-         Tudod mit Blaise elegem van belőled! – hallatszott Daphné dühös kiáltása a klubhelyiségben ahogy átszelte a termet.

-         Daphné engedd, hogy megmagyarázzam! – követte Blaise öles léptekkel  a lányt a klubhelyiség közepén.

-         Ezen semmit nem kell megmagyaráznod! Egyáltalán nem érdekelnek a magyarázataid, fogd fel, hogy nincs olyan, amivel ezt megmagyarázhatnád – préselte a tenyerét Blasie mellkasának Daphné ,ahogy a fiú magához rántotta.

-         Egyszerűen így alakult, hogy egyszer csak kibukott a számon a meghívás! – nézett ártatlanul a lányra Blaise.

-         Csak úgy kibukott mi? Azt mondtad engem viszel legközelebb te szemét! Azt mondtad! Megígérted! Egy férfi ígéretét sose kell komolyan venni tudom – forgatta meg smaragd szemeit Daphné. – Kibukott? Tudom én mi bukott ki, Sally-Anne melle bukott ki majdnem, amikor behajolt neked, hogy szép szavakkal meg mosollyal elédesgessen és meghivassa magát – sziszegte Daphné Blaise arcába. – Azt hiszed nem tudom? Megcsapott az a dinnye illat és kész? Neked ennyit jelent, hogy… hogy nekem mondasz valamit? – követelődzött erőszakosan Daphné. Miközben hevesen prbóálta lefejteni a karjáról Blaise szorító ujjait. Fekete egyenes szálú haja lengedezett az erőlködéstől.

-         Téged is elviszlek, ne kapjatok már hajba ezen – nevetett könnyedén Blaise.

-         Legközelebb? – nézett rá durcásan Daphné.

-         Jaj, akkor nem…nem jó… - mondta kényszeredetten Blaise.

-         Hát persze! Ha rólam van szó akkor neked sosem jó ,akkor neked mindig akad másik partnernő! Fordulj fel! – fordított hátat Daphné és megindult a lépcsőn felfelé.

-         Jaj Daphné! Ne kapd fel  a vizet! – sietet utána mentegetőzve Blaise.

-         Nem kaptam fel. Forr az a víz! Bugyborékol, ha nem látnád a fejem teteje gőzölög olyna pipa vagyok rád hallani sem akarom, amiket összehazudgálsz nekem – fogta be hevesen a fülét Daphné.

-         Figyelj! Figyelj Daphné Kérlek! – akarta lehúzni a szép női kezet Blaise, s közben rányomta húsos telt ajkait Daphné durcásan lebiggyedő ajkaira. – A következőre tudod hogy Pansyt akarom elvinni! Hogy egy kicsit feldobjam! Hogy érezze, hogy él és minden ok és megy tovább az élet! Tudod ezt már megbeszéltük -  vette suttogóra a hangját Blaise.

-         De miért kellett most Sally-Annet! – dühöngte Daphné. – Pansy oké is! De miért  hívtad most el Sallyt! Mindenkit elém veszel! Mintha engem csak dugni volna jó és ennyi! – vergődött Daphné.

-         Persze az is jó hidd el, de nem nem így van – csókolgatta Daphné arcát Blaise, miközben két keze közé fogta Daphné fejét, hogy a lány ne tudja elrántani magát.

-         Engem nem lehet így dobálgatni és tologatni ide-oda blaise! Én nem az a nő vagyok ne felejtsd el! Ha azt hiszed lerakhatsz egy kanapéra és én ott maradok akkor tévedsz! Velem ne játszadozz világos? – sziszegte a fiúnak Daphné.

-         Jól van! De Sally már készülődik, annyira várja, nem mondhatom neki, hogy meggondoltam magam.

-         Persze ezt csak nekem mondhatod! – csattant mérgesen Daphné. Blaise összetette a tenyerét, s már épp hosszas magyarázatba akart fogni, amikor a lpőcsfordulóban megjelent Sally-Anne.

-         Kész is vagyok! – jelentette be vidáman. Daphné gyilkolni kész tekintettel megfordult. Blaise szeme elkerekedett. Sally-Anne tűzpiros koktélruhában volt. A dekoltázsán szép ívben simult az anyag, teljesen ujjatlan volt a ruha. Még combközépig sem ért, s a szegélye fekete izgató csipke, amely hátul hosszan ívesen lejjebb ért, egészen a térdhajlatig. Piros magas sarkú cipőt viselt hozzá a lány, s fekete csipketáskát. Dús, vörös haja a hátát simogatta, olyan volt, akár egy oroszlánsörény. Kékesszürke szemét erősen kihúzta, s olyan volt akár egy nehézbombázó. Döbbenetesen erotikus volt. A színválasztás. A haja dús, sűrű vöröse. Blaisenek amúgyis gyengéje a vörös haj. De most kész. Egyszerűen a lány olyan volt akár egy vörös démon, aki Blaise legvadabb álmaiból csöppent a lépcső tetejére, hogy most leereszkedjen hozzá. Az a fekete csipke. Blaise száraz ádámcsutkával nyeldekelt. Ahogy meglátta a csipkét, hosszan alálibbenni Sally-Anne lábára, egyfolytában arra gondolt, hogy vajon a szoknya alatt is minden csupa fekete csipke? Daphné féltékeny zöld szemekkel bámult fel rá. A táboly kerülgette. Sally-Anne legalább egy kosármérettel megnövelte a mellét, Sosem volt még ennyire gömbölyű, a haja is most valahogy szebbnek tűnt. Dúsabbnak, mintha fokozatosan vágták volna. Az alsóbbtincsek hosszabbak a felsők  valamivel rövidebbek. Szép ívben lengedezett a hátán. Mintha vörös lángnyelvek csapdostak volna a lány vállán és mellkasán.  Sally-Anne rágógumipukkantás közben megindult a lépcsőn.

-         Na ha most megbotlanék, s kitörném a nyakam – jegyezte meg a maga humoros nyers modorában.

-         Akkor milyen jó is lenne! Mert én mehetnék Lumpsluck partyjára – morogta fagyosan Daphné. Blaise kielőzte Daphnét, s Sally-Anne-nek nyújtotta a kezét, hogy az utolsó lépcsőfokokon lesegítse az igéző vörösbe bújt lányt.

-         Akkor bulira fel – mosolygott a lányra Blaise, s kézen fogva a lánnyal megindultak a pinceterem felé. Ahogy Daphné mellett elhaladtak a lány odasziszegte Blaisenek.

-         Fulladj a rágójába! – s keresztbe tett karral, bosszúsan figyelte a párost ahogy kilépnek a klubhelyiségből.

-         Káprázatosan szép vagy ma Sally! – súgta Blaise megszorítva a lányt.

-         Jah, abszolút jót tesz, ha a Szombati Boszorkány magazin tippjeiből választok külsőt – kacsintott Sally.

-         El kell ismernem nem is olyan ostoba az az újság mint hittem – vigyorgott rá Blaise, s beléptek Lumpsluck szobájába. Már füst, kellemes lantzene, s zsivaj fogadta őket. Alig látszottak az alakok a füstben.  Blaise odabiccentett McLaggennek, aki egy lányt próbált kibogozni a függöny mögül, vagy talán inkább mégiscsak beleforgatni a függönybe? Mindegy. Remélhetőleg nem szakad rájuk. Marcus Belby vidáman integetett Blaisenek, s Blaise is üdvözlésként visszamosolygott rá.

-         Áh Blaise! Csakhogy megérkeztél! – csapott le rá Lumpsluck professzor. – Ó és újabb partnernő – kacsintott Blaisere. – Sajnos a hölgyhöz még nem volt szerencsém! A bájitaltan kívül esik az érdeklődésén?

-         Sally-Anne Perks – mutatta be Blaise a lányt.

-         Leadtam a bájitaltant. A receptek böngészése helyett inkább írok – lehelt édes dinnyeillatot impulzívan a tanárra Sally.

-         Valóban? Micsoda szerencsés egybeesés! – kapott az alkalmon levegő után pihegve Lumspluck. – Ezt a véletlent. Éppen mára hívtam meg egy kedves volt tanítványomat Barnabas Pellengert, a Reggeli Próféta szerkesztőjét – s azonnal magával húzta Sally-Annet, s elnavigálta a sokaságban a fiatalos erősen göndör hajú kék fekete szemüvegkeretes szerkesztőhöz.

-         Barnabas! Nézd hozok neked egy elbűvölő ifjú hölgyet, akinek nemcsak az illata édes, de biztos, hogy a fogalmazása is ékes lesz, neked való! – kacsintott a férfira. Azonnal összeismertette Sallyt a férfival.

-         Egy mardekáros, aki kiválóan fogalmaz? – kortyolt a borába a férfi.

-         Persze, hogy aranyat ér minden szavam – pukkantotta ki Sally-Anne.- A vénámban van tudja – csapkodta meg a csuklóján  a vénák kirajzolódó vonalát.

-         Egy mardekárostól el is várható, ha aranyvérű – kacagott fel a férfi. Harmincas évei elején járhatott. – Milyen téma fekszik magának? – Sally összenézett Blaise-el, s a férfi is beleprüszkölt a boroskelyhébe.

-         Milyet adna? Fekete-fehér, igen-nem? Sokszínű vagyok – kacsintott Sally, miközben elemelt egy boroskelyhet a közeledő ezüsttálcáról. – A Reggeli próféta terjengős stílusát is bármikor képes lennék leutánozni.

-         Terjengős stílus? – gondolkodott el Barnabas.

-         Hogyne. Maguk legalább öt szóval írják körül azt, amit én kapásból egyetlennel is képes lennék helyettesíteni – felelte rá Sally.

-         Pontosabban? – hajolt közelebb érdeklődve Barnabas, s mélyen beszippantott Sally-Anne dinnyés illatát.

-         A név kezdőbetűje V – felelte rá mosolyogva Sally-Anne. Barnabás hunyorított rá.

-         Nagyon merész, de tetszik nekem – koccintotta a poharát a lányéhoz Barnabas Pellenger. – Sajnos búcsúznom kell, rá kell néznem az Esti prófétára, most nyomják a nyomdában, ilyen az élet. Még beszélünk. Sally – tette le a poharát Barnabas. – További kellemes szórakozást!

-         Meglesz! Viszlát! – nézett a férfi után Sally-Anne hangos rágógumipukkasztás kíséretében.

-         Nagyon laza – állapította meg Blaise. – Éhes vagy? – pislantott a szendvicsek felé Blaise.

-         Igen, lehet, hogy igen… - rágta jóízűen a rágót Sally-Anne. – De egyre gondolunk? – hajolt közelebb Blaisehez.

-         Egy nőnél ezt sosem lehet tudni – súgta vissza Blaise, s egyszerűen lekapta Sallyt a terem kellős közepén. Egyszerűen túl ingerlő volt a csaj. Csupa lendület, csupa frissítő, dinnyeillatot csapott felé. Pedig szinte alig rázta meg a haját. Csinos volt. Dús keblekkel, vörösben. Fekete csipkével. A szája íze is dinnye volt. Nagyon jóízű volt. Mintha augusztusban a lédús friss dinnyébe harapna. Édes volt Sally csókja és olyan heves és lendületes mint ő maga. Blaise tényleg meglepődött az intenzitáson, amivel a lány viszonozta a csókot. Blaise nem szeretett sokat vacakolni azzal, hogy lesmároljon egy lányt. Daphné volt az első és utolsó akivel annyit teketóriázott. Azóta, szinte minden lányt csak lekapott. Mint most Sallyt is. De a tempó a lányt úgy tűnik a legcsekélyebb mértékben sem zavarta. Sőt ő maga húzta a fiút magához. Blaise levegő után kapkodva emelte meg a fejét. Ujjai érintőlegesen súroltaák Sally-Anne melleit.

-         Áruld el, milyen érzés metamorfmágusnak lenni? -  Blaise miközben formálta a szavakat meglepődve tapasztalta, hogy dinnye ízű rágó van a szájában. Hoppá! Sally-Anne rágója szépen elkavarodott vad nyelvjátékokban, s most Blaise vállrántva tovább rágta a rágót.

-         Kétlem hogy lenne jobb dolog a világon – simogatta meg Blaise karját a derekán Sally. – Mindig úgy nézhetsz ki ahogy akarsz, ha úgy kívánod itt egy két centi kevesebb, ott egy két centi több – kacsintott Sally.

-         Vajon a férfiak… - húzta résnyire a szemét Blaise. Sally felkacagott.

-         Fogalmam sincs…de szerintem igen…tudják a méretet változtatni – akadt el a mondata a nevetése közben.

-         Metamorfmágus – búgta Blaise Sally-Anne gyönyörű vörös hajába túrva az ujjait. Élvezte, ahog a kézfejére bukik az erős szálú szép téglavörös sűrű haj. Ingerelte. Izgatta a fantáziáját. Pajkosan mosolygott a lányra. – Tudod, hogy a metamorfmágus szóban benne van az amor szó? – emelte meg játékosan a szemöldökét Blaise. – Ez mindenképpen jelent valamit.

-         Tényleg! – kapott a szón Sally, olyan döbbenten csodálkozó csillogó, nevető szemekkel Blaisere nézve. – Blaise! – túrt Sally is a fiú hajába. – Tudtam, hogy te mindig mindent másképp látsz. Ez a nagyon vonzó benned! Mindenben megtalálod, amit keresel – nevetgélt a lány.

-         Benned is elevenére tapintottam, szédületes ez a vibrálás ami árad belőled Sally! – búgta megrészegedve Blaise. – Imádom a hajad! Már ha csak ránézek én is metamorfmágus leszek…

-         Hogyan? – búgta vissza nevetősen Sally.

-         Egy testrészem egyszerűen megváltozik – kacsintott rá Blaise, s ismét lendületes csókolódzásba kezdett a lánnyal, ami során a rágót visszajuttatta eredeti használója szájába, belefojtva a lányba a nevetést.

Pansy a klubhelyiség egyik félreeső íróasztalánál mártotta a pennáját a tintatartóba. Csaknem dudorászott, miközben fogalmazta a levelet. Időnként meg meglengette a lábát az íróasztal alatt. Örült, hogy most olyan békesség van a szívében. Semmi sem izgatja. Sem a politika, sem a suli, semmi. Egyszerűen csak élvezte, hogy él. Hogy levegőt vesz. Hogy nem fáj semmije. Hogy minden olyan kicsit kába, s álmatag, s nyugis. Valójában csak ő maga volt szinte túladagolásig nyugtatózva. De most nem érdekelte honnan költözött ez a boldog elégedettség és nyugalom a lelkébe, amit érez. Utoljára gyerekkorában érzett ilyet, otthon, amikor a babáját tologatta a rúnakövek között a buckák dacára a dimbes-dombos úton. Szépen formálva a betűket, alákanyarította a nevét, s még ráfújt a pergamenre, hogy megszáradjon az utolsó betű is, mielőtt összehajtja a lapot. Rácsepegtettett a zöld gyertyájából néhány csepp viaszt a borítékra, s gyorsan, míg meleg volt a viasz belenyomta a pecsételőjét. Átfordította a pergament, s álmodozón ráírta a címzett nevét.

-         Sasha Antropov! – kiáltott fel Milly. Pansy felkapta a fejét. Csak most vette észre, hogy a lány kíváncsiskodón kinyújtott nyakkal belebújt a pergamenjébe és elolvasta a nevet.

-         Igen. Sasha – lebegtette meg a levelet Pansy, hogy a viasz megkeményedjen a lapon.

-         De miért? – rökönyödött meg Milly.

-         Miért mi a baj azzal, hogy ismét felveszem a kapcsolatot Sashával? – vonta fel a szemöldökét túlzott nyugalommal Pansy.

-         Persze semmi, semmi, jó hogy ismét felveszed a kapcsolatot a régi ismerőseiddel és hogy ismét vannak céljaid, és hogy ismét köztünk vagy élsz és éled az életed… - mondta gyorsan szinte mentegetve magát Milly. De pont ezzel bukott le. Draco helyett volt féltékeny.

-         Csak még mindig Draco mellett próbálsz védőbeszédeket mondani? Képtelen vagy kiverni a fejedből, hogy Draco és én már ne mvagyunk együtt. Milly! Már csak neked furcsa ez a helyzet. Draco azonnal átlépett rajta. Végülis többé-kevésbé én is hozzászoktam a gondolathoz. Mindenki beletörődött. Csak te vagy. Aki még mindig buta reményeket táplálgatsz – nézett közönyösen Pansy.

-         Igen, persze. Butaság tőlem. Ne haragudj! Igyekszem átállítani az agyamban ezt a rossz időzónában járó kereket – felelte hevesen Milly.

-         Jó, helyes, tedd azt! – bólintott Pansy. – Na én most elszaladok feladni a levelet! – Milly agya gyorsan kapcsolt.

-         Megyek veled! – erősködött Milly azonnal a lány mellé csapódva.

-         Nem is tudom… a bagolyház ablakai olyan magasan vannak…még kiszédülsz – harapta be az ajkát Milly.

-         Aha…úgy látom stabilnak tartjátok az állapotomat. Igazán építő tényleg – bólintott komolyan Pansy. De a kis irónia visszatért a hangjába. Ami Milly számára egyszerre volt ijesztő és megnyugtató. Talán kevés volt ma a dózis? Lehet szólni kellene Blaisenek! – Pansy nekiindult a sétának a bagolyházhoz. Alig értek a pincefeljáróhoz, amikor viharzó robogó léptek hallatszottak. Milly habozva ide-oda billegett a folyosón, nem tudta, hogy kerüljék ki egymást. Hogy Pansy mellett haladjon, vagy köztük haladjon el a siető szőke hajú fiú. Így azonban frontális teljes karambolt okozott.

-         Milly ,basszus! – szitkozódott Draco. Pansy a falhoz lapulva arcához szorított tenyérrel állt, s rémülten nézett a két unokatestvérrel. Draco fél lábon ugrálva de lehajolt a leejtett pergamenlapért. – Elejtettetek valamit… - egyenesedett ki fokozatosan Draco. A pecsét a Parkinson-címer volt. Draco nem bírta megállni a kíváncsisága erősebb, volt ahogy átnyújtotta a lánynak, a levegőben gyorsan megfordította a borítékot. A fehér lapon fekete tintával rikított a név: Sasha Antropov. Mintha tőrt döftek volna a mellkasába. Jobban fájt mint hitte. Pansy nem köszönte meg. Nem nézett Dracóra. Lehajtott fejjel állt, s szeme sarkából érzékelte, ahogy Draco elhúzódik, s továbbsiet a folyosón.

-         Direkt csináltad – sziszegte Millynak Pansy hűvösen, s tovább haladt a bagolyház felé.

-         Nem, tényleg nem – lihegett a nyomában Milly, de a szája szögletében mosoly bújkált.