Éles volt az éjszakai fény a folyosón. A huszonnyolc  éves fiatal férfi fáradtan dőlt a fehér csempének. Egyik lábát felhúzta és a falnak támasztotta. Belekortyolt a keserű gépi kávéba. A müanyag pohár alján kevergette a kávészemcséket, próbálta felkavarni a cukrot az aljáról. Elviselhetetlen fáradtság uralkodott rajta. Este hat óta ez a harmadik kávé. És mintha nem is ivott volna még egyet sem. Fehér köpenye térdig ért, az ujját háromnegyedes ujjra igazította. S a falnak támasztotta a fejét. Lehunyta a szemét. Most állva el tudna aludni. Talán éjfél után tudna egy-két órát aludni. Ha az ügyeletes nővér megérkezik szól is neki, hogy lepihen és ébressze fel. Csak az az ügyelet ne lenne ilyen hosszú. Zsinórban ez a negyedik éjszaka. Már unta az automatakávék ízét. Lesütött szemei mögé is átvakított a folyosói világítás. Olyan jó most ez a kis csend. Ez az öt perc nyugalom. Mielőtt lepihen úgyis végigjárja az osztályt, ránéz még lefekvés előtt a páciensekre.  A folyosó csendjét távoli cipőkopogás verte fel. A férfi úgy számolta a kopogás ritmusát mint a pulzusszámot.  Nyugodtak a léptek. Vagyis nem sürgősségi eset. Hát már az is valami. A negyedik éjszakára csak semmi soron kívüli és rendkívüli ne legyen. A lengőajtó nyikorogva nyílik ki, majd csapódik az érkező mögött. Női cipő. Kétségtelenül. A kopogásából ítélve magassarkú, legalább öt centis sarokkal. Nem bizonytalanak a léptek. De ez nem is lehet látogató, este fél tizenkettőkor már nincs látogatás. A kopogás mégis határozott. Az illető tudja, hogy merre tart. A férfi fáradtan emelte meg a fejét, s felnézett az érkezőre.

Térdig érő fekete passzos szoknyában volt a nő. Két kézzel nyomta előre a lengőajtókat, ahogy a folyosóra lépett. S ott állt. A sötét hullámos haj, őrjítő ebben a fehér orvosi köpenyben. S milyen pechesen ritkán látja benne – gondolta a nő. Mázlista minden beteg, aki fölé hajol. S aki elveszi tőlük az éjszakákat. Már a negyedik éjszaka. Egyszerűen nem bírta tovább cérnával. Utána jött. A férfi még mindig nem nézett rá. Csak időnként meglögybölte a valószínűleg teljesen ízetlen kávét a poharában. Fáradtan felhúzott láb. Tenyerével is a faltól várja a támaszt.  Most hogy közelebb ér, most látja, hogy enyhén borostás már az arca, talán még tegnap reggel borotválkozhatott futtában az ügyeleti szoba melletti mosdóban. Most látszanak a mély karikák a szeme alatt. Nyúzott az arca. Fáradt. Végre ráemeli a tekintetét. Az első csodálkozó villanás után, a szeme körül futó nevetőráncok szöknek fel. A folyosó csendjét mégis a nő töri meg.

-         Megvizsgálna doktor úr? – kérdezi a nő búgó hangon. A férfi előzékenyen az orvosi szoba felé int, miközben kidobja a kávéspoharat az automata melletti szemetesbe.

-         Természetesen, fáradjon beljebb hölgyem – megy bele a szójátékba a férfi, s a szája körül elmélyülnek a nevetőráncok. Nagyon férfias. Az álmosságtól már rekedt a hangja. Megcsapja a nő illata, ahogy előreengedi.  – Csak ön után! – löki be előtte a vizsgáló ajtaját. A nő hosszú egyenes haját hátralibbentve belép a jellegzetes fertőtlenítővel és gyógynövényekkel átjárt levegőjű szobába. A férfi a fehér íróasztal mögé ül, és int a szemközti bőrfotelre, hogy foglaljon helyet. – Foglaljon helyet! – vigyorog rá kedélyesen.  – Mi a panasza? – teszi fel a rutinkérdést. A smaragd szemek eltűnnek a feketére húzott pillák mögött.

-         Blaise! Terhes vagyok – mondta ki nagy levegővétellel. Mintha megfordult volna a világ.  Blaise úgy érezte lefordul a kényelmes orvosi bőrszékről. Most nem hogy a vizsgáló volt tökéletesen fehér, de az agyában is egy nagy fehér folt keletkezett, mintha kitöröltek volna valami emlékeket. Mondjuk azt, hogy hogy a fenébe, s főleg mikor csinálta ezt a gyereket?

-         Ezért jöttél most ide az esti vizitem után a negyedik ügyeleti napomon, hogy totálisan kikészíts? – kérdezte Blaise. – Minden évtizedben eljátszod ezt a parát velem?

-         EZ nem para Blaise! – csattant Daphné szikrázó szemekkel. – Megcsináltam legalább fél tucat tesztet és mind pozitív. Terhes vagyok fogd fel!

-         Ó basszus! – túrt a hajába blaise ingerülten.

-         Kiválóan kezeled a helyzetet tényleg. Érdemes volt gyógyítónak tanulnod. Ezt tanultad a Mungóban? – kérdezte Daphné felháborodva, s felpattant a székből.

-         Mióta tudod? – Blaise úgy lapozta a napokat, mintha valami komoly orvosi beavatkozást számolgatna. Alig volt otthon az elmúlt időszakban. Folyton helyettesített valakit. Persze hát, hogyne emlékezne, mikor volt az a rohadt időpont. A franc se gondolta, hogy Daphnénak pont peteérése van.

-         Most csütörtökön csináltam meg az első tesztet. Azt mondtad pénteken hazajössz – vágta a férfihoz szemrehányóan.

-         Jó bocs, képzeld a nyakamra szakadt az egész osztály, mert mindenki elhúzott nyaralni. Nem jókedvemben dekkolok a kórházban és eszem a büfékaját, meg a pocsék hikorikávét – bosszankodott Blaise.

-         Nem bírtam tovább várni…a hírrel – harapta be az alsó ajkát Daphné. Daphné tenyerével átsimított a vizsgálóasztalon. – Megvizsgálsz vagy sem? Elvégre azért jöttem – kérdezett rá nyersen Daphné.

-         Fél tucat teszt neked nem elég? – húzta el a száját Blaise, de fáradtan intett a nőnek, hogy feküdjön fel. Daphné lehúzta a szoknyája cipzárját, s ledobta a földre az alsóneműjével együtt.

-         Most durva leszel? – kérdezte panaszosan Daphné, ahogy látta Blaise mennyire feszült.

-         Jaj Daphné! Sosem voltam az tudod jól -  húzta fel a gumikesztyűt Blaise aztán nevetve saját magán lerántotta. – Hülye megszokások!  -  A minta vételhez felvette a kis orvosi pálcát.

-         Fájni fog? – nézett rá Daphné félénken.

-         Mert megcsinálni az volt? – kérdezett vissza rosszindulatúan Blaise. Daphné elhúzta a száját. – Lazítsd el – rázta meg Blaise Daphné alhasát. – Nyisd szét a lábad! – lágy volt a hangja.  Daphné szinte nem is érezte, hogy mit művel a lába közt Blaise. – Megvagyunk! – szólt végül halkan Blaise. – Szaladj pisilj egyet – keresett a vitrines szekrényben egy üres üveget Daphnénak.  Blaise a belső mintavételra gyorsan löttyintette a terhességet kimutató szereket. Feszült volt. Fáradt, ingerlékeny. És dühös is. De igazán nem is tudta, hogy magára legyen jobban, vagy Daphnéra? Az elszineződés megkezdődött. Blaise ott is hagyta a mintát. Daphné kijött a mosdóból, s a tégelyt Blasie kezébe nyomta.

-         Csodás – mormogta Blaise, s belecseppentett egy sötét üvegből a tégelybe.  Letette maga elé, egy tálba. Visszarogyott az orvosi székbe, s tarkóra tett kézzel meredt maga elé. Daphné is visszaereszkedett a bőrszékbe, ahogy megigazította a ruházatát. A vizelet is lassan kezdett elszineződni. Blaise lehunyta a szemét. Na Merlin most mond meg mit tegyek? Képtelen volt most Daphnéra nézni. A tenyerével átdörzsölte az arcát. Olyan fáradt, de most már képtelen aludni. Daphné ráhozta ezt az ideges lázat. Egyikük sem szólalt meg. Mindketten csak meredtek maguk elé. Blaise még gondolkodni is képtelen volt. Csak a tény kattogott a fejében. Daphné terhes.

-         Blaise? – kérdezte halkan Daphné, amikor már elviselhetetlen volt a hallgatás.

-         Figyelj cicám! – dörzsölte át a homlokát újra Blaise. – Hagyj most egy kicsit magamra. Beszéljük meg ezt otthon jó? Had gondoljam át ezt az egészet.  Holnap délután bízom benne, hogy elszakadhatok innen. Holnap megbeszéljük, de most…egyedül akarok lenni egy kicsit – nézett fel Daphnéra homlokráncolva Blaise.

-         Aham, jól van…akkor majd otthon – felelte kitérően Daphné. Nem tetszett neki a válasz. Blaise reakciója. De hát hogy is lehetne erre reagálni. Majdnem hanyatt vágódott a hírtől! – Akkor holnap, este – mondta halkan mielőtt betette maga mögött az ajtót. Csend. Daphné elhaló léptei a folyosón. Blaise beletúrt a hajába, összekulcsolta az ujjait a tarkóján és lehunyta a szemét. Na most kezdhet fájni a feje.