Draco épp a griffendél torony felé tartott, amikor meghallotta az egész környéket beharsogó felszólítást. Tehát nem csak ő keresi Pottert. Ha a mardekárosokon múlik, akkor most már mindenki. Draco azonban sejtette, hogy a mardekárosokat villámgyorsan elkülönítik majd a többi háztól és az iskolából. Pansy legalább már egészen biztos, hogy elhagyta a Roxfortot. Inkább legyen most kívül, mint belül. Éjfélig van ideje. Draco lepislantott az órájára. Igyekeznie kell. Ha a mardekárosokat ki is vezényelték az épületből attól még lehetnek ,akik szintén Pottert keresik. És neki most mindenkit meg kell előznie. Mert Potter kell. A Malfoyoknak. A már végletekig megalázott családjának. Hogy végre ismét a Nagyúr kegyeit élvezhessék. Draco igyekezett felvértezni magát, erőt önteni magába a kereséshez, a várható összecsapáshoz. Draco végigfutott a folyosókon. Minden kihalt. A diákokat már evakuálják. Ahogy kinézett a lépcsőház korlátján látta, ahogy egy újabb csapat vonul át a nagyterem felől a kijárathoz. Lassan minden elcsendesedett. Csak a Nagyterem környékén sürgölődtek a Roxfort védelmére berendezkedők. Éjfélig nem lesz harc. De addig már igazán nincs sok hátra sietnie kell. A Szükség szobája előtt volt a találkozó Monstróval és Crakkal.

-         Sehol sincs – zihálták kifulladva.

-         Jól van. Kiábrándító bűbáj alatt őrködjetek itt, ha Potter jön, azonnal jelezzétek – adta ki az utasításokat Draco, s megindult vissza a Nagyterem felé. Lehet, hogy ő szervezkedik odalent, mindenképp érdemes szétnézni. Most hogy már tudja, hogy a Nagyúr tényleg jutalmat ad annak, aki kiadja neki Pottert. Most már vérszemet kapott. Potter kell. Neki. Neki kell átadnia Pottert. Bármi áron is, de most elkapja. Még le sem ért a folyosóról, amikor Monstro utánaszaladt.

-         A Szükség szobájában – mondta ki a legfontosabb szót. Ketten rohantak vissza a titkos ajtóhoz. Ahogy beléptek Dracót nem érte meglepetés. A rég látott Szükség szobája volt. A volt-nincs szekrénnyel. A Wiltshire-i katedrális díszletei között. A zsúfolásig teletömött hatalmas lim-lom terem. Keresett valamit. Potter előttük haladt a szekrények mentén, kutatva nézelődve. Crak, akinek az időzítése sosem volt túl jó, elkiáltotta magát:

-         Megállj Potter! – üvöltötte. Ahogy megfordult Crak és Monstró válla között Draco átnyúlt, s pálcáját a fiúra szegezte.

-         Az az én pálcám Potter! – ismerte fel saját galagonyapálcáját Potter kezében Draco.

-         Csak volt – zihálta Potter. – Vigyáztál volna jobban rá. Ki adta kölcsön neked a magáét? – kíváncsiskodott.

-         Az anyám – vágta rá Draco hevesen.

-         Hogyhogy nem vagytok még Voldemort mellett? – kérdezte nevetve Potter.

-         Itt maradtunk – mondta Crak lágyan. – Gondoltuk inkább megvárunk téged és elviszünk neki. Ezért jutalmat kapunk.

-         Jó terv- nyögte bambán Potter. – És hogy sikerült bejönnötök ide.

-         Én tavaly jóformán itt laktam – nézett végig nosztalgikusan a Szükség Szobája berendezésén Draco. – Megtanultam hogy lehet bejutni az elrejtett holmik szobájába.

-         Mi meg kiábrándító bűbájjal elbújtunk kint a folyosón. S Egyszer csak jöttél és azt mondtad a diadémot keresed – emlékezett vigyorogva Crak. A könyvespolc mögül ekkor felvillant a bozontos hajú sárvérű képe. Crak azonnal rászórta a rontását. Crak újabb támadásra lendítette a karját, de Draco lefogta.

-         Ne! Ha felfordulást csinálsz elveszhet a diadém is! – kiáltotta Draco, miközben lázasan járt az agya, hogy ugyan milyen didadémról lehet szó. Elég sok részletét ismerte a Szükség szobájának. De hát már csaknem egy éve járt itt utoljára. Mi is lehetett? Egyetlen diadémszerűségre emlékezett. A kopott rézszínű fejdíszre, amit egy hosszú szőkehajú lány próbált fel, s pörgött vele az oltár lágy fényében, azt az ékszert viselte akkor is, amikor a sikeres szexuálmágiát véghezvitte Draco. AZ lenne? Az ékszer, amit most Potter keres?

-         Na és aztán? – vágott bugyuta arckifejezést Crak. – A Nagyúrnak Potter kell kit érdekel az a vacak?

-         Potter azért jött ide, hogy megszerezze – bosszankodott Draco Crak értetlenségén. -  Egyértelmű hogy…

-         Itt csak az az egyértelmű, hogy nekem te már nem parancsolhatsz Draco! Ki vagytok csinálva az apáddal együtt! – szállt szembe vele hirtelen Crak. Draco oldalt pillantott Montsróra, aki szintén úgy nézett Crakra, mint akit  kóros zagyválóátok súlytott. Egyikük sem értette, hogy Crakot mi lelte. De Draco már kezdte sejteni. Potter itt van. Miért is engedné át Crak neki? Ha maga viszi a nagyúr elé Pottert, akkor Crakot éri a jutalom. Ó az ostoba! Tényleg a jutalomért csinálja? Hogy a Nagyúr talpát nyalogassa! Hogy mennyire naív is ez a Crak. Persze nem ismeri közvetlen közelről a Nagyurat. Honnan is tudhatná milyen mellette élni. Draco tudja. Igazán megízlelte tavaly. Ő csak ki akarja neki adni Pottert és aztán felejtsék el az egészet örökre. De Crak most lehet, hogy ezzel a nem várt fordulattal keresztülhúzza Draco számításait.

-         Crució! – küldte az átkát Potter felé Crak. Draco lefogta.

-         Ne! A Sötét Nagyúr élve akarja – próbálta meg leállítani, a kezelhetetlenné váló, össze-vissza hadonászó, elvakult Crakot.

-         A sárvérű! – kiáltotta Crak őrjöngve . – Avada Kedavra! – Crak és Monstro is teljesen elszabadult agresszív állatokká változtak. Kezelhetetlenek voltak és nem gondolkodtak. Draco pedig azt sem tudta melyikhez kapjon. Vérszemet kapott mindkettő.

-         Ne! Ne! Ne öljétek meg! – övültözte hol az egyikre, hol a másikra Draco. Na ennyit arról, hogy elkapja Pottert. Ehelyett Monstró és Crak hadonászását próbálja leállítani és lecsitítani. Draco bosszúsan húzódott be az átkok és rontások elől az egyik szekrény mögé. Potter aki hárítani igyekezett barátai elől is az átkot kisodorta Draco kezéből anyja pálcáját. Lefegyverezte közben Monstrót is aki idegesen kapkodott a lomok közé a pálcájáért. Draco pálca nélkül teljesen tehetetlen volt. Csak ugrált az átkok elől, kerülgette a pálcásokat, a rontásokat. Crak pedig kedvenc átkát süvöltötte minden felé.

-         Avada Kedavra! – Se Dracónak se Monstrónak nem volt pálcája. Csak az össze vissza hadonászó Craknál maradt pálca. Draco beljebb húzódott a szekrény mögé, ahogy látta Monstrót leveri lábáról az egyik rontás.

-         Forrón szereted gyufafejű! – kiáltotta Weasleynek nevetve Crak, s olthatatlan futótűz indult végig a kis utcákon a limlomok között. Draco rémülten kapta fel Monstrót a földről, s menekülőre fogta. Felhagyott anyja pálcájának reménytelen keresgélésével is a sok lom között teljesen elvesztette szem elől. Sehol sem találta, s most a gyorsan terjedő tűz pillanatok alatt mindent fel fog égetni maga körül.

-         Futás! – kiáltotta az elkábított Monstróra, aki termeténél fogva sokkal nehezebb volt, s jelentősen lassította Dracót is, hogy cibálja maga után a nagy testű fiút. A lángok mindenhonnan felcsaptak, kezdett elviselhetetlen meleg lenni a szobában, ahol a csupa éghető anyag, könyvek, roncsok, ruhák, parókák, székek és szekrények mind lángra kaptak. Trelowney Whiskyje pedig csak olaj volt a tűzre, hatalmas lángok csaptak fel, elvakították Dracót, s semerre se látott kiutat. Ahogy felcsaptak a lángok és felégettek mindent körülötte Draco teljesen elveszítette a tájékozódását. Pedig jól ismerte a Szükség szobáját, annyit járt benne. De most már fogalma sem volt a lángnyelvek közt merre kellene keresnie a kijáratot. Bent fogunk égni! – gondolta Draco. Micsoda borzalmas halál! Ijedten nézett körbe. Lefejtette magáról Monstro karját, s a közelben még épen maradt asztalra kezdett tornyozni székeket, asztalokat. Hgoy legalább kilásson a tűztengerből, ami körülvette őket. Crakot teljesen elvesztette szem elől.  Monstro már eszméletét vesztve feküdt a földön. Draco minden erejét meghaladva emelte karjába az élettelenül elnehezült ájult Monstrót, s felküzdötte magukat az asztalrakás tetejére. Rémülten pillantgatott körbe. Sehol egy kijárat. Sehol semmi. Csak a végeláthatatlan tűz, amely felfal mindent maga körül, magába gyűr, recsegtek ropogtak a tűzben a bútorok, fel-felcsaptak a lángok. Hogy fognak innen kijutni? Elvesztették mindketten a pálcájukat. Monstro teljesen eszméletlen. És a Szükség szobájából nem lehet hopponálni. Képtelenség kijutni. Már égette az asztalukat is a tűz, hamarosan Feketedtek az asztallábak, hamarosan nem bírják tartani őket és zuhannak bele a tűztengerbe. Karjában az ájult Montsróval. Mi legyen? Draco ideges, rémült szemeket meresztgetett. Izzadt a tenyere, csúszott a kezéből Monstro nehéz teste. S sehol senki. S ekkor, nem várt megmentő érkezett. Potter. Akitől a legkevésbé sem kívánná a segítséget. Seprűn repült körözött a tűz fölött. Ahogy meglátta, Draco beletörődötten, hogy az egyetlen személy az életbenmaradására Potter lesz, s ezzel egy életre lekötelezi őt, fellendítette a levegőbe a karját, másikban tartva az ólomsúlyú Monstrót. Nedves tenyere azonban szinte azonnal kicsúszott Potter elsuhanó kezéből. Újabb seprűn megjelent a sárvérű és Weasley. Felráncigálták magukhoz az alélt Monstrót. Draco pedig idegesen várta a körözésből visszaforduló Pottert. Potter megragadta a karját, s egyetlen erős rántással, draco egy nagy lerugaszkodással fellendült Potter mögé a seprűre. Száguldottak kifelé a tűzben olvadó, ropgoó recsegő, koromfüstös, forró Szükség Szobájából. Amikor Draco meglátta, hogy még mindig ne ma kijárat felé tartanak Potter fülébe ordította.

-         Mit csinálsz? Mit csinálsz? A kijárat arra van! – mutatott előre hevesen Draco. Mindketten meglátták a tűzben a fejdíszt. Potter addig küzdött míg el nem sikerült kapnia. Draco erősen szorította a fiút, nehogy lezuhanjon a seprűről. Potter végre a kijárat felé kormányozta a seprűt. Szélsebesen száguldottak a kijárat felé. Fogyott az oxigén a levegőből. Alig lehetett lélegezni. Korom marta a torkát. Elviselhetetlen volt a füst, ami csípte a szemét. Nem látott, nem hallott és nem kapott levegőt. A levegőhiánytól már Dracót is az ájulás környékezte, ahogy kirobbantak a Szükség szobájából Draco szinte lefordult a seprűről, hasra zuhanva elterült a földön. S köhögve, öklendezve fuldokolva kapkodott levegő után. Szédült, s örült, hogy végre friss levegőt szívhat a tüdejébe. Monstro még mindig ájult volt. Ahogy Draco szürke tekintetét végighordozta a pihegő, kormos arcú alakokon ráébredt, hogy ki nincs közöttük. A Szükség szobájának ajtaja bezárült. A lángok mindent felégettek. Mindent.

-         Crak…Crak – hörögte rémülettől kitágult szemekkel Draco.

-         Meghalt – felelte keményen Weasley. Hatalmas dörrenéssorozat rázta meg a falakat. Szellemlovasok érkeztek. Majd újabb és újabb robbanások rázták meg a Roxfort falait. Tehát elmúlt éjfél. A halálfalók megkezdték a támadást. S Draco nem tudta kiszolgáltatni Pottert a Nagyúrnak. Sőt, most már nem is teheti. Tartozik Potternek. Megmentette az életét. Most már nem is teheti, hogy kiszolgáltassa őt. Végleg bezárult a kör. A Malfoyok köre a Nagyúr előtt. Potter egy olyan szerződésbe kényszerítette most Dracót, ami alól már semmi sem oldja fel. Csalódottan ült a Szükség szobája előtti falnak dőlve. Monstro mintha csak békésen aludna mellette. A Nagyúr tisztában van vele, hogy Draco nem jelent meg előtte. S ez baj. Most, hogy Potter sincs. Elég nagy baj. Mi lesz velük? Mi lesz most a Malfoyokkal? Draco elképzelni sem tudta. A harcok elkezdődtek, a Roxfort ostroma. Talán már Pansyék is megindultak, talán már itt vannak a falak előtt. Igyekezni kellene. Draco odakúszott Monstróhoz, s megpróbált életet pofozni bele.