A fáklyákkal megvilágított pincefolyosón hideg volt a levegő. Pansy a kötött ezüst-zöld csíkos sálját is magával hozta, hogy azt terítse a vállára. A klubhelyiség elfogadható melegéhez képest a folyosók nagyon rosszul fűtöttnek és hidegnek számítottak. Akár egy ódon kastély. Pansy ajka is néhány perc folyosói járőrözés után már lilás árnyalatot öltött.

- Már megint ez a hideg! Utálom! – dörzsölgette a karját bosszúsan Pansy. Draco flegmán átvetette a karját Pansy vállán, s közelebb húzta magához a lányt. Komótosan lépkedtek, jobbra-balra néztek, időnként összefutottak Mrs. Norrissal.

- Ki lenne az az ostoba aki ebben a hidegben a folyosókon mászkál? – zsörtölődött Draco.

- Lehet, hogy a Griffendélesek. Potterék. Biztos sántikálnak valamiben. Fel kell tűnnie mert kezd középszerűen semleges lenni – húzta el a száját Pansy.

- Ja igaz. Mostanában nem szól róla a fáma. Túlságosan is zavartalan a vízfelszín. Vajon miben sántikálnak a mélyben? – kezdett el gondolkodni Draco.

- A Nagyúr visszatért. Biztos ellene tervez valamit. Potter már csak ilyen. Mániákusan hősködni akar. De unalmas – ásított nagyot Pansy. Szinte hangtalanul lebegtek az emeletek között a lépcsők. A portréalakok békésen szunyókáltak képkereteikben. Sehol egy lélek sem. Időnként megcsapta Draco orrát a fenyőillat a lépcsőkorlátokról, a folyosódíszekről.  Draco bágyadtan hallgatta Pansy fekete pántos bőrcipőjének kedves kopogását. Pansy erőteljes lépései alatt csikorogtak a cipősarkak. Mégsem döngtek sosem a lépései. Ahhoz túl könnyű volt a lány. Karácsony előtt kinek van kedve prefektusi járőrözésre. Hogy eshetett ilyen ügyetlenül ez a beosztás. Már mindenki csomagol a ládáiba, hogy hazautazzanak, ők meg itt kóvályognak a kihalt folyosókon. Pansy didergett a hidegben. Felértek a hatodikra. A pálcájukkal világítottak a sötét folyosóra. Pansy fázósan csúsztatta be tenyerét Draco talárja alá. Draco lebegve hozzáérintette ajkait Pansy hideg liluló ajkaihoz. Pansy azonban nem hagyta ennyiben. Draco ajkai után kapott, s nem hagyta, hogy Draco befejezze a csókot. Draco mosolyogva csúsztatta le tenyerét Pansy derekára. Tényleg nagyon fázhat Pansy, ha most a prefektusi feladatok sem érdeklik, s fel akar melegedni vele. Draco belehevült a csókba. Pansy is indulatosan viszonozta a csókot. Beletúrt Draco hajába, s engedte, hogy testük összesimuljon.

- Még a hetedikre fel kellene mennünk – próbálta meg szakítani a csókot Draco.

- Kit érdekel most a hetedik emelet? – húzta vissza Pansy Draco fejét.

- Hát igaz, senkit - kapta ajkai közé Pansy száját Draco. – Én is fázom rendesen – simította át Pansy csípőjét hevesen Draco. Pansy lihegése, az el-elcuppanó ajkaik hangja hallatszott csak az éjszakában. Draco érezte, ahogy a vörös forró tűz elborítja az agyát, egyre erősebben szorította magához a lányt. Türelmetlenül akarta. A sötétben, itt a folyosón. Már egyáltalán nem fázott. Lázas izgatottság volt rajta, felfokozott vágy. Pansy levegő után kapkodva szakította el ajkait a csókból. – Fázol még? – kérdezte zihálva Draco.

- Nem, már nem. Van nálad…? – kérdezte suttogva Pansy. A sötétben is látszott hogy Pasny elpirul. Draco vigyorogva húzta elő a talárzsebéből a csomagot.

- Használjuk? – emelte meg a szemöldökét kérdőn Draco. Persze ha rajta múlik már javában, de nem akarta Pansyt itt a Roxfort folyosóján lerohanni. Pansy körbenézett. Végülis teljes a sötétség, senki sehol, mindenki alszik már. Itt még portrék sincsenek, csak a karosszék, meg a mellszobor.

- itt? Most? – nyalogatta cserepesedő ajkát izgatottan Pansy. – Öhm…legyen – nézett Dracóra sötét szemekkel. Dracónak több sem kellett. Ismét átölelte a lányt, s a karosszékig araszolt vele.

- Ülj le! – rángatta szét a nadrágja övét remegő kézzel Draco. Pansy lerúgta a cipőjét, szemvillanás alatt lekapta a harisnyáját. S Draco lecsapott a lány ajkaira a folyosó szőnyegére rogyva. Mohón nyomakodott előre.

- Várj lassabban, ne siess tudod! – fogta le Pansy a csípőjét.

- Jól van jól van  -mormolta Draco visszafogva magát. Pansy nyakára nyomkodta az ajkát. Pansy lehunyt szemmel helyezkedett alatta. Óvatosan haladt beljebb. Pansy nagyokat nyelt. Visszatartotta a levegőt. Draco leeresztette a szemhéját.

- Óh, de jó! – suttogta, ahogy érezte teljesen a forró ölelésbe jutott. A sötétben kereste Pansy ajkait. Pansy mélyet sóhajtott. Draco minden erejét összeszedve próbált a lehető legnyugodtabban mocorogni. Pansy a csípőjén markolta az ingjét. Le sem vetkőztek. Pansyn csak felhajtotta a szűk szoknyát. Kevésbé tudtak szabadon mozogni. Pansy ölénél próbálta csak csípőből adni a lökéseket, hogy ő is érezze. Ahogy nyirkosodott Pansy bőre, úgy párolgott a levendulaillat Draco felé. Megcsapta az orrát a finom nőies illat. Felnyögve szédült Pansy felett. A szék karfájában kapaszkodva próbálta még közelebb húzni magához a lányt. Nem bírta tovább visszatartani az indulatait s kordában tartani a vágyát. Csak a saját türelmetlen kielégülése hajtotta megint. Egyre keményebb és erősebb lökésekkel várta, hogy végre rázuhanjon az édes kielégülés néhány pillanata. Pansy küszködve zihált alatta. Minden egyes erős lökésre Pansy visszatartott levegőjéből érkezett egy-egy kieresztett levegőkifúvás a nyakára. Az utolsó néhány lökésnél kapott Pansy hangosan és sűrűn levegő után. Csaknem letépve Dracóról a fehér inget.

- Óh Merlinre de jó volt! – ereszkedett ernyedten a lányra Draco. Mindketten kifáradva pihegtek. Pansy hűvös ujjai simultak löktető nyakára. Draco felnézett a lányra. Pansy leeresztett szemhéjjal mosolygott. – Mi volt ez?

- Mh? Micsoda? – kapta fel a tekintetét Pansy Draco szürke szemeibe.

- Hát itt a végén, még sosem kapkodtad így a levegőt. Ez olyan szokatlan volt – nézett a lányra kérdőn Draco.

- Biztos megvolt rá az okom – harapta be az ajkát Pansy.

- Mert? – vigyorodott el Draco, miközben Pansy arcán járt a tekintete. – Tényleg jó volt most?

- Igen – pirult el Pansy zavartan.

- Huh – túrta át a haját Draco izgatottan. Most úgy érezte csillagszórók villognak a fejük felett. – Bírod az extrém helyzeteket? – nevetett fel Draco. Pansy is felnevetett.

- Nem tudom, lehet ez is. Vagy ma egyszerűen jobban egymásra voltunk hangolódva – rántotta meg a vállát mosolyogva. Kitapogatta a harisnyáját, s felfelé görgette a lábszárán. Draco megrészegedve figyelte a mozdulatot. Annyira elégedett volt most saját teljesítményével, hogy végre sikerült Pansy kedvére tenni.  Pansy becsatolta fekete bőrcipőjének a pántját, s fellökte magát a karosszékből.

- Csodálatos vagy – kapta el a lány derekát Draco bódultan.

- Nem, ma te voltál az – villantotta meg sötét szemeit Pansy egy gonosz mosoly kíséretében.  Kéz a kézben indultak vissza a pincefolyosó felé. Az ötödik emeleten észrevették, hogy valaki elsurran a páncél mögött.

- Láttad? – kérdezte Draco a lánytól.

- Az a pöttöm griffendéles volt. A Nigel vagy ki. Menj kapd el! – villantotta rá gonosz mosolyát Pansy. Draco habozva megindult. – Ah, tudod mit, hagyd! – állította meg Pansy hangja. Draco sarkon fordult, s visszanézett a ragyogó mosolyú Pansyra. – ma jó esténk van! Had ússza meg büntetés nélkül – várta be Dracót Pansy, s csókra kínálta fel ajkait. Draco átölelte a lányt, s puszit nyomott a vékony rózsaszín ajkakra.

- Igaz. Ma már nem büntetünk senkit! Ma olyan jó esténk van – húzta magával a lányt a pince felé Draco.

Draco előre érezte, hogy az idei karácsonyi szünet a számára nem sok pozitív otthoni időtöltéssel kecsegtet. Minden nap alig várta, hogy visszatérjen a Roxfortba ezzel megszabadulva anyjáék zaklató kérdéseitől, amit minden nap a létező összes órában feltettek neki és amire egyik órában sem tudott szüleinek megfelelő választ adni.

-         Draco döntöttél már, hogy milyen pálya felé orientálódsz? – kérdezte anyja szokásos hideg kék szemeit Dracoéba fúrva.

-         Nem, anya mondtam már, hogy még nem döntöttem. Nem tudom. És nem is akarom ezzel idegesíteni magam – felelte rá ingerülten Draco.

-         Mert minket idegesíteni a bizonytalanságoddal sokkal jobb igaz? – kérdezte hidegen Narcissa Malfoy.

-         Anya értsd meg honnan is tudhatnék dönteni, amikor azt sem tudom, hogy mi az ami érdekelne – dobolt a kandallópárkányon bosszúsan Draco.

-         Hogy lehetsz ennyire közömbös és érdektelen? A saját jövődről van szó. Mindenkinek van már valami elképzelése csak neked nincs – pattogott tovább Narcissa Malfoy hangja.

-         Senki sem tudja Blaise-en kívül – vágta rá dacosan Draco.

-         Csak nem mondják neked. De titokban már mindenki eldöntötte, hogy mi felé közelít, melyik pálya érdekli és neked is így kellene tenned. Döntened – vágta a fiához Narcissa Malfoy kíméletlenül.

-         Úgy mondod, mintha azt kellene eldöntenem, hogy ma zöld vagy fekete pulóvert veszek fel. Ezt a döntést nem lehet elkapkodni – védekezett Draco.

-         Draco már hónapok óta ezen kellene gondolkodnod. Ezen gondolkodhattál egy fél éven át. Egyáltalán nem elhamarkodott döntés lenne. Mit csináltál egész évben a Roxfortban? A Parkinson lány szoknyája körül legyeskedtél? Ebből állt ki a Roxforti féléved? – sziszegte Narcissa Malfoy, krémszín körmeivel kopogva az üvegasztalkán.

-         Fejezd ezt be anya! – csattant Draco.

-         Sejtem mi veszi el a gondolataidat! De előre figyelmeztetlek Draco, hogy ennek nagyon nem lesz jó vége! – fújtatta bosszúsan Narcissa Malfoy.

-         Micsodának? – támadt anyjának Draco.

-         Annak, hogy elkótyavetyéled a fontos éveidet, ahelyett hogy tanulással foglalkoznál. Azt gondolod apád mindig mindent elsimít majd neked? Lehetnél már egy kicsit önállóbb Draco. De nem abban, hogy felelőtlenül, és céltalanul álmodozva és romantikázva töltöd a napjaidat – szidte le fiát Narcissa Malfoy. – Egyáltalán nem tetszik nekem ez a kapcsolat azzal a lánnyal, megmondtam. Azóta nem tanulsz, szórakozott és határozatlan vagy. Egyáltalán nem azzal foglalkozol, amivel most kellene.

-         Jaj, anya fejezd már ezt be! Semmi köze Pansyhoz annak, hogy én még nem döntöttem. Ez egyedül az én dolgom – csattant Draco.

-         Kezd elfogyni a türelmem és apád türelme is. Draco mond meg hogy mit akarsz a jövőddel kezdeni! Döntsél már! Hogy lehetsz ilyen egyszerűen nem is értelek fiam! Minket akarsz kikészíteni ezzel, hogy azt látjuk, hogy csak lógsz a levegőben, a semmiben. És várod, hogy történjen valami. Hát nem fog. Senki nem fogja neked megmondani, hogy mihez kezdj magaddal! – sziszegte idegesen Narcissa Malfoy. Feszültek a nyakán az idegek. Szigorúan húzódott össze vékony alig látható szőke szemöldöke a szeme felett.

-         De értsd meg hogy fogalmam sincs, hogy mihez akarok kezdeni! – csattant Draco is anyjára kiáltva.

-         Ne énvelem veszekedj és rám kiabálj, amiért képtelen vagy elhatározni magad. Mit képzelsz magadról! Hogy nekem támadsz, amikor csak a javadat akarom! – kiáltotta vissza magas éles hangon Narcissa. Kinyílt a szalon fehér ajtaja.

-         Nyugodj le Narcissa kedvesem – lépett be Lucius Malfoy nyugodt kimért, méltóságteljes tartással.

-         Miért kell a karácsonyunkat is elrontania? – kérdezte kissé lenyugodva Narcissa. – Beszélgess el a fiaddal! Mert engem már kikészített idegileg! – haladt el Lucius Malfoy mellett suhogó kék talárban Narcissa Malfoy, s bevágta maga mögött az ajtót.

-         Draco? – emelte meg könnyedén a szemöldökét apja, s a bárszekrényhez lépett. Gálánsan töltött magának az erős lángnyelv-wiskyből, miközben időnként felnézett a fiára. Szórakozottan tette vissza az üveget a helyére, s belekortyolt a kristálypohárba.

-         Mit mondhatnék? – nézett tanácstalanul az apjára Draco.

-         Választottál? Érdekel bármi is? – mosolygott fanyarul Lucius Malfoy.

-         Semmi olyan, amit érdemlegesen lehetne tanulni is – felelte zárkózottan Draco.

-         A felnőtt lét egyáltalán nem arról szól, hogy azt csináljuk, amit szeretünk, vagy amihez igazán értünk, vagy amit élvezünk. A felnőtt lét, hogy felelősségteljesen tesszük a dolgunkat Draco – kortyolt újra a poharából Lucius Malfoy. – Nézd meg legjobban csodált tanárodat. Perselus Piton egy olyan tárgyat tanít, amit kényszerből kell tanítania, s minden évben megpályáz egy olyan állást, ami mindig megüresedik, de neki soha nem adják oda. Utálja a munkáját, alapból utálja a diákokat is, sőt talán az egész iskolarendszert, s ezzel szerintem Dolores Umbridge sincs máshogy. Ha körbenézel a világban, alig akad olyan, aki tényleg azt teszi, amit szeret – hörpintette fel a whiskyt Lucius Malfoy, s nagy koppanással tette le a márvány pultra. Draco követte apja jól ismert határozott, arisztokrata mozdulatait. Lucius Malfoy előtte mindig olyan tudatos, megfontolt és példaértékű férfi volt. Az apja. S Draco mindig is azt érezte, hogy nem érhet a nyomába se. Föld felett lebegő talárral magabiztosan haladt a kandalló másik végébe, s ő is a párkányra támasztotta a tenyerét. Száraz kézzel simította át a márványperem élét. – AZ élet sokkal inkább arról szól, hogy mi az érdekünk és mi a kényszer ami belevet minket néhány jól megásott mocsári gödörbe, ahol dagonyázhatunk más hasonló kaliberű emberekkel és harcolhatunk és küzdhetünk és konfliktusok halmán rághatjuk át magunkat végleg belekeseredve az egészbe. Ez az élet Draco. A pályaválasztás csak az első lépés a purgatórium felé közelítő sötét bugyrok,  a gondok mélységeinek. A minisztérium sem a fenékig rózsavizes kölni, ahol kedélyesen elcseveghetünk néhány nemzetközi szerződésről – sorolta megnyugtatóan vontatott, mély baritonján Lucius Malfoy. Draco merev tekintettel bámulta apját, miközben próbálta megemészteni a hallottakat.

-         Aham, ez aztán jól hangzott apa – nyögte ki nehezen Draco. – Akkor most mit kellene döntenem.

-         Válassz belátásod szerint Draco – nézett nyugodt szürke pillantással a fiára, s ő is magára hagyta Dracót a szalonban. Draco a homlokát dörzsölve nézett a kandalló feletti velencei tükörbe. Aranykeretes drága tükör. Becses darab, mint minden a Malfoy-kúrián. De most ha a Gringotts széfben rá öröklődő galleonok összességét adja, akkor sincs senki aki döntene helyette. S Draco nagyon is jól érezte, hogy a legnagyobb probléma az életében most éppen a döntés. Ennél már minden jobban megy. Ezt utolsó prefektusi járőrözése óta tudja is. Lassan sötétedett rá a szép, díszes sárga szalonban. Árnyékok és sötét körvanalak rajzolódtak ki a szürke homályból. Draco merengve próbált választ találni a kérdéseire. A szülei kérdéseire. Próbált elhatározásra jutni. De nehezebben megy ez mint hitte. Marad az év eleji taktika. Mindenből jó RBF-et csinál, aztán nyáron csak kitalál majd valamit. A nesztelenül lopakodó házimanó gyújtott neki gyertyát. Draco szomorkásan biccentett a félénken rá pislogó manónak. Tényleg sötét van már. Talán át kellene nézni az étkezőbe. Anyjáék már biztos vacsoráznak. Draco nehéz sóhajjal állt fel. Nem jutott előbbre szüleivel való kellemetlen, kényszerű beszélgetéseivel sem.