Ledermedve meredtek egymásra. Narcissa halottsápadt arccal. A szemük elől hopponáló alakokkal minden elveszett. A Sötét Nagyúr pedig útban a Malfoy kúria felé. Ugyanaz a gondolat cikázott át mindegyikükön. Draco az arcához szorított egy Malfoy-címeres zsebkendőt. Bella kimeresztett szemekkel meredt a manó hűlt helyére.

-         Az a kis korcs! Kihopponálta őket innen! Csak ő volt képes erre! Hogy a házimanók is ellenünk forduljanak, micsoda egy világban élünk – fröcsögte indulatosan, s haját hátradobva csípőre tett kézzel állt a szakadt csillár mellett. – Lenyúlták a pálcámat! – háborgott Bella. – Sőt! Az athamém benne maradt annak a kis korcsnak a mellkasában! Msot aztán tényleg fegyver nélkül maradtam! Merlinre mi lesz ebből! – nézett rémülten a többiekre.

-         Elvitték az én pálcámat is – morogta Draco a zsebkendő mögül. Lucius és Narcissa összenéztek. A szil pálca után most már Draco galagonya pálcája is odalett? Márpedig Draco nem mehet vissza az iskolába pálca nélkül. A szabály szabály. Piton sem tehet kivételt. Még Dracóval sem. Gondterhelten nézett össze a két szülő. A legfontosabb, hogy Draco befejezhesse a tanulmányait. Letehesse a RAVASZ-okat. Ennél jelenleg nincs fontosabb. Még az sem, ha így…pálca nélkül maradnak. Ők ketten itthon. Milyen varázslócsalád az, ahol a szülők egyikének sincs pálcája? – Narcissa vizenyős szemmel felállt fia mellől, s a szalon túlsó végébe futott, a saját pálcájáért. Ahogy visszatért a fia mellé a kezébe nyomta.

-         Vidd magaddal! – suttogta halkan Narcissa.

-         Nem anya! Nektek nagyobb szükségetek van itthon a pálcára, mint nekem a Roxfortban – tiltakozott hevesen Draco, s vissza akarta adni anyjának a pálcát.

-         Nem Draco! – szólt rá élesen az anyja. – Most azonnal elindulsz vissza a Roxfortba s magaddal viszed a pálcámat. Leteszed a RAVASZ-okat. Mi úgyse megyünk itthonról sehova. Nem kell nekünk most pálca.

-         De anya! Nem hagyhatlak itt titeket pálca nélkül! – nézett körbe ijedten Draco. Se Bellának, se a szüleinek nincsen pálcája.

-         Ezzel most ne foglalkozz, majd megoldjuk – nyugtatta Narcissa. – De akkor vagyunk nyugodtak, ha téged biztonságban tudunk Draco. Indulj! A nagyúr mindjárt ideér, és akik itt vannak, azoknak most nem lesz kegyelem – állította fel a fiát Narcissa. – Neked van most szükséged pálcára, velünk most ne foglalkozz! Eredj! Siess már! – kísérte ki a bejárati ajtóhoz az anyja.

-         Anya! Féltelek titeket! Had maradjak! – mondta kétségbeesetten Draco. Narcissa elvette a fiától az átázott zsebkendőt, s a sajátját adta a fiának.

-         Menj kisfiam! – mosolygott rá halványan Narcissa. – Ne találjon rád itt, nem szeretnénk ha a büntetésben te is részesülnél! Indulj, s vigyázz magadra! Hamarosan találkozunk! – szorította meg fia kezét. Draco még egy utolsó pillantást vetett szőke anyjára, aki könnyes szemmel intett neki búcsúzóul, s sietve megindult vissza a szalonba. Draco megszorította a családban maradt utolsó pálcát, ami a markában volt. Az ő kezében. AZ egyetlen pálca, amit még birtokolnak. Az anyja pálcáját. Behunyta a szemét, hogy ne sírja el magát. Nincs kiút. Mikor lesz már vége? Ennek az egésznek? Elege volt ebből. Anyja ismét áldozatokat hozott érte. Az ő pálcájával kell letennie a RAVASZ-okat. Mert a saját galagonyapálcáját elvesztette. Ellopták. Potterék. Magukkal vitték. Pedig tudják, a pálca a legértékesebb ezekben az időkben. Újra fellángolt benne a gyűlölet a fiú iránt, akinek amióta csak él csak szenvedést köszönhet. Elege volt mindenből. A Nagyúrból, Potterből. aZ egész varázsvilágból. Elréte a birtokhatárt. Mély levegőt véve hopponált Roxmortsba. Nincs ereje most utazni. Igyekezzenek, minél hamarabb a Roxfortban kell lennie. Piton védőszárnyai alatt. AZ egyetlen biztonságos burokban, ami most még elképzelhető. Egy Pottermentes övezetben. Védelem alatt, aranyvérűek közt, a sajátjai közt. AZ édesanyja pálcájával. Ott kellett hagynia a szüleit. Pedig ne mlesz fájdalommentes a büntetés. Szegény szerencsétlen szülei. Mennyit tűrhetnek. S ő mit tehetne? Draco őrlődött magában. Aggódott a szülei miatt. Fejében rémképek születtek, hogyan bünteti meg őket a Nagyúr. Ugyanakkor tudta, a szülei addig nyugodtak, amíg őt itt tudják a Roxfortban. Így hát szüleik nyugalma érdekében marad. Végigcsinálja, amit kell.

Első útja a gyengélkedőre vezetett. Vérző arccal mégsem kellene beállítani a mardekár klubhelyiségbe. Madam Pomfrey pedig fürgén dolgozott. A griffendélesei már a múlté, s igazán alig akadt munkája az utóbbi időben. Még szinte örült is hogy végre valaki betévedt a gyengélkedőre. Gyorsan dolgozott. Draco lehajtott fejjel csak az anyjától kapott pálcát forgatta a kezében. Egyik kezéből a másikba téve. Még akkor is az anyjától kölcsönkapott pálcát nézte, amikor belépett a klubhelyiségbe.

-         Draco! Veled meg mi történt! – csapta össze a tenyerét Milly, ahogy meglátta unokaöccsét.

-         Potterékkel összefutottam otthon – billentette meg a fejét.

-         Potter is nálatok vendégeskedik? – kérdezte nevetve Milly.

-         Átmeneti vendégszeretetünket élvezte a börtöncellánkban – felelte rá futó mosollyal Draco.

-         Mi a baj? – kérdezte Milly aggódva.

-         Magával vitte a pálcámat – mondta ki lehajtott fejjel Draco.

-         Nem mondod! – kapta a szája elé a kezét ijedten Milly. – Jaj Draco ez borzalmas! Mi lesz most?

-         Anyám nekemadta a pálcáját – mutatta meg a nőies, vékony pálcát az unokanővérének.

-         Ó jaj Draco! – karolta át a fiút vigasztalón Milly.

-         Tényleg nem kellett volna hazamennem, tudtam, előre éreztem – bosszankodott Draco, ahogy Millyvel lehuppantak az egyik bőrkanapéra. – Csak annyira el akartam már mondani.

-         És mit szóltak? – kérdezett rá izgatottan Milly.

-         Áh, el sem tudtam mondani – legyintett Draco. – Nem volt rá alkalmas időpont – eresztette ki fáradtan a levegőt Draco.

-         Nem mondtad el nekik? Draco! Már lassan fél éve jegyben jártok! – rázta a fejét nem tetszően Milly.

-         Igen én is tudom – nézett rá Draco is ingerülten. – de nem megy ez így!

-         Draco, tudniuk kell róla, nem húzhatod ki magad a vallomás alól. Miért nem közölted velük kerek perec, mit kellett ezen annyit nekikészülni? – csóválta a fejét rosszallóan Milly.

-         Nem tudom, félek, hoyg hogyan reagálnak. Erre most a Nagyúr otthon kínozza őket, egy újabb hibánk miatt. Elvesztettünk egy óra leforgása alatt két pálcát is. Bella néném és én is pálca nélkül maradtunk. Ezt csinálja valaki utánunk! – csapott a karfára hitetlenkedve Draco.

-         Potter a pálcalopó! – dühöngte Milly. – Most otthon vannak a szüleid és egy darab pálcájuk sincs! Milyen védtelennek érezhetik most magukat. Mindent puszta kézzel kell csinálniuk, akár a muglik – kerekedett el Milly szeme. – mit ki kell állniuk.

-         Két hónapot ki kell így bírniuk, amig haza nem megyek – bólogatott hozzá Draco is elkeseredve.

-         Nagyon szeretnek téged, még a pálcáját is neked adta, jaj Draco! Most aztán kiválóra kell megcsinálnod azokat a RAVASZ-okat, ha már ilyen keservesen kimentett utolsó pálcátokkal kell végigcsinálnod – mosolygott rá Milly.

-         Pansy? – kérdezte Draco elterelve a szót.

-         Még nem jött vissza. Gondolom bebarangolják a környéket Karmillával Cornwallban. Ilyenkor mindig azt csinálják. Láttam őket, amikor ott voltam náluk – magyarázta Milly.

-         Nekem is vele kellett volna inkább mennem. Milyen az eljegyzést bejelenteni, vőlegény nélkül – harapott rá a szája szélére bizonytalanul Draco.

-         De mindketten így akartátok, hogy a fogadtatással ne kelljen szembesülnie a másiknak nem? – vonta fel a szemöldökét Milly.

-         Igen, tényleg ezt akartuk, és jobb is hogy ne mvittem haza Pansyt. Látná milyen nagy fejetlenség van otthon. Rá se ismerne a három évvel ezelőtti birtokra – biccentett Draco.

-         Tudod Draco még nem is mondtam azóta, hogy milyen büszke vagyok rád, hogy akkor rászántad magad. S hogy a rokonom vagy – mondta komolyan Milly.

-         Hát most már annyira nem lehetsz büszke egy pálcát veszetett rokonra. Oda a jó galagonyapálcám! – sopánkodott Draco.

-         Visszaszerezzük! – erősködött Milly.

-         Kétlem. Potterék biztos eltették maguknak, hogy minél több muglinak odaadhassák, és ellenünk fordíthassák. A saját pálcámat fordítja ellenem, igazán drámai fordulópont, illik egy Malfoyhoz nem gondolod? – ironizált Draco.

-         Igen, a családi legendáriumba jól fog illeni – kacsintott hozzá kuncogva Milly.

-         Amint végezte ma RAVASZ-okkal szerzek is egy koboldot aki megfesti nekem a nagy jelenetet, és megörökíti a történetet – mondta komolykodó arccal Draco. Tudod mi a fura Milly? – nézett unokanővérére elgondolkodva Draco. – Az aranyvérűek ellen kezdenek fordulni a varázslények, akik eddig kiszolgáltak minket. Akiknek természetes volt ez a rendszer, hogy minket szolgálhatnak. A házimanók, a koboldok, mindenki ellenünk van. Miért?

-         Gondolod, hogy eddig ostobák voltak és most felnyitották a Potterfélék a szemüket? – tett fel a kérdést Milly Dracónak. Draco fél biccentést eresztett meg rá. – Nem hiszem. A Koboldok okosak voltak mindig is. Ravaszabbak még nálunk is. Ha ellenünk fordulnak azt is csak azért, mert érdekükben áll. Ha Dobbyra célzol, akkor azt kell mondom, nem csak a varázslók, de a házimanók egy részét is a Mungóban kellene kúrálni. A Dobby-jelenség a házimanók egy kis százalékában él. S magam sem értem, hogy miért. Ez olyan patriarchális dolog nem? Gondoskodunk a házimanóinkról, ahogy ők is rólunk – érvelt Milly.

-         Igen, lehet benne valami – bólintott rá Draco. Megszorította az anyjától kapott pálcát. – Jöhetne már Pansy. Hiányzik. Ő olyan jól tudja szidni Pottert – simította át a pálca fáját Draco. Milly felkacagott mellette.

-         Csak a Potter szidás miatt hiányzik Pansy? – kérdezte kacsintva Milly.

-         Nem, nem csak azért – húzta résnyire a szemhéját zavart mosollyal Draco, mire Milly megborzolta Draco szőke tincseit.