-         Na mi van, Valentin-napon is tanulsz? – vetette oda Draco foghegyről a klubhelyiség ablakánál félrehúzódva egy íróasztalnál gubbasztó Blaisenek.

-         Nyakamon az RBF – felelte szűkszavúan Blaise, s fel sem nézett a méretes kódexből.

-         Mit tanulsz? – kérdezte flegmán Draco, s kibámult az ablakon.

-         Átváltoztatástan. És szeretnék odafigyelni, jó lenne ha nem zavarnál most – morogta Blaise feljebb igazgatva a kötetet.

-         Hétvége van. Ráadásul Roxmortsi. És Valentin-nap. Daphné? – nézett körbe Draco unottan.

-         Gondolom lement a lányokkal a faluba – lapozott a kelleténél hangosabban Blaise, s egy sötét pillantásra a  látványosan unatkozó Dracóra villantotta a szemét.

-         Kimegyünk megnézni a Griffendél edzését nem jössz? – vágta zsebre a kezét hanyagul Draco.

-         Draco leszállnál rólam? – csattant fel Blaise. – Megmondtam tanulni, akarok, tök jó hogy mindenki elhúzott a francba a faluba, mert legalább senki nem szekál. Ki akarom használni ezeket a csendes órákat, szóval eredj ahova akarsz, engem meg hagyják békén! – csapkodta a könyveket Blaise, ahoyg szedelődzködött.

-         Mióta vagy ilyen kis görcs?  - nevetett gúnyosan Draco.

-         Bármilyen furcsa dolog is neked Draco. Van aki tanulással éri el azt, hogy előbbre legyen! Bár gondolom neked, akinek mindent az apja intéz el, ez az életmód egy távoli galaxishoz hasonlíthat – sziszegte neki Blaise.

-         Sértegetsz? – kapta fel a vizet Draco.

-         Nem! Csak rávilágítok a valóságra! Az apádon kívül van bármi is ami számít? Tudod, már mardekáros szinten is az agyamra megy hogy állandóan minden nagymonológodban szerepel az apád. Csak rá támaszkodsz! Nem véletlen, hogy egyébként semmi eredményt nem tudsz felmutatni! – csapkodta egymásra a könyveket idegesen Blaise. -  Ha nem lennének a Malfoyok ott ahol, és az apád nem lenne olyan befolyásos Draco akkora senki lennél, hogy örülnél ha Frics macskájának feltűnsz! – kapta fel az egyre sápadó Dracóra dühösen a tekintetét Blaise. - Gondolom az RBF-jeidet is elintézi majd neked az apád! Nahát képzeld nekem senki nem intéz el semmit! Szóval legalább a felkészülésemet ne zavard meg a látványos unalmaddal! – kapta ölbe a vaskos kötettornyot Blaise.

-         Nem tudom kinek képzeled magad Blaise, hogy így beszélj velem! ÉS igen egyeseknek könnyebb útjuk van másoknak nem – Draco ráküldött a kötettoronnyal araszoló Blaisere egy gáncsrontást. – Amúgy meg látod hiába szerzett ilyen kemény munkával szép vagyont az anyád, ha most semmit sem érsz vele. Lám a szépség hálátlan szerető. Anyád az élő példa rá. Mennyi gazdag férfi és mindet túlélte – gúnyolódott kíméletlenül. Blaise feje elvörösödött a dühtől, s az első kezébe akadó kötetet Dracóhoz hajította.

-         Nem csak te vagy érzékeny, ha az anyádat kritizálják Draco. De én is! – rontott a fiúnak, s előkapta a pálcáját az övéből. Ahogy közelebb jött látta Draco, hogy az eséstől felcsattant Blaise húsos alsó ajka.

-         Látod az igazság neked is fáj! – hunyorított rá Draco gyűlölködve.

-         Ahogy neked is – vágott vissza sziszegve Blaise. – Az én anyám is a tőle telhetően elérte azt amit el tudott, miattam. Ugyanazt tette mint a te apád. És én nem apádat és anyádat kritizáltam Draco. Csak felhívtam a figyelmedet ,hogy tanulhatnál is, ha jó RBF-eket akarsz. Remélem érzed a különbséget! – kapkodta fel a könyveket Blaise, s száját szívva kilökte a klubhelyiség ajtaját, hogy a könyvtárba menjen. Draco hajába túrva rogyott le a fekete bőrkanapéra. Ha Blaise nem húzza fel ezzel, hogy az apjára támaszkodik és nélküle egy semmi, tényleg nem mondott volna ilyeneket. De Blaise kimondta. Ő meg képtelen volt megállni, hogy ne vágjon vissza. A varázsvilágban annyira egyértelmű volt, hogy Blaise honnan ilyen vagyonos jelenleg. Kétségtelenül kirafinált egy boszorka az anyja. Ráadásul nemrég érkezett a hír, hogy Blaise édesanyja ismét özvegy lett. Persze nála az özvegység nem tart sokáig. Bizonyíték pedig sosincs. De azért különös, hogy ennyi férfi és mind korai halált halnak. Ráadásul kivétel nélkül vagyonos varázslók voltak. Az aranyvérűek társadalmában a szépséges Zabini asszony mindennek ellenére ugyanolyan népszerű volt a férfiak körében. A szépség hűtlen társ. Blaise anyja a házasságból sportot űzött. Nem ősi család egyáltalán nem. Az igazi gazdagságot a ZAbini név csengése mögé Blaise anyja gyarapította fel. Persze Blaise érdekében. Hiszen az egyetlen fiú Blaise örököl mindent. A vagyon valójában Blaise-é. Amiért Mrs. Zabini már hétszer is oltárhoz állt. De hiába a vagyon, ha nincs mögötte semmi más. Ahogy a Malfoyoknál elismertség, tekintély és befolyás. Az ilyen jellegű újgazdag aranyvérűek, mint a Zabini család és a hasonlóan törtető Greengrassok, a régi igazi földbirtokosi arisztokrata aranyvérűek körében mint a Malfoyok, a Blackek, de akár a Parkinsonok is, bár befogadták őket a köreikbe, azért sosem felejtik el, hogy valójában hogyan is szerezték ezt a mértéktelen vagyont, vagyis kissé mindig kilógnak az ő előkelő társadalmukból. Bár szavak szintjén most itt az összezördülésük alatt ezek nem hangzottak el, a szavak mögött mégis pontosan ezt értették mindketten. Blaise mindig is feltörekvő újgazdag aranyvérű marad, míg Draco olyan családi tradíciókkal él, amikbe Blaisenek belekóstolni sincs esélye.

-         Ilyen sem volt még! – harsant élesen Daphné hangja, ahogy a három lány lefelé baktatott Roxmorts irányába. – Hogy valentin-napon egyedül jöjjünk le Roxmortsba! – vágta keresztbe mellei előtt a karját dühösen a lány.

-         Engem nem zavar! – igazgatta meg könyökénél fekete kesztyűjét Pansy. – Akkor kötelező programként Madam Puddifoot-hoz kellett volna mennünk, és az olyan lehangoló, miközben mások is ott nyalakodnak.

-         Főleg, hogy Dracóra nyilvánosan ez nem jellemző mi? – mosolygott gonoszul Daphné.

-         Nem is tudom… - gondolkodott el Pansy a nádfedeles házak tetején pihentetve a szemét. – Dracóban pont ez olyan vonzó. Ahogy a merev gőgös arcán egy rezdülés sem látszik, csak az a lapos futó pillantás, ahogy rám néz – Pansy megdörzsölgette a karját. – Már a gondolatára is megborzongok.

-         Nekem ez olyan mestrekéltnek tűnik – fintorgott értetlenül Daphné. – Én ha szeretek valakit azt nem titkolom mások előtt. Blaiset nem csak a hálószobában szeretem. Persze ott is…de miért ne mutatnám ki amikor csak akarom, vagy kedvem szottyan rá? – igazgatta meg fehér horgolt sapkáját a fején Daphné. A hálós horgolás alól a fekete tincsek még sötétebbnek tűntek, a kontraszt kidobta a hajszínét.

-         Nem. Szerintem sokkal izgalmasabb így. Ez a rejtett kis célzás. Amit senki más nem vesz észre. Mert csak nekem szól. Az a pillantás, amivel azért mindig kifejezi, hogy ó igen itt vagy és észrevettelek és ha csak ketten lennénk… - nevette el Pansy a mondatot. Daphné vállat rántott.

-         Szerinted Milly? – sandított át a csendben melletük lépkedő kövérkés lányra Daphné.

-         Nem is tudom. Mindkettőben van valami jó. Nekem teljesen mindegy lenne hogy melyik – habozott Milly.

-         Csak az egyiket Monstro csinálná már veled mi? – kérdezett rá búgó hangon Daphné.

-         Valahogy úgy igen. De alapvetően szerintem egyformán izgalmas. Blaise az aki zavartalanul kimutatja a szenvedélyét, Draco viszont visszafogja és leplezi. Draco az unokaöcsém természetes, hogy jobban ismerem. Nekem tetszik ez a visszafogott szenvedély, ami Draco és Pansy közt van – súgta halkan Milly közel hajolva a lányokhoz.

-         Szerintem Dracóban kevesebb szenvedély van mint egy meztelencsigaraguban – ráncolta a homlokát Daphné. Mindkét lány várta a heves tiltakozást Pansytól, de a várt reakció elmaradt, mert Pansyt már egészen más dolog kötötte le. Sötét gonoszkodó mosoly terült szét az arcán, s könyökével megbökte a középen haladó Daphnét.

-         Nézzétek csak ki megy ott? – s tekintetét nem vette le az előttük nem messze andalgó párosról. Potter és Cho Chang sétált kettesben Roxmortsba. Pansy megemelte a szemöldökét, s a lányokat is nagyobb léptekre ösztökélve beérte velük a párost, majd miközben kielőzték a párost jó alaposan megnézték őket együtt.

-         Fúj! Potter és Chang! – visította Pansy a párosra, s Daphné és Milly már mellettük vihorásztak. – Pfuj Chang! Már nem is válogatsz? Diggory legalább jól nézett ki! – kiáltotta a képükbe Pansy, s temperamentumos léptekkel tovább haladtak az úton.

-         Ú ezt nagyon megmondtad Pansy! – kuncogott a markába Milly. -. Az a Cedric tényleg milyen jóképű volt azért. Kár, hogy nem mardekáros volt, meg hogy meghalt – ingatta a fejét Milly.

-         De, hogy Potterrel vigasztalódjon ez a Chang! – háborgott Daphné. – hát azért üst és kristálygömb a különbség.

-         Főleg amilyen koromfekete a Potter haja és hogy egyáltalán. A legelhasználtabb üstöm jobban néz ki nála – vetette fel az orrát Pansy, s még visszanézett a párosra. Daphné és Milly is így tett.

-         Ah nem fogják egymás kezét – legyintett Daphné.

-         Viszont Madam Puddifoot felé veszik az irányt! – figyelte meg Milly.

-         Akkor is pocsékul festenek együtt – nézett még vissza a párosra Pansy.

-         Ja, én Potterrel még egy zsákkal a fejemen koromsötétben, perui instant sötétségpor alatt sem vonulnék végig nyilvános utcákon sőt sehol sem – vágta rá Daphné.

-         Tényleg egy össze nem illően furcsa pár – bólogatott Milly még mindig alaposan megbámulva Pottert és Grangert.

-         Egyáltalán ki az aki Potterrel járni akar? Hiszen mindjárt kinyiffan – felelte rá hidegen Pansy. – Előbb vagy utóbb, csak idő kérdése és a Sötét Nagyúr végez vele mindenki tudja. Habár…azért jelentős vagyon van mögötte. A Potterek nem álltak rosszul, mielőtt elküldték őket klímaváltozásra Potter apjával együtt – gonoszkodott Pansy, ahogy a zsúfolt Három Seprűbe lépett. – Szerintem az egyetlen ok, amiért Blaise anyja még nem startolt rá, hogy félvér.

-         Áh nehogy azt hidd. Potter Gringottsi széfe messze nem olyan köbméterű ,ami megfelelne Blaise anyjának. Kicsire nem adnak a Zabinik. Blaise anyja meg főleg alaposan megnézi a banki kimutatásokat egészen biztos vagyok benne – kacsintott Daphné a lányokra, s rendelt három vajsört. – Vajon mit csinálhatnak most a fiúk? – támasztotta az állát a tenyerébe merengve Daphné.

-         Mit csinálnának? Blaise biztos Seaffyn gyakorolgatja az átváltoztatástant. Draco meg kiment fikázni a griffendélesek edzését. Ahelyett, hogy Madam Puddifootnál gonoszkodnánk Potter és Chang félresikerált randiját – mérgelődött Pansy. Milly csendesen kortyolgatta a vajsörét.

-         Ki lett tényleg a Griffendél új fogója? – kérdezte Daphné unottan bámészkodva a kocsmában.

-         Az a Weasley lány – bólogatott Milly. – Hallottam, hogy Dracoék beszélnek róla.

-         Mármint hogy Draco és Blaise beszéltek arról a vörös lányról? – kapta fel a fejét Daphné.

-         És Blaise már említette, hogy azért tényleg jó csaj – húzta el  a száját Pansy.

-         Öhm…mi van, ha Draco mégsem egyedül ment ki kviddicset bámulni? – vonta össze fekete szemöldökét Daphné. Gyorsan ivott még pár kortyot a vajsöréből. – Amondó vagyok lányok, hogy menjünk nézzük meg a fiúkat! – csapott az asztalra Daphné, s kifizette a vajsörüket.

-         Csak neked kell aggódnod Daphné nekünk nem. Amúgy meg Blaise bármennyire is válogatós, a szép nők terén azért el kell ismerni…egy vérárulóval sosem kezdene, mgé ha az egyetlen nő lenne  a földkerekségen – nyugtatta a lányt Pansy. – Én beszéltem vele. Ezt mondta.

-         Egy férfinak sose higgyetek, főleg ha nőkről van szó! – kapkodta a lábát Daphné. – Csak ne bámulja a levegőben lobogó vörös hajtincseket – harapta be az ajkát Daphné. A három lány kifulladva ért a kviddicspálya széléhez.

-         Látod mondtam, hogy nincs itt – nézett fel a lelátóra Pansy. Draco ült a mardekárlelátón Monstróval és Crakkal az oldalán.

-         Ah, akkor jól van – fújta ki a levegőt Daphné, s Millyra mosolygott.

-         Én felmegyek Dracóhoz – indult meg a lépcsőfeljárón Pansy.

-         A klubhelyiségben leszünk – szólt utána Daphné, s Millyvel a kastély felé indultak. Draco szeme sarkából már látta a felfelé igyekvő Pansyt.

-         Milyen volt Roxmorts? – kérdezte a lánytól ahogy felért. Pansy lehuppant mellé a hideg padra, s összedörzsölgette kesztyűs kezét.

-         Milyen érzés a lelátón üldögélni? – kérdezett vissza érzelemmentesen Pansy.

-         Éppen olyan mint Roxmortsban lenni – vágta rá hasonló stílusban Draco.

-         Éppen olyan mint itt a kviddicspálya szélén ülni – felelte vissza Pansy.

-         Már nem is emlékszem milyen a mardekárnak szurkolni itt. Milyen érzés? – fordult a lányhoz Draco.

-         A szurkolás? – nézett rá vissza Pansy. Alig néhány centire voltak még sem értek egymáshoz. – Olyan…mint egy lázas állapot. Izgatottság. Feszültség. Várakozás. Igazán nem is látod az eseményeket, mert annyira azzal vagy elfoglalva, hogy szurkolj, hogy a csapat érezze, hogy ha máshogy nem is tudod, nincs is módodban, de a szurkolással segíteni akarod. Bátorítod, erőt öntesz beléjük. Valami ilyesmi – próbálta megfogalmazni nehézkesen Pansy. Megnyalta az ajkát, s most a téli fényben lágyan csillogott a fény a száján. – És milyen érzés hallani a szurkolást a meccsen? – kérdezett rá Pansy is halkan.

-         Ugyanaz. Izgatottság. Feszültség. Várakozás. Teljesítési láz. Ahogy hallod a szurkolók hangját, ahogy több tucat ember neked is szurkol. Mégis ahogy ott fent lebegsz, csak süvít a szél, tompulnak az érzékek, nem is hallod igazán, hogy mit ordibálnak körülötted a szurkolók vagy bárki, mert csak a hűvös remegő cél van a fejedben, hogy megszerezd a cikeszt. Nincs semmi más a fejedben, csak tisztán ez. Egyszerű, konkrét, cél, a pillanat rezdülései. A lelassult másodpercek, amiket újra és újra visszapörgetsz az emlékeidben – súgta rekedtes halk hangon Draco. Elkapta a szürke tekintetét. Pansy lehajtotta a fejét.

-         Különös élmény lehet – mondta a lány elhalóan.

-         Hát még akkor milyen különös lenne, ha már megnyernénk a kviddicskupát – mérgelődött Draco.

-         Sose bánkódj rajta – mosolygott Pansy a sperűlovaglókra nézve. – Persze az is fontos, de a csapatunk mindig fontosabb. A szurkolás nem a kviddicskupért megy, hanem értetek – babrálta a kesztyűjét zavartan Pansy. Draco odanyúlt a babráló kezekre, s magával húzta a lányt a lelátó vászna mögé. Nem is figyelte a lány csillogó szemeit, csak csókolni akarta. Mint ahogy egész nap erre vágyott. Pansy belesimult a karjaiba. – Na menjünk a klubhelyiségbe. EZ az edzés úgyis olyan unalmas – indult el Draco a vászonnál hagyva a lányt. Pansy pihegve sietett utána. Egyszerre értek a pincefolyosóra a másik párossal.

-         Blaise elárulnád, hogy mitől ilyen a szád? – hallatszott Daphné éles hangja.

-         Miért nem érted meg hogy nem csókolóztam senkivel? – forgatta a szemeit Blaise.

-         Persze magától csattant ki a szád mi? Ki az akive lennyire durvulsz? Halljam? – futott le Blaise után a lépcsőn Daphné.

-         ÉN! – vágta rá flegmán Draco.

-         Tessék? – nézett Daphné megütközve a fiúra. Blaise megtorpant. A két fiú farkasszemet nézett egymással. Daphné megrökönyödve bámulta hol Blaiset, hol Dracót. Blaise elröhögte magát. – Te komolyan Dracóval…?

-         Kicsit összekaptunk ennyi volt az egész merlinre mit gondoltál Daphné? – húzta magához a lányt Blaise.

-         Hát mit tudom én – bújt hozzá ajakbiggyesztve Daphné.

-         Min kaptatok már megint össze? – kérdezte Pansy.

-         Csak a szokásos – legyintett Draco. – Blaise-el ne mtudjuk máshogy kifejezni, hogy komáljuk egymást…ezért inkább ütjük vágjuk a másikat igazam van? – kacsintott Blaisere Draco.

-         Jah, valami hasonló – vihogta Blaise, beoldalazva Daphné csípőjét simogatva a klubhelyiség ajtaján.

-         És még mondják azt, hogy a mardekárban nincs semmi bátorság. A barátok is összeverekszenek – nevetett Milly.

-         Ki mondja ezt, hogy belőlünk hiányzik a bátorság? – kérdezett rá flegmán Draco helyet foglalva, s keresztbe vetve lábait. – Az a hülye süveg? Szerinte itt csak aranyvérűek meg ravaszak vannak.

-         Attól azért még a mardekárba se hiányzik a bátorság gondoljunk csak…ööö….hát…. – Blaise homlokát vakargatva keresgélt az emlékezetében valami bátor tett után.

-         Csak valahol mélyen lappang ezt akartad mondani? – húzta el a száját Pansy undokul.

-         Nem azt akarta mondani! – csattant Dracoa bőrfotel karfájára ejtve a kezét indulatosan. – Hanem  hogy a mardekárosokból sem hiányzik a bátorság csak mi nem vagyunk ostobák mint egyesek – forgatta meg a szemét Draco. S mindenki értette, hogy kikre gondol. – S ha egy mód van rá akkor mindenekelőtt a saját bőrünket mentjük.

-         És ez jogos is – vágta rá Blaise.

-         Aham – mormogta Monstro és Crak is, ahogy behelyezkedtek Draco közelébe.

-         Ez teljesen természetes. Minden épeszű boszorkány és varázsló ezt tenné. A számból vetted ki a szót Draco – bólogatott nevetős dülledő szemekkel Blaise. Draco elégedetten bólintott ,hogy a többiek egyetértenek vele, s egy büszkén felvetett fejtartás kiséretében merev arckifejezéssel, de futólag Pansy felé pillantott. Pansy leeresztett szempillarebbentéssel felelt, s magában mosolygott. Igen, Dracóban pontosan ez az ami a leginkább imponál neki. Annyira hűvös mások előtt. De ha ketten vannak, minden olyan, akár a gubraithiai tűz. Ez a láng soha nem alszik ki közöttük sem. Pansy mindig is ezt érezte ahogy talán titokban Draco is. Az ő szerelmük éppen olyan mint a soha ki nem alvó Gubraithiai tűz.