Az utolsó roxforti nap estéjén  Draco kedveszegetten lépett a nagyterembe. A nagyterem nem a győztes ház színeiben tündöklött hanem tiszta eketében. A tanári asztal mögött fekete drapéria függött, komor emlékekeént, hogy egy hugrabugost elvesztettek a sok közül ráadásul, egy olyan eseményen, ahol sosem volt ritka az áldozat. Draco és az egész mardekár ház érthetetlennek tartota ezt a gyászt. A Trimágus tusa tele volt mindig is veszélyekkel, ez a történelemben így volt és így is lesz. Mi ez a mérhetetlen fájdalams szomorkodás, amit most itt Dumbledore és az egész Roxfort eljátszik a bájgúnár Cedric elvesztésén. Tudta mire nevez be, tudta, hogy ez is benne van a pakliben. Blaise kedvetlenül lökte hátra talárját, ahogy helyet foglalt. Mindenki túlzásnak érezte ezt a nagy megrázkódtatásos bábjátékot, amit bemutat előttük az egézs iskola, holott a bajnokok ezt is vállalták, amikor neveztek. Blaise, aki még akkor ősszel szintén benevezett ő tudta ezt a mély megrendültséget a legkevésbé elviselni. Piton professzor a tanári asztalnál szigorú tekintetével követte mardekárosait, ahogy bevonultak a nagyterembe. A hugrabugosok, olyan sápadtságot öltöttek magukra, ami már egyenesen túlzásnak tűnt.

-         Legfeljebb a lányok sajnálhatják azt a Diggoryt! Nincs, aki meghúzza őketa klubhelyiségbe – sziszegte Daphné fölényesen.

-         Elég kiábrándító, hogy amíg ygyőzelemre állt addig bezzeg ne mvágtak ilyen sápadt képet! Elvette a mardekárosoktól a helyet a tusán és most elvárják, hogy egy könnycseppett is hullassunk érte. Na már csak az kellene – felelte rá Pansy rosszmájúan.

-         …álljunk fel most valamennyien és emeljük poharunkat Cedric Diggoyra – mondta az igazgató. A mardekárosok sötét, összevont szemöldökkel pislantottak egymás felé. Draco futú fejintéssel jelezte Craknak és Monstrónak, hogy részéről ülve marad. A mardekárból többen is hasonlóan tettek. Dumbledore az iskola előtt kijelentette, hogy Voldemort visszatért.

-         Szerintetek? – súgta Monstrónak és Craknak Draco. – Fogadni mernék, hogy senki sem hisz neki – vihogott körbe halkan.

-         A Nagyúr régen is titokban űzte először a sereggyűjtést, hogy aztán lecsapjon a hitetlenekre – súgta vissza Monstro.

-         Így van annál, jobb, annál angyobb lesz a döbbenet, ha most nem hiszik el  - vigyorgott Draco elégedetten. Egy perc néma tisztelgéssel adóztak a többiek Cardic halálának. Draco hideg szürke szemeit elfordította, s látványosan nézelődött az ablakon. A mardekárosok nagy része is így cselekedett. Ők ugyan, nem tisztelegnek eg y hugrabugosnek. Mi több, a saját hibájából halt meg! Ha nem nevez a tusára akkor ma is ott piperkőcködhetne a hugrabug asztalánál. Csak magának köszönheti, ami érte.

-         Karkarov nincs itt elmenekült a Nagyúr haragja elől – súgta draco kárörvendően a többieknek.

-         Az biztos, sok mindenkit elárult az a szemétláda – morogta vissza Monstro, ahogy keresztbe tett karral szikáran ült. Húsos ujjaival áttúrta sűrű göndör hajtá, s mérgében kivörösödő arccal  visszanézett Dracóra. – Remélem hamar elkapja és megkínozza érte.

-         Ne aggódj ha a Nagyúron múlik szerintem már a jövő héten hallhatunk Karkarov eltűnéséről, vagy haláláról – dörmögte zárt szájjal Draco. Pansy is keresztbe tett karral rosszkdvűen ült, bosszúsan hintáztatva átvetett lábát. Daphné Blaise-el együtt állt. Blaise csípővel Daphnénak dőlt, s szitne átölelte. Daphné lakkozott körmei Blaise talárujja alatt mélyedtek a fiú karjába. Az ő takaársukban ült a hátsó sor. Dracóval s Pansyval az élen. Milly Crakot és Monstrót takarta el Dumbledore tekintete elől.  Draconak ettől a túlzott sajnálkozástól és siránkozás látványától végül elment e kedve a vacsorától, s hamarabb is hagyta ott a nagytermet.

Másnap reggel búcsúzkodással telt. Draco felpakolt ládával, kalitkával, araszolt felfelé a pincelépcősn, Pansy csomagját is mga után vonszolva. Blaise fürgén szökkenve előzte ki. A kezében vörös szőrpamacs.

-         Mi van, mit ugrálsz még itt Seaffyval? – morgott rá Draco. Blaise ügyet sem vetett rá. Kettesével véve a lépcsőket, a bejárati csarnokba rontott, s a negyedéves élményeinek legmeghatározóbb szerplőjéhez lépett: Beatrice-hez a Beaoxbatonos francia lányhoz. A kezében tartott már nem olyan apró, de még fiatal vörös kneazlyt a lány kezébe nyomta. Beatrice a nyakába ugrott, s Draco meg sem lepődött rajta, hogy heves nyálváltás is következett. Draco körbenézett, hogy vajon Daphné szemtanúja-e az eseményeknek, hogy Blaise még az utolsó napon is valaki mással enyeleg, de a lány helyett a szoknyában, szapora cipőkopogással siető Pansyt pillantotta meg. Karjában fekete macskát ölelt, de nem Karmillát. Hanem Seaffy és Karmilla románcából születő kis apró fekete macskát. Draco utána akart kiáltani, de valahogy ne mvolt hozzá ereje.  Hátrahagyva a csomagokat féltékenységtől izzó szürke szemekkel megszaporázta a lépteit, hogy a lány nyomába eredjen. Nem tévedett a sejtése nagyon is beigazolódott.  Ahogy Blaise is egyik szerelmének ajándékozta az állatot, úgy Pansy is éppen ahhoz a fiúhoz lépett, amitől Draco gyomra egész bukfencet vetett. Sasha Antropov kimért, egyenes tartással, de szomorkás mosollyal várta be Pansyt. Draco nem hallotta a beszélgetésüket, a szavaikat. Sejtette, hogy Pansy kevés orosz tudássa, Sasha szerény angoludásával próbálnak kommunikálni egymással. De egyvalamihez nem kell azonos nyelv, mert ez a nyelv mindig minden országban közös.  Pansy óvatosan adta át búcsúajándékát a fiúnak. A fekete cica nyávogott néhányat, Pansy megsimogatta a feje tövét, s engedte, hogy lehajtott fejére a daliás orosz fiú csókot leheljen ében hajába.  Draco keze ökölbe szorult a Roxfort kemény falán.  Nem állt messze tőle ,hogy még egy érintés és nekiront a durmstrangosnak.  Pansy felmosolygott a fiúra. Utoljára átsimította a cicán, s búcsúzóul még sokáig integetett Sashának.  Draco megkeményedett arcvonásokkal figyelte az idilli jelenetet.  Kétség sem volt. Blaise unszolásának Pansy engedett. A macskacsalád megérett arra, hogy a kiscicákat leválasszák anyjuktól. S a két macskát igazságosan elosztották. Seaffy hasonmása a szintén kneazly kiscicát Blaise kapta ,a fekete macska Pansyé maradt a sajátja mintájára. S a cicákat elajándékozták annak, aki meghatározó volt ebben az évben, s akitől talán örökre el kell válniuk. A macska emlék lesz, mely hosszú ideig emlékezteti majd a távoli kedveseket erre a Roxforti évre, s rájuk.  Pansy meglátta az őt sötét tekintettel méregető Dracót, s elvörösödött.  Zavartan kulcsolta össze az ujjait a háta mögött. Draco rajtakapta Sashától való búcsúzását. Nem várta meg, míg a lány elér hozzá, Draco visszalépett a csomagokért, s vonszolta tovább a legközelebbi fiákerhez. Jó is , hogy visszamegy a távoli hegyek közé az a Sasha. Nem tetszett sosem Dracónak, hogy itt van Pansy közelében. Draco állandóan úgy érezte, ha mellé állna eltörpülne mellette. Hogy összehasonlíthatatlanul idősebb is az az Antropov, ráadásul van egy csomó bányájuk. S egyáltalán nem tűnt úgy egész évben, hogy lemondott volna Pansyról. S Draco ne mfelejtett. Az a Sasha megeleőzte őt. Sőt megtette azt, amire Draco képtelen volt. Elhívta Pansyt a bálba. S hogy Pansy elutasította az ajánlatot…ez csak a szerencse szökőkútjának permetét jelezte semmi mást. Draco azóta sem tudta kiverni ezt a tényt a fejéből. S ezért is tartotta szemmel minduntalan azt az Antropovot.

-         Na mi van némasági fogadalmat tettél mára? – bökte meg Blaise.

-         Neked megvan még a nyelved? – kérdezett visz a szárazon Draco. – Azt hittem daphné tövestől tépte ki, hogy Beatricetől ilyen intimen búcsúzkodtál – húzta el a száját gúnyosan Draco

-         Pszt! Ő nem tudja! – vihogott Blaise. – Amúgy a nyelvnek nem töve van, hanem gyöke. Nyelvgyöknek hívják.

-         Igen is gyógyító uraság – ironizált gonoszul Draco. – Hogy tudtad rábeszélni Pansyt, hogy megosztozzatok a macskákon.

-         Tudod, értek, a meggyőzéshez –kacsintott szemtelenül Blaise. Draco keze ökölből indulét a pálcája felé, Blaise gyomra tájékába. Blaise lefogta a mozdulatot. – Azt hiszed nem láttam milyen féltékenyen követted Pansy és Sasha minden mozdulatát. Sose áruld el, hogy féltékeny vagy. Az mindig árt a férfihiúságnak. Nézd meg én sem féltékenykedem Daphnéra – mormogta Draco füléhez közel hajolva Blaise. – Észérvekkel győztem meg természetesen. Pansyt máshogy nem lehet levenni a lábáról. A nyáron te is ezzel próbálkozz majd – bökte oldalba cukkolva barátját Blaise. Draco elpirult.

-         Fogd be! – küldött a szeme sarkából egy pillantást Blaise.

-         Modntam ,hogy ne akarjon három macskát hazacipleni és milyen kedves gesztus lenne egy kis állatkát adnunk messzi földre távozó kedves ismerősünknek és vette a lapot azonnal. Hogy Sashának adja a kis fekete dögöt. Így szépen elosztoztunk az állatkáinkon, mindenki jól járt és minden le van intézve – dörzsölgette elégedetten a kezeit Blaise.

-         Jó nektek. Nekem például semmi sincselintézve – bosszankodott Draco. – Az a kis izgága Potter köpött a miniszternek és annak az újságírónak is. Rita Vitrolnak, Kiadta a halálfalók neveit akiket állítólag ugyebár látott. ÉS elsők közt említette az apámat is – fújta ki a levegőt mérgesen Draco, ahogy visszafojtott hangon acsarkodott.

-         Aki közel a tűzhöz az megégeti magát – nyalta meg az ajkát Blaise ,s lapos oldalpillantást küldött Draco felé.

-         Ezért még megfizet az a kis hazudozó. Eljárt a szája és állandóan nekem akar keresztbe tenni. De majd én teszek róla, hoyg ne legyen minden úgy ahogy Potter kézpeli – vonta össze a szemöldökét eltökélten Draco.

-         Potter az igazmondó varázsló, aki bebizonyítja, hogy az igazság életveszélyes is lehet – dohogta Blaise s hasa rázkódott a nevetéstől. – Igazán együttérzek vele.

-         Együtt is érzel majd ha politikailag élesedik a helyzet – figyelmeztette fogai közt szűrt szavakkal Draco.

-         Akkor megnyugtató, hogy ezek a seprűk ilyen lassan sepernek. S sokáig tart, míg megtisztítják az utat – dünnyögte az orra alatt Blaise, s szemében nevetős fény táncolt. A lányok beléptek a kupéba. A két fiú elhallgatott.

-         Na cicáim! A nyáron meglátogatjuk a híres Malfoy- kúriát – kacsintott a lányokra Blaise.- Szeretek mindent amiben szerepel a kúr szó. Szerintem tetszeni fog nekem Draco, már így látatlanban is – nevetett blaise.

-         Várj lehet megsem hívlak, politikailag veszélyes izgatókat nem szoktunk a házunkban fogadni. – állt fel Draco. – Crak Monstró! Gyertek meglátogatjuk Potteréket. Van egy kis elintéznivalóm velük! – a két fiú azonnal csatlakozott hozzá.

-         Draco ne maradjatok soká! – szólt utána Milly aggódó hangon.

-         Jól van – húzta be a fülkeajtót türelmetlenül Draco, s megindult a peronon. Draco felrántotta Potterék fülkéjének ajtaját.

-         Na mi van Granger? Elkaptatok egy béna riportert, Potter meg megint Dumbledore kedvence lett. Nagy ügy – mérte végig flegmán a társaságot. Hátravigyorgott Crakra és Monstróra. – Megpróbáljátok elfelejteni mi? Úgy csináltok, mintha nem történt volna semmi – suttogta sejtelmesen Draco. Majd megkeményedet hangon folytatta: - A vesztesek oldalára álltál Potter. Én figyelmeztettelek, hogy válogasd meg kivel barátkozol. De most már késő. Emlékszel, amikor először utaztunk ezen a vonaton én megmondtam, hogy szóba se állj az ilyen söpredékkel – mérte végig undorodva Grangert Draco. – De a sötét Nagyúr visszajött és hamarosan elintézi a barátaidat. – Draco már nem tudta folytatni gúnyos hanghordozású megjegyzéseit, mert hátulról átkot szórtak rájuk. A Weasley ikrek terítették le őket, s kellően megtaposták a tenyerét, mikor elhaladtak felettük. Dracót és két társát pedig kilökték a fülkéből. Már a vonat befutott a King’s Crossra, a fél kocsi kiürült, amikor a többiek végre rájuk találtak.

-         Draco mit műveltek veletek? – rontott hozzájuk Milly és Pansy egyszerre. Blaise tört utat, s azonnal megszabadította az arcukat a kelésektől. S felrángatta a fiúkat a peronról.

-         Potterék! – morogta Draco. – Menjünk, elég volt ebből az évből ennyi – indult meg a peronon, hogy leugorjon a vonatról.

-         Akkor nálatok…a nyáron…találkozunk – hajtotta le a fejét zavartan Pansy ,ahogy megállt előtte. Lucius Malfoy már várta Dracót a peron szélén. Draco hezitált, s egy ideig egyik lábáról a másikra helyezte a súlyt.

-         Igen…nálunk – köszörülte a torkát Draco. Megfogta a ládáját, s mag aután húzva kezet fogott búcsúzóul Blaise-el, Crakkal és Monstróval, Milly felé legyintett, ami egy elköszönő intésnek szánt, s elfordulva mély levegőt vett, s az apjára nézett. Ahogy a szürke tekintet összeakadt Dracóban is végigfutott a gondolat. Hosszú lesz a nyár. S vajon mennyit árul el neki az apja a halálfalók ügyéről?