Draco végérvényesen elkeseredett. A szükség szobájának árnyékos hűs katedraszerű belsejébe most már a koranyári napsugarak sütöttek be. Vagyis nagyon közeledik az év vége. Sürgeti az idő Dracót is. Cselekednie kellene már. Csakhogy a volt nincs szekrény még mindig rossz. Végső kétségbeesésében már tényleg odáig merészkedett, hogy úgy döntött valahogy is, de beszélnie kell Pansyval. Egészen biztos, hogy Pansy lesz a kulcs. Ha beszél vele, akkor meglesz, ami kell. Pansy a szerencséje lesz. Draco idegesen tördelte a kezét. Hogyan tudna a lánnyal két szót váltani, anélkül, hogy mások is hallanák. Draco hiába várta a hatodik emeleti folyosón Pansy nem jött. A hatodik emeleti fiúvécében meg szüntelen letámadta Myrtle. Mint most is. Miközben  éppen kisírta magát, hogy még Pansyval sem tud kezdeményezni egy beszélgetést. Akkor pedig tényleg senki nem tud neki segíteni. Pansy az utolsó reménysugara. S nem tudja hogy miért érzi ezt. A mosdókagyló szélét markolta, s a kagylóba hajolva zokogott.

-         na… mond el mi a baj…nekem elmondhatod…majd én segítek neked – próbálta vallatni Myrtle a vécécsészén üldögélve a háttérben.

-         Nem…senki sem tud segíteni rajtam – sírta Draco. Remegett. Egész testében remegett, mint már hetek óta annyiszor. – Nem tudom megcsinálni…nem tudom – sírta eltorzult arccal. Kegyetlenül szenvedett. Már fájt a feje a sírástól, de ez sem érdekelte. Kaparta a torkát a visszafojtott zokogás. – Nem tudom…nem fog sikerülni…és ha nem teszem meg…azt mondta, megöl…- prüszkölte a kagylóba Draco. Szenvedett. Az utolsó vergődése ideje érkezett el. Örült, hogy soha senki nem látta ezeket a fiúmosdós kínlódásait. Amiket végigsírt és végigszenvedett már itt. Mert megalázó lett volna, ha bárki rajtakapja. Szaggatottan sóhajtott, nyelt egy nagyot, s megborzongva felemelte a fejét. Ahogy a repedt tükörben szembenézett magával a tükörben meglátta, hogy nincs is egyedül. Potter tátott szájjal ledöbbenve nézett rá. Draco azonnal kapcsolt. Megpördült a sarkán és már a pálcája után is kapott. Gyorsan küldte a rontást Potterre. Nonverbális varázslást használtak már mindketten. Potter félreugrott a rontása elől, s maga is elküldte a saját varázslatát. Draco gyorsan kivédte. Kitért az ártás elől, s újra támadt. Myrtle a fejük felett lebegve a levegőben sipítozott.

-         Ne! Ne! Hagyjátok abba! – visította Myrtle. – Elég! – Draco újabb átkot küldött Potterre. Durranás rázta meg a mosdót, s felrobbant a Potter háta mögötti szemetesvödör, ahogy Pottert eltérítette az átkot.  Sorra törtek össze a vécétartályok, ahogy küldték egymásra az átkokat. Spriccelt a víz minden felé.  Elárasztotta a padlót, mindketten csúszkáltak benne. Draco megelégelte a dolgot, s hangosan mondta ki a varázsigét.

-         Cruci…

-         Sectumsempra – ordította el magát Potter. Draco hanyatt vágódott, ahogy a mellkasának csapódott az átok. Lüktetett a vére az ereiben. Elejtette a pálcáját. Iszonyatos fájdalom. Soha nem élt még ilyet! Az egész mellkasa sebzett tátongó vértől csatakos nyílt seb. Sötét volt, nem látott. Csak érezte, ahogy kimegy minden erő a testéből. Falfehér volt.  Potter a feje felett motyorászott.

-         Nem…ezt nem akartam… - Dracó meg sem hallotta Myrtle sikoltozását. Fázott. Nagyon fázott. Egész testében remegett. Elgyengült. Nem érzett már semmit, még a mellkasát szaggató fájdalmat sem. Hát meg sem kell várnia, hogy a Nagyúr végezzen vele. Megtette Potter is.

-         Gyilkosság Gyilkosság a vécében! – sikoltozta Myrtle. Draco semmit sem érzékelt, reszketett a vérveszteségtől. Egyszer csak azt érezte, hogy valaki az ölébe vonja a fejét, mint egykor Pansy a vonaton, halk kántálás szerű mormolást hallott. Sokáig. Dallamos volt. Mély nyugtató férfihangon. De nem Blaise volt. Hanem a házvezetőtanára hangja. Piton duruzsolta az ellenátkot. A mellkasa felett lengetve a pálcáját. Talárja ujjával letörölgette Draco arcáról a vért. Draco olyan erőtlennek érezte magát, mintha kiszívták volna belőle az életet. Már összezáródott a seb a mellkasán.

-         Felviszlek a gyengélkedőre – mondta nyugodt mély vontatott hangján Piton. – Lehet, hogy marad egy kis heg, de boszorkányfűvel azt is megelőzhetjük…gyere – segítette talpra Piton. Draco a tanár karjára támaszkodva nehézkesen lábra állt. Myrtle keserves zokogása kísérte az útját. Az egész mosdó csupa vér volt. Az ő vére. Végigázatta a padlót. Csöpögött a vérrel kevert víz a talárjából. Erőtlen és gyenge volt. Ha Piton nem támogatja és tartja, össze is esik. Draco teljesen ébren volt csak gyenge. Pottert támadásának híre futótűzként terjedt el. S Dracót nem várt meglepetés is érte. Milly kíséretében maga Pansy jött el hozzá. A lány meglátogatta őt. Draco annyira elérzékenyült ettől, hogy csaknem sírva fakadt a lány előtt. Milly húzta a lányt Draco ágyához. Pansy vonakodva araszolt közelebb.

-         Gyere már! – sziszegte neki Milly.

-         Mert őt érdekelte hogy fél hónapot miatta voltam a gyengélkedőn? – sziszegte vissza Pansy. Lerántotta a csuklójáról Milly szorító ujjait, s dühös pillantását legyűrve maga lépett Draco betegágyához.

-         Szia! – szólította meg a lány halkan.

-         Eljöttél, s milyen hamar… - mondta halkan Draco. Alig bírt beszélni annyira nem volt ereje.

-         Persze. Gondoltam megnézem mennyire festesz pocsékul. Borzalmasan nézel ki – mérte végig Pansy.

-         Aha…kösz – felelte Draco.

-         Myrtle minden mosdót végigjár a hírrel – magyarázta Pansy.

-         Vagyúgy. Igen szemtanúja volt a párbajunknak Potterrel – húzta el a száját Draco. – Alul maradtam

-         Csak mint mindig – mosolygott rá könnyed gúnnyal Pansy.

-         Köszönöm, hogy eljöttél, nem is tudod…milyen sokat jelent nekem – fogta meg erőtlenül Pansy kezét Draco.

-         Cstss! Ne beszélj! – tette Pansy könnyedén a mutatóujját Draco szájára. – Kíméld az erőd! – Pansy zavartan húzta vissza az ujjait. Csak ő pirult el. Dracónak nem volt hozzá elég vére.

-         De igen…beszélnünk kellene Pansy. Nagyon… - fulladt bele a beszélgetésbe Draco. Ó, hogy most nincs ereje beszélni. Amikor végre itt az alkalom!

-         Miről beszéljünk? – ráncolta a homlokát gondterhelten Pansy. Sötét szemekkel fürkészte Dracót. Lázasan jártak a gondolatai látszott rajta. – Nem tudok rólad hónapok óta semmit Draco! Csak azt tudom, amit látok, amit magam raktam össze. Nem válaszoltál, amikor megkérdeztem voltál e valakivel a nyáron. De tudtuk hogy igen. Akkor túl féltékeny voltam, hogy meg is értsem, hogy miről beszélsz. Ma már sejtem, hogy a beavatás részeként voltál akkor egy lánnyal. Persze jobban esett neked az, hogy kételyek közt hagyj, emrt addig is eltereled a figyelmemet arról, hogy valójában halálfaló vagy – suttogta Pansy olyan halkan, hogy még a közelben hallgatódzó Milly sem hallotta. – Elvesztettem a fejem. Hónapokig el voltam kábítva. Amikor januárban egyáltalán ráészméltem a dolgokra akkor viszont már annyira elhidegültél, hogy esélyem se volt bármin is változtatni. A merényletek….mind tudjuk, hogy te voltál a hátterében… miért utasítottad el a segítségünket? Hogy ide juss? Hogy itt legyél a gyengélkedőn? Hogy elpusztíts mindkettőnket? – nézett rá könnybe lábadt szemmel Pansy. Elfordította a fejét, hogy lenyugodjon. Draco hagyta, hogy Pansy indulatos suttogással is de kitombolja magát neki. Pansy tényleg a legokosabb nő volt akit csak ismert. Nem is kell Dracónak semmit sem elmesélnie. Mert Pansy mindent ért. Mindent összegondolkodott már. – Feladatot kaptál a Nagyúrtól igaz? Valamit, amit itt kell véghez vinned a Roxfortban. Nos Katie Bell és Weasley volt a merényletek áldozata. De erősen kétlem, hogy a griffendél kviddicscsapatának a legyilkolását adta volna  a Nagyúr feladatul – harapta be az ajkát Pansy. – Utána néztem még egyszer a Prefektusok akik sokra vitték kötetben. Konkrétan nem vettem ki belőle, hogy a Nagyúr alapból pikkelt volna a griffendél kviddicscsapatra. Csak úgy általánosságban….függetlenül attől, hogy éppen kik a tagjai…szóval ezt a lehetőséget el kellett vetnem… - Draco erőtlenül de felnevetett.

-         Te komolyan képes voltál utánanézni? És felvetődött benned ez a kviddicscsapat gyilkolásos téma? – rázta a fejét Draco hitetlenkedve. Ez a Pansy aztán nem semmi.

-         Jól van na! – sértődött meg Pansy. – Most ne nevess ki! Hát mi másra gondohlattam volna, amikor sorozatban griffendéles csapattagokatra támadtál? Bár nem értettem ez miért jó a Nagyúrnak.

-         Végre kell hajtanom valamit… - mondta erőtlenül Draco.

-         Mond hogy mit! – követelte Pansy, s érezte, hogy megemelte a hangját. Zavartan hátrapillantott Millyre, hogy meghallotta-e. Közelebb hajolt Dracóhoz. Draco orrát megcsapta a lány levendulaillata. Leeresztette a szemhéját. Most ezt hogy vallja be a lánynak? Mit mondjon? Hiszen erről akart beszélni a lánnyal nem? Itt az alkalom. Pansy rá is kérdez. Mindent ért. Magyaráznia sem kell.

-         Valami olyat…aminek a végén…megszerzem… a régen is áhított varázstárgyat…amlékszel még? Amira annyira rákattantam évekkel ezelőtt… - Draco beharapta a szája szélét. Nem akarta kimondani. Pansy ha akarja összerakja a kirakóst. Ő nem Astoria. Nem is Daphné. Ő Pansy Parkinson. Pansy hosszan bámult Draco szürke szemeibe. Erősen gondolkodott. Préselte az ajkait ,hogy teljesen színtelenné vált. Elfehéredett.  Draco csak nézte a lányt. Várta, hoyg mit fog reagálni.

-         …a dologgal kapcsolatban végig olvastam az összes szakirodalmat – felelte végül Pansy enyhén eltávolodva. Suttogott. Mintha kettesben éppen gonosz terveket eszelnének ki. Pedig semmi ilyesmiről szó sincs. – tudod, hogy a bodzapálca sohasem volt női tulajdonban? – emelte meg a szemöldökét Pansy. – Nem érdekes? Nem furcsa? Ezen gondolkodjál Draco! – akart felállni Pansy. Dracónak most ezt ne mvolt ideje végigfuttatni a fejében. Majd gondolkodik rajta este, vagy a szükség szobájában.

-         Várj! – kulcsolta rá ujjait a lány csuklójára, hogy visszatartsa. – Adj nekem tanácsot.

-         Miben? – kérdezte zárkózottan Pansy.

-         Nagyon nagy szükségem lenne valamire, ami…sajnos nem működik…

-         Ha a farkadra gondolsz akkor kérd csak Astoriát! – préselte össze az ajkait Pansy, s felpattant. – Nahát nahát! A karodon már van egy örökké emlékezetes hippogrifftámadás nyoma…most a mellkasodon – nézett le az adott testrészekre Pansy. – Astoria Greengrass nyilván nem lesz elragadtatva a harci sebeidtől – jegyezte meg hideg gúnyos hangon.

-         És te? – kérdezett rá Draco provokálón. Túl merész. Túl messzire ment. Pansy az ablakon át a Roxforti partra nézett.

-         Egy másodperc erejéig sem maradok tovább! – felelte Pansy. – Tudod hogy így is rólunk fog beszélni az egész suli? Az év szenzációja a mardekárban különösen, hogy én most itt vagyok. Hogy meglátogattalak itt a gyengélkedőn! Már láttam, hogy Myrtle megindult végigvinni a pletykát. Remélem boldog vagy, hogy ismét rólunk szól a fáma! – sziszegte Pansy, s Millyt be sem várva kiviharzott a gyengélkedőről. Draco lehunyta a szemét. Pansy pontosan tisztában volt vele, hogy ha idejön, akkor mindenki erről fog beszélni. Hiszen a mardekárban egyértelműen mindenki tudta, hoyg szakítottak. S Pansy? Pansy mégis vállalta azt, hogy ismét a szájukra vegyék őket. Ez azért mégiscsak jelent valamit. Na ideje, hogy mostantól azon gondolkodjon, mit üzennek neki Pansy szavai. Pansy eljött hozzá a gyengélkedőre! Meglátogatta! Most semmi másra nem tud gondolni csak erre! Egyszerűen repesett az örömtől. Hát ha mástól nem is ettől egy csapásra kigyógyulna minden bajából.