Friss tengeri levegőt hozott a szél a dél-nyugat angliai birtok tornácára. Mesébe illő táj, zöld rét és egészen misztikus romok a négy égtáj minden irányába. Feltámadt a szél, mint mindig itt Cornwallban. Érkezett a tenger felől az új erős szél, tiszta levegőt fújva az emberek arcába. Gyorsan fordult az idő mindig Cornwallban. Most még hivogatóan süt a nap, s két órán belül már esni fog. A sötét ében hajú lány elsimította szeme elől az arcába csapódó tincseket. Ő már túl rég óta ismerte ezt az időjárást. A szeles dél-nyugati vidéket. Az erdős völgyeket, a hatalmas mocsaras területeket. Anglia legdélebbi részén feküdt a Parkinson-birtok. Vagyis a legnaposabb megyében, a sziget legnyugatibb és legdélibb csücskében. S a birtok egészen ebben a kis csücsökben húzódott meg. Erősebb a szél, meglepőbb az eső is. Végighordozta mély, sötét pillantását a tájon, a titokzatos romokon, amelyek szürkés sziklanyomokként buktak ki a növényzet takarásából. Rúnafeliratos régi falmaradványok. Minden kő egy történetet rejt magába. Ő pontosan ezt tanulta itthon, a szülői házban. Gyerekként botladozott itt a romvár lekoptatott erős, edzett régi halmain. Felhorzsolta a térdét számos kő, míg meg nem ismerte már szinte pontos alaprajzukat. Scilly felől érkező halászok horganyoztak le a parton. Távoli ízes beszédüket hozta a könnyű szél. Ismeretlen nyelven beszéltek. Vagy legalábbis alig felismerhetően. Korniak. Igazi, tősgyökeres lakosok. Konri nyelven beszéltek, a helyiek nyelvén. Egy ősi kelta törzs távoli leszármazottjai. Szerette hallgatni a beszédjük dallamát. Alig néhány százan beszélik még ezt a nyelvet itt Cornwallban. Lankás lágy dombok húzódtak a háttérben. Hűvös az éghajlat itt, hiába süt a nap. Összefogta könnyű rózsaszín boleróját, s nehezen induló léptekkel  indult le a hátsó teraszról a tenger felé. A halászok a hálót bontották szét. Csónakjukat a kikötötték a parton. Most apály van. Nem kell tartaniuk, hogy elviszi a víz. Halk énekléssel dobálták a ládáikba a napi fogást. A lány hallgatta a férfias brummogó éneklést, amivel a halászok a munkájukat végezték, gyorsan, néhány perc, és már el is hagyják a partot. Pántos cipőjével fellépett az egyik düledékes kőromra, s a tenger felé a széllel szembe fordult. Lehunyt szemmel élvezte az arcát simogató óceán felől érkező légáramlatot. Enyhén szétnyitott ujjai közt engedte át a levegőt. Szinte tapintotta most a szelet. Hűvös, borzongató és olyan lágyan simogató a szél. Most kifújta arcából az ében tincseket, lebegtette a vékony, könnyű nyári ruhát, megfodrozta a szoknya anyagát. Forradalmi ez a szél. Olyan erőt ad, amitől mindig úgy érezte, képes lenne a legbátrabb tettekre is, hogy megváltsa a világot. Hogy legyőzzön bárkit. De ezen a nyáron a misztikus táj, a csupa forradalmi felkeléssel gazdag történelem, a szél, a tenger sem hozta a megnyugvást. Engedte, hogy kicsorduljanak szeme sarkából a könnyek, s a szél szárítsa fel arcáról, ahogy legördülnek a cseppek. Közeledik az este. Még a halászok távolodó nevetése fel-felcsattant a messzeségből. Nyugat felé hamarosan lebukik a nap a látóhatáron. Elveszlik a tengerben. Narancssárgásra festi a vizet, mintha aranytenger lenne. Olyan, akár a homokos part. Hallotta a fűben a léptek neszét.

-         Nem fog eljönni igaz? – kérdezte nagy levegővétellel, s fel sem nyitotta a szemét. Csak várta a megnyugtatást az óceáni széltől.

-         Hidd el, hogy én sem tudom – jött rá a halk szavú felelet.

-         Én tudom…érzem… - nyitotta ki lassan a szemét a lány, s lelépett a düledékről. A tengerpart felé folytatta útját. – Egy levelemre se válaszolt. Egy levelet sem írt.

-         Nekem sem! Senkinek sem írt Pansy. Ez nem konkrétan neked szól. Ez a teljes elzárkózás – zárkózott fel a lépteihez a kövérkés lány.

-         Tényleg neked sem írt? – pislantott vizenyős tekintettel barátnőjére a Pansynak szólított lány. A másik hevesen rázta a fejét. – De ez azért sokat jelent. Hogy nem válaszolt a leveleimre.

-         Bíztam benne, hogy majd nálad…találkozunk vele. Hiszen köztetek nem változott ettől semmi nem? – nézett kétségbeesetten rá a lány.

-         Nem tudom Milly. Akkor nem így viselkedne. Akkor nem ezt tenné. Akkor eljött volna. Fölösleges várnom. Mindenki itt van. Csak ő nem jött el… - hajtotta le a fejét Pansy, s megállt a nedves homokrész előtt. A hullámzás éppen a cipője orráig kúszott előre, hogy aztán visszahúzódjon. Így szárazon maradt a szép vászoncipő. Pansy nézte a ringó víz közeledését és távolodását. Ahogy szinte majdnem megérinti, de mégsem. Szomorúan elmosolyodott. – Draco pontosan ilyen. Eddig dagály volt. S most elérkezett az apály a mi kapcsolatunkban.

-         De ismét lesz dagály! Nem? – bizonytalankodott Milly. – Lehet csak most a nyáron nagyon elfoglalt, annyi dolga lehet…most az apja nélkül…

-         Nem akarok találgatni…és nem akarok beszélni róla úgy, hogy nem tudhatom mit érez és mit gondol. Egy évvel ezelőtt azt mondtuk egymásnak, hogy ne törjünk pálcát a másik felett. Nem akarok én se ilyesmit tenni. Csak érzem…hogy valami nincs rendjén…

-         Nem tudom mi lelhette, hogy még rólad is elfeledkezik – nézett a lányra szomorkásan Milly.

-         Pedig annyira vártam! Butaság volt. Butaság volt bíznom abban, hogy ettől minden marad a régiben. Hogy ez talán erősíthet kettőnket. Hogy jobban támasza lehetnék…mint valaha – fordult el Pansy, hogy meginduljon vissza a kastély felé.

-         Hiszen az is voltál! – erőködött Milly.

-         Nem. Sosem voltam az – rázta a fejét búsan Pansy. – Sosem kért a segítségemből és írtózott attól ha mégis rászorult. Minél erősebb lett a kapocs köztünk annál jobban éreztem, hogy mennyire más világ vagyunk mi. A mi szokásrendszerünkben a nők partnerek. Egyenjogúak. Társak és támaszok. Segítők, akik egyenértékűek a férfival. Közösen oldanak meg dolgokat. De nálatok nem így meg Milly. Draco sosem tudott igazán azonosulni az én mellérendelt szerepemmel. Szüntelen a ti alá-fölérendelt viszonyotokhoz ragaszkodott. De én nem tudnám alávetni magam egyetlen férfinak sem. Akármennyire is szeretem. Elviselni sem tudnám, hogy én egy férfitől függjek. Itt volt a probléma. Minél szorosabbra szövődtek a szálak közöttünk ez annál jobban kijött. S most, hogy a férfias erőd összeomlott…Draco kevesebbnek érezte talán amgát nálam. S ezt ő sosem viselné el. Ezért nem jött el. Amíg nem rendeződnek a dolgai, addig nem is várhatjuk tőle.

-         Draco szeret téged hidd el! Hiszen tudod. Nem akarja hogy gyengének lásd. Nálunk elvárás egy nő fel tudjon nézni egy férfira, de ahhoz a férfinak úgy kell élnie. Dracóba ez éppen olyan mélyen ivódott. Most oda az önbecsülése, meglásd ha helyrerázódik minden marad a régiben, amint Draco úgy érzi fel tudsz nézni rá– bíztatta Milly.

-         Visszaküldte a baglyot. Egyedül. Se levél, vagy üzenet. Csak a bagoly jött haza – mondta búsan Pansy.

-         Hozzánk sem jött semmi a Malfoyoktól. Hampshireben mindenki várta tőlük a híreket. A Malfoyok most hallgatnak. Mélyen. Senki nem tud róluk semmit. Ha a baglyok beszélni tudnának talán csak ők tudnák elmondani mi zajlik most náluk – mondta komoran Milly. – Hívatlanul pedig tilos beállítani. Nem mehetünk. Nem kaptunk meghívást tőlük, s felénk sem reagáltak semmit. Családi szinten sem. Nem hogy Draco és én köztem. De az édesanyja sem tartja most velünk a kapcsolatot.

-         Talán most ez kell nekik. Hogy egy ideig mindenki hagyja békén őket – bólintott Pansy. Behúzódtak a szalonba. Pansy saját bejáratú szalonja levendulaszínű, nagyon finom lilás árnyalatú liliommintás szövettapétával, színben harmonizáló brokátdrapériákkal. Nyomott volt a hangulat. Döcögött a beszélgetés. Pansy képtelen volt háziasszonyi szerepkörét ellátni. Minden kinti zörejre az ablakhoz rohant, várakozón a szalonajtón tartotta a szemét. S képtelenek voltak beszélgetést folytatni. Egyértelmű volt. A társaságból valaki hiányzik. Az egyik legmeghatározóbb elem. Draco Malfoy.

-         Jönni fog – nyilatkozta ki minden fél órában Blaise, ahogy látta Pansy zavartan tördeli a kezét, s az ingaóra mutatóit bámulja rendszeresen. Pansy nemlegesen csak a fejét rázta. Este kilenckor zárták a birtok kapuit. Ma már nem fut be alaposan megkésve Draco sem. Mindenki tudta, Pansy igazán Dracót várja. Magukhoz. S a fiú mégsem jött el. Nem érkezett udvarias kimentő levél sem. Semmi. Mély némaság csak a távolból. Este tizenegyig ültek hatan a szalonban. Lehangoltan, kedvetlenül, várakozva. Az idei nyarat sajnos keresztülhúzták bizonyos nem várt események. Fölölseges lett volna sokáig erőltetniük. Pansy csak arra várt, hogy a párnájába temetve az arcát jól kisírhassa magát. S ezt mindenki pontosan tudta róla. Kényszeresen rövidre sikerült a nyári vakációzásuk ebben az évben. Draco nélkül Monstro és Crak tanácstalanul lézengtek, nem tudtak mihez kezdeni magukkal. Milly egyfolytában Pansyt nézte, hogy lelket öntsön belé. A Blaise-Daphné párosnak pedig ebben a lelombozott hangulatban nem volt gusztusa semmihez sem. Pansy nem akarta elküldeni a vendégeit. De a szórakozások ebben az esetben ilyen körülmények között szinte morbid hatásúak voltak. Kínosan feszengve nézték egymást. Nem hozták szóba Dracót. De ott volt a neve a levegőben. Vagy legalábbis a hiánya. Pansy mellett kihagyták a széket Dracónak minden étkezés alkalmával. Pansy minden étkezés megkezdésekor leszedette az üresen maradt hely előtti terítéket. S keserű szájíz maradt mindenkiben. Két éjszakát töltöttek Cornwallban, amikor a reggelinél Blaise végül erőt vett magán. A társaságban mégiscsak ő volt a férfi. Leszámítva Monstrot és Crakot mert ők nem tartoznak férfiszámba döntéseket illetően. Pansy helyett Blaise mondta ki azon a reggelen, hogy szakítsák meg ezt  a vakációzást. Nem megy ez most nekik. Pansy hálásan viszonozta Blaise pillantását. Így Blaise megmentette Pansyt attól, hogy neki kelljen elzavarnia a vendégeit, akik most olyan fölöslegessé váltak. S minden olyan kényszerűnek tűnt. Reményvesztetten búcsúzott el Pansy legkedvesebb barátnőjétől Millytől is. Milly nehéz szívvel hagyta egyedül Pansyt a csúfos kudarccal végződő nyaralás után. Megfogadták egymásnak, ha bármilyen híreket is kapnak a Malfoyoktól, azonnal megírják egymásnak. Meg sem gondolták, hogy egész nyáron semmi, de semmi nem érkezik majd egyiküknek sem. Milly rokonként sem tudott meg többet. S nem is találkozott hamarabb az unokaöccsével, mint a szeptemberi King’s Cross pályaudvari üdvözlésnél. Pansy számára úgy telt el a nyár, hogy bizonytalanságban hagyta mindenki. Egyetlen baglyot várt. Egy szépen termett melegbarna tollas uhu baglyot. Draco madarát. De az uhu bagoly nem körözött Conrwall tiszta kék egén, hiába várta Pansy minden nap, a romokon állva, az eget kémlelve. Nem tudta mi és miért történik. Hogy hányadán is állnak most Dracóval. Hogy akkor barátnője-e még a fiúnak? Minden más lényegtelenné és jelentéktelenné vált ezen a nyáron, az RBF vizsgaeredmények is, a család is. Pansy Karmillával járta a birtokot, egyedül magányosan, s a fekete macska kísérte hűségesen minden útján. Gondolkodással akarta megfejteni a talányokat, de a kérdéseire a választ csakis egyetlen személy adhatja meg. Az a fiú, akibe tényleg halálosan szerelmes amióta csak ismeri. Draco Malfoy, akivel a viszontlátás első percei miatt idegeskedhetett egész nyáron. Mert jól tudta az első pillantásból tudni fogja a választ. Cornwall jelmondata forgott Pansy gondolataiban is, ami korniul így hangzott: Onen Hag Oll, vagyis Egy és Mind. Egyetlen pillantás fog mindent eldönteni. Az első pillantásból már tudni fogja a választ a kérdéseire, s a kétségeire.