Blaise negatív felcsengésű véleményezése elütötte a galéria valódi hangulatát, de aki akarta nagyon is érezhette, hogy ezek a rokoni portrék, amiben az egész kastély folyosói, galériái bővelkednek mind nagy megbecsülésben részesülnek, s az ősök iránti mély tiszteletet szimbolizálta.  Draco úgy járkált a századokkal korábban élő Malfoyok portréi között, hogy egyszerre volt a Malfoy-birtok örököse, a család részese, a házigazda, a rokonokat tisztelő leszármazott, olyan természetességgel mozgott a festmények előtt, amiket sosem mutogatott túl sokáig, amit valahol még Blaise is irigyelt. A portrélakók igazi Malfoyok voltak, gőgösek, büszkék, sértődékenyek, ha fél percnél tovább bámulták őket, az már sötét tekintetet váltott ki a legtürelmesebb portréalakból is. Nyilván nem szoktak hozzá, hogy ádáz pillantások kereszttüzében fürödjenek perceken keresztül. Igaz ők maguk is kíváncsiak voltak Draco vendégeire, de a maguk burkolt, tartózkodó Malfoy módján. Sanda pillantásokat vetettek a szemük sarkából, egyesek még a fejüket is elfordították az ellenkező irányba, hogy aztán ravaszul a szemük sarkából kukucskáljanak a galériában járkáló fiatalság felé. Daphné rajtakapott egy idősebb Malfoyt, amint dülledő szemekkel követte a mozdulatát, amikor szűk szoknyájában lehajolt az elejtett zsebkendőjéért. A Malfoyok kimérten, fennkölten, ásítozva, nyugodtan izegtek-mozogtak képeiken, különösebben nem zavartatták magukat az érkezőktől sem. Idilli és hangulatos légköre volt a széles folyosógalériáknak. Ahogy lágy napszag terjengett a levegőben, ahogy a napsütés bevágott a termekbe, felmelegítette a szobákat, barátságos, vidám színnel festve a parkettát, a márványt, a futószőnyeget, a párkányok, festmények, karosszékek, és kanapék mellé állított méretes erőszöld növényeket. S főleg Draco ruganyos, könnyed mozgása az otthonos környezetben, adta meg az alaphangulatot. Ritkán látni Dracót ennyire felszabadultnak, elégedettnek, jókedélyűnek. Mint amilyen most volt. A cipősarkak lágyan koppantak a parkettán, ahogy leléptek a futószőnyegről, amely egyik teremből a másikba vezette a látogatókat. Most Blaise lépett le a szőnyegről, hogy közelebb hajolva a cirádás aranykerethez leolvassa a dátumokat a kép aljáról és a nevet is. A fontosabb és Malfoyok számára, vagy a történelemben elismert nevű felmenők külön hangsúlyt kaptak a képelrendezésben. Mindig sejteni lehetett, melyik Malfoy hozott nagy elismerést a Malfoy névnek, mert festménye ünnepélyes, tiszteletet parancsoló mérete és elhelyezése, színhasználata, és maga a portré alak is sejtette, nem kis ember előtt álltak meg. Draco lefordult a folyosón, s egy kétszárnyú ajtót tárt ki. Pansy még visszafelé fordulva körbenézett a Malfoy-portrékon, akik most hogy ismét békében hagyták őket szokásos ténykedésükbe merülve helyezkedtek el a kanapén, merültek vissza a pergamenjeikbe, a kártyázásba a szebóraszemlélésbe, vagy egyszerűen kiléptek keretükből. A Blaise kívánságára semmi Malfoyságot nem sugárzó terem levegős és tágas volt.

-         Hol vagyunk? – kérdezett rá Pansy, ahogy körbenézett követve a többieket.

-         A bálteremben – tárta szét a karját Draco. Virágmotívumos lakkozott parketta, fényesre sikálva. Vajon hány házimanó szorgoskodhat naponta azon, hogy minden ennyire ragyogó, fényes, tiszta és tökéletes legyen? A Malfoy-kúrián nyoma sem volt pornak, kosznak, rendetlenségnek, ziláltságnak. Minden harmonikus, művészi, előkelő és méregdrágának tűnt. Ez a faltól falig, mennyezettől, padlóig érő óriási volumenű gyönyörű kárpitsorozat is, ami a falon függött körbe a hatalmas teremben.

-         Hiszen ez Merlin története! – nyögte ki Pansy, s Daphné is összecsapta a tenyerét ámulatában. Draco fülig érő szájjal vigyorgott.

-         Igen. Így van. A legenda jelenetei képekben. Kézzel szőtt mestermunka. A falikárpit sorozatok a család gyűjteményének legnagyobb értéket képviselő elemei – mondta Draco.

-         Imádják a gobelin-eket – kotyogta közbe Milly. – Minden szobában van falikárpit, színes motívumok és mind nagyon szép – áradozott Milly.

-         Merlin története a jó és a gonosz harca – hunyorított Dracóra Blaise.

-         Merlin a sötétség királynőjének szülöttje – emlékeztette Draco. – Aki arra hivatott, hogy idővel a gonoszak leggonoszabbika legyen.

-         De Merlin a varázserejét jóra használta – indult el Pansy után Blaise is a falikárpittörténetet nyomon követve. – A célja a gonoszság elpusztítása.

-         Látszik, hogy a legnagyobb varázslók is lehetnek óriási tévedésben, ha azt hitte, hogy olyan egyszerű legyőzni a gonoszságot – mosolygott kegyetlenül Pansy.

-         Mai napig nem értem miért van az, hogy Merlin egyformán kedvelt – ráncolta össze finoman a homlokát Daphné.

-         Szerintem azért, mert egyesek azt nézik mire szánták, másoknak csak a legendakör tetszik…Merlin etalon lett. A varázsvilág közkincse. Csaknem eredetmonda, egy varázsló nem utasítja el a gyökereit – simította át a kárpitot Draco.

-         Te már csak tudod Draco. Elvégre Malfoy vagy – vigyorgott rá hátra Blaise.

-         S Morgan la Fay – mutatott a kárpitsorozaton megjelenő női alakra Pansy. – Ő a legjobb az egész történetben ezt mindenki tudja, pedig nő! – Draco felkacagott.

-         Én Niumét is bírom, meg Morgana fiát is – mutatott a szőtt mintás alakokra Milly. Az utolsó kép az örök álomra szenderülő Merlint mutatja a hullámos hosszú hajú Niuméval a fa lombkoronája alatt. A bálterem mennyezetéről kristálycsillárok ereszkedtek a fejük felé. Díszes aranymintázott mennyezet, a kárpitsorozat elemeit megszakító aranykeretes velencei tükrök, a gobelinek közt selyemhuzatú kecses székek, és a parkra néző széles , boltíves  hatalmas ablakok teraszra nyíló szárnyas üvegajtókkal – a méretek, a gáláns nagyság a Malfoyok jellemét tükrözte. Az élet élvezetét, a gazdagságot, a külsőségek iránti imádatot. Egyetlen ilyen hímzett gobelin galleonvagyonokat érhetett, s a Malfoyok szinte sportot űztek a gobelinek gyűjtéséből, annyi falikárpit sorozatuk volt, ami már a fényűzés kereteit teljesen kimerítette. Dracótól és a Malfoyoktól valahogy mégsem tűnt túlzásnak. Aranybrokát alapba zöld selyembársony körvonalakkal szőtt jelenetek minden szalonban, szobában, hálóban. Bogar bárd meséi, monda és legendakörök. Sőt egy fajta Malfoy-legendárium is készült a híresebb Malfoyokról.

-         Jelenleg is készül valamelyik rokonodról ilyen szőttes? – kérdezett rá gyanakodva Pansy.

-         Igen. A nagyapámról, Abraxas Malfoyról – vezette le társait a lépcsőkön Draco. Egy nehéz mahagóni ajtót belökve még talán a bálterem méreteit is felülmúló széles terembe léptek.

-         A pincében vagyunk? Itt kínozzátok a foglyaitokat? – vihogta Blaise meglökve Dracót.

-         Berezeltél mi? Mindjárt pálcát rántok és belöklek az egyik cellánkba – élcelődött Draco is. Nem kellett részleteznie, hogy hol is járnak. A falakon Malfoy-címeres gonfanon és banniere típusú zászlók, vagyis a zászlórúdra merőleges és azzal párhuzamos tengelyű zászlók,  egyesek most is lobogtak a fáklyák tüzében, mások kifeszítve simultak a falra. Pajzsra festett címerek sorakoztak a falak mentén, páncélok, sisakok. Néhány gyöngyhímzéses atlaszkárpit, mitológiai, harci jelenetekkel, jelezve, hogy a Malfoyok egykor is hadviselők ,harcosok voltak az eszméért, s saját címerük alatt vonultak fel, talán nem csak ők…?

-         Előttünk hever az egész Malfoy történelem? Véres múlt, gazdag jelen?  S a jövő? – fordult körbe Blaise, ahogy megkocogtatta a pajzsokon a címermotívumot.

-         Múlt és jelen. A jelenben alkotjuk meg a jövőt – felelte rá komolyan Draco.- Minden amit ebben a percben teszünk, az a jövőre fog kihatni. Tehát voltaképpen csak múlt van és jelen – fordult vissza Draco. – Talán te is megfontolhatnád – szegezte Blaisenek a célzást.

-         Én pontosan azt teszem – rándult meg egy ideg Blaise nyakán.

-         Mehetünk lányok? – kérdezte gyorsan Draco mielőtt a szempárbaja Blaise-el túlontúl hosszúra nyúlna. Nem hozott le pálcát. Blaise pedig nagykorú bátran forgathatja a pálcáját bárhol.

-         Minden kincseteket megmutattad, ékszerek? – kérdezett rá huncut szeme körüli ráncokkal Blaise.

-         A széfben, a Gringottsban – felelte rá természetességgel Draco. – itthon csak a legszükségesebbek vannak.

-         Draco szerintem nálatok a legszükségesebb fogalma például teljesen mást jelent mint akár csak nálam – vágta rá Blaise.

-         Nem mi falazzuk a galleonokat a kastélyba Blaise! – feleselte rá Draco gonoszkodva.

-         Draco megmutatod a hálószobádat? Blaise is megmutatta a sajátját mindenkinek – nevetett Daphné a fiúra kacsintva.

-         Azt hittem a park jobban érdekel titeket, rengeteget áldozunk a park fenntartására, közel-s távol az egyik legjobban gondozott fenntartott és legszebb park a Malfoy-birtoké. De tényleg. Ezt nem is én mondom. Egyszer…

-         …írták a Szombati boszorkányban – vihogott Milly. – Eltettem az újságot, örök emlék otthon. Aranyvérű enteriőr rovatban. Hamar beszüntették azt a rovatot sajnos. De…

-         …a Monstróig már nem jutottak el mi? – morogta közbe az orra alatt Draco. A két robusztus fiú messze lemaradva a többiektől cammogott korgó gyomorral. – Jól van, ha látni szeretnétek… - Draco a főépület felől a mellékszárny irányába haladt. A többiek izgatottan követték. Draco megtorpant a folyosón. Laposan pislanó szemhéja mögött az ezüstszín szemekben megcsillant a délutáni napfény, ahogy Pansy keze után nyúlva magához húzta, hogy a lányt tolja előre a hálóba vezető ajtóhoz. A folyosó vakító fénye mellett a hálószobában kellemes árnyékos, hűvös fogadta őket. Pansy pirulva emelgette csak felfelé lesütött szempilláit. Ha Draco nem áll mögötte, s csípővel és mellkasával nem feszül neki, hogy beljebb tolja, akkor Pansy zavartan a küszöbre gyökerező lábakkal még mindig az ajtóban állt volna. Minden képzeletet felülmúlt a hálószoba. Szinte vonzotta a tekintetet a központi meghatározó bútordarab. Arany és bíborszövésű baldachin  alatt a világ legszebb karmazsinpiros aranyszövésű ágytakarója borította a széles franciaágyat. Pansy nem bírta a látványt. Lehunyta a szemét. A mágiatörténelem lexikonok művészettörténeti jelenetfestményein látott utoljára ilyet, királyi, fejedelmi hálójelenetekben. Az egész Malfoy- birokon ez érződött. Itt megállt az idő. A Malfoyok olyan rafináltsággal ötvözték a múltat és a jelenkor vívmányait, hogy az maximálisan kielégítse az igényeiket. Nem mondtak le a régi fényűzésről, az arisztokrata pompáról azért, hogy a modernitás teljesen szétrombolja a kastély  arculatát s ezzel az ő életüket. Blaise modern bútorainak, anyagválasztásainak itt nyoma sem volt. A Malfoyok luxuskastélya olyan volt akár egy időutazás a múlt századokba, úgy, hogy a jelenkor minden előnyét magukkal vitték. A baldachin kárpitfüggönyét tartó díszes mennyezeti fametszetbe a Malfoy-címert vésték, ugyanúgy, ahogy a főlépcsőnél látható volt, rózsaindákkal, gyümölcskoszorúban. Az ágyat vaskos tömör lábú puttóalakok tartották, amiket fából faragtak szintén. Az ágytámlán sejtelmes, kivehetetlen jelenetek folytak össze, értek egymásba, gazdagon faragott, díszes, mélyerezetű faanyagban. Pansy ernyedten dőlt Draco mellkasának. Alig mert felnézni az ágyra, mert úgy érezte elvakítja a látványa. A világ leghivogatóbb ágya volt. Puha párnákkal, a karmazsinpiros ágytakaróval, egy olyan gyönyörű hatalmas királyi ágy, amelyet mindenki ki akarna próbálni csak egyszer legalább, s hogy ráadásul éppen ez a mindent felülmúló ágy Draco ágya… Ez tényleg az övé. A sajátja, nem olyan, mint a zöld baldachinfüggönyös mardekárosfiúhálóban az ágya.  Ez a saját bejáratú ágya. Ahová nem sokan jutnak egészen biztos. Vajon hány nő lesz itt? S vajon ki lesz az, aki megszerzi a jogot, hogy minden éjjel itt lehessen ebben a fejedelmi ágyban Dracóval? Pansy megremegett a félelemtől. A félelemtől, hogy elveszítheti ezt az esélyt. Most igazán féltékeny volt. Mert december óta, már több mint fél éve olyan minden mint egy álom. Dracóval. Akivel csodával hihetetlen módon de most együtt vannak. Ezek után…hogy lehetne bármi mást elviselni? Draco átkarolta, s a hasán összefonta az ujjait. Pansy rátette kezét Draco kézfejére, s átsimította a Malfoy-címeres méregzöld gemmás pecsétgyűrűt.  Draco lehajolt Pansy füléhez, s ahogy forró ajkait a lány nyakára szorította halka na fülébe mormolta, rekedt hangon.

-         Naaa…? Hogy tetszik…? – szorította magához a lányt.

-         Szóhoz sem jutok… - pihegte vissza Pansy.

-         Megfelelő lesz arra, hogy ma éjszaka itt aludj? – kérdezte elbicsakló izgatott hangon Draco. Kimelegedett a kérdéstől. Természetes, hogy neki magának a legjobban Pansy véleménye számított. Ezért akarta halasztani még a hálószobája megmutatását. Pansy ízlésvilágáról voltaképpen fogalma sem volt. El sem tudta képzelni, hogy Pansynak a Blaise-féle modernebb stílus jobban tetszene-e. Nem neveti-e ki az ő…hagyományosabb…ősibb hálószobáját? Blaise megjegyzésein egyértelmű volt, Blaise a haladni kell a korral embere. Neki a Malfoyok görcsös ragaszkodása ezekhez az arisztokrata jegyekhez nagyon visszataszító volt valahol, bár Draco sejtette Blaise nyíltan nem merné így kimondani, itt a házukban, sőt egy Malfoy szemébe se. Pedig Blaise híres volt őszinteségi rohamairól, de azért sohasem ostobán tette ezt. A Malfoyokban ezt kell megérteni és elfogadni, ahogy Blaise-ben az eszméhez a halálfalósághoz, a gyógyításhoz való viszonyulást. Nos mindketten a másik elfogadásán próbálkoznak több-kevesebb sikerrel.  – Mh? – morogta Pansy fülébe lágyan Draco.

-         Nem is tudom mit szólnának a szüleid? – bizonytalankodott zavartan Pansy.

-         Azzal ne foglalkozz – csúsztatta le ajkait Pansy tarkójára. Pansy a nyáron frissen vágott hajjal érkezett. Imádta, hogy a tarkónál felnyírt bubifrizura szabadon hagyja Pansy kecses karcsú nyakát és kedvére garázdálkodhat rajta. HA meglátta Pansyt lehajtott fejjel, egyszerűen képtelen volt megállni, hogy ne csókolja tarkón. Aztán nyakán, aztán máshol.

-         Nem is tudom, ez az ágy most még nem elég megfelelő – Draco abbahagyta Pansy tarkójával való foglalatoskodást, s meglepődve hajolt előre, hogy Pansy szemébe nézhessen, aki oldalt fordítva a fejét kacér villanással a szemében felnézett rá. – Te nem is leszel benne? – súgta halkan, s torokból jövő elfojtott nevetéssel. Draco finom, lassú kacsintásra húzta a szemhéját, s vonakodva bár, de elhúzódott Pansytól.

-         Na kinézegettétek magatokat? Illetlenek vagytok. A hálómban csorgatjátok a nyálatokat, ez az intim szférám, szóval távozzatok – hessegette maga előtt a csoportot Draco.

-         Huh Draco, melyik hadjárat során loptátok össze ezt a királyi hálót? – vigyorgott ár Blaise a fejét vakargatva.

-         Remélem a vendégszobáitok is hozzák a kastély arculatvilágát, mindképpen ki akarom próbálni egy ilyen ágyban is. Ugye Blaise? – borult a fiú nyakába kéjesen Daphné. Ha ágyat lát már ezt műveli – ingatta a fejét Draco. Sejtette. Blaise és Daphné kettősének a lehető leghamarabb meg kell mutatni a hálószobát, ha nem akarja, hogy őknagyanyja szeme láttára szeretkezzenek a barátai.

-         Megmutatom a vendégszobákat gyertek! – húzta be a háló ajtaját Draco ,ahogy Pansy is réveteg imbolygó lábakkal kiszédelgett a hálójából.  Draco előresietett, hogy a vendégszobák felé irányítva társait elhelyezze a saját lakosztályrészében a kastélynézegetésben kifáradt csapatot. De szeme sarkából mindvégig a kábult, magába mélyedt Pansyra pislogott.  Nagyon elgondolkodott. S Pansy egyre jobban elmerült a gondolataiban minél tovább tartott a kastélyvezetés. Vajon mik járhatnak a fejében? Annyira szeretne ilyenkor belelátni a gondolataiba, hogy miért is nem tanult legilimenciát? Azzal kellett volna kezdeni a tanulást nem a beszéddel és a járással. Szeretett volna már végre kettesben lenni Pansyval. Most hogy itt van náluk. Hogy végre nem mindenki előtt kell megcsókolnia, hogy zavartalanul és minden kényelmetlenség és kellemetlenség nélkül lehet vele egy ágyban. Pansy úgy tűnt beleegyezett…de hol van még az este!