Piton előre tolta a csillagvizsgáló toronyból levezető lépcsőre, s tolta maga előtt, türelmetlenül, gyorsan, sürgetve és sietésre ösztökélve a teljesen ledermedt Dracót. Vonszolta magával megállás nélkül. Ha nincs Piton erős húzó keze Draco biztos, hogy csak áll ott ahol éppen a saját lendülete elhagyta, s mered maga elé a döbbenettől a semmibe. De Piton vezette, irányította. Draco nem is látott, hallott semmit. Egyszerűen gondolkodni is képtelen volt. Kudarcot vallott. Piton pedig a megszeghetetlen eskü szabálya alatt véghez vitte Draco feladatát. Hát mégsem kellett ölnie! Valahogy lehangoló és mégis megkönnyebbülést okozó volt ez az egész. Hogy így alakult. Elsuhantak a harcolók között. Piton meg sem állt, csak rohant, ráncigálta maga után Dracót. Hát igen, nekik már nincs keresnivalójuk a Roxfortban! Perceken belül kiderül, hogy Dumbledore halott és nem lesz senki aki mellettük állna. Piton és Draco most együtt menekültek. Mindenki elől, a magyarázatok elől. A halálfalók még leálltak egy kis pálcapárbajra. De se Pitont, se Dracót nem érdekelte már semmi más. Csak ki innen. El a Roxfortból messzire. Távol, minél távolabb innen.  Ahogy a bejárati csarnokba értek, megannyi riadt pizsamás hugrabugos kóválygott. Valószínűleg felébredtek a zajokra. Draco igazán fel sem fogta, hogy csak hugrabugosok.  A pince felől a mardekárosok nem. Szerencsére. Nem látják Piton és Draco eszelős menekülését. Nem lesznek szemtanúi mindennek. Pansy szólt volna mindenkinek hogy maradjanak. Vagy még Piton is ránézett utoljára szeretett mardekárosaira? Ki tudja. De a mardekár látványosan kimaradt az egészből. Bezárkóztak a pince mélyébe.  Piton pedig már vonszolta is ki a tölgyfaajtón túlra ki a hideg nyári levegőre. Csak a hold és a csillagok fénye világította meg a Tiltott rengeteg sűrű erdejét, feketék voltak a fák, a fű elnyelte lépteik zaját, halkan loholtak. Lélekszakadva rohantak végig. Gyorsan, gyorsan, ki a birtok határáról. El a biztonságos Roxmortsig, ahonnan már hopponálhatnak, s onnantól már senki sem érheti utól őket. Nyomuk veszik. Csak idáig kell kitartani! Odáig kell levegővel  bírni, meg erővel, Draco hallotta, hogy Piton le leszakadozik, ahogy üldözőik átkai repülnek el a fejük mellett. Versenyfutás az idővel. Igazi gyorsfutási verseny.  Ki ér hamarabb Roxmrotsba! Le kell futnia most mindenkit mindkettejüknek.  Nem álltak meg, nem néztek vissza. Csak előre, előre, futás, gyorsabban. Sokkal gyorsabban. Már látszott a kapu, már nincs olyan messze. Csak a tüdejébe ne nyilalna szüntelen ez a fájdalom. Úgy vette a levegőt mint egy fuldokló, alig bírt levegőt venni, már az sem esett jól, hogy a hideg levegőből szippantson, de muszáj, volt különben leáll. Levegő után kapkodni pedig most nincs idő. Futni kell. Már érezte, ahogy a combjában feszít a fájdalom ,ahogy fizikai erejét meghaladva diktált gyorsabb és gyorsabb tempót. Lobogott a talárjuk messze mögöttük, de most ez sem érdekelte, semmi csak érjenek át a kapun. Elég csak egy fél méterre is, egyetlen lépéssel átlépni és akkor már helyben vannak, akkor már nem lesz olyan nagy baj. Mint most. Sehol snincsenek biztonságban. Egyelőre ne mtudják mit várhatnak a Nagyúrtól, ahogy nem lenne könyörület itt a jó oldalon sem. Vagy Azkaban, vagy a Nagyúr pálcája előtti térdeplés. Melyikkel lenne jobb szembenézni? Az apja melletti cella, vagy farkasszemet nézni a tiszafa pálcával. Hát…egyik sem volt igazán jobb. Draco is belátta a legjobb most Pitonnal csak szaladni és menekülni valami védett helyre elbújni, elrejtőzni amíg ynem rendeződnek a dolgaik. Addig semmi más nem is érdekli. Valaki már kezdte utolárni őket,. Egyre fogyott a távolság, az ártásai ott suhogtak Piton és Draco feje mellett. Piton leszakadozott.

-         Fuss Draco! – ordította neki Piton.  Draco érzékelte, hogy a tanár megáll, s szembe fordul az érkezővel, hogy párbajozzon vele. Draco is lassította a futását. Ahogy hátranézett a válla fölött látta, hogy ki érte be őket: Potter volt. Na persze ki más lehetett volna. Draco nem figyelt rájuk. Nincs ideje, Piton parancsa az volt, hogy fusson, érje el a birtok határát. Bár lassítva a futását átrohant a birtokhatár vonalán. Kint volt. Draco a földre rogyva csak zihált. Levegő után kapkodott kifulladva. Alig bírt lélegezni a tüdeje teljes erővel szívta és fújta a levegőt akár egy prés. Gyenge volt. Elhagyta a lábát már minden erő. Már ne mfázott. Kimelegedett a futástól. A lábszárát egyáltalán nem érezte, ahogy önmagát meghazudtoló gyorsasággal futotta le a kastélytól a birtokhatárig húzódó területet. A karját a homlokára szorítva csak pihegett, fel-felnézett a sötét égboltra. Valami régi emlék villant be. Madárvijjogás és a fehér csúnya állat, aki még három évvel ezelőtt megtámadta. Az a hippogriff volt. Piton hevesen hadonászott a karjával.

-         Gyerünk Draco! Állj fel! Fel! – intett neki, s alig ért hozzá nagy zihálással megragadta Draco karját, s azonnal megfordult a tengelye körül. Az a borzalmas hopponálás. Szippantás. Örvény. Pukkanás. S Draco csukott szemmel érzékelte, hogy talajt fogtak.  Piton elengedte a karját, s zihálva benyitott a házba. Egy pálcaintéssel gyújtotta meg a gyertyákat s egy szekrényből palackot húzott elő, s töltött magának, mohón, szomjasan kortyolta az italt. Draco megszeppenve, sápadtan nézte a házvezetőtanárát. Eljöttek a Roxfortból. S nem is mehetnek már vissza. Piton visszanézett rá. Draco még mindig a küszöbön állt.

-         Gyere be!  - hívta be Dracót Piton. Draco csendben betette maga mögött az ajtót. Körbenézett a gyéren megvilágított helyiségben. Nappali volt. A falak mentén minden felé plafonig érő könyves polcok tele zsúfolásig fekete és barna bőrkötéses könyvekkel.

-         Huh, jó sok könyv egy ilyen kis helyen – jegyezte meg kábán Draco.

-         Össze sem hasonlítható a Malfoy-kúria magánkönyvtárával igaz? – emelte meg hidegen a szemöldökét Piton.

-         Már ami megmaradt belőle – mondta halkan Draco. A tanárra nézett. – Engem is megkínál? – biccentett a fejével Piton kezében tartott palackra.

-         Elmúltál tizenhét? – vonta össze a szemöldökét Piton.

-         El – vágta rá Draco. Tényleg! El is felejtette! Mit csinált vajon június ötödikén? Biztos azt a vacak volt-nincs szekrényt javítgatta. Legalábbis próbálkozott vele.

-         Akkor talán – húzta el a száját Piton, s az ócska asztalra tett egy tiszta poharat, s teletöltötte Dracónak.

-         Ez az otthona professzor úr? – kérdezett rá Draco körbenézve.

-         Fogjuk rá – mondta szárazon Piton. Figyelte, ahogy Draco is szomjasan kortyolja az alkoholt. – Egyelőre nem megyünk a Malfoy-kúriára. Puhatolódzunk Bellával az ügyben…hogy hogyan tovább innentől… - préselte össze vékony vonallá a száját Piton.

-         Igen…hát persze… - hajtotta le a fejét Draco.

-         Amíg nem tudjuk a Nagyúr terveit és gondolatait, addig nincs is értelme erről beszélnünk – szögezte le Piton. Draco bólintott hozzá. – Ott az ablaknál találsz pergament és pennát. Írj anyádnak, ha gondolod… - Azzal Piton megindult a nyikorgó falépcsőn a felső emeletre.

-         AZ jó lenne, köszönöm – követte Draco a házvezetőtanárát, ahogy eltűnik a lépcsőfordulóban. Előkotort a tartóból egy pergament, a rozoga karosszéket az asztalhoz húzta, s kitette maga elé a tintatartót és a pennát. Mit is írhatna? Hogy még életben van? Van ennél fontosabb most…ezekben az időkben? Van bármi, szó…vagy mondat, amivel megnyugtathatná anyja aggódó szívét? Draco homlokráncolva nézte, ahogy a tintába mártott penna hegyéről lassan lecseppen egy fekete pötty a pergamenlapra. Ó, hogy mennyi minden történt vele ezen az egyetlen napon. Felfoghatatlan. Megfejtette Pansy üzenetét, Astoriával végrehajtott egy sikeres szexuálmágia kísérletet, s ezzel megjavította a volt-nincs szekrényt. Aztán…Pansy…kiderült, hogy Pansy elolvasta a rúnaüzenetét, s hosszas idő elteltével éppen ezen az estén meg is jelent a hatodik emeleten. S olyan váratlanul…egymásnak estek. Holott csak beszélni akart a lánnyal. De a szavak valahogy nem jöttek. Túlságosan hiányzott neki a lány. Egy éve voltak együtt utoljára. De mintha évtizedek teltek volna el azóta. S ezekben a távolt öltött évtizedekben Dracóból halálfaló lett, Pansy megmérgezte magát, s öngyilkossági kísérlete után fél évig kemény antidepresszánsok alatt, benyugtatózva élte a napjait. Aztán tényleg kavarodtak és kuszálódtak a szálak, Astoriával, Pansy meg Blaise-el. S mindezek után a legnagyobb káoszban ők ott a folyosón csak úgy letámadták a másikat.  S még ugyanezen az estén…Draco behozta a halálfalókat az iskolába, megpróbálta eltenni láb alól Dumbledoret, s végül nem ment. Így kénytelen kelletlen, Pitonnak kellett elvégeznie a piszkos munkát. Draco fejében kavarogtak a gondolatok. Holnap reggel mindenki felkel, és megtudják, hogy mi történt. Ki lesz most a mardekár házvezetője. S vajon mit érezhetnek és gondolhatnak a mardekárosok? S Pansy? Piton és Draco elmenekült a büntetés elől, a kérdőre vonás alól.  Sok volt most mindez egyszerre, egyetlen napba sűrítve, máskor évekig nem történik vele ilyesmi. Draco egy sort sem volt képes leírni, egyszerűen az ócska asztalra borulva elnyomta az álom. Csak arra eszmélt, hogy Piton rázza a vállát.

-         Draco! Ébredj! Ne az asztalnál aludj! Azért akad itt neked is egy ágy – morogta Piton. – Engedtem neked egy forró fürdőt! Eredj, de ne merészelj elaludni a kádban! Nem fogok oda is utánad menni ébresztgetni! – Draco csak álmosan dörzsölgetve a szemét nézett fel Pitonra, s mintha alva járna követte az utasításait. Ez után a fárasztó nap után el sem tudja képzelni hány órát fog egyhuzamban átaludni, vagy inkább…hány napot. Itt van Pitonnál. Biztonságban van. Pitonra igazán rábízhatja az életét is. Nem véletlen, hogy az anyja is rá bízta. Narcissa Malfoy is Pitonban bízott a legjobban. Piton kicsit olyan volt…mint Blaise. Aki mindig ott volt ha segítség kellett…Még jó, hogy Draco közelében van két ilyen ember is…akikre így számíthat…