A nagyteremben Draco először találkozott leendő áldozatával. Az igazgató mozgása lassabbnak, megfontoltabbnak, s valahogy betegesnek tűnt. Draco elszántan nézett az idős varázslóra. Talán jobb is így, könnyebb lesz végezni vele. Sőt még hálás is lehet neki a vén igazgató, hogy megszabadítja már e földi gyötrelemtől. Sosem szerette az igazgatót. Elfogult vén bolond volt, s ráadásul nyílt pártfogója legnagyobb ellenségének Potternek. Egészen más volt most Dumbledore-ra pillantania, most hogy tudta, a feladatának pontos célszemélye a piros-arany talárba bújt mágus. Felmérte magának áldozatát. Még magában is számot kellett vetnie. Képes lenne őt valóban elpusztítani? Hiszen sosem szerette, mindig az igazságtalansága megtestesítőjének látta, s most magában a lehetőségeket latolgatta, hogy hogyan is tudná a legkönnyebben eltenni láb alól. Kényelmesen. De egyben igyekezve is sürget az idő. Az öreg  jobb keze csúnyán fekete és aszott volt. Ijesztően undorító. Egyértelmű jele, hogy közeleg a vége. Valami csúnya átokkal találkozhatott nem is olyan régen. Draco látott már korábban ilyen sérülést. Az egyik rokona hasonlóan járt. Ott volt egy régi megfestett portén. Az alak mindig hátratartotta sérült karját a háta mögé bújtatva testi hibáját. Dracónak azonban ez a jel még nagyobb fejtörést okozott most itt Dumbledore-on. Igyekeznie kell, sürgeti az idő. Nem tétlenkedheti el a heteket és a napokat, mert bármikor természetes halállal fog eltávozni az igazgató és akkor ő voltaképpen kudarcot vall. Márpedig ezt az egyet nagyon nem akarta. Ez nem méltó halálfaló énjéhez, az apjához, a Malfoysághoz. Semmihez sem. Erősebben kell dolgoznia a fekete mágia eszközeivel mint valaha. Elfordította tekintetét az igazgatóról, s helyette inkább elgondolkodva a villájával játszadozott. Lumpsluck átveszi Piton helyét bájitaltanon. Tessék! Az egyetlen óra, amit élvezett, amiben jó volt, aminek értelme is volt. Ami miatt szívesen jött vissza a Roxfortba. De most Piton Sötét Varázslatok Kivédését fog tanítani nekik. Éppen ezt a kamu tárgyat! Dracónak semmi sem tetszett most a Roxfortban. Az egész iskola csak kolonc a nyakán, neki nem órákra járás a feladata, hanem Dumbledoret kell eltennie valahogy láb alól. Asztal mellett még mindig Potter arcbataposását mutatta meg Monstro, Crak és Nott kérésére újra és újra. Legnagyobb sajnálatára a fiú még a vacsora alatt visszatért az iskolába. De maga az élmény, hogy ha csak egy kicsit is, de Pottert megalázhatta, már felemelő érzés volt. A három társa pedig osztozott kárörömében és éppen olyan elégtételt éreztek mint maga Draco.

- Menjünk előre – előzte ki a tömeget Draco a pinceterem felé haladva.

- Draco! – kiáltott utána Milly, az unokanővére. – Várj meg.

- Igen Milly mond mit akarsz? – várta be a lányt türelmetlenül Draco.

- Beszélj Pansyval! – húzta az ablak felé Milly, hogy kiálljanak a hömpölygő mardekáros tömegből.

- Kösz, már megtettem – rántotta meg a vállát Draco.

- Egyáltalán nem tetted meg! – csattant indulatosan Milly. – Cseszek rá, hogy nekem válaszoltál-e vagy sem! De Pansy miatt majd én a fejedre olvasok! Nem engedem, hogy ezt elszúrd! Mert én mindkettőtöket ismerlek! Szóval odatolod azt a vastag bőrű pofádat elé és bocsánatot kérsz tőle! – Milly úgy neki támadt, ahogy még soha. Draco döbbenten bámult Millyra, aki a lehető leghalkabban, de soha nem látottan mérgesen beszélt hozzá. Milly mindig is olyan elnéző volt. Amilyennek egy aranyvérű nőnek köteles lennie. Most ez a lerohanás tőle olyan hátba támadásnak tűnt. Nem várt csapattárstól kapott ütés. Azt hitte Millyvel egy csapatban vannak. Na persze Milly lány! Hogy lehetne vele egy csapatban! – Felfogtad? Odamégy hozzá és bocsánatot kérsz tőle, amiért egész nyáron mellőzted! Sőt úgy tettél mint aki amnéziás! Elég világos voltam?! Menj és kérj tőle bocsánatot lehetőleg térden állva. Mert bunkó voltál!- nyomta ökölbe szorított kezét Draco mellkasának, hogy taszítson rajta egyet. – nem érdekelnek a kifogásaid. De ennyit Pansy is megérdemel, még tőled is! Szóval eredj és addig látni sem bírlak, amíg nem esedeztél a legjobb barátnőm és a te barátnőd bocsánatáért! – Milly fejét ingatva hitetlenkedőn kapkodta Draco arcának rezzenésein a tekintetét. – Nem ismerek rád Draco! Nem tudom kivé lettél a nyáron, de azt hittem, a rokonom talán van annyira gáláns, mint a családunk többi tagja! Tényleg ne kerülj addig a szemem elé! Nem hiszem el, hogy az unokaöcsém ekkora bunkó volt! – rázta a fejét értetlenül Milly, s dühös karcsapkodások közben magára hagyta a ledermedt Dracót. Draco pedig jól sejtette, az egész évfolyam úgy intézte, hogy kettesben hagyják őket. Mindenki bevonult a fiúhálóba. Kivéve: Pansyt. A klubhelyiségben hatalmas volt a hangzavar, mindenki üdvözölte régi klubtársait, nyári élménybeszámolók hangzottak fel minden kanapénál. Pansy megindult a hálók felé vezető lépcsőn. Félúton megtorpant, s visszanézett Dracóra. Draco lomha léptekkel, de követte a lányt. A hatodéves lányhálóba ért. Kattanva csukódott az ajtó mögötte. Csend ereszkedett rájuk. Pansy a Fekete-tóba vesző ablaknál állt. Csak a víz sötét titokzatos fénye játszadozott árnyként a szobán. Háttal állt neki a lány. Lehajtott fejjel, felnyírt bubifrizurával. Éppen olyan volt, amilyennek Draco szerette.

- Nem szándékosan bántottalak meg hidd el! Nem így akartam! – kezdte kényszeredetten Draco.

- Hagyd Draco! Nem illik hozzád ez, te is jól tudod. Ahogy hozzánk sem! Nem vagyok hülye! TE is jól tudod! Szavakkal engem nem lehet átvágni! Hiába kérnél bocsánatot! Amit a lelked mélyén nem bánsz azért ne kérj bocsánatot – fordult vele szemben indulatosan Pansy. – Valaki mással…voltál a nyáron igaz? Egy lánnyal…ugye? – Pansy dühösen szorította ökölbe  a kezét, ahogy érezte könnybe lábad a szeme. Draco meg volt lőve. Erre mit válaszolhat? Pansy rátapintott a lényegre. De nem úgy, ahogy ő gondolja.

- Ne kérdezz olyat, amire nem akarod te sem, hogy őszintén feleljek – ült le a lány ágyára Draco. – Borítsunk fátylat a nyárra – próbálta engedékenyen Draco.

- Soha többet ne csinálj velem ilyet! Borzalmas volt ez a nyár – rogyott le esetlenül Draco mellé a lány, s a fejét Draco vállának támasztotta.

- Hidd el nekem is! – mormolta a levendulaillatú hajba Draco. Pansy megemelte a fejét. Draco tudta mire vár a lány. Most ketten vannak. Senki sincs a közelben sem. Nincs kifogás. Nincs mellébeszéd. Nincs sürgős elintéznivaló. S a lány csókra kínált ajkakkal várja, hogy Draco végre igazán megcsókolja. Fáradt sóhajjal szorította rá ajkait a lányéra. Nehezen indult a csókjuk. Valahogy mindketten úgy tettek, mintha ez lenne az első csókjuk. Mintha minden mást elfelejtettek volna, amit együtt éltek át. Ahogy találkozott a nyelvük is…minden olyan idegen volt. Draco agya is lázasan járt a csók alatt. Hol van a méz? Az a régi édes íz a csókjukból? Mi a baj vele? Miért nem tud most Pansyra úgy nézni mint régen? Miért nem ingerli most még a vékony hosszú nyakvonal sem, a felnyírt ébenhaj, a lány akaratos jelleme. Most valahogy olyan ismeretlen volt neki ez a Pansy. Annyira nem volt ráhangolva. Annyira nem értette őt. S olyan fölöslegesnek tűnt. Pansy elhúzta a fejét a csókból. Lehajtotta a fejét. Keserű volt ez a csók. Soha ne mvolt még ennyire érzéketlen, hideg és semleges. S olyan egyértelműen jelezte, hogy valami nagyon nincs rendben. Velük. Kettőjük között. Nem volt rózsaszín lebegés, sem sötét örvény. Nem volt semmi. Olyan üres volt, mint egy régi bájitalos lombik, amit alaposan átmostak. Inkább olyan keserű volt, benne mindazzal, amiket nem mondtak el egymásnak, amik megkeserítették az életüket az éjszakáikat a nappalaikat, ami megváltoztatta kettejük kapcsolatát is.

- mi a baj Draco? Miért nem olyan ez most, amilyennek lennie kellene? – kérdezett rá értetlenül Pansy, s ujjaival átsimította Draco bal karját. Ujjai lassan kezdték felgyűrni a talár ujját. Draco egyetlen lökéssel eltolta a lány kutakodó kezét, mielőtt kibukkan a Sötét jegy széle a talárujj alól, s felpattant.

- Nem tudom. Pansy nem megy ez nekünk! – fordult szembe hidegen a lánnyal. Pansy az ágyon ülve tanácstalan döbbent szemekkel meredt rá.

- Mi az hogy nem megy? – formálta olyan kétségbeesetten és csodálkozón, s reményvesztetten, amilyennek még soha nem látta a lányt. Szenvedtek mindketten. Az utolsó haldokló lépések voltak ezek a kapcsolatukban. Mindketten érezték. Ez a keresű csók végleg megpecsételte őket. Tudták jól, ez a vég. Már csak a végjátékot játsszák el ők ketten. – Én…úgy éreztem…nagyon jók vagyunk együtt.

- Talán rossz érzés volt – felelte rá fagyosan Draco, s keresztbe vágta a karját maga előtt. Olyan hideg és közönyös volt, mintha nem is önmagáról beszélne. Mintha nem is a barátnőjével beszélne. Hanem egy idegennel.

- Te…nem így érezted? – nézett rá csalódottan Pansy.

- Nem. Én nem – vágta rá kíméletlenül nyersen Draco. Túl nyers a lánnyal. Nem kellene. Az egyetlen bűne, hogy tényleg szerelmes belé. De Draco most mindent le akart tisztítani magáról. Hogy csakis arra koncentrálhasson, amire kell.

- Beszéljük meg Draco! – kezdte Pansy, s ő is felállt az ágyról.

- Basszus Pansy!-  túrt a hajába ingerülten Draco. – Hát nem érted? Nem tudod felfogni? Elegem van már ebből! Hogy veled állandóan mindig mindent meg kell beszélni? – csattant a lányra. Pansy megszeppenve nézett rá.

- Mert miért? Neked az a problémamegoldás, hogy nem válaszolsz e leveleimre? Egész nyáron nem tudok rólad semmit? Én csak segíteni próbálok neked! Engedd, hogy segítsek! Mond mit és megteszem!

- Ó nem! – ingatta Draco a fejét s szinte hisztérikusan felkacagott. – Pontosan ezt nem akarom Pansy! Senki segítségéből nem kérek! Senkiéből! Te állandóan mindenbe beleártanád magad! Azért akarsz csak támogatni, mert te szorulsz állandóan támogatásra! Egyedül semmit sem lennél képes véghez vinni! És elegem van már ebből! Hogy nem veszed észre! A nő sosem lehet egyenrangú! TE alattam állsz, mert engedelmeskednek kell! Ez a női szerep! Nincs is jövőnk ha ezzel képtelen vagy azonosulni.

- Úgy szóval ismét a régi köröket futjuk? Begyepesedett elavult régi szabályrendszer szerint éltek! S fáj hogy valaki képes felfogni a történelem változásait és egyenjogúan élni a nőkkel? Mert nektek ez nem megy! Draco te azt sem tudod mi az az egyenjogúság. Sőt egyenrangúság. Olyan beképzelt vagy, hogy úgy érzed hozzád senki fel sem érhet – csattant rá Pansy egyre dühösebben.

- Nem. Nem csak ez Pansy! Te is tudod jól! Nekünk kettőnknek soha esélyünk sem lesz másra! Az én családomban mindig is védtük a hagyományokat, a géneket! És a nyár pontosan erre ébresztett rá! Pansy fogd fel! Ez így nem megy! Számomra fontosak a családi tradíciók!

- Egy családi tradícióért odadobnád a szerelmünket? Neked ennyit jelentett? Megértem, hogy megrázott apád bebörtönzésének a híre….

- Ne kezd ezt Pansy ne kezd ezt! – sziszegte bedühödve Draco is.  Kezével párhuzamos vonalakat húzott miközben magyarázott. – A nyár arra világított rá, hogy számomra mindennél fontosabb a család. S ezekhez akarok minél erősebb kötődni, s ezen támaszokba kapaszkodni, mert ezeket nem lehet eldobni! Ezeket! Nem a mi esetleges…afférunkat!

- Affér? Neked ez ennyi volt? Egy affér?

- A mostani felfogásomban rá kellett ébrednem, hogy igen. Egy szőke nőt akarok magam mellett tudni idővel. Egy nőt, aki mindenben őrzi a régi tradíciókat. A géneket. Aki a Malfoy jegyeket képes továbbörökíteni! Nekem ez a fontos!

- Érzelmek nélkül beszélsz? Hidegen számítóan! Amilyenek a szüleid is! Szerették egymást valaha is? Te is így akarsz élni? Bezárkózva a tradícióitok börtönébe? Nagyobb börtön az mint maga az Azkaban! Mert csapdában vagytok, a saját csapdátokban. Kérdeztem valamit! – kelt ki magából Pansy. – Egy másik lánnyal voltál?

- Igen…ha annyira izgat. Meg akartalak ettől kímélni, de ha tudni akarod tessék. Lefeküdtem egy másik lánnyal és életem legjobb szeretkezése volt. S az a nő legalább élvezte is velem – vágta hozzá Draco kegyetlenül. Minden szavát sértésnek szánta. Mer tudta, Pansy olyan erősen kapaszkodna belé, amit képtelen lenne máshogy letépni magáról. Most józanul kell gondolkodnia. Érzelmeknek itt nincs helye. Ez az év és ez a feladat nem arról szól. – S talán még….szőke is volt – ejtette ki az utolsó tőrdöfést Pansy lelkébe.  Ez hatott. Pansy lemerevedve csak bámult rá. Kifutott az arcából az összes szín. Sápadtan állt előtte. Az arcáról fokról fokra tűntek el az érzelmek. A kezdeti kétségbeesést felváltó düh, harag, féltékenység, megbántottság, sértettség nyomát lassan eltüntette az a régi jól ismert szigorú arckifejezés. A rózsaszín, virágként kinyíló nevető Pansynak nyoma veszett. A szőke jelző csontig hatolt. S Pansy azonnal elzárkózott. Erősebb nő mint hitte. Tartott tőle, hogy Pansy összeomlik a szeme láttára. De nem Pansy éppen olyan büszke mint ő. Soha nem omlana össze éppen az ellenség szeme láttára. Szálfaegyenesen állt. Most talán még Narcissa Malfoynak is megfelelően kihúzva magát. Csak az arcából tűnt el az élet. A szín. Minden.  Üres lett a tekintete. Draco még mindig felborult lélegzettel zihált. Kemény menet volt ez. Lelkileg. Ő maga művelte ezt. Szétszaggatta, tépkedte itt alig egy óra alatt a kapcsolatukat.

- Tehát most szakítasz velem? – emelte meg hűvösen a szemöldökét Pansy.

- Ha nem jöttél volna rá, s ragaszkodsz a szavakhoz, a kimondott szavakhoz akkor igen. Nem látok a kapcsoaltunkban semmi jövőt. Nem érzem azt sem, hogy most ideig-óráig képes lennék egyáltalán fenntartani ezt a kapcsolatot. Kifogytam az energiából, amit rá pazarolnék még erre a halálra ítélt kapcsolatra. Jobb lesz nekünk külön. Tudatosabban és célzottabban kereshetem azt, ami kell. A tradíció, a gének, s minden más terén. Így döntöttem. Ráadásul tényleg ha úgy vesszük megcsaltalak. S utána már semmi sem tűnt olyannak. Úgyhogy mindent összegezve. Nem szeretném folytatni veled Pansy. Szakítsunk – bólintott rá keményen és kíméletlenül Draco. Hideg acélszürke szemek. Rebbenés nélkül néztek egymásra mindketten. A sötét háló közepén álltak egymással szemben, de lélekben fényévekre egymástól.

- Ha így akarod – bólintott rá Pansy. – Bár soha nem fogom megérteni, mivel érdemeltem ki, hogy most ezt teszed velem.

- Ó igaz is. Nehogy azt hidd, hogy elfelejtettem a kívánságaidat – jegyezte meg gúnyosan Draco. Kellett ez. Ahogy egséz nyáron kellett. A gúny ,az irónia. Az a páncélként védő közöny, amire szüksége van. Pansy szavaiból elég volt ennyi. Nem akarja, hogy a lány megbillentse a bizonyosságában, a döntésében. Draco lerántotta gyűrűsujjáról a Malfoy- pacsétgyűrűt, s a lány ágyára dobta. – Ha jól emlékszem, azt mondtad, ha szakítok veled, adjam neked, ami a gemma alatt van. Tessék! – Pansyban most végleg eltört valami. Kikerekedett szemmel meredt Dracóra. Félrecsúszott a felvet szigorú álarc.

- Gyűlöllek! – sziszegte dracóra, s felkapta a Malfoy-pecsétgyűrűt. – És nincs szükségem a mérgedre sem, kösz! Képzeld én tudok magamnak keverni, ha kell, nem úgy mint a gyámoltalan nők a te családodban! – Pansy erős lendülettel felrántotta az ajtót, s kihajította  folyosóra az ékszert. Draco komótosan utána sétált. Ahogy elhaladt a lány mellett Pansy még vicsorogva sziszegve vágta hozzá. – Ne kerülj az utamba Draco! Hozzám ne merészelj érni még egyszer! S a közelembe se gyere, mert végzetes következményei lesznek! – vágta be a kisétáló Draco mögött az ajtót.

- Hát ezzel is megvolnánk – morogta maga elé Draco. Lehajolt a Malfoy-pecsétgyűrűért, s visszahúzta az ujjára. Szépen eligazgatta az ujján, s mintha mi sem történt volna átsétált a fiúhálóba.