Amycus Carrow egy fagyos novemberi délelőttön rőtsipkást hozott be az órára. Harmadikos anyag. Csekélység a mostani hetedéveseknek. Amikor meglátták a hetedévesek csendesen felnevettek. Blaise még azt a poént is elsütötte, hogy Amycus Carrow elnézte az órarendjét, mert most nem a harmadévesekkel van Sötét varázslatok órája, hanem a hetedévesekkel. Amycus értve a célzást csendesen felnevetett.

-         Nem, nem tévesztettem el. Konkrét célom van vele, hogy miért hoztam be a mai napon ismét megmutatni nektek egy kis rőtsipkást – méregette a varázslényt Amycus. – Örülök, hogy ilyen jól felismeritek. Most pedig felidézzük, pontosan hol is láthatjuk ezt a varázslényt. Csatamezők földi üregeiben élnek, olyan helyeken ahol valaha emberek vérét ontották. – Amycus komor hangon szembefordult a csoporttal. – Ha nem akarjuk, hogy lépten nyomon rőtsipkásokba botoljunk akkor msot kell cselekednünk. Hogy elkerüljük a véráldozatot. A vér áldozatát. A drága aranyvér áztatta mezők látványát. Mert előbb utóbb a kisebbségből többség lesz. S a többség saját jogokat akar, s e jogokért harcolni fog. Ha kell leigázni fog, ha kell ölni fog. Végzetes következmények. A hibák fel nem ismerésének végzetes következményei. S mi ezt nem engedhetjük meg magunknak. Ezért vagyunk most itt. Ezért e szigorú intézkedések. Hoyg bebizonyítottuk felismerjük a fenyegetettségünket. Felismerjük, hogy ezek veszélyes tényezők. Elemeztük és értékeltük a helyzetünket. S ráébrdetünk, hogy ezek ellen a veszélyek ellen cselekednünk kell. Tenni kell valamit. Most, amíg még nem késő. HA bárki ostobaságnak tartja a mostani tevékenységet, a durva fellépést, az erőszakos módot, lássa azt, hogy mi békével vér nélkül akarjuk ráébreszteni a társadalmat arra, ami most még megoldható, most még kiküszöbölhető. De később már nem. Később már csak vér által tehetünk igazságot. Amikor az aranyvér még jobban kisebbségben lesz. Még tehetetlenebb lesz. S a muglik irányítanak mindent. Beépülve a világunkba, benépesítve szétszórt magvaikkal a varázsvilágot. Ezt akarjuk? Vért? Hogy vérrel kelljen megvédenünk a saját világunkat? A saját földünket? A saját igazunkat? Hogy a fiaink, az unokáink hulljanak el azért, mert mi most nem cselekedtünk? Amikor békés úton rendezhettük volna a viszonyokat? Mert most még elég egy erős szó, egy erős törvény, egy erős emberi akarat, s a muglik távoznak. De később, már nem. Követelődzni fognak és felháborodni. ÉS a jogaikat hangoztatni. S nem félnek tőlünk. Hanem kinevetnek. Levernek, megvetnek, s eltaposnak minket. Az igaz aranyvért. A tiszta vért. Amely az igazi varázserőt próbálja kiírtani, gyomként megfojtani, elvenni előle a napfényt és kiölni, keverékké tenni, értéktelenné változtatni. Megéri-e? Ha kételkedik valaki akkor gondoljon erre. Gondoljon a rőtsipkásokra. Hogy mennyi van most, s mennyi lesz talán évtizedek és évszázadok múlva a varázsvilágban. Talán éppen a mi tétlenségünk miatt. Aki bizonytalankodik, az gondoljon erre is. A tetteinknek vannak érthető gyökerei és igazságtartalma is. Mi aranyvérűek. Legalább mi lássuk tisztán, hogy mit akarunk. HA mások nem is értenek minket. Legalább mi fogjunk össze. Mert ez…a mi érdekünk… - Amycus Carrow fellelkesült beszédének végéhez ért. Mindenki kimeredt szemekkel pislogva nézett rá. – Vége az órának! – fordult el gyorsan Amycus Carrow, s a kis rötsipkással együtt el is tűnt a hátsó szobában.

Blaise gyógyítói szakkönyveket böngészett az ágyban. Draco tüntetőlegesen a Spellman szótagképtárat lapozgatta. Várta, hogy Monstro és Crak elinduljanak zuhanyozni. Nott még lent maradt a klubhelyiségben. Draco szürke szeme fel felvillant. Lassan készülődik a két lassú mozgású fiú. Blaise lapozott egyet a könyvben, ismét a bal oldalát a kötetnek fordította a gyertya felé, hogy a fény azt az oldalt világítsa meg jobban. Draco idegesen babrálta a szótár szélét. Menjenek már ezek a fiúk! Mit tökölnek még annyit, mindjárt felé Nott is és akkor cseszheti ma is a megbeszélést Blaise-el. Pedig most már egyre égetőbb a kérdés. Ma szeretné végre megbeszélni blaise-el a dolgot. Végre Monstro és Crak kicammogtak a zuhanyozóba. Csukódott a fiúháló ajtaja mögöttük. Draco összecsukta a szótagképtárat, s előrébb ült az ágyában, hogy feljebb ülhessen.

-         Blaise? – szólította meg a fiút Draco, s közben áttúrta szőke tincseit az ujjaival.

-         Hümm? – nézett fel a könyv felett rá Blaise.

-         Beszélni szeretnék veled – kezdte kiszárado szájjal Draco.

-         Most is azt teszed – eresztette le az ölébe a kötetet Blaise, s értetlenül nézte Draco elsápadó arcát. – Ugye…nem halálfalótéma – esedezett Blaise, de Draco közbevágott.

-         Meg akarom kérni Pansy kezét – hadarta el gyorsan Draco.

-         Mi? – ráncolta a homlokát teljesen megzavarodva Blaise ,s msot már ő is előrébb ült az ágyában.

-         Úgy döntöttem…most karácsonykor…megkérem a kezét – nyögte ki Draco zavartan, miközben Blaise úgy nézett rá, mint akire valami komoly konfúziós átkot szórtak.

-         Beléd meg mi ütött? Meggárgyultál? Honnan jönnek neked ilyen sületlen ütleteid? – meredt rá Blaise olyan értetlen arckifejezéssel, mintha Draco most akarná neki bebizonyosítani, hogy a kisbaba tényleg a káposztásföldben terem, mint ahogy a franciák mondják a gyerekeknek. Blaise is mindig ezzel etették otthon.

-         Blaise. Kérlek próbáld komolyan venni jó? – nézett rá kétségbeesetten Draco. – Senki sincs akivel megbeszélhetném.

-         A szüleid megkérdezése nélkül el akarod jegyezni Pansyt? – vakarta a homlokát blaise és azt sem tudta hova kapja a szemét. Egyáltalán nem értette már hogy Dracoba mi ütött most egyszerre.

-         Hát tulajdonképpen, igen – bólintott rá Draco. – Millyvel nem beszélhetem meg, mert Millynek eljár a szája. Egyszerűen képtelen lakatot tenni arra a fecsegő csipogójára. Szerinted?

-         Szerintem hülye vagy! – vágta rá hanyatt vágva magát Blaise.

-         Nem értesz engem – rázta a fejét Draco.

-         Hát tényleg tökre nem értem mi bajod van! – bólintott rá Blaise. – Most mi nem jó neked így ahogy van? Dugtok így is úgyis nem? Akkor meg? Mi lenne másabb? A házasság baromság. Fölösleges dolog. Én nem hiszek a házasságban. Megvagyok anélkül is. S szerintem te is így járnál a legjobban – hadonászott a levegőbe Blaise.

-         Blaise. Én már eldöntöttem. Nekem Pansy kell. És senki más. Nem érdekel, hogy mennyi idősek vagyunk, hogy ez az aranyvér hagyomány rendszer diktálja-e velem vagy sem. Én majdnem elvesztettem őt Blaise. Soha többé nem akarom ezt érezni – modnta elszántan Draco.

-         Jó de hát azért nem kell mindjárt feleségül venned! – horkant fel Blaise. – Elég ha tudjátok hogy együtt vagytok és kész! El van intézve! Nem kell mindjárt ajtóstól a házba! Draco ne légy ekkora barom!

-         Jó hagyjuk, bocs hogy szóba hoztam – húzódott hátra zavartan Draco. Teljesen leizzadt amíg, megpróbálta felvázolni Blaisenek az egészet. S ráadásul fölösleges is volt a próbálkozása. Blaise úgysem érti.  Blaise figyelte ahogy Draco a párnáját csapkodva készül a lefekvéshez. Megsértette. Látszott Dracón. Tényleg nem vette komolyan, azt amire talán Draco mrá hetek óta készül, hogy elmondja neki. Blaise lehajtott fejjel figyelte, ahogy Draco elfújja a feje feletti gyertyát. Végül halk rekedt hangon rákérdezett.

-         S mikor veszed meg a gyűrűt? – figyelte ahogy Draco felkönyököl az ágyban, s közben hátratúrja a haját.

-         A következő Roxmortsi hétvégén – felelte csendesen Draco, s közben lesütötte a szemét.

-         Akarod hogy elmenjek veled, kinézni? – kérdezett rá Blaise komolyan. Draco hangtalanul bólintott. Blaise a fejét ingatva nevetett fel halkan. – Ejha! Itt házasság lesz! – vigyorgott rá Dracóra.

-         Tulajdonképpen erre is akartalak megkérni. Hogy segíts kiválasztani. Olyan nehéz az egész…nem könnyű dolog…főleg Pansynál. Szerinted hogy fog rá reagálni? – bizonytalankodott Draco.

-         Hát Pansynál sosem lehet tudni – rázta a fejét Blaise. Draco kétségbeesett arcot vágott.

-         Tudod mitől rettegek a legjobban? Hogy kinevet – harapta be a szája szélét Draco. Blaise felkacagott, s apárnáját csapkodta. Draco olyan gyámoltalanul ült ott az ágyban, miközben élete egyik leglfontosabb lépését készült tervbe vinni.

-         Nem fog kinevetni ne aggódj – törölgette a szeme sarkából a könnyeket Blaise. Miközben alig bírta visszafojtani a nevetését. – Pansyt ismerve legrosszabb esetben mérget vesz be – ahogy kiejtette a szavakat már tudta, hogy nem kellett volna. Draco arcán árnyék sohant át. Blaise zavartan köszörülte a torkát. – Bocs. Hülye tréfa volt – mondta halkan Blaise. Draco kínosan köhécselt a tenyerébe.

-         Tudod Blaise…még meg sem köszöntem neked – nézett szomorú szürke szemekkel a meleg szempárba Draco. – Nem mondtam milyen hálás vagyok neked…Pansyért. Pedig sokszor készültem rá. De tudom, hogy ezt szavakkal úgysem tudnám neked kellőképp elmondani, amit érzek. Hogy Pansyt visszaadtad nekem. Te adtál nekünk még egy esélyt. Hogy megmentetted akkor.

-         Hát…amikor ott feküdt mérgezéssel a gyengélkedőn…bevallom őszintén meg sem gondoltam, hogy alig egy év múlva egy ilyen beszélgetés fog zajlani kettőnk között…hogy msot idáig jut a dolog…hogy Pansy kezét készülsz megkérni. Ez azért nagyon…komoly dolog – préselte ki magából elrévedve Blaise.

-         Szerinted tényleg…baromság? – vágott fancsali arcot Draco.

-         Nem – rázta a fejét komolyan Blaise. – Titeket ismerve egyáltalán nem. Elszántak és nagyon komolyak vagytok. Hozzátok illene. De tényleg. Csak Draco te jó ég ! Nem is tudom mit mondjak! –túrt a hajába Blaise. – Azért ez nagyon komoly döntés! Merlinre! Nagyon tudhatod hogy mit akarsz, ha ennyire elszántad magad! És persze biztos nagyon szerelmes is vagy – Blaise a homlokát csapkodta. – Merlinre annyira vak voltam! A szemem előtt zajlott az egész, csak minden baromság elvette msot a figyelmem. Az egész aranyvérvizsgálati herce-hurca… meg minden! Holott láttam rajtad. Tényleg láttam rajtad. Már hetek sőt hónapok óta! Ahogy Pansyt nézed. Az a szüntelen érintkezési inger. Ahogy a tarkóját birizgáltad állandóan. Közben arra gondoltál igaz? – Draco kissé elpirulva elvigyorodott.

-         Igen – mosolygott Blaisere.

-         Hát persze! Pedig az a semmihez sem hasonlítható mozdulat. Az nagyon nem mostani! Az már elég régóta ott van! Mióta fontolgatod ezt az egészet?

-         Tulajdonképpen ahogy újra találkoztunk Pansyval, Monstrónál. Már akkor kezdett körvonalazódni bennem! Egyszerűen magam mellett akarom tudni. Nem tudom miért ez az érzés. És honnan. De én tényleg vele szeretnék lenni. Ezentúl mindig. El sem tudnám nélküle képzelni az életem. Tényleg nagyon…szeretem őt – mondta ki a vallomást Draco.

-         TE már hónapok óta ezt dédelgeted itt titokban magadban? Ezért kussoltál egyfolytában mi? Csak bámultad Pansyt s közben egyfolytában agyaltál a dolgon – rázta a fejét hitetlenül Blaise.

-         Ez van! – tárta szét a karját Draco.

-         Hát tudod Draco. Értem is amit mondasz meg nem is. Én úgy vagyok vele még mindig ,hogy minek vegyek meg egyetlen könyvet, amikor ott van nekem az egész könyvtár. Daphné meg a kikölcsönzött könyv, ami mindig nálam van. Tudod, amit nem viszel vissza még akkor sem ha már lejárt – vihogott Blaise. – De azért sosem venném meg. És mellette ott a sok sok másik könyv a hatalmas könyvtárban. De neked Draco. Innentől egyetlen könyved lesz csak. Kiválasztottad azt a könyvet és a közkönyvtár zárja kapuit előtted.

-         Nekem megtetszett ez a könyv, és szívesen olvasgatom életem végéig, mert úgy tűnik sosincs vége – mosolygott vissza Draco.

-         Kis mázlista! Vagy szegény szerencsétlen? – forgatta a szemét Blaise. Draco megkönnyebbülten dőlt hátra az ágyban. – Rendben elmegyünk gyűrűt választani. Mennyit szánsz rá? – gonoszkodott Blaise.

-         Nincs felső határ. Pansy legyen. A csillogása, a grammja minden. Éppen olyan legyen mint ő – túrta a tarkója alá a párnát Draco.

-         Draco! Meghajolok a nagyságod előtt. IGAzi férfielszántság. Megkérni egy nő kezét – nevetett Blaise.

-         Ne húzz megértetted! És a lányoknak egy szót se! – figyelmeztette Draco.

-         Lakat az ajkaimon. Egyébként hogy akarod megkérni? – érdeklődött kíváncsian Blaise.

-         Sokat gondolkodtam rajta. Nagyon sokat. De azt hiszem találtam egy remek megoldást rá! – kacsintott át Draco. A két fiú beszélgetését megzavarta a belépő Nott. De nem is számít. A legfontosabb dolgokat megbeszélték. Blaise visszakacsintott Dracóra. S Draco egy mély levegővétellel magára igazította a paplant. Közelednek az ünnepek…