Draco kimerülten rogyott a kanapéra. Nagynénje valóban a legjobb legilimentorok egyike. Draco nem győzte védeni legtitkosabb élményeit nagynénje kutakodó kíváncsi keresése elől. Azért egyes dolgok mégsem tartoznak a rokonaira. Főleg az olyan rokonokra, akik az anyjával túlságosan jóban vannak és ráadásul szókimondóan készek mindent elé tárni. A szennyest teregetni nem szokás. Így sem. Pihegve gyöngyöző homlokát törölgette, s a fölényes mosolyú Bellatrixra nézett.

-         Mire gondolsz? – kérdezte kéjesen Bella.

-         Bosszant, hogy nem látod mi? – vigyorgott rá Draco.

-         Nagyon – vallotta be fújtatva Bella, ahogy csípőre tette a kezét. – Idegesít, mert olyna kajánul vigyorgsz közben és fogalmam sincs mi miatt – nevette el Bella.

-         Na jó elárulom neked. De csak mert már órák óta fárasztalak érte – nevetett Draco. – Egyébként még sajnálom is, hogy nem találtad ki magadtól a kérdést. Mert most nekem kell feltennem – vihogta Draco. Bella ezt a játékot adta fel gyakorlásaik elején. Dracónak gondolnia kellett egy kérdésre, egy mondatra, egy személyre egy tárgyra. Bella pedig legilimenciával próbált rájönni, hogy mi az amit rejteget előle a gondolataiban. Így nevezték:  barkochba- játék.

-         A kérdést – követelte Bella.

-         Ki volt a lány a beavatásomon? – vihogta pimaszul Draco.

-         Szeretnéd tudni mi? – nyújtotta felé a nyelvét kéjenc módjára Bella.

-         Te tudod igaz? – kérdezett rá Draco a szeme sarkából figyelve nagynénjét.

-         Egyébként tényleg nem tudom – rogyott le mellé Bella is a kanapéra. – A végzősök neve egy kehelyben van. A Nagyúr pontosan egyet kihúz és visszaadja. Nem bontjuk ki, a neveket nem is látjuk. Mi sem tudjuk ki volt a lány.

-         Hányan voltak idén végzősök? – kérdezett rá Draco. – nem lehetnek olyan sokan.

-         Ha jól tudom három pergamen volt a kehelyben. A legforgalmasabb évfolyamon is talán hatan voltak – rántotta meg a vállát Bella. – De mit számít az neked?

-         Hát csak úgy, mit tudom én. Mégiscsak elvettem a szüzességét nem? – kérdezte unottan Draco.

-         Na és. Attól megy tovább az élete. Lehet, hogy már rég menyasszony. Lehet, hogy még a nyáron megházasodik – tette keresztbe a lábát Bella.

-         És a férjét nem zavarja, hogy egy másik férfival volt előtte?

-         A mai világban? Ne nevettess Draco. Alig van tizenhét éves lány, aki még ártatlan. Az internátust ezért is találták ki. Hogy addig őrködjenek a lányok felett. Utána azt művelnek amit akarnak. De ez szabály. Aki áthágja azt kicsapják. Így garantáljuk, hogy szüzek érkezzenek a beavatásra.

-         Szerencsétlenek – nézett laposan Draco.

-         Ugyan. Nem nagy elvárás, hogy tizenhét évig azért próbálja tartani magát. Ez ne ma világ vége. Ki lehet bírni. Na amúgy is. Felejtsd már el!

-         Nehéz elfelejteni egy ennyire jó…élményt – harapta be az ajkát Draco.

-         Mindenki ezt érzi. De csak azért, mert a kotyvalék teszi. Amúgy ki sem bírtátok volna. Éreztél szégyenérzetet, idegességet, félelmet, rettegést?  - Kérdezte Bella. Draco a fejét ingatta. – Nos azért. Mert minden mást elnyomott a bájital. De az nem azért van, hogy rászokj! Jó az anélkül is hidd el! – legyintette meg Bella.

-         Tudom – vágta rá Draco, de azon nyomban el is pirult. Bella végigmérte. – Mármint úgy tűnt ,hogy még így elsőre is jó volt a lánynak is.

-         Kétségkívül. De ez csak érzéki csalódás. A bájital nélkül olyan pocsék lettél volna mint amilyen egyébként – grimaszolt rá Bella. – gondold el, ha minden lány tudná, hog milyen élmény ez, mindenki erre a fénypontra várna az összes aranyvérű lány ott nyüzsögne Scilly szigetén és várnák, hogy kihúzzák a nevüket. Ráadásul, nem is minden lány olyan szerencsés, hogy…részt vehet a beavatáson. Ha egy évben kevés a beavatott akkor hiába.

-         Scillyn? Ez nem Cornwall mellett van? Egy szigeten? – sötétült el Draco tekintete.

-         De igen. Csak zsupszkulccsal lehet eljutni az internátusba, amúgy láthatatlan az intézmény – felelte rá Bella. – Miért?

-         Csak…lakik nem messze egy ismerősöm…

-         Hát ha nem a lánykollégiumba jár, akkor nem is tud róla. Persze ott a lányok bizonyára megbeszélik már egymás között, hogy mi hogy zajlik egy beavatáson. El tudom képzelni ezeket a csitriket…ahogy arról álmodoznak, hogy ki lesz a nekik jutó halálfaló, an meg hogy hány éves – nevetett fel kárörvendően Bella. – Fogalmuk sincs, hogy ezek az amúgy talán fontosnak tűnő dolgok ott lényegtelenné válnak. S nem is emlékeznek majd semmi konkrétumra. A nyakam rá hog az a lány se tudná megmondani még a hajad színét sem.

-         Végeztünk? – nézett a felálló Bella után Draco.

-         Megtudtam a kérdésedet vége a barkochbánknak – nézett rá vissza értetlenül Bella.

-         Igen igaz is – bólogatott Draco. – de te tudnád a választ bella. Te nem voltál bekábítva. Milyen színű haja volt a lánynak?

-         Sosem árulnám el Draco. Felejtsd el! A beavatás nem erről szól! – utasította keményen Bella. – anonimitás. Elfelejtetted? Név nélkül. Te is a lány is. Megy tovább az életetek. És neked feladatod van. Elgondolkodtál már, hogy hogyan oldod meg.

-         Kezdenek körvonalazódni a dolgok igen – biccentett Draco.

-         Helyes. Minél hamarabb elvégzed annál hamarabb lesz meg a jutalmad. Apád ismét itthon. Ez a leghőbb vágyad nem igaz? – nézett vissza Bella. – Már ennyi az idő? – Bella kilépett az előcsarnokba. – Anyád hova lett.

-         Az előbb még itthon volt, biztos azt hitte tovább gyakoroljuk az oklumenciát – vette el a házimanótól nagynénje kámzsás köpenyét. Felsegítette a nőre.

-         Nekem lenne egy tippem, hogy hova ment – sziszegte az orra alatt Bella, s nekiindult a kijárat felé.

-         Veszekedtetek mielőtt elkezdtük az órát – jegyezte meg Draco.

-         Akadt egy kis nézeteltérésünk – biccentett Bella. – de csakis a te érdekedben Draco – eresztett el egy futó mosolyt az unokaöccse felé.

-         Gondolom. Fölösleges intézkednetek a hátam mögött a fejem felett. Megoldom a dolgaimat – emlékeztette Draco.

-         Tudom nagyfiú vagy – szorongatta meg Draco arcát Bella. – Maradj a kúrián. Utána nézek anyádnak. Eredj! – küldte be egy fejintéssel Dracót.   

Draco egyedül vacsorázott. Gyertyafény mellett. A feladaton törve a fejét. Egészen biztos, hogy olyan dolgokkal kell kísérleteznie, amiket már ismer. Apjával számtalanszor mentek a Borgin&Burksbe. Jobban ismeri az árúikat mint talán az eladó maga. A dicsőség keze már az övé. S ott volt az a régen is annyira neki tetsző medál. Az az elátkozott medál. Draco úgy döntött megveszi. Hogy pontosan hogy juttatja el Dumbledorenak az most még nem is számít, majd addig még kiötli a pontos menetet. De ha mégsem sikerülne. Borginhez vissza kellene jutnia. Viszont bosszantó módon a Roxfortból nem lehet hopponálni. Ahhoz mindig le kellene másznia Roxmortsba. Így egyszerűen képtelenség ügyeket intézni. Főleg most, hogy nem is akármilyen ügyeket kellene intéznie. Draco kiemelte a poharából a cseresznyeszemeket, s egyesével elszopogatta. Hogyan tudná ezt megoldani. Persze a gondolataiban ott volt a volt nincs szekrény. Amit még Blaise tákolt össze. Öt évvel ezelőtt. S amibe beszorult Montague most nem is olyan régen. Tehát az összedobált volt nincs szekrény működik. Egy részt ott van Borgnnál. A másik a Szükség Szobájában ahova ő rejtette el. Az egyetlen probléma, hogy ahhoz hogy igazán használni lehessen meg kellene javítani. Talán Borgin tudná a választ. Draco felhajtotta a koktélját. Amikor beszerzik az iskolai kellékeket az anyjával, akkor elugrik Borgin üzletébe is és megvizsgálja alaposabban azt a szekrényt. Ha megjavítaná. Remek lehetőség lenne. Az iskolából rögtön a Zsebpiszok közbe jutna Londonba. Draco elégedetten dőlt hátra a bársonyszéken. A fő vázlata a tervének már kész is. S ha minden terve füstbe száll, akkor is átugrik Borginhoz a kellékekért, újabb ötletekért. Gyerekjáték lesz ez a feladat. Csak nehogy hamarabb elpatkoljon az öreg. Mert akkor Draco elég nagy kelepcében lesz. Elvégre nem ő tette el láb alól. A természetes halálozás nem tekinthető feladatmegoldásnak. Draco remélte, hogy még időben el tudja intézni Dumbledore halálát. Tényleg lehet, hogy igyekeznie kellene. Ehelyett itt ül a Malfoy-kúria étkezőjében és alkoholos gyümölcsöket rágcsál. Draco bosszúsan fellökte magát az asztaltól. Most már az miatt idegeskedett nehogy idő előtt tényleg kinyiffanjon az a vén aggastyán, a vak is látja rajta, miylen idős. És még napok kérdése, hogy ő ismét a Roxfortban lehessen. Jaj, hogy soha semmi nem akkor és ott van, amikor lenni kellene. Draco teletöltötte a koktélos poharát, s türelmetlenül intett a házimanónak, hogy szedje le a vacsora maradvényait. Hol késik már az anyja is? Egyedül kóborol Bellával. Két nő. Ebben a sötétben. Ki tudja hova mentek? Nem tetszik neki sem, hogy nem tudja hol vannak a családtagjai. Ez a mértéktelen feszültség benne. Csak ez ne lenne. Mindig minden idegesíti. Még ez a kilyuggatott Malfoy-címerre emlékeztető anyagcafat is itt a lépcsőházban. Egész nyáron hozzá sem értek, mintha szentségtörés lenne. Draco egyetlen indulatos rántással leszakította a tartórúddal együtt a kárpitot. Nézte ahogy a földre omlik a reprezentatív időket idéző anyag. Hol van már az ő reprezentatív arisztokrata életük? Ahol az apja! Draco a cipője orrával rugdosta félre az égett anyagot az útból. Nem, nem a Malfoy- címerbe. Ahhoz nem érne. De ez az égett anyagmaradvány inkább csúfosan emlékeztette őket arra a napra, amikor minden megváltozott. A házkutatásra, a megaláztatásukra. Elég volt már ebből. Hogy minden nap ezt lássa itt.

-         Tüntesd el a szemem elől – szólt oda a lefelé poroszkáló házimanónak.

-         De hová uram? – hajtogatta olyan óvatosan a régi hímzést, amelyen most éppen egy bőségszaru rajzolódott ki a hajtás mentén.

-         Akárhová! Vagy égesd el az egészet!

-         Elégetni jaj nem azt nem! – motyogta a házimanó megszeppenve. Draco fásultan felnevetett. Még a házimanók is hogy ragaszkodnak ezekhez a megrongált régi darabokhoz. Hogy beléjük ivódott ezeknek a tárgyaknak a nagysága. Draco sem tudja kitörölni az emlékezetéből. Ezért volt a legfontosabbra  a legdühösebb. A Malfoy címerre. Olyan értékes volt számára, s most lyukasan tátong. Egész nyáron itt. Hgoy sírni volna kedve ha elhaladt előtte. Elég volt már ebből.  – Mindegy akkor vidd a tied, őrizgesd – hagyta rá a házimanóra Draco, s folytatta útját a lépcsőházban. Már meg sem lepődött, hogy hova vezetik a lábai. Ismét ott állt a képgalériában. Leült az ablakpárkányra.  Nézte, innen távolról a lány lágy vonásait. Félrebillentett fejjel viszonozta Draco tekintetét. Draco csodálta, hogy a lány nem elégelte már meg a dolgot, hogy képes volt órákon át itt állni a képgalériában és nézni ezt a lányt. De nem ez a lány annyira Astoria volt. Nemcsak külsőben jellemben is. Mert soha nem volt türelmetlen, csak békésen hagyta, hogy Draco a szemlélésében elmerüljön, elrévedjen. Olyan sokszor volt, hogy már nem is a lányt nézte, csak gondolkodott, a feladat körül jártak az agya, úgy hogy közben a lányon felejtette a szemét. Astoria is pontosan ilyen lenne. Legalábbis Draco ilyennek képzelte. Mert ismerte a képet. S ettől úgy érezte, ismeri a lányt is. Olyan furcsa és olyan zavaros. Kortyolgatta az erős alkoholt, s közben a lányt fürkészte.  Különös fény villant a szürke sezmekben, ahogy hirtelen ötlettől vezérelve ellökte magát a párkányról, s a festményhez lépett. A lány semmit nem szólt. Csak nézte, hogy Draco mit tervez. Draco kutatva járatta tekintetét a lány pirospozsgás arcán. Leguggolt. Ujjbegyeit rányomta az olajfestményre. Ahol a brokátanyag kezdődött. Elhúzta az ujjait. Zavartan áttúrta a haját a homlokából kiseperve a tincseket, s közben homlokrácnolfe felpislantott a lányra. Az csal mosolyogva nézett le rá. Draco, vigyázva nehogy az olajfestményre öntse az italát közelebb guggolt, s újra rányomta az ujjhegyét a vászonra. Mintha csak érintené a ruhaanyagot. De csak az olajfestmény vásznát érintette. Elkezdte felfelé húzni az ujját a vászonanyagon, hogy kifejtse a lány lábait a mindent takaró szoknya mögül. S a ruhaanyag valóban felfelé siklott követve az ujja vonalát. Draco kikerekedett szemmel nézte ahogy az ujjai nyomán kihámozza a lányt a ruhából. Az ujjbegye a lány karcsú lábszárán siklott. Még ha csak a vásznon is tehette ezt meg. Draco nagyot nyelt. Sápadt fényű fehéres harisnyája volt. De nagyon kívánatos. A térde behajlítva. Draco ujjaival végigkörözte a térdkalács sötétedő vonalait. S elfordította egy pillanatra a fejét. Annyira megragadta ez a festményen szépen megrajzolt térdkalács. S ahogy elidőzött rajta. Most döbbent rá, hogy miért is tetszik neki. Valaki pontosan ugyanezt mondta. Egy másik lány térdkalácsáról. Draco lehunyta a szemét. Alig néhány hónapja beszélte ezt Blaise-el. Blaise viszont nem erről a nőről és nem erről a festményről áradozott. Hanem Daphné Greengrass különlegesen szép térdkalácsáról. Ez a lány akinek a térdkalácsán most Draco ujjai időznek, pedig…megtévesztően hasonlít Astoria Greengrassra.   Draco még alaposabban szemügyre vette ezt a szép térdkalácsot, amit most itt látott. Tényleg páratlanul különleges női láb. Volt benne valami. Nem tudná megmondani, hogy mi. Az ujjait feljebb húzta a lány combján. S már csaknem a csípőhöz ért, amikor a combon megakadt a tekintete. Halványkék harisnyakötő volt a lányon.  Draco felmosolygott a lányra. Hát persze. A lányt menyasszonyként ábrázolták. S a babona  szerint. Valami régi, valami új, valami kölcsönkért és valami kék.  Most látta csak, hogy a lány tenyerében gyűri az anyagot felfelé. Nem Draco vetkőztette ki. Hanem a lány maga találta ki Draco gondolatát. S a csípőjénél gyűrve az anyagot ujjaival fürgén húzta feljebb és feljebb Draco ujjait követve a szoknyáját. Draco felegyenesedett a lányhoz. Egészen hozzásimult szinte a képhez. A lány elpirult a vásznon belül. Draco nézte a nyaka elefántcsontszín bársonyos ívét, Szép volt ez a lány. S nagyon kívánatos. Még ha most kék is a szeme. A lány oldalt hajtotta a fejét, s lesütötte a szemét.

-         Draco mit művelsz te itt? – csattant Narcissa Malfoy hideg éles hangja a kongó galériában. Draco most őszinte rémülettel oldalra kapta a fejét, hogy anyjára nézzen. Narcissa Malfoy értetlenül összevont szemöldökkel meredt a fiára. Draconak be kellett ismernie nem mindennapi látvány lehet. Itt áll a galériájuk egyik teljes alakos életnagyságú portréja előtt, félig kivetkőztetve a ruháiból a portrélakót, koktélos pohárral a kezében, zilált tekintettel, borzas hajjal és félreérthetetlenül közel állva az alakhoz, aki még félreérthetetlenebbül reagál a helyzetre. Pedig csak imitáció az egész. De hát a beavatás is pontosan az volt. Draco levette ujjbegyét a vászonról, a lány leengedte a szoknyáját Draco pedig szembefordult az anyjával. Narcissa Malfoy kék tekintete fagyosan Draco nadrágjára meredt. Draco maga is lenézett.

-         Mit gondoltál? Hogy hiányomban a portréknak esem? – mordult Draco.

-         Mit akarsz attól a képtől? – mérte végig féltett galériadarabjukat Narcissa.

-         Semmit, csak alaposabban megnéztem – kortyolt a poharából Draco.

-         Elég alaposan – húzta el a száját Narcissa, emlékezetében az előbb még a felhúzott szoknyás ledér nőre vetve egy rosszalló pillantást. – Régebben ne mvoltak ilyen szokásaid. Most meg állandóan ide cövekelsz ez elé a kép elé.

-         Mert megnyugtat – rántott vállat Draco.

-         Elég érdekes dolgoakt csinálhat amivel téged megnyugtat- húzta el hidegen a száját Narcissa.

-         Késő volt soká jöttél!

-         És  akkor már neked erre rögtön inzultálnod kell a portréinkat? – csattant Narcissa.

-         Semmi olyasmit nem csináltam – mordult rá Draco.

-         Persze. Láttam – sziszegte Narcissa.

-         Hol voltál? – terelte el a szót Draco.

-         Az én dolgom – felelte kitérően Narcissa. – Már vacsoráztál? Kár – húzta fel az orrát az anyja, s elindult a folyosón. – Láttam eltüntetted a lyukas Malfoy-címeres kárpitot- nézett Dracóra megrovóan.

-         Mert funkcióját vesztette. Vagy most már örökké így függjön itt a kúriában? Gondolod díszére válik családunk dicsőségén? – kérdezett rá Draco.

-         Tanulságos emlék lett volna – felelte hűvösen Narcissa.

-         Elegem volt a látványából. Felejteni akarok. Felejteni ezt az egészet. S új lendületet adni mindennek

-         Azért iszol? Azt hiszed ez mindent megold? Azt hiszed ez változtat bármin is? – mérte végig zilált külsejű fiát.

-         Hol voltál? – kérdezett rá újra Draco.

-         Pitonnál – adta meg a feleletet Narcissa. Draco lelassított.

-         Pitonnál! – sziszegte halkan Draco.

-         Apád barátja, a kedvenc tanárod, a házvezetőd. Sőt a szertartásmestered volt a beavatáson. Tudtál róla? – nézett rá hidegen Narcissa.

-         Honnan tudod? – nézett rá kételkedve Draco.

-         Bella nénéd mondta. A feladatot senki más nem hallotta. Bella, a szertartásmester és te. Ti hárman. Ebből jött rá, hogy valószínűleg Piton volt az. Mert piton is tudja, hogy mi a feladatod.

-         Na fantasztikus – morogta dühösen Draco.

-         Nagyon is jó igen! Mert legalább rajtad tartja a szemét! – bólintott hozzá Narcissa.

-         Rámállítottad pitont? Kösz szépen anya! Most aztán nem győzöm majd lerázni a suliban! Hogy fogom így normálisan elvégezni a feladatot? – csattant indulatosan Draco. – Nők! És az állandó aggódásuk! A legutálatosabb dolog ez az aggódás! Nem veszitek észre?! Csak hátráltatsz! – lökte az asztalra kiürült poharát Draco.

-         Ó a tapasztalt bölcs! Mert ki az aki még így aggódik érted, hogy ennyire tudod? – kérdezte fejét ingatva Narcissa.

-         Nem tudom… - vágta rá Draco. Anyja kérdőn meredt rá. – Hát…Milly is – nyögte rá Draco.

-         Ezt ittad? – nézett az erős kevert italra Narcissa. Draco csak biccentett feleletként. – Jó lesz nekem is – intette Dracót. Draco unottan teletöltötte anyja poharát és a sajátját is. – Van már valami terved? – ivott az édes koktélból Narcissa.

-         Egészen jól körvonalazódik a dolog előttem igen – bólintott Draco.

-         Avass be! – tette keresztbe a lábát Narcissa ahogy leült.

-         Semmi esetre sem – zárkózott el hevesen Draco, s maga is iszogatott a poharából.

-         Bella nénéd szerint is jól megtanultad az oklumenciát. Engem viszont zavar. Régen mindig tudtam, hogy mit tervezel, hogy mit titkolsz előlem, de msot nem látok a gondolataidba – nézett rá sértetten Narcissa.

-         Felvérteztem magam mindazok ellen, akik a feladatomról akarnak információkat – bólintott Draco.

-         Az anyád vagyok nem ugyanaz – vetette fel a fejét Narcissa.

-         Tudom anya. De nyugodtabb vagyok most, hogy tudom a gondolataim védve vannak, a mester elől is – itta ki a poharából az utolsó cseppeket is Draco.

-         Annyira elfoglalt voltál, hogy még mindig nem bontottad ki a Roxforti leveledet? – kapta Narcissa a tekintetét a kandallóra. Draco is odanézett. Valóban. El is felejtette, hogy kapott egy hivatalosabb levelet is. – Vagy nem mered kinyitni, mert tudod, hogy az RBF-eredményeid vannak benne? – mosolygott a fiára Narcissa.

-         Anya. Tudod. Halálfaló lettem. Táncsak nem ijeszt meg egy RBF-eredménylap – mosolygott rá az anyjára Draco. Leemelte a levelet a kandallópárkányról,s feltépte a pecsétet.

Rendes Bűbájos Fokozat – Draco Malfoy vizsgaeredményei:

Asztronómia                                  E

Átváltoztatástan                             V

Bájitaltan                                       K

Bűbájtan                                       V

Gyógynövénytan                            E

Legendás lények gondozása           H

Mágiatörténet                                K

Sötét Varázslatok Kivédése           K

Rúnatan                                         K

Draco végigfutotta az eredmények listáját. Körülbelül ilyesmire is számított. Nem is jobbra. Nem is rosszabbra. Sejtette, hogy bűjitaltanból és SVK-ból alapból megvan a kiválója. A rúnatan és a mágiatörténet volta kettő amire a legjobban készült. Ebből várta is hogy megadják a kiválót. Vagyis megvannak a ravasz kurzusai is, hogy miket vegyen fel. Bár igazán most ez érdekelte a legkevésbé. Átadta anyjának a listát, s elköszönt tőle már erre az estére. Nézegesse az anyja kedvére az RBF-jegyeit. Neki ennél fontosabb dolgai vannak most.