Pocsék éjszakája volt. Voltaképpen egész éjszaka nem is aludt. Mint már annyi éjjelen. Most is csak forgolódott az ágyban. Próbálta valahogy átlépni az álom küszöbét és bezuhanni az édes tudatlanságba. De nehezebben ment ez mostanában mint valaha. Nyugtalan volt. Nyomasztották a gondok. A feladat, a kapcsolatai, a családja minden. Végülis úgy döntött a hétvégét a volt nincs szekrény bütykölésének szánja, mert amíg nem végez a bűvös tárgy megjavításával addig nem lesz egyetlen nyugodt éjszakája sem. Álmosan, karikás szemekkel, kialvatalnul, rosszekdvűen és fáradtan mászott ki az ágyból ezen a reggelen is. Urquarth a csapatkapitány lépett elé:

-         Draco miért nem vagy még kviddicstalárban? Alig vettél részt az edzéseken, s ma meg milyen rémes passzban vagy – mérte végig sápadt arcát, a mély kék karikákat Draco szeme alatt.

-         Figyelj! Nem érzem jól magam. Azt hiszem beteg vagyok. Kihagyom ezt a meccset – szögezte le hidegen Draco.

-         Jaj ne már! Vaisey is lesérült mert bekapott egy gurkót! – bosszankodott Urquhart.- Pedig az egyik legjobb hajtónk. S most Zabinit állítottam a helyére.

-         Aham – nyögte rá Draco. Na ha Blaise is játszik, akkor meg pláne jobb is ma nem részt venni az egészen. Még felé tereli a gurkót merő visszavágásból Pansy miatt. Amúgy is fontosabb dolgai vannak. Többek között meg kell javítani a volt nincs szekrényt. Ennél nincs fontosabb. Még egy vacak kviddicsmeccs sem a griffendéllel. Úgyis leverné Potter. Mit számít akkor meg, hogy éppen ki a fogó?

-         Ilyen se volt még, hogy a játékosokat így kelljen az utolsó órákban összeszedegetni egy csapatkapitánynak! – háborgott Urquhart. A mardekár kviddicskapitánya bosszúsan távozott fogó után hajkurászva a mardekáros fiúkat. Draco tovább indult a klubhelyiséget átszelve, amikor a sarokból egy felcsendülő hang megállította.

-         Beteg vagy? – kérdezte a hang tulajdonosa gúnyosan, s leeresztette a szétteregetett újságot az ölébe. Blaise volt. – McGalagony üzeni, hogy ha még egyszer nem csinálod meg a házi feladatot az órájára, akkor az ügyet felterjeszti Piton elé. S jó lenne ha betennéd a lábad átváltoztatástanra nem vagyok a mardekár üzenőtáblája, szóval nem közvetítek neked több üzenetet senkitől sem. Mellesleg nem zavar, hogy minden hétvégéden büntetőmunkán ücsörögsz, mert nem csináslz házi feladatokat? – emelte meg kérdőn a szemöldökét a fiú. Draco véletlen sem akarta bevallani az igazat. Hgoy McGalagony büntetőmunkája még kapóra is jött. Amikor ugyanis a baleset történt a nyaklánccal, akkor még McGalagony büntetésében volt, s utána végig csak a mardekár klubhelyiségben tartózkodott. Szóval ha ilyen szerencsésen alakul akkor továbbra sem csinál házi feladatot McGalagonynak ,csak hogy legyen alibije a hasonló balul elsült ügyekre. De most Blaise felelősségre vonó tekintetére Draco egy közönyös vállrándítás kíséretében a lehető legerősebben lenézést sugárzó flegma tekintettel csak ennyit felelt:

-         Közöd? – Blaise nem felelt. Csak a nevetőráncok eltűntek a szeme sarkából. S az arca merev rezzenéstelenségbe dermedt. – erről ennyit – biccentett rá Draco. – Crak, Monstro! – nézett a háta mögött unottan tébláboló párosra. – Gyertek velem! – azzal kilépett a klubhelyiségből. Amíg az egész suli a meccsen a lelátókon szorong addig neki legalább kiváló alkalma nyílik a volt nincs szekrény javítgatására. Lassan csendesült a kastély. Mindenki a kviddicspálya felé vette  a lépteit. Draco azonban egyre sietősebben a hetedik emeletre igyekezett. Halkan tette be maga mögött az ajtót, s elnavigált az utcányi limlom között. A zsebéből előhúzta a pálcáját, s az ide halmozott könyvekből ismét hasznosnak tűnő varázsigéket keresgélt. Időnként rábökött a fekete lakkozott szekrényre, s elmormolta a varázsigéket. Lekuporodott a szekrény elé. Törökülésben, ölében a javító varázsigegyűjteménnyel fejét vakargatva, homlokráncolva hadonászott a pálcájával a volt nincs szekrény felé. Minden varázsige után felállt, kezdetben még leporolta a talárját, aztán már erre sem vette a fáradtságot. Belépett a volt nincs szekrénybe, s megpróbált átjutni Borginhoz. De továbbra sem járt szerencsével. Csak a rózsaszín ruhás lány, és fekete ruhás önmaga nézett rá a léc közé szorított fényképről. Pansy most saját tarkóját simította, ahol Draco épp fogta a lány nyakát. AZ ujjuk összefonódott, amíg zavartan pirulós mosollyal néztek ki a fényképből. Draco lemondó sóhajjal ingatta a fejét, s ismét kikecmergett a szekrényből. Végeláthatatlan órák. A próbálkozás, kísérletezés és a sorozatos kudarc órái. Hónapok óta küzd a volt nincs szekrény megjavításáért és még mindig ugyanott tart. Mintha semmit sem csinált volna. Persze sosem lehet elég óvatos. Piton is körülötte szaglászik. Ráadásul mostanában Potter is olyan gyanakodva bámulja a mozdulatait. S Piton ki tudja még kiket állított rá. A mardekárból is mindenki a szeme sarkából szemmel tartja Dracót. Vagyis a szükség szobájába tényleg csak lopott perceket és órákat tölthetett. Mint amilyen a kviddicsmeccs ideje alatti néhány szabad perc. Remek alkalom arra, hogy addig Draco a feladaton dolgozzon. Ó ha sikerült volna a nyakláncos merénylet! Most mennyivel könnyebb dolga lenne! Talán már itt sem lenne a Roxfortban! Szorított az idő. Draco félt, hogy mi lesz, ha a nagyúr kérdőre vonja, s ő még mindig nem tud semmit sem felmutatni neki. Kudarc. Minden eddigi próbálkozás a kudarc. A nyaklánccal tényleg nagyon csúfos kudarcot vallott. Persze az az ostoba lány az oka! De mindegy! Csoda hogy nem bukott le! S mi van, ha a volt nincs szekrényt nem sikerül megjavítania? Egyértelmű, hogy a próbálkozása a javítás terén eddig semmilyen pozitív eredménnyel nem számolt, hacsak az nem tekinthető pozitívnak, hogy Draco a sok ütögetéstől már teljesen leporolta a tetejét az oldalát, még a lábait is. Bosszúságában amikor egyszer belerúgott ráadásul az egyik oldalléc le is vált, sőt a lakk is megsérült. Szánalmas próbálkozásai inkább már nevetségesek voltak, mint ténylegesen komoly feladat megoldás. Minden fekete mágiás létező könyvet előbányászott amit csak tudott a könyvtárból. De sajnos a megoldást egyikben sem találta. Odakintről zajok szűrődtek. Mennie kell. Ez ma sem jött össze. Draco lehangoltan és még a szokásosnál is rosszabb hangulatban kellett hogy elhagyja a Szükség szobáját.

A klubhelyiségben általános meccsek utáni depressziós hangulat ült a mardekárosokon. Draco helyett Urquhart az egyetlen fogó játékos feladatában jártas mardekárost Harpert állította be. De a várható eredménnyel zárták a meccset. Aki kételkedett Draco rosszullétében, az a most foteljében üldögélő Dracóról egyértelműen leolvashatta, hogy nagyon nincsen jól. Dracónak már hányingere volt saját magától. Nem érdekelte a suli, a tanulás, a kviddics sem. Senki és semmi. Csak a feladat. A feladat, amivel nehezebben boldogul mint hitte. Nyáron minden olyna könnyűnek tűnt. De Dumbledoret elég nehéz eltenni láb alól. Alig látja az igazgatót, s szemtanúk nélkül végezni vele…szinte lehetetlenségnek tűnt. Undorodott önmagától, mert azt látta igazolódni, amit mindenki is tartott róla. S amit legfőképpen Pansy tartott róla. Képtelen az apja nélkül bármit is elvégezni, bármit is végrehajtani. Vagyis a család nélkül Draco egy nagy rakás szerencsétlenség. Egy semmi. És senki. S ettől már komolyan rosszul volt. Hányingere volt saját ügyetlenségétől és tehetetlenségétől. Hogy most tényleg úgy érezte, neki semmi sem sikerül. Hiába lett halálfaló. Hiába a kezdeti lendület. Most ez kevésnek bizonyul. Saját önsanyargató gondolataiból a kezét paskoló játékos kis tappancsok térítették vissza a valóságba.  Fekete szőrös kis kecses lábak. Nem karmolt. Csak paskolgatta draco lehanyatló fehér kézfejét. Draco arca kifejezéstelen maradt, de tűrte, hogy a fekete macska felugorjon a fotelbe, s Draco lábára gömbölyödjön. Karmilla volt. A macska mit régen most is várta a kényeztetést Dracótól. Vajon a gazdája is így várja? – Draco a lehető legészrevétlenebbül Pansy felé sandított. A lány a fülkében ült, s éppen jóízően kacarászott a kezében tartott pergamenből részleteket felolvasva. Milly pedig izgatottan figyelte Pansy beszámolóját. Nem is figyeltek Dracóra. Vagy legalábbis úgy tettek, mintha nem is figyelnének. Blaise még kviddicstalárban nyúlt el a kanapén. Ajkát csalódottan lebiggyesztve. Nem nyertek. Persze a kviddics őt sosem rázta meg. Daphnét meg főleg nem. Daphné most is pirosítós pamacsával csiklandozta Blaise nyakát, közben kíváncsian előrehajolva figyelte, hogy Blaise ingerei mikor kerekednek felül a csiklandozós simogatáson, s művel a fiú Daphnéval valami nagyon Blaise-eset. Draco hát kedvére simogathatta a doromboló Karmillát az ölében. A cica Draco tenyere alá nyomta a fejét, s elhunyt szemmel tűrte, hogy Draco kedvesen átsimítsa az ujjbegyével a füle közti kis feje búbját.  Draco lustán pislantott fel. A vele szemközti fotelba keresztbe tett lábbal egy hosszú szőke hajú lány ereszkedett. Senki más nem volt a környéken. Csak ők ketten. Draco két csatlósa Monstro és Crak parancsra várva szuszogtak a Draco mellett kanapén. A lány megnyalta a szép buja ajkait, s kivillantak gyöngyházfény szép fogai. Ahogy Draco szeme feljebb siklott találkozott a tekintete az igézően szép smaragdszemekkel. Astoria volt. Csillogó szemekkel, ártatlanul lebbenő fekete szempillákkal. Szív arcán máris elfutott a pír, ahogy Draco viszonozta a pillantását. Fogalma sem volt, hogy mit művel. Csak legeltette a szemét a lányon. Megnyugtató volt a lány békés arcát nézni. Elfeledtette vele, hogy mennyi gond, probléma, baj és küzdelmes fejtörés, álmatlan éjszaka van már mögötte. Hogy ezeket senki sem oldhatja meg helyette. Astoria olyan volt, akár egy nyugtatóbájital. Közeledik a tél. Astoria hajszíne is veszített  a szőkeségéből, most olyan lágyan szürkés árnyalatot kapott a hajtöveknél. De szőke volt. Egészen sima. Astoria sokkal természetesebben hordta a haját, mint a nővére. Daphné haja mindig kicsit felfelé fésült volt, s onnan omlott alá, amitől dúsabbnak és érzékibbnek is hatott. Astoria haja egyszerűen a súlyánál fogva egyenesen bukott alá. Körülbelül a könyökéig ér a haja. Lazán oldalra csapva hordta, s most is zavartan a füle mögé igazította. Astorai állandóan zavarban volt tőle. Most is. Látszott ahogy az ujjaival zavartan babrálta a talárujját. Ahogy lesüti a szemét, majd szinte hitetlenkedve, hogy Draco most viszonozza a pillantását ismét felnézett rá. Draco végigjáratta a tekintetét a lányon. Greengrass volt. Formás. Hosszú lábakkal. A fekete miniszoknyája msot szinte teljesen elveszett ,ahogy ült. Olyan volt, mintha alulról meztelen lenne. Karcsú lábszár. S Astoria  szép keresztpántos fekete magas sarkú cipőt hordott. A mardekárban egy lányon sem látott még ilyet Draco. Daphné hegyes orrú ,félelmetesen magas sarkú körömcipőben járt. Milly, lapos, kissé ormótlan kényelmes bőrcipőkben járt, amit mindig alaposan kitaposott. Pansynak lekerekített vagy hegyes orrú, apró sarkas egypántos kecses cipői voltak. De Astoriának félelmetesen szép cipője volt. Keresztpántos, kockaorrú, nagyon csinos cipője volt. S ami még jobban látszott ,hogy kényelmesnek tűnt. A cipőorr kellemesen betört, finom puhabőrből készült, de az a keresztpánt vitt mindent, ahogy feszült félig a lány lábfejére, félig a bokájára. Draco nyelt egyet. Ahogy szürke tekintetét visszafuttatta a lány testén végig a szívalakú archoz a homlokán finoman felfutottak a ráncok. El is felejtette, hogy az imént még hányingere volt. Astoria nem merte megszólítani. Draco meg most döbbent rá, hogy a hatodévesek már a fülkékbe a függönyös részekhez szoktak ülni nem ide, az ablak elé. Íg Draco a tarkóját vakargatva Karmillát félreseperve az öléből felállt, s szó nélkül elhaladt Astoria mellett a fiúháló felé.

Milly a szája szélét rágcsálva meredt a fiútrióra. Egyedül ő nézte nyíltan az unokaöccsét. Sajnos éles szakítása és kapcsolatuk megvonása Millyt kétszeresen is súlyosan érintette. Nem elég, hogy az álompáros szétment a mardekárban, de Pansy a barátnője, tehát elvből is meg kellett vonnia a beszélgetést Dracóval, ezzel viszont megszűnt minden kapcsolata Monstróval. Ugyanis Crak és Monstro töretlenül kitartottak Draco mellett. Vagyis Monstro mindenütt volt, ahol Milly nem. Neki most hiányzott igazán a régi felállás. Az unokaöccse. Aki mellett azért ott volt akár mágnes körül a vasdarabka Monstro és Crak. Most teljesen elszakadt saját szíve kívánságától is. Ami miatt próbálta élesztgetni a méreggel leöntött füstölgő parázsmaradványt Draco és Pansy kapcsolatában. De ezt a lángot nyugtatóval öntözték körül, hogy véletlen se lobbanjon újra. Csak a füst szállt még valahol, a levegőben messze.

-         Pocsék voltam ugye? – nézett fel Blaise a lányokra.

-         Jó voltál! – erősködött Pansy. – Csak az egyetlen normális fogónk nem volt képes megjelenni a meccsen. Nélküle meg nem olyan az egész – mérgelődött Pansy.

-         Draco hiányzott vagy a mardekár nyeresége? – kérdezett vissza Blaise.

-         A mardekár tudtommal még sosem nyert. Amúgy meg ki ez a Draco? – kérdezte homlokráncolva Pansy, eléggé rájátszva, hogy tetteti az értetlent.

-         Nem kell ezt mondanod. Mindenki érzi, hogy Draco nélkül nem is olyan az egész. Jó fogó volt – felelte Milly.

-         Potter mégis jobbnak bizonyult mindig – felelte rá hidegen Pansy.

-         Draco cserben hagyta a csapatot is. Ez világos. Nem csak az évfolyamra tojik magasról, a tanulásra, s úgy alapból mindenre, még Pitonra is. De az sem izgatja, hogy miatta szinte teljes bizonyossággal vereségre ítélve állt ki ma az egész mardekár csapat. Egy önző aljas állat! Hogy viselkedhet így? Hogy cserben hagyja a csapatot? – sziszegte Blaise felháborodva.

-         Nem akarok róla beszélni – zárkózott el zavartan Pansy.

-         Jó, bocs ne haragudj. Csak úgy érzem jogos a felháborodásom. Ez nem volt korrekt tőle! Más a mardekár érdeke és más az, hogy ő a magánéletben éppen mit művel – fintorgott Blaise.

-         Nem beszélgethetnénk tényleg másról – csattant közbe Pansy. Blaise vizsgálgatva végigmérte a lányt.

-         Nemsokára kapod a következő adagot – szólt figyelmeztetően. Pansy erre nyomban lecsillapodott. Mindig ez volt. Ahogy Pansy szervezete tisztult a nyugtatóktól egyre temperamentumosabb lett. S ettől titkon mindenki félt. Blaise a legjobban. Ő adta be a nyugtatókat Pansynak, mert Madam Pomfrey rábízta a feladatot. Madam Pomfrey ampulláiból viszont elérkeztek az utolsóhoz. Blaise viszont egyáltalán nem tartotta késznek Pansyt, hogy leálljanak a nyugtatókkal. Kemény kritika volt ez a lány felé. De Blaise saját belátása szerint ezt érezte. Döbbenetes. De Pansy már egy teljes fél évet nyugtatókon élt le a Roxfortban. Már három hónapja keményen benyugtatózva tengeti a napjait. Blaise tartott tőle, hogy vajon mi fog történni, ha Pansy megkapja az utolsó dózist, s ezzel vége. Ahogy kiürül a szervezetéből Pansynak saját magának kell megküzdeni a helyzettel. A tényekkel. Nyugtató okozta illúzió eltűnik. A lelkében lakozó belső nyugalom és béke csak a bájitalnak köszönhető. Elnyomva erősen Pansy valódi érzéseit. Persze az idő is erős gyógyító hatású- De vajon mennyire? Blaise egyre gondterheltebben nézte a fogyatkozó ampullákat, s Pansy állapotát. A lány sokat fogyott. Nehézkesen evett. Általában diétán élt. Ha tehette csak turmix szerű ételeket vett magához. Betegesen vékony volt. Csont és bőr. Vértelen bőrszínnel, beesett arccal, szürkésen karikás szemekkel. Jobban hasonlítottak egymásra Dracóval mint ahogy bármelyikük is be merte volna vallani magának. Hogy a szakítás viselte-e meg őket ennyire, vagy az azóta eltelt időszak nehéz hónapjai, problémái és gondjai? Talán mindez. Együtt. Halmozottan. Gyűrűződve. Blaise bele se mert gondolni mi lesz, amikor mindketten a végkimerülés szélére jutnak. Draco és Pansy is.