Az emeleti galériafolyosón  gazdagon díszített vastag arany s ezüst keretükben ünnepélyes arisztokratikus megjelenéssel feszültek a Malfoyok portréi. Vászonra festett Malfoyokról már az első tétova tekintet is leolvashatta, a jellegzetes külső jegyeket, melyek már hosszú generációk óta öröklődtek a családban. Az oly markáns családi jellegzetességek, a szőke haj, a kivételesen ritka kékesen árnyalatos ezüstszürke szem, a kevésbé hízelgő, de a családra oly jellemző hegyes áll, keskeny arc. A portréalakokon végigpillantva kiderül, hogy a jellegzetes családi vonások korántsem csupán férfiágon öröklődtek. Blaise résnyire húzott szemekkel genetikai szempontból vizsgálta a festményeket.

-         Lenyűgözőek a családi képeitek Draco! Bámulatos, hogy nyomon követhetőek a generációról generációra átöröklődő külső jegyek – fonta keresztbe a karját Blaise, s mutatóujjával, körbemutatott. Draco követte a mozdulatot. Az ősei, idősek, fiatalok, középkorúak, gyerekek, aggastyánok és ifjú korúak mind-mind…valóban bár nem tökéletes azonosak mégis a markáns jegyek ott vannak rajtuk. A szemszín, amelyben soha nincs árnyalatnyi változás sem, a hajszín, ami mindig tökéletesen hamvasszőke, még a legmélyebb téli hónapokban sem tud igazán barna nyomokat idézni, a hegyes áll, amellyel a női ágon kevesen voltak igazán elégedettek, de kivétel nélkül mind nagyon büszkék voltak rá, mert hangsúlyozta a Malfoyságukat. – Minden nő szőke a családotokban? – kérdezett rá Blaise emelt szemöldökkel. Draco egy hangtalan ó-t formált, összehúzott szemöldökkel végigfuttatta tekintetét a portréfestményeken.

-         Ez valami sarokba szorítós kérdés akart lenni? – dörzsölte át a homlokát Draco, s utat törve a többiek közt, előresietett, s végignézett a képsorokon. Az állát vakargatva szemezett a rokonaival. – Hát most hirtelen itt tényleg egy sötétebb hajú női rokont sem látok.

-         Aham – csúsztatta a hóna alá eddig előre mutató kezét Blaise. Draco kiérezte a hangsúlyból a nyomatékot.

-         Ez természetesen semmit sem jelent… - mentegetődzött gyorsan Draco.

-         Persze, ellentétben a többiekkel én már tanultam némi genetikát Draco – nézett mély pillantással Dracóra Blaise.  –Van fogalmam róla, mi ez itt – nézett kritikusan a Malfoyokra Blaise, s egy hűvös végigsikló tekintettel el is fordult a portréktól.

-         Mi ez Blaise nem értem? – nyafogta Daphné Blaise után tipegve, s belekarolva.

-         Az cicám, hogy ne is álmodj róla, hogy valaha is Malfoy feleség legyél – veregette meg Daphné fenekét Blaise, s a galériából továbbhúzta, s Dracón keresztülnézve továbbhaladt. Milly beharapta az ajkát. Pansy homlokráncolva  követte tekintetével Draco zavart kézmozdulatát, ahogy megigazítja az egyik képet, hogy függőlegesen álljon.

-         Draco? – kérdezte Pansy a fiú után lépve.

-         Nem igaz nem csak szőke feleségek vannak, ott van például a karneolnyakláncos hölgy a Brutus-képtárban!  - csapta a homlokára a kezét Milly.

-         Igen, igaz tényleg – vigyorodott el Draco.

-         Mikor is volt ez? – kérdezett rá Pansy mosolyogva.

-         Hát úgy ötszáz éve? – fintorgott Draco nevetve, s kézen fogva Pansyt magával húzta, a bizonyságul szolgáló portré felé. A karneolos hölgyről harmincas évei elején készülhetett a portré. Gesztenyebarna haja csigákban bukott ki a csipke főkötő alól. Pagoda-ujjú, könyéktől kibővülő bíbor brokátruhát viselt. A nyakában egyszerű, karneolgyöngyökből készített nyakláncot viselt. A karneol színe akár a lenyugvó nap mélyvöröse élénken, életerősen fénylett az ötszáz éves vászonról is. A festő nagy műgonddal festette meg a ritka szépségű és igazán kincset érő karneolgyöngyöket. Minden egyes karneolon megcsillant a fény, a tüzes naplemente melegét sugározva a szemlélődők felé. Nem véletlen, hogy Millyt is a gyöngysor vonzotta, aki a festményeket éppen olyan jól ismerte a kastélyban, mint Draco maga. A karneolos hölgy legjobb szándékkal bájosnak nevezhető volt, de szépnek nevezni azért túlzás lett volna. Pisze orrát sértetten felhúzta, ahogy a társaság már percek óta bámulta őt leplezetlenül, szemérmetlenül.

-         Nincs jobb dolgotok mint engem bámulni? – szólt ki Dracónak összecsapva a kezében tartott bőrkötéses naplóját, s a virágkompozícióval telepakolt asztalra hajította.

-         Menjünk mert megsértődnek – intett a fejével Draco.

-         Visszamegyünk még a nagy galériába? Nem is láttunk szinte semmit belőle – kérlelte Pansy. Blaise részéről meg sem hallotta a kérdést. Ő

-         A genetikai szelektáció kínzótermébe be nem teszem még egyszer a lábam – intett nemet hevesen Blaise. – Daphné Cicus jobban járunk ha védett helyen maradunk. A Malfoyok nem szeretik az ideál- és ideológia-idegen dolgokat – húzta Daphnét csipőjénél vissza, az arany csíkos kanapéra Blaise. – Megvárunk titeket itt – zárta le a témát Blaise. Draco így a két lánnyal visszafordult a félbehagyott képtárnézegetéshez a folyosógalériára. Az emeleti galéria füstös márványlapjain visszaverődött a délutáni napfény. Az ablakokon hosszú fénycsíkok vetültek a bársonyszőnyegre, és a falikárpitra.  A legszélső képen egy krinolinos napsárga ruhás lány illegett. Az abroncsszoknya előre-hátra billegett rugalmassága révén, felfelé és lefelé, hol kivillantva a lány fehér alsószoknyáit, hol eltüntetve azokat. A lány megint felpattant a háttérnek szolgáló aranyozott kecskelábú bársonyhuzatú karfás székre, ahogy Draco belépett a lány odaintett neki, s leugrott a székről.

-         Nézd újrakötöttem a masnikat! – mutatta mindkét vállán a szép fehér selyemmasnikat a lány.

-         Ma sokkal csinosabb vagy mint tegnap – kacsintott rá Draco. Ahogy kellő műélvezeti lassúsággal végighaladtak galérián a festményeken  könnyen kirajzolódott a Malfoyok társadalmi pozíciói szerkezetrajza. A férfiak és a nők kedvelt ruhaanyagai is kivétel nélkül a brokát, selyem, damaszt, atlaszszövet, és bársony volt. Színvilágban az égszín és a királykék mellett a bíbor az arany és az ezüst, s egyértelműen az örök divat zöld legkülönfélébb színárnyalatai és a fekete. S a leggyakrabban előforduló görény-nyest-menyétprémek, melyet a férfiak vállon átvetve viseltek. Az egyik legnagyobb festmény egy nagyon fiatal lányt ábrázolt. Aranyszín bársonyruhát viselt, hosszú uszállyal. A ruhaszegélynél prémrátéttel. A prémszegélybe fúrta az állát a vállánál, kecses kézmozdulattal tartotta hátra az uszályát, s előre lépő lábának cipőorra is kivillant a szoknya prémszegélye alól. Pansy nem akart tágítani a képtől. Draco visszalépett s várakozóan ő is felnézett a Malfoy nőre.

-         Egy feleség? – kérdezett rá Pansy.

-         Ha jól tudom ekkor még menyasszony, de tényleg szinte…Malfoy-lány lehetne – mérte végig a karcsú, hosszú lábú alakot Draco.  Homlokráncolva próbálta kitalálni ugyan miért tetszett meg a kép ennyire Pansynak. – A kéz? Igen elég hangsúlyos. Ez az a korszak, amikor a tisztaság megjelenése legjobban a szabadon hagyott bőrfelületeken érvéneysül. Mivel elég kevés ilyen…testrész van – nevetett Draco, s a kép elé állva magyarázott. – Ezért természetesen az arc, a nyak, és a kézfej nyer nagy jelentőséget. A festő is ezt törekszik itt kifejezni. Az arisztokrata kiváltság, hogy nem kellett bepiszkolniuk a kezüket. A tisztaság fejezte ki többek között a felsőbbrendűséget is. Nem kellett fizikai munkát végezni vagyis, eleget foglalkozhattak azzal, hogy sejthetően nemcsak a látványos helyeken de a bőr egészét tisztán tartsák. Ez akkoriban nagyon fontos kiemelendő tény volt. Mondanom sem kell, hogy napjában külön szertartása volt a kézmosásnak ez miatt. Az, hogy valaki kezet most…hát Blaise most itt lehetne ő biztos erről jobb előadást tarthatna – húzta el a száját Draco. Pansy még mindig nem moccant. Draco beharapta az ajkát. – Egyéb felvetés a képpel kapcsolatban? – kérdezett rá végül Draco. – Jaj tudom már! – sóhajtott Draco. – A leengedett, kibontott haj. Igen. Ez egy kis érzéki sugallat a képben – vihogott Millyre Draco. – Ugye kibontott hajjal csak éjszaka jelenhetett meg egy nő és akkor is…csak a férje előtt. Mivel a képet valószínűleg jegyajándékként kapta az ősöm, ez egy…mondjuk így kedvébresztő volt. Az akkori fimonkodáshoz mérten erotikát sugárzó leomló szőke hajjal. - Pansy eddig összeszorított ajkakkal tűrte a magyaráztot végül kibökte, ami az első pillanattól  piszkálta a gondolatát.

-         Nem egy Greengrass a lány véletlenül? – vibrált a feszültség a hangjában.

-         Nem, dehogy. Francia  a lány – nézett végig a lányon Draco. – Bár…tényleg…akad némi hasonlóság igen… - Draco elfordult, s még a válla felett foghegyről vetette oda. – De Astoriának zöld a szeme, ha rá céloztál – Pansy belemélyesztette a fogait az alsó ajkába, s összenézett Millyvel. Draco előrement, hogy csatlakozzanak Blaise és Daphné kettőséhez. Milly megbökte Pansyt a könyökével.

-         Mi van? – szűrte halkan a fogai közül Milly.

-         Semmi. De látod…ő is rá gondolt. És feltűnt neki, hogy a képen látható kék szemű lánnyal ellentétben Astoriának zöld a szeme. Mi ez ha nem éleslátás…

-         Rémeket látsz. Draco mint ténymegállapítást közölte – karolt barátnőjébe Milly. – Nyugi! Élvezd, hogy itt vagy végre a birtokon! – szorította meg Pansy karját Milly. – Gyere megmutatom a véla hajszállal szőtt ruhás nőt! – súgta Milly bizalmasan a lánynak. Pansy mosolyogva bólintott. Egy oldallépcsőn  jutottak le egy kisebb fogadóterembe. A királykék ruhás hölgy ruhaujja alól leomló csipkefodrok borultak a karjára. Bámulatos tejfehér bőre volt. Fűzővel felnyomott mellein csipkedísz feszült. A fehér gyöngysor a nyakában, leborult a királykék bársonyra. Csipke mintáját tényleg nem lehet így visszaadni, mint ahogy az ügyes mesternek sikerült. Pansyt is húzta a feje, ahogy a képre nézett.

-         Tényleg kábítóan szép! – suttogta Pansy. Csak a kép kisugárzásán ennyire érezhető a vélaszálak ereje, milyen lehetett ez a ruha, ha egy nő elhaladt benne egy férfi mellett. Bár Pansynak  a galérialátogatások után már az a meggyőződése alakult ki, hogy mindehhez nem is kell vélának lenni annak a hajszálnak, amiből ezeket a rafinált csábító ruhákat készítették és szőtték, elég ha szőke az a hajszál. Hogy itt a Malfoyoknál minden szőke! -  Olyan kiábrándító! – motyogta Pansy.

-         Jah, hogy miért nem vehetek pult alatt egy vélahajszállal készített ruhát! Egyetlen hajszál is elég lenne, hogy Monstro belém habarodjon – sóhajtozott Milly álmodozva. – Kérnem kellett volna attól a Fleurtől egy hajszálat?

-         Hogyisne! Franciáktól semmit! Szőkéktől sem! – morogta Pansy.

-         Mindenki úgy tartja a vélák csakis szőkék voltak. Talán minden szőke lányban maradt valami a véla csáberőből? – bizonytalankodott Milly.

-         Nah hát…Astoriát nézve igen – harapdálta a szája szélét Pansy.

-         Csak nem féltékenységi roham? – hallatszott egy hűvös magas hang a hátuk mögött. Daphné volt az, magassarkú szandáljában. – Astoriától nem kell tartanod egyelőre – suhant el a vélaruha előtt Daphné. – Most udvaroltat magának valami évfolyamtársával, olyan aktív szerelmi levelezést folytatnak, hogy a bagolyhálózatban komoly zavart fognak okozni – legyintett undokul Daphné. – Kis hiéna! Sose legyen húgotok, Pláne ne szőke! Ez felér egy átokkal. Csak ezt még feloldani sem lehet – mérgelődött Daphné.

-         Szeretnél szőke lenni? – ráncolta a homlokát Pansy.

-         Te igen? – kérdezett vissza mutatóujját az ajkai közé tartva Daphné, s körmét belemélyesztette alsóajkába.

-         Én igen – felelt helyettük Milly.

-         A szőkék mindenütt szőkék, ott is  - fintorgott Daphné, de Pansyra kacsintott. Pansy elpirult.

-         Ne mondj ilyeneket! – suttogta Pansy zavartan kikukucskálva, fiúkra, akik lemaradtak mögöttük.

-         Ez az igazság, ne lepődj meg éjszaka – kacagott fel élesen Daphné.

-         Ó, ó de izgi! – sündörgette össze a tenyerét izgatottan Milly  halkan kuncogva. – Avass be Daphné milyen a fiúknak ott? Csúnya? – súgta halkan Milly.

-         Muszáj erről beszélgetnünk? – rogyott meg Pansy válla előre. – Inkább a fiúkhoz csatlakoznék, ha lehet.

-         Fogalmam sincs. Blaise annyira pedáns ebben is – sóhajtott Daphné.

-         Draco portrékon kívül más jellegű festmények is vannak a kúrián vagy érjük be a rokonaitok okozta felejthetetlen és lenyűgöző esztétikai élménnyel? – kérdezett rá sóhajtva Blaise.

-         A Malfoyok és az esztétika? – kérdezte gúnyosan Pansy. Draco levegő után kapott.

-         Mindenki magából indul ki, a Parkinsonok is – felelte rá Draco, a csiszolt lakkozott sakkasztalnak dőlve. – Visszatérve a kérdésedre Blaise. Akad néhány igen szép tájkép is, persze a legtöbb a birtokról, a kastélyról, a környékről – mondta zavart nevetgélés közben Draco. – Mi nem vagyunk olyan jellegű műgyűjtők mint te. Bár akad néhány híresebb festmény, az étkezőben, és a szüleim lakosztályában is, de oda nem… - Draco kétkedve megingatta a fejét.

-         Értjük tabu! Ok – biccentett Blaise. – Akkor élvezzük a tizenhatodik századi vetkőzőszámokat, amiket a felmenőid nyújtanak. Le a kasmírsállal bébi – kacsintott egy fekete talárba burkolódzó idős, húsos karú  ősz hajú hölgy portréjára Blaise.

-         Hallatlan! Felháborító! Micsoda dolog ez! – morogta mély öblös hangon az idős hölgy.

-         A könyvtárban szépek a tájképek ha gondoljátok – javasolta Draco.

-         Nem, ne fáradj. Mutass valamit végre a kastélyban, ami nem Malfoy. Nem Malfoyt ábrázol és nem is Malfoy készítette, csak simán a pénzeteket öltétek bele ládaszámra  - hunyta le a szemét fáradtan Blaise, s dohogva nevetett. – Jah és nem szerepel rajta M betű, sem a Malfoy név, sem a címer sem semmi hozzátok köthető dolog. Van ilyen a kastélyban? – emelte meg a szemöldökét kétkedőn Blaise. – Mert erős fenntartásaim vannak felőle. Szerintem nincs.

-         Hogyne volna! Több is mint gondolnád, a portréképek után tényleg itt az ideje, hogy mást is megmutassak nektek, ne csak az ősi Malfoy nagyságot! Bár a kúria főleg tényleg annak a bemutatása, hogy mennyire Malfoy és mennyire a mienk és mennyire tudunk itt élni – mosolygott pimasz gonoszsággal Draco, s átkarolva Pansy derekát magával húzta a lányt a következő terembe, s őket követték a többiek is.