Narcissa Malfoy fázósan tartotta kezét a tábortűz lángja felé. Halvány szőke haján titokzatos árnyakat vetett a fény. Potyogtak a könnyei a tűzbe. De csak most titkon. Ahogy háttal áll mindenkinek. A halálfalóknak.  Lucius a fűbe rogyva dörzsölgeti a lábát. Fel-felszisszen a fájdalomtól. Hiába keresgéltek itt az erdőben gyógynövények után. Olyan sötét van, az orrukig se látni, pedig Luciusnak nagyon kellene már gyógynövény legalább a lábára. Várakoztak. Pedig szíve szerint rohant volna a Roxfortba keresni a fiát, hogy hol van merre van, esett-e bántódása? De nem lehet. A Nagyúr nem engedte el őket. Nem mehetnek. Még mindig tart a Roxfort ostroma. Ki tudja már mióta. Senki se nézi már az időt. Csak várakoznak. A Nagyúr bevetette magát velük a Tiltott Rengetegbe. Ide a tisztásra. S várják, hogy Potter eljöjjön a végső összecsapásra. A halálfalók neszezést hallottak a közelben. Reszkettek a félelemtől, az aggódástól mindketten. Lucius és Narcissa is. Aztán hirtelen a láthatatlanná tévő köpeny alól felfedte magát a fiú. Akiért mint a harc már ki tudja mióta. Minden olyan gyorsan történt. A villanás a Nagyúr pálcája felől lövellő zöld fény. A Malfoyok még szinte észhez sem tértek, már a Nagyúr és  Potter is a földön voltak.  A halálfalók dermedten néztek egymásra.  Narcissa közelebb húzódott a férjéhez. A nővére pedig a Nagyúrhoz rontott.

-         Nagyúr…nagyuram… - térdelt le mellé Bella rémülten, s próbált segíteni felülni. A Nagyúr félrelökte a segítő kezet, s maga állt fel. Kicsit megingott ahogy felállt. – Nagyúr engedd meg hogy… - ajánlott a fel a karját Bella készségesen.

-         Nincs szükségem segítségre – tolta el a Nagyúr. – A kölyök…ő meghalt? – kérdezett rá. Mind óvatosan a tisztás másik részén fekvőre pillantottak. Nagyúr résnyire húzott szemmel körbenézett halálfalóin, majd tekintete megállapodott Narcissán.

-         Menj! Vizsgáld meg! Halljam meghalt-e – intett neki a Nagyúr türelmetlenül. Narcissa sietve indult meg, hogy teljesítse a parancsot, mielőtt még újabb fájdalmakat kell Luciussal elszenvedniük. Letérdelt a fűben fekvő mellé, s hűvös ujjait a homlokához érintette, óvatosan húzta fel a fiú szemhéját. A szemüvege félrecsúszott az eséstől. Narcissa a másik kezével a fiú ingje alá nyúlt, s tenyerét a szíve fölé helyezte a mellkasára. Hevesen dobogott a szíve.  Narcissa sejtette. A fiú a kastélyból jött. Talán találkozott is Dracóval. Talán tudja a választ a kérdésre, ami a Malfoyokat egyes egyedül foglalkoztatja.

-         Draco él? A kastélyban van? – suttogta olyan halkan, ahogy csak képes volt rá. Szőke haja takarta a száját ,ahogy előreborult,  a földön fekvő fiú arcát is simogatták a szőke tincsek végei. Narcissa félve várta a választ. Olyan közel hajolt a fiúhoz, hogy hosszú haja takarja a fiú arcát, amíg megadja a választ.

-         Igen – súgta vissza Potter. Narcissa remegve levegő után kapott. A fia életben van. Fent a kastélyban. S oda, csakis az ostromlókkal juthatnak. Azonnal végigfutott a gondolat a fejében. Ökölbe szorította a kezét a fiú mellkasán, majd felegyenesedett.

-         Meghalt – hirdette ki hűvösen Narcissa. Nem is tévedett. Az örömujjongó halálfalók, a Nagyúr diadalmas mosolya és önelégült pálcasuhintásai után az egész társaság megindult a Roxfort felé. Narcissa visszasietett a férjéhez. Reszketve nézett vissza a fiúra. Csak nehogy kiderüljön hogy életben van. Mert akkor ezért a hazugságért, olyan büntetés jár, amit lehet, hogy egyetlen Malfoy sem él túl. De Potter életben maradt. A Nagyúr második Avada Kedavráját élte túl. Ez a fiú tudhat valamit. S a Nagyúr melletti kiállásból nekik már évek óta semmi jó nem származik. Ideje, megkeresnie a fiát a Roxfortban. Potter meg éljen, ha már erre rendelte a sors.  A menet végén haladt Luciusba karolva. Nehézkesen haladt az erős férfi. Narciss aggódva szorította meg a férfi kezét. Lucius támaszkodott inkább rá, nem is fordítva. cSak érjenek be a Roxfortba. Csak addig rá ne jöjjön a Nagyúr, hogy a fiú él – fohászkodott magában Narcissa. Reszketve haladt. Rémült tekintetét a Roxfort romjain nyugtatva.  A Nagyúr ismét beszédet intézett a Roxfortban maradtakhoz.

-         Harry Potter meghalt. Jöjjetek ki a kastélyból, hajtsatok térdet előttem és én megkegyelmezek nektek. Aki ellenszegül annak az egész családját megöljük – kapta el a mondatokat. Az egész Roxforti birtok területén hallani lehetett a hangját. A kastélyra némaság borult. Csend. Majd ahogy meglátták a parkon át közeledőket, fájdalmas kiáltások hallatszottak. Hangosan, s panaszosan sírtak fel Potter hívői.

-         Neem! Harry! Neem! – hallatszott a zokogás a Roxfort felől.

A Roxfortban megálltak a harcok. Mindenki hallgatta a szavakat. Leeresztett pálcával, porosan, piszkosan, megizzadva. Draco a márványlépcső aljában kuporgott. Várta Monstro és milly visszatértét. Hátát a korlátnak döntötte. A Nagyúr hangja elhalt.

- Draco! – hallatszott a halk lágy suttogás a háta mögül. Draco oldalt fordította a fejét, s meglátta a szétterülő mosolyt a lány arcán.

- Már mindenütt kerestelek – állt fel Draco, s magához ölelte a levendulaillatú lányt.

- Tudod volt egy kis dolgom – nevetett Pansy, s felhúzta a talárja ujját és a térdén megmutatta a véres horzsolásokat. – Be kellett szereznem pár sérülést. És te mi jót csináltál mindez idő alatt? – kérdezett rá fejét oldalra billentve Pansy. – A Nagyúr szavai szerint véletlen sem te adtad a kezére Pottert.

- Hát nagyon nem – húzta el sebes ajkát Draco. – Elvesztettem a pálcámat.

- Az édesanyád pálcáját – pontosította Pansy.

- A Malfoyok utolsó pálcáját – bólintott rá Draco.

- És most mi lesz? – kérdezte Pansy.

- Pálcát kell szereznem – sóhajtott nagyot Draco. – és meg kell keresnem az unokanővéremet.

- Én már megtaláltam neked – kuncogott Pansy. – A gyengélkedő előtt ülnek Monstróval és tortával etetik a másikat – kacsintott Dracóra.

- Borzalmas látvány lehet – grimaszolt Draco.

- Hát láttam már szebbet – jegyezte meg gúnyosan Pansy.

- Ha rám célzol igazán kedves tőled – tapogatta meg az arcát Draco.

- Beképzelt! – suhintotta meg Pansy a pálcájával Draco fenekét.

- Tudod, hogy a szívbajt hoztad rám? – kérdezte Draco elkomolyodva.

- Csak a szívbajt? – kérdezett vissza ártatlan szemekkel Pansy.

- Utálatos egy boszorkány vagy ugye tudod? – kérdezett rá Draco gonosz mosollyal.

- De ugye te is tudod, hogy még mindig a menyasszonyod? – emelte meg a kezét  Pansy, s megmozgatta a gyűrűsujján az eljegyzési gyűrűt.

- Elfelejteni sem tudnám, szüntelen emlékeztetsz rá – felelte Draco ,de ne mfolytathatták a beszélgetést, érthetetlen módon minden eddiginél hevesebb harc kezdődött. Pansy összevonta a szemöldökét.

- Na ennyit az egyértelmű győzelemről – jegyezte meg rosszkedvűen, s kézen fogta Dracót.

- Ugye nem akarsz visszamenni harcolni? Nincs is pálcám – panaszkodott Draco. – Olyan vagyok mint egy madár szárnyak nélkül – sopánkodott tovább.

- Jaj Merlinre! De költői vagy így hajnalban – forgatta meg a szemét Pansy. – Akkor próbálj repülni hátha lezuhansz. Figyelj én szórom az átkokat, te meg félrerúgod a hullákat előlünk – javasolta a munkamegosztást Pansy.

- Nem tetszik – tiltakozott Draco. – Add ide a pálcád és bújj el a lány mosdóban! – ajánlotta Draco.

- Nem! Ez az én pálcám! Minek vesztettél el kettőt is? – vágta hozzá dacosan Pansy.

- Jó, akkor egyikünk se harcol – felelte ellentmondást nem tűrően Draco. – Úgysem tetszett nekem már ez az egész párbajosdi. Miután minden fekete hajú hullára azt hittem, hogy te vagy kezdtem kicsit mungósnak érezni magam – ráncolta a homlokát kétségbeesetten Draco.

- Nekem könnyebb dolgom volt. Azért olyan sok szőke nincs – vigyorgott Pansy. S behúzódtak a függöny mögé.

- Itt nem támadnak ránk? – kérdezett rá Draco.

- Nem védőbűbájt vontam magunk köré – felelte Pansy ásítva. – Álmos vagyok.

- Jah én is. Milyen jól csinálta Milly meg Monstro, legalább esznek. Én is kezdek éhes lenni – tette a kezét Draco a gyomrára. – Crak meghalt.

- igen, tudom. Mondta Monstro – bólintott rá Pansy. – A saját ostobasága. Hát jellemző. Ne beszéljünk erről – fordította el a fejét Pansy.

- Jó nem beszélünk. Mit csináljunk itt vagyunk egy függöny mögött kettesben – harapott az ajkára Draco.

- Arra azért ne is gondolj! – tiltakozott Pansy.

- Legalább egy csók – nézett rá sandán Draco.

- Jól van – hajolt közelebb Pansy. Ahogy ráharapott Draco ajkára Draco fájdalmasan felnyögött. – Ennyire élvezed? Azért bele ne halj a csókomba – nevetett Pansy.

- Fáj a szám széle – tapogatta meg az ajkát fájósan Draco. – Valaki bemosott nekem.

- Na akkor azt kaptad amit megérdemelsz. Szívem szerint aludnék itt egy kicsit. Legalább két órát harcoltam és most nem harcolhatok – bújta Draco mellkasához Pansy.

- Szerintem jobban járunk mindketten. Figyelj? Nem kellene mégis harcolnunk?

- Hát a te szüleid biztos nem harcolnak, az enyémek se – rántott vállat Pansy.

Az újra induló harcokban Lucius és Narcissa berontottak a nagyterembe. Nem is foglalkoztak a párbajozókkal. Eszük ágában sem volt harcolni. Dracót keresték. Pálcájuk úgy sincs. Minek is próbálkoznának itt bármivel is. Csak szólongatták a fiukat mindenfelé. Kiáltozták a nevét, s keresték a szőke hajú magas fiút.  Draco felkapta a fejét. Az anyja hangját hallotta. Mintha a nevén szólította volna.

-         Draco! Draco! – kiáltozta Narcissa Malfoy, majd hozzá csengett Lucius Malfoy mély hangja is. Pansy ránézett.

-         Menj! Keresnek! – súgta neki Pansy. Draco kilépett a függöny takarásából, s a hang irányába igyekezett. Pansy is pálcáját a kezében szorítva megindult Draco után. Felkaptak a hírek. Vége a harcnak. A Nagyúr, Bellatrix Lestrange és számos halálflaó is meghalt. Terjengtek a hírek ahogy kerülgették egymást az emberek. Már senki sem harcolt, mindenki leeresztett pálcával rohangált. Pansy leszakadt Dracótól. A Malfoyok végre meglátták egymást. Draco odaszaladt a szüleihez, s megölelték egymást. NArcissa Malfoy könnyei patakokban ömlöttek. Hűvös ujjait újra és újra átsimította a vékony sápadt arcon.

-         Hát életben vagy! Életben vagy! Kisfiam! Draco! – sírta Narcissa megkönnyebbülten, s férjének dőlt ahogy hirtelen elgyengült.

-         Gyertek üljünk le! –javasolta Lucius, aki alig bírta tartani magát is fájós lábával. Leereszkedtek a nagyterem asztalához. Közrefogták a fiukat. Egyiküket sem érdekelte már a harc kimenetele. Nekik szinte felüdülés volt már a Nagyúr halála. Végre hazamehetnek a saját birtokukra.

-         Elvesztettem a pálcát – mondta lehajtott fejjel Draco.

-         Az a legkevesebb Draco! – törölgette a könnyeit Narcissa. – Nem számít. Szerzünk új pálcákát. Ennél már csak jobb lehet nekünk. – Draco nézte a szülei megtört testét, a sérüléseiket, a beesett arcokat ,a nyugtalan ráncokat, a mély karikákat a szemük körül. Rosszabbul néztek ki amióta utoljára látta őket. Persze a Nagyúr büntetése nem múlt még el nyomtalanul.  – Ahogy elnézem a Roxfortot nem is hozzák már rendbe a RAVASZ vizsgákig. Gondolom a minisztériumba kell majd írnotok – gondolt előre Narcissa Malfoy. – Hazajössz most velünk semmi keresnivalód már a Roxfortban.

-         De igen anya. Én nem mehetek már egyedül haza. Nekem, karácsony óta gyűrűs menyasszonyom van – mondta ki nagy levegővel Draco. Jobb túlesni rajta. Nem rákészülve. Csak így gyorsan. A szülei megkövülten meredtek rá. Teljesen eltorzult az arcuk. Első megrökönyödésükben leplezni sem tudták hogy szinte megrázza őket a hír.

-         Hogy neked…menyasszonyod van itt a Roxfortban? – kérdezett rá ámultan Narcissa.

-         Igen – bólintott rá határozottan Draco. Ahogy felemelte a tekintetét meglátta az alaposan megrongált márványlépcső még épen maradt korlátjának támaszkodó Pansyt. A fejével intett a lánynak, hogy jöjjön közelebb hozzájuk. Pansy hátra tett kézzel zavartan indult meg a család felé. Mind a három Malfoy merőn nézett rá.

-         Már ismeritek nem igaz? – kérdezte Draco a szüleitől. – Pansy Parkinson, a menyasszonyom – emelkedett fel a lány érkezésére Draco, s kilépett szülei közül, hogy kézen fogva a lányt húzza az asztalhoz. A Malfoyok is zavarban voltak. Szakadt talárban, megtépázva, felduzzadt szemmel, csapzott hajjal, nem éppen a Malfoyok büszkeségéhez illő külsővel. De Pansy sem tűnt koszos átvérzett talárral annyira a menyasszonyosan előttük.

-         Mrs. Malfoy, Mr. Malfoy – biccentett zavartan Pansy.

-         Hát éppen nem gondoltuk, hogy itt és így fogjuk megismerni leendő menyünket – szólt ép szemével is gunyorosan hunyorítva Lucius. – De ha már így alakult – emelkedett meg kissé ültéből, de ahogy a lába megroggyant, vissza is ereszkedett gyorsan. Pansy és Narcissa is lesütött szemmel mosolyogtak, s a szülőkkel szembe ereszkedett a padra a jegyespár. Draco megszorította Pansy kezét, s Narcissa elkapta a szép eljegyzési gyűrű csillanását, mielőtt a pad alatt elrejtik összekulcsolt kezüket.