Az ünneplés zajától távol, Daphné lerúgott fekete körömcipői a mardekár klubhelyiség szőnyegén hevertek szanaszét. Feltette a lábát az asztalra, s homlokráncolva ellenőrizta  a numerológia számításokat. Hazudott volna magának is, ha most eljátsza, hoyg mennyire jókedvű. Mert pocsék hangulata volt. Mint már annyira régen. Sosem foglalkozott semmivel. Csak a célokkal. Csak a tervekkel. Amiknek a megvalósításához mindenki hitte, hogy elég a külső. Az olyannyira férfiszemet vonzó külső. A tökéletes alak, a formás nőies domborulatok, a gondosan ápolt fekete szálegyenes dús, selymes haj, a bársonyos fehér hibátlan bőr, a csillogó smaragdos hatalmas macskaszemek. Daphné címlaplánynak kellene hogy menjen, modellnek, mert annak való lenne. De Daphnénak ez sosem volt pálya. Mert ő nem egy kis modellnek tartotta magát. Ő igenis magas leceket állított fel maga elé, amiket meg kell ütnie. Mint, amikor otthon a húgaival és a bátyjaival hintáztak a hátsó pálmalugasban. Még ma is a szeme előtt van a fehér zsineg, amit kikötöttek a faágon függő hinta fölé. A cél az volt, hogy ki tudja megérinteni az egyre magasabban húzódó fehér zsineget. Daphné húgai hamar kiszálltak a játékból. Féltek a magasságoktól. Féltek, hogy lezuhannak a hintáról. Daphnéban azonban mindig ott volt az idősebb bátyjainak a lekicsinylő röhögése. A nézésük. A nevetésük. Hogy ugyan, lányok! Gyengék, és félősek. Daphné felvetette a fejét, s beleült a hintába. Ő volt a lányok közt a legidősebb. De a fiútestvérei mind idősebbek voltak. Nem érdekelte. Azért is megmutatja a képmutató pöffeszkedő beképzelt bátyjainak, hoyg meg tudja csinálni és lekörözni őket.  Meglendítette a hintát, s egyre magasabbra lendült. Csak egy érintés kell a zsinórra. Az egyik ilyen alkalommal nagyon eldurvult a játék. Élesben ment. ÉS szinte vérre. Daphné lehunyt szemei mögött is hallotta a harsány röhögésüket. A fiatal suhanc bátyjainak. A közvetlen bátyja és közte is hat év korkülönbség volt. A legfiatalabb bátyja tizennégy volt akkor a legidősebb már húsz. S akkor hét évesen megszületett benne az, ami onnan tól végig űzte és hajtotta az életét. Hogy kiharcolja, hogy bebizonyítsa, hoyg jobb mint ők. Jobb mint a beképzelt fiúk, akik lenézik őket mert lányok. Mert szépek. Mert Daphné kislánynak is gyönyörű volt. Mindenki elalélt ha meglátta, annyira tökéletes volt. S a bátyjai irigyelték, mert a lányokat lehetett kényeztetni a családban, de a fiúkat sosem. A három bátty ravaszul összenézett ,s elhatározták megleckéztetik a szépségére olyan sokat adó Daphnét. Bebizonyítják neki, hoyg bizony nem minden a szépség. S szépséggel nem lehet nyerni is. Hihetetlen magasságba állították a zsineget. A hinta átlengésének vészes határpontjára.  Először a fiúk mentek egy próbalökést. Természetesen nem érték el. Daphné meglendítette a hintát. Érezte az arcába csapó szelet, fekete hullámokba rendezett haját hátralebbentette a szél, még egy lökés és még egy. Persze Daphné hét évesen kisebb is volt a bátyjainál jóval, neki magasabbra is kellett lendítenie a hintát. S Kinyújtott karjával megérintette a fehér szalagot. A hinta átbillent, s Daphné csaknem tíz métert zuhant a földre. De elérte. Megcsinálta. Amit a fiúk nem mertek. Daphné nem adta kicsire. Ha kell ő képes a legmagasabbra állított célt is elérni. Eltört a lába. De a fájdalommal nem is foglalkozott. Sötét smaragd szemekkel elégtétellel nézte a három férfit, ahogy legyőzte őket a hintacsatába. A vereség érzése. Amit azóta is keresett minden férfitekintetben. Ezt akarta látni. Ahogy a legyőzött férfi szemébe néz. És látja benne a kudarcélményt. A vereség érzését. Ezt hajtotta. Azóta is. Szüntelen. Vasakarattal. Mert itt a gyerekkora gyökereiben ébredt rá, hogy pontosan azért mert annyira szép és jól néz ki külsőleg neki sokkal többet kell bizonyítania azért, hogy elismerjék. Az elismerésért pedig kemény árat kell fizetni. Nagyon keményet. Daphné szívta a fogát, de nem akarta elárulni a szüleinek, a balesetét. Csak a nyereség érdekelte. Amikor a kissé figyelmetlen szülőknek feltűnt Daphné furcsa járása ébredtek rá, hogy valami nincs rendben. Rosszul forrtak össze a csontok. S a gyógyító bármennyire is a legjobb volt, bármennyit is áldoztak érte a Greengrassok egy apró fehér forradás örökké emlékeztette Daphnét az első élményére, amikor szembekerült a kegyetlen férfivilággal, hogy kiharcolja az elismerésüket. S megcsinálta. Többnyire ezért is hordott fekete harisnyákat, amelyek leplezték a fehér forradást a térdén. S mert eléggé formás volt hozzá a lába, hogy meg is tehette, a karcsúsító fekete harisnya talán még jobban is kidobta a formákat. Kicsit légiesebben sötéten sejtetővé téve Daphné megjelenését.  S az egyetlen, aki ismeri ezt a forradást. Az Blaise. Illetve mai napig sem tudja, hogy egy komoly gyógyítói beavatkozás része. Csak valamiért olyan bosszantóan vonzotta az egyetlen dolog Daphnéban, ami nem volt tökéletes. Ezért tetszett Blaisenek éppen ez a térdkalács, mert annyira szép volt, s mert bár nem volt egyértelmű de a tudatalattiban sejtette, hogy valamiért ez egy rejtett hely. Egy hely, ami szinte tabu volt. Daphné nem szerette, ha sokat időzik Blaise a térdénél. Időnként hagyta csak. A sötétben az árnyak védelmező sötétje alatt. Félt, hogy Blaise egyszer felfedezi a kis hibákat. Blaise ezért is jegyezte meg még egykor Dracónak, hogy talán azért is szereti a térdkalácsát, mert olyan ritkán láthatja, olyan keveset foglalkozhat vele. Valahogy Daphné mindig igyekezett inkább elrejteni ezt a testrészét a fiú elől. Maga sem értette, hogy miért. Talán mert ő Blaiset olyan tökéletesnek látta. S egy nő sohasem árulhatja el a gyengeségeit egy férfinak. Ezt egy életre megtanulta a bátyjaitól. Jó tanítómesterei voltak az életének. Mert felvértezték a kemény világ csapásai ellen. Nem akarta, hogy Blaise védtelennek lássa. Hogy gyengének lássa, hogy túlságosan nőnek lássa. Tőle ez idegen volt. És félt ettől. Mert akkor jöttek az arculcsapások is. Sejthette volna. Hiba volt szerelmet vallani a fiúnak. S tudta is, hogy megérdemli amit most blaisetől kap. Azért mert a vallomástól Blaise feljogosítva érezte magát arra, hogy visszaéljen vele. Hogy ismét megmutassa mennyire férfi is ő. Mennyire rideg és érzéketlen. Mennyire képest sérteni, és odavágni ahol tudja, hogy a legjobban fáj. Daphné gyűlölte azt, hogy az akit a legjobban szeret osztja az ostorcsapásokat szüntelen és szüntelen. Blaise kemény szavai, a számmisztika tudására, az intelligenciájára és az értelmi képességeire vonatkózóan már megint a régi sebeket tépkedte. Amiket nem is Blaise okozott. Hanem ostoba hülye férfiak. A gyerekkorából. A fiúk akik kinevették, akik csak buta lánynak tartották. Ahogy a férfiak mindig is hitték ha egy nő szép, az már nem lehet okos is. Blaise kedvenc támadási felülete ezekben a napokban pedig ismét a régi járás volt. Amit Daphné kezdetben jól kezelt évekkel ezelőtt, de minél szerelmesebb lett a fiúba annál kevésbé volt képes hárítani magáról ezeket a szúrkálásokat. Érezte, hoyg egyre mélyebbre hatolnak a sértések s ott döngetik a szívét a lelkét tépve a sebeket. S a végső csapás most az egészre…tényleg ez az egész eljegyzés volt. Egy tragédia az egész. Daphné számára legalábbis az. Mert ráébredt, hogy neki ez sem fog sohasem így menni, mint ahogy Pansynak megadatott. Daphné nagyon is jól ismerte a férfiakat. Az egyszerű ostoba kis vágyaikat. Ezt használta ki mindig. A Gringotts felé törekvésébe is. A végletekig lenézte ezeket  a férfiakat akik képtelenek mély érzésekre, akik csak a puszta vágy miatt léteznek, s a röpke szükségletkielégítéssel boldogan beérik. Persze eljátszotta előttük mindazt amit el kellett. De sosem volt annyira jó színséznő Mint Astoria. Daphné szemében mindig ott volt a hideg fagyos élc, ami mögé alig láthatott valaki. Először Blaiset is ilyennek tartotta. Hazudna magának ha nem. S minél jobban megismerte érezte, hogy végképp elveszett. Nincs kiút. Mert szüntelen Blaise vonzáskörzetében van. Akár mágnes körül a kis vasdarabka. Várja hogy újra és újra magához szippantsa a fiú. Szóval az eljegyzés döbbentette rá, hogy Blaise is valójában csak azt látja benne, amit az összes többi férfi. A vonzó külsőt. S hogy valójában talán egyáltalán nem is ismeri a fiú. Fogalma sincs a lelke belső vágyairól. Attól, hogy a szép külső mögött még azért ő is nő. Ugyanúgy vágyik arra, amire mindegyik másik. Még ha az évek, a körülmények a család a férfiak támadásai meg is tanították rá, hogy nem kaphatja meg csak úgy azt, amit a kevésbé vonzó nők könnyűszerrel. Daphné is szeretett volna egy eljegyzési gyűrűt, egy családot egy férjet gyerekeket. Mint ahogy Pansy ujján ott feszül most már a jegygyűrű. Ehelyett. Blaise szinte rögötn tudta, hogy mivel okozhatja a legnagyobb fájdalmat. Daphné egy szót sem szólt. S Blaise hűvös hangon csak megjegyezte, hogy ne is álmodjon hasonlókról. Daphné nem is maradt a kulbhelyiségben. A fekete- tó partján üldögélt a hóban egész éjszaka. Maga alá húzott térdekkel sírva, hogy hát ezt kapja ő az élettől. A férfiaknak mindig csak arra kell. Még annak is, akinek bevallotta, hogy mit érez. Nem csak Blaise volt képtelen lefeküdni vele. Ez most Daphnénak sem ment volna. Blaise az egyetlen akivel nem megy csettintésre. Mert ő az akinek nem érdekből adja magát sohasem, nem azért, hogy célja legyen vele. Ha Blaise előtt szeretkezett másokkal az csak bosszú volt. A célja a bosszú volt. Ez motiválta. Ennyi. Ha a gringottsért csinálta akkor ott is megvolt a cél. S tudta, a jó célért nem árt eljátszani is dolgokat. Színészi módon alakította, hogy élvezi amit csinál, holott magában számolta a perceket, hogy mikor szabadulhat. Blaise-el minden más volt. Ha vele ért a csúcsra szinte az ájulás környékezte. Akkor volt ostoba, amikor színt vallott blaise előtt idén ősszel. Sohasem lett volna szabad így kiadnia magát egy férfinak sem. Ostobaság volt bízni Blaiseben. Bízni abban, hogy ő más mint a többi, akik lefeküdtek vele. Miután kellően kisírta magát, akkor határozta el, hogy nincs mese meg kell csinálni a RAVASZ-vizsgákat. Még akkor is, ha már történetesen bebiztosította magát a Gringottsba minden eshetőségre. Odafent ünnepeltek. De miért is ünnepelne. Képtelen volt most Pansyval örülni, még akkor is ha a barátnőjéről van szó. Most éppen elég elviselni az órákat anélkül, hogy lépten nyomon el ne bőgné magát. Nem hogy még meg is ünnepelje azt az eseményt, amitől még nyomorultabbul érzi magát. Daphné már majdnem elaludt az önsajnálgató gondolataitól, amikor neszeket hallotta a lépcső felől. Na csodálatos! Miért nem tudnak odafent örömködni! Hogy a fenébe vágjon most még jó képet is? – Daphné bosszúsan áthúzta a hibás számítását, úgy hogy átszakította a lapot is. A lépcső tetején Blaise állt. Na éppen ő hiányzott már csak a ma esti jó hangulatához!

-         Mit akarsz? – csattant Daphné hűvös hangja a klubhelyiség levegőjében.

-         Nyugi, nem hozzád jöttem – fintorgott Blaise.

-         Megnyugtattál – vágta rá Daphné, miközben érezte, ahogy a kés forog a szívében. – Ha huzamosabb ideig kívánsz időzni a klubhelyiségben akkor a tőlem legtávolabbi sarkot célozd meg és maradj is ott.

-         Ahogy megláttalak a klubhelyiség teljes elhagyását fontolgattam, biztos vársz valakit egy esti légyottra – húzta el a száját Blaise.

-         Figyelj Blaise nincs energiám a szövegelésedre szóval koccolj le vagy pálcát emelek rád! – nézett el unottan Daphné, miközben valójában a sírás kerülgette. Blaise azonban egyenesen hozzá sétált. Félre rúgta az útból a körömcipőket, s Daphné foteljének a karfájára támaszkodott. Daphné sötét villanással a szemében felnézett Blaisere.

-         Mi van nem hozzám jöttél csak a pinámhoz? – kérdezte nyersen. Blaise dühösen nyomta az ajkát az övére. Daphné pedig már megint, tudta, hogy képtelen megállni. Elveszett. Mert vágyta Blaise csókját. Képtelen lenne visszautasítani. Annyira összehangoltan csinálták már. Olyan jól tudták már csak a csókból, hogy mit akar a másik, hogy mit gondol, hogy mit érez.

-         Bárcsak el lehetne választani a kettőt – vihogta Blaise rá.

-         Nem is tudom melyiket választanád – harapta be a szája szélét Daphné.

-         Hát…fogas kérdés – röhögött Blaise.

-         Szeretnék tanulni  - lengette meg a pergament a kezében Daphné. Blaise letérdelt elé, s hízelkedőn cirógatta Daphné combjait. Daphné sötét szempillája meglebbent.

-         Hagyd most azt! – hessegette el Blaise a lapot. – Annyira kívánlak! – nyomta ajkát Daphné nyakára. Daphné érezte, ahogy a teste már mohón reagál Blaise érintésére. A lelke azonban háborgott. Ahogy az esze is. Tudta jól. Blaisenek szex kell. Mert már rég volt és hiányzik neki. De nem azért teszi mert érzelmileg igazán akarja. Megint csak a férfibaromság. Hogy ha az övé, akkor akkor teszi a magáévá, amikor csak akarja.

-         Blaise, most….tényleg…nem akarom – tolta el zavartan Daphné, miközben érezte, hogy Blaise nadrágjának keményedő súrolásától nedvesedik az alsóneműje. Ha a testén múlik már most szeretkeznek.

-         De én igen – búgta lágyan Blaise. – Cicus! Annyira imádom az illatod! – lélegezte be Daphné hajának illatát.

-         Blaise… - tette a kezét Blaise kutakodó ujjaira Daphné. Blaise nagyot nyelt. Elfordította a fejét, s csak nézte a méregzöld szőnyeg mintáit.

-         Hát persze! – rázta a fejét Blaise fújtatva. – Ha én akarom az neked nem számít! Mindenkinek szétteszed a lábad bármikor, ha a hülye céljaidról van szó igaz? De az ,hgyo közben én mit érzek és én mit akarok az neked sosem számít! Mindegy, túl ingerült vagyok ma! Hagyjuk! – túrt a hajába lemondóan Blaise.  Blaise fellökte magát a földről, s megindult a klubhelyiség kijáratához. Daphné hallotta az ajtó csapódását. A francba is! – szorította össze a szemhéját. Tudta hogy nem kellene, ha igazán azt akarná, hogy Blaise értékelje, akkor most erős marad. De nem, gyenge volt. Már megint. Mert szerelmes volt. Felpattant a fotelből, s úgy harisnyában kiszaladt a klubhelyisőgből a fiú után.

-         Blaise! Várj! -  Blaise lehajtott fejjel kullogott céltalanul a pincefolyosón. Neki sincs igazán ínyére az ünneplés ma. Daphné utolérte, és a nyakába vetette magát. Blaise mohón karolta át a formás női testet. Egyetlen lendítéssel kapta a derekára a  lányt, s a falhoz szegezte. Daphné reszketve hunyta le a szemét, ahogy magába fogadta blaiset.

-         Mh Merlinre! Nem hiszem el, hogy ennyire jó! – nyögte Daphné aléltan átvetve a karját Blaise vállán.

-         Ó Daphné! – feszült mélyebben a lányba Blaise. Visszhangozta a pincefolyosó a nyögéseiket. Daphné éles sikolyai magasan cikáztak a mennyezeten. Blaise ért hamarabb a csúcsra.  Daphné ernyedten döntötte hátra a fejét átnedvesedő haja kuszálódott a pincefalon. Zavart torokköszörülés hallatszott. Daphné smaragd szemei kipattantak, s Blaise is zavartan pislantott hátra.

-         Öhm…jó éjszakát! – pironkodott az orra elé tartott zsebkendő mögött Lumpsluck professzor.

-         Ó de kínos – harapta be az ajkát Daphné.

-         Ah Lumpsluck ismeri a természetünket, nem botránkozott meg annyira – vigyorgott Blaise s közben rázkódott a hasa.

-         Annyira? – zihálta Daphné is nevetve. – Felmehettünk volna legalább a Szükség szobájáig.

-         Az zárva van. Nem lehet bemenni, már próbálkoztam – rázta  fejét Blaise, miközben leeresztette Daphnét a földre.

-         Próbálkoztál? És mégis kivel? – kérdezett rá féltékenyen Daphné.

-         Már nem emlékszem – tette az ártatlant Blaise. – Te kivel is voltál ott a Gringottsban?

-         Hát…már én sem emlékszem… - forgatta meg smaragd szemeit Daphné. Blaise homlokon csókolta a lányt. – Blaise a szex nem old meg semmit.

-         Akkor nem értem miért azzal próbálkozol a RAVASZ-vizsgáidat letenni számmisztikából – vihogta Blaise.

-         Mármint a kapcsolatunk buktatóit – nevetett Daphné.

-         Ja azt hittem most is így akartad megoldani a házikat numerológiából – élcelődött Blaise.

-         Tudod Blaise utálom, hogy ilyen mocskosul utálatos vagy és közben mégis olyan pimaszul ellenállhatatlan – tette keresztbe a karját Daphné.

-         Aham, én is bírom ha combfix van rajtad, jobb a folyosói szexnél – értett egyet Blaise.

-         Szerinted én dicsértelek most? – harapta be az ajkát Daphné.

-         Én azt hittem igen. Kölcsönösen kinhagsúlyozzuk a másik jó tulajdonságait – bólintott vigyorogva Blaise.

-         És benne ma combfix az egyetlen jó tulajdonság? – csapta össze a numarológia füzeteit Daphné.

-         Számos más jó tulajdonság is akad még itt a csipketanga is ezek közé tartozik – röhögött Blaise.

-         Ittál igaz? – mérte végig Daphné.

-         Nem is keveset.

-         Éljen, szeretem ha részegen kamatyolsz velem kösz hogy ennyire értékelsz – forgatta meg a szemét Daphné.

-         Haragszol?

-         Hol aludjunk?

-         Nálam?

-         Nálad.