Szállingózott a hó a decemberi Roxfmorts falu kis utcáin. A két fekete köpönyeges fiú ruganyos léptekkel haladt egymás mellett a hóesésben.  Lábuk nyoma ott maradt a szűz fehér hótakaróban. Az elsők között értek le Roxmortsba. Az ékszerüzlet felé pedig még senki sem tévedt. Draco előre sejtette, hogy ez a választás el fog húzódni. Ezért is indult le jóval hamarabb a társaságnál. Kellően nyugodtan szerette volna meghozni ezt a választást. Blaise egyfolytában Dracóra nézett, s közben elvigyorogta magát. Draco a zsebkendőjét morzsolgatta köpenye zsebében. Görcsben volt a gyomra, reggelizni sem tudott. Csak sürgette Blaiset is hogy igyekezzenek már lefelé Roxmortsba. Szeme sarkából látta, ahogy Blaise már megint felé fordul és elvigyorogja magát.

-         Ne röhögj! – dörmögte a hidegbe Draco. Látszott a lehelete a hópelyhek között.

-         Igyekszem – takarta kesztyűs kezével a bazsalygását Blaise. Befordultak az ékszerüzlet felé. Blaise visszatartotta a fiút. – Bakker Darco biztos, hogy jól meggondoltad te ezt? Még visszafordulhatunk – topogott a hóban besózva Blaise.

-         Nem fogok visszafordulni az ékszerüzlet elől Blaise. Hiába próbálkozol lebeszélni erről nem fogsz tudni megmondtam. Eldöntöttem és véghez is akarom vinni. Na gyere már! – rángatta magával barátját Draco.

-         Jó reggelt! – lépett a fényesre pucolt pulthoz Draco. – Eljegyzési gyűrűt szeretnénk vásárolni – mondta ki Draco sietősen mielőtt belebicsaklik a nyelve, vagy belecsuklik a hangja. De szerencsére semmi ilyesmi nem érződött a hangján. Sőt. Megállapíthatta, hogy egészen magabiztosan csengett, ahogy kimondta. Az eladónő széles vigyorral kapta elő a fiókkulcsokat a zsebéből, s sorba elkezdte felállítani a bársonyos tálcákat a fiúk elé.

-         Azt hiszem gondban leszünk – mérte fel a helyzetet egyetlen pillantással Blaise.

-         Hát…nincs hiány választékban – nyögte Draco is egyik tálcáról a másikra. – Reménykedtem benne, hogy Roxmortsban nem készülnek annyira ilyen készlettel.

-         Elképesztő, hogy mikre ráveszel! Eljegyzési gyűrűt válogatok veled! – rázta a fejét Blaise, ahogy mindketten az első tálca felé könyököltek összedugva a fejüket a tanácskozásra.

-         Konkrét kép él a fejemben – mondta homlokráncolva Draco. – Egy olyan eljegyzési gyűrűt szeretnék, amilyet csak esküvői katalógusok címlapján látni, meg lányregényekben, tündérmesékben. Olyan igazi királykisasszonyos jegygyűrűt. Amilyenről minden lány álmodik – bólintott Draco.

-         Aham – bambult rá Blaise eléggé félre csúszott ábrázattal. Neki már maga az eljegyzés gondolata is valami groteszk tor gondolatát idézte, nem hogy lányálmok valóraválásáról gondolkodjon. De azért a szépérzékük meg volt. Nem lesz baj.

-         Egy olyan gyűrűt akarok venni Pansynak, amit mindenki irigyelni fog tőle, mert mindenki egy ilyet szeretne és ilyenről álmodozik. Szeretném, ha valóra válthatnám az álmait – mondta elhalkulva Draco.

-         Komoly agylágyulásod van – ingatta a fejét Blaise. – Lázas is vagy? – érintette a tenyerét Draco homlokához.

-         Jaj, komolyodj már meg Blaise kérlek! Nézd ehhez mit szólsz – húzta ki az egyik eljegyzési gyűrűt a bársonypárnából Draco. Blaise is megforgatta a hüvelyk és a mutatóujja között az aranygyűrűt.

-         Ööö…ez egy eljegyzési gyűrű – nyögte Blaise leblokkolva.

-         Jeeszu Blaise persze hogy az azért jöttünk. Kérlek próbálj felébredni ebből a kóros sokkodból, mert semmi hasznod nem veszem – nézett figyelmeztetően Blaisere.

-         Jól van na, nem minden nap nézegetek eljegyzési gyűrűket vásárlás céljából – tette le az üveglapra a gyűrűt Blaise.

-         Én sem. Éppen ezért szeretném ma a tökéleteset megvenni – keresgélt tovább Draco. Blaise is a szépen csillogó köves gyűrűk felé könyökölt.

-         Ehhez mit szólsz – érintette az ujját egy halvány zöldes derengésben sejlő köves gyűrű felé.

-         Igen ezen sokat problémáztam. Hogy mennyiben legyen színes a kő. Pansy a zöldet és a rózsaszínes, lilás árnyalatokat szereti. De az álomjegygyűrűk nem színesek – érvelt Draco.

-         Aha, ja az igaz – biccentett rá Blaise.

-         Ez? – mutatott egy szépen csiszolt gyémántköves gyűrűre Blaise.

-         Nem. Túl nagy a kő – tiltakozott Draco. – És nézd meg a tartófülek olyan hegyesek. Képtelenség mindennapi használatra felvenni. Állandóan beleakad majd valamibe – ráncolta a homlokát  Draco. – Olyan kell, amit kényelmesen viselhet. Állandóan. Elvégre egy eljegyzési gyűrű nem egy alkalmi vétel. Innentől örökre viselni fogja – nézett komolyan Blaisere.

-         Ja nekem az örök és állandó fogalmakkal vannak problémáim – röhögött fel csendesen Blaise. – Amúgy meg minek készítenek olyat, ami nem felel meg a kritériumoknak.

-         Mert ezt lehet én gondolom így ,te simán megvetted volna ezt is – legyintett Draco.

-         Na én ugyan nem! – vágta rá tiltakozva Blaise.

-         Szeretném, ha az eljegyzési gyűrűje olyan lenne, mint a karikagyűrű, rendszeres használat és sosem veszi le. Ez a két gyűrű mindig rajta lesz ezentúl. Tehát tartósnak és kényelmesnek kell lennie – mondta Draco, s kihúzott egy újat a párnák közül, s Blaisenek nyújtotta. – Első körben ötöt-hatot esetleg tizet szeretnék kiválasztani, amikre illik a leírásom. Tudod, hogy álomjegygyűrű, mint a romantikus regényekben, meg a képeken, meg az álmokban. Aztán majd a kiválasztottak közül választok egyet – mondta nyugodtan Draco.

-         Remélem senki nem tér be addig az üzletbe és nem lát itt minket jegygyűrűválogatás közben, mert nagyon kínosan érezném magam – fordult hátra Blaise.

-         Ne légy már ilyen gyerekes Blaise. Kezdem azt érezni, hogy én vagyok az idősebb kettőnk közül – nézett fel rá Draco a csillogó villogó gyűrűk felett.

-         A komolyabb tényleg te vagy – egyezett bele Blaise. – Na igyekszem eleget tenni kötelességeimnek. Lássuk – Blaise megadóan tenyerét összedörzsölve belevetette magát a gyűrűk rendszerébe. Hosszas tanakodás után végre ott sorakozott előttük egy tucat eljegyzési gyűrű. Draco az első körben még viszonylag határozott volt. Most azonban teljesen meg volt lőve. Tizenkét tökéletes jegygyűrű. De pansynak csak egy lehet az. Melyik? A két fiú gondterhelten támaszkodott a pultra. A választás négy fehérarany és nyolc vörösarany gyűrűre esett. A vörösaranyban két huszonnégy karátos, a többi valamivel kevesebb.

-         NA Blaise? Melyik hercegnős? – ráncolta a homlokát kétségbeesetten Draco.

-         Mindegyik az – nézte meg egyiket a másik után Blaise. – Azt döntsd inkább el, hogy fehérarany, vagy vörös? Akkor legalább kétharmad egy harmad arányban valamelyikek kiesnek – érvelt számmisztikus gondolkodással Blaise.

-         Ühüm igen, ez jó tipp – bólogatott aprókat hevesen Draco. – Végülis mind szép – nézett tanácstalanul a gyűrűkre Draco.

-         Azért ne vedd meg mind a tizenkettőt mert mind szép! – forgatta a szemét Blaise. – Fehér vagy vörös na nyögd már ki? – kérdezett rá erőteljesebben Blaise, mert Draco még mindig csak egyik gyűrűről a másikra kapta a tekintetét.

-         Izé…vörös…vagy inkább fehér? – nézett esdeklőn Blaisere. – Nem nem ez a sárgás árnyalat szebb. És véletlen sem akarom hogy a fehéraranyat valami közönséges ezüst gyűrűnek titulálja és félreértse a helyzetet. Az aranygyűrűről biztos hogy levágja hogy eljegyzési gyűrű. Nem akarok kínos helyzetet. Eléggé izgatott leszek anélkül is hogy magyarázkodnom kelljen, hogy milyen gyűrű is ez. Legyen vörösarany! – döntött Draco.

-         EZ a beszéd! – Blasie villámgyorsan eltüntette a négy fehérarany gyűrűt, kiválogatva őket a sorból, mielőtt Draco visszatáncolna feléjük. Nyolc gyűrű csillogott az üvegpulton. Blaise a tenyerébe támasztva az állát hol Dracóra, hogy a gyűrűkre meredt. Draco homlokrácnovla gondolkodott.

-         Tudod mi idegesít? – futott a szürke tekintet a gyűrűkön.

-         Ki vele? – kapott a dolgon Blaise.

-         Ez a két élénksárga gyűrű. Túl sárgák.

-         Mert kevesebb bennük az ötvözet. Tisztább arany. Mint a vér – javasolta jól alácsengő szavakkal a két huszonnégykarátos gyűrűt Blaise. Ugyanis akkor a maradék hat kiesne és végre csak kettő közül kellene dönteni.

-         Igen. És hát mégiscsak ez a legmagasabb karátérték. Biztos ilyet illene venni. És tényleg aranyabb az aranynál – bizonytalankodott Draco, aztán elszántan Blaise szemébe nézett, aki várakozón figyelte hogy dönt Draco. – De nem tetszenek! Túl sárgák! Valahogy nem az amire gondolok. Nekem jobban tetszenek ezek a kicsit sötétebb sárgák. Olyan komolyabbak, mint maga egy házasság is! Ejtsük ki ezt a két huszonnégykarátost!

-         Jó ezzel is előrébb vagyunk! – húzta ki a két puhaarany vakító sárga ékszert a többi közül Blaise.

-         Íme a mértani közép. Csodás. Haladunk. A fele kihullott. Ez már nem is vészes. Már csak hat van – örvendezett. Blaise is végigmérte a hat gyűrűt. Most már igazán csak árnyalatnyi különbségek voltak. A vastagság, a kőméret és némi felvezetési  öntési változat.

-         Igazán fogalmam sincs hogyan néz majd ki Pansy ujján – dörzsölte az állát Draco elgondolkodva. – Például a vékonyabbak vagy a vastagabbak mutatnának szebben? Szerinted? – kérdezte Blaiset.

-         Szerintem ez a kettő nagyon vékony – mutatott a két karcsú eljegyzési gyűrűre. – Állandóan félnék, hogy eltörik, szétreped, elkopik, s szerintem Pansy ujján nem állnak jól ezek a túl véknyak, mert annyira nem hosszúak az ujjai. A vékony gyűrű kontrasztosabbá teszi a közepesen hosszú ujjakat és ettől tömpébbnek hatnak majd – mérlegelte a képzeletében ő is Pansy kézfejének kinézetét.

-         Aha ebben van valami igen. Azt semmiképp sem szeretném –biccentett rá Draco.

-         Szerintem se, az ilyen gyűrűk a hosszabb körmökhöz és ujjakhoz valók. Pansy mindig kicsit rövidre vágja a körmét tudod, így az sem nyújtja az ujjait – készült kihúzni a két vékony jegygyűrűt. – Akkor szemétbe vele?

-         Nem az lesz a választott. Ki velük! – bólintott rá Draco.

-         Négy nyertes. Ezek már szinte dobogósok – mosolygott Dracóra Blaise. – Nem huszonnégykarátosak, nem néznek ki ezüstnek, nem is túl vékony egyik sem. Vagyis ideális Pansy ujjára. - A másik négy is karcsú gyűrű volt, de tömörebb aranyból, látszott, hogy biztosabbak, jól beledolgozottak a kövek. Mindegyikben gyémántkő csillogott. Fehéresen áttetszően, az arany visszaverte a fényeket. Szép gyűrűk voltak.

-         Nézd nagysági sorrendbe teszem neked, a kőméret alapján – cserélte meg a sorrendet Blaise. Draco egyikről a másikra kapta a szemét. Időnként az ujjai közé vette a szeme elé tartotta, aztán visszatette sorba mindegyiket.

-         Fogalmam sincs. Ezek már túl egyformák – panaszkodott Draco. – Ha kisebb kővel veszem, akkor fukarnak fog tartani. De a nagyobb meg valahogy már nekem nem tetszik. – pislantott a jegygyűrű felé Draco. A legnagyobb köves gyűrű valójában csaknem egy sima karikagyűrű volt, egy méretes kővel a közepén, egyetlen hosszú csík kiemelkedés futott körbe a gyűrű két szélével párhuzamosan pont a közepén.

-         Jól gondold meg Draco  - súgta rekedtesen búgó hangon Blaise. – Innentől ezt a gyűrűt viseli majd mindig minden alkalommal ezt látod majd rajta. Minden éjszakán ez a gyűrű feszül az ujjára, miközben görcsösen markolja a lepedőt a hitvesi ágyban a csúcson, ahová te juttatod el – vigyorgott pajzánul Dracóra.

-         Lökött! – nyomta a tenyerét Blaise homlokához Draco, miközben elvörösödött. De be kellett ismernie van valóságtartalma Blaise szövegelésének.

-         Hidd el Draco. Ennek a gyűrűnek éppen annyira neked is kell tetszeni, mint Pansynak. Hallod majd a koppanását, ha hozzáér valami kemény felülethez, ez csillan meg a napfényben majd ha integet feléd, s ez fölé hintesz majd kézcsókot is. Ott lesz minden hajsimításában, a szemed elé villan mindig, a legapróbb pillanatokban is. Draco. Válaszd most már ezt a gyűrűt tényleg magadnak. Négy van itt. Alig rezzenésnyi különbséggel. De abban legyen ott most már igazán a te örömöd is. A te kívánságod. Hogy rád mosolyogjon vissza ez az ékszer – suttogta halkan Blaise.

-         Aham – igazgatta a nyakánál a nyakkendőt Draco. A lelki szemei előtt képekben jelent meg mindaz, amit Blaise halk rekedt suttogásban felvillantott neki. Pansy ében haja, a keze sápadt fénye, s ahogy végigsiklott a tekintete az előtte sorakozó négy gyűrűn, hozzáért ahhoz, amelyik tényleg neki a legjobban tetszett. Mind a tizenkettő közül ez volt a legszebb. Ez volt Pansy. Finoman vékonyodott el, ahogy közeledett a kő, enyhén megemelve a kőfoglalatot, egy ideálisan közepes gyémántkő szórta szét a rá vetődő fényt a jegygyűrű közepén, s kényelmesen vastag volt  a másik oldalán. Három-négy milliméter lehetett a vastagsága. Annál nem több. S mindenben gyönyörű volt. Szép a ragyogása, a finom ív, a kő. Blaise elhúzta a másik három gyűrűt Draco elől, s ahogy Draco az egyetlen kiválasztott jegygyűrűt az ujjai között megforgatta elégedett mosollyal nézett fel Blaisere. – Választottam. Maradjon ez!

-         Én is ezt választottam volna Pansynak – mosolygott vissza melegen Blaise. – Jó választás Draco! S ne aggódj az ára sem csekély – vette el Blaise, s ő is lenézett az ékszere, amelyre Draco választása esett. Igen. Ez pont olyan, amilyennek Draco leírta. Egy eljegyzési gyűrű, amilyenről minden nő álmodik. Amely minden tekintetet egy pillanat odavonz. Hogy ki az a férfi, aki egy ilyet vett a nőnek akit szeret? Annyira szép volt és diszkrét és finom és mégis ebben a szolid köves aranygyűrűben annyi báj és nemesség húzódott, ami csak beleférhet egy eljegyzési gyűrűbe. Egy jegygyűrű. Amin ezentúl minden tekintet megakad egy pillanatra. Blaise ebben biztos volt. S éppen azért, mert illik majd a viselőjéhez. Ami pedig növeli minden ékszer értékét. Hiába szép maga az ékszer, ha a viselőjén nem áll jól. De ez az ékszer egészen biztos, hogy Pansy. Pontosan olyan. Úgy fog mutatni rajta, mint senki máson. Sem Daphnénak sem Millynek el sem tudott kézpelni egy ilyen típusú ékszert. Daphnénak valami harsány illene, valami színes, valami másabb, Millynek egy vaskosabb. Ez a gyűrű Pansyé. Kék bársonytokba helyezte az ékszerész a jegygyűrűt, s még a nő is megcsodálta utoljára a gyűrűt mielőtt rápattintotta a tok fedelét. Draco mélyen kinyithatta a pénztárcáját, hogy kifizesse az eljegyzési gyűrű borsos árát, s a kis bársonytokot a zsebébe süllyesztette.

-         Sok boldogságot! – mondta meleg mosollyal a boszorkány.

-         Köszönöm. Boldog karácsonyt! – köszönt el Draco, s Blaise-el a nyomában kilépetta hóesésbe.

-         Megvettem! El sem hiszem! – nézett megkönnyebbült mosollyal Blaisere Draco.

-         Én elhiszem. Majdnem két órán át álltunk a tizenkét gyűrű felett azt hittem megzakkanok – forgatta a szemét Blaise.

-         Szerinted tetszeni fog Pansynak? – bizonytalankodott Draco.

-         Jaj Draco na hülyülj már! Ha egy vasgyűrűt húznál az ujjára attól is beájulna ne aggódj! – indult meg öles léptekkel a kávézó felé.

-         Gondolod? Nem is tudom, Pansy elég kényes. És tulajdonképpen fel sem vezettem neki az egészet. Fogalma sincs róla, hogy mire készülök…lehet elcsesztem igaz? Mi van ha nemet mond? – loholt Blaise után Draco ijedt tekintettel.

-         Jaj ne légy már ilyen beszari! Semmi gáz nem lesz! Szerintem annál nagyobb poén, hogy senki sem sejti, hogy mire készülsz! Mekkora lesz a döbbenet! Vááá! Már alig várom, hogy lássam ahogy megrökönyödve leesett állal bámul mindenki rád! – vigyorgott Blaise. – Ó Draco olyan jó móka! Kösz, hogy beavattál! Halálra fogom röhögni magam a többieken!

-         Nem tudom engem csak Pansy reakciója izgat – habozott Draco.

-         Na persze, elvégre neki van esélye kikosarazni – kuncogott vissza Blaise. Mire Draco teljesen lesápadt. – Jaj Draco! Ne légy már ilyen rémült. Nem fog kikosarazni, miért is tenné? Hiszen beléd van zúgva mint méhek a kaptárba. Draco! Elismerésem tényleg! Hatalmas karácsonyi meglepetést tartogatsz mindenki számára! Jobbat ki sem találhattál volna! – vetette át a karját Draco vállát ,s bátorítólag megszorongatta a fiút. – Nyugi! Ne légy már ilyen sápadt, még azt hiszik a képed elé élveztem! – röhögött Blaise, ahogy beléptek a kávéházba.  Az egész társaság az asztaloknál ült már. Pansy likőrös süteményt kanalazott. Draco olyan esetlenül nyomott puszit a lány feje búbjára, mintha életében először tenné. Zavartan ereszkedett le a lány mellé a székre.

-         Hol voltatok eddig? – kérdezte Daphné, ahogy Blaise lehuppant mellé.

-         Azt inkább én kérdezhetném, mostál fogat? – kérdezte hidegen Blaise.

-         Fordulj fel! – sziszegte Daphné.

-         Amúgy lenyelted vagy kiköpted? – kérdezte kedélyes csevegéssel Blaise.

-         Te szemét! – csattant Daphné keze Blaise arcán. Blaise feldühödve kapta el a lány kezét, s a kanapénak lökve nyomta rá ajkait a lány vörösre rúzsozott ajkára. Daphné szabadulni próbált, Blaise azonban erőszakosan szorította ajkait a lányéhoz. Daphné keze lassan hanyatlott le, ernyedten feledkezve a csókba.  Draco elkapta róluk a tekintetét.

-         Kérsz? – tartotta a kiskanálnyi krémes likőrös süteményfalatot Draco felé Pansy. Draco elfogadta a felé nyújtott falatot. Pansy nevetve húzta ki a kanalat Draco ajkai közül. Draco hümmögött egyet.- Finom igaz? Most ez a kedvenc süteményem Madam Puddifootnál – kapott be egy kanál lágy krémet Pansy is. – Nem édes, inkább likőrös az egész. Ha megennék egy doboznyit be is csiccsentenék tőle – nevetett rá Millyre. – Rendeltem neked kávét, azt hittük hamarabb jöttök – érintette a kávéscsészéhez az ujját Pansy. – De már kihűlt. – Draco követte a z ujjakat. Elképzelte a lány ujján a zsebében lapuló eljegyzési gyűrűt. S beugrottak Blaise mondatai is. „Ott lesz minden hajsimításában, a szemed elé villan mindig, a legapróbb pillanatokban is.”

-         Rendelek másikat. Kedves hogy gondoltál rám! – simogatta meg a lány tarkóját Draco. Már megint. Draco magán is elmosolyodott. Képtelen leszokni róla és nem is akar. Olyan megnyugtató eza tarkósimítás. Tarkómasszírozás. Állandóan kell a bizonyosság, hogy Pansy itt van, hogy tényleg itt van vele és nem húzódik el, és nem löki el a kezét, hanem néha lesüti a szemét az érintésre, érzi, ahogy libabőrös lesz a lány tarkója az érintésétől, s alig láthatóan megremeg. Hogy igen Pansy kézzel fogható valóságában itt ül mellette, és semmi baja és vele van. Draco elmerengve simította át az ében hajat, a bubifrizura kezd lenőni. Már a felnyírt rész kezd ismét visszanőni ide a tarkóra, a téli szünetben szokott újranyiratkozni a lány is, Draco is mindenki. Szeptembertől végig nő a hajuk. Hogy decemberben utánaigazíttassák. Draco Pansy füle mögé simította a lány szeme előtt lengedező ében tincset.  Ujjait finoman beletúrta a levendulaillatú sötét hajzuhatagba. Pansy hangosan nyelte le a falatot. Lebbentek a sötét szempillák. Már késztetést érzett hogy nyelvével is megízlelje az ében fürtök alatti fül mögötti puha fehér bőr ízét, amikor Pansy lágyan áttette a tenyerét Draco combjára.

-         Akkor rendelsz új kávét Draco, vagy meggondoltad magad? – kérdezte halkan Pansy. Draco felkapta a tekintetét. Madam Puddifoot várakozón, kis virágmintás jegyzettömbjével kérdőn állt felettük. Draco teljesen elbambult, észre sem vette, hogy az ujjonan érkezőket észrevéve Madam Puddifoot kijött felvenni az újabb rendelést.

-         Igen, egy kávé lesz – nyögte kábán Draco.

-         Máris hozom – csapta össze gyors pennamozgás után a tömböt s el is illant előlük.

-         Ó a penna kiment a fejemből! – dörzsölte a homlokát Draco.

-         De én vettem neked – rázta a fejét Pansy mosolyogva, s a táskájából két új pennát húzott elő. – A szokásos sastoll mellé most neked is vettem fwoppert, úgy megtetszett, olyan hozzád illő – nevetett Pansy. Szép sötétzöld fwoppertoll volt, apró ezüstös szálak vegyültek bele.  

-         Kitűnő, máris felavatom – vette ki a kezéből vigyorogva Draco, s a puha fwopperpenna végével átsimított Pansy füle mögött. Pansy kacagve elhúzódott.

-         Ez nagyon csiklandoz ne! – tette a kezét Dracoéra, s ott is hagyta. Ketten forgatták a pennát az ujjaik között. Pansy könnyedén Dracónak dőlt, ahogy nézte a penna forgását.

-         Hahó! Ki fog hűlni a második adag kávéd is Draco! – szólt rájuk Blaise. Draco kizökkenve a merengéséből kapta fel a fejét. Blaise az orra alatt bazsalygott Dracóra, s közben a Draco előtti feketére mutatott. Mikor hozták ki? Kicsit elvarázsolt világban él most Draco úgy érezte. Elvarázsolt világ? Lehet a varázsvilágnál is elvarázsoltabb valami? Úgy tűnik igen. Mert Draco ebben a másikban élt már jó ideje…főleg most…hogy az a kis kék bársonytok már ott lapult a  kabátzsebében.