Hogy mi hogy van rendjén azt Draco igazán azonban maga sem tudta. Reggeli után a hétvégén első útja ugyanis egyenesen a könyvtárba vezetett, szó nélkül befordult a szótárak felé, lehajolt a Varázsvilágban használatos szavak és kifejezések nagyszótáráért s fellapozta a huszonnegyedik oldalon. Olyan izgatottan dobogott a szíve, amíg lapozgatta a könyvet. S olyan csalódott volt, amikor csak saját rúnaírását találta a könyvben. Igaz csak akkor ugrott el a hatodik emeletre, amikor a Szükség szobája felől lefelé igyekezett. De mégis lehangolta, hogy semmi választ sem talált a könyvben. Mondjuk két évvel ezelőtt szórakoztak ezzel. Miért is nézegetné Pansy ezt a szótárat? Főleg most, hogy Draco lekoptatta magáról! Nyílván fel sem merül benne, hogy a fiú hagy neki üzenetet a régi könyvben. Minek is hagyna? Miért is hagyott üzenetet? Na ezek azoka a kérdések, amikre Draco egyáltalán nem is kereste a választ, nem is akart rá válaszolni. Ma nem mentek Roxmrotsba. Ma nem volt hopponálás tanfolyam sem. Mert ma kviddicsmeccs volt. Méghozzá a mardekár játszott. Draco ismét átlátszó ürüggyel Harpert állította be fogónak maga helyett. Blaise is játszott így a csapatban. Az idény mérkőzéseit Blaise játszotta végig. Dracót viszont a kviddics egyáltalán nem érdekelte. Ami eddig még sosem fordult elő vele az most igen. Rendszeresen kimentette magát a kviddicsmeccsek alól, nem is járt edzésekre, helyette viszont sűrűn és aktívan látogatta a Szükség szobáját. Draco  a kviddicsölözők felől kanyarodott a kastély lépcsői felé, amikor szembe találkozott Potterrel. Draco szárazon felnevetett, s kikerülte a fiút.

-         Hová mész? – szólt utána Potter.

-         Persze, biztos megmondom, mert annyi sok közöd van hozzá – mondta flegmán Draco. – Szerintem siess mert biztos nagyon várják már a Kiválasztott Csapatkapitányt, a Kis Melléfogót…nem tudom mi a mostanában divatos neved…- jegyezte meg ironikusan Draco, mire Monstro felhivogott mellette. Persze a két fiú ismét lánynak álcázva somfordált körülötte. Véletlen sem valami szerelmi háromszögnek nézett ki a triójuk.  Draco bele se mert gondolni milyen groteszk lehet, ahogy két mogorva tekintető lánnyal rója mindig az utakat. Bár ha a többieknek nem tűnt ez fel, akkor miért tűnne fel bárkinek is. Draco tovább sietett a Szükség Szobája felé, miközben magában mérgelődött, hogy Potterből ebben az évben kviddicskapitányt csináltak. Nem mintha bármi kviddicsbabérokra tört volna idén Draco. De azért Potter sikereit sosem viselte jól. Főleg ha ő meg sorozatosan balul elsülő dolgokba kezd. Draco hát benyitott kudarcai látványos színterére: a Szükség szobájába. Ismét ott üldögélhetett a fekete lakkozottt bútordarab előtt. Esküszik többet látta ezt a bútordarabot egész életében mint bármi mást! Na ez a lehangoló! Sokszor csak bámulja a szekrényt. Vrája hogy magától megjavuljon, mert semmi ötlete nincs már hónapok óta. Mindent kipróbált, s most már csak ugyanazokat a ráolvasásokat ismételgeti. A létező össze fekete mágiás módszert kipróbálta rajta. Anyja pedig utalt rá, hogy Fenrir lelkesen eljárogat Borginhoz. De a boltvezető továbbra sem tud jó hírekkel szolgálni. Nem találta meg  a minden hájjal megkent ravasz feketemágiában elégge jártás és sokat látott púpos ember sem a javítás módját. Draco most már odáig merészkedett, hogy puszta kézzel próbálta rendbe tákolni a szekrényt. Megvizsgálta a leceket. Megütögette őket. Megkopogtatta. Átmosta, még Fricstől is lopott tisztítószereket az ügy érdekében. Éppen a felső tetőszerkezetet vizsgálta, amikor hallotta, hogy kint eltörik valami. Draco rosszkedvűen indult meg a kijárat felé. Felrántotta az ajtót.

-         Mi az? – mordult a két lánykára.

-         Potter és a csapata erre tartott. Gondoltuk jelzünk neked – morogta az egyik lány.

-         Jól van! Most megzavartál az egészben! – bosszankodott Draco. – Mindegy. Mára már untam az egészet. Menjünk innen! – hagyta ott a szükség szobáját Draco. A könyvtárba lépve végignézett az íróasztalok során. Pansy az ablaksornál ült. Sötét tekintetét most felvetette, s ahoyg meglátta Dracót a két lány társaságában egy suhanásnyi árnyék vetődött az arcára. Még jobban elkomorult, s gyorsan bele is mélyedt az előtte heverő kötetbe. Draco habozott. Voltaképpen a nagyszótárat akarta megnézni, meg megvárni, amígy Monstro és Crak visszalakulnak ismét saját nemük megtestesítőjévé. De Pansy előtt véletlen sem akart a nagyszótárak felé haladni. Draco tehát sarkon fordult s ugyanazzal a lendülettel el is hagyta a könyvtárat. Tehát Pansy kint sem volt a meccsen. Pedig régen…réges-régen milyen lelkes szurkolója is volt a mardekárnak. Amikor még Draco volt a fogó. Amikor Draco dalát vezényelte a mardekárosoknak. Az a Pansy, most nagyon távolinak tűnt. Pansy helyette inkább a könyvtárban olvasgatott. Egyedül. Egyre többet hagyták magára a lányt. Milly sem tapadt már Pansyra. A kviddicsről sok mindenki lemondott hát. Draco személyisége ilyen erősen ott lett volna a mardekár kviddicscsapatán? Draco ajakbiggyesztve igyekezett a pincehelyiségek felé. Monstro és Crak  a fiúmosdóban vedlettek át ismét fiúkká. Draco előrement. A mardekár klubhelyiségben ismét a szokásos jól ismert punnyadás fogadta. Vesztettek. Tulajdonképpen mi ezen a meglepő? Egyébként meg régen megünnepelték még a vereséget is nem? Flint korszakában, meg Montaguéban, meg amikor Blaise szervezte a bulikat. Hol van Blaise? Blaise át sem öltözött. Kviddicstalárban lábát az asztalra téve torz arccal meredt egy irányba. Darco követte a tekintetét, s majdnem hátrált egy lépést. Daphné falta a mardekáros kviddicskapitányt a félreeső fülkék egyikében egy kanapén. Urquhart ölébe mászva. A csípőjük teljesen összesimult, Daphné dobálta a karjait szokásához híven, haja lengedezett Urquhart mellkasára, arcára, vállára. S Draco igazán meg sem tudta állapítani, hogy vajon aktus zajlik-e a fülke mélyében, vagy mit művelnek ott. Így már minden érthető. Blaise magányosan iszogat, miközben a kacér Daphnét bámulja féltékenyen.

-         Cső! – dobta le magát Blaise mellé a kanapéra Draco.

-         Szeva – nyögte Blaise szempillarebbenés nélkül Daphnét bámulva.

-         Mi a helyzet? – kérdezett rá Draco.

-         Tegnap még az én nőm volt – biccentett Blaise a lány felé. – Ma Urquhart a harmadik akivel a szemem előtt szeretkezik…

-         Uh…hát akkor kemény menet – harapta be a száját Draco.

-         Miattam csinálja! Így mondta, kamatostul visszafizet. Szándékosan előttem műveli az egészet – mondta Blaise s az arca eltorzult, mintha citromot nyalt volna. – S tudja, hogy hogy tud a legjobban visszavágni. Az a legbosszantóbb, hogy Daphnéra mindenki rá van kattanva a mardekárban. Csak csettint nekik és benne vannak. Daphné a mestere annak, hogy csak csinálja. Bosszúból! Azért is! Nyílt színen, s egyáltalán nem zavartatja magát.

-         Hát végülis szakítottatok – nyögte Draco fintorogva.

-         Persze. Csak úgy odamennék hozzá, hogy megrázzam és én legyek az, akit ölel. Piszkosul fáj ezt néznem – kortyolt a vajsörba Blaise.

-         Akkor meg minek bámulod? – húzta el a száját Draco.

-         Hogy kínozzam magam – bólintott rá Blaise. – Hogy érezzem milyen balfék vagyok. Ez a nő az enyém volt.

-         Most is a tied ő – legyintett Draco.

-         Nem. Ezért nem bocsát meg. Astoriát nem – rázta a fejét hevesen Blaise. – Tudom, mindig is mondta. Astoria más mint a többi. Én is éreztem. Ő valahogy tabu volt. Tiltott gyümölcs. Ezért piszkálta a fantáziámat az első perctől. Szerinted is aljas vagyok?

-         Áh, nem – nyugtatta Draco. – Bármelyikünk ugyanezt tette volna. De Blaise te különösen – felelte rá őszintén Draco.

-         Ezt akkor is végtelenül elbasztam! – rázta a fejét Blaise. Csapódott a bejárati ajtó. Fürge léptek, sietős cipőkopogás. Daphné üzérkedésének látóterébe ért az ében haj. A lány felsietett a lányhálóba. Blaise elkapta ahogy Draco tekintete követi a vékony lányt.

-         Te beszéltél vele… - sóhajtott Draco. – Gyűlöl?

-         Nem…nem gyűlöl – rázta lassan a fejét Blaise. – Tudja, hogy túlreagálta a dolgokat. Hogy nem tudta kezelni a helyzetet. Hogy ostoba tiniként viselkedett… - ingatta a fejét komótosan Blaise. Nagyon maga alá zuhant. Rég volt, hogy így összekaptak volna Daphnéval.

-         Megváltozott… - jegyezte meg csendesen Draco. – Legalábbis azt hiszem. Úgy látom…

-         Öhm…igen. Talán átértékelt dolgokat. Érettebb lett. Sokat beszélgettünk. Ma már azt mondja másképp kellett volna reagálnia. Hogy nem kellett volna így kétségbeesnie és összezuhannia…s hát a büszkesége tudod – nevetett Dracóra Blaise. – Szégyelli magát előtted. Hogy ilyennek láttad. Hogy fél éven át a szemtanúja voltál akaratlanul is az egésznek, a kikészülésének, annak hogy képtelen volt eltitkolni előtted, hogy megrázta az, hogy szakítottál vele. Most kezd talpraállni – Blaise megragadta Draco karját. – Szóval Draco akármi hülye barom gondolat van most a fejedben vele kapcsoaltban, verd ki a fejedből, különben én verem ki. Rengeteg munkám és fáradozásom van abban, hogy Pansy most ilyen. Ne cseszd el nekem azzal, hogy most még beletaposol a lelkébe. Csak szállj le róla és hagyd békén élni. Ha már életben maradt. Ő  is ezt mondaná neked – tette hozzá Blaise nyomatékosan.

-         Honnan veszed? Egyáltalán semmit ne mtervezek Pansyval. Csak azért mégis motoszkált bennem hogy miattam volt ez az egész ennyi – tiltakozott Draco.

-         Aham, csak ismertelek azért téged is. Tudom én mit jelent nálad a reggeli zuhanyozás – morogta Blaise.

-         Ne aggódj álmaim tárgya véletlen sem egy csontvázzá fogyott, hullaarcú, kiégett tekintetű lány – vágott vissza Draco.

-         Akkor jó – bólintott rá Blaise. – Jó hogy beszélgettünk kicsit.

-         Aham, rég tettük igazán – felelte rá szárazon Draco.

-         Látod mit tesz, ha imsét nő nélkül maradunk mindketten? – kacsintott Blaise. – Vigyázz mert átmászok hozzád éjszaka. Én nem te vagyok. Nem rejszolok a paplan alatt egyedül magányosan…

-         Hülye! – lökte meg Draco a fiút, s még egy tényleg őszinte mosolyt is sikerült kanyarintania hozzá. Talán repedeznek azok a befagyott jégpáncélok, amik egész évben elválasztották a hatodévesektől. Persze Pansy javuló állapota nem kis mértékben hozzájátszott az enyhüléshez. Mi lett volna ha a lelkén szárad Pansy halála? És a többieké? Lehet Dumbledoret is magába kellene szédítenie? S aztán szakítani vele? Még öngyilkos is lenne érte? Draco megborzongott. Bár tény hogy úgy néz ki jelenleg ehhez ért a legjobban. Azért mindez az igazgatóval… Ettől csak hányingere lesz. Maradjon csak a lila talárjainál akárcsak Pansy.