Pansy a virágokat rendezte a galériában, amikor Daphné belépett hozzá. Smink nélkül, kényelmes vászonruhában, lapos bőrpapucsban. A fekete tincsek is enyhén szélfúttábbak voltak a szokásosnál. A szeme alatt mély árkok húzódtak.

-         Rád sem ismerek – mosolygott rá Pansy, s átadta a házimanónak a kancsót, hogy a vendég elé siessen.

-         Ah, tudod most nincs itt Blaise, hétvége van, lazulás – túrt hosszú fekete hajába a homlokánál Daphné. – Nem kell megfelelnem egy pasinak sem. Jó érzés most elhagyni kicsit magam – s levágta magát a bársonyhuzatú Malfoy-kanapéra. Csak ahogy megfordult vette észre a sarokba állított ágyat. – Camilla? – intett a fejével a kicsi felé Daphné.

-         Milly addig nyaggatott, hogy rábólintottam vigyázok a kicsire, amíg ők kettesben töltik a délutánt – sóhajtott Pansy. – Még jó, hogy nincs itthon most Draco, mert akkor ott állna a kiságy felett és onnan ordítozna velem, hogy miért nem áll már a saját gyereke felett így? – Pansy suhogó szoknyával a kislányhoz lépett, s megigazította rajta a takarót.

-         Pansy, szerinted én nagyon csapni való anya lennék? – harapta be száraz ajkát Daphné bizonytalan arckifejezéssel.

-         Mert gyereket tervezel? – kérdezett rá Pansy.

-         Nem látok más megoldást – fújtatott Daphné.

-         Mire? – ráncolta a homlokát értetlenül Pansy, s a kanapéra ereszkedett Daphné mellé.

-         Félek nem lesz már más, amivel Blaiset magamhoz köthetném – mondta ki egyenesen Daphné. – Sokat gondolkodtam. Az elmúlt időszakban annyit kaptam rajta a kórházban a legkülönfélébb nőkkel, mint még soha. Nem is jön haza! Rámunt! Azt hiszem. És nekem kell Blaise! Nem engedem egy nőnek sem, hogy elvegye tőlem! Valamivel erősítenem kell Blaiseben is a kötődést hozzám! De hát ő nem Malfoy. Nem akar házasságot véletlen sem. – miközben beszélt hosszú körmeit idegesen kocogtatta egymáshoz. Gondterhelt felhősen sötét smaragdszemei felett összevonta szép ívű szemöldökét. - Gondolom az anyja hagyta ezeket a mély nyomokat benne. Nem akar állandóan házasodni, mint ahogy az anyja tette. S Blaisenek talán ezért is nem jelent semmit. S nem is akarja a házasságot. Eszében sincs.

-         Még fiatalok vagytok. És sok a munkátok – nyugtatta Pansy, s közben az eléjük tolt asztalkáról leemelt egy teáscsészét.

-         Blaise huszonnyolc éves. Kész a magánrendelője is. Mire várjak még? El fogom szalasztani a lehetőséget. Blaise most még velem van. Mi van, ha egyszer csak itthagy és kész vége? – dobálta a kockacukrokat a teájába Daphné. – Félek ha most nem cselekszem néhány hónap múlva már késő lesz.

-         Tehát nem akarsz feleségül menni hozzá, de egy gyereket akarsz tőle, amivel magadhoz láncolhatod? – kavargatta a cukrot a csészéje alján Pansy, miközben Daphné élénkzöld szemébe nézett.

-         Pontosan – bólintott rá határozottan Daphné. – Butaság?

-         Fogalmam sincs. Nem ismerem Blaise szándékait. Igazán még azt sem tudnám megmondani, hogy Blaise mit lép egy ilyen esetben – ingatta a fejét Pansy.

-         Azt én sem. De ez nem is számít. Itt az idő. Hogy lépjek. Persze nem a legalkalmasabb most ,amikor a Gringottsban is annyi minden van, de arra gondoltam a munkát folytathatnám ugyanúgy. De Ha most nem teszem meg, lemaradok Blaiseről úgy érzem. Most úgy érzem – ereszkedett meg lehangoltan Daphné válla.

-         Megértelek – bólintott rá Pansy, holott valójában egyáltalán nem értette Daphné gyerekprogramjának sürgősségét, s kételkedett abban is, hogy Blaise belevágna egy ilyenbe. Blaise ráadásul gyógyító, semeddig se tart neki megoldani a számára kényelmetlen dolgokat. Blaisenek egy gyerek pedig nem tűnik ideálisnak és kényelmesnek a jelen helyzetben. Legalábbis Pansy teljesen ezt látta rajta. Daphné a békésen szuszogó Camilla felé intett a fejével.

-         S te miért ellenkezel? Nem akarod megajándékozni Dracót? – kacsintott Pansyra.

-         Nem. Most még nem – rázta hevesen a fejét Pansy. – nincs itt az ideje. Nem megfelelő. Nem vagyok felkészülve erre az egészre, ami ezzel járna – sütötte le a szemét Pansy, s belekortyolt a teába.

-         Nem kellene ennyire rágörcsölnötök – rázta a fejét Daphné.

-         Te ezt nem értheted Daphné – tette le a csészealjra a csészét Pansy.

-         Házasok vagytok. Mi akadályoz meg még mindig? – kérdezte értetlenül Daphné.

-         Ezt hosszú lenne elmagyaráznom Daphné és szerintem te sem értenéd. Én…nem vagyok…nem érzem elég erősnek magam ehhez…s csalódást kell okoznom, vagy így vagy úgy.

-         Ne várasd soká Pansy, nem kellene – figyelmeztette Daphné.

-         Tudom, tudom – sóhajtott Pansy. – csak próbálom kitolni ezt az egészet, amíg csak lehet, mert el fog hagyni…vagy így, vagy úgy. S én ezt nem akarom – hajtotta le a fejét Pansy.

-         Draco csak szimplán családot akar már. Esze ágában sincs téged elhagyni – vetette ellen Daphné.

-         Szerintem nem értjük egymást Daphné. Hidd el. Teljesen más indítékaink vannak. Holott mindketten pontosan ugyanattól félünk. TE is és én is. Hogy elhagynak minket. Szakítanak velünk, s amivel te úgy érzed magadhoz kötöd én úgy érzem azzal fogom eltaszítani. Olyan zavaros az egész – rázta meg a fejét Pansy, s belekortyolt a teába.

-         Komolyan tartok tőle, hogy egyszer csak rámcsapja az ajtót és kész, vége. Lelép a legközelebbi nővel. Mondjuk a húgommal – húzta a száját Daphné, s megégette a nyelvét.

-         Mármint Astoriával? – lepődött meg Pansy, hátrahőkölve a kanapén.

-         Ha látnád milyen szemeket mereszt rá. A falra mászok tőlük – szívta meg a nyelvét Daphné.

-         Astoria nincs is itthon, vagy mégis? – habozott Pansy.

-         Három hónapja van kint misszión, de állandóan levelezik Blaise-el és ez idegesít – dörzsölte meg a szeme alatt a bőrt Daphné.

-         Mert Blaise intézte el neki, hogy kiutazzon – szúrta közbe Pansy.

-         Jó persze, de kíváncsi lennék mégis mit művel odakint „misszió” alatt. Ha láttad volna a laborban mit sündörgött Blaise-hez. Minden lombik után hozzádörgölődzött. Majdnem pofoncsaptam a saját húgom ezért. Rosszabb volt mint Seaffy, pedig ő is tud ám hízelegni – sóhajtott Daphné.

-         Ismered Blaiset. Kihozza minden nőből, ezt a reakciót. Ne hibáztasd érte Astoriát – hunyta le egy pillanatra a szemét Pansy.

-         Ha Blaise nincs, Astoriának esze ágában sem lett volna elvégezni azt a két éves nővérképzős akármit, amitől ugyanolyan csapnivalóan nem ért semmihez, mint eddig – túrt a hajába idegesen Daphné. – Csak azért ment a Mungóba, hogy Blaise körül legyeskedjen. Lehet csak ki kellene aludnom magam és akkor nem látnám ennyire tragikusan az életem – sóhajtott fel szomorúan Daphné.

-         Astoriára mindenki féltékeny lenne Daphné. Én is – hunyorított hidegen Pansy.

-         A szőkék – fújtatott Daphné megértően. – Ráadásul mindkettőnknek van is oka tartani tőle. A múltban nem volt olyan jelentéktelen egyiküknél sem. Na belevetem magam az ügybe. Blaiset addig zaklatom, amíg fel nem csinál. Elég számító vagyok? – tette le az üres csészét Daphné eltökélten.

-         Eléggé, ráadásul szerintem meggondolatlan is. Miért nem csinálsz inkább előzetes felméréseket, biztos van rá valami numerológiai számítás. Mondjuk…kockázatelemzés? –tanácsolta Pansy.

-         De ezek nem számok Pansy. Itt rólam és Blaise-ről van szó. Szóval felkészülök a nagy numerára – kacsintott Daphné. – Jó gyerekmegőrzést – intett a fejével Camilla felé.

Estére begyújtottak a szalon kandallójába az idős Malfoyok. Lucius Malfoy egy keskeny kötésű verseskötetet lapozgatott, bort kortyolgatott, a csiszolt kristálypohárból, a bor fekete színén megcsillant a kandalló lángjának fénye, s bíborvörössé festette a nemes italt. A gemmagyűrűs férfikéz a szürke szőrű ír terrier kutya fején nyugodott, s időnként megvakargatta az állat fültövét, mire csendes mormogás érkezett válaszul. Narcissa Malfoy szigorú egyenes derékkal horgolt férjével átellenben, a kandallóhoz közelebb igazított karosszékben. Az ír terrier ekkor vakkantott egyet, s lompos farkát hevesen csapkodta a perzsaszőnyegen. Lucius Malfoy fel sem pislantott a kötetből, csak komótosan lapozott egyet, s élvezettel belekortyolt a borába. Narcissa Malfoy égkék hatalmas szemeit azonban felvetette a várt ajtónyitódásra. A kutya vakkantása jelezte, hogy érkezni fog valaki, igen kedves személy a családnak. S valóban, a magas, hegyes állú, szőke fiatalember lépett a szülői szalonba. Fekete talárban volt.

-         Milyen volt a gazdagyűlés? – kérdezte azonnal Narcissa Malfoy.

-         Szervusz fiam! – üdvözölte fiát Lucius, s figyelte, ahogy Draco a kandallóra támaszkodik, s belenéz a tűzbe, miközben a zsebébe nyúl.

-         A szokásos, zajos, ingerült és csaknem eredménytelen – foglalta össze Draco, s tölgyfa pálcáját a kandallópárkányra helyezte. – Lehet idén kevesebbet kellene vetni, és a szürkemarha állományt növelni. Mit gondolsz apám?

-         Tégy belátásod szerint Draco – hümmögte rá Lucius Malfoy futólag, miközben szemeivel itta a költő dallamos sorait.

-         Mit kötögetsz ilyen lelkesen anya? – figyelte anyja kezében a fémtűt Draco.

-         Nem kötök. Horgolok. – javította ki a fiát. - Nézd! – Narcissa felemelte a fehér kis könnyű anyagot, ami egy aprócska zoknira emlékeztette Dracót. – Azt mondtad hamarosan unokám lesz. Várom – mondta keményen Narcissa. S hideg követelődző tekintetét a fia szürke szemeibe véste.

-         Dolgozom az ügyön – vakargatta a tarkóját Draco zavartan. – De lehetőleg ne Pansy orra előtt készíts gyerekruhákat, mert ezzel nem könnyíted meg a dolgom.

-         Én már csak unokát szeretnék. Akivel lehetne egy kicsit babázgatni. Nézd meg Millyéket. Úgy irigylem a Bulstrode-okat – panaszkodott Narcissa, s kezében hevesebben járt a horgolótű. – Nem tudom titkolni már, hogy mennyire neheztelek rátok. És különösen Pansyra. A feleséged. Az én fiam igazán nem olyan, akitől ne akarhatna egy boszorkány utódot. S Pansy viselkedése egyáltalán nem ezt tükrözi. Csak kényelmesen behelyezkedett a Malfoy birtokokra és úgy hiszi ennyi? Nem állítom, hogy nem találtam volna kiválóbb menyet mint amilyen ez a Parkinson lány. De hát hiába mondtam én neked mindig, hogy az … - szűrte ellenségesen a fogai közül Narcissa.

-         Késő van, megyek lefekszem – vágott közbe ingerülten Draco, s lekapta a pálcáját a kandallóról, s kiviharzott.

-         Igazán lényegre törő voltál Narcissa Drágám – szólalt meg a kötet mögül Lucius Malfoy, szürke szemeit feleségére villantva a könyv felett. – Még jó, hogy nem mutattam meg Dracónak a családfarajzot, amire már ráhímeztettem a következő arany szálat, ami Pansy és Draco felől indul – húzta fanyar mosolyra a száját.

-         Azt majd Pansynak mutasd meg – jegyezte meg fintorgó mosollyal Narcissa Malfoy. A Malfoy házaspár türelmesen várt. Már évek óta. A legfiatalabb Malfoy születésére. Aki csak nem akart érkezni a Malfoy-kúria életébe. A Malfoyok kimért, végtelen türelmét azonban alaposan próbára tette a hosszú várakozási idő. Draco pedig pontosan tudta ezt. Nem értette Pansy miért tiltakozik ennyire. Miért lehet ilyen nehezen rávenni arra, ami egy házaspár életében a legegyértelműbb kellene, hogy legyen. Draco hét évvel ezelőtt úgy lépett ki a wiltshire-i katedrális kapuján, hogy biztos volt benne, nemsokára keresztelőre térhet oda vissza. De az évek csendesen csorogtak felettük. Pansyval az élet egy kiegyensúlyozott szokványos mederben folyt. Kiszámíthatóan. Szombat van. Ma nincs szekta. Szerencsére. Pansy ma igazán itthon van. Halkan nyitott be a hálószobába. Elhúzódott Blaise-nél ez a beszélgetés. De Pansy is ébren van még. Lehajtott fejjel a fésülködőasztalánál ül, s Karmillát simogatja, aki az asztalon elterülve békésen dorombol. Az ében haj alatt a tarkó fehér bőre szabadon vakít szinte az esti gyertyafényben. S most sem tudná megállni, hogy először ne a nő tarkójára szorítsa az ajkát egy mély levegővétel kíséretében. Levendula illatú, a haja, a bőre, a lila selyemköntös is. Csókokkal hintette a női tarkót, a füle felé közelítve. A pálcát a macska mellé dobta a márványasztalra, s karjaiba zárta a csinos, vékony nőt. Tenyerével átsimította a derekát, a hasát. Pansy leeresztette a szemhéját, s megborzongott a férfi karjai közt.

-         Draco! – zihálta elhalón, s a harangalakú, kézfejre bukó köntös ujja felcsúszott egészen a felkarjáig, ahogy beletúrt a szőke lágy hajba. Draco nedves ajkai rátapadtak a szétnyíló női ajkakra.

-         Gyere folytassuk az ágyban! – húzta fel zihálva a feleségét a székről, s tenyerével beletúrt az ében hajba, ahogy a nő szembe fordult vele. Koccant a karikagyűrűje Pansy gyémántköves kísérőgyűrűjével ,ahogy összekulcsolódott a kezük. Pansy azonban másik tenyerét már Draco mellkasának nyomta, hogy távol tartsa a férfit.

-         Ne most, ne – lihegte Pansy kifulladva.

-         Miért ne? – kérdezte Draco bágyadtan. Felindultan szorította a nőt magához a derekánál fogva, A selyem finom anyaga, Pansy nyugtató levendulaillata, a teste rezdülései. Már annyira régen voltak együtt. Most igazán nem a gyerek miatt. De tényleg akarta a feleségét.

-         Most, nem…alkalmas – nézett le zavartan Pansy. Draco ujjai félbehagyták a simogatást. S ledermedve tapadtak csak a női testre.

-         Éppen ma? – kérdezett rá kissé bosszúsan Draco.

-         Hát konkrétan már tegnap, de tegnap este sem voltál itthon – tért ki Pansy, s elhúzódott. Draco bevéste a tegnapi napot az emlékezetébe. Jó lesz nem elfelejteni, ha legközelebb találkozik Blaise-el. Hát hiába kívánta meg ma a feleségét, viszont a másik üggyel így már előre is lépett.

-         Ó, de kár – mondta lehangoltan Draco. – Pedig olyan régen volt már – nézett szemrehányóan a női testre, ami már megint megcsúfolta.

-         Tudom – bújt hozzá vissza Pansy. – Azért ne légy ennyire magad alatt Draco, csak kihevered – jegyezte meg gonosz szemvillanással Pansy.

-         Igaz, hogy ne érezzem a ma esténk hiányát lehet át is hurcolkodom a mellettünk levő szobába, úgyis teljesen üres – nyitotta ki a szárnyas ajtót Draco. A múlt nyáron a portréfestményeket is áthelyezték ebből a szobából, ami egy tágas galériának tűnt eddig. Most viszont Ez a szoba teljesen üresen tátongott. – Neked nem tűnik nagyon üresnek? – kérdezett rá Draco, ügyelve rá, hogy a hangsúlya ne árulja el mit gondol. Pansy benézett mellette a szobába.

-         De én is észrevettem, elég üres – bólintott rá szárazon Pansy.

-         Meg kellene már tölteni valamivel nem gondolod? – kérdezett rá Draco felhúzva egyik szemöldökét.

-         Ha most megint a gyerekre gondolsz, akkor ma többet már ne szólj hozzám – tette keresztbe a karját Pansy.

-         De konkrétan ideális gyerekszoba lenne. Napfényes, világos, meleg, és még mindig üresen áll. Holnap meg is nézhetnénk a gyerekszobabútor választékot – zárta be a szárnyas ajtót Draco. Pansy már át is sietett az ágy túloldalára.

-         Nem folytatom veled ezt a beszélgetést Draco. Akarsz ma este még mondani esetleg valamit, az utadról, vagy bármi másról, vagy inkább szakítsuk emg a beszélgetés fonalát? – kérdezte indulatosan Pansy.

-         Igazad van. Ilyen egy hárpiát soha nem szeretnék viszont látni a gyerekeimben. Még szerencse, hogy véletlen sem akarsz tőlem egy kölyköt. Máris nyugodtabban alszom – változtatott Draco gyorsan a hozzáállásán, amitől az ezüst gyertyatartó repült felé szélsebesen, amit Pansy kapott fel az éjjeliszekrényéről.  Draco kitért a csapódó tárgy felől.

-         Utállak! – kiáltotta Pansy dühösen.

-         Mindig is ezért akartalak feleségül venni, hogy esténként ezt hallhassam – vágta rá hidegen Draco.

-         Hát akkor most teljesül a kívánságod, mond azt, hogy nem vagyok jó feleség. Minden vágyad teljesítem – felelte rá felpaprikázva Pansy.

-         Elviselhetetlenül és kibírhatatlanul akaratos vagy, és makacs és önző! Nem hittem hogy létezik nálam önzőbb ember a varázsvilágban, de lám te engem is felülmúlsz – acsarkodott Draco is sebbel-lobbal megkerülve a széles imperiale franciaágyat. – Tudod miért nem akarsz gyereket? Mert önző vagy! Annyira önző, hogy nem akarod feláldozni magad sem cserébe érte! Micsoda egy önző nőt vettem el, Merlinre ha tudom! – kapta el Pansy karját, s erőszakosan megszorította, s megrázta. – Miért vagy még velem Pansy? Amikor gyereket sem akarsz tőlem! Mi tart még itt? Ha szeretnél megadnád nekem! – sziszegte a nő fülébe. A vékony törékeny nő karjai fehéredtek, ahol Draco ujjai szorították. Pansy elfordította a fejét, s hagyta, hogy lehunyt szemei mögül meginduljanak a könnyek.

-         Egyáltalán…nem arról van szó…hogy nem akarok tőled gyereket – ejtette ki suttogva a szavakat Pansy.

-         Akkor miről? Miről van szó? – dühöngött Draco, s eleresztette a nőt, mielőtt agyonrázza idegességében. Pansy hátratántorodott néhány lépést, ahogy a férfi elengedte. Draco lerángatta magáról a ruhákat, s a mosdóba lépett. Amikor visszaért, Pansy már az ágyban feküdt. Ráemelte a tekintetét.

-         Ne kezd megint a sírást! – szólt rá morcosan Draco.

-         Nem sírok! – vágta vissza dacosan Pansy.

-         Mi a franc van velünk Pansy? Régen olyan rohadt boldogok voltunk! Miért nem megy ez mostanában? – ült le a felesége mellé az ágyra Draco, ahogy idegesen újra és újra áttúrta a haját.  A nő nem válaszolt. Csak újabb papírzsebkendőt rángatott elő, hogy kifújja az orrát. Hallgattak mindketten. Draco a hajába túrva fogta a fejét.  Pansy az orra előtt tartotta  a zsebkendőt. Vörösödött a szeme, az orra, s időnként szipogott. – Pansy magyarázd el, mert nem értelek. Nem tudok női fejjel gondolkodni mert nem vagyok nő. Azt mondtad nem az a probléma, hogy nem akarsz tőlem gyereket, akkor mégis mi? – nézett oldalt a nőre Draco. Pansy ajka ismét megremegett, s újra megindultak a könnyei. Kitört belőle a zokogás. A zokogás, amivel Dracót csak a végletekig bosszantotta. Mert Pansy számtalanszor leművelte ezt az utóbbi hónapokban. Nem mond semmit. Csak sír vagy veszekszik. És ezt nem lehet így megbeszélni. – Komolyan jobban megértettem magam Hisztis Myrtle-lel a mosdóban mint veled. Pedig ő is nagy bőgőmasina volt. Mond meg Pansy, te még emlékszel arra mikor volt, hogy igazán boldogan bújtunk össze? Kezdek kételkedni benne, hogy volt-e ilyen. Miért nem tudunk mi normális házasok lenni? Az egész házaséletünkre rámegy ez a huza-vona. Fejezd már be azt a kurva sírást! Az agyamra mégy vele! – csattant magából kikelve Draco. Pansy ijedten rezzent össze mellette. S rémülettől hatalmasra nyílt sötét szemeiből csak peregtek a könnyek. – Nem mondasz semmit. Csak bőgsz. Ami egyáltalán nem válasz a kérdéseimre, s mi a franc van a nagy kibeszélhetnékeddel? Régen mániád volt, hogy mindent beszéljünk át. Most, amikor házasságunk legégetőbb kérdéseiről van szó, akkor meg befuccsol a módszered? Szeretném megbeszélni veled, de most te nem vagy partner ebben. Miért? Elképzelésem sincs, hogy mi bajod van, és azt várod hogy kitaláljam? – kiáltotta idegesen Draco.  – Hagyjuk, aludjunk, már ha képes leszek rá! – fújta el a gyertyát az éjjeliszekrényén Draco, s haragosan hátat fordított a szipogó nőnek.