Elérkezett Draco utazásának időpontja. Narcissa Malfoy egyre feszültebb, egyre idegesebb, ingerlékenyebb lett. Gyakran törölgette át a szemét, finom Malfoy-címeres szövetzsebkendőjével. Draco viszont egyre szótlanabb lett. Fárasztotta anyja aggódása. S amíg a feladat terhe nyomta a mellkasát képtelen volt élvezni az otthonlétet is. Pláne egy lepukkant kúrián. De most erre nincs ideje. Fontosabb dolog vár idén rá. Késve indultak el. A fogat ahogy megállt Narcissa pattant le sürgetően Dracót hessegetve ki a fogatból.

-         Igyekezz már Draco le fogod késni a Roxfort Expresszt! – pihegte kapkodón Narcissa.

-         S mi van akkor? – rántotta meg közönyösen a vállát Draco. – Úgy teszel, mintha csak azzal a hülye vonattal lehetne eljutni a Roxfortba – kászálódott ki a fogatból Draco is, s maga után kezdte húzni megrakott ládáját.

-         Piton nem nézné jó szemmel ha késel – intette rendre szigorú hangon Narcissa.

-         Mit foglalkozik ő most azzal! Úgyis rámállítottad egész évben! – mérgelődött Draco. Már pöfékelt a Roxfort Expressz. Lassan befejeződik a felszállás. Narcissa Malfoy idegesen igazgatta fia gallérját.

-         Mit is mondhatnék most? – nézett fel könnybe lábadt szemekkel a fiára.

-         Mondjuk kívánhatnál sok szerencsét! Arra szükségem lesz – húzta el a száját Draco. Nem szerette ezt nézni. Ahogy anyja már megint elsírja magát. Hogy nincs ideje, sem ereje megnyugtatni, hogy minden rendben lesz. Egész nyáron ezzel kellett szembesülnie. S most megint.

-         Vigyázz magadra Draco! Ha bármi történik azonnal írj haza! S tudod semmi sem kényszer. Ha bármi van…gyere haza! Tudod…itthon mindig otthonra találsz – mosolygott rá remegő ajkakkal az anyja.

-         Jól van anya! Nem rohanok haza az első megpróbáltatás után! Nem ilyen vérből születtem tudod jól – szorította meg anyja kezét Draco. Narcissa zavartan lesütötte a szemét.

-         Miattam pedig ne aggódj! – mondta nyugodtan Narcissa Malfoy.

-         Rendben. Egyezzünk meg. Én sem aggódom miattad ha te sem miattam – szabta a feltételeket vigyorogva Draco.

-         Jól van! Na szállj fel, már indul a vonat! Légy óvatos Draco! – intette meg Draco felé csipkezsebkendőjét Narcissa Malfoy, ahogy Draco fellépett a Roxfort Expresszre. A vonat azonnal megindult. Éles fütyüléssel, hosszan eresztve ki füstjét. Draco bátorítónak szánt erőtlen mosolyt küldött az anyja felé búcsúzóul. Hát felszállt! Itt van. Megindult a peronon, a ládáját maga után vonszolva. Kérdés sem volt, kötelessége a jól megszokott társasággal utaznia. Ez nehezebb lesz most mint gondolta. Ahogy megállt a fülke ajtajában, mindenki rá meredt. Zuhantak az emlékek. Az érzések. Dracóra is. A fülkében ülőkre is. Csak meredtek egymásra. Legalábbis dracóra. Draco meg igazán azt sem tudta kire nézzen. Daphné hangtalan ó-t formált tökéletes színű cseresznyepiros szép ajkaival, s elejtette a pamacsát. Blaise orvos-diagnostikus szemmel vizsgálta Dracót, mintha vesézné, de lagalábbis a szívtájék lelki ügyeit vizsgálgatná, elmebeli épségére is kiterjedő figyelemmel. Pansy végképp nem tudta, hogy reagáljon. Kipirulva, majd lesápadva remegő kézzel hol lesütötte a szemét, hol várakozón Dracóra nézett. S levegő után kapkodott. Milly homlokráncolt rosszalló tekintettel viszonozta Draco pillantását. Monstro és Crak a szokásos kedves borjúszemekkel néztek rá. Senki sem köszönt. Milly pattant fel mintha gombostűre ült volna.

-         Khm… - köhintett néhányat. – Daphné nem át akartunk menni a húgodékhoz?

-         Ó de tényleg! Majdnem elfelejtettem! – pattant fel azonnal Daphné. S magával vitte még a leejtett pamacsát is.  – Izé…szia Draco! – oldalazott ki futó smaragdvillanással Daphné. Milly azonban nem volt ilyen óvatos. Daphnéval ellentétben erőszakosan Dracónak ütközött ahogy elhaladt mellette, s reagálás nélkül elhömpölygött a peronon.

-         Öhm…nekem…meghívásom van…egy ebédre…ne haragudjatok mennem kell – állt fel Blaise s a szemközti tükörben még megigazította a nyakkendőjét, aztán Dracóra pislantva megemelte a szemöldökét. Draco behúzta az elsiető Blaise után a fülkeajtót. Monstro és Crak elmerültek a rejtvényükben. S epekedő szemekkel a büfékocsis boszorkány után ácsingóztak. Pansy még mindig az ablak mellett a sarokban ült. Ugyanúgy ahogy Draco először beszélt vele itt a Roxfort expresszen. Pansy várakozástól teljesen rá meredt.

-         Szia – köszönt neki halkan Draco, s fellökte a ládáját a csomagtartóra.

-         Szia – lehelte vissza Pansy. Draco levágta magát Pansy mellé. Pansy várakozón követte minden mozdulatát. Draco pontosan tudta mit vár a lány. A legnagyobb szerelemben zuhant rájuk apja bebörtönzésének híre. Ami egy csapásra mindent megváltoztatott. Szerelemben? Draco kifejezéstelen arccal Pansy halványrózsaszín ajkaihoz szorította a sajátját. Alig egy futó simításra, s hátradőlt az ülésen. – Vártalak…Cornwallba – ejtette ki nehezen a szavakat a lány. Szinte érezte, ahogy visszatartja a levegőt.

-         Igen tudom. Ne haragudj, fontosabb ügyek voltak most otthon…olyanok, amikről most nem tudnék beszélni – felelte kimérten Draco.

-         Levelet sem írtál – nézett rá megrovón Pansy.

-         Ne beszéljünk most erről Pansy tényleg! – simította át lustán a lány térdét.

-         Jól van – Pansy félénken simította át Draco szőke haját. – Gyere közelebb! – húzta magához Draco fejét. Draco unottan figyelte, ahogy Monstro és Crak elmerülnek az újságjaikban, mintha itt sem lennének. Lecsúszott az ülésen, s Pansy vékony combjaira hajtotta a fejét. Pansy könnyedén sepergette hátra a szőke tincseket.

-         Mesélj milyen volt a nyarad? – kérdezte könnyednek szánt hangnemben Draco. Érezte, ahogy Pansy izmai megfeszülnek a feje alatt.

-         Hát…erre mit válaszolhatnék. Jó volt hazamenni egy kicsit. Többnyire baglyokat vártam. Sokat leveleztem. Az általam szervezett nyaralás lett a legcsapnivalóbb…

-         Sok fájdalmat okoztam ugye? – kapta szürke tekintetét zavartan a mély tekintetbe Draco.

-         Öhm… - Pansy elkapta a szemét, inkább a szőke tincsekben gyönyörködött.

-         Eztán nem lesz így Pansy. Garantálom – felelte rá Draco csendesen. De  hangjában volt valami kemény él. Valami…ami még neki sem tetszett. A lány csak szereti. Ez az egyetlen ami olyan más. Nem akart Draco azon gondolkodni, hogy most ő mit érez.

-         El kellene mennünk a prefektusi kocsiba – kezdte Pansy próbálkozásként.

-         Hidegen hagy a prefektusság – vont vállat ridegen Draco. – Ennél komolyabb dolgokkal akarok idén foglalkozni.

-         A prefektusság neked nem elég komoly? – ráncolta  a homlokát Pansy. – Régen élvezted – jegyezte meg halkan Pansy.

-         Az elmúlt Pansy – fordította el a fejét rosszkedvűen Draco.

-         Igen igazad lehet. Umbridge nélkül már semmi sem olyan – szomorodott el Pansy. Pansy nagyon csípte a macskaimádó rózsaszínbe bugyolált főinspektort. Draco teljesen megértette, hogy a hiánya Pansynak éppoly nyomasztó lehet most , mint neki az , hogy vissza kellett jönnie a Roxfortba. – Ne is menjünk, engem sem érdekel már! – nézett az elsuhanó tájra Pansy is. Draco szeme megakadt az asztalkán heverő lila szalagos pergamenen.

-         Ez meg mi? A tied? – kérdezte Draco. A lány csak a fejét rázta. Draco a szeme elé emelte, hogy átfussa a sorokat.” Kedves Blaise! Nagy örömömre szolgálna, ha megosztanád velem szerény ebédemet a C fülkében. H. E. F. Lumpsluck professzor”

-         Blaise Zabini! Micsoda öröm! Örülök hogy elfogadtad az ebédmeghívásomat – invitálta beljebb Blaiset a pocakos, kopaszodó ezüst hajú varázsló. – Az az átkozott büfé csak nyalánkságokból áll. Rendes ételt itt még sosem ettem.

-         Valóban egészségtelen – foglalt helyet  várakozón felvont szemöldökkel Blaise. Tekintete meg akadt a porcelán tányérkészleten. – Másokat is várunk?

-         Ó igen! Meghívtam még egy-két nagy reményű ifjú iskolatársad!  - ült le szuszogva, kedélyesen Lumspluck professzor. – Az én elméletem, hogy a legfontosabb a világban a kitűnő kapcsolatépítés! Majd meglátod Blaise! Egy emberi kapcsolat felbecsülhetetlen érték!

-         Egyetértek. Sosem haszontalan – húzta el a száját Blaise. Még mindig a szája ízében volt Daphné gyomorforgató húzása a számmisztika vizsgázatóval.

-         Az információim szerint komoly gyógyítói babérokra törsz! S mindenki áradozik rólad, akit csak hallottam, persze nem is csodálom – mérte végig a markáns arcú, férfias, nyílt tekintetű Blaiset a professzor.

-         Igazán, hízelgő. Bár én magam még sosem tapasztaltam – mosolygott kedélyesen Blaise, s  szeme körül felfutottak az apró nevetőráncok.

-         Milyen ravasz! – mosolygott rá Lumspluck. – Nagyon is jól tudod te kedves fiam! De pimasz kis füllentő vagy te! Igazi mestere az ékes szavaknak! Már most látom! Helyes helyes!  - dörzsölgette a tenyerét Lumpsluck.

-         Theodore Nott az évfolyamtársad ugye? Régen ismertem az édesapját tudsz róla vaalmit?

-         Khm….úgy tudom a minisztériumban elfogták a nyár elején – felelte zavartan Blaise. Lumpsluck látványosan elzárkózott. Nem kívánt válaszolni sem rá. Szerencsére éppen ekkor újabb meghívottjai léptek a fülkébe.

-          Á gyere csak Belby fiam! McLaggen! – Lumpsluck sorba beinvitálta vendégeit. – Foglaljatok csak helyet nálam, helyezzétek kényelembe magatokat! Igazi ínyencségeket hoztam ebédre – kuncogta el magát mint egy csínyen kapott gyerek. – Ginevra Weasley! Fáradj csak ide mellém, egy szép női hölgy társaságában máris fokokkal jobban érzem magam – tologatta az ablak mellé a sarokba a lányt. Blaise hűvös tekintettel, de mohón végigmérte a lányt. Egyenes szálú vörös haja a hátán lengedezett. S melegbarna lázadó tekintet. Igazán sportos alkat. Izmos lábakkal. Feszes fenék. Blaise nagyot nyelt. A legbosszantóbb ebben a lányban hogy hiába aranyvérű. Túlságosan is imádják a muglikat. Ami Blaise felfogásával összeegyeztethetetlen. Pedig kellene neki ez a lány. Nagyon is. Vadvirág illatot hozott a levegőbe. Éppen olyan vadat mint amilyen a lány személyisége. A lány viszonozta a pillantását. Blaisenek nehéz volt a mardekárosokhoz mréten hűvös tekintettel válaszolnia rá, amikor szíve szerint az előtte elsuhanó lány fenekére csapott volna, hogy az érintés pillanatában is érezze azokat a szép formás, sportosan izmos gömbölyű női formákat.  Daphné sosem szeretett igazán sportolni. Persze ég és föld volt a két lány megnyilvánulásokban. De azért ami jól néz ki azt el kell ismerni. Ha más nem is beindult fantáziája úgyis egyértelműen elárulja ezt. Sosem volt még igazán sportos testalkatú lánnyal. Kipróbálná, milyen egy ilyen csupa lendület és lányosan izmos szép nővel. A lány keresztbe tette a lábait. Erre pedig Blaise mindig érzékeny volt. A keresztbe tett női lábak borzongatóan hivogatóak. Sokkal inkább mint ha szétvetett lábakkal egy baldachinos ágyon feküdne fedetlen szeméremmel. Nem pont így, ez a diszkrétnek szánt hivogatás. Amit minden nőben csapdának tartott. A környezetében sajnos nincs még egy ilyen nő, aki így sportolna mint ez a lány. De mardekáros szabályok kötik a kezét. Hiába diktálna az ágyéka egészen mást ,ha fejben muszáj tartania magát a szabványhoz. Blaise hát érdektelenül elfordította a fejét a lányról, s körbenézett. Ekkor lépett Potter és Longbottom a fülkébe. Blaise sejthette volna. A kiválasztott Lumpsluckot is érdekli. Nem kerülte el a figyelmét, hogy a vörös hajú lány hogy megélénkült Potter érkezésére. Blaise elvett egy porcelántányért az asztalkáról, s közben teljes véletlenséggel hozzáért a lány kezéhez, aki szintén egy tányérért nyúlt. A lány ijedten rántotta vissza a kezét, Blaise csak elfordulva vigyorgott. S a térdére terítette közben a szépen hímzett szövet szalvétát. Belekortyolt a tökpezsgőbe, s levágott egy szeletet a fácánhúsból.

-         Ragadjuk meg hát az alkalmat, hogy megismerkedjünk egymással – nyelt le egy nagy falatot Lumspluck. Először Marcus Belbyt vette kezelésbe, akinek a felmenőiben igen kiváló bájitalfőzők szerepeltek, többek között  a fakrasölőfű-főzet megalkotója. Bár Blaise sejtette a fiú kevéssé örökölte ezen képességeket. McLaggen után végre Weasley-lányra fordult Lumpsluck figyelme. Blaise végre leplezetlenül mustrálgathatta magának a lányt.

-         A kis hölgy a szemem láttára  végezte el a rémdenevérrontást. Igazán bámulatos! Remek pálcaforgató úgy vigyázzatok fiúk! – intette rendre Lumspluck, S Blaisere vetett pillantásából nagyon is megértette Blaise a célzás neki szólt. Tényleg jobb lesz messzire elkerülni ezt a lányt. Éppen olyan vad, mint az illata. A rémdenevérrontás élményeiről ráaádsul Dracónak éppen elég friss emlékei vannak.

-         Nem igazán szeretem, ha alattomos módon célozgatnak vagy rám támadnak. AZ önvédelem a legfontosabb dolog. Nem is olyan régen tapasztaltam is ezt – vágta rá egyenesen Ginevra Weasley. Blaise szárazon nyelt.

-         Okos gondolat. Úgy van. Jól van, jól van – egyértelműen az egyetle na jelenlevők között aki semmilyne kapcsolatot nem tud felmutatni. Az apja a muglibolondériájával a legjelentéktelenebb minisztériumi osztályon dolgozik. – S Blaise Zabini – ízlelgette a nevet lelkesen Lumpsluck. – ha a híred nem jutott volna el hozzám hamarabb, akkor is lenne más fogódzóm. Legendás szépségű az édesanyád – áradozott Lumspluck mintha még mindig beleszédült volna anyja emlékébe, mint maci a mézesbödönbe.

-         Igen, köszönöm valóban az – szűrte a fogai között hűvösen Blaise.

-         Úgy értesültem, hogy nemrég megözvegyült ismét – mintha csak esélye lenne anyám kezére. Blaise magában fújtatott az öreg Lumspluck szemében megcsillanó különös fényt érzékelve.

-         Már elég régen igen – felelte rá hidegen Blaise.

-         Hanyadik házassága is volt ez? Hatodik? – érdeklődött Lumpsluck.

-         A hetedik – köszörülte  torkát kényszeredetten Blaise. Kínos témát feszeget az öreg. Blaise kényelmetlenül ült a vallatás alatt.

-         Vagy úgy persze, persze. Szegény teremtés. Mi történt pontosan…? – kíváncsiskodott Lumspluck. Blaise nem tudta eldönteni Lumsluck vajon kit sajnál, az elhalálozott férjet, vagy az özvegyen maradt édesanyját. Bár mindkettő inkább afféle morbid hangulatot kezdett ölteni Blaise fejében.

-         Nem tudom pontosan – felelte rá zárkózottan Blaise.

-         Igen, hogyne hogyan is tudhatnád – legyintett Lumspluck. – S örökös volt a családban?

-         Igen. Én – válaszolta most már tényleg kínosan feszengve Blaise. – A mostohaapám rámhagyta az örökséget.

-         Vagy úgy – mérte végig Lumspluck. Jól sejtette. Blaise eddig is dúskált a galleonokban, de hogy egy újabb gringottsi széfkulccsal gazdagabb lett…ez jelentősen dob Blaise befolyásán. Ráadásul egyértelmű, hogy tiszta örökösként ők kerülnek ki minden házasságból. Vagy az anyja, vagy maga Blaise. – Mit élhet meg az a gyönyörű asszony. Ennyi férjet elveszteni, s mégis milyen tündöklően ragyog még mindig. Az élő bizonyatéka, hogy nemcsak a férfi, de a nő is idővel csak még jobban kiforr akár a bor. Évről évre szebb. Bár én lányként is ismertem. Hogy viseli a sorscsapásokat?

-         Hát… - Blaise feceregve tologatta  a fácánhúst a tányérján. – Khm…a télen…újra oltárhoz áll.

-         Ó értem – mosolygott elzárkózón lumspluck. Érezte, hogy most már túllőtt a célon. Csupa családi ügyről faggatni Blaiset. Amikor egyértelműen olyan…feszélyező ügyeik vannak. Hogy honnan a sok pénz.  A Zabini név évtizedekkel ezelőtt semmi sem volt. Sehol sem volt az aranyvérűek között. A látványos anyagi gyarapodás azonban berobbantotta Blaiset és az édesanyját a köztudatba. Ráadásul csupa kalandos ügylet. Mrs. Zabini első férje egy francia varázsló volt. De semmi sem bizonyítja, hogy Blaise valóban az ő gyermeke lett volna. S látványos házassági sikereiben alaposan kihasználta szépségét, ám hidegvérűségét is. Nem adta akárkinek magát, s mindig elvitte az ügyet az oltárig. Hogy aztán néhány év türelmi idő után egyszerűen eltegye láb alól. Az összeget pedig a Zabini névre nyitott Gringottsi bankba csörgesse át. Ráaádsul Blaise születése körüli bonyodalmak, hol letagadott évei, hol visszavett évei is olyan zavarossá tették Blaise fogantatását, hogy valószínűleg már Blaise anyja sem tudta, hogy éppen hol és mikor történt a dolog. Az biztos. Blaise éppúgy örökölte anyja szépségét és megkapó külsejét, csak mindezt férfias megjelenésével, helyes arcával. Éppannyira vonzó volt férfiként mint anyja nőként. Mrs. Zabini többnyire akkor végzett a fölöslegessé vált férjjel, ha már kinézőben volt egy újabb esélyes férjjelölt. Blaiset annyira felkavarta a túl belső kérdezgetés, amit most meg kellett osztania vad idegenekkel, hogy képtelen volt már másra koncentrálni. Alig várta, hogy Lumspluck befejezze vallató kérdéseit, amelyekre mégsem vághatja rá senki sem nyersen, hogy indiszkrét az öreg. Holott egyértelmű.

-         Úgy tudom Harry, hogy te magad is rendkívüli képességek birtokosa vagy – faggatta már új alanyát Lumpsluck. Blaise hitetlenkedve köhintett egyet.

-         Naná, Zabini, mert te olyan nagy hős vagy…a száddal – csattant erre Harryt védelmező hangnemben Ginny Weasley. Blaise magában felnevetett. Hát még ha tudná mire képes a szájával!

-         Csak óvatosan Blaise nem tanácsos ingerelni az ifjú hölgyet! – figyelmeztette Lumpsluck. Blaise behúzódott az ülésnek dőlve, de időnként a lány izmos lábaira fókuszált. Annyira elmerült e rezzenéstelen bámészkodásban, hogy Lumspluck sürgető hangjára lett csak figyelmes.

-         Ó, hogy elrepült az idő! Hiszen már alkonyodik! Siessetek vissza a fülkétekbe! Harry, Blaise – nézett két kiemelt vendégére Lumsluck professzor. – Bármikor szívesen látlak benneteket! – mondta nyomatékosan Lumspluck, mélyen a két fiú szemébe nézve. -  S ez rád is érvényes kisasszony – kacsintott Ginevrára az idős professzor. Blaise felpattant, s elsőként rontott ki a fülkéből. Potter és a Weasley lány biztos hogy még sűrűn egy társaságban lesz vele, ha Lumpsluckon múlik. Ennyi neki elég is volt mára, a felvett mardekáros álcából.  A kupéjukban. Draco csaknem bealudt Pansy ölébe hajtott fejjel. Behúzta maga után a kupéajtót, de az nem záródott. Erősebben megrántotta.

-         Mi a fene van ezzel? – Draco felkapta a mondatra a fejét. Az ajtó kivágódott, Blaise elvesztette az egyensúlyát, s egyenesen Monstro ölébe huppant.

-         Hé! Összegyűrted az újságom! – veszekedett Blaisere Monstro.

-         Mit pattogsz? Csak felestem! Attól még nem fejtettem meg helyetted a rejtvényt! – vágta le magát a helyére Blaise. Draco szeme azonban megakadt egy fekete cipőn, ami a levegőben felfelé emelkedett Blaise feje felett. Monstro vágta be az ajtót, Draco pedig elégedetten felvigyorgott, s visszaeresztette a fejét Pansy ölébe. Hát akkor itt ez ideje megfélemlíteni az iskolatársait. Még jó is, hogy Blaise-el együtt érkezett Potter. Mert ki másnak lenne láthatatlanná tévő köpenye? Számtalanszor elkapta már hogy Potter tilosban jár.

-         Na mi volt? Mit akart Lumpsluck? – kérdezte flegmán Draco.

-         Próbálja begyűjteni azokat az embereket akiknek jó kapcsolataik vannak – felelte Blaise még vissza-visszanézve Monstróra. – Nem talált túl sokat.

-         Kik voltak még ott? – húzta össze a szemöldökét Draco.

-         McLaggen, az a griffendéles…

-         Ja igen a nagybátyja fejes a minisztériumba – biccentett rá Draco.

-         …valami Belby a hollóhátból – sorolta tovább Blaise.

-         Nehogy már az a hülye?- szólt közbe Pansy, megakadva Draco hajának simogatásában.

-         …meg Longbottom Potter…és a Weasley-csaj – zárta a felsorolást Blaise. Draco ingerülten eltolta Pansy kezét s felült.

-         Meghívta Longbottomot? – csattant Draco.

-         Gondolom, ha ott volt – rántott vállat Blaise.

-         Mi a fenét akarhat tőle? – gondolkodott erősen Draco. Persze legjobban az sértette, hogy őt nem tartotta méltónak ahhoz, hogy meghívja. De hogy Longbottom ott volt? S hogy Blaise mehetett? De őt meg kihagyta? Hát ki ez a Lumpsluck? Elég egyértelmű. Még apja  Roxforti mesélésében is benne volt Lumspluck és az általa szervezett esték. Minden befolyásos diákját meghívta. Akik sokra vitték. Ezért volt apja is a tagja. Az hogy most Dracótól megvonta a figyelmet egyet jelentett azzal, hogy őt egyáltalán nem tartja ilyennek. Vagyis nem nézi ki belőle, hogy sokra vihetné. Vajon ez is egy jel? Apja letartóztatásának következményei már ebben is lecsapódnak?  –Az  rendbenm, hogy kíváncsi volt a kis kiválasztottra – fintorogta Draco. – De például a Weasley- csajban mi érdekes van? – meredt Blaisere Draco. Blaise összeszorította a fogait. Hát éppen ő tudna felsorolni benne pár érdekes dolgot. Mondjuk azt a formás izmos fenekét! Meg a lábát. Ami most úgy megtetszett neki.

-         Egy csomó srácnak tetszik – kotyogta közbe rosszindulatúan Pansy. – Ha jól emlékszem neked is bejön Blaise! Azt mondtad szerinted is jól néz ki, pedig tudjuk, hogy te milyen finnyás vagy! – jegyezte meg de közben Dracót figyelte.

-         Nem érdekel a mocskos véráruló, akárhogy néz ki – vágta rá fagyosan Blaise. Pansy elégedetten meredt rá, s Draco ingerülten bár, de visszahajtotta a fejét, s hagyta, hogy Pansy ujjai fésülgessék a haját.

-         Elég trágya ízlése van Lumpslucknak. Biztos már tök szenilis. Pedig apámr szerint régen jó varázsló volt. Apám a kedvencei  közé tartozott . Szerintem Lumspluck nem tudja hogy a vonaton agyok különben meghívott volna – erősítette magában is ezt a feltevést Draco.

-         Nem biztos, hogy meghívott volna – ingatta a fejét Blaise. – Az elején Nott apjáról faggatott. De amikor mondtam, hogy az öreg Nottot elkapták a minisztériumban egyből leszállt a témáról…és Nottot sem hívta meg – nézett jelentőségteljesen dracóra Blaise. – Szóval szerintem nem komálja a halálfalókat – Dracónak ütött Blaise beszólása. Hogy most már ő is halálfaló. Ó igen. Blaisenek viszont egyezi ka gondolkodása Lumpsluckéval. Az biztos. Draco bosszúsan csak felkacagott.

-         Mit számít hogy kit komál Lumspluck, ő csak egy hülye tanár! – s unottan ásított egyet. – Különben is jövőre lehet, hogy már nem is járok a Roxfortba. Miért is izgatna mit gondol rólam! – Pansy ledermedt alatta. Érezte, ahogy ujjai simítása megáll a félúton.

-         Mi az hogy nem fogsz jövőre a Roxfortba járni? – rendült meg Pansy. Ó igen, az eminens tanuló Pansy. Azért elképzelni se tudja az iskolán kívüli életet. S hogy ő ne mjön vissza jövőre, biztos egész sokk neki. Mennyire mások is ők msot itt ketten! Draco úgy döntött néhány dolgot elhint a hallgatóságában.

-         Azt sosem lehet tudni – vigyorgott halványan Draco. – Lehet hogy …akkor már nagyobb és fontosabb feladataim lesznek – Mind a négyen ledermedve meredtek rá. Egy pillanatig mindenki csak ámulva Dracóra nézett ,aztán Pansy ujjai újra átsimítottak Draco tejfölszőke haját. Az első döbbenetét most az egymásba cikázó gondolatok váltották fel. Nem hülye nő. Sosem volt az. Az ő barátnője mindig is túlságosan  bosszantóan intelligens volt.

-         Csak nem…mellette? – kérdezett rá elhalón Pansy.

-         Anyám azt akarja, hogy fejezzem be az iskolát, de szerintem manapság egyáltalán nem fontos a képesítés. Ha a sötét nagyúr átveszi a hatalmat azt hiszitek érdekleni fogja hogy kinek hány RBF-e meg RAVASZ-a van? A fenét, az fogja érdekelni hogy ki mennyire volt hűséges hozzá és milyen szolgálatokat tett neki – mondta céltudatosan és határozottan Draco. Hát végülis az igazságot most majdnem elmondta. Igen. Ennyi elég is lesz.

-         És te majd komoly  szolgálatokat teszel neki mi? – kérdezte Blaise gúnyosan.  Gyűlölte a halálflaó témát. Mindig is szálka volt kettejük között ez. S egyre élesedett. – tizenhat évesen, úgy hogy még az iskolát sem jártad ki?

-         Most mondtam! A sötét Nagyurat nem érdekli, hogy kijártam e az iskolát, talán olyan feladatot bíz rám amihez nem kell iskolai végzettség – mondta halkan Draco. Crak és Monstro is tátott szájjal meredtek rá. Pansy egyszerűen levegőt venni is elfelejtett. Csak ámultan kimeresztett szemekkel nézett rá. Hát persze! Ő nem volt vele ezekben a napokban! neki az új határozott, férfias és céltudatos Draco Malfoy teljesen ismeretlen!  Ő nem élte át vele ezeket a napokat. Neki minden új, amit most Draco tesz, és gondol. S érez. Blaise egyértelmű nemtetszéssel hallgatta Draco szavait s teljesen elzárkózott a további beszélkedéstől. sEmmi értelme. Csak összekapnának. S Dracót ismerve most, az új Draco nem köntörfalaz az eszközökben. Blaise jobbnak látta hát ha nem húzza ki a gyufát Dracónál. Pansy csak csodálkozó szemekkel nézte. Szóhoz sem jutott. Megnyikkanni is képtelen volt. Csak nézte. Ámultan. Döbbenten.

-         Már látni a Roxfortot át kellene öltöznünk! – mondta Draco. Szinte utasítás volt a mondata. S valahogy most mindenki teljesítette is. Csendesen öltözködtek. Pansy is magára kanyarította a talárját. Nem szólt hozzá. Olyan elgondolkodva gombolta a talárját. Vajon mi járhat a fejében, a sötét tekintete mögött. S Draco igazán akarná- e tudni? A szerelvény egy nagy zökkenéssel megállt.  Monstro felrántotta a fülke ajtaját. Blaise szó nélkül követte, Crakkal a sarkában. Pansy Dracót várta. Draco szándékosan maradt utoljára. Neki még van egy kis elintéznivalója itt bent. A fülkében. Pansy egyik lábáról a másikra nehezedve várta, hogy elkészüljön Draco.

-         Menj csak előre – mondta Draco rezzenéstelen hideg szürke szemekkel Pansyra nézve. – Nekem még van itt egy kis dolgom. – Pansy válla megereszkedett. Csalódottan lépett ki a fülkéből. Nagyon elutasító és nagyon hideg a lánnyal. Tényleg kíméletlen. De nem akart Potter füle hallatára magyarázkodni neki. Draco gyorsan behúzta  a lány után a  fülke ajtót. Rászegezte a pálcáját a helyre, ahol sejtette a gubbasztó Pottert. Hatalmas puffanással ért talajt a test. Leröppent róla a jótékonyan fedő láthatatlanná tévő köpeny. Ott volt előtte groteszk pózba merevedve. Draco elégtétellel meredt a fiúra.

-         Nem hallottál semmi fontosat Potter. De ha már itt vagy… - Draco erősen beletaposott gyűlölt ellensége arcába. – érezte, ahogy az orra eltörik a súlya alatt.  –Veddúgy, hogy ezt apám küldte. És msot jó éjt. Talán pár nap múlva a Roxfortban…vagy soha – dobta Potterre a láthatatlanná tévő köpenyt, s behúzta rá a fülkeajtót. Elégedetten lépkedett le a Roxfort Expresszről. Potternek is megfizetett. Ez most kifejezetten jól esett.

Pansy a fiákereknél várakozott. Miközben Draco szavain gondolkodott. A Nagyurat szolgálja? Hiszen egyértelmű, hogy Draco erről beszélt! Vajon tényleg belépett? Már halálfaló? Persze lenne rá egy mód, hogy ezt megtudja. Na majd, ha kettesben lesznek! Pansy nagy levegőket vett. Sötétedett. Egészen mélykék az ég, Feketén rajzolódnak ki a kék égbolt előtt a fák csupaszodó ágai. Titokzatos árnyak most a fák, ágaik kibogozhatatlan sűrűvonalak. Feljött a hold is sápadt tompa fénnyel. Roxmorts felől hatalmas csapat fekete varjú szelte át széles sávban a kék eget. Feketék a varjúk, éles a károgásuk. Fel- feltűnik a több tucat varjúk újabb és újabb hulláma a fekete fák mögül, elvonulnak Pansy feje felett. Haladnak a távolba. Vészt jóslóan kárognak. Pansy megborzongott a hangjuktól, s ahogy ismét elkapta a tekinetetét az egyre sötétedő égboltról, a közeledő fekete taláros szőke Dracóra esett a pillantása. Kiolvashatatlan szürke szemek. Soha nem volt még ennyire távol tőle a fiú mint most. Határozott léptekkel, közönyös arckifejezéssel közeledett. Férfiasan, magabiztosan, szinte unottan. Károgtak a varjúk, hangjuk messze szállt. Valami nagyon nincsen rendjén borzongott meg újra és újra Pansy. Most végérvényesen megcsapta a gondolat szele. Ahogy itt állt a fiákerek közt Dracóra várva. A baljós varjúkárogás nem akart szűnni a feje felett, Draco pedig rezzenéstelen, kifejezéstelen arccal közeledik, szőkén, magasan, megfoghatatlanul és elérhetetlenül. Nem szóltak egymáshoz. Bár egy fiákerbe szálltak. Csodálta a fiút. Most talán még jobban. Mert most nagyon azt érezte, hogy a számára valahogy elérhetetlennek tűnik.