Blaise szeme előtt elhomályosultak a sorok. Az izgalomtól alig látott. Mintha a pupillái képtelenek lennének engedelmeskedni neki, összefolytak előtte a fekete tintával írt százalékszámok, az eredménylapocska csak hullámzott előtte. Remegett a kezében a mustárszín kartonlap, s karját a csempére támasztva ráborult a homlokával. Daphné cipője orrával a diagonálcsempék közötti fúgát kapirgálta. Várta az eredményt Blaisetől. De a fiú csak a karjára borult. Kínzó lassúsággal teltek a másodpercek, s Daphné észrevette, hogy Blaise válla megrázkódik. Daphné ajkába harapva felpattant, s lábujjhegyen Blaise-hez tipegett, hogy ne kopogjon a cipősarkával. A reszkető vállra tette a tenyerét, s érezte, hoyg közben elfutja a szemét a könny. Blaise reakciója nem a legbíztatóbb, vagyis vége a Roxforti pályafutásuknak. Daphné képtelen lenne az utolsó évet végigcsinálni Blaise nélkül. Főleg a számmisztikát. Amihez már egyáltalán nem ért ezen a szinten. Blaise nélkül sehol sem lenne a RAVASZ-előkészítőn. Mi lesz velük? Hogyan tovább? A Carrow testvérek kifejezték, hogy mennyire nem kívánatos személyek a Blaise-félék itt a varázsvilágban Voldemort uralma alatt. Persze Daphnénak magának is számtalan terv kezdett szárnyra kapni a fejében, de Blaise-el kell előbb megbeszélniük a továbbiakat.

-         Blaise? – rázta meg gyengéden a fiú vállát. Blaise ahogy megérezte a könnyű női kéz gyengéd érintését, laposakat pislogva az erős kórházi fényben felnézett a karjáról a lányra. Daphné azonban döbbenten látta, a fiú nem sírt. A válla rázkódásához apró nevetőráncok társultak a szeme sarkában. Értetlenül ráncolta a homlokát. – Mi az? – kapta ki a kartonlapot Blaise kezéből. A smaragd szemek idegesen ugráltak az eredménycsíkok között a lap aljára siklott a tekintete: aranyvér. – Ó hála Merlinnek! – tört fel ajkán a megkönnyebbült sóhaj, s Blaise mellkasának borult. De Blaise hasa még mindig rázkódott.

-         Ez csak az egyik! – legyintett Blaise. – Ezt figyeld! – Blaise átkarolva a lány vállát kivette Daphné kezéből a kartonlapot, s a kiugróan magas csíkokra mutatott. – Nem akármilyen alomból jöhettem… - tette a mutatóujját egy kilencvenkét százalékos eredményre. – Tudod mi ez?  -Daphné csak bágyadtan a fejét rázta. Őt már semmi más nem érdekli. Blaise aranyvérű! A legfontosabb kérdés megoldva. – Az ősiség mérése. E szerint az eredmény alapján, nem egy közönséges aranyvérűtől származok. A vérem alapján valószínűleg egyenes ági rokonságom lehet a legbelsőbb aranyvérű körökkel, vagyis annak a 243 koraközépkori varázsló egyikének az utódja lehetek, akik akkor a legtisztább aranyvér atyjainak számítottak. Ez döbbenetes! Ki lehet az a férfi? Aki ilyen becses vérrel szórja szét magvát a varázsvilágba? – nevetett saját magán Blaise. – És micsoda mázli, hogy éppen ő ejtette teherbe anyámat. S nézd a varázserő is milyen kiugró. Egyértelműen azt jelzi, hogy nem egy átlagos varázsló kölyke vagyok. Ezek mérések éppen azt kutatják, hogy mennyiben szóródott szét, s halt ki egy vérvonal az idők folyamán. Halálra röhögöm magam! Fogadni mernék, hogy nekem van a legkiugróbb eredményem az egész suliban. Tulajdonképpen tisztább a vérem mint magáé Voldemorté? És az ilyen akar nekem lapokat osztani? Na ne is röhögtessen! – húzta ki magát Blaise nevetve. – Igazán kínos lesz Alecto Carrownak,ha az orra alá dugom a bizonyítékot, ami nem hogy alátámasztja a feltevésem, de még rá is tesz egy lapáttal. Szívhatja a fogát, mert a Roxfortban senkinek sincs olyan vére mint nekem az fix!

-         Jó Blaise örülök, de menjünk most már! – tapasztotta be a fiú száját a tenyerével Daphné. – A lényeget megtudtuk.

-         Azért megkönnyebbültél igaz? – fogta kézen a lányt Blaise.

-         Mi az hogy! – vágta rá Daphné határozottan lépkedve Blaise mellett.

-         Ha kiderül, hogy félvér vagyok itthagysz?

-         Azt azért nem! Ilyen könnyen nem szabadulsz tőlem. Bár… - kacagott rá a fiúra.

-         Inkább ne is folytasd! – ráncolta a homlokát Blaise. – Daphné siess vissza a Roxfortba. Ígérem, én is megyek, de előbb még megviszem a hírt anyámnak – engedte el a kórház előtt a lány kezét Blaise. Daphné tétován nézett a fiúra.

-         Biztos, hogy visszajössz?

-         Persze. De mégsem közölhetem ezt csak úgy levélben az anyámmal. Sietek! Biztos a többiek is várják már az eredményt, vidd meg nekik, ne aggódjanak értem – kacsintott Blaise a lányra. Daphné megadóan bólintott, s megpördült a tengelye körül, s dehopponált. Blaise viszont elgondolkodva tette mellényzsebébe az eredményt. Anyja nem fogja tudni a választ. De Blaise úgy döntött…amint befolyása lesz ezekre a dolgokra, kideríti ki lehet az a titokzatos férfi…akinek ezt a kiugró eredményt köszönheti.

 A hetedévesek a mardekár klubhelyiség fülkéjében gondterhelt arccal várták az eredményt. Blaise az egyetlen a mardekárban, akivel ez a kivételes eset fordult elő. A mardekárban mindenki aranyvérű. S az, hogy egy ilyen közeli társukon is csattanhat a minisztérium szigorú intézkedéseinek első példaértékű pofonja, álmukban sem gondolták volna.

- A süveg csak aranyvérűeket oszt be hozzánk nem? – erősködött Pansy.

- Ó igen? És Piton? És maga a Nagyúr? – emelte meg a szemöldökét Draco.

- Jogos – sopánkodott Milly tenyerét az arcához szorítva ijedtében. – Jaj szegény Blaise! Micsoda borzalmak! Már maga egy vérvétel is olyan borzalmas! De talán jobban jár, ha most az elején felkészül és nem váratlanul támadják hátba nem igaz? – tanácstalanul Dracóra pislantott.

- Hagyjatok! Nem akarom beleártani magam semmibe! Megmondtam! Távol akarok maradni a politikától és legfőképpen a Nagyúrtól! Nem érdekel semmi – vágott közönyös arcot Draco, s tüntetőlegesen a klubhelyiség egy híg pontjára bámult kifejezéstelen szürke szemekkel.

- Én akkor is azt mondom a süveg süveg. A dal szerint az kerül ide aki aranyvérű és ravasz. Blaise-ben pedig mindkettő megvan! – vágta keresztbe a karját határozottan Pansy.

- Jaj csak legyen igazad Pansy! – dörzsölte a tenyerét idegesen Milly a szoknyájába. Ekkor csörtetett be a klubhelyiségbe sebbel-lobbal Daphné. Zilált haj, szétmaszatolódott smink, kisírt szemek, űzött külső. – Ó tudtam! Mégsem aranyvérű! – sírta el magát izgalmában, csalódottságában és Daphné kinézetét meglátva Milly.

- Még, jó hogy Blaise nem hallotta mennyire biztosak vagytok a vérében – húzta el a száját Daphné. – Sértő! Ahogy viselkedtek! Ahogy idegeskedtek! Mintha a legkisebb esélyt sem adtátok volna annak, hogy Blaise igenis az, ami. Közénk való.

- EZ nem igaz! Én mindvégig hittem, hogy aranyvérű kérdezd csak Dracót! – csattant Pansy, dracóra mutatva. Draco megszeppenve ült a felpattanó Pansy háta mögött.

- Igen, Pansy erősködött – bólintott rá hevesen Draco.

- S ti? – nézett körbe Daphné a többiekre. – Persze hogy nem. Hát csak hogy tudjátok, Blaisenek olyan véreredménye lett, amilyen egészen biztos, hogy itt a helyiségben senki másnak sincs. Kimagasló értékei vannak! A saját szememmel láttam! Hihetetlen! – Daphné a megkönnyebbültségtől és az örömtől elpityeregte magát.

- Akkor aranyvérű és visszajön a Roxfortba!? Jaj…jaj…de jó  - zokogott most még hangosabban Milly. Draco egyre inkább megállapította magában, hogy a lányok nagyon furcsák.  Mindenki sírdogált. Azért nem mindenki. Pansy nem.

- Ülj vissza mellém! – nyújtotta a kezét a lánynak Draco. Pansy hátranézett a fiúra, s elfogadva a kezét, visszaereszkedett a kanapéra Draco mellé. Draco karcsú ujjai felfutottak a lány karján, s ráakadtak arra az imádnivaló kedvenc kis területre. Pansy tarkójára. Lágyan simogatta a karcsú női tarkót, enyhe nyomással dörzsölgette. Pansyt álmosította a nyugtató masszírozás. Már éppen készült Draco mellkasára borulni, hogy aludjon egy kicsit, amikor Daphné felállva bejelentette, hogy feküdjenek le aludni, mert fogalma sincs Blaise mikor és hogyan ér vissza. – Te is mégy? – mormolta Draco álmos rekedtes hangon.

- Ühüm, ha tovább masszírozol ülve elalszom – mosolygott le rá Pansy.

- Eredj aludni akkor. De… - Draco résnyire húzott szemekkel visszatartotta a lányt. – Kérek egy csókot. Elalvás előtt – Pansy mosolyogva hozzásimította az ajkát Dracóéhoz, s a lányok után sietett. Draco bágyadt pislantással követte a lányt, ahogy a lányháló felé befordulva eltűnik a lépcsőn.

- Húzzunk fel mi is – javasolta Nott.

- Én nem tudok aludni – követte a lépcsőn Draco, nyomában Crakkal és Monstróval.

- De legalább odafent nyugodtabban beszélhetünk – ajánlotta Nott. Dracónak ez végképp nem tetszett. Tudta miről fog folyni a téma. Áradoznak az új rendszerről, a minisztériumról, a Nagyúrról. S ebben Draco már képtelen volt részt venni. Egyszerűen nem tudott méltató szavakat hozzászólni az egészhez. Amikor otthon a szülei szívják a fogukat. Sorozatos megaláztatásban részesülnek. Elege volt az egész halálfalóságból, utálta, hogy izzik a jegye. S egyáltalán semmi pozitív gondolat nem jutott eszébe ezzel kapcsolatban. Na egyedül az, hogy Pansy álmosan mindig a bal karját simogatta, amikor összebújtak a paplan alatt.  Nézte a sötét jegyet  a holdfényben. Ebben az évben Draco számára minden csak Pansyról szólt. Félt, hogy elveszíti. Egyszer már eldobta magától a lányt. Soha többé nem akarja átélni ezt. Elég volt egyszer. Tavaly. Idén minden másként lesz. Draco ezt eltökélte. A három másik hálótársa már belemélyedt a Nagyúr dicsőítésébe, de Draco füléig el sem jutottak a szavak. Egészen máshol járt gondolatban. Nem is szólt hozzá a fiúk túlhajszolt izgatott beszélgetéséhez. Ők naívak, beavatatlanok és tudatlanok hozzá képest. Fogalmuk sincs milyen az a másik világ. A halálfalók világa. A világ, aminek Draco is részese lett. S amiben több volt az üröm mint az öröm. De hiába magyarázná ezeknek a túllelkesült suhancoknak itt a hálószobában, hogy milyen is az a rendszer, milyen is halálfalónak lenni. Úgysem hinnék el neki. Mert elvakultak. Csak a pozitív dolgokat látják. Nem éltek benne úgy mint Draco. Talán majd megtudják, hogy mit is vártak annyira. Bár Draco nem sokat adna érte, ha nem tudnák meg.  Lesz ahogy lesz. Csak ő távol maradhasson tőle. Ő békében akar élni távol ettől az egésztől. Soha többé nem akar belefolyni a halálfalóságba, a politikába. Semmibe. Ez ne maz ő világa. Egy éven át megtapasztalhatta. S neki most minden nap ajándék. Életben maradt. S amit soha nem hitt, de mégis…visszakapta az elveszettnek hitt szerelmet is. Neki semmi más fontos nincs már ebben a világban.

- Hé, hé fiúk! De punci szag van itt! – harsant fel Blaise életvidám hangja a fiúhálóban, ahogy belökve az ajtót megtorpant a küszöbön. Mindenki felé kapta a tekintetét.

- Blaise! – ugrottak fel a fiúk egyszerre. Mindenki kezet rázott a visszatérő Blaise-el. Megveregették a vállát. Draco lépett hozzá utoljára. A két barát összeölelkezett.

- Hogy ment? – kérdezte Blaisetől Draco.

- Lezsíroztam az egészet! Lefizettem mindenkit, megtehettem és most itt vagyok – vihogta Blaise.

- Ezeket nem lehet lefizetni, tudom én – nevetett Draco. – Fogadjunk hogy bevitted Alecto Carrownak a véreredményt még most az éjszaka kellős közepén.

- Természetesen. Kíváncsi voltam milyen hálóruhában alszik egy igazi halálfalóasszony – kacsintott Blaise. S elismerően összeérintette a hüvelyk és a mutató ujja hegyét. – Nagyon ott van! Fekete selyemkombiné. Úgy nézett rám, mintha az ágyamba hívtam volna. Megkérdeztem tőle, vajon ő és a bátyja tudnak-e ilyen eredményt felmutatni.

- S mit válaszolt? – kérdezte Draco.

- Pofoncsapott – vihogta Blaise.

- S te erre? – sandított rá kíváncsian Draco.

- Az ajtónak nyomtam és megmondtam ,hogy ne vaduljon mert azzal gyorsan begerjeszt és most ott vagyok a szobája ajtajában éjszaka kellős közepén és nagykorú vagyok, férfi és erősebb is nála szóval jobb ha nem vadmacskáskodik egy szál semmiben előttem – röhögte Blaise.

- Hú ezt odamondtad neki – vigyorgott bárgyún Monstro.

- Erre jó éjszakát kívánt és bevágta az orrom előtt az ajtót – legyintett Blaise. – Viszont előjogokat szereztem magamnak drága hálótársaim. Legkiemelkedőbb aranyvéremmel ezentúl ágyba kérem a reggelit – emelte fel a fejét Blaise. – Azt hiszem elégtétellel tölt el a gondolat, hogy Alecto Carrow ezentúl nem tudja rajtam reszelni azokat a szép hosszú boszorkánykörmeit, mert megjárja vele. Fogalma sincs kivel áll szemben. De jobb ha visszafogja magát különben nyílt harc lesz közöttünk.

- Én félnék tőled- bólintott rá hevesen Draco.

- Jobban is tenné – dőlt el az ágyán elégedetten Blaise, s a ráugró Seaffyval kezdett hadakozni. – Ki kellene engedni a gőzt. Van dugi whiskynk Nott? – nézett a fiúra Blaise.

- Egy korty sincs – rázta a fejét Nott.

- Márpedig újdonsült aranyvérűségemet igazán megünnepelhetnénk. Mit szólnátok hozzá, ha ma igazán kirúgnánk a hámból és a kijárási tilalom ellenére leruccannánk Roxmortsba? – emelte meg a szemöldökét kérdőn Blaise.

- Hát…nem is tudom – habozott Draco.

- Mindenki a vendégem – ajánlotta kéjesen Blaise.

- Jó, benne vagyunk – egyeztek bele a fiúk.