Fejfájásra ébredt. Mint annyi reggelen a nyáron. Sokáig volt fent, nehezen aludt el, és zilált zavarosak az álmai. A földszintről dübörgések hallatszottak. Anyja újítja a házat a házimanókkal. Az egész kúria belseje felújításra szorul. Ahogy a családi ügyeik megoldásokra. Draco gondterhelten dörzsölte át a homlokát. Egy házi köntöst magára kapva lépett ki ideiglenes hálószobájából, hogy ránézzen a munkálatokra. A legfontosabb terem átalakításán dolgoztak.

-         Jó reggelt Malfoy úrfi! – hajolt meg mélyen a házimanó előtte. Narcissa Malfoy halvány mosollyal üdvözölte a fiát.

-         A reprezentatív szalon – nézett körbe a csupasz, foltos falon, ferde kristálycsilláron, a még csomagolásban frissen szállított új velencei tükrön Narcissa Malfoy tekintete.

-         Teljes mértékben. Hagyjuk így anyám! Kifejezi a belső lelki világunkat – húzta el a száját Draco. Az első rémület hangjai a könnyek árjai már elapadtak. Már csak a gúny maradt. Ami még az övé. Az irónia. Ezzel vértezte fel magát. Erősebben mint valaha.

-         Úgy látod? – nevetett fia megjegyzésén Narcissa. Mindkettejük szomorú tekintete azonban jelezte, hogy ó igen. Több volt ebben az őszinte hang, mint az irónia. – Új szalon, új élet. Új lendület. A te lendületed Draco. Válassz színt a szalonnak – adta át a színskálás pergamentömböt Narcissa. Draco csodálkozva vette el.

-         A napsárga nem jó? A régi szín – emelte meg kérdőn a szemöldökét Draco. Narcissa azonban a fejét rázta.

-         Nem. Az a szín. Apád választása volt. A távollétében válassz most te – adta a stafétát a fiának Narcissa. Draco érezte, hogy Narcissa szavaiban több minden fogalmazódik most meg, mint egy falikárpit színválasztás kérdése. S eldöntése. Draco sóhajtott, s felütötte a színcsíkokat tartalmazó mintás drapériacsíkokkal teli könyvecskét.  Érezni lehetett a finom szövetanyag tapintását is. A mintázatát. Draco lágyan végigsimította néhányat. A napsárga szín ihletője az édesanyja volt. Narcissa Malfoy szőke hajszínének finom mézszínét idézte a régi napsárga szalon. Draco is hasonló indíttatásból válasszon. Átlapozta a hűvösebb színekhez a könyvet. Az egymás alatt sorakozó szépen rendezett drapériacsíkok közül megérintett egyet. Olyan levendulás volt. Mint Pansy illata. Draco leeresztette a szemhéját.

-         Ezt választom – tartotta vissza anyjának a mintákat Draco.

-         Mályvaszín? – lepődött meg Narcissa Malfoy. Egy pillanatig elidőzött a színválasztáson a tekintete. – Rendben. Jó lesz. Tetszik. – Draco viszonozta anyja könnyed mosolyát.

-         Mi a csodát művel maga barom! Nem látja, hogy jövök?! Engedjen előre! – csattant az erőszakos női hang az előcsarnokból. Draco kipillantott, s előresietett. Bellatrix Lestrange közeledett lobogó fekete csipketalárban, a bejárati ajtón éppen akkor araszolt be a két asztalos a megrendelt politúrozott mahagóni asztallappal.  A szalonba készül. A felújítás már folyamatban van. Dolgoznak a munkások, halad a frissítés a kúrián. – Draco?!

-         Bella – nyomott csókot nagynénje arcára Draco.

-         Cissy drága húgom! – öles léptekkel a szalonba sietett a fekete taláros nő, s átölelte húgát. – Látom tatarozásban vagytok – kacagott fel harsányan Bella. – Helyes. Ideje talpra állnotok. Mert talán a megbocsátás ideje érkezik el számotokra – mosolygott kihívóan Dracóra Bella. Narcissa homlokráncolva követte a tekintetet.

-         Nem esedezünk senki bocsánatáért. A saját utunkat járjuk – húzta ki magát Narcissa Malfoy.

-         Az az út tele van rögökkel, szilánkokkal és vérrel – hajolt minden egyes mondattal mohó lendülettel húgához Bella. – De ha van könnyebb út, miért ne választaná azt, egy vérbeli mardekáros aranyvérű varázsló igazam van Draco?

-         Bella éppoly mocskos üzleteket ajánlasz, mitn amilyen a lelked – vágta rá szárazon Draco.

-         Kedves, kedves. Buta fiú! – libbentette a csípőjét szélesen ki Bella, ahogy visszasasszézott unokaöccséhez, s megszorongatta Draco sápadt beesett arcát. – Az unokaöcsém! Alig néhány hete találkozott velem először és azt hiszi ismer! – kiáltotta hitetlenkedő nevetéssel Bella. – Elrabolom anyai szemeid elől Cissy, de ígérem, csak az időjárásról beszélek vele – nevetett kacéran Bella. S mohón belekarolt Dracóba, hogy kihúzza a pávák közé a kertbe.

-         Ne maradjatok soká mindjárt reggelizünk! – kiáltotta vissza Narcissa.

-         Ó igaz, még neglizsében vagy, és máris megrohantalak. De aki átalussza az egész napot! Az ne várjon arra, hogy dicsőséget és aranyat nyer – mérte végig unokaöccsét Bellatrix Lestrange, s áttúrta sűrű éjfekete haját.

-         Híreid vannak számomra? Beleegyezett! – türelmetlenkedett Draco.

-         Türelem! A hevesség sehova sem vezet Draco. Nem volt nő aki még megtanítsa ezt neked? – tette a tenyerét Draco mellkasára csitítóan Bella, egy kacér kacsintás kíséretében, de mindig figyelő óvatos tekintettel a szalon ablakai felé pislantott. – Beszéltem vele! – halkította le a hangját Bella, s a szökőkút törött pereme felé fordult, s Dracót is odarántotta. – Meggyőztem szándékod mélységéről, elhivatottságod erősségéről, s ha kívánod, ha megbocsátást s bebocsátást kérsz talán megkapod. Visszaállíthatod családod becsületét a halálfalók között, s a Nagyúr szemében. De mindennek feltételei vannak Draco. Amelyeket természetesen még velem sem osztott meg.

-         Benne vagyok. Adjon bármilyen feladatot. Eltökéltem. Ez az egyetlen mód. Ha beállok, kihozatja apámat az Azkabanból igaz?

-         Nem kétlem. De egyelőre apád iránt féktelen haragra gerjedt. Nincs aki lecsitítaná a lelkét – rázta a fejét hevesen Bella. Sziszegve beszéltek mindketten. Bella őrült mélykék tekintete sötéten pásztázta unokaöccse vékony arcát. – Az én közbenjárásommal történik Draco. Ne hozz szégyent rám! A húgom vére vagy! S szeretnélek a magam módján kimenteni titeket ebből a kilátástalan helyzetből.

-         Mondtam már Bella! Ne nézz gyereknek! Készen állok, hogy magam szerezzem vissza a becsületünket, ennél nincs fontosabb. Ez a kötelességem. Még ha senki sem mondja. Én érzem. Ha a nagyúr kegye elfordul tőlünk, nem marad semmink! A minisztérium sokkal jobban megvetett minket már most, mint a Nagyúr.  Nézd csak meg mit műveltek a kúriával? – sandított vissza a válla fölött Draco.

-         Tudom, hogy dühít Draco. Tudom, hogy meg akarod bosszulni. Érzem rajtad, hogy csupa vad düh és bosszúvágy hajt, ez jó alap, de nem elég – nyomatékosította Bella. – A Nagyúrnak szolgai meghajlás kell. Alázat. Vagy büntetés jár. A Nagyúr mestere a megfélemlítésnek és a büntetésnek. Ezzel tartja sakkban a csatlósait és az ellenségeit is – adott kulcsokat a Nagyúr megfejtéséhez Draco kezébe Bella.

-         Ezt nem érted Bella. Nincs más választásom! Had kapjak egy esélyt, hogy kiküszöböljem apám botlását, hogy kihozassam apámat az Azkabanból, hogy elfoglalhassuk legbizalmasabb emberei közt ismét a helyünket. Az eszmében nem kételkedem – erősködött ingerülten Draco.

-         Apád elveszített a jóslatot, kudarcba fulladt azakció amit ő vezetett, ráadásul hagyta hogy elkapják őket! Olyan erős súlyos hibák vannak a számlátokon Draco, amihez valóban úgy érzed elég erős leszel, hogy kifizesd? – kérdezett rá kutató tekintettel Bella.

-         A megalázottság csodálatos erőket képes adni. Ezt a Nagyúr maga is tudja nem igaz? Kínzás, fájdalom, megalázás. Az ő módszerei is ezek. Velünk pontosan ezt tette! Helyre hozom, s amikor apámat kiengedik, együtt leszünk a Nagyúr legbizalmasabb emberei. Ezt akarom. Vissza akarom kapni az apámat! – csattant Draco.

-         S anyád? A hétvégére tűzte ki a Nagyúr az eseményt. Nem titkolhatod tovább a terveidet az anyád előtt – csapta hátra a haját Bella. – Most elmondod neki. Itt leszek. Hogy erőt adjak hozzá! Mert úgy veszem észre nélkülem nem megy az önvallomás jóanyád előtt. Menjünk! – fordult sarkon Bella, s anélkül, hogy Draco tiltakozhatott volna már be is kiáltott a szalonba.

-         Cissy! A kisfiad mondani szeretne neked valamit! – kiáltotta éles hangon Bella.

-         Draco? – Narcissa kilépett a szalonba vezető átjárón, s Dracóra nézett.

-         Hallgatunk Draco! – tette karba a kezét Bella. – Bátran. Ahogy kell.

-         Belépek – mondta ki rezzenéstelenül acélos szürke szemekkel Draco.

-         Tessék? – nézett rá értetlenül Narcissa. – Hova? Köpkőklubba?

-         Nem. A halálfalókhoz – vetette fel a fejét határozottan Draco.

-         Ezt…nem…mondod komolyan – ejtette ki a varázspálcáját a kezéből Narcissa.

-         De igen. A legkomolyabban mondom anya! Most a hétvégén lesz…a beavatásom – hunyta le a szemét Draco.

-         Nem… nem hiszem el – rázta hevesen a fejét Narcissa. – Ugratsz igaz?

-         Nem szokásom anya jól tudod.

-         Van fogalmad róla, hogy mire készülsz? Miatta van az apád börtönbe! Miatta tették ezt velünk! Miatta élünk most egy szétzúzott kúrián! Az aranyvérűek kivetnek maguk közül! A világ megváltozott, ahogy apád elvesztette a pozícióját a halálfalók és a minisztérium között. Nem mondhatod komolyan, hogy te végig akarod járni még egyszer ezt a kálváriát! – csattant egyre indulatosabban Narcissa Malfoy hangja.

-         Csak így szerezhetem vissza a becsületünket. Apámért teszem. És értünk anya! Milly ébresztett erre rá. Nekem kell most átvennem apám helyét. Ahogy egy jó aranyvérű férfihoz illendő. Átveszem apám helyét a távollétében. A család és a halálfalók között is. Így megmarad a Malfoy név régi csengése. Visszaszerezzük a régi fényünket és ráadásul bosszút is állhatok mindenkin, aki ezt tette velünk! – sziszegte indulatosan draco ,ahogy keze ökölbe szorult.

-         Nem engedem. Nem töltötted be a tizenhetet! Nem vagy nagykorú. A döntéseidért még én felelek! – mélyesztette körmeit a tenyerébe Narcissa is ahogy érezte könnybe lábad a szeme.

-         Anya! Ne utasítgass kérlek! Engedd, hogy meghozzam a saját döntéseimet! – rázta a fejét Draco, miközben tehetetlenül érezte, hogy könnybe lábad az ő szeme is.

-         Neeem! Nem hagyom hogy a vesztedbe rohanj! A Nagyúr dühös ránk! Haragszik! Miért is gondolod, hogy most jót akarna tenni velünk – sietett a fiához Narcissa.

-         De most megbocsátana. Ha belépek, ha hitet teszek neki, biztosítom a hűségünkről, tudni fogja, hogy csupán a szerencsétlen véletlen okozta ami történt és nem mi tehetünk róla! – akarta lerázni anyja kezét Draco.

-         Apád sem akarná, hogy belépj! Én sem akarom! Gyerek vagy még! Nem…

-         Anya! Hagyd ezt! Egyáltalán nem vagyok már gyerek! Ez az év mindent megváltoztatott hát nem érted? Nem leszek már sosem ugyanaz, mint azelőtt, hogy apát elfogták! Ezek a hetek is pontosan arra ébresztettek rá! Nem élhetem már ugyanazt az életet! Mert az már nem én lennék! Egy világ változott megt körülöttünk ahogy apa az Azkabanba került! Te is érzed! Én is! Egyikünk sem ugyanaz már! Hagyd, hogy döntsek! Hogy én döntsek! Ne te és ne apa és ne más! Én szóltam Bellának, hogy járjon közben az érdekembe, intézze el a beavatásomat én kértem és én akarom. Senki nem beszélt rá! Ezt látom kivezető útnak és ezt kell végigcsinálnom, még ha vért is izzadok alatta! Ha teljesítem az első feladatot, a nagyúr visszahozza apát! Ebben biztos vagyok! Addig viszont hagyja hogy bűnhődjön azért amit tett. Amiért elveszített egy általa vezetett akciót.

-         Bella beszéld le! – kapta a tekintetét a nővérére Narcissa segélykérőn.

-         Mindent elmondtam. Hogy alázat lesz. A veszteségekért büntetés. A Nagyúr ugyanúgy bünteti a csatlósait is, mint az ellenfeleit. Kínzás és megalázás a sikertelenségekért a büntetés. Hajthatatlan!  - ingatta a fejét Bella.

-         Hogy intézhetted el neki? A nővérem vagy! – toporzékolt Narcissa kétségbeesetten.

-         Ha nem rajtam keresztül megtalálja máshogy a módját – tárta szét a karját Bella. – S én azért merőben kedvezőbben tudtam tálalni a dolgot. A Nagyúr hajlik rá, hogy Draco sikerével újra visszafogad titeket is – mondta határozottan Bella.

-         És ha nem jár sikerrel? – emelte meg a szemöldökét Narcissa.

-         Miért ne járnék sikerrel? – csattant hevesen Draco.

-         Draco! Ne tedd! – szorította meg fia karját Narcissa. – Nem tudod mibe keveredsz! Hogy mit kell tenned, hogy mire kényszeríthet! Apád soha nem mondott el semmit úgy ahogy az valójában volt! A Nagyúr csatlósainak csak a sikerekért jár nagy jutalom.

-         Ezért akarok sikerre vinni minél hamarabb egy feladatot – bólintott komoran Draco.

-         Nem lehet kiszállni – zokogott fel Narcissa.

-         Igen tudom anya. De más is végig csinálta!

-         Ó igen. A Blackek miatta haltak meg! Hányan! Sokan Az unokatestvéreink! Draco könyörgök ne tedd! – borult le fia elé Narcissa. – Én kérem ezt az anyád! Miattam ne tedd ha apád miatt lépnél be!

-         Kérlek anya ne csináld ezt! – nézett le az anyjára Draco. Draco tanácstalanul nézett fel a nagynénjére. Bella a fejével intett a kijárat felé.

-         Elmegyünk – szólt közbe Bella.

-         Ne! Máris? Had beszéljek még Dracóval, hátha… - sírta hevesen Narcissa.

-         Anya értsd meg nem tudsz lebeszélni. Elszántam magam. Sokat rágódtam ezen, éjszakákon át! S eldöntöttem. Ezt az utat választom – mondta ki keményen Draco.

-         Hova viszed? – kapaszkodott a nővérébe is Narcissa.

-         A beavatás előtti éjszakát mindenkitől külön kell tölteni. Felkészülés a beavatásra. Ez így megy Cissy – mondta komoran Bella. – Egy csendes nyugodt éjszaka a sápítozásod nélkül. Dracónak is jót fog tenni – húzta el a száját Bella.

-         Csak az egséz beavatás nem fog jót tenni neki! – sírta dühösen Narcissa. A fiára nézett könnyes szemekkel. Draco küzdött amgával. Meg akarta vigasztalni az anyját megnyugtatni, hogy jól van ez így. De anyját most ezzel sem tudná megnyugtatni.Narcissa Dracóba kapaszkodva felállt, s letörölgette a könnyeit. – Várjatok. Beszéljük meg! – mondta nyugalmat magára erőltetve.

-         Tudom cissy! Félsz, a férjed börtönben van Draco ráadásul még csak egy diák! Még az RBF eredményei sem jöttek ki – nyugtatta Bella.

-         Pontosan – mondta mély levegőt véve Narcissa. – ráadásul a beavatás maga…ha jól emlékszem...közölted egyáltalán Dracóval, hogy miből is áll?

-         Magával a ceremóniával, a rítussal nem hiszem, hogy gondok lesznek – nyugtatta Bella. – Cissy ott leszek én is! HA bármi gond van, közbelépek. De nem féltem Dracót!

-         Azért…ez erősen meglepett Draco! A hátam mögött szervezkedtél! Legalább célozgathattál volna, hogy miket tervezel – nézett egy rosszalló tekintettel a fiára Narcissa. – De be kell ismernem. Egy szerencsés kimenetelű feladat, mindent megváltoztatna – gondolkodott el Narcissa.

-         S aki nem kockáztat az nem is nyer anya tudod jól – mondta komoran Draco.

-         Igen, így van. Csak a kockázattal lehet eredményeket elérni – lélegzett mélyeket Narcissa. – Persze csak az első rád bízott feladattal fogjuk tudni felmérni az esélyeinket.

-         Bízz bennem anya – nyugtatta az anyját Draco.

-         Halálfaló lesz a fiamból – ingatta a fejét Narcissa, s hitetlenkedve nézett fel a fiára. – Nem gondoltam, hogy ennyire hamar. Hogy ilyen váratlanul. A Nagyúr ritkán vesz be ilyen fiatalokat a halálfalói közé.

-         Nem vagy büszke a fiadra Narcissa? Elvégre mi mind a nagyúr hívei vagyunk! Ez azért nagy dolog. Hogy a fiad is az ő szolgálatába áll! Valahol megtiszteltetés is. S Draco első férfias tette! – lépett előre elégedett mosollyal Bella.

-         Igen, persze – nézett a fiára Narcissa. – Hogyne lennék büszke a fiamra! Olyan akár az apja! Egy igazi Malfoy – mosolygott futólag magas szőke fiára Narcissa. Tenyerét rásimította fia vékony arcára. – Büszke vagyok rád Draco, de féltelek is!

-         Ez csak természetes Cissy! De azért még nem kell visszahúznod őt anyai féltésből! Hagyd hogy járja a maga útját! S bizonyítson! Ne szabj korlátokat neki! Ne tartsd vissza! Had próbálgassa a szárnyait – vigyorgott szélesen Dracóra Bella. – S aztán minden ismét megváltozik majd meglátjátok! – Draco kifújhatta a levegőt. Anyja az első sokk után egészen jól kezelte a híreket. Megbarátkozott a gondolattal. Ez fontos. Ez neki is nagy mértékben számított. Nem akart a szülei beleegyezése nélkül cselekedni, bár ha úgy alakul ezt is megteszi most. De azért mégis csak nyugodtabb így, hogy anyja beleegyezett végülis.

-         Támogatod a halálfalóvá válásomat? – kérdezte pimasz vigyorral Draco.

-         Igen – bólintott lágy mosollyal Narcissa. – Az én nagy fiam! – nyomot puszit fia homlokára Narcissa, ahogy lehúzta fia fejét, hogy elérje. – Na és… - Narcissa zavartan visszapislantott Bellára. – A beavatás pontos részleteit…

-         Draco kap előtte tájékoztatást, lesz egy mondjuk így ceremónia mestere, aki pontosan felvilágosítja róla, hogy hogyan zajlik ez az egész – szólt közbe szempillarebbenéssel Bella. – Ne aggódj Cissy! Draco nem kisfiú már!

-         Jó tudom, tudom csak…azért ez…mégis egy beavatás – feszengett kínosan Narcissa.

-         Más is végigcsinálta, Dracónak is menni fog.

-         Más is megcsinátla csak nem ilyen fiatalon – erélyeskedett Narcissa.

-         Nem kell neked beszámolnod róla Cissy, ha Dracónak kérdései lennének a beavatással kapcsolatban, én mint aki számtalan beavatáson részt vettem már, biztosan kellő tájékoztatást tudok majd nyújtani az unokaöcsémnek – veregette meg Draco vállát ahogy átkarolta Bella.

-         Jól van – sóhajtott Narcissa. – Rád bízom a fiam Bella.

-         Gondom lesz rá, ne idegeskedj – legyintett Bella, s intett Dracónak. – Gyere velem!

-         Büszke vagyok rád Draco! Vigyázz magadra kisfiam! – nyomott puszit Draco arcára Narcissa.

-         Néhány nap és újra itt leszek anya! Semmi baj nem lesz! – búcsúzott el az anyjától Draco, s követte a nagynénjét a fekete fogatra, hogy belevesse magát élete legnagyobb cselekedetének előkészületeibe. Hogy felkészüljön a halálfalóvá avatására. A beavatásra.