felvetett fejjel elvonult a lány mellett. Minden apró megjegyzést cinkos pillantásváltással állapítottak meg, ami a másik részéről érkezett. Draco teljes megelégedéssel ült Madam Babbling óráján is addig az apró elejtett megjegyzésig, aminek a fültanúja nem lett. Babbling tanárnő a házifeladat  feladása után elengedte őket, de a kifelé haladó diákok közül Pansyt – aki a táskáját babrálva lehajtott fejjel haladt – megállította, hogy megérintette a lány karját. Babbling tanárnő lágy tekintettel végignézett a lányon.

-         Csinos, csinos – mosolygott Pansyra. – de mintha fogytál volna Pansy. Valami baj van? – kérdezte kutatva a lány arcát. – Csak nem szerelmi bánat?

-         Nem, nem dehogyis – hebegte zavartan Pansy, s ahogy elengedte Babbling professzor sietősen távozott is a teremből, igazán észre sem véve az ajtóból még hallgatózó Dracót. Nos ez volt az a pont, ami gondolkodásra késztette Dracót. Ez a halk szóváltás, hogy a rúnatan tanáruk, aki azért elég jól ismerte őket, lévén hogy ez választott tárgyuk és mindketten egészen jól teljesítettek belőle, nos madame Babblingnak feltűnt valami. Dracónak annyira a tudatába épült a megállapítás, hogy a lehető legnagyobb észrevétlenséggel, de megfigyelése alá vonta a lányt. A klubhelyiségben csendes esti tanulás folyt. Pansy a zöld gyertyát közelebb húzva a pergamenjéhez fordított. Karikásak a szemei, kialvatlan és a kerek arc, most kissé beesett volt. A lány kulcscsontjai talán tényleg jobban kirajzolódnak a talár alatt, mint eddig. Minden ugyanolyan volt mint régen. Ha beszélgettek Pansy sokkal élénkebb volt mint évekkel ezelőtt ,sokkal vidámabb, s a gonoszkodásban különösen eleven. De ilyenkor, amikor azt hitte senki sem figyeli, most tényleg olyan nyúzottnak tűnt. Vagy talán…szomorúnak? Draco sosem gondolkodott azon, hogy egyáltalán bárkinek is milyen a lelkiállapota, ahhoz túlságosan is önző volt. Saját maga érdekelte és a saját érdekei. Maga sem értette, hogy miért foglalkoztatja most mégis az, hogy Pansynak éppen mi baja lehet? Étkezésnél pedig senkinek sem tűnt fel, hogy étvágytalanul turkálja csak az ételt maga előtt. Blaise-t túlságosan lekötötte, hogy Milly étkezésére figyeljen, s közben Daphnéval is foglalkozzon, ja de azért Beatrice felé is elküldje csábos pillantásait. Mindenkire Blaise sem figyelhet. Millyt épp eléggé nyaggatta étkezéskor Blaise, ő sem foglalkozott most mással. Így mivel Pansyval most igazán senki sem törődött, már talán hónapok óta ugyanígy étkezik mint ahogy most is, hogy fogalma sincs róla, Draco őt figyeli. A homlokát támasztva, ében fürtjei az ujjára borultak, de legalább nem a szemébe, az ezüstszín villával unottan játszadozott a tányérjában, időnként kedvetlenül a szájához emelte, alig néhány falatot evett. Kialvatlan. Étvágytalan, s szomorú. Tényleg szerelmi bánata lenne? De ki miatt? Draco átsandított a durmstrangosok felé. Sasha Antropov minduntalan át és átpislantott Pansyra. Tegnap mintha látta is volna beszélni őket. Igaz Sasha kevésbé tud angolul mint Victor Krum. Elvégre nem élversenyző, akinek azért kell tudnia nyelveket, hiszen sokat utaznak. Elképzelhető, hogy nem tudnak túl sokat beszélni, s Pansy azért szomorú. A lány eltolta a tányérját maga elől, s felkapta a jegyzetfüzetét maga mellől.

-         Felugrottam a könyvtárba, jó utat Roxmortsba! – mosolygott rájuk a lány, szemével végigsimítva a társaságon.

-         Biztos nem jössz le velünk? – kérdezte Milly egykedvűen.

-         Ah, nem, kicsit fáj a fejem, tanulok és talán alszom is egy keveset – kacsintott Millyre. – De ti érezzétek magatokat jól. Na pá! – Pansy lendületesen kifordult a  nagyterem ajtaját.

-         Victor Krum is állandóan a könyvtárba jár a haverjaival – bazsalygott Blaise az orra alatt.

-         Akkor Pansy biztos Sashával lesz, csak nem mondta – nézett Milly lopva Daphnéra s összekacsintottak.  – Draco neked nem kell lefordítanod azt a Rúnatanszöveget, amit Pansy is most fordít?

-         Mi, jah, a különfeladatot én nem csinálom meg, az csak szorgalmi volt. Vagy nem? – Draco összeráncolta a homlokát. Miért is kell Pansynak azt a különfeladatot csinálnia? Draco egy pillanatra ledermedt, hát persze. Pansy a legutóbbi dolgozatára borzalmast kapott! Nahát ez hogy hogy csak most esett le neki?

-         Draco! Kapd össze a cókmókod aztán irány Roximortsi! – csapkodta meg a hátát Blaise. – A lányok most együtt mennek mi se maradjunk e a jóból! – nevetett Blaise. – A bejáratnál várlak . tapogatta meg a mellényzsebébe csúsztatott mokebőr pénztárcáját Blaise.  Draco visszaszaladt a kabátjáért, de még mindig elgondolkodva a lányra gondolt. Milyen különös jelek, s neki fel sem tűnt! Pansy tehát éjszakánként nem alszik, de nem is tanul, mert a jegyei most eléggé romlottak, vagy legalábbis….nélkülöznek minden stabilitást, ami eddig Pansyra olyan jellemző volt. Pansy tavaly egész évben versenyeztette rúnatanból. Mi lelte, hogy most ennyire érdektelenné vált egyik legkedveltebb tantárgya iránt is? Nincs étvágya, s a talárok alatt neki fel sem tűnt ,hogy a lány tényleg fogyott. S a vidámsága sokszor inkább erőltetett, mint őszinte.

-         Figyelj Blaise! – kérdezett rá Draco, amikor már a fiú mellett lépdeltek az őszi avarban Roxmorts felé. – Mitől lehet valakinek szerelmi bánata?

-         Az általában viszonzatlan szerelem miatt van – nézett rá meglepetten Blaise. – Miért kérded? Szerelmes vagy?

-         Én? Barom! – lökte meg Blaiset. – Dehogy vagyok. Csak kíváncsi voltam.

-         Hát ha Millyre gondolsz – húzta el a száját Blaise. – Egészen biztos, hogy kikészíti most ez a Monstrós ügy. Arra gondoltam, este fejmosásban részesítjük.

-         Millyt? – kérdezte bambán Draco.

-         Dehogyis. Monstrót. Ma este beadjuk neki, hogy elhívhatná Millyt. Mit szólsz? – nézett rá Blaise. Draco olyan furcsának találta, hogy Blaise most először teljesen félrehibázott. Amikor tényleg Pansyra gondolt, akkor Blaisenek meg sem fordult ez a fejében. Lehet a tüneteket ő értelmezte félre és Babbling professzor? Senki másnak nem tűnt fel, vagy senki sem beszél róla. Draco maga pedig semmiképpen sem akarta szóba hozni Pansyt. Az túl sok félreértésre adna okot.

-         Ok megbeszéltük – bólintott rá Draco. – Az normális dolog ha valaki fogy? – kérdezett rá Draco.

-         Hát Millynél persze hogy az – kacagott Blaise. Draco teljesen meg volt lőve. Blaise most annyira elbeszél mellette. S annyira nem segít alá neki, mintha  minden összeesküdött volna ellene. Senki nem támasztja alá a feltevéseit, s nem könnyítik meg a dolgát. Blaise fellépett az üzlethez vezető lépcsőre, s benyitott.

-         Szépjónapot! – mosolygott az ékszerészre. Draco ahogy a csillogó fémeket figyelte döbbent rá ,hogy egy ékszerüzletbe léptek. Blaise egyenesen a becsüshöz lépett, mert tudta jól, amit vásárolni akarnak az csakis pult alól kapható. – Morgana csuklópántot szeretnénk választani – mondta határozottan Blaise. Az ékszerész tekintetében azonnal a mindent értés fénye villant. Végigmérte a két tinédzser fiút. Itt Roxmortsban tudták nagyon jól, hogy ki az, aki Morgana csuklópántot keres. Csak mardekárosak lehetnek, és ha nem is akkor mardekáros lánynak lesz az ékszer. A belső szobába intette a két fiút, s elhúzta a függönyt. Egy méregzöld bársonypárnás fiókot tett a fiúk elé. Legalább egy tucat Morgana csuklópánt csillogott bennük. Ezüstös, vöröses és sárgás tökéletes csillogású különböző vastagságú ékszerek. Kivétel nélkül mindegyik virágmintás levélerezetes, kecses és elegáns ékszer. Blaise Draco mellett szörnyen rutinosnak tűnt. Ujjait végighúzta a karpereceken, megnézte a mintázatukat. Az eladó még két fiókot húzott elő nekik, s a pultra állította. A megvilágításban mindegyik ékszer szinte vakította őket.  Miközben Blaise már elmerült az ékszerek keresésében Dracónak egyetlen egyen akadt meg a tekintete. Csaknem az egyik legvéknyabb karperec volt. Csak a felső ívén futott néhány levél és négy apró szolid virág. Árvácskákat mintázott. Az ékszer pontosan olyan volt, mint amilyen a most fejében járó lány. Apró, törékeny és értékes. Draco már ha akart volna sem tud mást választani. Egyszerűen meglátni és megvenni csapdájába esett. Draco mély levegőt vett. Ha másnak nem Millynek adja. De ezt az ékszert meg kell vennie.

-         Mindegyik arany. Az ezüst szín ugyebár sokkal népszerűbb, ezért van túlnyomó többségben. Fehérarany kivétel nélkül minden ezüstszínű csuklópánt – magyarázta az eladó. – A teltebb hölgyeknek szoktak vastagabb csuklópántot vásárolni. A vékony hölgyeknek inkább a vékonyabb illik. Persze a méret itt lényegtelen. Egyetlen másodperc és máris a megfelelő lesz – mosolygott fel az ékszerész. – Sikerült választani? – nézett Dracóra.

-         Igen, ezt kérném – emelte fel az aprócska vékony karperecet Draco, s az ékszerész átvette. Fürge ujjakkal csomagolta a méregzöld bársonytokba. – 122 galleon lesz – mosolygott fel az árús. Draco elismerően nézett a törékeny ékszerre. – Hát csak egyszer elsőbálozó minden mardekáros lány – somolyogta az eladó. – De megéri, biztosíthatom – Draco cinikus mosolyt küldött a nő felé. Megéri? Nos reméljük Milly tényleg elégedett lesz vele. Mert hogy másnak módjában sem áll adni. Csak sajnos Millyhez annyira nem illett az ékszer. Draco homlokráncolva nézte a vékony ékszert. El sem tudta képzelni hogy mutatna ez a hajszálvékony pánt Milly húsos karján. – Mégiscsak más típust szeretne? – látta Draco hezitálását az eladónő.

-         Nem, nem maradjon – intett Draco. Lesz, ami lesz. Neki ez tetszik. Milly meg örüljön, hogy egyáltalán kapott valakitől egy Morgana csuklópántot. Blaise is fizetett. Majdnem a dupláját, Dracóénak, de Blaise ékszerében már gyémántkő is csillogott, ami jelentősen megdobta az árát az ékszernek. Blaise zsebrevágta a bársonytokot, s visszanézett Dracóra.

-         Ma este prezentálom a meghívást előttetek – mosolygott Blaise.

-         Elhívod Daphnét? – ámult Draco.

-         Igen. Itt az ideje, már nincs mire várnom. Megvettem a csuklópántot is – rántott vállat Blaise. Együtt baktattak vissza a Roxfortba. Blaise elszaladt zuhanyozni, s Draco az ágyra ülve tette egyik kezéből a másikba a bársonytokot. Egyedül volt a hálóteremben. Felpattintotta a dobozt, s még egy pillantást vetett az ékszerre, majd rántott egyet a vállán, s  visszanyomva a doboz fedelét az éjjeliszekrénye felső fiókjába dobta.  Monstro és Crak is megérkeztek csokoládékkal megrakodva.

-         Monstro gondolkodtál már kit hívsz a bálba? – kiáltott be Blaise, s Dracóra kacsintott közben.

-         Nem én! – nyammogta tele szájjal Monstro.

-         Na hát mi gondolkodtunk rajta – vágta rá Blaise, s a füléről törölgetve még a habot belépett a hálóterembe. – Millicent Bulstrode igazán megtisztelne téged, ha elmenne veled a bálba.

-         Mi? – vigyorgott bambán Monstro.

-         Hívd el! – bólogatott nyomatékosan Blaise.

-         Nem hívok lányt sehova sem – morogta Monstro.

-         Mert a fánkoddal karöltve akarsz bálozni? – kérdezte gúnyosan Draco.

-         Most miért is ne? Milly aranyos kedves lány, ráadásul évfolyamtársunk is. Úgyis egy asztalnál ülnénk nem mindegy hogy történetesen mint báli partner is veled menne? – rántotta meg a vállát Blaise igyekezve a tálalást Monstronak megfelelőre ízesíteni. Millyt mint évfolyamtársat hívja, mert úgyis egész este velük van. Így nincs benne semmi megrázó.

-         Áh nem – ingatta a fejét Monstro. – Ráadásul nem is vettem olyan Morgana elsőbálozó akármit sem és milyen mocsokság lenne anélkül meghívni még a húgomat is.

-         Azt már megoldottuk Draco úgyis vett egyet tallomba – felelte Blaise provokálón Dracóra nézve.

-         Mi? Szállj le a Morgana pántomról! Én vettem, az enyém! – csattant Draco védelmezve féltett választott ékszerét.

-         Magadnak? Vagy fel is akarod használni? – érdeklődött udvariasan Blaise, de éppen annyi élc is meghúzódott a hangjában.

-         Fel is használom – jelentette ki határozottan Draco.

-         Úgy? – emelte meg a szemöldökét Blaise. – Mert meg akarsz hívni valakit, vagy a saját karodon fog díszelegni karácsonykor? Vagy annyira önző hogy magadnak vegyél ékszert végülis jogos – vágta Dracóhoz  őszinte megjegyzését Blaise, bár közben szándékosan Dracót akarta kérdőre vonni.

-         Hát…arra gondoltam… - Draco habozva körbenézett mielőtt Blaise tekintetéhez kapcsolta a sajátját. – Hogy…Millynek adom – harapta be az ajkát Draco.

-         Na látod, akkor meg is van oldva – csapta össze a tenyerét Blaise, miközben árnyék suhant át a szemén. – Közvetve Monstrón megkapja tőled a csuklópántot. Jó lesz így Monstro!? – Monstro bambán meredt Dracóra, majd Blaisere. Egyszerre akart nemet és igent is inteni, meg tartózkodni is, amiből egy nagyon bamba fejbillegtetés született. De a két mardekáros társát ez érdekelte a legkevésbé. A szavak mélyén már nyílt provokált harc bontakozott ki, Draco kérdőre vonására.

-         Blaise! Te ne rendelkezz az én tulajdonom felett jó? Azt csinálok az ékszerrel amit akarok, ha úgy támad kedvem a tűzre vetem, vagy keresztben ledugom a torkodon! – sziszegte Draco, s felpattant az ágyról.

-         Bár talán jobban hasznát vehetnéd, ha végre felnőnél és meghívnál valakit a bálba! Olyan gyerekesek vagytok nem veszitek észre? – nézett Blaise undorodva egyikről a másikra. – Tudod Draco én tudom mi a különbség szerelem, szex és barátság között, de neked szinte fogalmad sincs róla.

-         Akárkit hívnék el férleértené! Egyből azt hinné akarok tőle valamit! – csattant védekezőn Draco.

-         Csak azért mert ékszert adsz neki? Vagy mert vele vonulsz be?  - ingatta  fejét Blaise. – Attól még nem hívtad az ágyadba, hogy vettél neki egy karperecet.

-         Kinek? – követelődzött Draco.

-         Senkinek! Senkire nem gondoltam. Az hogy a meghívottadnak adsz egy ilyen ékszert csak szokás és ennyi. De hát mit papolok én egy hithű mardekárosnak a szokásokról, te ezt sokkal jobban érted. Mégis úgy teszel most, mintha ezzel ajánlatot tennél akár…akárkinek. Baráti alapon is elhívhatnál bárkit! Senki sem utasítana vissza a mardekárból – sziszegte Blaise.

-         Milly is visszautasított – mondta durcásan Draco.

-         Mert az egyetlent, akinek ezt kellett mondania azt hívtad el! – morogta Blaise. – Nem hívhatod el a saját rokonod Draco! Megint más lenne ha feleségként lenne rokon. De így nem lehet! Lásd be és nőjj fel! Hívj meg valakit! Akárkit! Tök mindegy. Sally-Annet vagy akit akarsz! – Blaise sarkon fordult, s lesietett a klubhelyiségbe.

-         Most akkor mi van? – nyögte Monstro sután.

-         Hogy neked el kellene hívnod Millyt nekem meg nem. Az van – dünnyögte rá rosszkedvűen Draco, s ő is a pincehelyiség felé  vette a lépteit.  A lányok jóízően csacsogtak a kanapékon. Bár Pansy szeme alól a sötét karikák nem oszlottak el, most egész felhőtlenül beszélgetett Millyvel. Blaise nem várakozott és nem is hezitált. Temperamentumos, ruganyos léptekkel Daphné elé állt.

-         Daphné Greengrass – szólította meg olyan hivatalosan a lányt, ahogy még soha nem hallották Blaisetől. Daphné azonnal felocsúdott a Szombati boszorkány magazin mögül. Egészen biztosan ő is érezte a különös rebegő izgalmat a levegőben. Blaise hangsúlya, határozott tiszta kiejtése, a fellépése egésze ezt sugallta. A név áthasított a klubhelyiség levegőjén, s mindenki feléjük kapta a tekintetét, a lassan felemelkedő Daphnéra. Daphné, aki mindig kissé különc módon, szabályokat felrúgó ajakbiggyesztéssel nézett mindenre és mindenkire, most smaragdszemeit komolyan az előtte álló fiúra vetette. S Blaise nem a teljes bizonyossággal állt ott, nem az eleve elrendeltséggel és a mindent eldöntött határozott tudattal.  A kérdést annyira mintaszerűen tette fel, ahogy senki más nem tehette volna. Ott volt benne a bizonytalanság, a visszautasítás lehetősége. S éppen ettől volt nagyon korrekt. Blaise egyáltalán nem a csábító, nem a magabiztos barát szerepét választotta, hanem egy új arcát. Teljesen felnőttesen és teljesen komolyan.

-         Megtisztelnél azzal, hogy a partneremként jössz a karácsonyi bálra? – Mély tónussal indította a kérdést, s a mondat végére elrekedt a hangja. Nem hadarta a kérdést. Inkább lassan ejtette ki a szavakat, tisztán és érthetően. Férfias határozottsággal, de azzal, amivel férfiasan tudja fogadni a visszautasítást is. Daphné szempillái megrebbentek, ahogy kitágul pupillákkal nézte a fiút. Senki sem gondolta volna, hogy Blaise ennyire hivatalosan, és mintaszerűen fogja meghívni Daphnét. Olyan egyértelműnek tűnt, hogy ők ketten együtt mennek a bálra. S hogy Blaise mégis megadta Daphnének és persze magának is azt, hogy így minden szépségét és körülményességét megadja a felkérésnek. Éppen ezzel a hozzáállással adta meg azt, hogy Daphné is  és mindenki a klubhelyiségben úgy érezhette, súlya van annak, hogy itt most Blaise Daphnét kérte fel partnerének. A felkérés módjával adta meg a jelentőségét annak, hogy igen, ő  úgy tekint erre a meghívásra, hogy komolyabb dolgokat is sugall. Semmi hetykeség és semmi nyegleség nem volt a fellépésében. Nagyon felnőttes és nagyon komoly volt. Blaise, akit titokban talán saját maguk között is a legkevésbé tartottak mardekárosnak, olyan tudott lenni, amilyen a legigazibb mardekáros. Ez a felkérés olyan volt, hogy érezték senki sem tudja felülmúlni. Igazi, nagyon nemesi, nagyon hivatalos s ettől nagyon mardekáros. Talán éppen ezért. Mert most kiütközött, hogy az igazán nagyon komoly dolgokban bizony Blaise sokkal véresebben komolyan gondolja a mardekár hagyományokat – mint talán bárki a mardekárból. Daphné kiválóan kezelte a helyzetet. Egészen biztos, hogy ledöbbent, de olyan könnyedén igazodott Blaise stílus és ritmusváltásaihoz, most is.

-         Persze köszönöm elfogadom a felkérést – mosolyodott el halványan Daphné, s most már Blaise ajka körül is mosoly bújkált.  – Igazán megtisztelő, hogy rám gondoltál – csillantak elő Daphné fehér fogai. Blaise a zsebébe nyúlt, s kihúzta belőle a fekete bársonytokot, kiemelte a Morgana csuklópántot, a bársonytokot eltüntette, s kezével Daphné keze után nyúlt. Megemelte a bal kezét, s rápattintotta a  csuklópántot. Eligazgatta, s ujjaival átsimított rajta. Mindenki megilletődve nézte őket. A csuklópánt felhelyezése, immár mindenki előtt kifejezésre juttatta, hogy Daphné foglalt, vagyis, elfogadta valakinek a meghívását. Egy kapocs, amellyel jelzik, hogy már elígérkeztek. Daphné nagyokat pislogott mielőtt könnybe lábadna a szeme, s ragyogó szemekkel mosolygott fel Blaisere. Ahogy összekapcsolódott a sötét szemekkel a tekintete, ugyanazt a ragyogást látta viszont. Draco arca eltorzult, s erőtlenül, de megbillentette a fejét. Igen. Ha eddig valaha is kétsége volt affelől, hogy Daphné vagy Blaise szerelmes-e a másikba. Akkor most egyértelműen ráébredt, hogy mindketten azok. Ettől. Amit most látott. A ragyogástól. Ahogy egymásra néztek. Ahogy mindkettejük arcán ugyanaz tükröződött. A ragyogás. Daphné átvetette Morgana csuklópántos kezét Blaise vállán, s megcsókolták egymást. Draco követte Blaise tenyerét Ahogy lecsúszik Daphné oldalán a derekához, s átöleli a lányt derekánál fogva magához szorítva. Draco tompán érzékelte, hogy a mardekárban mindenki tapssal és füttyel fejezi ki tetszését Blaise-ék ilyen tökéletesen bemutatott báli meghívásán. Milly álmatag tekintettel széles mosollyal tapsolt és sikongatott és zavartalanul bámulta a csókolódzó párt. Draco tekintete tovasiklott, s egyetlen villanás erejéig találkozott a tekintete Pansy sötét szemeivel. A lány szeme körül vörös csík húzódott. Ahogy észrevette Draco rápillant, Pansy azonnal elkapta a tekintetét. Odasúgott valamit Millynek, úgy hogy az ében haj teljesen eltakarta az arcát, majd fellökte magát, s kisietett a klubhelyiségből.  Draco követte szemével a lányt ,ahogy sietve távozik, s komótosan haladva felváltotta a helyét. Milly arcán semmi reakció nem látszott.

-         Ó hát nem …nem felemelőek! Ó milyen szerelmesek! Montmorency egyetlen bájitaláért odaadnám minden vagyonom, csak hogy egyszer egy pillanatig én is ezt érezhessem – sóhajtozott Milly.

-         Annyit nem ér – felelte szkeptikusan Draco.

-         Draco, olyan negatív vagy! – bukott ki Millyből.

-         Nem vagyok negatív, csak a földön járok. És nem hiszek olyasmiban, ami múlandó. Én az örök dolgokat jobban szeretem. A vagyon például egészen biztos alap – vigyorgott Draco.

-         Letagadom hogy a rokonom vagy – nézett fel pajkosan Milly.

-         Le sem tudnád, rá van vésve a homlokodra! – érintette a mutatóujját Milly zsírpárnás homlokához.

-         Hé, én nem Potter vagyok! – nevetett Milly. Blaise és Daphné zuhantak le a velük szemközti fotelba. Daphné még mindig csillogó szemekkel forgatta a csuklóján az ékszert. Gyönyörködött benne.

-         Na kitetted Daphnéra a foglalt táblát? – kérdezte gúnyosan Draco.

-         Sietni kell. A mardekár legjobb nőjéről van szó. Nem kockáztathattam – simogatta meg Daphné térdét Blaise.

-         Vésettél is bele valamit? Mondjuk: Az én muffom stipi-stopi? – röhögött gonoszul Draco.

-         Ugyan már Draco! Te teliholdkor bármikor megugatod a holdat – vigyorgott rá Blaise. – Magányos farkas! Milyen érzés, hogy tudod, önmagadat kíséred a bálba?

-         Nagyon szórakoztató köszi – felelte beképzelten Draco. – Magamnál jobb társaságot úgysem találtam volna.

-         Mert más úgysem bírna elviselni. Milyen szerencse, hogy legalább magaddal jól kijössz! – csattant a hideg metsző hang. Pansy érkezett vissza a klubhelyiségbe. Talán le akart ülni közéjük, de úgy látszik meggondolta magát.

-         Én elköszönök. Jaj Blaise igazán mardekároshoz illő volt a partnerfelkérésed. Sokat nőttél a szememben – mondta komolyan Pansy, majd egy hűvös pillantást vetett Dracóra, s felsietett a hálótermekhez vezető lépcsőn.

-         Csak irigykedik rátok – nézett a kapkodó vékony lábszár után ,ahogy a lépcsőfokokat vette. – Őt senki sem fogja elhívni.

-         Mh azt nem tudhatjuk – rántotta meg a vállát Milly.

-         Ha rám céloztok… - kezdte fáradt sóhajjal Draco.

-         …de nem Draco egyáltalán senki sem célozgat rád! – vágott közbe élesen Daphné. Draco meghökkenve nézett egyik lányról a másikra. Blaise nem viszonozta a tekintetét, helyette látványosan úgy tett mint akit teljesen lenyűgöz Daphné fekete haja, s azt simogatta hátra újra és újra.

-         Megyek későre jár! – nyögte Draco készülődve az indulásra nadrágszárát igazgatva a térdénél.

-         Senki sem tartóztat Draco – mondta kedélyesen Daphné. Draco tarkóját vakargatva lépett a fiúk hálótermébe. Nahát milyen furcsa volt ma mindenki! Mindenesetre Blaise okozta a legnagyobb meglepetést. Draco egyáltalán ne mvolt biztos benne, hogy Blaise melyik lányt hívja el. Hiszen annyira Beatrice lázban égett. Sőt… alig pár napja itt volt nála Betrice egész éjszaka mást sem hajtogatott Blaise mint hogy: Beatrice! Mon réve, mon sort, mon envie, mon éternel désir! Beatrice!...Beatrice…[1] Erre ma ez! Hogy Blaise mégis Daphnét hívta el a bálba!  Igen, úgy tűnik, Blaise komolysága mégiscsak jelent valamit, hogy egy hivatalos megjelenésen Blaise Daphnét választja partnernek. Hogy ma ismét így néztek egymásra! Annak ellenére, hogy Szergej és Beatrice volt valahol a háttérben…De akkor is érthetetlen, hogy mi lelte Pansyt is meg Millyt is és miért olyan furcsa Daphné és Blaise is vele szemben….lehet a mai csak egy ilyen nap. Holnapra kialusszák…