Draco egyenesen megváltásnak érezte, amikor csomagolhatott a ládájába. Kínszenvedés volt végigküzdeni a napokat. Sosem vágyott még ennyire haza mint most. Pedig látszólag az ő életében még semmi változás nem történt. De elég volt a tudat, hogy bizony semmi sem olyan már mint régen. Hogy minden megváltozott. Jó lesz megszabadulni a sok tekintettől ,amelyek előtt tartania kellett magát. Jó lesz hazamenni és otthon feldolgozni a dolgokat, mert Draco azért még messze nem emésztette meg ezeket a kemény híreket. Még mindig hitetlenül küzdött a súlyos terhekkel, hogy tényleg megtörtént e ez. Mindez. És nem csak egy rossz  álom volt az egész. De az ébredés az álmoknál is borzalmasabb volt. Draco megállapította, hogy ennél borzalmasabb éve még sosem volt. Bár prefektus, főinspektroi különítményes minisztériumnak hízelgő diákként  indult, most semmire se megy egyikkel sem, Umbridge ráadásul most erős kezelésekre is szorulhat Tiltott Rengetegbeli kalandja után. Draco türelmetlenül rángatta a ládáját maga után. Monstro, Crak és Nott szinte hozzá tapadt ezekben a napokban. Szinte a mosdóba sem tudott úgy kimenni, hogy a három fiú ne csatlakozott volna hozzá. Összenőttek. A közös sors msot nagyon összekovácsolta őket. Blaise-el soha az öt év alatt nem volt ennyire hűvös a viszonya. Pansyhoz képtelen volt értelmesen közeledni, vagy csak szólni. Szégyellte magát a lány előtt. Hiszen Pansy egészen biztos, hogy a nagy pozíciójú aranyvérű Draco Malfoyt értékeli benne, és nem ezt a teljesen bizonytalan, önmagát kereső gyereket, akinek msot Draco érezte magát. Annyira gyereknek tűnt msot saját szemében, hogy nem tartotta még arra sem bátornak magát, hogy egyáltalán szóljon a lányhoz. Pansy próbálkozásait pedig gyorsan elállította. Neki most egyszerűen ez nem megy. Annyi más gond és probléma közt ő most nem tud odafigyelni a lányra. A szokásos elviselhetetlen modorát fokozva pedig nem lehet igazán kellemes társaság.  Draco úgy döntött a suliban McGalagony miatt nem zavarhatja Pottert, de majd a Roxfort Expresszen tesz róla. Monstróval és Crakkal a nyomában neki is indult ,hogy első adandó alkalommal elintézze a szemétládát, amiért ezt tette az apjával. Remek alkalom kínálkozott, amikor Potter egyedül ment ki a mosdóba. Draco intett két csatlósának, hogy még mielőtt visszaér a fülkébe kapják el Pottert. Draco első pálcalendítését, azonban a már nagyon régről ismert rémdenevérrontással egybekötött furcsa ártás tette teljesen harcképtelenné másik két társával együtt. Percek óta fetrengtek a peronon a griffendélesek  váratlan támadásaitól teljesen megbénítva, amikor a nyugtalan, aggódó Milly kinézett utánuk, s addig keresgélt a Roxfort Expresszen amíg rá nem talált a három pórul járt fiúra. A mardekárosok összedugva a fejüket hozták helyre, a Potter ellen áskálódó frontvonalba kerülő Dracóékat. Éppen mielőtt befutott a King’s Cross páylaudvarra a vonat.  Draco kinézett a fülke ablakán. S szinte azonnal összefacsarodott a szíve. Most nem a régen mindig örömmel eltöltött hazatérés boldog perce és viszontlátás öröme áradt a szívébe, hanem valami keserű szomorúság. A peronon nem állt ott széles vállú, magas apja, a kígyófejes sétapálcáját lazán a kövezethez érintve. Csak szálegyenes derékkal álló sűrű áfonyakék csipkével lefátyolozott anyja várta. S Draco így is elkapta a válla apró megremegését. Az anyja a sűrű fátyol alatt most is sírt. Draco szemét elfutották a könnyek. Beharapta a száját, s minden másról megfeledkezett. Millyről, hogy Pansytól normálisan el kellene azért búcsúzni a nyárra, a fiúktól elköszönni, a ládával foglalkozni. Nem érdekelte semmi. Miközben megindultak a szeméből a könnyek leugrott a Roxfort Expresszről, s rohant az anyjához. Narcissa Malfoy a sűrű fátyol alatt törölgette a szemét, nem is látszott semmi szép arisztokrata metszésű nemes arcvonásaiból. Valószínűleg kisírt szemekkel érkezett egyedül a fia elé. Draco szinte feldöntötte az anyját, ahogy odaszaladt hozzá, hogy átölelje.

-         Draco! Kisfiam! – sírta Narcissa Malfoy magához szorítva a fiát.

-         Anya! Jaj anya! – préselte össze az ajkait Draco.  Furcsa volt, hogy nem ő az már, aki anyjához bújik, Narcissa Malfoy már alacsonyabb volt a fiánál, s ő hajtotta a fejét fia vállára egy erőtlen pillanatig. Draco erőt vett magán, miközben patakokban ömlöttek az ő könnyei is. Anyja sírása, az hogy egyedül jött ki elé. Az utolsó reményeket is elvágta. Ketten vannak. Ő és az anyja. Lucius Malfoy magabiztos védelme eltűnt a fejük felől. Megszűnt a biztonság. – Menjünk innen anya, gyere! – karolta át gyorsan az anyját Draco, s sietve húzta el zokogó édesanyját a füstöt peronról, az esetleges kíváncsi tekintetek elől. A sötét Malfoy-fogatba ültek gyorsan, s próbálták megőrizni addig a tartásukat, s ott aztán szabadjára engedhették közös fájdalmukat. Anyja elesettségét látva Draco homlokán a gond ráncai egyre mélyültek. Jól sejtette. Anyja oltalma is rászorul. Nem várhatja el, hogy a törékeny Narcissa Malfoy vegye kezébe a család kormányrúdját. Ez nem egy nő feladata. Hanem az övé. A férfié. Draco nyugtatóan simogatta anyja hátát, ahogy Narcissa Malfoy még mindig csak sírt és sírt.

-         Annyira féltelek kisfiam! Draco! Most már kétszeresen! Most….hogy apád… - Narcissa sem volt képes kimondani, csak zokogásba fulladva borult csipkezsebkendőjével Draco mellkasára. Draco könnyei anyja fátylára hullottak, ahogy várta, hogy megérkezzenek Wiltshirebe. Sose iylen borzalmas ,utat, ilyen kietlen hazatérést. Ilyen szomorú órát. Még soha nem élt meg ilyet Draco. Amikor a kúria előtt leugrott a hintóról, hogy kisegítse anyját, külsőleg úgy tűnt minden a régi. De amikor belépett az előcsarnokba. Dracóban megállt az ütő. Csendes léptekkel haladt végig a termeken. Mintha fosztogatók dúlták volna fel a békés családi lakot. Narcissa sírása most borult féktelen vigasztalhatatlanságba.

-         Mi…mi történt? – forgott körbe a leszaggatott falikárpitokat, a fal mellé állított festményeket, az össze vissza tologatot hiányos bútorokat ,a felszaggatott szőnyegeket, s a felbecsülhetetlen értékű márványpadozatot összetört, durva pusztítás láttán.

-         Házkutatás volt – sírta Narcissa, remegett a szája, most már bátran fellebbenthette a fátylát. A két orcája vörös foltok, a rengeteg arctörléstől, a mindig gyönyörű tökéletes bőr, most száradt a sírástól, felcserepesedett ajkak, kisírt szemek. Anyja szinte kísértetként kóválygott fia után a termekben. – Átnéztek mindent! Elvitték…az össze…fekete mágiás tárgyat, családi ereklyéket! Hiába magyaráztam ,hogy funkciótlan mind, hiszen csak emlékek, régi kegytárgyak, hiába próbáltam pálcával, kézézel, vassal, rimánkodással, könyörgéssel bármivel is visszatartani a családi értékeket…mindent…elvittek – sírta keservesen Narcissa. – S nevettek…s fosztogattak. Draco ez nem házkutatás volt hanem nyílr lopás. Minden értékes mozdítható tárgyat elvittek a kastélyból – törölgette a szemét fásultan Narcissa. S nézd mit műveltek! – A Malfoy-címer. Amit Draco emlékszik, hogy mindenki csodájára járt, még az évfolyamtársai is itt ámultak alatta…hatalmas fekete lyuk tátongott a helyén.A Malfoy-címert kiégették a gobelinből. Dracónál végleg eltört a mécses. Ezt képtelen volt tartással viselni. Anyjáavl együtt  rogytak sírva a Malfoy-kúria lépcsőjére. Mindent elvittek. Felforgatták az egész kúriát. S tönkretettek mindent. Pedig apja alig néhány napja tette ki a lábát a kúriából. S mit tettek. Ennyi kellett csak. S anyja semmit sem tehetett. Meg akarták alázni őket. Letörni a Malfoy-büszkeséget. Az arisztokrata fennköltségnek most nyoma sem volt a lecsupaszított falakon, a felvert járólapokon.

-         Mindenütt keresték a kincseket. A Malfoy-vagyont. – törölgett az orrát szipogva Narcissa. – Feltúrták a hitvesi ágyat, szanaszét szaggatták, a tied is. A csempék mögött is kerestek dolgokat. Valójában csak rombolni és zúzni akartak semmi más céljuk ne mvolt. S én cvsak álltam tehetetlenül és néztem. Minisztériumi paracsnuk volt. Aurorparancsnoki aláírások. Hivatásos tiszteletbeli minisztériumi emberek. Akik talán egykor itt vacsoráztak nálunk a mi készleteinkből. Mindent széttörtek, felégettek, emgszaggattak, vagy eltualdjonítottak, ami csak mzodítható volt – nézett szét lemondóan Narcissa. – S nekem kellett végignéznem mindezt. Hűvösen… innen a lépcsőhházból aztán széthullott a híres Malfoy tartás. Rimánkodtam, a legféltettebb kincsekért is, soha nem éreztem ennyire megalázottnak és mocskosnak magam, hogy foggal körömmel kelljen kapaszkodnom az örökségedbe. Amit kitéptek a tenyerem közül is. Annyira sajnálom kisfiam – simogatta Draco szőke haját Narcissa. – Megvetsz érte?

-         Soha nem vetnélek meg anyám tudhatnád! Büszke vagyok rátok! ÉS apára is! – sírta Draco. Ott sírtak ketten a családból megmaradtak. A lépcsőre rogyva. AZ elvesztett éltükért. Egymásra borulva.

-         Csak te vigyázz amgadra kisfiam…csak téged ne bántsanak…nem érdekel az a sok kacat, vigyék, ha azt hiszik ezzel lophatnak maguknak aranyvért, nemességet és arisztokratikus nevelést. Soha nem fognak úgy élni mint mi, ezért tették ezt. Tehetetlen dühükben. Mert irigyek ránk… - szipogta fiára mosolyogva Narcissa. – látod mi itt vagyun kegymásnak. A családot sosem tudnák szétszaggatni, akármit is tesznek velünk – sírta el magát Narcissa.

-         Igen anya, tudom… - magához szorította az édesanyját, s Draco könnyáztatta arccal, sírástól vörös szemekkel felnézett a felettük árván függő lyukas falikárpitra, amelyből kiégették a Malfoy- címert. A szemében a veszteség könnyeit lassan váltották be a bosszúvágy fűtötte könnyek…