Többen is különösnek tartották, hogy a megrázó hírek után, vagy legalábbis a kedélyizgató hírek hatására házvezető tanáruk nem feledkezik el szokásos rendre intésétől mardekárosai között. Piton minden ilyen incidens után megjelent a klubhelyiségben, hogy elbeszélgessen az aranyvérű ifjak fejével, hogy fogják vissza magukat és jól viselkedjenek és ne élezzék az ellentéteket a többi házzal, ne kérkedjenek azzal, hogy kik ők és hogy hogyan is kapcsolódik az ő családjuk és rokonságuk az eseményekhez. Piton nem jött. Nem szólt. Egész hétvégén várták a házvezetőtanár atyáskodó szavait, amiket úgy megszoktak ilyen esetekben és olyan jól is esett nekik., hogy gondol rájuk, hogy ő nem felejti el, milyen kis kígyópalánták sziszegnek itt a pince mélyében. A csalódottság pedig látványos nyomokat hagyott maga után. Amikor Piton rosszkedvűen benyitott ezen a reggelen, akkor már mindent megértettek. Csak szárazon biccentett a diákság felé, a hirdetőtáblára pedig kifüggesztette a következő Főinspektori rendeletet. A rendelet értelmében csak a tantárgyukhoz kötődő informáicókról beszélhetnek a diáksággal. Vagyis Piton szava kötve van. Eddig sem tartozott a bőbeszédű tanárok közé, most még kevesebbet fog szólni hozzájuk. Az órák ugyanúgy folytak tovább. Már átolvasták és megtanulták a defenzív mágia elméletének felét, Blaise többnyire félrevonulva tanult. Draco egyre mélyebbre zuhanó kedvét nemcsak Piton szokásosnál is nagyobb elhidegülése, Blaise tanulási RBF-láza, de a teljesen kudarcra ítélt Griffendél kviddicscsapatának véletlen győzelme is tovább zúzta. De mindezeket felülmúlta a legnagyobb csapás. Ami a griffendél háza tájáról érkezett, egyenesen Potter közvetítésében. Alig köszöntött be a március, a Hírverő példányát elédobta Crak, s a címlapról Potter meredt vissza rá. „Harry Potter végre mindent elmond! Ez történt aznap éjjel, amikor Ő, Akit Nem Nevezünk Nevén, visszatért.” Dracót kiverte a hideg verejték, mert nagyon is sejtette, hogy nem sok jóval kecsegtet az , hogy Potternek eljárt a szája. Amint végigolvasta az interjút már fájt az állkapcsa, olyan erősen szorította egymáshoz két fogsorát. Az otthoni levelekre csak ránézett. Nem is akarta tudni, hogy mit írnak. Valószínűleg nem is írtak most sem semmit az üggyel kapcsolatban. Túl veszélyes lenne bármit is leírnia az apjának. Potter halálfalóként nevezte meg az ő apját egy újságban. Pansy rátette a tenyerét a karjára, de Draco most képtelen volt vele foglalkozni, vag szólni is bármit a lányról. Félt, hogy indulatában Potterre borítja az asztalt. Leátkozza a tanárok előtt a fejét, s kipróbálja galagonyapálcájával a Cruciót. Milly megszeppenve és levegő után kapva várta Draco reakcióját. Draco csak lesápadt mint mindig. Szürke tekintetével pedig nem Millyt kereste. A hívó intés Craknak, Monstrónak és igen, Nottnak szólt.  Blaise olyan feltűnően mélyedt a numerológia új elméletébe, mintha készülne a számsorok között felszívódni. Véletlen sem akart még csak szópárbajba sem bocsátkozni Dracóval, ami kétségkívül mindkettejük javára vált. A lányok hallgatagon és tanácstalanul ülve maradtak. Suhogó talárral rontott a könyvtár egy hátsó zugába, a könyvespolcok között. A mardekár klubhelyiségben sem lehet garantáltan megbízni. Umbridge minisztériumi alkalmazott. S a falnak is füle van. Akár a mardekárban is. A könyvek csendjében azonban senki sem hallotta őket.

-         Az a rohadék Potter! – sziszegte Nott felháborodva.

-         Úgy bemosnék neki egyet ezért! – ropogtatta az ujjait Crak.

-         Csakhogy nem tehetünk semmit – szorult ökölbe Draco keze. – Ha bármit is szólnánk azzal eláruljuk, hogy olvastuk a Hírverőt. Ráadásul Umbridge betiltotta az újságot – morogta Draco. – Amúgy is nehogy azt higgye Potter hogy érdekel bármi is amit mond, vagy ami megjelenik róla – tette hozzá flegmán a lábát lustán az egyik polcra téve.

-         Ráadásul az a legdurvább, hogy mindenki elolvasta a Hírverőt, most hogy tiltott sajtótermék lett – sopánkodott Nott.

-         Pontosan ez az Potter hadovászását mindenki elolvassa és most boldog boldogtalan arról értesül, hogy az apám halálfaló! – dühöngött Draco. – Ez egyáltalán nem veszélytelen dolog. Apám a minisztériumban dolgozik, megbecsült tagja a társadalomnak, tiszta és erkölcsös a külvilág szemében…erre Potter most befeketítette mindannyiunk apját egyetlen megjelent cikkel! – ütött a könyvek gerincére idegesen Draco. – Mindannyiunk apját felnyomta!

-         Tegyük már el láb alól, de tényleg! – bosszankodott Nott. – Nem veszi észre hogy egy kellemetlen kis pondró és ezzel csak még több ellenséget szerez magának? Nem elég neki a Sötét Nagyúr maga? Több is kell?

-         Ja, most már mi is simán eltennénk láb alól akármikor! – dörmögte Crak. – Az sem érdekelne ha az azkabanba vágnak érte. Még mindig jobb, mint a varázsvilág Potterrel. Akkor legaláb a sajátjaim közt leszek elzárva.

-         Annyira kiborító, hogy semmit sem tehetünk. Hogy végezne már vele a Nagyúr! Ez a köcsög Potter! Békanyelvű, párszaszájú kis féreg! Ó hogy mennyire gyűlölöm! – sziszegte Draco  az ablakpárkányon dobolva.

-         Átkozom a napot, amikor betette a lábát a varázsvilágba ismét! – préselte össze a fogait indulatosan Nott.

-         Ezt soha nem felejtjük el neki, hogy beköpte az apánkat az egész varázsvilág előtt – vicsorogta Draco.

-         Nézzétek ott megy! – szólt Nott. Egy emberként fordult a mardekáros négyes az apjukat beáruló évfolyamtárs felé.

-         Most kellene egy átkot küldeni rá! – morogta Draco rosszmájúan Craknak.

-         Ühüm – bólogatott Crak és Monstro is.

-         Csak semmit nem tehetünk. Pedig ha rajtunk múlik Potter már nem sétálna ilyen nyugodtan itt a könyvtárban – sóhajtotta Draco. A griffendélesek eltávolodtak.

-         Mit tegyünk? – nézett rá Nott tanácstalanul.

-         Semmit sem tehetünk – ingatta a fejét Draco.

-         Prefektus vagy! Csinálj akármit, hogy megfizessünk neki ezért! – erősködött Monstro is.

-         Umbridge köti a kezünket. Ráadásul most nyíltan tényleg nem léphetünk fel Potter ellen, de amint távol leszünk innen és Potter szabad préda lesz, rávetjük magunkat és kicsináljuk! – vicsorogta dühösen Draco. – Az apáink nagyon nagy sárkánytrágyában vannak most. Hogy ezt hogy fogják lemosni magukról, fogalmam sincs – ingatta a fejét Draco. – Remélhetőleg nem hiszik el sokan, hogy a Hírverőben értelmes dolog is megjelenhet.

-         Hát ez elég sovány remény – motyogta Nott.

-         Tudsz jobbat? – nézett rá sandán Draco. – Menjünk innen! – intett a fejével a fiúknak, s félelmetes megjelenéssel kivonult a négy fiú a könyvtárból. A mardekár klubhelyiségben feszült volt a hangulat, Dracónak senkivel nem volt kedve csevegni, felsietett a fiúhálóba. Ahogy befordult valaki be is vágta az ajtót mögötte.

-         Nem is szóltál hozzám ma – hallatszott a jól ismert lányhang a háta mögött.

-         Mit mondhatnék? – fordult meg rosszkedvűen Draco.

-         Hogy vagy? – nézett rá sötét szemekkel a lány.

-         Nyilvánosan halálfalónak nevezték az apámat, s most ország-világ olvassa. Szerinted hogy vagyok? – kérdezett vissza undokul Draco.

-         Miért nem az? – emelte meg a szemöldökét Pansy. Draco egy ideig meredt a lányra, aztán lerogyott az ágyára, s beesett vállal maga elé meredve válaszolt.

-         De igen – bökte ki Draco dühösen.

-         Akkor meg? Kiderült az igazság? És? A hírverőnek senki sem hisz, hamarosan A Nagyúr átveszi a hatalmat mindenek felett kit érdekel, hogy Potter mit mondott egykor egy interjúban? Senkit sem ez érdekel – tárta szét a karját Pansy.

-         Ezt nem érted Pansy – legyintett Draco.

-         De igenis értem. Honnan veszed hogy nem értem? – csattant Pansy. – Nagyon is el tudom képzelni, hogy Potter miatt ki tudja, milyen közfogadtatásban lesz részetek. Hogy most azért egy újságban megjelent ez az egész az apádról. EZ a karrierjét is tönkrevághatja!

-         Jó tudod mit inkább ne beszéljünk erről! – túrt a hajába Draco, ahogy lehajtotta a fejét. – Beszéltünk a témában most már elégedett vagy? Megnyugodtál? – kérdezte kötekedős hangnemben Draco.

-         Nem beszéltél velem a foglyok szökéséről sem, erről sem akartál…kínos ezekről beszélned velem? – kérdezett rá halkan Pansy.

-         Egyelőre nem örömteli dolgok ezek, megértheted a családunkat érintő súlyos események. És igazán nem is tudom hogyan viszonyulhatnék ehhez ha veled beszélem meg – ráncolta a homlokát Draco.

-         Nem akarod, hogy kisebbnek és sikertelenebbnek lássalak benneteket? – mosolyodott el Pansy.

-         Hagyjuk ezt tényleg – nézett el Draco. – Ne mondjunk ki itt semmilyen nagy szavakat – fordult el Draco.

-         Akkor nem is zavarlak tovább! Szia! – halkan s erőtlenül koppantak a cipősarkak a kövezeten. Csendesen tette be Pansy maga mögött az ajtót. Tényleg elküldte a lányt? Nem, nem küldte el. Csakegyszerűen képtelen vele erről beszélni. Mert az egésztől annyira gyengének, erőtlennek, és elesettnek érezte magát. Ahogy besűrűsödnek az események itt ötödéven egyre inkáb ezt érzi. Tényleg szorít a varázslósüveg most már. Az RBF-ek, a kviddics, a foglyok kiszabadulása, és most az apjáról terjesztett hírek, hogy halálfaló. Dracóhoz hasonló gondterhelt arccal nyitott be a fiúhálóba Blaise. Pedig az ő anyjáról legalább semmi negatívat nem közölt a próféta. Blaise csak idősebb, céltudatosabb, férfiasabb, és bosszantóan helyesebb volt nála.

-         Mekkora ciriburi volt ma hallodt hát ez kész! – sóhajtott Blaise, s a törülközőjét a szék karfájára dobta.

-         Hogy? – bambult fel rá Draco morcosan figyelve Blaise magas intelligens homlokát, a rá bukó enyhén hullámos tincseket.

-         Trelowneyt kirúgta Umbridge! Az egész suli nézte a jelenetet hol voltatok? – nézett kérdőn Dracóra Blaise.

-         A…könyvtárban… - nyögte rá kábán Draco.

-         Na végre neked is megjött az ihleted az RBF-tanuláshoz? – csapkodta meg a párnáit a háta mögött Blaise, s nekilendült egy könyvvek a kezében.

-         Szerinted Blaise balfék vagyok? – kérdezte a fiútól kedvetlenül Draco.

-         Mert Pansy ezt mondta rád? – kapta fel a fejét mosolygósan Blaise.

-         Nem. Csak én érzem annak most magam. Minden olyan sötét és szürke és lehangoló és negatív és elegem van Potterből a suliból, már a prefektusságból is, az újságokból, a hírekből, a döntésekből, a tanácstalanságból és abból hogy minden olyan kilátástalan, és hogy még saját magammal sem vagyok megelégedve, hogyan lehetne velem bárki is megelégedve igazán még azt sem értem Pansy mit eszik rajtam, amikor ilyen egy rakás semmi vagyok – nézte búsan Draco, ahogy Seaffy felugrik az ágyára, s hemperegve elterül rajta.

-         Ez csak pillanatnyi állapot ne idegeskedj. Csináljak neked egy eufóriaelixírt? – kérdezte mosolyogva a fiútól Blaise.

-         Nem, inkább anélkül szenvedem végig a ma estét – legyintett Draco.

-         A csajoknak sosem ez számít, hogy éppen hogy állnak a dolgaid. Vagy bejössz nekik vagy nem. Ennyi. Erre nincsen magyarázat. Ezt érezni kell – súgta bizalmasan Blaise.

-         Aham, hát akkor jól van – kapta el Seaffy vörös mancsát Draco, s figyelte az állat, hogyan harcvol, hogy kiszabadítsa magát. – Ki az a Trelowney? – ráncolta  homlokát elgondolkodva Draco.

-         A jóslástan tanár. Szerencsére nekünk teljesen mindegy ,hogy megy-e vagy marad. Sosem akartam jóslástanra járni. Jobb tárgyak is vannak meg fontosabbak is. De nagy szenzáció volt a suliban. Mindenki az udvarra tódult nehogy lemaradjanak a fejleményekről. Na megpróbálom részlegesen átváltoztatni Seaffyt ma este  - sóhajtott Blaise, s áthívta magához a kneazlet. Draco csendes esti készülődése közben figyelte Blaise sikertelen átváltoztatástan próbálkozásait. Március van. Most mér tényleg ideje neki is elkezdeni a felkészülést a vizsgákra.