2. Együtt a család
callie 2009.02.13. 15:40
A kocsifelhajtón álltak, mindketten a szemüket a távolba meresztették. Narcissa Malfoy a melegtől meglegyintette magát csipkeszegélyes zsebkendőjével. Draco tenyerével vetett árnyékot a szeme elé, hogy a tűző napfénytől lássa az érkező fekete kocsit. Mindketten feszültek és türelmetlenek voltak. Kézzel tapintható volt az idegességük. Olyan izgatottak voltak, hogy szót sem sokat váltottak.
- Látod? – lebbentette maga felé a zsebkendőjét Narcissa Malfoy.
- Nem semmi – rázta a fejét Draco még mindig a horizont vonalát kémlelve.
- Pedig most kellene érkezniük – türelmetlenkedett Narcissa Malfoy.
- Talán késnek…talán közbejött valami – találgatta céltalanul Draco.
- Ott, mintha…látod? – mutatott hírtelen a távolba Narcissa elakadó lélegzettel. Draco hunyorogva meredt a távolba, amikor végre ő is észrevette az egyre nagyobb fekete pontot a látóhatáron. Még messze a birtokhatáron lehetett a kocsi. Most fordult fel a kastélyhoz vezető dűlőútra. Anyja előrefutott, ki a Malfoy-címeres kovácsoltvas kapun, az úton felverte a port, szoknyája körül legalább húsz centis porfelhő gomolygott, amitől a futása még légiesebb lett. Mintha nem is a földön járna hanem ezen a porfellegen repülne. Draco nem futott az apja elé. Hagyta ,hogy a szülei találkozzanak először. Csak a kastély elől a távolból figyelte, hogy a felfelé kaptató fiákerből szintén kiugrik a fekete taláros hosszú szőke hajú férfi. Narcissa Malfoy kifulladva meg-megállt az úton. Az utolsó métereken azonban mindketten egymás karjaiba futottak. Lucius karjaiba zárta a feleségét.
- Lucius…- tenyerével markolta férje hátán a talárt, az öröm és a távol töltött egy év minden gyötrelme végigcsorgott az arcán. Szipogva csókolta arcon a most viaszsárga beesett arcú férfit, s a széles, férfias tenyeret az ajkaihoz emelte, ahogy belenézett a szürke szemekbe. – Merlin meghallgatta a kérésemet, megérte hát minden nap az éjszakai füstöt az ég felé küldenem.
- Narcissa! – simogatta meg a szép szőke hajat tenyerével a férfi, s a nő feje búbjára nyomott erős csókot. – Itthon vagyok! Nyugodj meg, most kezdődik csak igazán a megtorlás – húzta fanyar mosolyra a száját Lucius.
- Nem baj nem számít! Itt vagy. Velem vagy, semmi más nem érdekel – rázta hevese na fejét az asszony, s újra szorosan ölelte magához a férfit. Draco a kastély előtt állva követte szemével a házastársak újbóli egymásra találását. A szája elé szorította a tenyerét. Nem is tudta maga sem, hogy mosolyogjon vagy sírjon. Milyen érzés lehet házastársként megélni azt a hányattatást, hogy egy évig még a remény sem sok arra, hogy viszont látják egymást. S milyen érzés lehet, most újra a karjaiba zárni a szeretett társat. Ez a perc had legyen most csak az övék. Az ő örömük. Mintha csakis ketten lennének a világon és a viszontlátás felhőtlen öröme. Lucius lágyan érintette az ajkát a felesége könnytől sós ízű ajkaihoz. A könnycsepptől nedves szempillák mögül pedig fátyolos kék szemek viszonozták az érzelmes pillantást. Az erős férfikar most előre a kastély irányába tolta a derekánál fogva a nőt, s megindultak egymás derekát karolva az úton felfelé.
- Draco itthon van? – kérdezte halkan a mély rekedt férfihang.
- Igen – törölgette a zsebkendővel könnyes arcát Narcissa. – Fent vár a kastély előtt – ő is követte férje tekintetét. A lankás domboldal tetején valóban a kastély előtt ott állt egyedül, a vézna magas, szőke fiú. Sütött rá a napfény, s vakított a tejfölszőke haja. Őket nézte.
- Akkor ne várakoztassuk tovább – mosolygott halványan Lucius, s magához szorítva a feleségét gyorsította lépteit. A napfényben fürdő békés idilli parkon járatta a szemét. – Jó újra itthon lenni. Szépen rendben van a Malfoy-mayor – hunyorított az asszonyra.
- A te örömödre – szorította férje mellkasára a tenyerét Narcissa, ahogy a férfi oldalához simult miközben haladtak.
- Nem annyira az enyémre – húzta el a száját Lucius. – A Nagyúr tiszteletét teszi nálunk – Narcissa megtorpant a rémülettől.
- Tessék? – Lucius is megállt, s figyelte a nő arcán cikázó érzelmeket.
- Ahogy mondom. Kényelmesebb lakhelyet keres magának a mostaninál, s úgy gondolta kiszabadulásommal ő maga is a Malfoy-birtok vendégszeretetét élvezi mostantól. Este érkezik – mondta kimérten Lucius Malfoy.
- És meddig…meddig akar maradni… - hebegte Narcissa Malfoy.
- Inkább az a kérdés mi hova költözhetünk ezek után – préselte össze a száját Lucius.
- de hogy egy fedél alatt éljünk azzal a szörnyeteggel, aki már túllépett az egyszerű gonoszságon is? – háborodott fel Narcissa.
- Mindennek ára van Narcissa. Kemény ára. A bukásunknak és a kudarcainknak van a legnagyobb. Én is, Draco is. Látod? Apja fia – ironizált Lucius Malfoy. – A Nagyúr a Malfoy birtok kényelmét szeretné élvezni. S fel sem merülhet hogy megtagadjuk tőle – nézett végig a szép szedercserjék gondos sövényén. A kastély felhajtóútján lassú léptekkel elindult felé Draco is. Régen látták egymást. Már több mint egy éve. Mindketten beesett arccal, sápadtan, mély karikákkal a szemük alatt, mélyülő ráncokkal, viharos szürke szemekkel, megtépázott életerővel, s lelki békével. Megtörten. Kudarcot vallva. Letörölhetetlen nyomokat égetett rájuk az elmúlt egy év. Draco halálfaló lett. Egy erejét meghaladó feladatot kapott, s belebukott. Lucius elvesztette a rá bízott akciót, börtönbe került, s egy év Azkaban mély nyomai vésték vonalaikat a markáns férfiarcra. Akárcsak Draco most már koravén férfiasodó fiatal arcára az aggódás a gondok, a teljesítési kényszer. A belső vívódás. Életük legnehezebb éve van mögöttük. A megfáradt, törődött, elgyötört megtépázott tekintélyű viharvert viharszürke tekintet azonban most jobban hasonlított, mint valaha. Ugyanaz a szürkeség, ugyanaz a nézés.
- Fiam! – fejtette le Narcissa asszonyi kezeit magáról Lucius, hogy Dracóhoz lépjen.
- Apám! – a két férfi is összeborult egy pillanatra. Mennyi mondanivalójuk lenne. A külön töltött időkről. Arról a borzalmas egy évről, ami éveket vett el most az életükből, ami éveket öregítette mindhármukat. De mit is mondhatnának egymásnak? Mindhármuknak megvolt a maga gondja. A maga baja. A maga aggódása a többiekért. Jobban ismerték a másik hónapjait a képzeletükből mint ahogy talán azok a sajátjukat. Lucius szárazon felnevetett, s megveregette fia vállát. – Ejha! Megemberesedtél mióta utoljára láttalak – felfutottak a ráncok a szeme körül ,s kisimultak a vonásai. Draco is elmosolyodott kivillantva a fogait, amitől ismét nagyon kamaszos lett. – Rá sem ismerek a fiamra. Kész férfi lett! És nagykorú! – csapta a tenyerét Draco vállára, s átkarolva Narcissa derekát hárman egymásba karolva beléptek a hűvös előcsarnokba.
- Látod mindig is mondtam neked! Nem szabad egy évet sem elmulasztani. Egy gyerek annyit változik egy év alatt – mosolygott Narcissa. A csarnokban iszonyatos hangzavar fogadta őket ,az összer portrélakó ide vonul, s most köszöntötték a családfőt. Lucius minden égtáj felé gyorsan biccentett lecsitítva a Malfoy-rokonságot. Már a szalonban tálalva volt a meleg ebéd, a családfő kedvelt étkeivel. Igazi otthoni gondoskodás. Az asszonyi kéz gondos figyelmessége. Minden tökéletes volt. A Malfoy-címeres étkészlet, kristálypoharak, szövetszalvéták. Ahogy belépett Lucius meghökkenten nézett szét a szalonban. Az előcsarnokon nem látszott változás, olyan volt mint régen. Ráadásul innen még nem lehetett rálátni a hiányzó hímzett Malfoy-címeres gobelinre. De a szín, az új velencei tükör, és az újragyártott Malfoy-ezüst és porcelán készletek jelezték hogy bizony sok mindent pótolni kellett itt.
- Oh…látom…tényleg régen jártam itthon – préselte ki magából megdöbbenten Lucius Malfoy.
- Ha szeretnéd átfestetjük – habozott Narcissa zavartan Draco felé pillantva.
- Minden rendben. Jó ez a mályva szín, csak…az emlékeimben még…az a napsárga szalon élt – ült gyorsan asztalhoz Lucius Malfoy. Ez a lilás árnyalat nagyon idegen volt. Draco választása. Draco ízlése. Hűvös, mégis impulzív szín. Tele valami lüktető forradalmisággal. Makacs erővel. Mint Pansy. Draco a szalvétáját hajtogatta zavarában.
- Én mondtam anyának, hogy maradjon a régi szín – mentegetődzött Draco.
- Nem, nem. Végülis te voltál a rangidős férfi a háznál – hárította el Lucius. – A kastély és a birtok a tiéd.
- Csak az alsó szinteket próbáltuk helyrepofozni – szedett a férjének Narcissa. Olyan izgatott volt, hogy azt sem tudta mivel szolgálja ki most rég látott férjét. Lucius figyelte egy ideig felesége izgalomtól remegő kezét, ahogy már kétszer ejti le a merőkanalat, de végül gyengéden átfogta kezével a nő fehér kézfejét.
- Hagyd csak majd én! – szólt nyugtató mély hangján, s kivette a kanalat a felesége kezéből. – Csak mint régen. Minden marad a régiben. Ülj csak nyugodtan! – Lucius Malfoy szedett elsőnek. Narcissa biccentett a fiának, hogy szedjen előtte, s csak utána került rá a sor. Alig kapkodott be néhány falatot. De nem akarta sürgetni Luciust. Hónapok óta nem evett rendesen. Lefogyott. Persze, hogy szeretné kedvenc ételei ízét kiélvezni.
- Viszont a park nagyon szép lett igaz? – kérdezte Draco kedélyesen.
- Igen valóban, mint mindig. Nagyon takaros – felelte szokásos vontatott stílusában Lucius Malfoy. Halkan, nyugodtan étkeztek a Malfoyok. Nem az étkezőben. A szalonban. A Draco mögötti ablakpárkányon koppanás hallatszott. Sötét kis kupac huhogott. Narcissa Malfoy összevont szemöldökkel felnézett. Draco is hátrafordult. Miközben szülei jóízően költötték az ebédet, Draco elhúzva a függönyt kilökte a nyitott ablakot, s leoldozta a bagoly lábáról a levelet. Neki címezték.
- A levél, amit nem vártál? – kérdezett rá érdeklődve Narcissa Malfoy. Lucius a feleségére sandított. – A fiunk mostanában új szokásnak hódol. Nem várt leveleket vár – ironizált Narcissa Malfoy finom humorral.
- Vagy úgy! Egészen újkeletű szokás. Akkor én a nem várt kastélylátogatásomnak teszek eleget – sóhajtott fel Lucius, s megtörölgetve száját felállt. – Körbevezetsz? – csillant furcsa fény Lucius Malfoy szemében.
- Természetesen – állt fel Narcissa elpirulva, s örült, hogy Dracót most lefoglalja a levél felbontása. Férjébe karolva indultak meg a széles lépcsőfeljárón az emeletre. Draco a kézírásból nem Pansyéra ismert. De talán mástól is kaphat információkat. Nem követte tekintetével a szüleit, mert talán még látta volna apja megütközését a hiányzó Malfoy-címeres gobelinen, ami neki is a legrosszabbul esett, bár igazán csak az arcán látszott egy pillanatra, hogy mélyen megrendült, szavakkal nem fejezte ki. Draco türelmetlenül rángatva tépte fel a levelet.
„Draco!
Amennyiben a család és a körülményeid is engedik, várunk Norfolkba a Monstro-birtokra. Idén rám esett a választás régi hagyományos nyaraltatási szokásunkat követve. Az egész társaság így Norfolkban időzik a nyár végén. Barátod: Gregory Monstro”
Az egész társaság? Pansy? Pansy is? Draco bosszúsan számolgatta a napokat. Ó még nagyon messze van ez a nyaralás. Pedig most Draco elhatározta ha törik ha szakad el kell mennie. S beszélnie kell Pansyval. Vagy legalábbis látnia. Az állapotát…
|