-         Már nem rosszalkodunk Daphnéval! – jött a bűnbánó hang Draco háta mögül a seprűtároló ajtajából. Draco, aki seprűjének vesszőnyalábjait próbálta kiegyenesíteni, hogy jobban repüljön a seprű, most megfordult és a hanyagul ajtónak támaszkodó zsebre dugott kézzel, borzos hajjal álmosan álldogáló Blaisere bámult.

-         Igazán örülök – morogta Draco, s visszafordult a vesszőnyalábok fésüléséhez.

-         Tényleg bocs, Draco. Tudom eldurvultunk tegnap. Nem kellett volna, mindenki előtt… - vakargatta a tarkóját zavartan Blaise.

-         A lányok a napernyő alól háttal voltak nektek, Monstrót, meg Crakot a légvétel az izzasztó kviddicsezés után éppen eléggé lefoglalta, szóval, igazán csak én láttam mit műveltek – legyintett Draco.

-         Akkor is, nem kellett volna így viselkednünk – erősködött Blaise komolyan.

-         Mi van megszállt Merlin lélekdarabkája? – kérdezte gúnyosan Draco, erős huzogatással rángatva a vesszőket a seprű végén.

-         Csak beláttam, hogy igazad van, már sok volt a tegnapi – túrt a hajába Blaise, s könyökét az ajtónak támasztotta.

-         Megjött neki mi? Azért ez a nagy magadba szállás?  - kérdezte nyersen Draco. Blaise lehajtotta a fejét, de Draco így is látta Blaise a vigyorát próbálja elfojtani. – Mekkora szemét vagy! Nem tudsz beetetni, gondoltam, hogy a perverzióitoknak más nem tud féket szabni, bár lehet az sem. Ilyenkor is csináljátok azért? – kérdezett rá pimaszul Draco. Felállította a seprőt a vesszőnyalábokra és megpörgette a keze közt, hogy a forgásban figyelje mennyire tökéletes vonalvezetésű a nyalábok alkotta csepp alak. Blaise pajkos somolygást eresztett el, de nem felelt. Draco résnyire húzta a szemét, s rekedtes suttogással hozzáfűzte: - Ilyenkor is kinyalod neki? – Blaise ellökte magát az ajtótól, s Draco szőke tincseit suhintotta az ujjaival. Draco visszakapott, a két fiú egymás kezét csapkodta.

-         Hé hagyd abba! – vihogott fel Blaise, amikor a seprűknek esett.

-         Akkor azért volt tegnap az a nagy egymásra kattanás – nyomta még a tenyerét Blaise mellkasának Draco, hogy meglökje a fiút.

-         Hát tudtuk, hogy az az utolsó nap, a nyárból, amit még élvezhetünk igazán együtt – bólintott Blaise.

-         Én is ezt csináltam volna, ki se bújok az ágyból Pansyval…ha…ha… - Draco legyintett, s a seprűt Blaise kezébe nyomta. – Gyere, eresszük neki a seprűket! Nézzük, hogy megy ma a kviddics! – Draco is felkapta seprűjét, s  kilépve a szabad ég alá, fellökte magát a levegőbe. Blaise is felpattant a seprűre. – A seprűlovaglásnál nincs jobb dolog a világon – nevetett Draco ,ahogy a szellő hátralebbentette a haját.

-         Azért van… egy dolog… majd megtudod – kacsintott rá Blaise.

-         Crak! Monstro! Ti alkottok egy csapatot! Blaise és én leszünk az ellenfelek! Kezdjük! – kiáltotta oda a levegőben köröző két barátjának Draco. Miközben Crak és Monstro a gurkókat próbálták feléjük ütni. Draco és Blaise a kvaffot dobálták egymásnak, kikerülve a mellettük elsuhanó gurkókat.

-         Nem beszéltünk még komolyan a pályaválasztásról – szólt oda neki Blaise. – Gondolkodtál már rajta?

-         Persze. Minden nap eszembe jut. Egyre idegesebb vagyok miatta. Tényleg jó lenne a tárgyakat idén úgy tanulni, hogy tudom miből kell nagyon jó RBF-eket csinálni – sóhajtott Draco.

-         Miért nem mégy a minisztériumba? Nem gúnyból mondom, de legalább az egy tényleg biztos pálya Draco – érvelt Blaise. – Apád is segítségedre lehetne! A megfelelő helyre tudná egyengetni az utadat.

-         Pont ezt nem akarom igazán – vallotta be Draco. –Nem akarom azt, hogy mindig csak szülői segítséggel menjenek nekem a dolgok. EZ olyan szánalmas.

-         Igen megértelek – sóhajtott Blaise. – Bár én nem éltem át ezt. Tehát ne mtudom milyen az, amikor valaki tuti el tud intézni nekem dolgokat. Talán ezért is vágynék erre. AZ apám helyére az apám mellett, az apámmal vállvetve meg ilyenek… - halkult el Blaise hangja. Draco beharapta a száját, s a seprűjén lebegve a levegőben Blaisere nézett. Milyen fura is! Mindketten valahol a másik életére vágynak. Draco olyan tudatosságra, magabiztos pályaorientációra mint amilyen Blaiseé. Blaise pedig az ő biztos családi hátterére, arra, hogy tudja Lucius Malfoy bármikor benyomja a fiát a minisztériumba, és lehetőleg a legjobb pozícióba. A befolyását bárhol bármikor a család érdekében és a fia érdekében. Draco most értette meg igazán, hogy Blaise titkon talán éppen ezért lázad ennyire ellene, mert annyira irigykedve vágyott mindig egy ilyen életre, egy ilyen könnyű életre, ami Dracónak megadatott. Draco viszont Blaise gondtalan ,szabad választását, korlátok nélküli életét irigyelte a fiútól. Annyira különbözőek ők ketten. S ehhez egyedül a háttér…pedig ugyanolyan kulturális tőkével bírnak, ugyanolyan Gringottsi széffel, aranyvérűek, fiatalok, varázslók, mégis…annyira mások.

-         Khm… hidd el hogy ez sem jó! Állandóan a család elvárásainak megfelelni! Nekik tetszően viselkedni, választani, dönteni! – háborgott Draco.

-         Lázadsz? Szeretnél kitörni a család béklyói alól? – kérdezett rá Blaise.

-         Egy részről igen. Más részről nem. A mi családunkban mindenki magas pozíciót töltött be. Wizengamot, Minisztérium, Vitéz varázsló folyóirat. A könyvtár tele van ezekke la becses dolgokkal. Mindenki elismert , sikeres, társadalmilag elismert életet élt. Rangot, megbecsülést, pozíciót értek el. Ezt várják tőlem is. Hogy a nyomdokaikon haladva olyan dolgot csináljak, amit nem szeretek, de megfelelő egy Malfoynak. A Malfoy névnek. Olyan tisztséget betölteni, amit elvár az aranyvérű társadalom tőlünk. Tőlem. Valaki más életét élem. Érted? Egy olyan életet élek, ami az elvárásoknak megfelel…

-         …de nem biztos, hogy neked is megfelel, igaz? – kérdezett rá csendesen Blaise. Lassan bólogatott Draco mondandójára.

-         Nem akarok kitörni, mert szeretem a család hagyományait. Azokat a dolgokat,amiket belém neveltek. Azoknak a dolgoknak a szeretét, amik az aranyvérűséghez, a Malfoysághoz tartoznak. De írtózom ettől, hogy… hogy így éljek. Hogy ennyire eleve elrendelten éljem az életem. Mert nem érzem azt, hogy élnék. Úgy érzem megfojtanak, és megfulladok a szabályoktól, az elvárásoktól, a követelésektől. Döntésképtelen vagyok. Nem akarok közszereplő lenni, mert én nem szeretem az ilyesmit. Nem érdekel a Wizengamot és a minisztérium sem. És csak az egyik a pályaválasztás tudod jól. A párválasztásban is kötve vagyok… - nézett kétségbeesett szemekkel Draco. – Az állandó reprezentálás. Hogy elvárják a fontosabb kérdésekhez legyen véleményed, a Wiltshire-i birtok egy kirakat. Kirakat, amiben élünk. Mert állandóan közfigyelemben vagyunk. Utálom, hogy mindig mindenről kikérik a véleményed. Szerinted Rita Vitrol miért engem kérdezgetett oly sokszor? És apám is a Reggeli Próféta egyik kedvelt megszólítottja. Amit mondunk az értéket képvisel. AZ aranyvérűek értékeit. Nem mondhatom azt, hogy mekkora baromság az egész, azt kell mondanom amit elvárnak. Őrület egyszerűen…- nevetett fel Draco kényszeredetten. – hogy elvárásoknak megfelelően kell élned.

-         Jaj Draco, mindjárt megsajnállak, olyan kegyetlen életed lehet, itt a baldachinos ágyadban szundikálva, és a között gondolkodva, hogy Miniszter, vagy főmágus legyél-e  - nevetett fel Blaise.

-         Nagyon vicces. Jah. Tudod te megteheted, hogy nem házasodsz meg és azzal henteregsz akivel akarsz, de én például nem – került ki egy gurkót Draco. – Egy olyan feleséget kell választanom, akivel mindig minden körülmények között meg lehet jelenni a nyilvánosság előtt, a minisztériumban, az aranyvérű összejöveteleken, mindenütt. És ez nem lehet akárki! Minél idősebb leszek annál inkább szembesülök ezekkel a fenntartásokkal itthon. A nyomás anyám és apám felől. Nyakamon vannak már ezek a dolgok meg sem gondolod mennyire. Éppen úgy a pályaválasztás mint a párválasztás és legszívesebben elmenekülnék mindkettő elől. Nem egy üres életet akarok élni, hanem egy boldog életet, miért olyan nehéz megcsinálni ezt?

-         A sok küszködés a boldog életért…talán meg sem éri Draco – legyintett Blaise fásultan. – Ne azon gyötörd magad, hogy elérd akár egy végcélt a boldog életet. Éld azt az életet ami most van Draco.

-         Mi nem tudunk úgy élni mint te Blaise. Te a ma embere vagy. De mi szüntelen valami elérésére törekszünk.  Boldog megállapodásra.

-         Mert azt hiszed apád boldog? – kérdezett rá Blaise.

-         Megállapodott. Házas és biztos pozíciója van – erősködött Draco.

-         Ezek csak illúziók Draco! Nem látod? Egy illúzióban éltek. S az illúziót olyan könnyű széttörni. Egy erős szél és az illúzió köde elszáll, s nem marad csak a lecsupaszított váz. Nem látod hogy beszélsz? Ahogy ők! Ahogy elvárják! Egy feleségről beszélsz! De valójában egy bálványról! Nem egy hús-vér nőről! A bálványokat a történelem során is összetörték mindig Draco. Talán tényleg ki kellene törnöd amennyire lehet szétfeszíteni a korlátokat és illúzió és bálványok helyett a valóságot megtalálni – Blaise a saját felfogása szerint érvelt. – Mit számít egy gyűrű, egy oltár előtt elmondott eskü, ezek semmit sem jelentenek. Egy monoton munka a hivatalban. AZ számít ami megérint! Amit érzel! A házasságba és a hivatásba évek alatt bele lehet unni.

-         Csak azért mondod mert a te anyád aztán nem hagyta magát beleunni egyikbe sem. Ha megunt egy férjet kicsinálta és kész – vágta rá Draco.

-         Mindenkinek megvan a maga módszere. Ne veszekedjünk Draco – jegyezte meg nyugtatóan Blaise.

-         Anyád is éppen annyira számító nő, mint amilyen nőt te választottál magadnak. Daphné is pontosan olyan. Látod te sem tudsz kitörni a családi hagyományokból. Légy óvatos, nehogy úgy járj mint anyád férjei.  Ugyanúgy élsz, mint amilyen mintát láttál magad előtt. Teljesen ugyanúgy. Nekem mondod, hogy törjek ki, de valójában te sem akarsz kitörni a saját korlátaidból. A gyümölcs is olyan, amilyen a gyökér? – emelte meg a szemöldökét Draco. – Vége a játéknak! – kiáltotta a két testes fiúnak Draco, s elsőként szállt le a seprűjéről. Draco behajította a seprűtárolóba a seprűt, s lobogó talárral fordult be a lépcsőfeljáróra.

-         Draco! Leveled jött! – kiáltott ki utána anyja a szalonból. Draco visszalépett.

-         Kitől? – kukkantott be a szalonba.

-         A Roxfortból – felelte rá Narcissa Malfoy izgatott vizenyős szemekkel.

-         Akkor majd megnézem – felelte kitérően Draco, s ellépett az ajtóból.

-         Nem is érdekel? Lehet valami fontos van benne! – szólt utána éles magas hangon az anyja. Draco kifújta a levegőt, s visszafordult. Kimért léptekkel anyjához ment, s elvette tőle a levelet. Vigyázva, hoyg az idegességtől és a bosszúságtól véletlen se kapja ki anyja kezéből a kellőnél türelmetlenebbül a levelet. Feltépte a pecsétet. A tenyerébe egyből beleesett a fényes, könnyű, prefeketusi jelvény. Draco döbbenten bámulta a tenyerében a kis fém kitűzőt. Ahogy a mardekárosságot is örökölte. Lám a prefektusságot is. A családban mindenki prefektus volt a Malfoyoknál. Ismét egy jel. Hogy halad tovább a jól ismert kitaposott úton. De valójában egy taposómalomban halad körbe körbe végigjárva ugyanazokat a köröket, mint az előtte élő Malfoyok. A prefektusi jelvény mindennél erősebben döbbentette most már erre. A Blaise-el való beszélgetés után sokkolóbb volt most ez a jelvény mint egyébként. Még mindig ne mszólt semmit. Csak kikerekedett szürke szemekkel bámulta az árulkodó kis jelvényt a tenyerében. Egyre mélyebben süllyed a családi kötelékekbe évről évre. S ebből a lápvidéki mocsárból nincs menekvés, egy hosszú kígyó sem téved erre, hogy belekapaszkodjon, s kihúzza ebből a süllyesztőből. El is felejtette, hogy az ötödévesek közül választanak a házvezetők prefektusokat. El is feleljtette, hogy idén ő már ötödéves lesz. Vagyis a prefeketus az ő évfolyamából kerül ki. Az RBF, a pályaválasztás, a párválasztási genetika, a Nagyúr visszatérése ,valahogy minden sokkal fontosabb volt, s oylan súlyos  horderejú témák, amelyek teljesen elnyomták ezt az apró tényt, hogy prefektusság idén a Roxfortban.

-         Meglepődtél? – nevetett Narcissa könnyedén, s Luciusba karolva nézte a fiát.

-         Számíthattam volna rá igaz – nyögte ki flegmán Draco.

-         A prefektusság nagy felelősség s természetesen nagy tekintélyt jelent. Egész évben a mardekár prefektusának lenni igazán nagy elismerés fiam – mosolygott elégedetten Lucius Malfoy.

-         Igan, valóban. Bár várható volt ,hogy az évfolyamból én leszek az – bólogatott Draco.

-         Na igen, a fiúk közül más nem is lenne alkalmas egy ilyen megbecsülésre – felelte rá hűvösen Narcissa szeme sarkából a sötétben felfelé poroszkáló Blaisere villantva jégkék tekintetét.

-         Gratulálunk fiam! Ne felejtsd el megköszönni Piton professzornak, a házvezetőtanárodnak, hogy rád gondolt, még akkor se ha ez magától értetődő volt, hogy téged választ – figyelmeztette Lucius Malfoy a fiát.

-         Igen, persze, nem felejtem el, ez természetes – bólogatott Draco még mindig a jelvényt bűvölve.

-         A diplomáciában is a legfontosabbak a formaságok. Ő kinevezett, te megköszönöd, pedig mindketten jól tudjátok hogy ez így volt elrendelve – mosolygott Lucius elégedetten. Draco erős fejbólogatás közben kihátrált a szalonból, s felfelé baktatott a lépcsőn. A közös szalonban Draco lakosztályában már hatalmas volt a hangzavar. Ahogy Draco belépett Pansy visítva ugrott a nyakába.

-         Képzeld prefektus lettem! – kiáltott lelkesen, a kitűzőjét a magasba lengetve. Draco kábán ölelte magához a lányt, aki még  a nyakát szorongatva is ugrált.  Ahogy Pansy pihegve kissé lenyugodva Draco kezét akarta megfogni, meglátta a fiú tenyerében szorongatott prefektusi jelvényt. – Ó Draco! Tudtam ,hogy te leszel a fiúprefektus! – borult a nyakába Pansy. Draco mosolyogva szorította újból magához a lányt. Lassan ragadt rá Pansy öröme.

-         De szuper van egy prefektus párunk az évfolyamon! – tapsikolt lelkesen Milly.

-         Ó olyan jó lesz majd nem? Egy csomó mindent csinálhatunk együtt! – lelkendezett Pansy.

-         Gratu Draco! – csapott a tenyerébe Blaise, s megszorongatta a kezét. Crak és Monstro is kezet fogtak vele, miközben Pansy le nem szakadt a mellkasáról.

-         Uh de jó lesz ,hatalmam lesz mások felett –vihogott fel Draco is.

-         Ó igen, büntetőmunkára küldhetjük a griffendéleseket, megkeseríthetjük az életüket már alig várom – mosolygott gonoszul Pansy. Persze Pansy öröme nem véletlen, hogy nagyobb volt. A lányok közt azért nem tűnt olyan egyértelműenk, hogy ki lesz prefektus. Bár azért tényleg Pansyra illik a legjobban a szerep. S ha Piton professzor is őt választotta, akkor azért nem is olyan rossz választás ez a Pansy nem? Draco megszorongatta Pansy derekát, s puszit nyomott a szájára. – Egy csomó jogunk lesz!

-         Magyarázat nélkül is lóghatunk óráról! – kezdte ravaszul Draco.

-         Arról szó sem lehet, RBF-év! – emlékeztette megrovón Pansy.

-         Egy kis szórakozás azért jár! – ellenkezett Draco. – HA ilyen keményen dolgozom a tisztségemért.

-         A szórakozásról!  Akkor ma este csapunk egy nagy prefektuskinevezési bulit nálatok ugye Draco? Egy búcsúbulit! – dörzsölgette a tenyerét elégedetten Blaise.

-         Irigykedsz mi? Szerettél volna te lenni a prefektus? – vágta hozzá undokul Draco.

-         Eszem ágában sem lett volna prefektusnak lenni. Jobb dolgom is van mint járőrözni a folyosókon, meg elsősöket irányítgatni meg ilyenek. RBF-év és én komolyan is veszem – felelte komolyan és elzárkózóan Blaise. – Ha ki is nevezett volna Piton akkor is visszamondtam volna. Nekem ebben az évben fontosabb dolgaim lesznek. Rengeteget kell tanulnom! Na szervezhetjük a bulit? – kérdezett rá Blaise. Draco beleegyezően bólintott, s kézenfogva Pansyt kihúzta a többiek közül.  Kéz a kézben sétáltak ki a parkba, a vízeséshez.

-         Nem tűnsz felhőtlenül boldognak a prefektusi kinevezésedtől – jegyezte meg Pansy.

-         Nem, valóban nem…valahogy…olyan érzésem lett tőle, mintha minden eleve el lenne rendelve az életemben – felelte halkan Draco a vízcsobogást hallgatva, zsebre dugta a kezét. Pansy a mellkasához simult.

-         Persze tudom, hogy sok gond és felelősség lesz. Hiszen rengeteg feladatunk lesz, sok sok teendő, a kicsik irányítgatása, segítkezés Fricsnek. Járőrözés…de legalább együtt leszünk addig is ez jó nem? – nézett fel rá kérdő bizonytalan szemekkel Pansy.

-         Ühüm, igen az – biccentett rá Draco, de elnézett. Figyelte az apró szirmokat, amiket felkavart a szél a levegőbe, s erőtlenül hullottak alá a vízfelszínre.

-         Én olyan boldog vagyok, hogy prefektusok lettünk! És főleg hogy mi ketten. Hogy veled lehetek prefektus ez olyan jó! – áradozott Pansy. Miközben átölelte a derekát, hogy magához szorítsa. – Nem is alakulhatott volna jobban. Ebben az évben minden olyan mint egy álom! – hunyta le a szemét Pansy boldog mosollyal. Draco könnyedén hozzásimította a száját a lányéhoz.

-         Igen. De a szép álmok után olyan kegyetlen az ébredés – jegyezte meg hűvösen Draco.

-         Jaj olyan vagy! – nézett fel rá homlokrácnolva Pansy. – mi lenne ha semmi rosszra nem gondolnánk ma hanem csak örülnénk, hogy ilyen jól alakult most minden. Hogy együtt vagyunk, prefektusok lettünk, hamarosan visszamegyünk a Roxfortba…és … - Pansy összevonta a szemöldökét. Draco teljesen máshol járt, és nem igazán tudta felvenni a ritmust az ő örömtáncához. – mi a baj Draco...?

-         Pontosan ez. A levél egyet jelent. Hogy vissza kell mennünk a Roxfortba. Vége a nyárnak Pansy! Annak, hogy itt voltál velem! – Draco mély levegőt vett, s nehézkesen eresztette ki a tüdejéből. Nem tudott a lányra nézni. Félt, hogy elgyengül, hogy képtelen lesz kellő komolysággal és férfiasan végigmondani amit akar. Lenézett a vízesésre, a tóra. – Szeretnék egyszer én is itt szeretkezni veled. Vajon lesz-e rá alkalmam? – kapta fel a rekedt suttogását a szél. Pansy a vállára támasztotta a homlokát. Fogták egymást a gyönyörű Malfoy-park ölén.

-         Hát idén már biztosan nem – nézett rá bús mosollyal Pansy. Elérkezett a búcsú. Az ő búcsúja a Malfoy- birtoktól. Örült, hogy Draco még utoljára kihozta ide. Hogy kettesben is álljanak itt a vízesésnél, hogy hallgassák a tiszta víz zubogását. Nézzék a dús termésben gazdag barackfákat. Neki is hiányozni fog a Malfoy-birtok. Eddig csak álmodozott róla és képzelődött. De a valóság minden álmát felülmúlta. Mert gyönyörű volt, mert ezt a birtokot nem lehetett nem szeretni. Tudta, hiába a leghőbb vágya, hogy a Malfoy-kastély úrnője legyen. Ez már nem ezen fog eldőlni. Nem az ő kedvén és birtokszeretetén áll vagy bukik.

-         Azért…ne törj pálcát felettem – súgta halkan Pansy.

-         Te se felettem – hajtotta a fejét Pansyéhoz Draco. Megtámasztották a másik homlokán a sajátjukat. Ajkai közé vette Pansy eperízű puha alsó ajkát, s megszívta mélyen, hosszan az édes ajkat. Váratlanul melegedtek a csókba. A késő augusztusi szél felborzolta a hajukat. Pansy érezte a barackfák felől áradó illatokat. S elraktározta nagyon mélyen magába ezt a pillanatot. Ahogy az ősi Malfoy földön áll. A finom jellegzetes táj illatát hozza az orrába a lágy simogató szél, s Draco szorosan tartja a karjaiban, a fülükben morajlik a vízesés csobogása, mintha csak ketten lennének a birtokon. A világon. Sőt a világ maga ez a Malfoy-birtok. A Malfoyok világa. Pansy így is gondolta. Ezen a tájon itt a Wiltshire-i természet az egyetlen létező, ahol élni szeretne. A szél kavarta a frisszöld fűszálakat, megcsiklandozták Pansy meztelen lábfejét. Pára, friss levegő, távol mindentől, az emberektől a társadalomtól a világtól, a háborútól. A birtok, ahol béke van. Ahol minden tökéletes. Még a szerelem is. Mert Pansy pontosan azt érezte, hogy ennél tökéletesebb már soha senkivel nem lesz, mint amilyen most Dracóval. Nem is akarta most elengedni a fiút. Szorította magához s nem tudta hogy a szél, az illatok, Draco közelsége, vagy az a tompa fájó érzés a mellkasában facsart könnyet a szeméből. Letörölte a kézfejével. Pislogva nézett fel az ezüstszürke ritka Malfoy-szemekbe. Beletúrta az ujjait a szőke tincsek közé Élvezte, ahogy az ujjai között peregnek az egyenes könnyű tejfölszőke szálak. Kiszívta a nap a nyár alatt. Most olyan bámulatosan szép szőke volt Draco, amilyennek talán soha nem látta. Csodálva nézett fel a fiúra. Ő az, aki mindig itt fog élni. Ezen a gyönyörű birtokon. Irigyelni fogja a Malfoy- birtok úrnőjét bárki is legyen az, akinek megadatik ez. Hogy itt éljen, hogy a sajátjának mondhatja ezt a tájat, ezt a szép parkot, a Pazar kastélyt. S a mindennapokat Dracóval töltheti. Pansy összeszorítva a szemhéját fordult el. Nem akarta tudni a jövőt, hogy mi lesz, hogy hogy lesz. Hogy látja-e még valaha a birtokot. Túlságosan fájna az igazság. A reális valóság. Ebbe most jobb nem belegondolni. Nagy levegőket vett. El akarta raktározni a tüdejében ezt az illatot, amit soha sehol máshol nem érzett még. Annyira finom volt itt a levegő, ezek a természetes, friss illatok, a birtok illata. Egyedi volt. Semmihez sem fogható. Csodálta, hogy Draco egyáltalán hogy bír máshol levegőt venni, miután itt nőtt fel, hogy ezt érezhette minden nap éveken át. Pansy gyűjtötte minden érzékszervével az élményeket a Malfoy-birtokról. AZ illatokat, ízeket, fényeket, a tájat, titkon megérintette a portréfestmények vászonanyagát, a drapériákat, az abroszt, az étkészletet, a szökőkút peremét, az erkély korlátjának hűvösét, a fűszálakat, a fákat, hogy emlékezzen a tapintásukra. Szemével itta a tájat, a kúria szobáit, a kastély homlokzatát. Mitnha mindent csak egyetlen egyszer érzékelhetne és most jól meg kell tapasztalnia, mert többet már nem lesz rá lehetősége. Ahogy betette a lábát a Malfoy-birtokra ez a furcsa élménybeli anyaggyűjtésbe kezdett. Mintha érezte volna ,hogy neki nem adatik meg az, hogy hosszú távon is élvezze mindezt. Vendég ebben a kastélyban. S ez is csak most nyáron, kivételesen esett meg vele. A lenyugvó nap fényében fürdő tájat figyelte, a parkot, a vízesést, amit lassan vörösre festett a narancsos kékes égbolton lebukó nap.

-         Menjünk vissza a többiek már biztosan nem tudják hol maradunk – húzta el kézen fogva Draco. Pansy nehéz szívvel vált el a vízeséstől, a parktól, mindenfelől egy-egy simogató tekintettel köszönt el. Holnap reggel korán utaznak haza. Készülni kell az új évre a Roxfortba. Miért volt ilyen kegyetlen a sors? Hogy meg kellett ezt ismernie? Hogy most már tudja mindettől kell örökre elválnia? Ahogy beléptek Draco szalonjába Hatalmas csillagszórós ezüst-zöld színű felirat várta őket az elsötétített szalonban: „Gratulálunk Pansy és Draco új prefektusok!” – Millicent a nyakukba ugrott egyszerre ölelgette mindketejüket. Blaise hatalmas pukkanással bontott pezsgőt. Draco kisfiúsan nevetett. Daphné nyomta a kezükbe a kristálypoharakat. Blaise töltögetett nekik sorba, hogy koccintsanak. Draco húzódozva tűrte,hogy mindenki végigcsókolgatja. Még Daphné is, nagy egzotikus bambuszillatfelhővel beterítve, szép fehér karjaival átölelve a nyakát, majdnem kiloccsintva rá hevességében a pezsgőt. Draco szeme sarkából azonban a pezsgőjébe révedő Pansyt nézte, aki úgy szorongatta az értékes, ritka Malfoy-kristálykészlet egy darabját, mintha az élete függne tőle. Ahogy a prefektusi kinevezés Draco hangulatát nyomta mélypontra, úgy Pansyét az elválás a Malfoy-birtoktól. Dracónak csak ködös elképzelései lehettek arról, hogy mit él most meg Pansy. Elhúzták előtte a mézesmadzagot. Blaise vidáman ecsetelgette javaslatait prefektusi előnyeiről, hogy mit is tehet mostantól. Monstro és Crak azon törték a fejüket, hogy vajon a prefektusi járőrözés közben is Draco sarkában kell-e lenniük vagy ott tilos, esetleg nem lehet. Milly teljesen olyan volt mint aki beleesett egy mézes kamillás bödönbe, és túláradó szeretetszirupba, mert egyfolytában Dracót és Pansyt nézte úgy, mintha egy Happy end végű szerelmes regény utolsó oldalát olvasgatná újra és újra. Pansy belekortyolt a pezsgőbe. Lesütött szemmel még mindig a kristálypohárban bűvölte a buborékokat. Az aranysárga italt. Vékony kecses ujjai közt olyan szépen állt a Malfoy-kristálypohár, mintha Pansy kezébe tervezték volna. Draco szinte vigasztalóan ölelte át a lányt.

-         Kérhetünk egy első prefektusi csókot? – kérdezte kacsintva Blaise a fényképezővel a kezében. Draco érezte, a tenyere alatt Pansy megrázkódik. A kérdéstől, amely olyannyira emlékeztetett egy másik helyzetben szokásos kérdésre, eltört Pansynál a mécses. Mielőtt bárki észrevette volna, Draco gyorsan lehajolt a lány ajkaira, így eltakarva a lányt a kíváncsi tekintetek elől, s azzal a lendülettel be is húzta a szalon velencei stílusú széles ablakai előtti egyik mélyedésbe, a hosszanti csíkos, arany ezüst mintás drapéria mögé. A sötétben is érezte, hogy Pansy arcán végigfolynak a könnyek. Sajnálta a lányt. S igazán nem tudta mivel vigasztalhatná meg. Nem mondhatja azt, hogy minden meg fog oldódni, hogy ne sírjon nem lesz semmi baj. Mert maga sem tudta mi hogy lesz. Hogy mit hoz a jövő. A nyár elején, s még tavasszal, olyan jó ötletnek tűnt ez az egész. Hogy idén a Malfoy-birtokon nyaraljon a társaság. Hogy maga mellett tudja itthon Pansyt. S most valahogy minden a visszájára sült el. Blaise-el mélyült egy bizonyos típusú szakadék közöttük, sőt Pansyval is olyan égetően zavaros lett minden. Amire Draco nem is gondolt, az most itt sorba kibukott, kiforrt és most sistergett a tűzön. A testiségben nem léptek előre, Draco pedig már kezdett azon tanakodni vajon nem frusztrálja e Pansyt a tény, hogy a Malfoy-birtokon vannak, ráadásul éppen ilyen bizonytalanságba taszító körülmények között. A kapcsolatukat illetően. A ki nem mondott genetika, a szülei egyértelmű ellenvetése, Draco hagyománytisztelete, s minden…amivel Pansy is tisztában lett, fény derült mindenre, s Draco nem akarta tévhitbe ringatni a lányt csak azért, hogy ezzel talán könnyebben megadja majd magát itt a Malfoy-kúrián. Most igazán nem akart hazudni. Ezért inkább nem is mondott semmit. Kerülték többnyire a témát, a tényeket. S belátta végzetes baklövés volt éppen szerelmük teljében meghívni Pansyt. Mert ez most jobban fáj a lánynak, mint ha hamarabb vagy jóval később invitálta volna a társasággal együtt a birtokra.

-         Jól vagyok semmi baj! – törölgette gyorsan  a könnyeit Pansy, s mély levegőket vett. – Úgy látszik sok most nekem ez a prefektusi kinevezés, meg a búcsú a birtoktól – mosolygott kedélyesen Pansy. – sok feszültség kavarog bennem, bizonytalanság és úgy látszik a bizonytalanság ezt váltja ki belőlem – szipogott.

-         A búcsú? – próbálta elütni a dolgot Draco kényszerű mosollyal. – Ugyan márhiszen… bármikor jöhetsz vendégségbe – Draco könnyed mondatnak szánta csak aztán mikor kiszaladt a száján már akkor jött rá, hogy ez Pansynak nem hogy nem vigasztalás, de még egy tőrdöfés. Daphnénak ez a mondat tökéletesen megfelelt volna, hogy ismét mosolyogjon. Pansy nehézkesen helyrehozott önuralmát viszont ismét szilánkokra törte. A tenyerébe temette az arcát. – Mármint nem úgy értettem….aj akkora barom vagyok… - szidta le magát Draco idegesen a hajába túrva. – De…

-         Hagyjuk Draco! Ne itt beszéljük meg ezt…erre képtelen vagyok…itt majd máskor... majd egyszer… - rontott ki az ablakmélyedésből Pansy, s a hálószoba felé szaladt. Draco a párkányra rogyva nézte a kristálypezsgőspoharat, amit Pansy hagyott ott a párkányra helyezve.