A nyár igazi forrósággal köszöntötte a Wiltshire-be érkező fogatokat. A nyitott fedelű fekete kocsik ahogy szökkenő kecsességgel felkaptattak a szerpentines úton, nem hagytak időt az utazóknak a hosszú szemlélődésre. A kovácsoltvas Malfoy-címeres gazdagon díszített kapuzat is csupán elsuhant mellettük, ahogy lágyan kitárult, hogy befogadja a birtokra lépőket. A dús növényzet még hosszú kocsikerékzörgés után is takarta dél-anglia legimpozánsabb kastélyát a vendégek szeme elől. Olyan lassan, óvatosan és szerényen bukott ki a fák lombjainak takarásából, hogy megmutassa napsütötte homlokzatát, akár tündérkirálynő aki először bimbódzik, s bontja ki szirmait a hivogatásra. Aki csak lehetőséget kapott egy pillantást vetni a Malfoy-kúriára, annak azonnal elakadt a lélegzete. Itt a bokrok, s fák zöld levelei mögött meghúzódva magabiztosan tartotta fényét az évszázadok alatt, e szemnek tetsző, harmonikus, elegáns, lakályos kastély olyan erősen sugározta magából a fényűzést és a gazdagságot, amit nem volt varázsló a földön, aki ne irigyelt volna meg. A Malfoyok mindig is tudtak élni. Ez a családi örökség, a Malfoy-birtok reprezentatív külsőben is gyönyörködtető hatalmas épülete, mely apáról fiúra szállt, s minden Malfoy egyénisége ott itatta a szerpentines út minden egyes kövét, az épület minden egyes márványlapját, hogy ilyen tökéletes, s makulátlanul hibátlanra csiszolt szépségében ragyogjon, mint ahogy ezen a perzselő augusztusi napon. A gondozott park, az ápolt környezet, a kastély időtlen, kortalan külseje mindig, mindenkor megállta a helyét, s sugározta magából, hogy nem csak a birtok, a kastély, de annak lakói is mind különlegesek. Senki sem dicsekedhetett ilyen pazar és ősi családi birtokkal. A meghívó az eddigi leghivatalosabbra sikeredett. Malfoy-pecséttel, Malfoy-címeres pergamenre írott, udvarias sorok. Érkezési időponttal. A Malfoyok szinte kényszeresen ügyeltek a szertartásosságra. A vendégeket a kastély kocsifeljárójánál, a széles lépcsőn Draco várta. Ő maga kísérte be vendégeit az előcsarnokba, ahol a szülők is köszöntötték az érkezőket. Természetesen nem okozott meglepetést, hogy Milly rokoni kapcsolataik révén jóval érkezési idő előtt érkezett. Négyesben várták az oszlopcsarnokban a befutó fogatokat. Együtt érkezett Monstro és Crak fogata, Daphné félúton átszállt Blaise hintójában, s így ők együtt érkeztek. Blaise ugrott le elsőnek a fogatról, s lecsapva a lépcsőt segített a magassarkú nyári aranypántos szandálban lépkedő Daphnénak is lejutni a fogatról. Draco kezet fogott a fiúval, s biccentett Daphnénak is.

- Draco nem szóltál, hogy eternifix ragasztóbűbájra is szükségünk lesz. Kiakadt az állkapcsom, ahogy megláttam a kégliteket – csapkodta meg Draco vállát Blaise. – Ha hallottad volna Daphnét. Úgy sóhajtozott, mintha az ölemben ülne – kacsintott a lányra Blaise, s kézen fogva a lányt elindult Draco mellett. – Pansy?

- Még nem érkezett meg – szűrte halkan a fogai közül Draco.

- És közölted már apuciékkal, hogy vele jársz? – bökdöste meg Dracót a könyökével Blaise.

- Khm…hát…célozgattam rá – harapta be az ajkát Draco.

- Szóval nem – vágta rá Blaise.

- Azt hiszed olyan egyszerű ezt bejelenteni itthon? Azért is külön kérvényt kell benyújtanom, ha körbe akarom repülni a kastélyt seprűn – dünnyögte Draco. Draco a szülei elé vezette a párt. Blaise gavallérosan kezet csókolt az anyjának. Lucius Malfoy kézfogása erős és határozott volt.

- Blaise Zabini, bár személyesen talán még nem volt alkalmunk találkozni, mégis milyen meglepően sok jelzés jutott el hozzám. Örülök, hogy megismerhetem. Mindig is kíváncsi voltam, vajon kik a fiam barátai. Bár magam is mindig úgy tartottam: A barátok és a házastárs megválasztása a legfontosabb. Ahogy elítélem a vegyes házasságokat népszerűsítő írásokat, éppen úgy elítélem a gondolatainkat éppoly erősen befolyásoló barátok  kétes elveit és eszméit – mondta szokásos vontatott modorában, hideg szürke szemekkel Lucius Malfoy, miközben nem engedte le Blaise kezét.

- Magam is örülök, hogy személyesen foghatok kezet azzal a bőkezű adakozóval, aki a Szent Mungó áldásos munkáját ilyen nagy becsben tartja. A mágikus testvériség kútja. Ön minden nap elhaladhat előtte Mr. Malfoy. Egészen biztos vagyok benne, hogy éppen ez indítja meg minden egyes alkalommal, hogy gondoljon varázsvilágunk legkiválóbb kúráló és gyógyító intézményére a Szent Mungóra, s oly nagyvonalúan támogassa az ispotályt – adta meg rá a feleletet, meleg, nyugtató szemeit belefúrva a szürke pillantásba.

- Testvériség – Lucvius Malfoy ízlelgette a szót, amelyet Blaise olyan élesen kiemelt mondandójában. – Természetesen – mosolygott elnézően, s invitáló mozdulatot tett Monstróék felé. Ahogy Daphné is elé lépett kintről újabb kocsizörgés hallatszott. Draco keze nyirkos lett. Tudta jól ki lesz az utolsó befutó. Tenyerét a nadrágjába törölte, s kisietett a kastély elé, a lépcsőre. A fehér csipkenapernyő alatt Pansy ült. Fehér áttetsző csipkefelsője a könyökéig omlott, alatta szolid fehér betét, ami teljesen eltakarta a dekoltázsát.  A szokkynájának s szegélye a térdéig ért, ahol szintén apró csipkeszegély díszítette, s fekete hullámok futottak a harangszabású, könnyedén lengedező szoknyában.  Draco a tenyerét tartott a lánynak, s Pansy belehelyezte remegő kezét.

- Rémesen festek igaz? – súgta Pansy idegesen, ahogy Draco csókot nyomott az arcára.

- Egyáltalán nem – mosolygott rá Draco.

- Ha nem öltöztem át hússzor, akkor egyszer sem – sóhajtott félénken Pansy. – Tudják, hogy jövök?

- Hogyne tundák hogy jössz? Leadtam az egséz listát otthon – súgta Draco.

- De tudod… - nézett rá nyomatékosan Pansy.

- Utaltam rá, hogy…de Milly szerintem elég egyértelműen beharangozott téged – harapta be az ajkát Draco.

- Mi? ?Mit mondott? – nyögte ki Pansy Dracoba kapaszkodva mielőtt megbotlik.

- Anyámék füle hallatára megkérdezte, hogy a vendégszobákat hogy osztottam be. Te leszel a mellettem levőben, vagy neked nem is osztottam szobát, mert egyértelmű, hogy…velem alszol – emelte meg az egyik szemöldökét fintorogva Draco. – Na így állunk!

- Aham, akkor aztán jól állunk – hebegte Pansy. – Na essünk túl rajta! – vett mély levegőt Pansy, s belépett Draco előtt a kastélyba.

Kellemes hűvös fogadta. A Malfoy-házaspár várakozón enyhén rézsutosan a bejáratra álltak, a legelső fogadószalonba gyűltek a többiek, de ugyanúgy kiláttak az oszlopos előcsarnokra. Pansy úgy érezte, a Malfoy-kastély összes portrélakója ide tömörült az előcsarnok képeibe, s mindenki kiváncsian, feláll a kanapéról, az asztal, mellől, s mindenki közelebb araszol egy lépést a festményeken. Sokan átvándoroltak és áthelyezkedtek egyik képből a másikba, hogy minél tökéletesebb rálátásuk legyen a Draco előtt belépő középmagas, sápadt, enyhén ejtett tartású, bizonytalan léptű, de határozott fejtartású lányra. Draco melléjük állt.

-         Engedjétek meg ,hogy bemutassam Pansy Parkinsont…a barátnőmet – vett mély levegőt az utolsó szó előtt Draco. Behunyta a szemét utána. Hát kimondta. Pansyt lassan öntötte el a forróság, ahogy Narcissa Malfoy hűvös, ápolt, vékony ujjaival megszorítja a kezét. A két nő tartózkodva mérte végig egymást. A tekintetükben ott volt a puhatolódzó ismerkedés a másikkal.  Narcissa Malfoy fagyos kék szemei azonban semmit sem árultak el gondolatairól, magas homloka mögé rejtette gondolatait. Pansy tovább lépett egyet, s Lucius Malfoy széles, meleg férfikezében úgy érezte teljesen elveszlik galambfehér apró kézfeje. A hideg szürke villanás szinte csontig hatolt benne. A szépen fésült szőke hosszú haj, a vállára omlott. A kiállása akár egy királyi sarjé. Az arckifejezése teljesen hűvös, kimért. Ha gondoltak is valamit a szülők egyetlen rezdüléssel sem árulták el.

-         Örülünk, hogy szerény birtokunkon üdvözölhetünk Pansy – bólintott előzékenyen Lucius Malfoy, finom modoros, lassú stílusában ejtve a szavakat. Draco aki, most is Pansy mellett állt, enyhén lemaradva a lánytól, most az ében haj felett apjára nézett. – Mi nem is szeretnénk tovább zavarni az összejöveteleteket. Érezzétek jól magatokat fiam! – tartotta karját a feleségének Lucius Malfoy, s a köszöntő protokolláris üdvözlések lezárultával, el is vonultak saját lakosztályuk felé.

-         Jaj Draco! – borult a mellkasára Pansy. – Hogy tehetted ezt, majdnem elájultam!

-         Fölösleges lett volna titkolnom, úgyis egyértelmű lett volna, előbb utóbb. Hogy jött volna ki, ha véletlen anyám azt látja, hogy párnádat magad után vonszolva lábujjhegyen tipegsz ki a hálószobámból? – nevetett Draco.

-         Nem tudom, de ha tekintettől meg lehet semmisülni akkor én most porrá és hamuvá zúzódtam egyetlen pillantásuktól – fúrta az arcát Draco mellkasába Pansy. A többiek is kivonultak hozzájuk.

-         Körbevezetsz minket ezen a múzeumon? – kérdezte Dracótól várakozón Blaise.

-         Ez nem múzeum – vetette ellen Draco. – Itt lakunk.

-         Tele van régészeti leletekkel, ki a csodának vannak tizenkettedik századi vázái a kandallópárkányon manapság? – kérdezett rá Blaise.

-         Honnan jöttél rá, hogy tizenkettedik századi – rántott vállat Draco.

-         Az alján ott volt a pecsételésben – fordította fel a vázát Blaise.

-         Nehogy eltörd, mert anyám lenyakaz érte. Mellesleg az első akadálypályán átmentetek. Még egyben vagytok, és senki sem szegezett pálcát a nyakatoknak – gonoszkodott Draco.

-         Ami lehet, hogy a vacsora arzénadagjára és az éjszakai párnába fojtásra már nem mondható el mi? Vannak rémtörténeteitek? – kérdezett rá Blaise nevetve.

-         Nem jellemző. Akit el akarunk tenni láb alól, azt nem a saját birtokunkon szoktuk véghez vinni, a mocskos munkát nem hozzuk haza – vihogott Draco.

-         Jah, mardekáros tempó teljesen igaz, jogos jól van – indult meg Draco mellett Blaise is. A reprezentatív széles vörösbársonnyal borított lépcsőfeljáró nem mindennapi látványra vezetett. A lépcsőfordulóban hatalmas falikárpiton csüngött a közel hat méteres Malfoy-címer. Ahogy megakadt a tekintetük rajta Dracón és Millin kívül mindenkinek elállt a lélegzete. Kitágult szemmel bámulták a kárpitot. Címerpalástban volt, s egyetlen célja a címer pompájának az emelése. Kérdés sem fért hozzá, ebben az uralkodók stílusát követték, hiszen senki másnak nem volt a kelléke ez a fajta címerdísz. A sugáríves palástborításban a címert a pajzstartók tartják két oldalról. Két sárkányalakzat. Doborpajzs alapon tekeredő kígyó, fején koronával, szájában aranyalmával zöld alapon  az ezüst fémszín dominál, harántvonalas metszéssel hosszúkás rutát képezve váltakozik a fém és a zöld szín. A mögötte látszó öregpajzs négy részre osztott, jobb alsó sarkában Wiltshire-i tájkép, és a kastély stilizált motívuma,  Bal alsó sarkában lovagi kard és pálca, felette levő osztásban álarcok, koronával, a jobb felső sarokban hermelindíszes mintában az M kezdőbetű. A címert dús gyümölcskoszorú övezi, a szegélykeret rózsaindás szárnyas bőségszarukkal. Szinte túlzsúfoltan díszes és mégis annyira áradt róla az a túlburjánzó arisztokrata megjelenés, olyan hűen kifejezte a család gyökereit, nagyságát, előkelőségét. Ez a gazdagon, díszített, figyelemfelkeltő Malfoy-címer itt a lépcsőfordulóban olyan meghatározó eleme volt a kastélynak, mint a Roxfort nagytermének az elvarázsolt mennyezet. Milly aki olyan jól ismerte a kézzel hímzett, színes, eleven, szinte Malfoyokkal együtt élő címerkárpitot fel sem fogta ,hogy mi mellett halad el. Draco maga sem érezte azt, hogy más szemével ez valami olyan szokatlan látvány, hogy a vendégei, élükön Pansyval most megrökönyödve bámulták a teljes részletességgel, pontosan kidolgozott és itt megszőtt, hímzett, Malfoy- címert. Neki természetes volt. Otthon napjában többször is elhaladt előtte. Hozzátartozója és kiegészítője volt a kastélynak, ott volt ez a címerábrázolás amióta a kastélyban él. De hogy milyen nagysággal bír, hogy milyen szuggesztív kifejezése van ennek a  felnagyított Malfoy-címernek, amire minden Malfoy olyan büszke volt, azt ők nem érezhették. Csak, aki egészen eltörpülve érezte most itt magát, a szegélydíszes, színes, címer aljában, amelyre csak felfelé lehetett nézni, bámulni és csodálni. Draco a korlátnak támaszkodva várta, hogy kinézelődjék magukat a vendégei. Kezével finoman megérintette Pansy ujjait. A lány révületéből rebbenve nézett fel rá.

-         Mondtad, hogy Malfoy…de hogy ennyire – súgta Pansy ledöbbenten. Draco könnyedén felnevetett.

-         Lesz még ennél érdekesebb látvány is majd meglátod, a folyosók igazán egyszerűek – felelte kedélyesen Draco.

-         Egyszerűek? Már káprázik a szemem, olyan szintű túldíszített, agyon aggatott, arisztokrata felségjegyekkel teletűzdelt, vagyont és fennsőbbrendűséget fitogtató dolgot láttam nálatok mivel tudjátok még ezt felülmúlni. Mondtam hogy múzeum. Itt képtelenség élni – vakargatta a homlokánál a hajtövét Blaise.

-         Pedig mi itt élünk és egészen jól bírjuk – vetett fel a fejét Draco, ahogy tovább haladt a lépcsőn. Ahogy felértek az első emeletre, Draco a korláthoz szorította Pansyt.

-         Egy hónapja nem láttalak el sem hiszem – morogta a lánynak Draco, s hosszan a lány ajkára szorította a száját.  Beszívta a lány levendulaillatát.

-         Azt hiszem szédülök – nevetett fel Pansy.

-         Mh tőlem vagy a látványtól?  - emelte meg a fejét Draco sejtelmesen.

-         Elég sok impulzus ér itt. Azt sem tudom hova nézzek. Túl sok a látványelem. Minden olyan…minden olyan mint te – hajtotta el a fejét Pansy ,s elhúzódott. – tényleg ez a ti birodalmatok. Olyan minden mint amilyen ti vagytok. Az a pompa, imádjátok a külsőségeket igaz? – nevetett rá Pansy.

-         Igen azt hiszem a nagyvonalúság meglátszik a kúrián is. De hát ha megtehetjük? – rántott vállat Draco, ártatlanul széttárva a karját. – Mehetünk tovább, vagy a címer látványa annyira kikészített titeket, hogy már nem bírjátok tovább? – topogott Draco, s Millyre nézve összenevettek.

-         Mi az? – néztek a lányra.

-         A kastély többi részét még nem is láttátok – nevetett milly.

-         Már megfájdult a szemem és a nyakam, annyit bmászkodtam ez alatt a pár méter alatt – sóhajtott Daphné.

-         Akkor szakítsuk meg a kastélylátogatást? – vihogott Draco.

-         Nem nem. Mutass meg mindent! Látni szeretnénk – kulcsolta rá az ujjait Draco kezére Pansy, s hozzá simulva várta, hogy Draco mutassa az irányt.

-         Akkor talán induljunk meg itt a folyosón – bökött a fejével előre Draco, s magával húzva Pansyt megkezdte a körutat a Malfoy-kúrián, hogy bemutassa barátainak a helyet ahol él, ahol nevelkedett. Ahol elmondhatja végre, hogy igen. Itt minden Malfoy. Amit egyszerűen érezni kell. Ahova születni kell. A birtok és a kúria szeretete úgy beleivódott a bőrébe, az egész lényébe, hogy ezt képtelenség kiölni magából. Leképzelni semtudná máshol az életet, mint itt a Malfoy-birtokon.  S ezt más úgysem értené. Mert nem született Malfoynak. Mert nincs meg benne ez a fajta szeretet. A föld iránt, a gyökerek iránti ilyen mély szerelem. Amit ők éreztek. A Malfoyok.