Draco bármennyire is szerette volna Pansyt a nap minden percében maga mellett és lehetőleg az ágyában tudni, ezt mégsem tehette. Már csak a szülei miatt sem.  Pansy is kapott vendégszobát, ahogy mindenki más is. Meg sem lepődött, hogy alig helyezte el a vendégeket a szobában anyjáék érte küldettek. Ahogy köddé vált a kérést közvetítő házimanó Draco sietve indult anyjáék lakosztálya felé. A megegyezés szerint. Hogy kölcsönösen ne zavarják egymást. Draco lakosztályában a kis reggelizőhelységben lesznek az étkezések, a Nagy szalonban az esti szórakozások, s szinte a kastélynak ezen szárnyát le is választhatnák a kastélytól, teljesen függetlenek a szülőktől, de a parkban, a közös nagytermekben bármikor találkozhatnának. S a szülők kedvük szerint átnézhetnek rájuk természetesen.  Lucius és Narcissa Malfoy délutáni kávézás és teázás közben ültek a lakosztályuk étkezőjének teraszán. Narcissa Malfoy ezüst teáskanalával kavargatta a cukrot a csészében. A csészén ismét az arany virágindák lengedeztek. Tekintetével azonban a parkba kiszabadult társaságot figyelte.

-         Nagyon rossz a tartása – szűrte a fogai közt Narcissa.

-         Azt hittem a hajszínével fogod kezdeni – vágta rá zsebre dugott kézzel Draco.

-         Ne szemtelenkedj anyáddal fiam! – intette rendre hűvösen a fiát Lucius Malfoy a feketéjébe dobva a kockacukrot, s a Reggeli Prófétát lapozgatva. – Épp elég, hogy az a Zabini fiú szemtelenkedik! Ne vedd át a stílusát! Sőt egyáltalán semmiben se hasonulj hozzá! Teljesen más az ő élete és a tied Draco!

-         Igen apa nekem is feltűnt – morogta Draco.

-         Hogy hozhattál ilyen kellemetlen helyzetbe? – nézett vizenyős kék szemekkel a fiára Narcissa. – egy szóval sem mondtad, hogy van barátnőd, s ezt pont akkor kell közölnöd velem, amikor ott áll előttem? Próbára teszel? Engem?

-         Kíváncsi voltam váratlan helyzetekben mennyire tudjátok megőrizni a tökéletes tartásotokat – intett a házimanónak Draco, hogy töltsön neki is a teából.

-         Te ne kóstolgass engem Draco! – fújtatott Narcissa.  – mit képzelsz kisfiam? Nagyon felnyílt a szemed! Visszafeleselsz? Tinédzser lázadás a szülők ellen? A választásod is? – Draco nem felelt, belekortyolt a teába, s lenézett a parkra. Pansy és Millicent egymásba karolva sétáltak a tó felé. Nem akart igazat adni az anyjának, de tudta, hogy igaza van. Pansy kifejezetten hanyag tartása össze sem volt férhető egyetlen Malfoy-feleség kihúzott hátával, feltartott fejével, makulátlan megjelenésével.

-         Csinos lány – biccentett Narcissa. – De szépnek nem nevezném.

-         Nem kértem ki a véleményeteket – bosszankodott Draco apja mellé ereszkedve egy fonott kerti székre. – Egy szóval sem mondtam hogy szép. Vagy sem. Vagy hogy hogy néz ki. A barátnőm, miért nem tudjátok ezt így elfogadni? Miért kell mindenkit akivel kapcsolatba lépek máris elemezni, felmérni, leellenőrizni, analizálni? – mérgelődött Draco.

-         Nyugodj meg drágám! – szólt szokásos vontatott modorában Lucius. – Most a Parkinson lány. Majd lesznek mások – lapozott hűvösen a napilapban Lucius Malfoy. Narcissa Malfoy a fiára nézett. Draco megbántottan ült közöttük.

-         Kár volt elmondanom tényleg – nézett el a dombok vonalára Draco. Sejthette volna, hogy itthon így reagálnak majd.  De egyszerűen nem akart titkolózni itthon. S nem akarta kitenni ennek Pansyt sem. Úgy érezhette volna ,hogy szégyelli őt a szülei előtt. Hogy nem vállalja fel itthon. Ezért akarta mindennek elejét venni. Arra persze ne mszámított, hogy az egész Malfoyság hadakozik Pansy ellen. Nem csak a szülei. A szokások is. Az is, amibe most Lucius Malfoy belekezdett. Ő nem aggódik. Hogy a fia történetesen elszórakozik ezzel a Parkinson lánnyal az egy dolog. Majd ha komolyabb kérdésekről lesz szó akkor kell elővenni ismét a fiát. A Malfoy külső jegyeket a varázsvilágban minden valamirevaló varázsló ismeri, pláne az aranyvérűek. EZ kiváltság. A szőke haj, a szürke szem hamarabb árul el bármit, mint a csilingelő galleonos erszény. Egy Malfoyt bárki bárhol bármikor felismert. Lucius Malfoy, aki irtózott maga is a vegyesházasságoktól,  aki Draco iskolai igazgatójával is többször vitába keveredett a vegyesházasságokat népszerítő irodalmakkal kapcsolatban, melyeket ő maga máglyán égetne el, nem csak saját véleményét képviselte. Az egész Malfoy családét. Azért amiért évszázadok óta harcoltak. Nem csak a Malfoyok. Az aranyvérűek is. A külső jegyek olyannyira felismerhetőek voltak ,hogy kiváltságot jelentettek, tiszteletet, megbecsülést, s ez felett őrködni kell. A Malfoy családfa titkolt sötét ágain a genetikával dacoló ősökre borul árnyék. A kitagadott, meggyilkolt rokonok mind vétettek a tiszta vér, vagy a levezethető felismertető jegyeket hordozó genetika ellen. Egy vegyes házasság akár vér szerint, akár örökítő anyagok tekintetében is elítélenődnek és veszélyesnek minősített kártékony tényezőnek számított a családfán. Draco jelenlegi választása egy részről megfelel az elvárásoknak, de a másik részről nem. A Parkinson lány aranyvérű ez igaz. Viszont csupa olyan örökítőanyagot hordoz, amit a Malfoyok messze száműzni akarnak. Pansy domináns génjei az ében haj, a sötét barna szem egyáltalán nem kedvez a Malfoyoknak. Félő, hogy a domináns sötét színek elnyomják az így recesszívvé váló világos színeket vagyis elveszítenék a szőke hajat és a szürke szemszínt, s folytonosan keverednének a gének, míg arra várakoznának, hogy a lappangó jellegzetes külső jegyeket hordzoó gének ismét felszínre törjenek. Ezt nem engedhetik meg. Egy Malfoy szőke és ezüstszürke szemű. Ebből nincs mit engedni, ehhez Dracónak is igazodnia kell. Nem tagadhatja meg azt, ahonnan származik. De most nem is az öröklésről van még szó. Lucius Malfoy tehát kényelmesen hátradőlhetett a karosszékében és élvezhette a napsütést  a whiteshire-i kúriája teraszán.

-         Csak semmi meggondolatlanság ugye Draco? – szűrte hidegen a fogai közt Narcissa kutatva fia arcát. – Nem is tudtuk, hogy barátnőd van. Megoszthattad volna velünk, elvégre minden nap váltottunk levelet. Mióta titkoltad előttünk? – sopánkodott Narcissa.

-         Ezért osztottam volna meg veled? Hogy tartásjavítót, és fűzőt aggass Pansyra, vagy egyenesen a szemébe vágd, hogy esélye sincs a jelent sem tervezgetni, mert túl domináns. Mellesleg minden téren – hörpintette fel a teáját Draco, s felpattant az asztal mellől. – Bármily felfoghatatlan is, nekem pont ezért tetszik – sziszegte a szüleinek, s otthagyta őket a teraszon. Sejthette, a szüleitől nem vár mást. Az egész kastély Pansy ellen van. A portrék. A kivétel nélkül standardnak megfelelő szőke nők, s igen a kép, ami Pansy figyelmét is megragadta. Draco évről évre látja, hogy a prémszegélyes talárban feszítő, fiatal nőhöz egyre inkább hasonlít a Roxfortba két évvel alatta járó Astoria Greengrass.

Miközben Draco a saját családja s önmaga vágyainak kicsapódott gondolataiban örlődött a parkban a tiszta nyári levegőt szippantották a lányok. Monstro és Crak  a fűbe heveredtek a part mentén. Milly körbevezette a parkon Pansyt, s most, hogy a két barátnő és titkos szövetséges kettesben maradhatott végre mindent megbeszélhettek.

-         Na mit szólsz? – kérdezett rá Milly mély behízelgően búgó hangon, s barátnőjébe karolt. Pansy lehajtott fejjel mosolygott. Emlékeiben visszaidézte a reprezentatív vörösszőnyeges Malfoy-lépcsőt. A galériát, Draco hálószobáját, a baldachinos ágyat, a termeket, Dracót. S azt a röpke néhány métert, amit teljesen egyedül tehetett meg a kastélyba, arról álmodozva, hogy ő a Malfoy- kastély úrnője. Összeszorította a szemhéját, s nevetve felemelte a fejét.

-         Nagyon nagy őrültséget fogok mondani…- s szeme körülni nevetőráncok futottak fel ahogy kimondta a mély őszinte igazságot. - …de minden vágyam, hogy egyszer a Malfoy-kúria úrnője lehessek.

-         Egyáltalán nem őrültség. Ha fele ennyire lennék kövér és Draco nem lenne a rokonom én se csak vendégként akarnék itt élni – kuncogott Milly.

-         Álljunk meg itt! – ért az egyik apró szökőkúthoz Pansy, s ujjait beleérintette az édes tiszta vízbe. – Nem értem miért ez az érzés. De ahogy Draco beszél a birtokról, a földről, az ősökről, a hagyományról, a legapróbb ajtókilincs is azt súgja nekem, hogy valahol pontosan ezt kerestem. Én is tudnám úgy szeretni ezt a birtokot, mint ahogy Draco. Tudnám? – Pansy kényszeresen, Szinte fájdalmasan nevetett fel. – Hiszen már most úgy szeretem. A fennmaradása nekem is éppen olyan fontos, mint a Malfoyoknak. Olyan butaság ez az érzés – csapott a homlokára Pansy a hűs vízzel összefröcskölve az arcát. – Hogy bár most látom először mégis mintha a véremben lenne a szeretete a Malfoy-kúriának. A Malfoy névnek, a földnek az épületnek, amiért századok óta küzdenek érte a Malfoyok, foggal, körömmel furfanggal ravaszsággal, befolyással, pénzzel fáradtságot nem ismerve. Mert ezt tényleg át kell örökíteni és fenn kell tartani és nem szabad hagyni hogy bármi is történjen vele. Mintha mindig is ismertem volna ezt az illatot, amit minden egyes levegővétellel felém fúj a szél, ahogy suhognak a környező fák, ahogy besüt a nap a szobákba, a termekbe, a galériába. Mintha mindig is itt éltem volna, csak msot ébredtem fel egy mély ködös álomból. Féltem Dracót. Féltem, hogy elveszítem őt. S most már féltem…a Malfoy-birtokot is. Nem magam miatt. Hanem a jövő miatt. – Pansy sötét gondterhelt arccal Milly felé fordult. -  A Nagyúr visszatért Milly. S ezzel megváltozik minden. Ha nincs áldozat nincs győzelem igaz? Draco nálam is elhivatottabb itt most a jelenben, ezen a nyáron is. És ő maga mondta ezt! Mekkora áldozatot lenne kész vállalni? A Malfoy-kastélynak állnia kell! Nem hagyhatom neki, hogy kockára tegyen bármit is a családi hátteréből! De hogy leszek képes én megakadályozni Dracót bármiben is? Hogy segíthetném én a kastély épen maradását a politika viharaiban? Örülök, hogy nem látm a jövőt, mert egyre erősebben szorít ez a sötét vasököl itt a szívem környékén, hogy valami nagyon nem lesz rendben és nem tudom hogy mi az…csak érzem…Igaza van Dracónak…bármilyen áldozatot is de meg kell hozni. Most hogy megismertem a kastélyt és a birtokot pontosan tudom, hogy bármilyen áldozat árán is de én ezt akarnám. Hogy a Malfoy-kúria álljon! Vajon…mi lesz az az áldozat… - Pansy újra belemártotta a kezét a szökőkút vizébe, s átsimította a homlokát. hagyta, hogy a vízcseppek legörögjenek az arcán. Bár vakított a fény mégis mintha beborult volna a szökőkút körül. Milly borzongva megdörzsölte a karját.

-         Pansy! Miket beszélsz? – nevette le milly.

-         Tudod Milly. Most értettem meg, hogy mit fogok elveszíteni. Ha nem is a harcokban. Ha nem is Voldemort által. HA nem is Draco meggondolatlansága miatt. Akkor a tradíciók miatt. Én nem vagyok ide való. Egy világ választ el a Malfoyoktól. S a kastély megismerése pont ezt tükrözte vissza. A Malfoyok sosem fognak elfogadni engem.

-         Draco is elfogadott – ellenkezett Milly. – S én ismerem Dracót. Makacs. Amit a fejébe vesz azt megcsinálja. Nézd meg mennyi fájdalmat és sérülést kapott a griffendéllel való örökös nyílt szembenállásból és küzdésből. S mégis csinálja. Még mindig. Ha téged akar, keresztül fogja vinni és nem érdekli semmi más.

-         De a szüleit érdekli sok minden más. Draco ezen nem változtathat. A genetika tényleg fontos dolog. Blaise nagyon figyelmes volt, hogy nem mondta ki amit egyértelműen tud. De én sem vagyok teljesen hülye. Nem véletlen, hogy az olyan könnyen elnyomható szőke hajszínt és ezt a ritka szürke szemszínt meg tudták őrizni és átörökíteni. S tudod…ezzel én is így vagyok. Nekem is tetszenek a Malfoyok külső jegyei. Egyáltalán nem biztos, hogy át tudnám örökíteni. Nem azért mert nem akarom. Azért mert elnyomnám. Mindkét részről. Dracót… - fújta ki a levegőt Pansy. – Ha másért nem félre kell állnom azért, mert Dracót túlságosan is szeretem. S vétek lenne veszni hagyni az ő örökítőanyagát – nevetett fel szomorkásan Pansy. – Mindegy ne beszéljünk erről. Elég lehangoló volt azt a rengeteg szőke nőt látni ott a képtárban. S szembesülni a ténnyel, hoyg miért nem születtem szőkének, hogy miért nem lehetek sohasem elég jó a Malfoyoknak…

-         Azért nem születtél szőkének, mert Parkinson vagy. S mert Draconak pontosan így tetszel én tudom jól! Így kellett lennie és szerintem ne légy ennyire lehangolva. Ezek régi szabályok – nyomatékosította bátorítóan Milly.

-         Éppen ezért fontosak – érvelt erőszakosan Pansy.

-         Blaise nagy hatással van Dracóra. Én egészen biztos vagyok benne, hogy beszélni fognak – mosolygott megnyugtatóan Milly.

-         Jaj Milly! – szorította meg Pansy a duci lányt. – A te életszemléleteddel kellene mindenkinek élnie, s boldogabb lenne a világ – mosolygott rá Pansy. – Féltékeny vagyok Astoriára – vágta ki egyenesen Pansy.

-         Daphné is az ne aggódj! – nevetett Milly.

-         Legalább a féltékenységemmel nem vagyok egyedül – lökte el magát a szökőkúttól Pansy. – Gyönyörű ez a park! – nézett a gondosan nyírt pázsitra, a formára igazított bokrokra Pansy nagy sóhajjal.

Draco érezte, hogy kezd megfájdulni a feje. Egyáltalán nem jött jól ez a beszélgetés a szüleivel. Hogy megint szembesült az elvárásokkal. Mindig is tudta, hogy a felnőtté válás csupa borzalmas negatív dologgal jár. De hogy a szüleivel, az érzelmeivel, a belenevelt szokásokkal kelljen dacolnia. Most nem tud higgadtan gondolkodni. Nincs hozzá ereje. Viszont tudott valakit, aki elég közel van, s mindenkinél higgadtabb a legtöbb helyzetben. Türelmetlenül dörömbölt az ajtón.

-         Máskor kopogni sem szoktál! csak dobd be a bugyid Cicám! – vihogott Blaise.

-         Nincs rajtam bugyi és nem vagyok a cicád sem  - lépett be Draco.

-         Érdeklődsz, hogy megtaláltam e a pezsgőfürdő alapanyagait. Megtaláltam kösz – fordult szembe Blaise, aki mezítláb, nadrágjából kiráncigált félig legombolt inggel, összeborzolt hajjal kortyolgatta a narancslevet egy hosszú párás szélű pohárból.

-         Beszélni szeretnék veled – ütötte meg a beszélgetés alaphangját Draco.

-         Hú de komoly vagy – lepődött meg Blaise, de helyet foglalt a sarokban a kék bársonykarosszékben, s Draco is sietősen helyet foglalt vele szemközt. – Szex? – kérdezte felhúzva a szemöldökét. Draco kamaszosan elnevette magát Blais őszinte, nyílt tekintetétől. Blaise mindig bámulatos volt. Mert vele mindig mindent meg lehetett beszélni. Nem volt téma, amihez Blaise ne lett volna partner. Ráadásul kellő élettapasztalattal a háta mögött. Igen. Őt erre edzette az élet. Érettebb volt, s Dracóra tényleg mély hatással volt Blaise, a Blaise-el töltött idők, a barátsága.

-         Nem egészen. De olyasmi – könyökölt a térdére Draco, s szőke hajába túrva nézett fel a fiúra, aki mint komoly beszélgetésekhez, most is előhúzta a szantálillanót a tárcából, s meggyújtotta. – Örülök, hogy magadtól is rájöttél, s nem nekem kell elmagyaráznom. A Malfoyokról lenne szó…

-         Igen, láttam, hogy elég gyümölcs és zöldségpiaci módszerekkel kerültek nők a portrétermekbe. Szőke jöhet. Vörös nem. Meg ilyenek. Nem vacakoltok figyelj. Nem uncsi állandóan szőke nőket dugni? – kérdezett rá szemtelenül Blaise. De éppen annyi gúny és irónia csendült a hangjába.  Blaise belélegezte a füstöt, majd az ablak felé fújta a levegőt. – S mi lesz Pansyval?

-         Éppen erről akartam beszélni veled. Te mint…leendő gyógyító, biztos jártasabb vagy az ilyesmiben – szorította a homlokára a tenyerét Draco feltolva a homlokából a szőke tincseket.

-         A genetika nem a szakterületem és annyira nem is érint. Sőt elsősorban csak mint betegségek és hajlamosító tényezők játszanak szerepet a vizsgálatokban amikről olvastam – felelte kitérően Blaise.

-         De mégis…

-         Nem véletlen, hogy igyekeztetek óvakodni az egyéb típusba tartozó egyedektől – felelte gunyorosan Blaise, s ajkai közé szorította az illanót, hogy belélegezze a szantálillatot.

-         Ha tegyük fel…Pansytól függetlenül most – modnta védekezően Draco. - …nem szőkét választanék.

-         Minden más dominánsabb Draco. Hiába kuncsorogsz a Weasley csaj után… esélyed sincs… - vihogott Blaise.

-         Teljesen komoly? – vett mély sóhajjal fáradtan levegőt Draco.

-         Nézd Draco! Elméletben a barna dominál. Elnyomja a te örökítő anyagod…de természetesen…elképzelhető…hogy férfi ágon haladhat az öröklődés, női ágon viszont biztos hogy Pansy lesz domináns. Tehát azt tudom mondani, hogy ha csak alapból nézzük, hogy van egy szőke, meg egy barna. Tuti hogy átöröklődni a barna fog. Esély termsézetesen fenáll arra, hogy az anyai örökítő anyag elsősorban a női ágon halad, vagyis recesszív lesz férfiágon. De ez csak eshetőség. A Domináns mindent visz mindig. Minden téren – tárta szét a karját Blaise. – Mert gyereket terveztek Pansyval? – vihorászott Blaise.

-         Hülye! Dehogy – dőlt hátra Draco elgondolkodva.

-         Nem tudod, hogy fogadtasd el apuciékkal ha esetleg…évek múltán…? – kérdezett rá Blaise.  – Figyelj amint letettem a gyógyítói alapvizsgát véletlen sem egy Malfoy-öröklésgenetikai botránnyal akarok a Wizengamot elé kerülni, szóval nem fogod rámhúzni ezt. Nem írok alá semmilyen garanciapapírt arra, hogy a gyerekeid szőkék lesznek és szürke szeműek, ha történetesen Pansyt vennéd el. Tehát erről tegyél le. Ha ez fontos neked akkor meg Pansyról is tegyél le.  – mondta ki kíméletlenül Blaise. Draco teljesen magába roskadt. Blaise kifújta a füstöt, s előredőlt. – Hé Draco nem mondtam, hogy nincs rá esély. De a genetikát nem lehet szabályozni, bármennyire is élünk a varázsvilágban és bármennyire is varázslók vagyunk, még mi sem varázsolhatunk a feketéből fehéret- mondta nyugtatóan Dracónak. – Ha Pansy fontosabb, akkor mit számít az, ha olyan narancssárga is lesz az a gyerek mint a narancslevem. – bökött illanójával a kristálypohár felé.

-         Jól van, csak azt hittem megerősítesz – mondta Draco.

-         Megerősítelek abban, hogy nem kell teljesen kizárnod a lehetőséget, sőt elég jó eséllyel férfiágon marad az örökítőanyag, de ennél többet senki sem fog neked mondani az ügyben – Blaise elnyomta az illanót. – Együtt alszotok?

-         Igen valószínű – biccentett Draco.

-         Csak alszotok? – kérdezte kaján tekintettel Blaise. Draco nem válaszolt. Magára hagyta a laza, nyugodtan illanózgató, mezítlábas Blaiset. Most kezdte úgy érezni, az ő nyakába sokkal nagyobb terhek nyomódnak mint akár valaha. Erősebbek, mint Blaise-ére, vagy legalábbis másabbak…